http://www.pectusexcavatum.atw.hu/

Maxwell írta:

Hello,
ahogy egyre jobban elmélyedek a dolgokban, annál jobban látszik hogy nics két egyforma eset.

Nincs 3 napja hogy kijöttem a sebészetröl, és nap mint nap fedezek fel új dolgokat.

Ami a maradék kis eltérést illeti, nekem is maradt vagy 1 cm homorú rész. Ez nem igazán zavar esztétikailag, simán elvagyok vele, de érdekelt hogy miért nem lett úgymond töjkéletes az eredmény.

Megtudtam hogy egrészt minden mellkasnak van egy fiziológiai felépítése, és nagyon soknak van pici esése ott, ahol az alsó bordák és a szegycsont összefut. Ez teljesen normális.
Másfelöl ez a lemez 2x hat: egyszer hoz egy azonnali eredményt a beültetésnél és utána még 1 éven át - folyamatosan nyomva a csontokat - további javulást hoz.

Ezt a dokim mondta, miután a kórházi elbocsátás napján megkérdeztem hogy miért látok még minuszokat a mellkasom közepén.

És igaza lesz, mert hazaérve és végre kemény fekhelyen töltve az éjszakát (meglepetés: hason is simán tudok aludni!) szemmel láthatóan teljesen eltünik a homorulat (van ilyen szó?).
Gondolom hogy idö kell a szervezetnek, amig adaptálódik az új felálláshoz, több porc- vagy csontszövetet produkál és így beáll a kívánt eredmény. Biztos ehhez kell neki a 2 év.

Ami viszont a Viki által említett - és máshol is olvasott - dolgot illeti, azaz hogy visszaáll a korábbi állapot, az ijesztöen hangzik. Érdekelne hogy az orvosok hogy kommentálták az esetet.

Nekem simán ment eddig minden, de hogy öszinte legyek, nem szeretnék ezzel találkozni pár év múlva. Úgy gondolom hogy itt mindenki a maga legjobbját adja (orvos, a beteg és a család is), így kijár(na) egy egyszerü és tartós megoldás.

Viszont ha csak egy kicsi maradvány-lyuk marad, azt sztem már csak mi figyeljük a lelki szemeinkkel, az embereket nem nagyon érdekli, észre se veszik.
Frusztráló dolog lehet egy kicsit, de hogy mennyire, azt csak mi döntjük el és sztem ha a nagy részét sikerült eltüntetni, érdemes tovább lépni és máshova ölni az energiát.

Vigyázzatok magatokra,
MW

becy írta:

Hello,
Nekem a doktor elején azt mondta, hogy nem tudja mitől maradt meg az a kis eltérés, azután hogy nem ez a végleges forma nyugodjak meg. Furcsának találom, hogy fiatal korban azonnal van eredmény nálunk, meg még várni kell a végleges formával. Remélem úgy lesz, ahogy mondtad.
Meg persze nekem is tenni kell érte valamit, én is el akarok járni kondi terembe, hogy erősítsem a mellkas izmokat, ezt a doktor is ajánlotta.
Ahogy anyám mondja egy kicsit túlzásba is viszem, csak hát annyira bíztam benne, mint mindenki más, aki ilyen gonddal küzd, hogy egy műtéttel majd megoldódnak a gondok. Hiszen egy mellkas műtétet az ember nem vállal be csak úgy, vagyis kettőt pontosan.
Egyébként, ahol nekem van az a kis; eltérés ott nincs megtámasztva fémmel, ahol a fém van ott tényleg szép lett az eredmény. Nem tudom, hogy fogja a lemez nyomni ott ki a bordákat a jobb oldalon, na majd lássuk meg 2 év múlva, addig is kár rágnia magát rajta az embernek.

becy
_________________
becy

Edna írta:

Sziasztok!
Először is örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt. Idáig azt hittem, ebben a betegségben csak én szenvedek, egyedül vagyok benne a világban...Szóval örülök, hogy ide/rátok találtam.
Ha megengeditek, én is leírnám a történetemet:
Nos, nem is tudom pontosan, hol kezdődött...Így utólag megnézve a kiskori képeimen látok egy nagyon minimális elváltozást, de akkor nem foglalkoztak ezzel a szüleim. Aztán már nem is tudom minek a kapcsán eljutottunk 9 éves koromban egy sebészhez a pectusommal, ami akkorra már láthatóan kialakult. Ő egyből azt javasolta (és rajzzal illusztrálta), hogy műtsenek meg. Azonban a szüleim féltettek, nem akarták, hogy egy 9 éves kislányon ekkora vágások legyenek. Így abban maradtunk, hogy majd idővel újra elővesszük a dolgot. Akkoriban nem igazán foglalkoztam a dologgal, úgy éltem, mint más gyerek. Aztán kb. 2 évvel ezelőtt a gerincferdülésem miatt elküldtek orthopéduhoz. Ott újból megállpították a betegségemet. De ekkorra már kicsit megváltozott: a szegycsontom ugyebár be volt süppedve, a felette való rész viszont kitüremkedett...Az orvosok azt mondták, más esetben már egyből lehetne műteni, és gyógyulás után nem látszódna semmi. De az én esetem más: nem merték egyből beültetni a lemezt, mert nem tudták, hogy akkor a fölső rész mennyire állna ki. Így abban maradtunk, hogy járjak gyógytornára, és várnak, hogy a serdülésemmel hogy változnak a dolgok, majd aztán beszélünk a műtétről. Nos, kb még mindig ugyanott tartunk...17 éves vagyok, félévente kontrollra kell járnom, néha le is fényképeznek, amit nehezen viselek lelkileg. A "dolog" semmit sem változott, hacsak nem rosszabb irányba...Műteni még mindig nem akarnak, mert ugye a szívemet nem bántja, meg nem fáj, akkor meg miért. Csak már sokkal nehezebb a helyzetem..."Tini" vagyok, minimális önbizalommal, ami köszönhető a pectusnak...Gátlásos vagyok, szűk felsőket nem is húzok fel...És a legrosszabb, hogy senkivel sem tudok erről beszélgetni, pedig ez az egész nagyon megvisel....

Robikém írta:

Sziasztok, és szia Cssanyi

Telejesen megértem a dolgokat amiket leírtál, sajnos én is teljesen így éltem és élem meg a helyzetem, talán egy kicsit még kevésbé foglalkozok a ténnyel, hogy nem domboríthatok ott ahol bizony nagy szükség lenne rá. Kicsit olyan ez mintha nem is lennél igazán férni, ami büszkeséget adhat, amit king-kong módjára kellene püfölni Very Happy , hogy bezzeg én, az nekünk nem létezhet, mert ilyenné alakított az élet. Nagyon sokat gondolkodtam hogy lehetne elviselhetőbbé tenni az életet, hogy ne kelljen állandóan ez mögött a rossz érzés mögött elbújni, de sajnos máig - most 26 vagyok - nem találtam rá megoldást, annyival tudom elviselhetővé tenni, hogy kifelé csak azt mutatom, ha valaki furcsálja ezt a szemmel látható "képződményt" itt a vállaim alatt, hogy sajnos ez ilyen és tudom mennyire undorító, ráadásul utálom magam ezért, de tulajdonképpen sz*rok rá, mert ha nem teszem felülkerekedik a depresszió, amiből sajnos így is gyakran kijut bőven, aztán jöhet a xanax, az alvás, meg a nem megyek sehová, mert engem mindenki utál, rosszabb esetben a felmegyek a tetőre és levetem magam, mert ebben a formában nem tudom elviselni önmagam és a testem. De nem, ez semmiképpen nem megoldás. Korábban hallottam egyfajta amerikai mintájú műtétről, de az sokkal komplikáltabb volt mint ez az új, ott az összes bordát el kellett volna vágni és szintén 2 év vagy mégtöbb ideig egy hasolnó lemezt kellett volna magadban cipleni, NA NEM EZT AZÉRT INKÁBB MÉGSEM GONDOLJÁK KOMOLYAN! De én csak most hallottam az újfajta műtétről, és ez érdekel, komolyan elgondolkodtat, hogy milyen lehet 2 év után, amikor már minden rendben van, persze most nem nézem az adódható komplikációkat és a rengeteg fájdalmat és szenvedést amivel az egész jár, de talán mégis érdemes lenne belevágni. Jelenleg én is dolgozom, és ez a tény tart vissza, hogy belevágjak, nem akarok senki terhére lenni azzal hogy ápolásra szorulok és megértésre, szeretetre vágyom. Egyenlőre itt tartok, de nagyon szivesen olvasnék a műtét teljes menetéről, és a felépülés időszakáról, a gyógykezelésekről, és az egész anyagi hátterétről is természetesen. Ha valaki tud linket küldeni, azt nagyon megköszönném...... Wink Idea
_________________
Keep your Head UP !!!!
Robikém ....

Ambi írta:

Sziasztok

Én 23 éves vagyok, és most voltam a Korányiban, Csekeő Attilával beszéltem telefonon és bármiféle beutaló nélkül bemehettem hozzá,(bár volt beutalóm), szóval kb október közepén műtenek, akit érdekel, hogy mik a tapasztalataim, annak majd szívesen válaszolok, nekem is adott pár kapaszkodót ez a fórum.

A kérdésem csak annyi lenne, hogy mindenkit a Kostic műtött, vagy van olyan akit más műtött, mert baár Csekeő a főorvos, nem vagyok benne biztos, hogy ne kérjem, hogy inkább a Kostic műtsön.
Erre a kérdésemre,viszonylag sürgősen kellene egy-két válasz, tanács!

köszönöm

Üdv: Ambi

Mariet írta:

Sziasztok!

Mi is ( 14 éves fiam) túl vagyunk a műtéten. Szeptember 6-án, csütörtökön volt a műtét, a Semmelweis gyerekklinikán. Olyannyira jól lett a fiú, hogy hétfőn haza is jöhettünk. Ez azért is nagy szó, mert ezt autóval, mintegy 200 Km-re tehettük.

Összességében nem a műtétre panaszkodott a srác, hanem az első két nap az esemény után volt nagyon fájdalmas. Együtt feküdt egy 18 éves sráccal, neki jobban fájt egy kicsit. Lehetett választani a műtét utáni fájdalomcsillapításról, a gerinc érzéstelenítés, valamint a pumpás morfin adagoló közt. Mivel előnyei mellett egyik módszer sem kockázatmentes, az egyik legnehezebb döntés ez a választás volt. Végül is mi az utóbbi mellett, a szomszéd fiú pedig a "gerinc módszert" választotta.

Nálunk sajnos a második napon, egy kis egyéni érzékenység miatt, a morfin mellékhatásaként a légzés erősen csökkent, s egy oxigénmaszkra volt szükség, amit egy kis a szervezetet átmosó infúzióval megoldottak. Sokat panaszkodtak a hányingerre a srácok, de állítólag ez is egy mellékhatása a fájdalomcsillapítóknak. Ezt ha szólsz, simán megszüntetik.

Ha ismét műtétre kerüne a sor, a skacok ugyanezt választanák. Nagyon kedvesek voltak a kórházban, s ez nagy mértékben megkönnyítette a dolgot. két nappal a műtét után már fokozatosan emelték ( saját maguk) az ágyat, egészen ülésig is, ahogy a beteg bírta. Este már fel is kelhettek, persze segítséggel. Vasárnap, a harmadik napon, egyedül mozogtak sétálhattak. Hétfőn, varratszedés s rengeteg tanács után hazaengedtek minket. Kontroll egy hónap múlva, utána fél évenként.
Nagyon elégedett most magával, tényleg látványos és azonnali a javulás.
Egy picit még látszik, de hát ég és föld. Örül nagyon, hogy bevállalta.

Ma volt először suliban is, féltünk a táskacipeléstől, a hazasétálástól stb. de semmi gáz!

A gyógytorna is egyre jobban megy neki, én is kipróbáltam a gyakorlatokat, hát.... nem egyszerű még egészségesen sem. De szuperul bírja, nem fáj semmije. Két hónap múlva már úszni is tanácsos, lényeg a rendszeres mellkastágítás. Cataflamot kapott otthonra, de csak az első héten kellett, azóta egy szemet sem vett be.
Ha bármi kétséged van, ne habozz. Tény, hogy az első két nap hosszú lesz, de végig fogod szinte aludni. Ha utána magadhoz térsz, odavisznek egy tükröt, s magadra sem fogsz ismerni. Kisebb gyereknél a szülő végig ott lehet .

Ha kérdésetek van, nyugodtan írjatok! Mindenkinek sok bátorságot, a "kollégáknak" jobbulást kívánok.

Üdv: Mariet
_________________
Mariet

Szimi írta:

sziasztok! újból itt,nos, igaz hamar felépültem a műtét után,és azt hittem,hogy a fájdalom már csak múló emlék marad de sajna ez nem így lett. Bizonyos időközönként nem kis fájdalom jelentkezik,a mellkasomba,kb. 2 hete vissza is mentem a korházba-megkerestem a műtétet végző orvost,aki elmondta,h sajna ez természetes,és lesz még ilyen.Felajánlotta ugyan,h 2-3 napos korházi benntfekvéssel a fájdalom megszünthethető igaz ez a "beavatkozás" nagyon igénybe veszi a szervezetet,így aztán erős fájdalomcsillapítók mellett inkább tűrtem... Jelenleg nem fáj,bár a táska cipelés és egyéb megterhelő dolgok,nehezemre esnek.Mindezek ellenére szerencsésnek mondhatom magam,mert a mellkasom nagyon szép,nem süllyedt vissza- tudom lesznek még fájdalmas napjaim/heteim de MEGÉRTE.Üzi mindnekinek aki még a műtét előtt áll,fel a fejjel!!!!!!!!!Bárkinek kérdése van nyugodtam írjon Smile

Goshi írta:




Üdv. Nos én is a Korányiban voltam műtéten másfél hete és engem Kocsis Ákos műtött. (Nem a Kostic)
Nekem őt ajánlották itt a második kerületi tüdőgondozóban, hogy ő nem csak jó orvos, hanem mint ember is rendes.
És tényleg, figyelmes volt, amíg bent feküdtem. A műtét elött személyesen jött be és elmagyarázta az egész folyamatot, meg utána az ébredést.
Bátran lehet őt is keresni....
_________________
....

Szimi írta:

Én miskolci vagyok és miskolcon is műtöttek. Engem Dr. Kiss Ákos főorvos műtött.Smile

Maxwell írta:

Hello Mindenki,

egy praktikus kérdés:volt már vki, akinél a lemez becsipogott a reptéri (vagy bármely) biztonsági kapunál?

Az orvosom szerint erre még nem volt panasz, viszont vannak kollégáim, akiknek pl a lábában van fém és ök kaptak erröl egy igazolást, mivel a fémdetektor gerjed rájuk Smile

Köszi a segítséget elöre is Smile

MW