Rádiólefedettségi térképek készítése
Sok
esetben merül fel a kérdés, hogy adott technikával, adott helyről vajon
mekkora terület fedhető le üzembiztosan. Akik már régóta rádióznak,
azok már sok esetben pusztán a tapasztalataikból is meg tudják becsülni
azt a legnagyobb távolságot, amellyet a nap minden szakában érthető
minőségben át lehet rádiózni, extrém, vagy rendhagyó esetek azonban
bárhol előfordulhatnak. Ilyen eseteket leginkább a domborzat és a
városok épületei okozhatnak. A közeli épületek rádióhullámokra
gyakorolt hatását egyszerű modellezni, mivel az adó által kisugározott
jelek azok mögé nem képesek eljutni, csak kis távolságokon belül un.
reflexióból, vagyis közeli jelvisszaverő felületekről. Az adótól
távolodva a takaró épület mögött nagyobb gyorsasággal csökken az adás
térereje, mivel az optikai rálátás akadályozva van, reflexióból pedig
csak minimális esélye van, hogy az egyenes vonalú terjedésnek megfelelő
térerő alakuljon ki.
Példa reflexióból történő vétel kialakulására
Ez az elv
nem minden frekvencián igaz, mivel a nagyobb hullámhosszúságú jelekben
akár erőteljes elhajlás is tapasztalható, így például egy CB rádióval
az épületek mögé is be lehet jutni, ezáltal a városi kommunikációra
inkább alkalmas, mint egy PMR, vagy 2m-es adó-vevő.
A
domborzat befolyásoló hatásának meghatározása már sokkal komplexebb
feladat. Az épületeknél működő elv itt is használható, mivel a
magaslatok árnyékoló hatásúak, viszont az adó felőli felületükön jó
térerő érhető el. Azt viszont, hogy a magaslat mögött milyen vételi
viszonyok alakulnak ki, már a tapasztalt rádiósoknak is
kiszámíthatatlan. Az ilyen esetek szimulálására több programot is
készítettek, melyek közül most a Radio Mobile-t mutatom be.
A
szimulátor csak a domborzati viszonyoknak megfelelő jelterjedést
állapítja meg, melyet ki kell egészítenünk a saját becsléseinkkel,
figyelembe véve a közeli tereptárgyakat (épületek, fák, vezetékek,
stb). A program innen tölthető le.
A
megfelelő futáshoz először is szükséges a következő kiegészítő
letöltése is! A két program telepítése után a Radio Mobile-t elindítva
egy példatérkép jön be. Ezzel sokat nem lehet kezdeni, érdemes bezárni.
A következő példában leszimuláltatom azt, hogy egy fél W-os, 446MHz-en
működő 9dB-es antenna milyen lefedettséget érne el a Kékesről.
1.) Első
lépésben be kell kérni a térképet, amelyen a lefedettséget szeretnénk
megcsinálni. Ezt a File> Map properties menüben lehet megcsinálni.
Ekkor a következő kép jelenik meg:
Az alaptérkép beállításai
A Centre
mezőben állíható be az adó pontos helye. megadható GPS adatokkal, vagy
QTH lokátorral, ez persze pontatlanabb lesz! A Size mezőkben a térkép
felbontását (max 2000x2000 pixel), valamint a felrajzolt terület
nagyságát lehet beállítani. Az Elevation data source-ban a képen
látható módon az SRTM-et érdemes használni, mivel ez adja a legjobban
átlátható képeket. Mindent elvégezve az Extract-ra kattintva megjelenik
a terep képe, magasság szerint szinezve.
Ekkor a
Unit01 és a Unit02 pontok még nem szerepelnek. Jöhet az adóállomás
konfigurálása. File> Networks properties. Ekkor megjelenik a
következő kép:
Bal
oldalon vannak a beállított rendszerek. A technikai adatok a
Parameters, Topology, Membership, Systems és a Style fülre kattintva
állíthatóak be.
A Parameters fül beállításai
Net Name – A rendszer neve
Minimum, Maximum frequency – az adó által használt minimum és maximum frekvenciaértékek
Polarization – polarizáció (amatőr adóknál csak vertikális, a TV és egyes műsorszóró rádióadóknál viszont horizontális)
Additional loss – járulékos veszteségek (lehet város és erdő)
A többi érték pontos beállítása vagy nem lehetséges, vagy az eredeti módon megfelelő.
A
Topology megfelelő a gyári beállítással, míg a Membership fülben a
térképen szereplő pontokat (unitokat) kell megadni, a megfelelőek
kipipálásával.
A legfontosabb beállításokat a Systems menüben kell megadni.
Az adatok a következőek.
Transmit power – Adóteljesítmény w-ban megadva
Receiver treshold – vevő érzékenysége (μV-ban szokás megadni)
Line loss – a tápvonal vszteségei (Csatlakozók. Én egy csatlakozóra 0.5dB-t számolok)
Antenna type – antenna típusa (omni=körsugárzó, de megfelelő nyereségkarakterisztika is szerkeszthető)
Antenna gain – nyereség
Antenna height – antenna magassága (a talppontban)
Additional
cable loss – járulékos kábelveszteség (adott kábelre megadják a
100m-enkénti veszteséget, ebből lehet pntos adatot számolni)
A többi
adat automatikusan számítódik ki. Az OK-ra kattintva elkészül az adó
definiálása. Utolsó előtti lépés a térképen szereplő pontok megadása,
megy a File> Unit properties menüben írható be.
A pontok helye az Enter LAT LON or QRA menüben adhatóak meg mind GPS, mind QTH lokátor alapján.
Ekkorra
már minden adat meg van adva ahhoz, hogy a lefedettségi térképet a
program megrajzolja. Ezt a Tools> Radio coverage> Single polar
úton kezdhetjük el.
A legjobb, ha minden a képen látható módon van megadva. A mezők jelentése a következő.
Centre unit – a központi hely pontja (maga az adó)
Mobile unit – kihelyezett pont
Network – adó adatait tartalmazó rendszer
Link Direction – Ki az adó, ki a vevő (itt a központ ad, a mobil állomás vesz)
Radial Range – figyelt vételkörzet (ezen túl nem rajzol lefedettséget)
Plot – a térerősség felrajzolásának módja
Azimuth Range – a rajzolás szögnyílásának értéke
Threshold – mért érték (a térerősség mgadható S-értékben, dBm-ben, μV-ban, valamint dBμV/m-ben is)
A Draw-ra kattintva pedig már rajzolódik is a térképünk!