2008.04.21. -hétfõ - VB
Zene: -
Szandrától vidám levél! Imádom, imádom, imádom!
Gábor reggel figyelmezettet, hogy ideje eldönteni mit is akarok
majd az életemben, nehogy valamirol lemaradjak vagy majd az egyetemen
hátrányban, induljak.
De még nem tudom.
Rengeteg dolog foglalkoztat. Ez egyben rossz is. Errol az a gondolat jut eszembe,
amit egyszer még tesi tanárom mondott: inkább legyen
jó valaki egyben, mint több dologban.
Tehát elottem áll a választás lehetosége.
Érdekel a zene, a grafika, az írás.
Bárcsak sikerülni valahogyan választanom, vagy valami nagy
tudós megmondaná, hogy mi a célja az életemnek/mi
az én személyes történetem.
Amikor Natura napon az elso eloadást hallgattam, pont egy asztrológus
mesélt errol. Mármint, hogy mindenkinek van valami adottsága,
amiben o jó, ami a sorsa. Ezt o általában meglátja
a horoszkópokban. Bár o szereti a véletlenek játékait
annyira szívesen odamentem, volna hozzá kérni egy idopontot
és megkérdezni nekem mi a személyes történetem.
Mivel tegnap nagyon jó fikciót olvastam, elindult bennem a
vágy, hogy én is szeretnék ilyen szépet alkotni.
Csend, füzet, lámpa, toll és én. Meg persze a gondolatok.
Sokadjára is megpróbáltam a „tökéletes”
vagy legalább jónak nevezheto 38-as részt elkészíteni.
Hiába van meg bennem a történetem további menetele,
nehezen öntöm szavakba.
Hát nem ment. Majd legközelebb.
Ennek kapcsán ma valami véletlen folytán elkezdtem keresgélni
a varázslatos világhálón az írással
kapcsolatos cikkeket, könyveket, blogokat.
Két könyvbe rögtön bele is futottam, amik elég
érdekesnek is bizonyulnak, reményeim és lehetoségeim
szerint majd esélyem is lesz elolvasni.
Majd jött a 100 jó tanács egy jó regény
megírásához. Ha nem is regénynek gondoltam az
elso szerzeményemet, sok hibát felfedeztem. Sokat? Rengeteget!
Kicsit elszomorító, hogy Rox karakterét nem tudtam úgy
megalkotni, ahogyan kellett. Anya erre azt nyilatkozta, hogy elsonek nem baj,
ha vannak hibák, hiszen utána se néztem, hogy hogyan
kellett csak csináltam. Tényleg így volt.
Csak leültem és gépeltem. De errol már írtam…
Szeretnék egy kis valamicskét írni. Remélem majd
sikerül.
Drukkolj.
Csak nehéz lesz feledni Rox és Dean karakterét. Magamban
nekem ok tökéletesek.
Ahogy nekem a dal énekli:
„Szobám falán laksz, annyit meséltem már
neked…” –ezek ok.
Csak jön majd a szakadás, és nem fogok annyira ragaszkodni
hozzájuk. Csak nehéz ezt lassan egy évet felejteni.
De kell ez. Meg lesz! Csak drukkolj és bízz bennem! Már
úton vagyok.
2008.04.17. -csütörtök -BL
Zene:Zanzibár - Normális vagyok
"Szobám falán laksz, annyit meséltem már
neked,
Én csak veled te meg velem lehetsz,
Másképp nem lehet."
2008.04.14. -hétfõ -színeshajó
Zene:Children of distance - a távolság gyermekei
Azt látom, hogy nem figyeltek. Csak lángoltok. Nem mérlegeltek.
Nem láttok át a falakon. 5 éves iskolát elvégzitek
6 év alatt. Nem elég, hogy egy évig nem tanultunk semmit?
Még veszteni akartok egy évet?
Ilyenkor érzem, hogy igaza van az irodalom tanárnak, nem használjátok
az agyatokat.
Nem akarom, hogy elmenj, te vagy te!
Hozzám tartoztok.
Olyan meggondolatlanok vagytok!
Nem értelek.
Téged igen, mert velem együtt kezdted el ezt az egészet,
de téged nem. Hiszen annyira nem támogattál engem. Akkor
te most miért akarod ezt az egészet? Szívem szakad meg,
hogy nem látom benned azt, ami bennem volt. Nem látom a lángot,
az akaratod, az igyekvést, a szeretet, a vágyakozást,
az ismeretlen utáni érdeklodést.
Csak azt látom, hogy egy év szülo mentes övezet a
vágyatok. Semmi több. Kimenni egy évre lézengeni.
Miért nem becsülitek meg az egészet jobban?
Miért nem hajt titeket egy másik nemzet megismerése?
Annyira sajnálni tudnak titeket.
Egy év kinn. Oké, hogy a Márknak lett barátnoje
és nem akar többet hazajönni, de az o. Nem ti! O Márk!
O más. Ne azért menj ki, hogy szerezz egy pasit magadnak. Éretlen
vagy! Éretlen!!
Miért várom el toletek, hogy ugyanazt érezzétek,
mint egykor? Miért? Irigykedek?
Nem. Hiszen engem vár London, A Város, amire 4 éve várok.
Csak félek. Hiányod felemészthet.
Nem hagyhatsz el! Nem.
Elképzelni is félelmetes nélküled az életemet.
Annyira nem akarom, hogy elhagyj. Az egyik legjobb vagy a legjobbak között.
Nem fogod megtudni ezeket az érzéseket, mert nem tárom
eléd. Tudom, hogy érzed és tudod. Fontos vagy nekem.
Valahol azt érzem, hogy . . . ki se mondom.
De veled, levelezni errol ma jó volt. Mint régen, ahogyan kezdtük.
Megint együtt.
Bármelykotök hagy el, és nem lesz többé velem,
borzalmas lesz.
De ti tudjátok.
Csak annyit kérek toletek:
GONDOLKODJATOK, MÉRLEGELJETEK!
Szöveg, dallam kituno, új kedvenc:
eleanor mcevoy
- sophie
2008.04.12. - szombat -Smile
Zene: Magna Cum Laude - Te légy most
Tegnap erosen gondolkodtam azon, hogy lenne-e értelme vagy sokkal inkább elozzem meg az egészet egy pár idézettel. Nem tettem. Pedig óriási késztetést éreztem rá, hogy írjak.
De nem írtam.
Egyedül befestettem újra a hajamat. Sárga csíkba egy kis piros pötty. Nem számít.
De az este. Együtt énekelni sok emberrel a kedvenc számaidat, ugrálni, rázni a fejedet és csak hallgatni becsukott szemmel. Vagy nézni, ahogyan mutogat, az a jellegzetes mutogatás, ami megragad benned és még órákkal késobb is tökéletesen, fel tudod idézni. Énekelni teljes torokból, majd sikítani, mert annyira tökéletes volt. Hazajönni, berakni azt a bizonyos kedvenc dal és ugyanúgy újra élni, amit ott a tömegben, a sötétségben, ugrálni és halkan énekelni. Legjobb…
Köszönöm nekik és köszönöm neked. Örülök és köszönöm, hogy vagy nekem, Húsi! :)
Sötét van akkor amikor vége van...
2008.04.07. - hétfõ - hát kb.
Zene: 30Y - Semmi szédítõ magasság
Hirtelen felindulásból jött út. Csupán azért,
mert almádiban, a mólon még nem voltam. Oszintén
szólva imádok vele kocsikázni.
Miközben vezetett számtalan tini film vagy sorozat jutott eszembe.
Bár tudtam mi nem „úgy” ülünk egymás
mellett, mégis egészen más volt, mint amikor Karesz hozott
haza. Igaz, hogy a vezetési stílus is más volt, de szívemben
nem ugyanaz az érzés volt.
Csak mentünk egyenes a sötétben. Említettem már hogy imádok a sötétben utazni? Talán ezeket a részeket élvezem a legjobban, amikor megyünk ki külföldre. Teljes sötétség. Kiskoromról is, amikor utaztunk ki Franciaországba a legtöbb emlékképem az éjszakai utazásról van. Ahogyan elhajtanak mellettünk és mindegyik autónak csak a lámpája világit. Ahogyan ülök a sofor mögött, a többségek esetében Szkendi fölött és csak mi ketten vagyunk fenn. Csak o meg én, van jelen pillanatban. Az egész busz alszik, sötét van kinn, benn. Lenyugözo.
Útközben megszólalt a telefonja. Anyukája hívta,
azt mondta, úgy érzi valami rossz fog vele történni.
Egy pillanatra nagyon megijedtem. Egy pillanatra? Konkrétan arra az
idore, amíg le nem tette a telefont. Féltem mutatni, hogy félek.
Bár akkor o nem figyelt rám, csendben meghúzódtam
az anyós ülésen.
Senkinek nem kívánom ezt az érzést. Kicsit úgy
éreztem, ott vagyok a halál torkában. És ahogyan
tovább mentünk a még mindig egyenes úton csak csúszunk
le a halál torkán.
Borzalmas volt, de teljesen jelen pillanat.
Aztán lassan leértünk Almádiba. Még mindig
nem tudtam, hogy hol is vagyunk.
Majd egy újabb emlékkép.
2000-ben lehetett talán, amikor Franciaországban nyaraltunk.
Utolsó estén szokás szerint ünnepelni indult a társaság.
Akkor még kisebb voltam, így ezeket az összejöveteleket
nem annyira tudtam élvezni, inkább arra vártam, hogy
apukám összeszedje magát és elmenjünk a vidámparkba.
Ez sokkal érdekesebbnek és jobb programnak tunt, mint ülni
a parton és nézni Eze-t. Csak egy röpke pillanatra néztem
át a szemközti városba, de ott minden úgy ragyogott.
És amikor leértünk Eze jutott eszembe. A Balaton, mint
a tenger ott voltunk elottünk, hullámzott, mint a tenger és
szemben, pedig minden ugyanúgy ragyogott, mint a fejembe, az emlékeimben
Eze városa.
Ahogyan tovább szemléltem megláttam, hogy az égen
csillagok is vannak. Még több millió apró pont.
Egybe olvadt a domb és az ég. Csak a sötétség
és a ragyogás.
Gyönyöru volt. Nem tudtam vele betelni. Még most se. Régen
láttam ennyire szépet.
Az, hogy mit csináltunk ketten a parton, szerintem, maradjon a mi
titkunk.
De jó volt.
S bár tudom, többet nem megyünk oda, csodálatos emlék
maradt a szívembe.
2008.04.04. - péntek - fate.
Zene: . . .
Ezen a héten, érdekes dolgokon gondolkodtam. Már a felére
se emlékszek, de tudom, hogy amikor azok a bizonyos dolgok eszembe
jutottak akkor oket roppant fontosnak hittem.
Csupán egy maradt meg annyira, hogy emlékezzek is rá.
Elkezdtem nézni a Bakancs Lista c. filmet. Jack Nicolson és
Morgan Freeman közös produkciója. A film lényege csupán
annyi, hogy mind a két színésznek rákja lett,
egymás mellett töltik el a napjaikat, majd megtudják, hogy
életükbol már csak fél év van hátra.
Így kitalálják, hogy megírják a bakancs
listát, amiben csupa olyan dolgot csinálnak meg, amit sose tennének.
Még mindig nem sikerült végig néznem a filmet, de
egy dolgon megakadt a szemem. Ahogyan tovább gondoltam a filmes „pályafutásomat”
rájöttem, hogy amire gondolok az tényleg így van.
Amire pedig gondoltam az a következo volt:
Jack Nicolson, fehér, öreg, gazdag úriembert játszik
a filmben.
Morgan Freeman, fekete, öreg, egy olyan férfi, aki 16 éves
kora óta egy autószerelo muhelyben dolgozik azért, hogy
a családjának legyen teto a feje felett és étel
az asztalukon. Szegény.
Igazából mindketten nagyon okosak, muveltek.
De amin kiakadtam kicsit az az volt, hogy miért Jack Nicolson a gazdag?
Miért nem Morgan Freeman? Miért a fehér a gazdagabbik?
Kiakadtam, sot dühíto hogy nem láttam még olyan
filmet, ahol a fekete ember lenne gazdag, és az adna meg mindent egy
fehér embernek.
Oké, hogy ez így van a világban csak nem értem,
hogy miért.
Szóval ezen gondolkoztam.
Hát van ez így.
Viszont próbára lettem a hitemet. Érdekes volt. Mikor
jöttem haza a fodrásztól gondoltam legyünk tisztában
a dolgokkal.
A falamon van egy idézet:
„Ha az ember igazán akar valamit az egész Mindenség
összefog, hogy képes legyen az álmát valóra
váltani.” –Paulo Coelho
Hiszek ebben a mondatban, így erre összpontosítottam.
Ahogyan közeledtem otthonom felé egyre inkább azon agyaltam,
hogy hogyan is tudnám a legjobban az univerzum játékát
eloidézni.
De eszembe jutott. Egy ketto az egyben dolog.
Zoli.
Annyit kértem csupán, hogy lássam. Pontosan nem emlékszem
már, hogy hogyan kértem, csak csináltam. Úgy ahogyan
jól esett.
Idopontot szerintem nem is határoztam meg.
Hát hazafelé nem is találkoztunk. Ez valamilyen szinten
szomorúvá tett.
Félre ne értsetek, mert nem akarok már tole semmit, csak
a reakciómra voltam kíváncsi. Hogy tényleg túl
vagyok e rajta vagy még mindig ott vagyok, ahol egy éve.
De ma…
Mikor Pistuval szétváltunk a városba, zenét kezdtem
el hallgatni és csak mentem. Figyeltem a zenére, már
amennyire tudtam ebben az óriási szinte orkán ereju szélben.
Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy menjek.
Aztán egy óvatlan pillanatban felpillantottam.
Ott jött pontosan velem szembe. Megint egy úton voltunk.
Vicces ez az univerzum. A legváratlanabb helyre rakta be.
És igen… egy pillanatra megijedtem, sot szinte fel sem fogtam,
hogy mi történik. Közeledtünk egymás felé.
Érdekes volt, tudom, hogy szereti a kendoket, de máig nem tudom
megérteni, hogy miért takarja el az arcát. Mint egy bandita
a vadnyugatról úgy nézett ki.
Hosszú pillanatig csak néztünk egymás szemébe,
ahogyan közeledtünk, de . . .
Egyikünk se állt meg. Se, o nem lassított se én.
Talán hozzám szólt?
Nem tudom, mert amikor vele szemben sétáltam Puskás Petit
hallgattam így a hangját se hallottam volna meg.
De más volt.
Zöld volt a szeme.
Zöld volt a szeme?
Zöld volt a szeme, érdekes.
Csupán annak a jele, hogy felismertük egymást annyi volt,
hogy integettünk egymásnak. Ez annyira… Centik választottak
el minket egymásnak és INTEGETTÜNK EGYMÁSNAK? Egy
úton mentünk és INTEGETTÜNK EGYMÁSNAK?
OMG!
És miután elmentünk egymás mellett nem tudom. Hülyén
éreztem magam. Oszintén nem annyira érdekel, csak kicsit
fájt. Nem úgy történt, ahogyan elképzeltem.
De talán így volt jó.
Bár egy pillanatig az az egy szem könnycsepp ott volt a szemem
sarkában nem akart elojönni. Inkább tovább gyalogoltam.
De miért lett volna utána normális az utam? Nincs akkora mákom.
Zoli hatása alatt voltam az út további részében.
Nem teljesen csak egy ideig.
De azt hiszem a kérésemet az univerzum felé, nem magyaráztam
meg eléggé. Nem pontosítottam, hogy melyik Zolival szeretnék
találkozni. Ugyanis Zozesz-szel is találkoztam. Meglepodjünk
azon, hogy megint nem köszönt? NEM.
Szóval vicces volt.
Bebizonyítottam magamnak, hogy bármit szeretnék, csak
kívánnom kell, erosen hinni benne, hogy sikerül és
akkor az úgy is lesz.
Ennek következtében egy hála kép, annak az embernek,
akit mindennél jobban szeretek (ezt tegnap fotóztam. Mentem
az utcán zenét hallgatva és egyszer csak ez volt felfestve
az útra. Ilyet még nem láttam.)
2008.03.31. - hétfõ - A-K-A-R-J-U-K Õ-T!
Zene: Zsuzsi és Andi zaja msnen.
"De valaki csak neked rajzol, de valaki mindig eltakar,
és valaki mindig hajszol, de valaki mindig álomra hajt.
És valaki csak neked színez, de valaki mindig megvakít,
és valaki együtt érez, de valaki szívedbe hasít.
"
Hallgasd, szeresd, érezd, értsed:
2008.03.30. - szombat -Can only make me stronger
Zene: Kaukázus - (nem tudom mi a szám címe.)
Kicsit olyan érzés járta át egész lényemet,
amikor húsvétkor tudod, hogy jönnek, a locsolok, már
itt állnak az ajtótok elott, de mégis csak letagadod
magad, nem akarsz vizes és mindenféle pacsuli szagú lenni.
Igen, ehhez az érzéshez tudom hasonlítani, amit éreztem
11.30 körül.
Nem mentem fel. Úgy lett, ahogyan elgondoltam.
Bánom?
Nem.
Talán ha tegnap nem csatlakozok a világhoz és egy órára,
nem kapcsolom ki teljesen az áramot a házba, akkor valószínuleg,
most bánnám a döntésemet.
De így nem.
Ott volt egy óra. Amikor anyával és Titivel a jövomrol
beszélgettem.
Egy hete még olyan távolinak tunt ez a nap. És valóban,
nagyon késon érkezett el.
De nem bánom, vagyis még nem bánom, hogy nem mentem fel
az interjúra. Jól érzem magam.
Holnap, ha kérdezik csak ennyit, mondok: Rosszul sikerült nem
szeretnék mesélni róla.
Csak vegyék be.
Mióta a mamám meghalt egy semmi érzés járta
át a lelkemet. Konkrétan az üresség. Mert semmit
nem éreztem. Nem tudtam, mit akarok. Nem hajtott semmi.
Csak voltam és nem volt bennem semmi. Érezte már ezt
valaki?
Esténként, mikor teljesen egyedül voltam, azt éreztem,
hogy mamám velem van. Olyan hülye egy érzés volt.
Az egész szobát szinte az o jelenléte járta át.
Én meg csak feküdtem az ágyban és sírtam.
Tehetetlen voltam. Semmit sem tudtam csinálni. Nem tudtam, mi vár
rám, hogy jó döntést hozok-e.
De megjelent A Város az életemben. Talán mégis
kijutok és egy kicsit részem lesz az ösztöndíj
adta nyújtott javakkal. Hiszen utazás. 50 ismeretlen ember.
Ismeretlen ország, város. Ismeretlen emberekkel egy szobában.
Egy hétig.
Érdekes lesz, de Londonban leszek.
Amire négy éve vágyok. Erre most anya biztosan azt mondaná,
amit akkor is mondott, amikor az elso Converse cipomet megkaptam:
-Ezt elég lassan teremtetted meg!
Igaza van.
Ennek örömére a szobámat is átváltoztattam. Leszedtem végre minden olyan mondatot, képet, ami az ösztöndíjra emlékeztet. Igaz órákba telt mire valami is jutottam, hogy hogyan merre is legyen az egész. Hiszen magamban se volt meg az, ami kellett volna, akár a változáshoz vagy bármihez.
De már meg van minden, ami kell. Megtaláltam tegnap azokat a dolgokat, mondatokat, képeket, amik kellettek. Úgyhogy most jó.
„Ha az ember igazán akar valamit az egész Mindenség összefog, hogy képes legyen az álmát valóra váltani.” – Coelho
Hallgasd meg és gyönyörködj a férjembe:
2008.03.25. - kedd - Köszönöm.
Zene: LL Cool J - Hush
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
én nem biztos, hogy felmegyek
Gicaaaa üzenete:
:-O
Gicaaaa üzenete:
Hogy hogy?
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
emlékszel amikor mondtam még dec. 1je
után, hogy engem már nem annyira foglalkoztat az egész?
na hát már akkor nem szerettem volna, de beadtam, mondom mit
veszíthetek.
de végig az volt bennem, hogy nem sikerül. De amikor megkaptam,
akkor se azt éreztem, mint kellett volna. Szóval akkor se akartam
már.
számomra ez az egész inkább azt bizonyítja, hogy
nem vagyok egy olyan értékelhetetlen ember, mint amit eddig
gondoltam.
meg nekem két év hosszú ido. Tudom, hogy ezt elotte is
tudtam, de nem akarom elhagyni anyukámat, apukámat, Lillát
meg az osztályt.
megszerettem ezt a várost. Fontos lett. Persze, ha esetleg sikerülne,
annak is meglenne a haszna, de egyenlore úgy látom, hogy ha
itt maradok annak több haszna lenne. Szeretnék meg tanulni normálisan
fozni. És erre itt lehetoségem lenne.
meg most hogy mamám meghalt nem hagyom itt apukámat egyedül.
Ha viszonyunk nem is olyan, nem érdekel, nem hagyom egyedül.
a karköto, illetve a cipofuzo, amit toled kaptam 4szer esett le rólam,
mióta megkaptam a levelet. Mióta végig gondoltam hogy
talán mégse kellene. a csomó bomlott fel, mindig.
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
folyt köv.
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
az a sárga cipofuzo jelképezte az ösztöndíjat.
És leesett. Kell ennél több? Hiszek a jelekben. Ez annak
a jele, hogy már nem érdekel, nem kell mennem.
utoljára pénteken esett le, amikor este biliárdozni voltunk
Loccsékkal.
nekem ennyi.
nem érdekel már
sajnálom, ha ezek után csalódsz bennem. De én
így érzem. És ha most rosszul is döntök és
egy életre bánni fogom, hát így jártam.
A kockázatot vállalom
Gicaaaa üzenete:
nem csalódom benned, inkább csodállak
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
csodálsz?:-Omiért?
Gicaaaa üzenete:
amiért ki mered ezt így mondani, hogy
meggondoltad magad, úgy döntöttél, jobb itt neked...
csodállak, amiért be tudod ismerni, hogy sok neked a két
év, amit a családod és a barátaid nélkül
kéne ott kint eltöltened... és csodállak, amiért
fel mered vállalni azt, hogy esetleg évekkel késobb még
megbánhatod ezt... fel mered vállalni azt, hogy lehet hogy késobb
bánni fogod, de a mostani céljaidért képes lennél
lemondani errol
Gicaaaa üzenete:
szerintem te nagyon jól elboldogulnál
ott kint is, de lehet hogy igazad van... ezt neked kell tudnod :)
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
csak ismerem magam és a szokásaimat. Tudom
ott nem lenne ekkora szabadságom és támogatásom
mint itt.
de annak örülök, hogy te nem csalódsz.
csak az itteni barátaim fognak. Attól tartok a leginkább.
és ezért szorul csak össze nap, mint nap a szívem,
hogy nem értenek meg. Tudják, hogy szerettem volna megnyerni,
de ha az egész megváltozik bennem és nem akarom eroltetni
az nekik miért rossz? Ezt nem tudom megérteni. Ha valami már
nem az álmom. Már nem a vágyam. Ha már megelégszek
azzal is, hogy ha egy hétre elutazhatok.
nem akarok csak miattuk felmenni pestre. NEM. És sajna tudom, hogy
gyávának fognak tartani, mert amikor temetés után
is ott ültem unokatesomékkal ok azt mondták gyáva
vagyok. De miért nem lehet megérteni, hogy nem akarom? Hogy
fontosak most nekem ok? A barátaim? és hogy velük akarok
lenni?
csak ez bánt.
egyedül a Lilla tudta rajtad kívül normálisan felfogni.
meg persze tesom és anyukám.
Gicaaaa üzenete:
azzal amit most mondani fogok, abból vedd ki,
hogy rám is vonatkozik, majd azt is elmondom miért:
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
(megijedtem vagy nem tudom.
de nem akarok elmenni. Nem akarok egyedül lenni. Elég, az hogy
itt egyedül vagyok. Nem akarok idegenül lenni mindenhol)
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
ezt így zárójelbe mondtam
Gicaaaa üzenete:
azért csak ok tudták felfogni rendesen,
mert ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy ki az, akinek annyira
fontos vagy, hogy el tud tekinteni a saját érdekeitol, és
tényleg azt nézik, hogy mi neked a legjobb... talán ez
a három ember ismer téged leginkább. anyukád,
tesód és Lilla.
ok látják rajtad, hogy neked ez lesz a legjobb, ha így
döntöttél... és tudod, most eszembe jutott egy idézet
a Harry Potterbol: Bátor ember az, aki az ellenségeivel száll
szembe, de még bátrabb, aki a barátaival...
szerintem te hihetetlenül éretten döntöttél azzal,
hogy beismerted a saját korlátaidat.. és ha a barátaid
ezt nem képesek felfogni, akkor sajnos nem igazi barátok
Krisztu(#)Napsugár(#)Hey ho, Let's go! üzenete:
köszönöm!
2008.03.25. - kedd - Olvasónapló
Zene: Magashegyi Underground - Anglia
Újabb könyv, három nap alatt. Csak a miatt lett három
nap, hogy egyik nap a családi ebéd miatt nem volt idom végig
olvasni.
De ennek ellenére nagyon jó könyv volt.
Teljesen más volt, mint a 11 perc.
Aki tudja, olvassa majd el.
De a lényeg, a számomra fontos mondatok a könyvbol.
Paulo Coelho: Az alkimista
„Az életben épp az az érdekes, hogy egy-egy álmot valóra lehet váltani.”
„Az ember mindig új barátokra lel, ugyanakkor nem kell
velük lennie nap nap után. Ha viszont mindig ugyanazokat az embereket
látjuk – mint például a szemináriumban -,
akkor a végén életünk részévé
válnak. És ha az életünk részévé
válnak végül még bele is akarnak szólni az
életünkbe. Hogyha pedig nem viselkedünk az elképzelésük
szerint, megharagszanak. Ugyanis mindenki pontosan tudja, hogyan kell élnie
a többieknek.
Ezzel szemben soha nem tudják, hogyan éljenek ok maguk.”
„Ezek olyan erok, amelyek rossznak tunnek, de valójában megtanítanak arra, hogyan valósítsd meg Személyes Történetedet. Fölkészítik a lelkedet és az akaratodat, mivel ezen a bolygón egyetlen nagy igazság létezik: legyél akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön.”
„Az elhatározás csak a kezdet.”
„Az emberek nem az ismeretlentol félnek, mert minden ember képes mindent elérni, amit akar és amire szüksége van. Attól félünk csak, hogy elveszítjük, amink van, legyen az az életünk vagy a földünk. De a félelmünk elmúlik, mihelyt megértjük, hogy mi történetünket és a világ történetét ugyanaz a Kéz írta.”
„Mert én sem múltamban, sem a jövomben nem élek. Csak jelenem van, engem az érdekel. Ha mindig a jelenben tudsz maradni, boldog leszel.”
„Amikor az emberek hozzám fordulnak, akkor nem kiolvasom a jövot, hanem találgatom. Mivelhogy a jövo Istené, aki csak rendkívüli körülmények között szokta felfedni. És hogyan vagyok képes megfejteni a jövot? A jelen jeleinek alapján. A titok a jelenben rejtozi; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz, Felejtsd el a jövot, s éljed életed minden napjáét a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeirol. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.”
„Ha valami meg van írva, nem lehet elkerülni.”
„Az az orszem, aki az alkimistát vizsgálta át,
talált egy kristálypalackot, benne valamilyen folyadékkal,
meg egy megsárgult üvegtojást, tyúktojásnál
valamivel nagyobbat.
- Mik ezek? - kérdezte.
"- Ez a Bölcsek Köve és az Örök Fiatalság
Elixírje. Ez az alkimisták Nagy Muve. Aki ebbol az elixírbol
iszik, sosem betegszik meg, a konek pedig egyetlen darabkája bármilyen
fémet arannyá változtat.
Az orszemek ezen jót nevettek, s az alkimista velük nevetett.
A válaszon elszórakoztak, és továbbengedték
oket.
- Megbolondult? - csodálkozott Santiago, amikor már kello távolságban
jártak. - Miért csinálta ezt?
- Azért, hogy bemutassam neked a világ egyik egyszeru törvényét
- felelte az alkimista. - Amikor elottünk a nagy kincs, sosem ismerjük
föl. És tudod, miért? Mert az emberek nem hisznek a kincsekben."
És most jöjjön egy újabb könyv tõle. Persze majd csak a tanulás után.