Sziasztok!
Bocsánat, hogy elmaradt a beszámolóm, sok dolgom volt, kiment a fejemből.
Nos, megvolt a műtétem bár nem sikerült tökéletesre egyszerűen azért, mert annyira zömök masszív csontvázam van, hogy az eszméletlen (2 foghúzást is megszívtam már emiatt).
Ugyan a "lyuk" megmaradt, de sokkal kisebb lett, mint volt. Lényegi változás a szegycsontom felső részénél van, ott teljesen normális és szélesebb is a mellkasom. Előtte volt benne egy kis hullámvölgy:) Na meg alul a bordaívem már nem áll úgy ki, mint régen, hanem teljesen belesimul a hasi részbe.
Az eredmények után egy kis "élménybeszámoló". 1 nappal a műtét előtt kellett befeküdnöm, de már úgy kezeltek, mint egy beteget. A nővérek kérdezgettek a hogylétem felől, izgulok-e, kell-e éjszakára nyugtató. Hajnali 5 kor keltettek, le kellett zuhanyoznom fertőtlenítő szappannal, aztán hagytak egy kis időt, hogy lelkileg is felkészüljek a dologra - hozzáteszem egyáltalán nem izgultam, csak közvetlenül a műtét előtti percekben. Reggel fél 8 körül jött értem a betegszállító vagy mi. Fel kellett feküdnöm a gurulós kocsira (meztelenül), amivel áttoltak a műtőbe. Az izgalom és a hűvös levegő miatt elkezdtem reszketni, de nagyon, elég furcsán éreztem magam. A műtő előterében még leborotválták a mellkasomról azt a 6-7 szál szőrt
Majd a betegszállító mondta, hogy most kapaszkodjak a nyakába, átrak a műtős ágyra. Kérdeztem, hogy ne másszak én át rá? Azt mondta nem kell, gyakoroljuk az átszállást (nem értettem). Betoltak a műtőbe nézelődtem, közben rám csatolták a gépeket, hallottam a szívverésem (volt vagy 150-es pulzusom). De annyira vacogtam még mindig, hogy alig vártam az altatást. Beadták az altatót, rám tették a maszkot puff... elaludtam.
Arra emlékszem nagyon zavarosan, hogy mondja a betegszállító fickó, hogy kapaszkodjak megint a nyakába, jó erősen. Közben az egyik műtéti asszisztens nő mondja, hogy sose látott még senkit ennyire kitartóan reszketni. És ismét elaludtam. Az ágyamban tértem megint magamhoz és megtapogattam a mellkasom. Fájdalmat akkor nem nagyon éreztem, csak nagyon kellett pisilnem. A "kacsába" nem tudtam elvégezni a dolgom, ott voltak sokan körülöttem, de még miután mindenki kiment, sem sikerült a dolog. Görcsben volt az egész hasfalam meg minden izmom.
A nővérnek könyörögni kellett, hogy tegyenek be egy katétert, mert szétdurranok. Hát csak nem adtak... Helyette kaptam egy görcsoldó injekciót a hasamba... Nem segített. Már majd egy óra telt el, mire végre sikerült kikönyörögnöm a katétert. Gáz vagy nem gáz, az volt a megváltás. Onnantól kb minden nyugis volt. Bár még mindig reszkettem
A nővér azon aggódott, hogy mennyire izzadok meg hogy megsülök a takaró alatt, de én teljesen jól éreztem magam. Levegőt alig kaptam, mivel a műtétem a tervezett 1,5 óra helyett duplája lett és eléggé leterhelte a lágy szöveteim - mint ahogy a zárójelentésben meg volt fogalmazva. Csak sűrű apró levegővételeket tudtam venni.
Nap közben volt egy röntgen. (Szállítható röntgengéppel csinálták, amit behoztak a szobámba.) Borzasztó érzés volt, mikor először felültettek és mögém rakták azt a hideg fémlapot ami röntgenhez kellett. Az első napom kb. ennyi is volt, szinte végig aludtam.
Másnap már kezdett előjönni az állandó fájdalom. Tolták is belém az intravénás fájdalomcsillapítókat, de a vizsgálatokon és az ismételt röntgenen kívül eseménytelen nap volt. Volt egy cső az oldalamban ami a felesleges folyadékot távolította el a mellkasüregemből. Azt vizsgálgattam és a mellkasomat tapogattam.
A harmadik napon kivették a csövet, meg a katétert. Egyik sem kellemes dolog, de elviselhető. Viszont arra kértek, hogy mászkáljak kicsit, és nyugodtan kimehetek a wc-re. Hát nem volt túl örömteli, de tényleg jobb volt utána. Csak az ágyból felkelés és visszafekvés volt kegyetlen viszont hozzászoktam.
A negyedik napon valami balfasz idősebb kövér szuszogós tapasztalatlan betegszállító jött értem, hogy levigyen röntgenre tolószékkel. Na az jól felhúzott... Ha nem lettem volna olyan nyomorult állapotban, esküszöm állcsúcson pattintottam volna, pedig nem vagyok agresszív fajta. Ő úgy gondolta, hogy el tud tolni 2 embert is tolószékkel a fél kórházon át. Nem, nem tudott. Össze-vissza ütköztek a kocsik egymással, a liftajtóval, néhol falakat súroltunk, vagy a lábujjaimat darálta a másik kocsi kereke. Közben pedig nyomta a jópofit. Visszafelé már rájött, hogy ez így nem megy, ezért külön külön vitt minket. Viszont hogy spóroljon kicsit a hájas testével a rövidebb utat választotta... Hajnali 5-kor, 10 fokban az udvaron a macskaköves úton keresztültolta a széket jó 30 méteren át úgy, hogy rajtam csak egy alsógatya és egy köntös volt. Mind1 visszaértem. A szobatársamnak mikor elmeséltem jót kacagtunk rajta.
6 nap után hazajöhettem, de még így 7 héttel a műtét után is vannak fájdalmaim. Hol jobb, hol rosszabb és ez így megy 4-5 napos ciklusokban. Van, hogy egyáltalán nem is érzem a fémet, és van, hogy belepusztulok.
Eleinte az éjszakák és a reggeli órák voltak szarok. Később rájöttem, hogy sok párna kell és majdnem ülő pozícióban kell aludni, úgy a legjobb. Szóval aki még nincs túl a műtéten, és esetleg gondjai lesznek a háton alvással, ezt próbálja ki. Most már túl vagyok a nehezén és lassan de biztosan gyógyulok.
Bocsánat, hogy ilyen sokat írtam. Ha van kérdésetek, szívesen válaszolok.
Belépés
Regisztráció
GyIK
Keresés
!!!!