Küldök pár fotót a Wolfiról, igaz, mi már Komának hívjuk, vagy Komisznak! Lassan, de minden nap láthatóan oldódik valamennyit! Édesanyámat és engem (tehát a csalág nő tagjait) már minden félelem nélkül odaengedi magához, sőt, elénk szalad, játszik, vakartatja magát, puszikat osztogat, sőt, a kiskutya megtanította bekopogni az ajtón, na azóta azt is előszeretettel űzi! Nagyon jól eszik, már megszokta a napirendet, a reggeliző helyen várja a tálját minden reggel. Még a fiúkkal gondja van, de már nem menekül el előlük, csak épp még nem jön oda. Azon is látszik, hogy oldódott, hogy egyre több komiszságot művel, tanul a Pitekutyától, együtt lopnak a teraszról kitett ételből, és már fiókot nyitogatni is megtanult. Ha kitavaszodik, hívunk hozzá egy kutya tanítót, aki már sokat tanítgatott nálunk kutyákat, és nagyon klasszul bánik velük, talán ő majd tud segíteni ezen a félelmen is, valami jó tanáccsal.
Remélem enyhül Wolfi hiánya, ha tudja, milyen jól érzi magát!
Üdvözlettel,
Somogyvári Kata
