ILLÚZIÓ

gészen közel hajolt hozzám, de úgy, hogy végig rajtam tartotta igéző, átható, tiszta szemeit. A bennük rejlő kékség teljesen sakkban tartotta minden érzésem, reflexem, gondolatom. Elveszítettem minden akaraterőm, s teljesen elvesztem szemei kék tengerében, melyben új világot véltem felfedezni: lomhán vonuló felhők közül előbukkant a tenger; egy gályán megannyi vígan daloló munkás...

Egyszer csak vad kiáltások szálltak föl a kémlelőkosárból, majd az egész legénységen eluralkodott a pánik. A szél felkerekedett, s hátán végeláthatatlan felhőóriást hozott, amelyről úgy tetszett, beburkolja és felfalja a világot. A tenger habjai mind magasabbra csaptak elárasztva a hajót és gyakran letaszítva a kétségbeesetten kiáltozó és elkeseredetten kapaszkodó embereket. A szél süvítését és a hullámok csapkodását csak a folytonosan előtörő villámlás üvöltötte túl.

Ekkor a távolban felbukkant egy háromárbócos, s az időjárási viszontagságok ellenére folyamatosan tartotta az irányt, és egyenletes sebességgel szinte röpült a gálya felé. Hídján egy nő állt megvetett lábakkal, kitárt karokkal, égreemelt, átszellemült arccal. Ujjai meg-megrándultak az összpontosításhoz szükséges megerőltetéstől, ajkai hangtalanul varázsigét rebegtek. A fedélzeten harcosok oszlopai sorakoztak, s rezzenéstelenül várták vezérük parancsát. A vezér a kormányos mellett állt, kezeit a korláton pihentette, s komor tekintettel meredt a célpontra, amely tehetetlenül vetődött jobbra- ballra a habokban.

A gályán csak az utolsó pillanatban vették észre a támadókat, de ekkor a hatás páratlan volt: megdöbbent, félelemmel teli szemek állapodtak meg a vesztüket hozó monstrumon.

Egy-két másodperc, s az ellenséges hajó orra beszakította a gálya oldalát. A felhasadó deszkák recsegését, ropogását a vezér karlendítésére előtörő földöntúli kiáltás követte, amely a harcosok szájából jött elő. Pallók csapódtak a korlátra, s pillanatok alatt megindult a támadók özöne, amely lávafolyamként lepte be az áldozatot, s nem könyörült egyetlen lelken sem. Hörgés, halálsikoly és vér adta sz aláfestést az ördögi ordításhoz.

A vezér egyetlen kiáltására megfordult a vértől csutakos tömeg, s elégedett sóhajban kitörve vonult vissza, hogy elfoglalja helyét, és várjon.

A vezér, miután mindenki megérkezett, a gálya felé emelte kezét, s ujjai egyetlen pöccintésével lángralobbantotta annak vitorláit.

A háromárbócos továbbindult, s mire eltűnt a láthatárról, a vergődő áldozat a tenger martalékává vált, még kilátszódó orrát betakarta egy hullám, és elnyelte mindörökre.