A miniatűrtáj-építés, a bonsai, valamint a Suiseki (szó szerinti fordításban sui-víz, seki-kő nagy általánosságban, a természetben megtalálható hegyek ábrázolása) a kelet-ázsiai világfelfogás sajátos, önálló megjelenési formája. Kialakulásukban nagy szerepet játszott a buddhista filozófia természetközelsége. Az egyszerű dolgok fölött érzett öröm, a tudás művészi megjelenítése, amelyben a látszólag mindennapos események is a művészi szépség magasságába emelkednek. Emellett a Suiseki egyfajta filozófiai út a természet szépségének megértéséhez, segít felismerni a jelenségek lényegét. A természet adta formák, színek, a természetből áradó hangulat változatossága a suiseki állandó ihletforrásai. Maga a Suiseki megalkotása folyamán a készítő átéli a megnyugvás békésségét, és a nagy becsben tartott regeneráló pihenést.Mind régebben, mind napjaink rohanó világában a természethez való visszatérés sok, hasonló beállítottságú ember életeszményévé vált. A természet tudatos megtapasztalása során ezek az emberek olyan élményeket szereznek, amelyeket versek írásával, képek festésével, bonsai nevelésével vagy suiseki készítéssel fejeznek ki. Alkotásaik mindmáig a távol-keleti kultúra egyedülállóan különleges részét képezik. A Zen-tanítás nyomán a kínai filozófia a XIV. - XV. századra kiemelkedő jelentőséget kapott, és a japán esztétikát is erőteljesen befolyásolta. E filozófiai kivetülését csodaszép japánkertek, teaszertartások, vagy suiseki formájában csodálhatjuk meg. Egy folyamat, vagy kompozíció belső értelme néhány gondosan megválogatott eszközzel fejezhető ki. Az egyszerűség azonban nem a szellemi szegénységben vagy fantáziátlanságban gyökeredzik: sokkal inkább mély belső tartalmat hordoz. Ezért a japán művészek, például a tradicionális festők, a bonsai nevelők és suiseki művészek a sejtetés, a rejtett összefüggések kifejezésének mesterei lettek.A legkülönfélébb tárgyakat, finom improvizációkat alkalmazó művészetek a kompozíciók olyan gazdagságát eredményezik, amelyek soha nem siklanak át banalitásba. A különböző formák, anyagok és színek kombinációjával a japán művészek hatalmas képzelő- és alkotóerőről tesznek tanúbizonyságot. Érdekes elem az üres tér bevonása a művészi alkotásokba. Ez a technika a szemlélőt automatikusan elvezeti egy olyan pontig, ahol behatolhat a dolgok felszíne alá, ezzel a szemlélő is az alkotói folyamat aktív részesévé válik. Ebben az összefüggésben jut az aszimmetria alapvető szerephez. A szimmetria ugyanis a japán felfogás szerint megzavarja az ihletet, mert ellentmondásban van a természettel, és kizárólag az ember műve.Az aszimmetria tökélyre jutott a japán teaszertartás terének, a Sukiya-nak a berendezésében. A teaszertartás színtere az üresség és az aszimmetria, ugyanakkor a fantázia birodalma is, amely mentes minden pompától, kivéve azt a néhány tárgyat, mely az alapvető esztétikai igények kielégítésére szolgál. A bonsai, ikebana és írótekercs mellett idetartozik a suiseki is, mindezek folytán nagymértékben hozzájárul a teaceremónia sikeréhez. Japánban valaha tisztelet övezett bizonyos köveket és sziklaképződményeket, a szellemek, istenek vagy a természeti erők feltételezett lakóhelyét. A buddhizmus hatására ezek a kövek, mint az állandóság, a szilárdság, és más lényegi tulajdonságok kifejezői, igen közkedveltté váltak. A buddhisták számára ezek a kövek a Shumi, a szent hegy, szimbólumai. Hitük szerint a Shumi körül forog az egész világ. A miniatűrtáj (saikei) kialakításának művészetét Japán ősi vallása, a sintoizmus hívta életre. E vallás világképe szerint a természet által kialakított kövek, valamint a természeti környezet más elemei, mint például a Nap, a Hold, egyes különleges fák a hatalmas szellemi erők és istenek lakhelyei. Ezeket a köveket rizsszalmával burkolták be, hogy isteni természetüket hangsúlyozzák.A Suiseki művészete Kínából kiindulva minden kelet-ázsiai országban elterjedt, és mind a mai napig él. Európában, az 1990-es években jött divatba, és mára elsősorban a bonsait kedvelők körében, hazánkban is kezd teret hódítani. Az elmúlt közel 600 évben a bonsai mellett jelent meg, mert mindkettő a természet mását jelenti, és kiegészítik egymást. A Japán felfogás szerint, a kőnek meg kell maradnia olyannak, amilyenné a természet erői formálták. Míg a Kínai mesterek a természetben található köveket feldarabolják, és válogatás után összeillesztéssel alakítanak ki perspektivikus, idealizált, miniatűrtájakat. A művészet folyamatosan formálódott, és évszázadokon keresztül ki volt téve más művészetek, kulturális és szellemi irányzatok hatásának, ami azt eredményezte, hogy rendkívül sokféle stilisztikai irányzata fejlődött ki. Ezeknek az országonként változó irányzatoknak a rendszerezése nagyon bonyolult feladat. Pl. Japánban forma-, felszín-, lelőhely- és a kő színe szerint csoportosítják a köveket. A kövek bemutatása történhet önállóan, vagy bonsai kiállításon, (a követ kiegészítőként alkalmazva). A suisekit mindig valamilyen alapra helyezve mutatják be. Ez lehet lapos, lyuk nélküli tálba helyezett víz-, homok, vagy kavicságyazat, kisebb állvány, alacsony asztal, de sok esetben speciális fa alátéteket alakítanak ki egy bizonyos kő számára.