Az előzőkben leírtak alapján már látható, hogy a számítógép-hálózatok rétegezett struktúrájú modell segítségével írhatók le. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO (International Standard Organization) kidolgozott egy olyan modell-ajánlá
st (nem szabványt!!!) amelyet maA modellt OSl-modell-nek hívják: Az OSI az Open Systcm Interconnect - nyílt rendszerek összekapcsolása kifejezés angol eredetijéből alkotott betűszó.
Az OSI modell hét rétegből áll, és a kialakításuknál a következő elvek
et vették figyelembe:• minden réteg feladata jól definiált legyen, és ez a nemzetközileg elfogadott szabványok figyelembe vételével történjen,
• a rétegek közötti információcsere minimalizálásával kell a rétegek határait megállapítani,
• elegendő számú réteget kell definiálni, hogy a különböző feladatok ne kerüljenek feleslegesen egy rétegbe.
A következőkben röviden összefoglaljuk az egy-egy réteg által ellátott feladatokat, a legalsó szinttől felfelé haladva. A modell alsó három rétege a hálózattól függ, míg a felső négy réteg mindig alkalmazásfüggő, és mindig az alkalmazást futtató hosztokban történik a megvalósításuk (implementálásuk).
A kommunikációban résztvevő felek közötti üzenetváltást hálózaton átviendő kisebb egységek segítségével valósít
ják meg.Fizikai réteg (physical layer): Valójában ezen a rétegen zajlik a tényleges fizikai kommunikáció. Biteket juttat a kommunikációs csatornára, olyan módon, hogy az adó oldali bitet a vevő is helyesen értelmezze ( a 0-át 0-nak, az 1-et, I-nek). A fizikai közeg, és az információ tényleges megjelenési formája igen változó lehet: pl. elektromos vezeték esetén, a rajta lévő feszültség értéke, vagy a
feszültség változásának iránya. Információhordozó és közeg más cs más lehet még: fénykáhel, rádióhullám, stb.
Itt kell azt is meghatározni, hogy mennyi legyen egy bit átvitelének időtartama, egy vagy kétirányú kapcsolat kerüljön kialakításra. A kétirányú kapcsolat egyszerre történhet-e? Hogyan épüljön fel egy kapcsolat, és hogyan szűnjön meg. Milyen legyen
az alkalmazott csatlakozó fizikai, mechanikai kialakítása`?Adatkapcsolati réteg (data link layer): feladata adatok megbízható továbbítása az adó és fogadó között. (üzenetszórásos, vagy pont-pont kap
csolat). Ez általában úgy történik, hogy az átviendő adatokat (amelyek általában bitcsoportba kódolt formában - pl. bájtokban jelennek meg) adatkeretekké (data framc) alakítja (tördeli), ellátja kiegészítő cím, egyéb és ellenőrző információval, ezeket sorrendhelyesen továbbítja, majd a vevő által visszaküldött az átvitelt igazoló nyugtakereteket (acknowledgement framc) véve ezeket feldolgozza.Ha a csatorna kétirányú adatátvitelre használt, felmerülhet problémaként, hogy mennyire legyen szimmetrikus a két k
ülönböző irányban történő adatátvitel, és ezt milyen megoldással lehet biztosítani azt, hogy az egyik irányú átvitel ne kerüljön túlsúlyba.Hálózati réteg (network layer): lényegében a kommunikációs alhálózatok működését vezérli. Nagyobb hálózatok esetén a széttördelt üzenetrészeknek (ezeket szokták csomagoknak nevezni) a vevőtől a célba juttatása elvileg több útvonalon is lehetséges, feladat a bizonyos szempontból optimális útvonal kiválasztása. Ez a tevékenység az útvonalválasztás (routing), és több mego
ldása lehetséges:• a rendszer kialakításakor alakítjuk ki az útvonalakat,
• a kommunikáció kezdetén döntünk arról, hogy a teljes üzenet csomagjai milyen útvonalon jussanak el a rendeltetési helyükre,
• csomagonként változó, a hálózat vonalainak terhelését
Itt kell megoldani a túl sok csomag hálózatban való tartózkodása okozta torlódást, valamint különböző (heterogén) hálózatok összekapcsolását.
Szállítási réteg (transport layer): Feladata a hosztok közötti átvitel megvalósítása. Adatokat szükség esetén kisebb darabokra vágja, átadja a hálózati rétegnek. Fontos része a címzések kezelése. Egy viszonyréteg által igényelt összeköttetési kérés általában egy hálózati összeköttetést hoz létre, ha azonban nagyo
bb hálózati sebesség szükséges akkor több hálózati kapcsolatot is igénybe vehet. Fordítva, ha kisebb átviteli sebesség is elegendő, akkor egy hálózati kapcsolatot vehet igénybe