|
krisz87 írta:
Sziasztok!
Jó hosszú szöveg következik, kapaszkodjatok meg:D
8 éves koromban tűnt fel a szüleimnek, (akik már gyanakodva figyelték a fejlődésem, hiszem bátyámnak is tölcsérmelle volt...) hogy nekem is kialakulóban van egyfajta mellkas süllyedés.
A doki megállapította, h valóban pectusról van szó, viszont akkor még csak esztétikai problémának számított. Azt javasolta, hogy amíg nem túlságosan megterhelő, sportoljak, és mozogjak.
Heti 5 testnevelés óra + 2 különtorna, úszás, karate, bicikli, futás, foci intenzíven egészen 13 éves koromig. Évente jártunk vissza kontrollra, és egyre súlyosabbnak diagnosztizálták problémát. Egyre közelebb kerültem a műtéthez, viszont 15 évesen nagyon rövid idő alatt 20 centit nőttem. Fent állt a veszély, hogy megműtenek, akkor még a patkó-alakú vágással, és ahogy folytatom a gyors növekedést visszasüllyed a mellkasom, és jöhet még egy műtét. Ezért 16 évesen műtöttek meg, akkor már a Nuss-módszerrel. Ekkorra már annyira súlyossá vált a deformáció, hogy akadályozott a légzésben, a szíven enyhén elfordult a helyhiány miatt...
Nyáron műtöttek. A műtétkörülbelül 5 órán át folyt. Egy lemezt kaptam. Másfél napig aludtam. Utána arra ébredtem, hogy hánynom kell. (Felér egy műtét utáni tüsszentéssel, ha értitek, hogy értem...). Majd két nővérkének sikerült úgy kicserélni alattam a párnát, hogy az egyikőjük a karomat fogta meg és nem a vállamat. Olyan érzés volt, mitha eltört volna egy bordám. 2 hetet töltöttem korházban.
Mindig kérdezgették viziten, hogy hány pontos a fájdalmam 10es listán. Amíg tartott a fájdalom csillapító, 5-6 volt, de az ember úgysem vall be ennyit....
Amint megengette az orvos felültem, sétáltam.
fájdalomcsillapítót az első héten kaptam, utána csak kérésre kaptam volna, viszont nagyon makacs vagyok, és sosem bírtam elfogadni, hogy nem vagyok képes rendbehozni magam bogyók nélkül. Bár furcsán hangozhat, bizonyos fájdalmaim olyan mindennaposak voltak, hogy szó szerint megszoktam őket.
Teljesítmény szempontjából viszont el kellett fogadnom, hogy a műtét után is csak 70%osan tudtam teljesíteni, de az azelőtti 30-20%os állapothoz képest ez felüdülésnek számított.
Adminisztrációs hiba miatt (A kórház átállt számítógépes rendszerre....)nem 3, hanem 5 évig maradt bennem a fém.
Ez annyiban bonyolította meg a dolgot, hogy az orvos szavaival élve becsontosodott az implantátum, azaz egy csont-tok keletkezett körülötte, amit le kellett "vésni", valamint a fénszálak, amik rögzítették a lemezt "szétpattantak", és a részeiket több különböző helyről kellett kiemelni.
Hozzátartozik a dologhoz, hogy az 5 év alatt Amerikai footballoztam, Harcművészeteket űztem, és volt egy nagyon csúnya hasraesésem a jégkori pályán.
Mindent összevetve most 20 éves vagyok és már 3 hete kivették belőlem a platinát. 4 napot töltöttem bent. A műtét 1 és háromnegyed órás volt, éppen a fentebb említett okok miatt, de komplikációmentesen lefolyt.
Amúgy átlagosan fél óra egy ilyen műtét.
A négy nap alatt nem kaptam fájdalom csillapítót, nem is hiányzott. Az ébredőből gyalog kisértek át a kórterembe, viszont azt javasolták, hogy csak másnap tegyek hosszabb sétákat...
Mostanra az összes bentmaradt varratom kilökődött (teljesen fájdalommentes, de kicsit furcsa látvány Very Happy ). A bal oldalamon a hátizmom állandóan izomlázasnak érzem, fürcsa égő érzés. Kicsit megpiszkálták amikor kiszedték azt a bizonyos fémhuzal darabot. Mindenesetre már múlik a fájdalom, és teljesen működőképes az izom.
A jobb oldalon a mellizmom sérült még a betétel során. Az alsó része egy egyenes vonalban hirtelen véget ér, nincs olyan kerek formája. Ettől függetlenül nem szembeötlő az eltérés, és tökéletesen működik.
A terhelhetőségemről még nem tudok konkrétumokat mondani, mert gyakorlatilag egy hónapja csak sétálgatok, és vigyázok magamra. Mindenestre sokkal jobban érzem magam. A mellkasom teljesen normális formájú lett, annak ellenére, hogy mennyi baki közbejött Smile .
A legfurcsább, hogy megszűnt a fejfájásom. Mindig volt egy tompa nyomó érzés a halántékom táján. Mára már egyáltalán nem érzem.
Bár sokat szívtam, és sokszor nagyon magam alatt voltam, most úgy érzem, hogy egy hosszú út végére értem, amin, ha kellene, gondolkodás nélkül végigmennék újra.
|
Belépés
Regisztráció
GyIK
Keresés
