T.Ostorosmoszatok

Az ostorosmoszatok édesvízi egysejtûek, amelyek fénybenfotoszintézist folytatnak, fény hiányában szerves anyagokkaltáplálkoznak. Sejtjeiket nem határolja sejtfal, sejtplazmájukban zöld színtestek láthatók. A szerves tápanyagokat sejtszájukon keresztül veszik fel. Ostoruk segítségével változtatják helyüket. Sejtfaluk nincs. Egyik legismertebb képviselõjük hazai vizekben is gyakori zöld szemes ostorok.
Az ostoros moszatok eukarióták. Õseiknél válhatott el egymástól a növény- és az állatvilág törzsfejlõdése. Erre utalnak részben növényekre, részben pedig állatokra jellemzõ tulajdonságaik. Sok fajuk színanyagokat tartalmazó színtestek segítségével autotróf módon táplálkozik. Más fajok heterotrófok szerves tápanyagaikat sejtszájukon keresztül veszik föl. Elõfordulnak közöttük kevert táplálkozásúak is. Orsó alakú sejtjeiket a sejtszájból kinyúló ostorral mozgatják. Az ostor kiindulási pontja közelében egy fényérzékelõ szervecske és egy vörös szemfolt helyezkedik el , amelyek a fényingert érzékelik és az ostor mozgását a fény irányától függõen szabályozzák. Fõleg szennyezettebb, sekély édesvizekben fordulnak elõ. Tisztítják a vizeket és az állatoknak táplálékul szolgálnak.Valószínûleg a legegyszerûbb õsi baktériumsejtekbõl alakultak ki a különféle õsi prokarióták. Ezek utódai a ma élõ baktériumok is. Széles körû elterjedésük oka gyors szaporodásuk és kiváló alkalmazkodóképességük a legszélsõségesebb feltételekhez is. Átlagos méretük mikrométeres nagyságrendû. Alak szerint megkülönböztetünk gömb, pálcika és csavart alakú baktériumot.A baktériumokat elsõként Antony Leewenhoek holland természetbúvár vizsgálta, aki saját lencséibõl több mint 200 szoros nagyítású mikroszkópot épített. Robert Hooke angol természettudós mikroszkópos vizsgálatairól 1665-ben rajzos albumot adott ki. Tõle származik a sejt elnevezés is. A 19. században Robert Koch német orvos-biológus kidolgozta a baktériumok tiszta tenyészetének elõállítását és az elkülönítésre alkalmas festési módszereket, ezenkí­vül számos kórokozó baktériumot is felfedezett.A baktériumok felépítése a prokarióta sejtekre jellemzõ. Sejtplazmájukban helyezkedik el az örökítõanyag, amely nincs körülhatárolva. A baktériumok nem rendelkeznek sejtmaggal. A sejtplazmát vékony sejthártya burkolja. A sejthártya szoros kapcsolatban áll a baktériumot kívülrõl határoló sejtfallal. A baktériumok sejtfalát fõleg fehérje és szénhidrát típusú vegyületek alkotják. A sejtfal merev és vastag képzõdmény, ez teszi lehetõvé, hogy a baktériumsejt megtartsa alakját. Számos baktériumfaj sejtfalát még további tok vagy nyálkás burok borítja be.A baktériumok a sejt kettéosztódásával szaporodnak. A baktériumok életmódjára jellemzõ, hogy túlnyomó többségük kész szerves anyagokkal táplálkozik, ezekbõl építi fel saját testét. A testük felépítéséhez kész szerves anyagokat (pl. fehérje, zsír) felhasználó élõlényeket közös néven heterotróf élõlényeknek nevezzük. A testük felépítéséhez egyszerû szervetlen anyagokat (pl. víz) felhasználó élõlényeket közös néven autotróf élõlényeknek nevezzük. Autotróf baktériumok pl. a talajban élõ nitrifikáló baktériumok. Ezek nitrogéntartalmú vegyületeket oxidálnak és az eközben felszabaduló kémiai energiát használják fel a szén dioxid megkötéséhez. Ez a típusú energia-felhasználás a kemoszintézis.A kékmoszatok, ugyanúgy mint a baktériumok, prokarióta élõlények. Sejtjükben megtalálhatjuk jellegzetes kékeszöld színüket adó színanyagokat. Ezek a színanyagok olyan vegyületek, amelyek képesek a napfény energiájának megkötésére. A kékmoszatok tehát autotróf élõlények, de testük felépítéséhez nem kémiai energiát, hanem fényenergiát használnak. Ez a típusú energia-felhasználás a fotoszintézis. A kékmoszatok fajai a talajban és a természetes vi­zekben egyaránt megtalálhatók. Fõleg a vízi állatoknak szolgálnak táplálékul