Pestlőrinci temető

A XVIII. Század elején ezt a települést Pusztaszentlőrincnek nevezték, mely a Grassalkovich család gödöllői uradalmához tartozott. Központja a majorság volt, ami helyet adott az itt lakók temetkezésének is. 1909-től Pestszentlőrinc önálló nagyközség, majd 1935-től megyei jogú város lett.

A Pestlőrinci temető története

A település régebbi temetői közül legjelentősebb az Üllői úti római katolikus temető volt, mely a mai Sallai utca Üllői út  Iparvasút utca  Szamos utca által határolt területen működött. Szemere Miklós földbirtokaiból adományozta ezt a földet a lakosság számára azzal a kikötéssel, hogy ide felekezeti megkülönböztetés nélkül bárki temetkezhessen. Átadása és felszentelése 1906-ban történt meg. Itt temettek el számos hős katonát, akik a II. világháborúban estek el, valamint sok lőrinci polgárt és közéleti személyiséget. Sokszor megfordult ezen a helyen Ady Endre, aki apósa Boncza Miklós sírjához gyakran ellátogatott a lőrinci temetőbe. Ez volt a település fő temetkezési helye 1945-ig. Közvetlen mellette húzódott az izraelita temető, ami teljesen külön működött. A Ganz-kertvárosi másik régi temető a mai Alacska út  Ganz Ábrahám utca találkozásánál jött létre, méreténél fogva lényegesen kisebb jelentőségű volt.

Mivel ezek a temetkezési helyek fokozatosan kezdtek betelni, új terület kijelölésére volt szükség. Így nyitották meg 1945 márciusában a mai Pestlőrinci temetőt, melyet elhelyezkedésénél fogva a lakosság kavicsbányai temetőként emlegetett. Ekkor építették a ravatalozót, melynek harangtornya fából készült, népies stílusban. A főbb útvonalakat fásították, platán, juhar és akár fasorokat ültettek a parcellák mentén. A temetőben kertészet működött, üvegházakban és szabadföldi kiültetésben termesztették a sírgondozáshoz szükséges növényanyagot.

A régi lőrinci temetőket 1950-ben lezárták, majd később teljesen megszüntették. Ebben az évben vált Pestszentlőrinc Budapest városrészévé (XVIII. Kerület) és temetője a Fővárosi Temetkezési Intézet kezelésébe került. 1960-ban újabb területek hozzácsatolásával bővült a temető és elérte a mai 19,3 hektár nagyságot.

Újszerű kezdeményezés volt a ravatalozó szomszédságában kialakított kis park, hamvak szórásos temetése céljából, melyet külföldi példa nyomán valósítottak meg itthon, először a Pestlőrinci temetőben. Az elképzelés szerint a hamvak kijuttatását gépészeit megoldás nélkül, egyszerű kézi szórással akarták elvégezni. A szórásos temetés bemutatjója 1979. októberében volt, de nem emberi hamvakkal történt. Végső megvalósítására mégsem itt, hanem a Rákoskeresztúri Új köztemetőben került sor évekkel később 1984-ben, ahol már gépészeti berendezések segítségével juttatták ki a hamvakat. A szórásos temetkezési mód azóta széles körben elfogadottá, ismertté vált. A lőrinci temetőben kialakított kis park az 1-es parcellában ma is eredeti formájában látható.

A ravatalozó felújítására az 1980-as évek végén került sor, az épület szerkezetében és belső elrendezésében lényeges változás nem történt.

A temető számos köztiszteletben álló helyi lakosnak nyújtott végső nyughelyet. A teljesség igénye nélkül néhány név közülük:

  • Somogyi László,  rom. kat. Kanonok, plébános, Pestszentlőrinc első díszpolgára
  • Dr. Vereczkey (Wimmert) Béla, Pestszenlőrinc első katolikus plébánosa
  • Borics Pál, szobrászművész
  • id. Mányoki Sándor, templomépítő református lelkész
  • ifj. Mányoki Sándor, lelkipásztor
  • Mányoki György László, lelkipásztor
  • Sonnevend Gyula, alpolgármester
  • Horváth Kálmán, alpolgármester

A felsorolt személyek életükben sokat tettek a kerület szellemi, lelki és anyagi felemelkedéséért. A temetőben külön parcellában nyugszanak a II. világháborúban elesett orosz hősi halottak.

A Pestlőrinci temető szép fasoraival, épületeivel, a különféle temetkezési lehetőségek szolgáltatásával mára rendezett, nagyvárosi temetővé fejlődött.

Az oldal tetejére || Nyomtatás