Auer Lipót
(1845 Veszprém - 1930 Loschwitz)

Magyar származású kiváló hegedűművész, tanár, karmester, zeneszerző. Első tanára Liedl Lipót volt Veszprémben, majd 1853-1856-ig a Budapesti Hangász Egyleti Zenedében Ridley-Kohne Dávid tanította. Ezután Bécsben J. Dont és G. Hellmesberger képezte tovább. 13 évesen kapta meg diplomáját. 1859-től hangverseny körutakon vett részt: Magyarország, Ausztria, Hollandia, stb. 1861-től Párizsban D. Alardnál, majd Hannoverben Joachim Józsefnél - aki korának meghatározó jelentőségű hegedűművésze, tanáróriása volt - tökéletesítette tudását. Itt Párizsban személyes ismeretséget kötött Rossinival és Berliozzal.

1868-ban Szentpétervárra került, ahol 1917-ig a Konzervatórium hegedűtanára volt. Ugyanitt kamarazenét is tanított, sőt létrehozta a világhírű Szentpétervári Vonósnégyest, amelyet 25 éven át vezetett. (Tagjai voltak: Pickel, Weickmann, Davidov).

1872-től az orosz balett szólóhegedűse lett, 1874-től a cár szólistájává lépett elő, akitől 1883-ban nemesi rangot, 1903-ben pedig államtanácsosi címet kapott.

Mint szólista és karmester Európa-szerte nagy sikerrel szerepelt, jelentős muzsikuskortársak kitüntető barátságát elnyerve. Neki ajánlotta Csajkovszkij és Glazunov hegedűversenyét.

1918-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol a Juilliard Graduate School (New York) és a Curtis Institute (Philadelphia) tanára volt és magas kora ellenére sokat koncertezett. Bár 1926-tól amerikai állampolgár volt, nyaranként Európában tartott kurzusokat, és itt érte a halál is.

Korának leghíresebb hegedűtanára volt. Világhírű növendékeket nevelt: E. Brown, I. Menges, N. Milstein, J. Heifetz, M. Rosen, T. Seidel, E. Zimbalist, K. Parlow. Fontos pedagógiai írásai: Violin playing as I teach (1921), Violin master works and their interpretation (1925).

Tanításában Joachim módszerét követte: sokat játszott elő a tanítványainak, ugyanakkor gondosan ügyelt saját egyéniségük kifejlesztésére. A világ minden tájáról özönlöttek hozzá a növendékek.

Oszip Gabrilovics a Musical Courier 1930. október 25-i számában megjelent búcsúbeszéde hangsúlyozta: "Auer előadásmódjának nemessége és mélységes őszintesége, amely tévedhetetlen stílusérzékkel párosult, szinte egyedülálló alakká tették őt az előadóművészek között. Ritkán engedett az öncélú virtuozitásnak, de amikor a követelmények úgy kívánták, technikája teljes mértékben megfelelt a szükséges kívánalmaknak."