Menyháza és környéke turistaszemmel (fotók)
Menyháza – Túraközpont, üdülõtelep a
Béli-hegységben (videó)
A
nagy Magyar-Alföld hatalmas, egyhangú síkját
látványosan töri meg a Fekete- és Fehér-Körösök
által
közrefogott kisebb középhegység, a
Béli-hegység.
A Béli-hegység (Codu-Moma, Kodru Moma) az Erdélyi Szigethegység része,
annak nyugati bástyája. A
hegység nyugati
részén, az Alföldrõl könnyen
elérhetõ rövid, szûk völgy rejti
Arad-megye
egyetlen, nagy becsben tartott hegyi
üdülõhelyét, Menyházát (Moneasa).
A 290 méter
tengerszint feletti
magasságon fekvõ település, hotelekkel,
motelekkel bõségesen ellátott
üdülõhely
szép kirándulások színhelye lehet. A
többségében románok által lakott,
Monyásza (Menyháza)-patak mentén fekvõ
településhez
legközelebb fekvõ város Borossebes, a
megyeszékhely Aradhoz alig 100 km-re,
Békéscsabához
pedig 125 kilométerre található. A
település felsõ részén terült el
régebbi
idõkben a menyházai fürdõtelep. A
település a 19.sz, végén indult igazi
fejlõdésnek, mikor is Wencheim Frigyes Gróf egy 21 km hosszú, 760 mm nyomtávolságú,
közforgalmú kisvasutat épített
Borssebestõl Menyházáig, amely 1893.augusztus
12-én került átadásra. A kisvasút
a Menyháza fürdõbe igyekvõkön
kívül Aradra, az építkezésekhez
kitermelt vörös
márványt és a Mezõhegyesi Cukorgyár
számára kitermelt mészkövet, vasat is
szállított, faszállításra is
használták (a kisvasút 1962-ben megszûnt). A
Vasárnapi
Újság így méltatta Wencheim
tevékenységét (1893. 09.10-i számában) „Megajándékozta az országot a föntebb is említett 22 kilométer
hosszú
helyiérdekû vasúttal, melyet
minden országos és községi
hozzájárulás
nélkül saját erszényébõl
építtetett s úgy személy-, mint
teher-szállításra
berendeztetett. Ez a vasút nemcsak a mellékén
esõ községek termékeinek a
szállítását teszi lehetõvé,
hanem egyúttal összeköttetésbe hoz a
világgal egy
eddig eldugott kincset, a menyházai (oláhosan: monyászai) fürdõt, melyet nagy
gyógyító erejû vizéért is remek, vadregényes környezete miatt eddig is Gasteinnal hasonlítgattak össze a hozzá értõk.”
A Pallas lexikon pedig így irt a vidékrõl.
”A község közelében kies völgyben
fekszik a Menyházai fürdõ, melynek 32,6 C.-foku
tiszta hévvize 5 tükörfürdõt
táplál; a fürdõvendégek
rendelkezésére 18 lakószoba áll.
Menyháza vidéke igen
szép. "
A település elsõ írásos
említése sokkal korábban, már 1597-ben meg
történt,
ekkor még Monyásza néven. A
18.században közelében vasércet termeltek ki
és dolgoztak fel vízierõvel
mûködõ hámorokban és kohókban. Gyógyforrásairól már a török idõkben tudtak,
késõbb 1891-ben a bécsi császári belügyminisztérium a fürdõt Menyháza néven vette nyilvántartásba. Ebben
az idõben élt itt Czárán Gyula, aki sokat dolgozott és anyagi áldozatokat is
hozott a környezõ hegyek látványosságainak megismertetéséhez.
Menyháza és Czárán
Gyula
Menyháza
neve elszakíthatatlanul kötõdik
Czárán Gyulához, aki
úttörõmunkát végzett
fõként a Bihar-hegység és a
Béli-hegység turizmusának
megteremtésében. Az örmény
származású Czárán család
Gyergyóból költözött 1820-ban
Arad-megyébe, a Menyházától kb. 60
kilométerre
elhelyezkedõ Seprõsre, miután
megvásárolták a kincstártól a
községet és
határában fekvõ 4000
holdszántóföldet. Az 1847-ben született
Czárán Gyula sok
helyen megfordult Európában, de 24 évesen
(1871-ben) – apja betegsége miatt – meg
kellett szakítani tanulmányait, és birtok
gazdálkodásának kellett szentelni
idejét. Ez nem volt kedvére és „ilyenkor a
Moma Codrut bújta, annak szépséges
vidékén érezte magát jól,
valósággal megújhodott s megnyugodva tért
mindenkoron
haza” (Záray Jenõ: A
Természetjárás apostola). Apja halála után 2000 hold
szántóföldet
örökölt, amelyet bérbeadott és nagy
lendülettel vágott a
turistalátványosságok
nem kis anyagi áldozatokat kivánó
feltárásába. „Ebben az idõben
vásárolta meg
gróf Wencheim Frigyes gróf a kies fekvésû
Moneasa-Menyháza fürdõt egy millió
forintért s az új gazda több befektetést
eszközölt. Czárán Gyulának igen
tetszett a telep s mikor a Paradeiszer villát (jelenleg Zubor
Andor a
tulajdonos) az õ ízlése és beosztása
szerint építették fel, azt 10 évre
bérbevette és gazdagon berendezte, s nyaranta, - amikor
õ távol volt –
rokonainak és barátainak rendelkezésre
bocsátotta. Czárán már akkor a Moma
Codruban kutatásokat végzett. Feltárt
néhány nagyobb üreget, míg a
dezna-déznai csodás szépségû
várromokhoz saját
költségén utat építettet. õ
nevezte el a várkörüli sziklákat, mint pl.
Sárkánykõ, Obeliszk, Századik Menyasszony
sírkeresztje stb. Moneasa-Menyháza
fürdõ környékét is feltárta.
Utasításai szerint készültek a
sétautak, kikeresve
végcélul a legszebb pontokat,
kilátókat.” Czárán ekkor
találkozott Dr. Pethõ Gyulával
is, akivel a hegység geológiai elkutatására
indultak. Czárán Gyula 1906 január
9-én halt meg és Menyházán temették
el.
Pusztító vihar 2017 szeptemberében
2017. szeptember 17-én, egy vasárnapi napon
durva vihar söpört végig Erdélyen.
A Bihar-hegységben - ismereteim szerint különösen Biharfüred,a Lesi-tó
és Pádis körzetében - szörnyű pusztitást végzett a hatalmas
intenzitású, előre nem jelzett vihar.Több tucat turista rekedt akkor
az Aranyosfői-jégbarlang környékén, de a Pádison a vihar
idején túrázók is csak éjjel jutottek le a hegyről, az utat
megtisztító munkások nyomában. Biharfüreden, a Csodaforrás
környéke tragikus képet mutat a tövestül kidőlt fák következtében. A
turistautak egy része akkor járhatatlanná vált a kidűlő fák
miatt.
A szomszédos Béli-hegység turistaközpontja, Menyháza (Moneasa) sem járt jobban, ott emberáldozata is volt a viharnak és szinte minden turistaút járhatatlanná vált.
Az aradon.ro információi
szerint a Béli-hegységbeli üdülőtelepen, Menyházán emberéletet követelt
a vihar. A Menyháza Hotel előtt egy nőre dőlt egy fenyőfa,
Valószínűleg egy turista a szerencsétlenül járt személy.
Akkori
sajtóhír: A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) összesített adatai
szerint a vasárnapi vihar 15 megye (Arad, Beszterce-Naszód, Bihar,
Brassó, Fehér, Hunyad, Hargita, Iaşi, Kolozs, Krassó-Szörény, Maros,
Máramaros, Szilágy, Suceava és Temes) 212 települését sújtotta. Az
ítéletidőben 145 személy sérült meg, közülük 8-an életüket
vesztették.(forrás
szekelyhon.ro/vilag/katasztrofavedelmi-merleg-212-telepulest-sujtott-a-vihar).
Menyháza területén és környékén az erdőállományban hatalmas pusztitás
ment végre. A település központjának szép ligetes jellege
megszünt (területrendezés is folyik 2018-ban).
Látnivalók, túralehetõségek
Figyelem!! A 2017. szeptember 17-i vihar rendkivül
súlyos pusztításai miatt a turistautak egy része a Bihar- és
Béli-hegységben nem járható, lezárásra került. Tájékozódj a
túra
elött!
Kilenc +1 jelzett túraútvonal Menyháza
térségében
(Menyháza/Moneasa t.sz.sz. 290 méteren fekszik)
Menyháza (videó) Menyháza (madártávlatból)
- 1. sz. sárga sáv: Menyházától Dézna váráig
útvonala: Menyháza
– Dézna vára – Dézna
település
(a 470 m.-es Osoi csúcson
át)
túraképek régi képeslapok (Dézna)
A túra hossza mintegy 10 km, szintemelkedése kb.190 méter, 3 -
4 órát vesz igénybe az odaút. A
jelzés
együtt indul a 7./8./ 9 ill. 2 számú
útvonalakkal a Czárán emlékmûtõl, a
túra
során a települést elhagyva jó
kilátásunk lesz - a Osoi csúcs
elérése elõtti emelkedõkön
– keleti irányban Ranusa (Ravna, Kisróna) falu
környékére, nyugatra a Szalatna
/Slatina patak völgyére (Mikószalatna) illetve a
környezõ hegyekre. A Deznai
várhegyet elérve sziklás, vadregényes
helyeket találunk és szép kilátást a
Béli-
illetve Zarandi hegyek felé. „Egyébiránt
a romok nem az egyedüli érdekes része a várhegynek. A trachit-tufa kõzet,
melybõl e hegykúp áll, festõi szép sziklacsoportokat alkot, s legszeszélyesebb,
fantasztikusabb, bizarrnál bizarrabb sziklaalakzatok meredznek ki a hegyoldalon
mindenfelé” Czárán Gyula: A Déznai várhegy
- 2.számú sárga kör jelzés is
egy kisebb körtúrát jelez a teleptõl nyugatra:
Menyháza – Köves patak (P. Pietros) - Száraz
patak - (Gaudeamus-turistaház
környéke)
-/Tarnóczy-rét/Tinoasa-karsztfennsik
érintése/ – Meggyes-völgy
(Meghes) - Menyháza útvonalon. kb. 13 km-es
túra, 410 méteres emelkedéssel kb. 5
óra
alatt tehetõ meg. A túra során szép
tisztásokat találunk 650—750 méteren
(Gaudeamus elérése elõtt), ahonnan szép
kilátást nyerünk a közeli hegyekre, a
Tarnóczy rét is tetszetös. túraképek
- a 3.számú kék sáv jelzés egy
komolyabb túrát jelez: a Feredõ-dombon/Culmea Feredeu-n át a Nagy-Arad csúcsra (Izoi, 1098 méter) csúcsra
juthatunk fel 9
kilométer és kb. 810 szint leküzdésével 4-5 óra alatt..
A Gaudeamus-ház után gerincre kanyarodunk fel, viszonylag hosszú
túra, idõnként szép kilátással érjük el
a Nagy-Aradot, a Béli-hegység második legnagyobb csúcsát túraképek egy hasonló túráról
- a 4-es sárga
kereszttel jelzett rövid, átkötõ útvonal nem az üdülõteleprõl indul, hanem
a Culmea Feredeu-tól (Tinoasa-tóll délkeletre) indul és a nyugati
fõgerincre visz fel (hamar találkozik annak
piros sáv jelzésével) a Tarnóczy/Tinoasa-réttõl északra (hossza 3 km nagy emelkedõvel, 2 órás
szakasz) fotó a Tarnóczy rétnél a sárga kereszttel
- az 5-ös útvonal
kék háromszög jelzése
a Menyháza település vége után egy darabon a
Czárán emlékút
kék keresztjével (6.sz. út) halad együtt, majd
a Boroaia völgybe
megy tovább és a fõgerincbe (piros sáv)
csatlakozik be Menyházától K/É-K-re. Az út 10 km-t
tesz ki, 430 szintemelkedéssel
3,5-4 óra alatt tehetõ meg a szakasz. A neten sokat
ismételgetett leírások szerint a
Boroia-völgye vízesést rejt..aki esetleg
látta, küldjön egy fotót errõl a
vízesésrõl. (én még nem
jártam arra ezidáig).
-
a 6.számu útvonal: kék
kereszt a tulajdonképpeni
Czárán
emlékút útvonalat jelzi: Menyháza – Hosszú-Sebes völgy/Valea Lunga -
Mócmezõ/Camp Moti- Vaskoh – Rézbánya
33 km hosszú túraút, 800 méteres
szintemelkedéssel 10-11 óra alatt tehetõ meg
részletes leírás. l
eírás fotokkal
a 7.sz. kék kör: kis
(keleti) körút Menyháza körül, a
településtõl keletre esõ Zelea Neagra
tetõ ill Cretu-domb érintésével a
Hosszú-Sebes/Lunga-völgybe ereszkedve térünk
vissza a telepre (megj.:ebben a völgyben vezet hosszabban a 6.os
túraútvonal), 12 km hosszúságú
túra,
szintemelkedése
330 méter,
4-5 órás kellemes erdei séta kevés kilátással
- a 8.sz., ugyancsak keleti irányban halad a sárga sávval
jelzett útvonal
a 7.számú kék ponttal halad sokáig
együtt, majd a
Cretu-csúcs közelében továbbhalad keletre
és fõgerinc jelzésébe (piros sáv)
csatlakozik be Menyházától keletre (12 km
hosszú szakasz, kb. 550 szintemelkedéssel
jár és mintegy 4,5 óra szükséges
megtételére). Ott az 5.sz kék
kereszt-jelzésen
(Czárán emlékút) továbbmehetünk
a látványos Vaskohi-karszt felé, vagy
visszatérhetünk
a Menyházára, eredeti útvonalunkon vagy a
kék kereszten a Hosszú-völgyön át,
amennyiben
nem a fõgerincen akarunk továbbmenni. t
- a 9.számú kék
sávval a közeli Denevér-barlanghoz (Pestera Liliecilor) juthatunk el (kb. 2 km, szintemelkedés 150 méter, 30-40 perc), a
370 méter tengerszint feletti magasságban fekvõ, fekete mészkõben
képzõdött cseppkõbarlang a település közvetlen közelében van csak 100 méter
hosszú.
Kellemes sétával érhetjük el a szép
sziklás környezetben fekvõ barlangot. videó videó túraképek
Egy új túraútvonal a Márványbányába vezet a településről (az vaskohó mellet vezet fel a hegyre).
Túraútvonalak a Béli-hegységben
- A Pilis/Szártetõ1112
m. csúcsát (Plesu), a Béli-hegység legnagyobb csúcsát, sárga jelzésen
érhetjük el Bélhagymástól (Hasmas)
túrafotók
Látnivalók
Menyházán és környékén
Czárán-emlékek
- Emléktábla a sziklánál
(Fürdõvölgy bejárat)
- Czárán-villa emléktáblával a
villa-negyedben
- Czárán Gyula síremléke
Márványbánya
Fürdõvölgy a régi Fürdõházzal: Vizüket
dr. Lengyel Béla egyetemi tanár elemezte 1889-ben. Ezen elemzésbõl
kitûnik, hogy ezek a forrásokindifferens vizetadnak, s gyógyító
hatásukat csakis hõmérsékletüknek köszönhetik.
A calcium és magnesium vegyületek csak nyomokban vannak bennük, a chloridok csekély mennyiségben találhatók.
Szénsavtartalmuk is csekély; egy liter vízben 0*03 gramm kötött és 0'04(> gramm szabadszénsav foglaltatik.
A három forrás vize vegyileg egyforma, míg hõmérsékletükre nézve különbözõk: 2f> — 32 \")° C-ig változnak. A meny-
házai forrásvizek --a miként Boleman István dr. *) írja - a langyos tiszta hévvizekhez tartoznak s fõleg kimerültség,
idegbajok és nõi betegségben bizonyultak jóhatásúaknak. A tiszta, üde levegõ,enyhe klima, rengeteg erdõk pedig
nagy klimatikus jelentõseget kölcsönöznek Menyházának. forrás http://www.archive.org/stream/fldrajzikzlemny02trgoog#page/n11/mode/2up
Fürdõvölgyi vízesbarlang /Medve-barlang/gödör Grota ursilor
A 1861-ben épített, 11 m. magas, téglával bélelt
gránit vasolvasztó kemence romja. Cuptorul de fier
Izoiu Mare-zsomboly (30 m
mély aknabarlang), emellett halad el az egyik jelzett turistaútvonal (3-as a nagy-Arad csúcs felé)
Strand leírás videó
Tejeskõ-forrás (Izvorul Piatra cu Lapte)
Kõtörõ-munkás emlékmûve
Régi villanegyed - régi képeslapok Menyháza
Halastó
Templom Wencheim emlékkel
A Boroaia-vízesés egy 1 - 2 méternyi zúgó, nem
túl látványos.
A Pestera Valea Morii több néven is szerepel. A barlangászok Peştera de la Moară
( A Malom - i Barlang....) nak nevezik. Más leírásban két barlangot is említenek
egymáshoz közel: Moara Uscata - Száraz Malom és Moara cu Apa - Vizes Malom
.(Malom-barlang, Pestera uscata de la moara Menyháza közelében) Bejárásukat csak
képzett barlangászoknak ajánlják (köszönet Milka Zsoltnak, Aradra, aki ezeket az információkat megosztotta velünk). http://www.protectedplanet.net/sites/Pestera_Valea_Morii_Natural_Monument
Sípálya, szánkózás:
Terv
egy 1,6 km-es sípálya megépítése. Az
erdészút felsõ részén, a Dallas motel
környékén képzelték el az
északi fekvésû pályát,
melyen
remélhetõleg több ideig megmarad a hó, mint a
jelenlegi, nem egészen 200 m hosszúságún (a
központban), mely ráadásul sokak szerint még
veszélyes is. fotó
Menyháza audio anyag
videó 1 2
***************************************************************************
Menyháza idõjárása:
http://www.accuweather.com/hu/ro/arad/moneasa/forecast.aspx
térképvázlat1 térképvázlat 2
Térkép itt Harta Muntii Codru-Moma (802 KB) - DOWNLOAD
http://h.imagehost.org/view/0613/codru_moma
online térkép: http://www.erdelyiutazas.hu/magyar/terkep/menyhaza
szállás camping http://www.cazaremoneasa.ro/
hotelek:gyógyszálló, gyógykezelések HOTEL PANORAMIC
CABANA DALLAS
magyarázat a térképhez
**********************************************************************************************************************************************************************************************************************************
Egy õszi túra Menyháza
környékén
Egy kirándulás emlékei (Menyháza)
A Czárán-emlékút elsõ szakaszán 2003. novemberében
November vége volt, tartottam attól, hogy párás, ködös,
nyirkos idõben lesz részünk. Menyházán
ugyan szombaton egész nap szitált az esõ, de
vasárnap – túra napján - egész
barátságos idõ alakult ki. A reggeli 5
órás, pontos indulás és gyors
határátkelés után
összességében 2 és fél óra
alatt értünk Menyházára (120 km
Békéscsabától). A faluban egybõl
aradi barátunkra, Titire (Stafanov Tituszra)
lettünk figyelmesek, aki HDB-s Suzukimat egy Hunyad megyei
autónak tartotta, de
csakhamar megismert minket. A camping elõtt futottunk vele
össze, ott aztán:
gyors ébresztés, üdvözlés
következett az ott éjszakázó szintén
aradi Siska
Zoltánnal és Milka Zsolttal. Aradi barátaink
nagyon rendesek voltak, részletes
útleírást kaptunk a túrához,
megmutatták a Czárán villát ill. a
sziklát az
üdülõtelep központjában, amelyrõl
régen eltûnt a
Czárán-emléktábla (ma, 2008-ban már ismét ott található az
emléktábla).
Siska Zolitól jó néhány Menyházai
képeslap "reprót"
kaptunk, amely e Arad megye "egyetlen igazi" hegyi
üdülõtelepét
és fürdõjét eredeti még
pompájában ábrázolta. Megnéztük
a Wenckheim család
által épített régi úri
fürdõt, ez valaha pompás hely lehetett, ma az
enyészet
az úr (2008-ban már alig maradt
belõle
valami, de ha minden igaz hamarosan ismét
restaurálják, ha ezt egyáltalán még
annak lehet nevezni…az újbóli
felépítés találóbb kifejezés
lenne). A
fürdõtelep mögött van egy kis vizes-barlang,
amelynek környékérõl szintén
festõien
szép képeslapot kaptunk.
Utána
az autót a Dallas cabana-nál hagytuk a falu
végén és
elindultunk a Vaskohi-karsztvidék felé a
Czárán emlékút elsõ szakaszán
(Czárán annak idején Menyházáról e
útvonalon közelítette meg a Bihart, igaz
lóhátón...)
A
karszt-vidék látványos
részét kb. 10 kilométeres
túrával
érjük el. Eleinte az alacsony hegyekre jellemzõ
kissé eseménytelen völgyút,
majd komolyabb emelkedõ és egy kísérleti
bányatelephez jutottunk (La Grajdura),
innen egyszerre csak megpillantottuk a Bihar-hegység déli
vonulatát, a Nagy-Bihar
hósapkáját. A leírások szerint
hamarosan az egész Bihar vonulatát látni lehet,
csak tovább illetve magasabbra kell jutni. A
kíváncsiságtól hajtva
továbbmentünk
az úton és jobbra egy hatalmas
különlegességével lenyûgözõ
mezõt pillantottunk
meg: dolina-dolina hátán a több
négyzetkilométeres területen, talán a
vaskohi-karszt egyik legszebb területén vagyunk (?). Mi az
út baloldalán lévõ dombokat
céloztuk meg, abban a reményben, hogy a
beígért Bihar-panorámát
"megkapjuk". Ahogy lenni szokott, mindig tovább kellett
másznunk, mert
mindig volt egy kilátást takaró dombocska....de
végül is sikerült: a Belényesi-medence,
a Fericei (Harasztosi) Magura illetve a Mezõhavas kúpja
és az Istenek havasa (a
Nagy-havas vonulatból) ugyancsak ismert alakja tûnt fel. A
látási viszonyok egész
jók voltak, igaz addigre már a gyakran
szégyenlõs Nagy-Bihar felhõbe
burkolódzott.
A
visszaúton összefutottunk Zsolttal, Zolival meg egy
tavaly
Temesváron megismert román társukkal.
Félórás pihenõ: beszélgetés,
ötletek, tervek. Zoltán vállalná, hogy
jövõ évben le ” túravezeti” a
nyílt
túránkon a vízesés-túrát a
Nagy-Bihar (Biharmezõ) környékén. Nem csak
vállalja,
hanem tetszik is neki az ötlet.
Gyors vissza
Menyházára, mert vészesen telik az
idõ. Lejjebb sártenger a patak partján, ami
néha összenõtt az
ösvénnyel. Menyházára
beérve megkerestük
Czárán
villáját, bár a kert kapu zárva volt,
mégis
bejutunk, még a magyar nyelvû
emléktáblát is lefotózzuk ( a képet lásd feljebb). Menyháza
igencsak
tetszetõs villanegyedében vagyunk, óriási
fenyõk és egykori fõúri villák
környezetében. A volt Czárán villa mintha
felújítás alatt
állna, reméljük
a mai tulajdonos nem "renoválja az
emléktáblát is. Már majdnem
félnégy volt, mikor átautózunk a
déznai várrom tövéhez, gyors
vártúra
következett: naplemente a Déznai várban a
fárasztó felmenet után ( pedig nem is
nagy a várhegy). A kilátás Zarándi hegyekre
nagyon szép. Már majdnem sötétben
botorkálunk le. Kellemes nap volt, lehet hogy megint túl
zsúfolt, de még mindig
sok minden kimaradt.
Perei Árpád
Túraösvények Menyháza térségében: Karpaten Willi 1 Karpaten Willi i2
Béli hegyekben
Menyházáról a neten:
Ujj János: Volt egyszer egy ugazi Menyháza (Nyugati jelen)
Wikipéda
Erdélyi Turizmus
Welcomeromania
Wenckheim kastélyok
Menyháza strand
WikiDOOR
Menyháza a lepusztult paradicsom (Nyugati Jelen)
Fürdõélet Arad megyében (LemaARADt) (Nyugati Jelen)
************************************************************************************************************************************************************
Olvasnivalók a Czárán-emlékúttal kapcsolatban a neten:
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/utleiras/czareml.htm
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/hirado/th9708a.htm
http://www.hajdutura.ngo.hu/zt812.htm
(nem mindig müködõ honlapon) a következõ
leírás található az
emlékútról:
Seprõsi Czárán Gyula emlékút
Menyháza -Vaskóh - Rézbánya turistakalauza
Hunyadi János Magyar-Román Kör
Budapest 1071 Damjanich u. 32.1.6
Seprõsi Czárán Gyula emlékút
Menyháza - Vaskóh - Rézbánya turistakalauza
születésének 150. évfordulójára
Ajánlom a kalauzt
Seprõsi Czárán Gyula eszményképem,
Dr.Mátyás Vilmos testvér-barátom és példaképem emlékének,
mindazoknak, akik már bizonyították,
mindazoknak, akik ezután bizonyítják elkötelezettségüket
Czárán Gyula és Dr.Mátyás Vilmos
szellemi hagyatékának mûvelésében
Budapest, 1997.05.16 Gyurich László
A Czárán-emlékútról röviden
1933-ban ifj. Mátyás Vilmos
irányításával az EKE aradi
Czárán Osztályának
tagjai, névadójuk iránti tiszteletbõl
színjelezték azt az útszakaszt, amelyen
Czárán éveken át közlekedett
Menyháza és a rézbányai
"Nagyszálló", ill. a
Béli-hegység és a Bihar-hegység
között. Innen indult a Bihar-hegységben
végzett csodálatos, példamutató,
önként és saját költségén
végzett
feltáró-építõ
munkájára. Kiváló érzéke volt
a rejtõzõ természeti szépségek
felkutatására. A kiépített turistautakon a
kevésbé felkészült
természetbarátok is gyönyörködhettek a
Bihar- és más hegységek
szépségeiben.
A színjelzések és az
irányítótáblák az elmúlt
évtizedekben eltûntek. Az út
"atyja" szerette volna felújítani több alkalommal
is, de ezt az akkori helyzet
kizárta. A szándék, a töretlen akarat
mindezek ellenére rendíthetetlenül élt.
1985.07.05-én kelt levelében arra kért,
haladéktalanul látogassam meg
Sopronban. Érzi közeli halálát,
"Czárán-ügyben" rendelkezni kíván.
Azonnal
mentem.
Torokszorító napok következtek. Emlékezett,
tájékoztatott és folyamatosan
végrendelkezett: "Czárán Apánk"
nevében megparancsolom..." és sorolta a
feladatokat. Elsõnek az emlékút
"visszavarázsolását".
Az út színjelzését 1993
májusában befejeztük, 1996-ban újra
színjeleztük. A
munka zömét aradi barátaim-magyarok, románok-
együtt cselekedtek.
Most Ti következtek. Járjátok elõdeitek
útjait valóságosan és képletesen is.
És néha gondoljatok Rajok, a
példaképeinkre!
Útjaikat járva Isten vezéreljen
Mindnyájatokat!
Kérés
Mielõtt elindulsz Menyházáról, vagy amikor
megérkezel Menyházára, menj el
Czárán "Apánk" nyughelyéhez egy szál
vadvirággal, tiszta lélekkel.
Tisztelegj emberi nagysága, emléke elõtt. Gondozd,
ápold nyughelyét és
szûkebb környékét!
Mondj fohászt vagy imát Czáránért, ,
Mátyásért, turistatársaidért,
szülõföldedért, hazádért,
Önmagádért is, hogy legyen erõd
Czárán szellemi
örökségét megvalósítani,
mûvelni.
A magyar temetõ a déznai úton érhetõ
el. A 249. Számú iskolaépület
mögött
van a hegylábán.
A temetõben néhány hatalmas termetû
"fenyõfa-gárdista" vigyázza Czárán
feketegránitból készült nyughelyét. A
fekete kereszt már a temetõ kapujától
mutatja az irányt, az utat.
Az útvonal:
- Czárán emlékmû (az indulás illetve érkezés helye)
- a parkon át vezetõ út, amely a Czárán villa-Vila Garofita 228-
alatt vezet ki a park déli kijáratán (kiskapu): 700 m
- temetõ bejárata: 720 m
Az emlékút adatai
Útvonal: Menyháza-Vaskoh-Rézbánya
(Moneasa-Vascáu-Báita),
Hossza: Térkép szerint 33,0 km,
Mérõkerékkel 34,145 km,
Összes emelkedés: 942 m,
Menetidõ (száraz idõben): 10-12 óra
Az út bejárasa: 1-3 nap
1 nap - csak rohanva,
2 nap - keveset látva,
3 nap - majdnem eleget látva
Javaslat: érdemes rászánni 3-4 napot különösen akkor, ha nincs szándékod
máskor is eljönni. Az emlékút a Béli-hegység legérdekesebb, legszebb útja,
amely átszeli a Vaskohi Karsztot bemutatva azt.
Táborozásra alkalmas helyek (ha közben meg nem tiltják):
- Menyháza:völgy Piatra cu Lapte-tól fölfelé
- Grajduri térsége (vízszegény, ha nem üzemel a telep)
- Fíntina din Drum térsége az
útemelkedés déli irányában, az
úton túl az erdõ
mellett (ha még nem vágták ki)
- Cimp Mot elõtt keletre a településbõl
kivezetõ út mélypontjánál,
lévõ kút és
forrás térségében
- Ambrózy-hágó térsége, fõleg
a régi vízgyûjtõ-szivattyúház
mögött
- Crisul Nou völgye (Felsõ Füves) a "magyar iskolá"-val szemben a patak bal
partján
- Rézbányán az iskolában lehet próbálkozni, de akad a terepen is, csak keresni
kell megfelelõt. A völgy légtere párás hûvös.
Az indulás illetve az érkezés helye
Menyházán (Moneasa): a hajdani Czárán
emlékmû, amelybõl a
márványtáblát régen
kiverték a mûvelt jószándékú
emberek, a fürdõpark központjában a
Fürdõ-patak
(Piriül Báilor) bal partján az
útjelzõtáblák csomóponti
tartóoszlopa és a
környék síkrajzát, a turistautak
hálózatát ábrázoló
térképtábla mellett.
Rézbányán (Báita): a romai katolikus
templom kerítésén, a mûút felöli
oldalán
lévõ irányító tábla.
Menj fel a templom bejárata elõtti tenyérnyi
sík részre. Nézz körül!
Csodálatosan szép, festõi, szemet lelket
gyönyörködtetõ látvány tárul
eléd: a
rézbányai panoráma.
Az út leírása
- színjelzés szerint (mindenre elszánt kezdõknek)
- térképpel közlekedõknek (ha éppen van)
- (majdnem) hagyományosan
A színjelzés szerint közlekedõknek
Kimeredõ szemekkel kövesd a kék kereszt jelzést. Azért néha a
lábaid elé is nézz, nehogy hasra ess!
Menj, menj, mendegélj hegyen-völgyön, emelkedõn-lejtõn, árkon- bokron át.
Közben pihenj is néha, nem lóversenyen vagy! Két-három napi menet után-ha
szerencséd is van-megérkezhetsz a célhoz, mert elõfordulhat, hogy eltûnik
egy-egy jelzés. Ilyenkor keresd meg a következõt!
Ha nem megy, vedd elõ a térképet és magabiztosan folytasd utadat a célig.
Elõbb-utóbb csak megérkezel! Amennyiben mégis lesz valami gubanc, legelsõ
találkozásunkkor meghúzhatod az egyik érzékelõ szervemet: a fejemen van.
A térképpel közlekedõknek
Felesleges irka-firka helyett felsorolom a tereprészeket, a
tájékozódást
esetleg segítõ tereptárgyakat (Ha lesz.)
Biztonság kedvéért, azért
nézegessétek félszemmel a
színjelzést is.
Tehát az útvonal:
Menyháza (Moneasa) - Valea Lungá - Grajduri - Arinda
(zsomboly-ponor) - Fíntína din
Drum-725-ös magassági pont - Taul Ponorului - Cimp Moti -
Cimp (Vaskohmezõ) - Vaskoh
- Felsõ Füves (Verzarii de Sus) - F. Füvesi völgy
- Ograda Albului a
gerincen-599-es magassági pont-Rézbánya
(Báita) romai katolikus templom.
Remélem nem "kevertél el" és
épségben megérkeztél. Ha nem
fáradtál el nagyon,
mondj egy fohászt értem is.
(Majdnem) hagyományosan
Az emlékutat háromnapos túrának megfelelõen tagoltam három részre. Ha kedved
tartaná, négy napos is lehetne. Akkor a Crisul Nou-i táborhelyen éjszakázz.
I. Menyháza-Grajduri: 9710 m
1. Menyháza-Valea Lungá Popas: 3370 m
Völgynek fel átmegyünk a Moneasa hídján,
majd az út két oldalán lévõ
házaktól
kísérve elérjük az ifjúsági
tábort és a hidat.
Néhány percre elhagyjuk az utat, átmegyünk a
hídon és pár tucat méter után
balra fordulunk, hogy megnézzük a múlt század
utolsó negyedében épült
vasolvasztót.
Az aszfaltozott út lassan elfogy alattunk, gyenge
minõségû köves út váltja
fel. A patak a hegy lába és az út között
vidáman kanyaroghat kedvére. Fák,
bokrok, cserjék, vadvirágok váltják
egymást békésen és teszik
hangulatossá,
vadkempingezésre ingerlõvé a völgyet. Balra,
a hegyoldalon a Piatra cu Lapte
nevû kb. 20 m magas sziklatömb emelkedik a patak jobb
oldalán. Alatta
erõteljesen buzgólkodott egy bõvizû
forrás, amíg be nem fogták és
elterelték..
Szemben vele, a bal parton táborozásra igen alkalmas hely
kínálja magát. Pár
perc múlva zöldre mázolt, hosszú
gerendákból készült épülethez
érünk.
Teniszpálya is van. Boldogabb napjaiban az erdészetet
szolgálta. Ha igaz 2,4
km van a hátunk mögött. Errõl jut eszembe: ne
feledkezzünk meg a jó turista
szokásról, hogy idõnként hátra-
hátra nézzünk! Pillanatok múlva a
márványbányához kiágazó
út hídjához érünk. Aki elég
erõsnek érzi magát,
szánjon rá másfél órát
és nézze meg a márványbányát.
Kincseket ugyan nem
talál de, látványnak megéri. Tíz
percen belül útvillához érkezünk. A
baloldali ág Briheni, Sustiu helységeken át a
Fekete Körös völgyébe visz
Vaskoh felett. A jobb oldali ág a Valea Lungá-ba
tér. Kb. száz méterre
áteresz következik, amelyen Valea Lungá vize
igyekszik a Boroaia patakba, hogy
egyesülve Menyháza patak néven follyanak
tovább.
2. Valea Lungá erdészeti útján végig: 3830 m
Balra a pisztrángos telepet hagyjuk el, jobbra a híd a
túloldali vízmérõ
állomáshoz vezet. Már a Valea Lungá-ban
járunk. A völgy igen szûk. A köves
erdei út itt is gyenge minõségû, de bakancs
alá megfelelõ. Az utolsó 150-200
m már erõsen "oszlásnak indult". A patak és
az út nem mindenhol férnek meg
egymással. A patak férõhelyet keresve
többször is átbújik az út alatt, hol az
egyik hol a másik oldalára. Ezzel fokozza a hangulatot.
Jut hely a
vadvirágoknak is. Ezt a patak bujkálása is
segíti. A fák zöme bükk,
üdítõnek
egyéb is akad. Fõleg a fenyõfa örvendeztet
meg. Néhány becsatlakozó
völgyecske is élénkíti a tájat. A
negyedik "bújócska" után 10-12 percen belül
az út teljesen leromlik. Részben repedezett, omló,
részben már kiadósán
szétmosott terepen érünk az épített
út végéhez. A PJ. 170 jelû
parcellánál.
3. Erdészeti út vége-Grajduri: 2510 m
A völgy még szûkebbé válik.
Szurdokszerû, sziklák nélkül. Itt már
együtt
folyik és halad a patak és az út. Testvéri
békességben? A víz lassan elmosta
az utat. Majdnem teljesen. írom ezt 1997.05.14-én. Ez a
rész 370 m hosszú.
Az alsó része 3-4 m széles. A medrecske
szélén még lehet az alattomos,
vendégmarasztaló tüskés indák
és bokrok szövevényében haladni.
Különösen
csapadékos idõben élvezetes.
Lábhûtõ hatása lélekemelõ. Kb.
200 m után már
csak meder van. Köveken lépegetve akrobatáknak
képzelhetjük magunkat
"medvetáncot" járva. Végül a meder már
csak 1 m széles. Csapadékos idõben
csak "vízhatlan" turistáknak ajánlom. Közben
itt a vége, kiszállunk a meder
jobboldalára.
Elõttünk már erõsen benõtt,
bokrosodó erdei földút nyoma látszik.
1988-ban
még út volt, mély
kerékvágással. Most inkább
vízmosásnak tûnik. Ezen is
lehetne továbbhaladni, de a színjelzett út
megfelelõbb.
Balra tartunk egy mellékvölgyecskében. Ez az
út kevésbé gyötrõ.
Párszáz
méter után visszatér az elhagyott útba
Néhány perc múlva egy
félig-természetes
híd átvezet a völgy bal oldalára.. Egy dolina
mentén érünk a völgyfõhöz.
Balról füvesedéit út csatlakozik.
Érdemes erre térni. A dolina mentén
eljutunk egy kicsiny sík területre, amelyen több
út találkozik. Nem árt az
északi tájak felé induló utakat
megszondázni a kilátás miatt. A dolina
mentén
körbejárva az elõbbi hídon át
visszajuthatunk a völgyfõhöz. Ha az ajánlat
csalódást okozott, bûnbánó
lélekkel kérek megbocsájtást. Elhagyva a
völgyfõt,
tovább emelkedünk a már szintén
füvesedõ, bokrosodó erdei úton. Jobb
oldalról
jól megtermett bükkfa erdõ vigyázza, utunkat.
3-4 perc elteltével a jobbra
ágazó úton, a bükkfák között
folytatjuk utunkat. Kb. 400 m után balról
dolina sejlik. Kukucskálj be, ha kedved tartja! Én nem
bántam meg. Lassan
elérjük a Grajduri (kísérleti
bányatelep)-hez vezetõ köves utat. Balra
fordulva (kelet) 650 m-re van a telep. Kiérünk az
erdõ szélére, a víztároló
tartályok mellett balról elhaladva. Elénk
tárul a Vaskóhi Karszt nyugati
pereme a kísérleti teleppel. Grajduri
térsége tekintélyes nagyságú
"tisztás".
Nevét a valamikori
bányaló-istállóktól kapta.
Táborozásra alkalmas hely. Víz
idõszakosan van. A telepet állandóan õrzik.
Az õrökkel mindig szót
értettünk. Vízvételi lehetõség
1996-ban még volt. A vezeték
mûködésén és az õrök
jóindulatán múlik. Az irodaépületben
van két szobácska 4-4 ággyal
(emeletes). Nézzünk körül alaposan, ha már
itt táborozunk. Néhány órás
közel
felderítést megér. Az eddigi kilátás
hiányáért itt kárpótlást
kapunk.
II. Grajduri - Ambrózy - hágó: 11200m
1. Grajduri - Cimp Moti Magazin: 6480 m
Folytatjuk utunkat a bányászati feltáró
úton, a nagyfeszültségû vezetékek
útmutatásával, amelyek hûségesen
vezetnek utunkon. Nagy ívû balkanyar a
nagyon ritkás erdõben. Közeledve az "erdõ"
széléhez a lejtõ erõsödik és a
kanyar jobbra vált. Balról párszáz
méterre a Boijos nevû dolinát véljük
látni, de jobbról máris az Arinda nevû
dolina peremén járunk. Lenyûgözõ
látvány. Ereszkedünk a tereprész
mélypontja felé s közben szemünk a
dolinán.
Emelkedünk, már feltûnik elõttünk a
Finina din Drum, éppen a szûk kanyar
közepén. Vize mindig van. Ha éppen nem
csordogál, merni lehet. Miközben
hûsítjük magunkat, alaposan
szemrevételezhetjük a dolinát amely már az
ereszkedésnél lenyûgözött.
A dolina (zsomboly) átmérõje lehet vagy 500 m. Aki
pontosan tudja legyen
szíves közölje velem. A Vaskóhi Karszt egyik
"leg-legebb" látványa.
Hatalmas medence, dolina, amelybe kisebb dolinák is
befészkelték magukat, s
ezekbe még kisebb dolinák tolakodtak be.
A szemlélõdés után a dolina peremén
vezetõ enyhén emelkedõ úton is meg -
megállva véssük emlékezetünkbe a nem
mindennapi látványt. Hajtûkanyarhoz
érünk.
Álljunk meg egy idõre. Menjünk a szemközti
bokrokig. Tegyük alájuk a
szerelést és mi ereszkedjünk be némi
szemlélõdésre a lejtõvonalon a
párszáz
méterrõl felénk integetõ tisztásra.
Egészen nagy tisztásra. Remélem megérte!
A hajtûkanyar emelkedõ ágán - szinte
párhuzamosan az elõbbi ágával, csak
valamivel magasabban - menjünk tovább, amíg
elérjük az orrunk elõtt levõ
tetõpontot.(Eddig 2700 m)
Tartsunk panoráma - szünetet. Nézzünk
még egyszer - de remélem nem utoljára -
vissza az Arindara, de szabad körbe - körbe is. Aztán
álljunk be keleti
irányba. Elõször nézzünk a
távolba, ahol tiszta
idõben a Bihar - hegység egy része is
látható. Közelebb már Cimp Mot
háztetõi
is kivirítanak a lombok közül. Végül
nézzünk az orrunk elé.
Valahol a Dealul Rontarului (918) délkörétõl
kissé keletre vagyunk, dél felé
vagy egy km - rel a Dósul Poienii tereprész nyugati
peremén. (Ha igaz.) Ha
jobbra nézünk figyelmesen végigkövetjük -
persze csak szemmel - a
lejtõvonalat, kiderül, dolinavölgybe
érkeztünk. Dolina dolinát követ.
Füzérben.
Az út a 725-ös magassági pontig (az
útrész mélypontja) lejt, s ott
átvált a
völgy jobb oldalára. Rövid emelkedõ után
ismét lejt egy nagy dolina
pereméhez, amelynek nevét ugyan nem találtam, de
majdnem a fenekén (kedves
foltként) lakozik a Tául Ponorului.
Ez is megér egy misét. A H 73 jelû
távvezetéktartó oszloptól amelyen a
forrás
jelzése is látható - 50 méterre, balra egy
mélyen bevágódott út vezet a forrás
felé. Az oda - vissza út 1150 m.
Ellenõrizzétek az adatot, kérem szépen.
A faluhoz közeledve jobbról feltûnik egy
épületcsoport. Balra, vele
egyvonalban, a kerítés részeként van egy
élõfa, feltûnõen színjelezve. Alatta
az úton egy színjelzett kõ. Ez az egyetlen
hely-tárgy, amelyet egy román
barátunk mutatott meg. Ezen Mátyás Vilmos 1933-ban
festett jelét találtuk
meg. A barátunk neve : IOAN MICLE NELU !
Párszáz méterre jobbra a temetõhöz ,
balra a mészégetõhöz érünk.
Már a
házaknál járunk. Enyhe kanyar balra, s piros
színû márványfejtõ. Még egy
kanyar jobbra, s itt a falu "központja" , a Magazin Sátesc
- Címp Moti.
Tömény innivaló eddig mindig volt.
2. Cimp Moti Magazin - Ambrózy - hágó (430) 4720 m
Az enyhén lejtõ úton a falucska keleti
széléhez érünk. Jól
látható a
következõ útszakasz. Szilvafák
szegélyezik. (Kis megszakítással
elkísérnek
Rézbánya alá. A Crisul Nou (Felsõ
Füves) völgyében már bõvül a
választék
dióval és almával. Menetközben csak fel kell
nyúlni és szedhetjük az üdítõ
gyümölcsöt, mint annak idején a zsidók a
mannát. (Persze, csak augusztus
végén az igazi.) Az útszakasz felén
túl, jobbra a völgy felé, földút
ágazik ki
a mélyebben levõ falurészhez.
A kanyar után enyhén emelkedõ útszakasz
következik. Balra, kiépített
vízgyûjtõvel találkozunk. Jelzi két
tátottszájú kútgyûrû. Az
út jobboldalán
5-6 lépéssel elõrébb, az út
rézsûjén kövekkel határolt, "rejtett
vizelõt"
találunk. Biztos a szemközti kútból
szökött meg. Odébb az út balra
kanyarodik tovább emelkedve, majd elfekszik.
Elõttünk balra kõfejtõ-féle
látható. Valószínûen az
útépítéshez használták. Ezen
a szakaszon is érdemes
körbeforgatni a nyakunkon lévõ
periszkópvéget. A dolinafûzér utolsó
szemeivel
is találkozunk. Az út tetõpontján vagyunk,
amely megszakítja a dolinafüzért.
Felfelé Cimp Mot, lefelé már
Vaskóhmezõ (Címp)
felségterületén járunk. Mindez
igen hangulatos környezetbe foglalva. Két perc múlva
jobbra a Merioor-i
kiágazáshoz érünk.
Alkalom adtán - lehet most is - érdemes egy-két km
mélyen bekukkantani az
úton. Elõfordulhat, hogy észrevétlenül
tovább mész az orrod után. Ha esetleg
csalódnál, ne kívánj rosszat.
Jószándékból ajánlottam.
Talán Veled is
megtörtént már, hogy nem tetszett az, ami
másnak tetszett.
Ha nem csalódom a Magazin Sátesc -tõl 1740 m-t jöttünk. A következõ szakasz,
a Vaskóhmezõ-i mélypont 1860 m-re. Elõtte vagy 123 m-rel van egy "bufet",
amelyet még sohasem találtunk nyitva, bár a helybeliek szerint mûködik.
Próbáljuk meg, hátha nyitva van és kapunk egy pofa sört.
Akkor induljunk tovább. Körülbelül 250 m-re, a
bal oldalon a 216sz. oszlop
közelében indul az az utacska, amely a fentrõl
talán már látott dolina
tavacskájához vezet. Víz és béka
még mindig volt, amikor arra jártunk. Ha
már itt vagy nézd meg közelebbrõl is. Az a
félóra még belefér, hiszen a mai
nap adagja 11,2 km. Na persze! Nem én cipelem a
felszerelést.
Jobb kanyar után hosszú, enyhe lejtõ
következik. " A lejtõn nem lehet
megállni..." énekeltük valaha a szívhez
szóló dalt. Nem is kell. Menetközben
nézhetjük Vaskóhmezõt a völgy
mélyén. Kellemes látvány. Keletfelé,
a
látóhatáron a Bihar-hegység egyes
részei is láthatóak. Fõképpen tiszta
idõben.
A kanyarban nagy házhoz érünk. Tudomásom
szerint 1983 óta építi a gazdája
majdnem egyedül. A ház száma 77. Ez a legnyugatibb
épülete Vaskóhmezõnek.
Legalábbis az úton. Ha igaz a kanyar közepén
talán még most is van vízvételi
lehetõség. Nyugi! Mindjárt a "bufethez"
érünk. Hátha szerencséd lesz. Ha
nincs, sebaj. Már csak 123 m és az út
mélypontján ott a kút.
Vigyázz! Ne igyál! Kimelegedtél. Inkább szürcsöld a vizet és ereszd a
nyelved alá. Hadd hûtse a nyálkahártyát, azt is lassan.
Egészségedre!
Na, menjünk tovább. Már csak 1120 m az
Ambrózy-hágó. Balra Kolafalva
(Colesti) felé ágazik az út. Emelkedünk,
paplak, tovább emelkedünk. Végre!
Az úttetõn vagyunk. Jobb oldalon a 9. sz. ház
elõtt kereszt. Vízcsap,
dolina az út bal oldalán. Az erdõcske, de
inkább facsoport mellett tovább
megyünk, majd át a dolinán.
Megérkeztünk. Az Ambrózy-hágón
vagyunk!
Az Ambrózy-hágó térsége igen
alkalmas táborozásra.
Menetiránytól fél jobbra kb. 80m-re itató
és vízcsap található. Napközben
általában két alkalommal mûködik. Ha
történetesen a Cimp-i vízvezeték sem
mûködik, a hágótól balra (kb.
észak) 4-500 m-re van egy házcsoport, ahol víz
is van. Ezt egy ottlakó közölte.
Mögötte kb. 80 * 20-30 m-es nagyjából
sík területen sok sátor elfér.
Tüzelõ
is akad. Érdemes felmenni a vízmûre, mert igen
jó kilátás van a Vaskóh-i
medencére, a Bihar-hegységre.
III. Ambrózy-hágó - Rézbánya(Báita): 13235 m
1. Ambrózy-hágó - Magyar iskola: 7850 m
Jól kipihenve magunkat indulunk tovább kelet felé.
Elérjük a márvány bánya
bejáratát. Jobbra fordulunk és 2-3 perc
múlva átereszhez érünk.
Kb. 300 m után az erdõ megszakad. Letérünk
balra a köves útról. Régi, már
befüvesedett úton folytatjuk 130°-os irányban. A
telefonvonal és, 30-40
méteren, nagyobb szikla és kõdarabok
kísérnek.
Kevés fával és cserjével benõtt
dolinás terepszakasz. A kilátás jó, a
tereprész is hangulatos. Kis helyen sok félével
találkozunk. Az eddigi útnak
mintha mini-múzeuma lenne.
Megyünk a vezeték mentén, balról dolina.
Régi, már fûvel benõtt útnyomon a
következõ dolina nyugati partján-de már egy
másik telefon vezeték nyomvonalán,
fiatal szilvafák között. Néhány szemet a
termésbõl még találhatunk, ha idõben
érkezünk. A szivattyúház alatt
elérjük az elõbb elhagyott köves utat.
Elénk
tárul még közelebbrõl Vaskóh és
a Bihar-hegység nyugati vonalának nagy része.
Közvetlenül elõttünk, mélyebben egy
sík terület, amelyet a Boiu-patak szel át
hosszában. A házak felé fordulunk, majd jobb
kanyarban ereszkedünk a város
felé. Elérjük az elsõ házat,
lábunk alatt aszfaltozott az út. Jobbra
kereszt.
Már fentebbrõl is, de innen még inkább
letérhetünk a Boiu-patakhoz. A sík
területen van legelõ, mûvelt terület,
lakóház. Félórás
kitérõvel elérhetjük a
kerteken át a Bél Mátyás
vízöntõ erõteljes, gazdag
kitörését ott, ahol éppen
nem is várjuk. Ezért is érdemes megtekinteni a
Boiu-patak eredetét.
A Str. Boiu 15.sz. házzal szemben patakhíd. Ezen
átmehetünk a római
katolikus templomhoz és a temetõbe.
Lejjebb átmegyünk a patakhídon és ötven
méterre ott a mûút, amely Vaskóhn át
igyekszik Déva felé. Az út egyben Vaskóh
fõutcája, Str. Unirii.Az
Ambrózy-hágótól 2150 m-t jöttünk,
a város végéig még 1485 m van. Akkor
nyomás. Ha a fõutcán nyitott szemmel megyünk
végig megtaláljuk mindazt amire
turistának szüksége van. Az út bal
oldalán a Str. Unirii.
20. sz. házban lakik a tündén Hermán
Mária a katolikus "egyháznagy".
Kedvesek férjével együtt. Segíteni mindig
készek. Odébb a parkban, az út
mentén, a II. Világháború hõsi
halottjainak emlékmûve áll. A
vásártér
következik különféle üzletekkel. A jobb
oldalon, szépen kerített parkban, a
polgármesteri hivatal és a rendõrség. A
park diófáit alig tudtuk hárman
körbefogni.
Bal kanyar, Fekete Körös hídja, balról a
Postahivatal. Jobb ívû kanyar van
elõttünk, ívfelezõben kereszttel,
balról a városkerülõ út simul
mellénk. Még
egy lódulás és itt a város majdnem
vége, de a Felsõ Füves-i kiágazás
biztosan.
Következik a Vaskoh-i medencét keresztbeszelõ, 2500
m hosszú, köves,
átkozottul poros út. Ráadásul az út
minõsége is rossz. Még jó, hogy gyalog
megyünk és nem járgánnyal.
Mezõgazdasági terület. Itt is akad szilva, de
vastagon cukrozva az út porával. Egyetlen vigaszunk, hogy
körös-körül
hegyeket látunk. Ezért csak annyira nézzünk a
lábaink elé, hogy ne orral
essünk a porba! Na végre! Itt a falu! A patak bal
oldalán megyünk felfelé.
Crisul Nou a neve és a Felsõ Füves-i völgyben
kezdte folyását. Kb. 500
métert a bal oldalán lépegetünk. A
betonhídon átmegyünk a jobb partjára. A
kereszt után balra fordulunk és kiérünk a
házak közül. Jobbra fordulva a
nagyfeszültségû vezetéket követve
elõbb a kertek mentén, majd egy emelkedõ
után kiérünk a völgybe. Eddig a falu
másik végétõl kiadós
kilométert
gyalogoltunk. A patak ismét elõkerült a házak
közül és most a völgyet
élénkíti. A völgy a patak jobb partján
jóval szélesebb. Ezen az oldalon
halad az erdészeti út. A falu elõtti
lélekromboló út után szanatórium ez
a
völgy. Az út bal oldalán itt is van egy kereszt, kb.
550 méterre a falu
végétõl. Lassan már a tetthelyre
érünk. Egy út menti jól megtermett
szikladarab jelzi, hogy nincs tovább. Már látszik
a "magyar" iskola alapja.
Egy perc és lerakhatjuk a szerelvényt. Pihenj, ha akarsz!
Az épülettel szemben, a bal parti fák
között, jó táborhely van. Sajnos a
patak vízhozama változékony, de eddig még
nem láttuk szárazon. Tüzelõ akad.
Jó táborozást!
Hölgyeim! Uraim! Figyelem! Az utolsó szakasz következik. Ha eddig nem
történt semmi baj, kellemetlenség, ne is történjék! Tehát vigyázzatok
Magatokra és egymásra.
III.2. Magyar iskola - Rézbánya: 5350 m
Miért magyar iskola? Nem tudom. Nekem is így mondta egy
idevaló öreg
pásztor. õ sem tudta. így hallotta az
apjától.
A magyar iskolától észak felé
látható az a mélyen
besüllyedt-bevágott út,
melyet csak száraz idõben lehet használni. Igaz,
lehet máskor is , ha valaki
dacos, de az vessen magára. Majd megbánja! A jelzett
út pár méterrel balra
visz a rengetegbe. Szép bükk erdõben kapaszkodunk
felfelé. A kocsiút közben
kinõtte mély jellegét és
indulástól kb. 800 méterre egy sík
erdõrészen szinte
keresni kell. Újabb emelkedõ, azután pedig majdnem
szintút következik. 500
méter után észrevétlenül a gerincre
érkezünk. Alattunk Diófás (Nucet)
látszik. Ide már felhallatszik a rézbányai
völgy zaja, amely biztosan vezet a
célhoz.
Elneveztük Gábor Ghifa kilátó pontnak. A
név tulajdonosa ez ellen hevesen
tiltakozott, de ha már õ bukkant rá , akkor legyen
így. Ezt engedélye nélkül
teszem közhírré. Állandó
emelkedés, az egyhangúságot néha
megtörõ kicsi
lejtés. Közben átjutunk az 589-es magassági
ponton. A fák koronái között
néha felvillan a rézbányai völgy. Zaja
háttérzeneként kísér. Újabb
rövid
enyhe emelkedõ s elérjük az 599-es magassági
pontot. Lejtõ, maroknyi tisztás.
Látni véljük a Nagybihar csúcsot.
Tovább a nyereghez. Néhány lépés
után
újabb irtás a cserjésben, az erdõ
szélén. Még látható
Rézbánya és Diófás.
Leérünk a nyeregbe. Alapos irtás történt
utóbbi találkozásunk óta. A
kilátás
viszont nagyon szép. Majd meglátjátok.
Ismét lenyomtunk 1620 métert. A
célig már csak 2150 métert és a
felszerelést kell kibírni. Hajrá lányok!
Hajrá fiuk! Most mutassátok meg , kik vagytok. A gerinc
vonalától félbalra
indulunk a lejtõnek, a már szintén
befüvesedett, jobb napokat látott erdei
földúton. Útvillához érünk.
Derékszögben térünk el. Kb. 100 méterre
újabb
útvilla.
Folyamatos, enyhe lejtés, kis mértékû
terephullámzás. A határozott
nyomvonalat követjük. Különféle
irányból és irányba csatlakozó -
kiágazó
utacskák zavarják nyomolvasó
készségünket. Rá se rántsunk. Az
úttól balra,
pár méterre, kis forrás kínálja
magát. A következõ szakaszocskán két
út is
zavarhatja tájékozódási
képességünket. Nem vészes. Mindig csak a
határozott
nyomon menjünk tovább. Mély úthoz
érünk. Esõs idõben inkább a mellette
vezetõ jelzett úton menjünk. Jobb az
agyrázkódást elkerülni. Az út
szétágazik. Nem érdekes. Már hangra is
bemegyünk Rézbányára. Az út
meredekké válik. A fák koronái felett,
között már látszik Rézbánya.
Jobbról
Bihar-i panoráma köszönt. Kerítések,
kertek, ronda mélyút következik.
Nagyfeszültségû vezeték tartóoszlopa is
köszönti az érkezõket. Hirtelen elénk
tárul Rézbánya. A katolikus templom tornya is
integet felénk. Elértük a
házakat. A 43. számú házból kellemes
ételillat árad. Itt a cél, a
templom!
Isten hozott Mindenkit!
Kovács Kálmán gyûjtése
***************************************************************************************************************************************************************
Menyházáról irják:
Erdély ma ( 2009. július)
Arad megye egyetlen patinás
fürdõhelye Menyháza. Jó 110 km-re a
megyeszékhelytõl, a Zaránd-hegység
lábánál terül el. Szépsége
festõ palettájára kívánkozik.
Dicsõ történelmi múlttal rendelkezõ
vidék, hiszen egészen a közelben
található Dézna várának romja. A
helyi legendák szerint Bethlen Gábor erdélyi
fejedelem török kézre jutott egykori
várát a környékrõl összefogdosott
és valamelyik basa háremébe szánt fiatal
nõk egyike robbantotta fel, akinek nem sikerült
megmenekülnie, de eljutott a vár
lõszerraktáráig, amelyet
kétségbeesésében felrobbantott.
Menyháza kies környezetére,
gyógyhatású vizeire, természeti kincseire
már a 16. században felfigyeltek. A helyiség
szélén ma is látható a több
évszázadon át mûködõ
ércolvasztó vashámor. A menyházai
vörös márvány keresett kiviteli cikk volt, s a
márványbánya egészen a
közelmúltig több mint száz embernek
biztosított munkahelyet.
A település felvirágzása egykori birtokosa,
Wenckheim Frigyes gróf nevéhez fûzõdik, aki
1891-tõl hatalmas méretû fejlesztést
indított el a vidéken. õ építtette
az elsõ gyógykezelési pavilont, az elsõ
villákat. Sajnos, hogy elhanyagolt, gazdátlanul maradt
villáját 2007-ben lebontották. A gróf
bevezette a villanyvilágítást és
finanszírozta a Borossebes–Menyháza
közötti keskenyvágányú vasút
kiépítését, hogy a turisták
számára is könnyebben
megközelíthetõ legyen a település, de az
építõanyag
szállításában is jó
szolgálatot tett a kisvasút. A gróf
márványbányájában munkahelyeket
biztosított a környék férfi
lakosságának.
Menyháza 1886-ban kapja meg a cs. és kir. belügyminisztériumtól a
fürdõhely címet. Három évvel késõbb Wenckheim Frigyes azt is elérte
Bécsben, hogy egy alapos vegyelemzést követõen a helyi forrás gyógyvizét
a birodalom legjobbjai közé sorolták.
Elsõsorban az ideg- és mozgásszervi
betegségekben szenvedõket kezelik sikerrel az itteni
gyógyvizek segítségével.
A vidék népszerûségéhez az évtizedek
során többen is jelentõsen
hozzájárultak. Például Czárán
Gyula, akinek emléktábláját az aradi
és a bihari turistaklubok pár évvel ezelõtt
felújították. Czárán megjelölte
a környék turistaútjait, villát
épített a telepen. A helyi temetõben van a
természetjárás 1906-ban elhunyt nagy
apostolának sírja. Ugyancsak elegáns
villája volt Menyházán Andrényi
báró családjának.
Menyháza második reneszánsza az 1970-es
években kezdõdött egy modern szálloda
felépítésével és a strand
felújításával, ám a lendület
hamar megtorpant, s évekig jobbára csak az augusztusi
folklórfesztivál idejére telt meg élettel a
vidék.
A privatizációt követõen elindult egy újabb fejlõdési szakasz, Menyháza
ismét keresett fürdõhely lett, de lehetõségei még mindig sokkal
nagyobbak, mint az itt nyújtott szolgáltatások.
*************************************************************************************************************************************************************
Nyugati jelen 2010 szeptember
Arad Felkapaszkodásra várva
Arad és a megye turizmusa a mai napig szinte
kizárólag a magyarsághoz, a magyar
történelmi, egyházi emlékekhez,
épületekhez, szobrokhoz kötõdik. S habár
nem készült statisztika az ideérkezõ
turisták nemzetiségérõl,
látogatásaik célpontjairól, de szinte
biztosra vehetõ, hogy a befutó turisták zöme
magyar, õket követik a kommunista érában
kivándorolt németek, akiknek egy jelentõs
része nyáron hazalátogat.
Aradon a legtöbb látogatót, 2004-ben
történt visszaállítását
követõen, a Szabadság-szobor vonzza.
Fõként a nyári hónapokban naponta több
autóbusznyi magyar turista – általában
átutazó – járja körbe a teret, s
amennyiben idejük engedi, megnézik a katolikus templomot
is. A Szabadság-szobornak és a román
emlékmûnek is helyt adó Megbékélés
parkjának legfõbb hiányossága, hogy helyben
semmiféle emléktárgy, képeslap nem
kapható róla, a jelek szerint ez még senkinek nem
jutott eszébe, pedig a világ más tájain ez
komoly üzletnek számít. Mivel egyetlen aradi
utazási iroda sem kínál két-három
napos turistacsomagokat programokkal, látogatásokkal,
feltételezni lehet, hogy a látogatók
átutazóban állnak meg egy rövidebb-hosszabb
sétára, vagy családi, baráti szálak
kötik a városhoz.
Szerencsére az elmúlt években több
térkép, fotóalbum is készült Arad
nevezetességeirõl, ezek
megvásárolhatóak a fõutcán
lévõ és a polgármesteri hivatal
által mûködtetett turisztikai irodában. Ahol
naprakészen kulturális programokat is
kínálnak. Pár oldalas, ingyenesen
osztogatható szórólap, reklámfüzet
nincs sem a városról, sem a megye
látványosságairól.
A város turizmusa csak akkor lendülhet fel, ha visszakapja
a várat és azt sikerül ízléses
kulturális-mûvészeti-szórakoztató
központtá alakítani.
Aradon
továbbra sincs mutogatható, felújított történelmi épület, nincs
sétálóutca, s ami talán a legnagyobb gond, hogy hiányzik az
összehangolás a különbözõ programok között. Hiába szervezik meg minden
évben több helyszínen a zenei fesztivált, a koncertsorozatokat, kellõ
reklámozás, más programokkal való összekapcsolás hiányában ezek
elvesznek az érdektelenségben.
A megye látványosságai még siralmasabb
statisztikát mutatnak. Mivel egy érthetetlen menedzsmenti
ötlettõl vezérelve a megyei önkormányzat
kizárólag Menyházára
fókuszál, minden más helyet köd borít.
Az agyonszajkózás ellenére Menyháza csak az
aradi és környékbeli turistákat vonzza, és még nagyon messze áll attól,
aminek valójában lennie kell.
Sajnos, a hivatalos turisztikai célpontok között nem
szerepel a solymosi, déznai, borosjenõi vagy
világosi vár, igaz, ezek katasztrofális
állapotban vannak. Solymost idén átvette a megyei
önkormányzat és uniós
pályázattal ezt várhatóan sikerül
belátható idõn rendbe tenni, ellenben
Világos vagy Borosjenõ, a még
meglévõ uradalmi kastélyok, malmok, kolnák
a pusztulás útjára kerültek. Világoson
a Bohus-kastélyból kinyomták a magyar
emlékeket és Slavici-múzeumot erõltettek
bele, a gyoroki villamosmegállóval szembeni
borkombinát területén lévõ
bormúzeum csak alkalmanként, kaotikusan
látogatható, a lippai ásványvíz
lekerült a térképrõl, itt csak a
palackozással foglalkoznak. A radnai templom Mária-napkor
zarándokhely, ide messzi földrõl is eljönnek a
hívek, igaz, az utóbbi idõben a
búcsút sikerült elrománosítani,
balkáni kirakodóvásárrá
zülleszteni. Az egyetlen feltörekvõ turisztikai
célpont most a Maros Tájvédelmi Terület Arad
és Pécska között, ennek
népszerûsítésével foglalkozik az
erdészeti igazgatóság. És talán
idevehetõ még az uniós pénzbõl
készülõ „Bor útja”, de csak
akkor, ha a leaszfaltozott út mentén a bor, a
pincészetek is elszaporodnak.
A megyei és városi önkormányzat joggal mondja, nem
az õ tisztségük a turisták idecsalogatása, nekik egyetlen feladatuk
van: megteremteni az infrastrukturális feltételeket. Szerintük a
turisztikai irodák feladata lenne a csalogatás, vonzó programok
összeállítása koncertekkel, látogatásokkal. Az aradi turisztikai irodák
viszont egyelõre megelégszenek a külföldi csomagok viszonteladásával, õk
maguk nem mernek belevágni a saját ajánlatok kidolgozásába.
***********************************************************************************************************************************************************
Elsõ kirándulásunk a Béli-hegységben...lásd http://vadorx.hu/?q=node/5
Miért pont a Béli hegységbe szeretnénk elkalauzolni Téged, Kedves Olvasó?
Azért, mert ez a magyar határhoz legközelebb
esõ Erdélyi hegység. Mert barlangjai, töbrei,
mészkõplatói, erdõrengetegei, csak
részben feltárt növény és
állatvilága is figyelemreméltó. Mert a
hegység a magyar turisták elõtt - a déli
részen húzódó Czárán
emlékút kivételével – szinte teljesen
ismeretlen. És végül azért, mert a
hegységbeli barangolásaink során több
területe igencsak szívünkhöz nõtt.
Cikkünkben saját tapasztalataink alapján
próbálunk összeállítani egy kis
ízelítõt a Béli-hegység
északi részének néhány
lehetséges túraútvonaláról.
A Béli-hegység (Codru-Moma) az
Erdélyi-szigethegység Ny-i részeként, 40
km-re a román-magyar határtól, a Fekete- és
a Fehér-Körös folyók között
húzódik 67500 ha területen.
Összehasonlításképpen a Bükki Nemzeti
park területe csak 43129 ha. Legmagasabb csúcsa a
Pilis-csúcs (Vf. Plesu) vagy más néven
Szár-tetõ 1112 m, a Kékestetõnél
tehát csaknem 100 m-el magasabb.
A Béli-hegység túraútvonalainak
megközelítésére két
kiindulópont javasolható:
Menyházáról (Moneasa) a hegység
déli, a Várasfenestõl (Finis) induló
Fenesi-völgybõl pedig a hegység északi
része közelíthetõ meg. Cikkemben most
részletesen a Fenesi-völgybõl induló
útvonalakat ismertetném. Az ismertetett útvonalak
nagy része jelzetlen, kísérõ
nélküli teljesítésükhöz
iránytû, az egész hegységet
ábrázoló turistatérkép (Munti Nostri
sorozat: Codru-Moma, 1978-ban adták ki –
internetrõl egy-egy román és magyar nyelvû
oldalról is letölthetõ, de a cikk szerzõihez
is bizalommal lehet fordulni) és jó
tájékozódó képesség
szükséges.
Képzeletbeli körutunk Várasfenesen
kezdõdik. Várasfenes valamivel több, mint fele
részben magyarok által lakott, igazi mesébe
illõ patakparti kis falucska, sok Bihar hegységbe
szervezett csoportos kirándulásnak is kiinduló-
és szálláshelye. A faluban több kisebb bolt
is található, így ünnepnapok
kivételével itt fel tudjuk tölteni
hátizsákunkat elemózsiával. Ha
kigyönyörködtük magunkat a patakban
fürdõzõ kacsák és a rendezett kis
porták látványában, induljunk neki
Béli-hegységbeli körutunknak fel, a
Fenesi-völgyön keresztül.
A völgyön fölfelé haladva
rögtön megállapíthatjuk, hogy
térképünk szerint itt még az út
helyett kisvasútnak kellene járnia. Hát igen. A
Várasfenesrõl egészen a Bratcoaia-mezõig
illetve a másik ágon a Balateasa-csúcsig
közlekedhttp://vadorx.hu/?q=node/5õ, a kitermelt fák
leszállítására használt kisvasutat
fennállásának 100 éves
évfordulóján, 1996-ban felszámolták,
a mozdonyt, a vagonokat és a felszedett síneket
értékesítették. Túlnyomó
részben a valamikori sínpár nyomvonalán
kezdõdött a jelenlegi, kaviccsal felszórt
földút kiépítése 2000-ben. Az
út megépítése elõtti
„érintetlen õserdõ” korszakot
jellemzi, hogy megtörtént, a Várasfenesre
megérkezõ fával megrakott kisvonatból
hiúz mászott elõ a faluban lakók nagy
riadalmára. Ekkor még a Fenesi patak mentén
külön út nem volt, csupán a község
teheneit hajtották fel patak mentén kialakult dús
füvû legelõkre. Azóta a völgy teljes
hosszában megépült az út, a hajdan
dús, patak menti legelõkre pedig kissebb-nagyobb
házakat kezdtek építeni a jó
levegõre, csendre, nyugalomra vágyó emberek.
A Fenesi-völgy eme kavicsos útján
felfelé indulva (az elágazásnál a patakot
követve „Schitul Huta” felé tartva), a falu
határától pár száz m-re balra kis
gyalogösvény kanyarodik fel a hegyre. Érdemes itt
letérnünk, hiszen erre találjuk a Várasfenesi
Bélavárat! Amíg felérünk, addig azt is
gondolhatnánk, hogy a magyar népmesék
üvegpalotáját építették ide
föl, hiszen a körbe-körbe kanyargós
ösvény végeláthatatlannak tûnõ
útra hív. Magát a várat IV. Béla
uralkodása alatt Vince váradi püspök
építtette, és 1711-ben a Bécsi udvar
parancsára rombolták le, miután a fellázadt
parasztoktól visszafoglalták. A várat gyûrû
alakban háromszoros, egyenként 13-15 m széles
és 6-8 m mély árok vette körül. A
várhoz felérve legelõször a vár
legépebben megmaradt része, a 10 m magas,
szabályos terméskövekbõl épült
öregtorony vonja magára figyelmünket. A
szabályosan, már-már mérnöki
precizitással rakott termésköveket elnézve
hihetõnek tetszik a helybeliek azon
állítása, hogy ezt a tornyot asszonyok
építették. Az öregtornyon kívül
áll még az északi oldalon egy bástyatorony
és a hozzá vezetõ fal, valamint a kapu melletti
palotaház épülete. Miután megtekintettük
a várat, vegyünk egy pillantást a
Bihar-hegység, a Belényesi medence és a
Béli hegység közeli hegycsúcsai felé,
hiszen a Bélavár elsõrendû
kilátóhely és nem véletlenül! A Nagy
Bihar csúcsa, a Béli hegységben lévõ
várak (Bélavár, Déva vára,
Dézna vára) és a Pilis csúcs (Vf. Plesu)
valamikor egymással füst illetve fényjelekkel
kommunikálni képes láncot képeztek!
Bármely veszély, váratlan esemény
esetén az információ így juthatott el
leggyorsabban az Alföld felé.
A völgybe visszatérve, további 6-7 km
séta vagy autózás (az út
személyautóval is járható minden
évszakban) után érjük el
következõ túrautunk kiindulópontját,
ahol a Halász-patak beletorkollik a Fenes-patakba. Itt
találjuk továbbá Halász Sándor
Úr vendégházát is, aki elõzetes
bejelentkezés esetén szívesen vállalkozik
túravezetésre, avagy útbaigazításra
egyaránt. Miután a Halász-patak
hídján átmentünk, balra egy kis
kõbánya mellett, a hegyre meredeken felvezetõ
ösvényre térünk. Az ösvényt
követve 15 perces kaptató után érünk ki
az erdõbõl, Wass Albert regényekbõl
idecsöppent zsindelytetejû hegyi házikókkal tûzdelt
hegyi legelõre, a Kopasz-hegyre (Dl. Copacis) érve. Ahogy
egyre feljebb és feljebb kapaszkodunk a táj kibontakozik
elõttünk, mint az egyébként a Kopasz hegyhez
nem is olyan messze nyíló bánáti
bazsarózsa pünkösdkor. A kilátás
lélegzetelállító!
Végigkísérhetjük szemünkkel az
béli hegység gerincének vonulatát.
Gyönyörûen magaslik ki, mint egy nyereg a legmagasabb
csúcs a Pilis, 1112 m méter magasságával.
Ha a téli naplementét van szerencsénk a Kopasz
hegyrõl megtekinteni, a napot éppen a Pilis-csúcs
környékén láthatjuk leereszkedni. Szemben
velünk, a Fenes-patak túloldalán csúcsosodik
a Rippa- és a Kuruc-, tõlünk északra a
Kishalász-, mellette, mint szeretõ apa a
Nagyhalász-csúcs. Folytassuk utunkat mindig csak
fölfelé. Az egymás után következõ
hegyi tanyákat elhagyva kiérünk a Kopasz-hegy
csúcsára az Anna-bércre. Itt a másik
irányból nyílik meg elõttünk a
kilátás. A Bihar-hegység tiszta idõben itt
olyan közelségben látszik, hogy azt hihetné
az ember átnyúlhat és megsimíthatja a
Nagybihart, vagy az Istenek-havasának homlokát.
Továbbindulunk a Farkas-gerincen (Dl Lupului) –
télen nem egyszer valóban farkasnyomot követve
tettük meg ezt a szakaszt - a Varatec-csúcsig, majd onnan
le a Millõig. A Millõ a Halász-hegytõl
keletre esõ borókával benõtt csúcs,
ahonnan megint csak kilátás nyílik a
Belényesi-medence és a Bihar felé, sõt ha
szerencsénk van a csúcs Ék-i
részérõl még a Bélavár falait
is kivehetjük. Visszafelé a Halász-hegyen
ereszkedhetünk le a Fenesi-völgyben menõ útra,
miközben gyönyörködhetünk a
szúrós csodabogyó mezõben,
örülhetünk a kora tavasszal nyíló
pirosló hunyornak, kakasmandinkónak,
sáfrányoknak vagy éppen telegyûjthetjük
kosarunkat nyári és ízletes
vargányával.
A kõúton haladva tovább felfelé is változatos a völgy. Néhol egész
elterül és a patak csendesen folydogál a tisztásokon át, máshol egész
meredek hegylábakon küzdi át magát gyönyörû csobogókat képezve. A patak
menti tisztásokon az út jobb oldalán lovak, mangalica sertések legelnek,
balra pedig piros almák mosolyognak a hegyoldalból. 4-5 km után
útelágazáshoz érünk.
A Béli hegyekben a szélrózsa bármely irányában elindulva csodás
rengetegben, legelõk, borókák, patakok, források közt barangolhatunk.
Most a Fenes patak völgyén elindulva át a hegygerinceken Mennyházára kalauzolunk.
Az utunkat Várasfenesen kezdjük. A faluból
kiérve kavicsos út kanyarog végig a patakparton a
völgybe. Valamikor itt kisvasút segítette a
fakitermelést, de sajnos fennállásának 100.
évfordulóján felszámolták.
Azóta kavicsút van a helyén és
óriási autókkal termelik ki az erdõ
fáit. Feljebb távol a falutól a hegyek
között még néhány talpfa
emlékeztet a kisvasút romantikus múltjára.
A falutól párszáz méterre
táblát látunk Shitul Huta felirattal ezt az
irányt kell követnünk. Változatos
tájakon haladunk, végig a kõúton.
Néhol jobbról kanyarog a patak, néhol
balról. Van hogy egész elbújik a hegyek közt,
néhol pedig kiterül a völgy és szépen
lassan szelíden folydogál a víz a buja zöld
legelõkön át.
A falutól 15 kilométerre nagy
elágazáshoz érkezünk. Ha jobbra
tartanánk, akkor az egykori Huta településre
jutnánk, ahol néhány éve ortodox kolostort
alapítottak, mi azonban balra vesszük az irányt,
átkelve a Fenes-patakon, a rajta átívelõ
hídon. Balra a Rablók-sziklája, alatta elhagyott
romos tanyával. Idáig autóval is
könnyûszerrel eljuthatunk, illetve jármûvünkkel itt
leparkolhatunk, hiszen ide érkezünk majd vissza
utolsó, két naposra tervezhetõ
körútszakaszunkról. A
Rablók-sziklájától jobbra vesszük az
irányt, és az Izbuc-patak mentén (közvetlen a
patakot követve) közelítjük meg a gerincet. A
patak fölött vízirigók, hegyi és
sárga billegetõk repkednek, a békákat pedig
fõként fiatal sárgahasú unkák
képviselik. Néhány km-es könnyû séta
után érjük el az Izbuc patak forrását,
amit nemrégen lefoglaltak, hogy vizét Belényesbe
vezessék csõvezetékeken keresztül, ám
helyi lakosok nyomására a terv szerencsére
meghiúsult. A forrástól kb 100m-t kell
visszasétálnunk, és a patakon átkelve egy
jól kijárt erdészeti úton kapaszkodhatunk
fölfelé. Fontos, hogy mindig tartsuk a K-i irányt,
majd mielõtt utunk végérvényesen D-re
elkanyarodna térjünk le róla K-i irányba
és egy újabb erdészeti út
keresztezése után vágjunk neki bátran az
emelkedõnek. Másfél óra
fárasztó kapaszkodó után érjük
el a gerincet - hacsak nem tértünk el nagyon az
iránytól - a Cornilor-csúcs közelében,
ami tulajdonképpen a Pilisnek a kis kiugró sziklás
elõ-csúcsa. Miután
kigyönyörködtük magunkat a kilátásban
és jól laktunk áfonyával, folytassuk
utunkat – az itt mellénk szegõdõ piros
sáv jelzést követve, a még teljesebb
kilátást biztosító Pilis-csúcsra. A
gerincen továbbhaladva dél-délkeleti
irányban – a piros jelzést figyelmesen követve
– még több apró kilátó pontot
találhatunk, az áfonya mellett pedig a helyenként
az utat is teljesen benövõ gyalogszeder
terméseibõl is jól lakhatunk. Több
órás gerincvándorlás után
érjük el a szintén jó kilátást
biztosító Nagyarad-csúcsot (Vf. Izoiu), ami
után a piros jelzésünk mellé a kék
sáv jelzés is csatlakozik. Innentõl már a
2009-ben kiadott Menyháza és
környékének turista térképe is
segítségünkre lehet. A kék sáv
jelzést követve leereszkedünk a csodálatosan
szép kis fürdõtelepülésre
Menyházára, ahol az Uniós pénzeken rendbe
hozott csónakázótavon, parkon, kacsalábon
forgó villákon és szállodákon
kívül mindenképp keressük fel a
Bihar-hegység nagy felfedezõjének
Czárán Gyulának sírját, régi
villáját, emléktábláját,
ezzel tisztelegve emléke elõtt. Menyházán
megaludhatunk a település kempingjében, a
közelben található „Gaudeamus”
turistaházban, vagy vadkempingezhetünk a Meggyes-patak
völgyében illetve kivehetünk egy-egy szobát
valamelyik villában vagy szállodában.
Másnapra, Menyházáról
visszafelé a Fenesi-völgybe egy pihentetõbb
útvonalat javasolunk. A kék sáv, majd sárga
kereszt jelzéseket követve, a varázslatos
szépségû Tinioasa-karsztmezõn át
érhetjük el a piros sáv jelzést a Nagyarad-
és a Zuicau-csúcsok közötti nyeregben. Innen
jelzés nélküli erdészeti úton
ereszkedünk le a Bratcoaia-mezõre. A mezõn
áthaladó út idilli látványt
nyújthat: balra a Pilistõl Nagyarad-csúcsig
húzódó gerinc látványa, jobbra
legelészõ birkanyáj és mindenhol, amerre a
szem ellát Szent László tárnicsok,
szártalan bábakalácsok. A mezõ
végénél figyeljünk, mert az erdészeti
útról az erdõbe beérve még a
Cuca-hegy elõtt balra le kell térni a patakmederhez.
Innentõl az út nagy része a hajdani
kisvasút nyomvonalát követi. A talpfák
helyenként a földben vannak még, kényelmes
gyaloglást biztosítva ezzel az arra
járónak, máshol a patak mellett kis
rakásokba rakva várja a teljes korhadást.
Kár érte! A Medve-völgy helyenként
lankás, máshol szinte szurdok jelleget ölt
gímpáfrányokkal és Teleki
virágokkal. Víz nyár végi
bejárásunk alkalmával alig volt benne, a
Medve-patak csak a volt Brusturi erdészháztól
mondható állandó folyású pataknak.
Itt egyébként már széles, erdészeti
úton haladunk tovább és hamarosan
elérjük a Rabló-sziklát, ahol kocsinkba
ülve, autóstoppal, vagy gyalog térhetünk vissza
a Fenesi-völgyön keresztül Várasfenesre.
Abban a reményben búcsúzunk el
Tõled, Kedves, Béli-hegységbeli
barangolásainkra mellénk szegõdött
Olvasó, hogy még találkozunk, talán
éppen a Béli-hegység járatlan
rengetegében. A hegységrõl több év
alatt szerzett, eme cikkben terjedelmi okok miatt le nem írt
egyéb információinkat, élményeinket
is szívesen megosztjuk bármely hozzánk
forduló, természetszeretõ turistával,
botanikussal, zoológussal, abban a reményben, hogy
össze tudunk fogni eme még rengeteg értéket
rejtegetõ hely megismerésére és egyben
megvédésére.