Moszatok

A zöldmoszatok törzsének õsi alakjai igen jelentõsek az evolúció szempontjából, mert velük indult meg a fejlettebb szárazföldi növények kialakulásának folyamata. A mai moszatok felépítésébõl arra következtethetünk, hogy az eukarióta õsmoszatok kezdetben egysejtûek voltak, majd különféle módon szervezõdtek fejlettebb növényekké. A többsejtû növények kialakulásának egyik módja az lehetett, hogy a sejt osztódása után az utódsejtek együtt maradtak, s bár megtartották önállóságukat, sejttársulást alkottak. A fejlettebb többsejtû növények másik kialakulási módja során a sejt osztódása után az utódsejtek közös sejtfallal elválasztva szorosan együtt maradtak.A sejt kezdetben egy irányban osztódott, ennek eredménye lett a sejtfonal. A fonal sejtjei eredetileg egyenlõ alakúak és azonos mûködésûek voltak. Késõbb kialakult, hogy a sejtfonal nagyobb alapi sejtjeivel az aljzathoz tapadt, míg csúcsi része gyorsabban osztódó sejtekkel erõteljesen növekedõ résszé vált. Idõvel a fõfonalból oldalelágazások indultak ki, amelyek sok esetben olyan sûrûn és tömören helyezkednek el, hogy az egyes fonalak alig különültek el egymástól. A sejtek többirányú osztódása során kialakult a sejtfonalnál magasabb szervezõdést jelentõ teleptest. Ezzel nagyobb tagoltságot ért el a növény teste, mint a sejtfonalas szervezõdésben. A sejtek mûködése azonban lényegesen nem különbözött egymástól, nem indult meg a szövetes szervezõdés. Az ilyen testszervezõdésû növényeket közös néven telepes növényeknek nevezzük.A zöldmoszatok felépítésére jellemzõ, hogy sejtjeik ugyanazokat a színanyagokat tartalmazzák színtesteikben, mint a legfejlettebb virágos növények. Ostorral mozgó, sejttársulást alkotó fajaik az ostorosmoszatok rokonai. A fejlettebbek azonban aktív helyváltoztatásra már nem képesek, lebegõ vagy helyhez kötött életmódot folytatnak. Az egyszerûbb szervezõdésûek oldalaikkal érintkezve szalagszerû sejttársulást alkotnak, mint pl. a harmonika-moszatfajok. A törzs többsége azonban sejtfonalas szervezõdésû.A hazai vizekben is mindenütt láthatjuk az ott élõ békanyál-moszatfajok elágazó, sejtfonalas testét. Néhány faj többszörösen elágazó, bonyolult teleptesttel rendelkezik, amely külsõleg megtévesztõen hasonlít a fejlettebb növények felépítésére. Ilyenek pl. a zsurlókra emlékeztetõ hazai csillárkamoszat fajok is. A zöldmoszatok többsége édesvízben él, egyszerre búvóhelye és tápláléka is az ott élõ állatoknak.A barnamoszatok igen változatos, teleptestû szervezõdésû növények. Színtesteik a zöld mellett barna színanyagokat is tartalmaznak. Sokuk testének tagoltsága látszatra megközelíti a legfejlettebb növények külsõ felépítését. A fajok zöme a tengerek felszín-közeli vizeiben él. Néhány faj 300-400 méteres hosszúságával és óriási tömegével a föld legnagyobb növényei közé tartozik.
Számos barnamoszat a partközeli vizek 25 méteres mélységéig sûrû moszaterdõket képez. Ezek hatalmas mennyiségû növényevõ halat és alacsonyabb rendû állatokat képesek eltartani. Egyes fajok takarmányozásra is felhasználhatók.A vörösmoszatok a barnamoszatokhoz hasonlóan változatos és fejlett felépítésû, teleptestû, fõleg tengeri növények. Színtesteik a zöld mellett különbözõ vörös színanyagokat is tartalmaznak. Amíg a barnamoszatok a mérsékelt és hidegebb hõmérsékletû vizek lakói, addig a vörösmoszatok a melegebb tengerekben terjedtek el. Tisztább vizekben a 200 méteres mélységig is lehatolnak és az aljzathoz rögzülve élnek. A vörösmoszatokból nyerik az agar-agar nevû anyagot, amely a baktériumok tenyésztésének egyik fontos táptalajalkotója.