:: Összes
    :: Chelsea
    :: Csehország
    :: Susmusok
    :: Petr Cech Fansite
    :: Pályafutása
    :: Névjegye
    :: Sikerei
    :: EB 2008
    :: Válogatott
    :: Shop
    :: Dalszövegek
    :: Kvíz
    :: Cech TV
    :: Fórum
    :: Háttérképek
    :: Userbarok
    :: Képek

 

Gyõzelemmel ünnepeltette magát Németország!
Az Európa-bajnoki selejtezõk D-csoportjában mindkét már továbbjutott csapat, Németország és Csehország is hazai pályán fogadta soros ellenfelét, és mindkét csapat gyõzelemmel bizonyította: nem véletlenül jutott ki az elsõk között Ausztriába és Svájcba.

Az Európa-bajnoki selejtezők D-csoportjában mindkét már továbbjutott csapat, Németország és Csehország is hazai pályán fogadta soros ellenfelét, és mindkét csapat győzelemmel bizonyította: nem véletlenül jutott ki az elsők között Ausztriába és Svájcba.



Németország nemzeti tizenegye a legutóbbi, októberi Csehországtól elszenvedett müncheni 0-3 után ezúttal a hannoveri AWD-stadionban igyekezett bizonyítani: nem érdemtelen a szurkolók kitartása a Nationalelf mellett.

Az akarat hamar eredményesnek is bizonyult, ugyanis a németek már a 2. percben megszerezték a vezetést. Lukas Podolski csapta be a védőket, beadása végül Clemens Fritzhez jutott el, a brémai játékos pedig kihasználta a lehetőséget: a léc alá fejelt.

A hazaiak lendülete nem hagyott alább és továbbra is nyomás alatt tartották a ciprusiak kapuját. A 20. percben megszerezték a második gólt. Ezúttal is Fritz volt az egyik főszereplő: a szélső egykori csapattársát, Miroslav Klosét szolgálta ki tökéletesen, ő pedig pontosan fejezte be az akciót (2-0).

Szünet után hamar újabb gólnak örülhettek a németek: az 53. percben Klose volt a kiszolgáló, Podolski megelőzte védőjét és Georgallidisz hálójába helyezett.

És még nem volt vége a német gálának... A 82. percben ismét Podolski „akciózott”, elfutása után Hitzlspergernek szinte csak bele kellett tennie a lábát a labdába (4-0).

Németország fölényes, 4-0-ás győzelmet aratott a szigetország felett, és valamit jóvátett a csehek elleni vereség után. Joachim Löw csapata szerdán Frankfurtban Wales ellen folytathatja a szurkolók kiszolgálását.

Németország - Ciprus 4-0 (2-0)
2007.11.17., 20:15 - AWD Aréna - Hannover
Vezette: Peter Rasmussen (Dán)
Asszisztensek: Henrik Sonderby (Dán) Martin Wulff (Dán)
Nézőszám: 45.016


Gól: Fritz (2.), Klose (20.), Podolski (53.), Hitzlsperger (82.)
Sárgalap: -
Piroslap: -


Német válogatott
Kezdőcsapat (4-1-3-2): Lehmann - A. Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm - Hitzlsperger - C. Fritz (Hilbert 77.), Trochowski (T. Borowski 66.), Podolski - Klose, Gomez (Hanke 73.)
Csepepadon maradt: Enke, Neuville, M. Friedrich, Castro
Vezetőedző: Joachim Löw


Ciprusi válogatott:
Kezdőcsapat (4-4-2): Georgallidis - Theodotou (Nikolaou 28.), Christou, Lambrou, Garpozis - Satsias - Charalambidis (Theofilou 46.), Makridis, Aloneftis - Okkas, Konstantinou (Yiasoumis 69.)
Cserepadon maradt: Morfis, Michail, Charalambous, Maragos
Vezetőedző: Angelos Anastasiadis


Forrás: www.nso.hu
Greench 18 Nov 2007 Hsz: 0


Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Warning: Division by zero in /cutenews/inc/functions.inc.php on line 469

Felhasználónév:
smile wink wassat tongue laughing sad angry crying 



...


Cech, a világ legjobb kapusa
Hogy tetszik az oldal?
Faxa! 207
Nagyon igényes! 174
Nem tetszik! 116
Csúnya! 98

Összes szav.: 595


 

www.petrcech.atw.hu
Created by Greench / Design by Balazska7
Főoldal Forum