Halllllihhóóóóó!
Bevallom derekasan, adott volt a lehetőségem, hogy jelentkezzek a kórházból, de nem volt motivációm, hogy előkapjam a telefont és felszenvedjek egy bejegyzést, így ezt most teszem meg.Előzmények:Az előttem található rengeteg beszámoló után szinte már tipikus. Iskolai védőnő -> ortopédus -> úszás, gyógytorna. Ezt csináltam is, futottam is, edzőterembe is jártam (sajnos néha nem teljes lelkiismerettel), kezdett rám némi izom rakódni és végre 16 évesen kezdtem megközelíteni az 50 kg-os testsúlyt, de egyszerűen ez a vacak nem akart elmúlni. Ekkor egy tavaszi napon sokáig fennmaradtam, google-ztem, majd végül több egyéb forrás mellett rátaláltam a fórumra. Felajánlkozott tehát a lehetőség, hogy ha normális mellkast akarok akkor ezt bizony műteni kell. Másnap olyan voltam a suliba mint egy zombi, haha. Köszönhetően egy jó osztálynak az úszás órákon meg úgy egyáltalán nem is lettem ezért lecikizve, stb. azért az ing felső 2 gombját bátran kigomboltam, de azért strandon gyakran elkaptam a tekinteteket, de 1-2 esetet leszámítva semmilyen komoly atrocitásom nem volt, de ti is jól tudjátok, hogy azért ez mennyire irritál és valljuk be, az ember szívesen csajozik a strandon. Ha meg netán kicsit forróbb hangulat kerekedik, nem szerettem volna elrontani azzal a "pillanatot", hogy ÚÚRisten, mi van itt...
Egy szó mint száz, elkezdtem hajlani arra, hogy meg kell ezt csinálni. Szüleim kicsit megrémültek, mikor ezt felhoztam, próbáltak lebeszélni, de abban megegyeztünk, hogy egy szakértő orvost fel kell keresni mindenképpen. Így kerültünk Dr. Kálmán Attilához, a Semmelweis Egyetem 1. sz. Gyermekklinikáján. Májusban szemrevételezett, elmondta a tudnivalókat, megkérte az ősöket, hogy legyen ez az én döntésem, hogy meg szeretném-e műttetni, el lehet vele élni sokáig, de meg is csinálhatjuk. Hívjuk vissza, aug. 23-ra tud leghamarabb időpontot adni, másnapig döntsünk. Hazafelé a kocsiban (ugyanis vidéken lakom, 70 km Pesttől) zenét hallgatva bámultam ki az ablakon és merengtem. Elkezdtek édesanyámék magyarázni hogy ez és ez miért jó döntés, satöbbi, de egyszerűen nem akartam hallani, zene be és gondolkodtam. Az 1 órás utat kb. rezzenéstelenül ültem végig... Kiszállva a kocsiból, már világos volt.
Meg szeretném csináltatni!Egyébiránt ennél az augusztus 23.ai időpontnál keresve se lehetne jobbat találni, a nyaram megmaradt, suliból 2 napot hiányzok, tiszta kánaán.
augusztus 22. - hétfő - 0. napReggel görcsbe áll a gyomrom, menni kell Pestre vizsgálatokra a műtét előtt. Vérvétel, EKG, röntgen. Vérvétel előtt nem ettem így kicsit necces volt, de a segítőkész nővérek ébren tartottak.
Vérvétel közben egy másik ágyon feküdt egy srác, szintén pectussal, elkezdtem kérdezgetni, mondott ezt-azt, de azzal zárta, ma megy haza és már most érzi, hogy megérte. Ez a mondat az idegességemet bátorsággal vegyítette, egész jól éreztem magam. Itthon pakolás, előkészületek, éjfélkor utolsó falat kaja, kicsit nehéz elalvás, jóformán ennyi röviden.
1. nap - a műtétKelés, fogmosás, utolsó pohár víz, kocsiba be, irány a főváros. Őszintén bevallom, kicsit be voltam tojva, de ez azt hiszem természetes.
A nővér megmutatja az ágyamat, várjunk az altatóorvosra, nem eszünk nem iszunk! Az első nap nehézsége abban rejlett, hogy a műtéti sorrendben elém került egy néhány éves baba (lévén gyermekklinikáról van szó), akinek sürgős műtétje volt, így a 6 órási keléshez képest, délután fél 2-kor kaptam meg a "vicces tablettát". Aludtam amennyit bírtam, de azért elég nehezen telt az idő. Egyszer csak megjelenik az altatóorvos, megbeszéljük az érzéstelenítést. (Epiduláris) Végül szól a nővér, hozza a tablettát, HALLELUJAH! Azt mondták, lehet nevetni fogok a semmin, de rám annyira nem hatott, kicsit elálmosodtam meg eltompult egy két dolog, de abszolút magamnál voltam, mikor 30 perccel később megérkezett a zöld limuzin. Átmásztam, toltak végig a folyosón, utolsó kézfogások, puszik, és be a műtő folyosóra, onnan pedig a műtőbe. Húh, erre nem emlékszem, de szerintem át kellett másznom a műtőasztalra. Ott leszíjaztak, de azért a gyógyszernek köszönhetően nyugodt voltam, nem paráztam. Aucs! Bal kezemet megszúrták, de mire a fájdalomra figyelnék, egy doki elkezd velem beszélgetni, hogy vagyok ma, visszakérdeztem, ő hogy van, onnantól képszakadás.
Első napból még arra emlékszem, hogy nehezen tudtam aludni, mert egy néhány éves kisbaba folyamatosan visított, én meg könyörögtem anyának, hogy csináljanak vele valamit, de végül én kaptam valami vicces koktélt a kezembe és pitty-putty már aludtam is. Több nagyon nem maradt meg, naigen fájt, meg kicsit nehéz volt a légvétel a legelején.
2. nap - jó étvágyat!A legnagyobb panaszom az első 2 napban, az volt, hogy nem ehettem és nem ihattam. Ezért szerda hajnalban már kértem végre valamit inni, ekkor adott édesanyám ilyen Jana citromos vizet, ami cirka 10 percen belül hányás által távozott is belőlem, na ez nem volt egy kellemes élmény, de erre is kaptam gyógyszert, utána ismét vicces koktél és alvás tovább. Reggel jött a tea, joghurt, majd délben már a gulyáslevesből és a krumplifőzelékből is ettem! Kaptam már kórházi kosztot, de ezt akkor egyszerűen imádtam!
Meg kezdődött egyébként a gyógytorna is, kéz, lábmozgatás, levegővétel, nagyon kedves volt a gyógytornász. Viszont a mozgatható ágyam elromlott, így 2 műtős átemelt egyik ágyról a másikra, de közben át kellett menni egy másik kórteremrészbe is, így az egy elég kellemetlen élmény volt, de nem sokkal később már a gyógytornász segítségével az ágy szélén csücsülve szédelegtem. Délután még piskótatallér, virsli, meg még sorolhatnám hány dolog, ennek az egésznek eredményeképpen estére elég rosszul lettem, 2 db daedalont is kaptam vénásan, de nem igazán akart segíteni, vagyis bennem tartotta az anyagot, de annál nincs rosszabb mikor pont a hányás peremén vagy, de nem könnyebbülsz meg, szóval ismét vicces koktél, fájdalom megszűnik, szem becsuk, alvás.
3. nap - futkározásA 3. napon figyeltem az étkezésre, nem is lett belőle probléma. Mikor az új ágyra kerültem, mellettem egy hétfőn műtött szintén pectusos srác feküdt, noha neki kicsit komplikáltabb volt, régen volt egy Ravitch műtéte és itt ott voltak elváltozások így neki el is húzódott a műtét. De alapvetően jó fej volt, lökdöstük egymást a jókedvbe, ennek a szerencsés ágyelromlásos átköltözéses dolognak sokat köszönhetek, mert így egy beszélgetőpartnerrel sokkal gyorsabban múlt az idő. Noha a nevetés nem épp egy fájdalommentes élmény, szívesen éltem át.
Reggel és délután is kiültem az ágy szélére, délután mondta a tornász, ha szeretnék, sétáljunk egyet! HOGYNE SZERETNÉK!!!! És már pattantam is fel, noha levegőt alig kaptam, de mivel hétvégén nincs zárójelentés, én pénteken húzni akartam haza, ahhoz meg keménynek kell lenni, úgyhogy bicegtem előre. Előtte kivették a katétert is, ami egy elég furcsa élmény, de ki lehet bírni. Onnantól segítséggel felkelve az ágyból, önerőből jártam arra a bizonyos helyre, ahova a királyok is gyalog járnak. Este a viziten megkérdeztük a dokit, hogy lehet-e holnap haza menni, azt mondta meglátjuk hogy megy a mozgás, de egyébként persze. Ez az éjszaka volt a legrosszabb, ezt el kell ismerni. Fájdalomcsillapító már csak szájon át Cataflam és nem kaptam vicces koktélt se. Én meg aztán nagy forgolódós vagyok, szóval ez a háton fekvés egy elég rövid alvást (~3-4 óra) eredményezett.
4. nap - homecomingKelés, reggeli, kakaó, nyami! El kell ismerni egész jó volt ez a kórházi kaja.
Úgy számoltunk az ősökkel, hogy nagyjából délután hazakerülünk, ha minden jól megy, ebben reménykedtünk. 9:30 körül jött Kálmán Doktor a vizitre, kiszedte a varratot, megnézte ahogy sétálok, ellátott útravalóval hazafelé, megkaptam a zárójelentést, innentől már csak arra vártunk, hogy az altatóorvos kiszedje az epiduláris érzéstelenítőt illetve a nővér a vénás kanült, aztán spuri haza. Sétálgattam, beszélgettem a többi bennfekvővel, volt még 1 pectusos srác egy másik kórteremben, őt szerdán műtötték, bátorítottam.
Ekkor befutott az altatóorvos, egyből lecsaptunk rá. Se a kanül se az érzéstelítő cucc kivétele nem járt semmilyen fájdalommal, úgyhogy ettől ne parázzatok. Telefon az otthoniaknak, jöhet a kocsi! 11 tájékán érkezik is, a légkondicionált kórteremből kilépve megcsapott a jó nagy meleg, úgyhogy jóformán szaladtam az utca másik végén parkoló szintén légkondicionált járműig. Utólag belegondolva közlekedhettem volna óvatosabban, meg paráztam előtte, hogy menni fog-e a hosszú séta, de mikor ott volt a pillanat szinte repültem kifelé. A cirka 1 óra 20 perces utat a megdöntött anyósüléssel hazáig bírtam megállás nélkül.
Finom ebéd, mama főztje, gitár, számítógép, áh hazaértem a mennybe. Sose örültem még ennyire a hazatérésnek.
5. nap - fekvés, ülés, járásInnentől csak a műtét szempontjából lényeges dolgokat részletezem, az hogy egyéb elfoglaltságokban hogy korlátoz az új lakótárs, az már mindenkinek különböző. Felkelés ágyból segítséggel, lefekvés egyedül, haverok látogatásának köszönhetően elég sokáig tűrtem az ülést is. Végre volt újra székletem.
6. nap - hasmenésSajnos igen, hasmenés. Elég rémes volt 2 percenként a wcre járni görcsölő hassal, de egy görcsoldó nagy nehezen meg is oldotta a problémát. Szíj kikötése ágy lábához, belekapaszkodás, hóó rukk és már ülök is! yea.
Első tüsszentések, köhögések, brr... volt már egyszerűbb de 2 perc után már semmit se érzel belőle. Bordák ropognak ezerrel.
7. nap - belépés az új életembeKötések leszedése, az alábbi képeken láthatjátok az eredményt. A nap nagy részét már ültem, egyre jobban érzem magam. És igen. Megcsináltam! Végre bármikor levehetem a pólómat szégyenkezés nélkül! Hatalmas pacsi önmagamnak, innentől aztán tényleg mehet felfelé az a bizonyos életszínvonal és boldogság amire vágytam!
Köszönöm a Fórumnak, hogy bátorítást és lehetőséget adott, hogy most ezeket a sorokat írhatom.
Köszönöm Dr. Kálmán Attilának a tökéletes műtétet és a rokonszenves hozzáállást.
Köszönöm a nővéreknek a törődést, figyelmet, segítséget.
Végül de nem utolsó sorban pedig köszönöm a családomnak a folyamatos kitartást.
A képek magukért beszélnek. Úgy érzem tökéletes lett!
Kicsit hosszúra sikeredett, de ez a minimum amit tehetek Értetek, segítve ezzel mások döntését, a fórum nélkül ez a műtét nem így, de lehet, hogy meg sem történt volna.Nem szaporítom tovább a szót, aki műtét előtt áll, bátorság, mert abszolút megéri!
Aki meg már túl van rajta, vigyázzon a mágneskapukkal!
Szilárd
Belépés
Regisztráció
GyIK
Keresés
