Ezt még tegnap írtam csak mire elküldtem volna, hibát jelzett az oldal...Sziasztok!
Köszönöm a gratulációkat.
Végre otthon vagyok.

Már kezdtem kikészülni, de csak túléltem ezt a hosszú hétvégét. Megosztanám mi, hogy történt.
Már csütörtökön be kellett feküdnöm, (reggel 8-ra kellett bemenni, azt ne kérdezzétek minek) vettek egy kis vért, meg beszélni kellett az altató orvossal, és aláírni egy-két papírt. A műtétem másnap volt, minden rendben ment, maga az operáció az orvos elmondása szerint nem több 20-30 percnél, de altatással, ébredéssel, mindennel együtt kb másfél óra volt. A lemezt még bent kiegyenesítették, ez csak annyit jelent, hogy az u-alakhoz képest, visszahajlítják picit a két végét, nyilván azért, hogy egyszerűbb legyen kihúzni. Hogy hogy csinálják? Gondolom fogóval izomból...
Ébredés után persze éreztem a két vágást, amit ott ejtettek ahol a fém behelyezésekor felvágtak (hiszen a fém, normál esetben nem mozdul el), de a fájdalom, mint írtam az előző műtéthez képest minimális. Nem kértem utána fájdalomcsillapítót, mert nem volt szükségem rá. Aznap természetesen csak este kellhettem ki az ágyból, de az gond nélkül ment. Másnap csináltak egy mellkas röntgent, ekkor már ehettem, ihattam, mozoghattam. Visszaolvasva nem olyan rossz, de azért ágyhoz voltam kötve valamilyen szinten, és azt nagyon utálom. Mint ahogy sokan írták már, a háton sokat fekvés a legrosszabb... Sajnos hétvégén nem engedhettek haza, a korházi szabályzat miatt, úgyhogy ha tehetitek hét elejére kérjétek az időpontot, véletlenül se kelljen ennyit bent maradni.
Dr. Kostic Szilárd műtött, már az első műtétnél, mondta, hogy el lehet kérni a fémet, aztán most is megkérdezte, hogy kérem-e, szóval nem kellett gondolkodnom, hogyan kérjem el. Egyébként ha kéritek, biztos megkapjátok, orvosoknak úgyse kell, csak kidobnák, elvégre másik emberbe csak nem rakják be.

Az orvosok is és a nővérek is nagyon kedvesek voltak, sokat köszönhetek nekik.
A műtétem egyébként eredményes volt, még a műtét előtt megnyugtatott a doktor úr, hogy nem szokott visszaesni senkinek a mellkasa, nekem sem esett vissza, legfeljebb pár millimétert süppedt be, ami teljesen elfogadható

. Nem bántam meg, hogy belevágtam annak idején, bár kétségtelen, hogy okozott pár kellemetlen pillanatot...
Még két hét varratszedésig, utána végleg letudtam a dolgot. (azt tanácsolták addig ne menjek suliba)
Végére meg egy jó tanács: kerüljétek a kórházakat amennyire csak lehet, mert rettenetes volt látni a sok beteget, és a szenvedéseiket, komolyan azt gondoltam, hogy szerencsés vagyok, hogy csak ennyi bajom van. Vigyázzatok magatokra. Hiába elhasznált közhely, leírom: az egészség a legfontosabb. (sajnos a legtöbb ember csak akkor jön erre rá, ha már baj van.)