A Pécsi Nemzeti Színház 1895. október 5-én nyitotta meg kapuit a műkedvelők előtt a Bánk bán című darabbal. Az épület 90 évig szolgálta Pécs és a térség színház szerető közönségét, de életveszélyessé vált. Az 5 éven át, tartó felújításnak köszönhetően (1986-tól-1991-ig), korszerű, több szín megjelenítésére alkalmas forgószínpadot, új fény-, hang-, és videórendszert szereltek be, valamint egy 4 részben süllyedő zenei árkot is kapott.
A 19. század közepén Pécs soknemzetiségű város volt: magyarok, németek, horvátok és bosnyákok éltek itt, és évszázadok alatt keveréknyelvük alakult ki. A tiszta magyar és német irodalmi nyelvet a vándorszínészek hozták el, akik különféle helyeken léptek fel, míg állandó színházuk nem volt: fogadókban, magánházakban, például az ún. Elefántos Házban, vagy a tettyei kisszínpadon. Színház építését már 1815 óta tervezték, az elő állandó színház végül 1840-ben nyílt meg a Mária utcában, a Királyi Ítélőtáblának a polgári leányiskola felé eső részén. Az épületnek csak homlokzati rajza maradt fenn; 1890-ben lebontották.
Az új színházépület felépítéséhez a város Színügyi Bizottságot állított fel. A kiválasztott helyszínen, a mai Színház téren akkor katonai csapatkórház állt. Az 1890 májusában kiírt tervpályázatot Lang Adolf és Steinhardt Antal nyerte. 1895. október 5-én nyitották meg a színházat Erkel Ferenc Bánk bán című előadásával.
Az életveszélyessé vált Pécsi Nemzeti Színház 1986. június 5-én zárta be kapuit. Az épület egészét érintő felújítás 1991 júniusáig tartott. Ennek során az épület teljesen megújult. 2011 nyarán az épület ismét felújításra került. A munkálatok magukban foglalták az erkély megerősítését, kicserélték a teljesen elkorrodált tartókonzolokat. Visszahelyezték és részben újragyártatták az erkély díszítőelemeit. Az erkélyt szigetelték és újrabetonozták
Színészek |
Színésznők |
| Avar István | Cseh Mária |
| Bálint András | Esztergályos Cecília |
| Bán János | Labancz Borbála |
| Bánffy György | Margitai Ági |
| Bősze György | Máthé Erzsi |
| Buss Gyula | Pásztor Erzsi |
| Haumann Péter | Pécsi Ildikó |
| Holl István | Péter Gizi |
| Faludy László | Ronyecz Mária |
| Fekete András | Sólyom Katalin |
| Győry Emil | Szabó Tünde |
| Kézdy György | Vajda Márta |
| Koltai Róbert | Vári Éva |
| Kovács Dénes | |
| Kulka János | |
| Láng József | |
| ifj.Latabár Kálmán | |
| Marczis Demeter | |
| Mendelényi Vilmos | |
| Mester István | |
| Páger Antal | |
| Sas József | |
| Szabó Ottó | |
| Szegvári Menyhért | |
| Széplaky Endre | |
| Tomanek Nándor | |
| Végvári Tamás |