AZ ESKÜ

-Hé! Te vak öreg csavargó, eredj az utambó!!
Hangzott az ordítás az üres, éjszakai utcán.
-Gyerünk má'! Nem érünk rá ilyennel foglalkozni. Fontosabb dolgunk ...
-De az öreg útban van, had verjem meg!
-De siess!
Ez a beszélgetés pár pillanat alatt folyt le két eléggé rossz kinézetű alak között. Miután megkapta az engedélyt a nagyobbik ember elindult az öreg csavargó felé. Már éppen rúgásra emelte volna a lábát, amikor valahonnan ezernyi kő zúdult felé. Az egyik a fején a másik a lágyékán a harmadik a térdén találta el, a többi lepattogott a mellvértjéről.
-ÁÁÁÁÁÁ! Miez?!
-Mivan má' Te fasz?! Nyírd ki és menjünk!
-De ...
Nem tudta befejezni a mondatot, mert ekkor újabb kő lövedékek zúdultak felé. Pontosabban a torka felé, a jól irányzott lövések el is érték a céljukat. A nagy mamlasz torka felszakadt és fájdalmas hörgés hagyta el a torkát, közben artikulálatlan hangon káromkodott, és szidta a láthatatlan támadóit. Miközben a fájdalomtól is üvöltött.
-Millyafaszomvanmá bazdmeg?!
-Arrgg ...
hagyta el a hörgés a busafejűnek a torkát.
-Bazdmeg! Ki a kisfaszom szórakozik?! Ta ...
a mondatot már Ő sem tudta befejezni mivel ekkor rá is több kőlövedék indítottak a titokzatos támadók. Hiába. A lövedékek célt tévesztettek.
-Rajtam nem fogtok ki!
Ordította, és leugrott a vak öreg mellé, majd maga elé rántotta. Épp időben egy kő pont halántékon találta az öreget. Ekkor észrevette, hogy honnan kapja az áldást. Egy ablakból, ahonnan nem jött ki fény. Gyorsan körbekémlelt. A következő támadás is egy ablakból jött. Ezt is hárította, pajzsul használva az öregembert.
-Hm ... ügyes trükk. -gondolta- Lássuk erre mit léptek?
És ekkor hatalmasat taszajtott az öregen, aki a lépcsők felé repült. Majd azokon le. Fájdalmasan felszisszent, majd elájult a lépcső alján. Eközben a fickó vetődött a másik irányba, övéből előkapott egy hatalmas Desert Eagel-t és ordítani kezdett:
-Nesztek szemetek! Ezt a rühes pofátokba! -és tüzet nyitott a legközelebbi ablakra- Kell még?! -ordította- Nah lássuk. -és tovább tüzelt. A lövedékek hatalmas robajjal gyúltak lángra és csapódtak be a házakba. Katt-katt-katt. A tárból kifogyott a lőszer. Várakozik, ugrásra készen. Semmi.
-Nahmivan megijedtek egy pisztolytól? -röhögött- majd óvatosan a társa mellé lopózott és megvizsgálta. Szerencsétlen már csaknem elvérzett. Felrepedt az ütőere. Nem érzett kimondhatatlan fájdalmat de erős sokkos állapotban volt.
-Bazdmeg-bazdmeg-bazdmeg! Mi a fasz van itt? - nem fejezhette be elmélkedését mert valakik mögé lopóztak és egy vascsővel hatalmas ütést mértek a fejére, mire a földre esett, fejéből szivárogni kezdett a vér ... Vége volt.
-Mi történt?! Mi ez? Kérem, ne bántsanak! -az öreg volt. Felocsúdott az ájulásból, s most különös megmentőinek könyörgött az életéért. De nem volt rá szükség. Megmentőit ugyan nem látta de miközben felsegítették és bevitték egy házba alaposan ?megnézhette� őket. Mind gyerek volt. Nem lehettek többek 15-nél. Árvák.
-Gyerekek? -hagyta el a száját a kérdés-
-Igen.
-Nos, minek köszönhetem, hogy megmentettétek az életemet?
-Szerettük volna, ha mesélsz nekünk. Azt hallottuk Te már akkor is, itt voltál mikor, a várost alapították. Azt beszélik, egyike voltál az alapítóknak ...
-Na ne viccelj gyermekem! Szerinted itt ülnék most a körötökben, ha alapító volnék? Nem ... De valóban tudok egyet s mást, ami érdekelhet titeket. Nos hol is kezdjem ... -ekkor léptek zaja hallatszott, hallani vélte h kicsiny lábak ?százai� közelednek felé. Körülbelül 20-30 gyermek vonult még köré, és nézett rá áhítattal. Mind várták a ?mesét�.
-Tudjátok, mikor még fiatal voltam, bátor és erős, vakmerő és hirtelen, egy kis közösségben éltünk kint a pusztában. Nem volt számottevő falucska, és az emberek sem. Földműveléssel és állattenyésztéssel próbálták meg eltartani magukat. Egy ilyen földműves család gyermeke voltam én is. Már fiatalon sem érdekelt a földművelés. Más foglalkozást akartam magamnak. A karavánkísérő őrségek emberei szórakoztattak minket történeteikkel. Nem csoda, hogy mi is őrök akartunk lenni. De sajnos nálunk az nem voltdivat. Maximum a falu őrségbe, és ennek őrjáratába vehettek be minket, ilyenkor a faluban fegyverrel bánni tudó férfiak útra keltek és 1 hétig járőröztek a falu körül. Engem is beválasztottak. -Nagy mosoly ült ki az öreg arcára- Első kiküldetésem volt, és nagyon izgultam, bár a lehetőségekhez képest jó kiképzést kaptam. Vezetőnk McNeal a falu ?sherif-je� volt. Nem volt ez komoly küldetés de komolyan vettük. Első este mikor a falutól kb. 45-50 km -re eltávolodtunk, és már a lefekvéshez készülődtünk hirtelen fegyverropogásra lettünk figyelmesek. A parancs úgy szólt h minden gyanús esetet vizsgáljunk meg, tehát óvatosan elkezdtünk közeledni abba az irányba, ahonnan a lövéseket hallottuk. Nem volt messzire a cél. Mikor odaértünk megdermedtünk a látványtól. Egy furcsa öltözékbe bújt ember (gondoltuk, hogy ember) harcolt 2 hatalmas zöld szörnnyel. Azelőtt sohasem láttunk ilyet, érthető hát a megdöbbenésünk. A két hatalmas zöld monstrum gépágyúval lőtte a páncélos embert, de arról lepattogtak a golyók és töretlenül haladt előre. Majd mikor már csak 70 méterre volt a behemótoktól lekapott egy érdekes alakú fegyvert a hátáról és elsütötte. Hatalmas zöld fény szakította meg az éjszaka homályát, és egy kis zöld ?lövedék� húzott az egyik óriás felé. Majd mikor becsapódott mindannyiunk tátott szájjal nézte a hatását, az óriás eltűnt a szemünk elől ... Vérfagyasztó üvöltése még sokáig visszhangzott a kis kráterben, amiben utolérte a végzete. Társa látta hogy mi ment végbe ?barátja� testével a lövés eredménye képen. A test egy forró ragadós masszává változott. A páncélos ember újra tüzelt, a behemót azonban félresiklott a lövés elől, és veszettül kezdte el lőni a különös embert. Egyre csak sorozta, majd mikor a páncélos ismét lövésre emelte a fegyverét a páncél térdhajlati része engedett a hatalmas skúlóknak. Halk reccsenést lehetett volna hallani, ha nem forog a gépágyú csöve. Persze ekkorra már töltény nélkül. Ez volt a páncélos szerencséje. A térde már így is szarrá ment, alighanem örök életére sánta marad. A brutálisóriás most egy gránátnak látszótárgyat dobott felé majd tőle 10 méterre leesett a porba és felrobbant. A páncélost a robbanás tolóereje odébb röpítette. Ájultan feküdt a porban. Oldalán nagy lyuk melyből vér szivárgott. A hatalmas behemótnak sem kellett több rohanni kezdett az ember felé, vad ?harci üvöltést� ordítva.
-Lőjük le!- Javasolta Jimmy, az egyik velem egykorú újonc.-
-Megőrültél!? - Rivallt rá McNeal- Ha ez észrevesz minket 20-an sem állítjuk meg. Inkább várjuk meg mi lesz ...
-De ...
-Semmi ?de� Jimmy -Szóltam közbe- Ha az, az izé itt talál minket darált húst csinál belőlünk.
Tehát tovább néztük mi lesz a most már egyértelműen igazságtalan küzdelem sorsa. A páncélos még mindig eszméletlenül feküdt ott ahová esett. Mikor a szörny odaért óvatosan közelítette meg, úgy látszik nem is olyan hülye. Lassan közeledett áldozatához majd mikor 2 méterre ért fölröhögött és gusztustalan kaparó hangon ordítozni kezdett.
-Megvagy humán! Nem menekültél, kizsigerellek. -Ezzel egy hatalmas béltépőt húzott elő az övéből, és az ember felé lépett. Mikor már odáig ért, hogy megfordíthatja a páncélos hirtelen megmozdult torkon ragadta a szörnyet és becsúsztatott egy gránátot a monstrum inge alá.
-Dögölj meg! -ordította, majd a gránát berobbant. A szörny hirtelen több kisebb darabra szakadt szét, vére mindent beterített. A páncélos is megsínylette a robbanást. A sisakja leszállt a fejéről, és helyébe egy véres alaktalan ?arc� került.
-Na gyerünk, nézzük meg, hogy mit hozhatunk el! -Odamentünk és keresgélni kezdtünk a maradványok között.
-Ezt nézzétek ez a gépágyú még használható. Bár nem sok töltény van benne ...
-Nem baj, elvisszük!
-Valaki nézze meg a fickót! Derreck! Nézd, meg mi van nála!
-Oké! -Feleltem. Mikor odamentem a hányinger kerülgetett. Siralmas állapotban volt a fickó. A feje egy merő seb volt, az oldala és a térde is sérült. Biztos voltam benne, hogy meghalt. De mikor próbáltam átkutatni a páncélját hirtelen akkora pofont kaptam tőle, hogy kb. 3-métert repültem és elvesztettem az eszméletemet. Elég erős ütéslehetett, mivel a faluban tértem magamhoz az ájulásból. Időközben visszatértünk a ?bázisra�, és a sebesültet, ahogy tudtuk (tudták) ellátták.
-Mi van vele? -Kérdeztem Sam-től a falu öreg orvosától.
-Semmi jó. Ha túl is éli az első pár órát akkor sem biztos, hogy megmarad. Sok vért vesztett, több csontja is eltört, és a feje is megsérült.
-Rendben -Mondtam.- Ha van valami változás, értesíts jó?
-ok.
-Köszönöm. -Nem tudom miért, de valamiért érdekelt a fickó sorsa, ott akartam lenni mikor felébred. De nem ébredt föl még 2 hónapig. Eközben sebláz gyötörte. Lázálmok kínozták, és folyton egy Kyra nevű nőt szólítgatott. Esküt tett neki, hogy kiszabadítja. Egyikünk sem értette, hogy miről beszél. Máskor egy képzeletbeli szörny elől menekült. Ordítozásából megtudtuk, hogy a szörnyének hatalmas termete, barna szőre és emberfej nagyságú fogai és karmai vannak. Majd 2 hónap után elmaradoztak a rémálmok. A ?Páncélos�, ahogyan mi neveztük el, nyugodtan aludt. Egy napon, mikor már lemenőben volt a nap egy pohár vizet kért a vigyázójától. Szegény ember annyira izgatott volt, hogy nem tudott nekünk értelmesen beszámolni, arról, hogy mi történt.
-Köszöntünk idegen. -Hangzott az első köszöntés, vezetőnk Ed szájából.
-H ...hol vagyok ...?
-Biztonságban, barátok között.
-Mióta ...
-Lassan 2 és fél hónapja vagy itt eszméletlenül, sebláztól gyötörve.
-Nem ... akkor késő ...- Ezek voltak az utolsó szavai, mert ismét mély álomba szenderült. Nem értettük miről beszél, miért is értettük volna. Innentől kezdve a ?Páncélos� (továbbra is így neveztük, mivel nevét nem volt hajlandó elmondani) nagyon gyorsan gyógyult. Mondhatni túl gyorsan. De ez akkor nem számított. Erejét gyorsan visszaszerezte, hamarosan úgy járt kelt csöppnyi falunkban, mintha mindig is ide tartozott volna. De továbbra sem beszélt senkivel. Egyedül járt el a faluból a pusztába ?sétálni�. Mindig követtem, mert azt mondták, hogy tartsam szemmel. Egyik nap mikor sétáltunk egy szurdokon vezetett át az utunk, én lemaradtam csodálkozni kicsit a kövek szépségében. Majdnem végzetes hiba volt. A sziklafal tele volt repedésekkel, barlangokkal, amikben valamiféle nagyra nőtt patkányok éltek. Volt, amelyik olyan hosszú volt, mint a karom. Láthatólag nem egy délutáni állatsimogatásra ugrottak be. Gyorsan a fegyveremért nyúltam, de ekkor jutott az eszembe, hogy mekkora marhaságot csináltam ... Otthon hagytam a pisztolyomat. Na sebaj, pár patkány nem fog nekem ártani, de ebben is tévedtem. A rohadt kis dögök mind rám rontottak, és marcangolni kezdtek, ahol csak értek. Rémes halálsikolyok közepette próbáltam lerázni magamról őket de nem igazán sikerült. Az egyiknek mégis sikerült elkapnom a nyakát, letéptem a fülemről, és a többiek közé vágtam. Ekkor már úsztam a vérben, arcomat majdnem a felismerhetetlenségig összekarmolták, és a fél szememre sem láttam olyan jól. Fél őrül hangon próbáltam meg a pofájukba ordítani.
-Takarodjatok innen, vagy mindegyikőtöket megöllek! -de ez nem ijesztette el a kis mocskokat, rendületlenül törtek felém. Mikor már az egyik megint majdnem elkapta a lábamat, egy másik patkány csapódott neki hatalmas lendülettel, és több méterrel odébb söpörte. Mikor a sziklafalnak csapódtak az elülső teljesen szétkenődött a sziklán a másik csak simán kettétört. Összeestem, túl sok sebből véreztem. Az ájulás határán voltam.
-Fussál már el te kis idióta! -A Páncélos jött vissza értem. Felé tekintettem ép szememmel. Láttam, hogy úgy pakolja és rugdossa odébb a hatalmas patkányokat, mint az üres konzervdobozokat. -Mire vársz még fuss! -Megpróbáltam fölállni, de nem igazán sikerült. Közben éreztem, hogy a patkányok másznak föl rajtam. Eszelős sikítozásba és vonaglásba kezdtem. Számból sugárban tört elő a félelem, a nyál, és a vérem. Mielőtt a patkányok elrágták volna az ütőereimet a Páncélos odaért, és leszedte rólam a ?kis� dögöket. Abban a pillanatban azt hittem, hogy képzelődök, de aztán rájöttem, hogy nem. Páncélos olyan könnyedén kapott a vállára, mintha egy kisgyerek volnék. Majd eszeveszett iramban kezdett el velem a faluba futni. A falubeliek persze nem győztek hálálkodni neki, azért amit tett. Az ekkor már igen idős korban lévő szüleim felajánlották, hogy lakjon nálunk. Végül is elfogadta. Ez volt az első alkalom, hogy megszólalt. Teltek múltak a hetek, már jó ideje ott volt nálunk. Visszakapta a felszerelését. Majd mesélt a kinti világról. Mindenféle helyről éslényről. Időközben mesélt egy keveset magáról. Elmondta, hogy egy menedék ?X� nevű helyről jött.
-A menedékekről már hallottunk, de a menedék ?X� -ről még soha.
-Pedig létezik. Még jóval azelőtt építették, hogy a világ kopárrá változott. Egy ember parancsára, aki akkor az USA elnöke volt, sok tudós kezdett el génmanipulált emberekkel kísérletezni. Az archívumból megtudtuk, hogy katonákat akartak készíteni a többi ország ellen. Sebezhetetlennek és erősnek, kíméletlennek, érzéktelennek tervezték őket. De hiba csúszott a számításokba. Nem lettek sebezhetetlenek, de erősek lettek és kíméletlenek, de nem érzéktelenek. Amikor kitört a háború az embereket elrejtették a laborban, ami alapján a menedékeket is építették.
-Értem ezért voltál képes félvállon hazacipelni.
-Igen.
-És miért hagytad el a menedéket? -Kérdeztem, mire arca elkomorult, és nem nézett a szemembe.
-Ezt most inkább nem mesélném el. -Láttam, hogy küzd az érzelmeivel, de gondoltam, nem hagyom magamat lerázni.
-Nekem igazán elmondhatod, nem adom tovább. -Rám nézett, a szeme most szelídséget, és bánatot tükrözött.
-Miután az első emberek kimerészkedtek a szabadba, a menedék köré virágzó kis kommunát építettünk föl. Nem volt túl nagy és annyira jövedelmező de el tudtuk látni magunkat. Én a feleségemmel éltem ott és a vízelosztó részlegen dolgoztam.
-Kyrával? -Kérdeztem.
-Honnan tudsz te erről?!
-Míg seblázzal az ágyat nyomtad, gyakran álmodtál róla.
-Mit mondtam még?
-Azt, hogy kiszabadítod. Meg is esküdtél rá.
-Igen. Egyszer, tiszta vizet kerestünk a pusztában, a falutól 1 napi járóföldre. Mikor visszaértünk megtaláltuk a falut, porrá égetve. A földön mindenütt megcsonkított hullák, és sebesültek. Borzasztó látvány volt. Minden tele volt vérrel. A hullák bűzlöttek a napon, és a sebesültek ... a sebesülteket kikötözték egy fához, hagyták, hogy ott aszalódjanak. Nem teketóriáztunk sokat, levágtuk a hullákat a fákról. Az orvos megvizsgálta őket. Sokukért már nem sokat tehetett. Meghaltak. Én gyorsan megkerestem a házunk romjait. Senkit sem találtam odabent. Se, vért se halottat, se élőt, se holtat. Csak a szenes maradványokat. Erőt vett rajtam az őrület. Ordítva kezdtem föl s alá rohangálni a faluban, a feleségemet keresve. De nem találtam. Késő este fáradtan és tébolyulva ültem le a többiek mellé.
-Semmi. Sehol semmi.
-Hé! Gyertek ide! Az öreg Sam fölébredt! -Diego volt az orvos, illetve csak segített az orvosnak de egész ügyesen végezte a munkáját. Mind odacsődültünk. Az öreg Sam 4 óra alatt beszámolt arról, hogy mi történt. Egy szupermutáns csapat támadta meg a falut. Zsákmányra vadásztak. Sokáig ellenálltunk. -Sokáig ... ha ott lettünk volna- majd végül fegyver nélkül puszta kézzel rontottak rá a mutánsokra. Kezdetben meglepte őket a fizikai erőegyensúly, de a végén szervezett előrenyomulással és folyamatos tűzzel megtörték az ellenállást. Élvezettek csonkították meg a holtakat, és még nagyobb örömükre szolgált, ha megkínoztak valakit. Sam hallotta, amikor a rangidősnek tűnő kijelentette, hogy pár embert elvisznek magukkal délre, a bázisra. Kísérletezni. Főleg csak nőket válogattak ki. A feleségemet is elvitték. Akkor elhatároztam, hogy kiszabadítom, és bosszút állok a szemeteken. A faluért, a barátaimért, és a feleségemért.

SKITE