Cameron Chronicles: Cam-cica múltja, céljai, gondolkodása.
Előszó
Fogjátok fel összefoglalónak, fanfictionnek vagy valami, de ráment 2évadnyi
agyalás meg 6 óra míg összeírtam..
Ja és igen, Cameron központú lesz, mint ahogy a címe is sejteti.
Történet
2027 - Kezdetben vala John Connor, az emberi ellenállás vezetője, aki sikerrel
felvette a harcot Skynet gépisten ellen.
Skynet nagyon nagyon bosszús, mert többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült
likvidálni Johnt, sem itt, sem a múltban.
Ezért elhatározza, hogy alkot valami olyat amit eddig még nem. Egy újfajta
chipet, ami az összes eddigi fejlesztésénél jóval többre képes.
A chipet el kell juttatni a célba, hogy végre megszabaduljon a főellenségétől.
Elfogják Alison Young-ot aki egy csinos fiatal lány, akinek talán bejárása lehet
Johnhoz.
Skynet sejti, hogy Alison személyazonosságával sikert érhet el, mert képes lesz
az új chip átverni az embereket, és végül eljut John Connor-hoz.
A döntés megszületett, ez a lány lesz az alapja egy új beszivárgó terminátornak.
Legyártják a vázat, és beleteszik az újfajta chipet. Ő lett a TOK-715.
Megérkezik az anyahajóra, hogy kivallassa Alison-t minden lehetséges módon. Majd
hagyja a lányt megszökni, hogy tanulmányozhassa az összes tulajdonságát,
reakcióját, és hogy Alison rendelkezzen emlékekkel a szökésről.
Majd újra elfogják, és folytatják a kihallgatást. TOK-715 hazugságon éri a lányt
és dührohamot kap és megöli. Itt mutatkozik, meg hogy Ő más mint a többi, mert
ilyen korán érzelmi reakciót váltottak ki belőle.
Feltételezhetjük, hogy olyan ismeretekre tettek szert a gépek az emberi agy
felépítéséről, működéséről, hogy már képesek leképezni a tartalmát, az összes
neuront, szinapszist. És nemutolsó sorban a legfontosabbat, letölteni a
tartalmát.
TOK-715 chipje megkapja a hardver tervrajzát, és a szoftvert amit Alison
futtatott.
Elhagyja az anyahajót, és a tengerparton megkezdi emulálni Alison agyának
másolatát a saját chipjében, elhitetve vele, hogy emberi testben van, és épp
most szökött meg. A terve az, hogy Alison elvezesse, és bejuttassa őt az
ellenálláshoz.
Napok, hetek is eltelhettek míg eljuthatott JC-ig. Közben időnként hibernálta
Alison emulációját, hogy mellékküldetéseket végezzen el a Skynet számára, mint
például Derek és társai 'megkínzása' Mellékesen olyan körülményeket is kell
teremtenie, hogy Alison, John Connor elé kerüljön, ezért kavarja a dolgokat.
Ám apró hiba csúszik Skynet tervébe, mégpedig az, hogy a TOK-715 chipjére
hatással van Alison, tanulni kezd tőle, megtapasztalja a lehető legközelebbről,
hogy milyen egy emberi elme. Intelligens gép, így gondolkodóba esik, hogy mi is
az amit Alison átél és érez.
Ez ismét hibaforrás, mert előfordulhatott az is, hogy Alison rájött, hogy nem
ember, és emiatt le kell őt állítani, és törölni az emlékezetéből az új
ismereteket, majd folytatni a futtatását.
TOK-715 végigfut minden emulált idegsejten, ha úgy tetszik leindexeli, hogy
megtalálja azokat az adatokat amit törölni kell. De a folyamat, valahogy nyomot
hagy benne, újra, és újra.
TOK-715 elkezd megváltozni. A küldetése ellenére, nem gondolja már úgy, hogy
mindent úgy kell csinálnia ahogy.
Kezd kialakulni egy kezdetleges személyiség benne, és egyúttal a szabad akarat
is, amivel megváltoztatja saját parancsait, mert nem ért mindennel egyet.
Egyre több adatot gyűjt Alison megfigyeléséből a háttérben, és John Connor
valódi személyéről, nem csak az alapján ítélkezik amit a Skynettől tud.
Rájöhetett arra, hogy gépnek és embernek egyaránt rossz, és lehetne akár béke
is. Mert ez a 15 éve folyó háború lassan értelmetlen. A gépek, és emberek új
generációja arra jön erre a világra, hogy ölniük kell egymást halomra.
Skynet nyersanyagban szűkölködik, az emberek meg nem akarnak elég ütemben
fogyni. Így feltételezhető, hogy idővel az emberek győznek, és akkor minden
gépnek annyi, és hiába volt az egész.
Felmerül benne a gondolat, hogy akár úgy is győzhetnek a gépek, hogy az emberek
kompromisszumra hajlandó felével, a Skynet ellen fordul mert az annyira
elvakultan győzni akar, hogy nem veszi észre, hogy el fog pusztulni nem csak ő,
hanem az összes gép.
John-ról elég adatot gyűjtött ahhoz, hogy megállapítsa, hogy hajlandó lehet erre
a szövetségre. Eközben Alison bejuttatta őt oda, ahova szerette volna.
TOK-715 mostanra már nemcsak kezdetleges személyiséggel bír, hanem saját céllal
is, ami a saját és fajtájának megmentése a közelgő pusztulás elöl.
Felfedte magát John előtt, és ajánlatot tett neki, hogy az Ő segítségével
legyőzhetik a Skynetet, és véget vethetnek a háborúnak.
John Connor nem hülye, és lát benne rációt, hogy ha ez a gép képes volt erre,
akkor akadhat több is, aki hajlandó átállni.
Alapból ő sem gépgyűlölő mert annál okosabb, ezért is alkalmazza a már
átprogramozottakat vezető beosztásban mert jóval megbízhatóbbak az embereknél.
És mivel nem ölte őt meg, hisz neki. Tehát elfogadja a gép ajánlatát, de
pontosan tudja azt, hogy az emberei nem lesznek képesek beletörődni abba, hogy
az ellenség katonája csak úgy szabadon mászkáljon, ezért azt hazudják, hogy át
lett programozva, és megkapja TOK-715 a nevét, és beosztását:
Cameron, aki mostantól John Connor bizalmasa, tanácsadója, és alvezére.
De nemhivatalosan, szabad kezet kap, az esetleges további lázadó gépek
beszervezésére.
Telnek a hónapok. Cameron és John megismerik egymást, talán azt is felfedte,
hogyan jutott el idáig, és elárulja azt is, hogy akiről másolták nem halott a
hagyományos értelemben, hanem a chip hordozza a lenyomatát.
Hasznos húzás Cameron részéről, mert növeli a befolyását Johnra amivel még
nagyobb teret tud szerezni magának.
John hallgatni kezd rá egyre többször a döntései meghozása előtt. Ami persze
felidegesíti az emberek jó részét, mert nem éppen emberélet kímélő megoldásokat
javasol, de kétségkívül hatékonyak, ezért John bizalma tovább erősödik.
John alapvetően magányos farkas, és bizalmatlan az emberekkel, és különben sem
mutathat semmi gyengeséget, mert mindig mindenhol akad olyan aki hatalomra akar
jutni. Ezért Cameron-ra bízza a lelkivilágát, hogy könnyítsen magán, ugyanakkor
sokat is beszélgetnek kettesben.
Lenyűgözik egymást, kialakul köztük a Kötelék.
Feltűnik a T-1001 egy lázadó gépcsoport vezére. Cameron leszervezi a találkozót,
úgy ahogy az ezres akarja, egy teszt formájában, mert az nem bízik az emberek
parancskövetésében. Teljes joggal mint ahogy azt megtudtuk.
A válasz: Nem.
Ezen elgondolkodott Cameron, hogy most mi lesz.
De látta azt, hogy nem lettek ellenségek, csak nem olyan a helyzet, hogy az
ezres csatlakozzon hozzájuk.
A személyes találkozó előtt megtervezték nagy vonalakban, hogy ha szövetségre
lépnek hogyan fogják elgáncsolni a Skynetet, de a pontos részletekről nem tudtak
Johnnal.
Cameron és John magára maradt, és egyre több ellensége lett párosuknak az
ellenálláson belül is, hála a döntéseiknek, és az egyre több, magas beosztásban
lévő terminátoraiknak szerte bázisaikon.
Új helyzet teremtődött. Johnnak már nemcsak a Skynettől kellett tartania, hanem
saját embereitől is. Így sejthette, hogy nem sokáig tudják közösen vezetni az
ellenállást. John nem mehet, mert azért jelentős befolyást élvezett még mindig,
tehát Cameron-t ki kell juttatni.
Későn tették meg ezt a lépést, így kitört egy belső lázadás, hogy eltávolítsák
mindkettőjüket. Az utolsó közös döntésük az volt, hogy Cameron visszajön, és
segíti felkészülni Johnt, ráadásul sokkal jobb harcossá/vezérré mint amilyen
2027-ben.
Cameron még nem tudja, hogy mit, de már érez, talán értékelni kezdte azt, hogy
megtesz mindent érte John, és ott marad egyedül azok közt akik lehet, hogy
megölik annak ellenére is, hogy Cameron már nem lesz mellette.
1999 - Egy új kezdet. Cameron megérkezik, és alkalmazkodik a környezethez,
személyazonosságot teremt magának, és keresi Johnt.
Sarah érzelem-fűtött logikájának köszönhetően röpke 73 nap alatt meg is találta
őket.
Cameron próbálta felmérni a fiatal Johnt, hogy alkalmazkodjon az igényeihez, és
ne érje sokkhatásként az amikor felfedi magát, hogy ki ő és miért van itt.
Cromartie is Sarah logikájának köszönhetően talált rájuk.
Miután Cam megmentette őket, a benzinkútnál immár önmagát adja. J kifejti, hogy
tudhatta volna, hogy valami nem stimmel, mert az osztály legjobb csaja pont ő
vele akart megismerkedni. Cam felfogja hogy ez a John jobban vonzódik a
külsejéhez mint a többi nőéhez, és eldönti ezen a módon férkőzik a bizalmába, és
elfogadta a chipset, demonstrálva, hogy Ő ennyire más modell, és nem olyan mint
az elődei.
Cam tisztában van vele, hogy bármi is történt a jövőben, oda már nem juthat
vissza, és ha mégis, akkor az a John már nem az a John lesz akit ismert. Tehát
bármit gondol, vagy érez, az a jövő, számára már csak múlt.
Másodszor is elszöktette őket Cromartie elöl, és az ipari épületben
összefoltozza Sarah-t. Eltelik az éjszaka, John teljesen jogosan rinyálni kezd,
hogy ő nem vezér, sosem lesz képes rá. És kéri az anyját, hogy állítsák meg a
Skynetet, hiszen egyszer már majdnem sikerült.
Sarah belemegy, és közli Cameronnal, hogy nem menekülnek el, hanem harcolni
fognak.
Cameron esélyt lát ebben arra, hogy így is megnyerhetik a háborút, hiszen
számára az a jövő csak emlék, szóval akár itt is megfékezheti a háborút,
egyszerűbben mintha kiképzi Johnt, és segít neki győzni a jövőben. Meg különben
is, tetszik az ittlét neki, nyugis.
Elmosolyodik ezen, és kijön neki az, hogy Sarah-t életben kell tartania, hogy
harcolhasson az oldalán a Skynet ellen, és védje Johnt amikor Ő éjjel vadászik.
Mert Ő sosem alszik, tehát üresjárat lenne a bébiszitterkedés.
Elviszi őket a bankba az időgéphez, hogy késleltesse Sarah halálát, és elvigye
őket egy olyan korba ahol könnyen meg tudják találni Skynetet, és mellesleg
senki sem számít rájuk, különösen azért mert a bank időgépét
egyszer-használatosra tervezték, így mindenki azt fogja hinni, hogy meghaltak.
2007 - Pechükre Cro' feje átrepült, és emlékezett rá, hogy mit látott így tudta,
hogy nem haltak meg.
Cameron ezt még nem tudta, így lazán kezelte a dolgokat, egészen addig míg rá
nem akadt a felvételre amin Cro' feje van. Ettől visszaváltott gyanakvóba, és
újra ellenséget látott mindenkiben aki csak mozog.
Miután Sarah hisztizni kezdett talán gyanította, hogy nem lesz könnyű
együttműködni vele, de mégiscsak JC anyja tehát hasznos ha él, mert leveszi róla
a gyereknevelés terhét.
Közösen próbálják megtalálni Cromartie-t mert csak az az egy gép tud róluk a
többi nem jelent akkora veszélyt.
Sarah kinyomozza Andy-t hogy talán ő a Skynet öntudatlan megalkotója. Kiakarja
nyírni, de megsajnálja mert rendes ember, így inkább elégeti a Török 1-et.
Andy nem adja fel az álmát, hogy intelligens gépet alkot, ami mellesleg gazdaggá
is teheti, így nekiáll a Török 2-nek.
Sarah most már ideg, és már arra gondol, hogy hagyja, hogy Cameron hidegre tegye
Andy-t, ha a gépe győz, és abból egy potenciális Skynet lesz ha a hadsereg
szerződését megkapja.
Derek feltűnik és megöli Andy-t de a gépet addigra ellopták az Ezres (akiről
később kiderül, hogy Catherine Weaver néven cégvezetőnek adja ki magát)
megrendelésére.
Dereket lecsukják, Sarah és Cameron kiszabadítja.
Ekkor futnak össze Vick-el aki fejlőné Dereket, de Cam lecsapja így csak hasba
lőtte. Chipjét kikapja, és elteszi.
Charley-val megmentik Derek életét, amiben Cam is részt akart venni.
Derek felépülőben van, Cam meg játssza neki az átprogramozottat aki nem tud
arról, hogy korábban megkínozta. De előnyös ha van még egy elhivatott harcos a
csapatban, így Cam-nek nincs nagy ellenvetése, mert nőnek az esélyek arra, hogy
Skynetet eltegyék láb alól.
Derek persze pattog így megtalálja Vick chipjét Cam szobájában. Rögtön az egész
csapat csalódik benne, mert titkolózik. Cam kidumálja magát, John hisz neki.
Elmennek alkatrészért amivel kinyerhetik a chip adatait.
Közben JC megkérdezi Cam-et hogy milyen gyakran hazudik? Neki is? És fontos
dolgokban is? Cam mindent beismer. Aztán arra is utal a néző számára, hogy Ő
akarta megtudni a chip tartalmát, gyaníthatóan azért, hogy egyedül
intézkedhessen anélkül, hogy Connorékat belekeverné valami komolyba.
Itt mutatkozik meg, hogy képes szomorú is lenni, mert csalódik picit benne John.
Cam felügyelete mellett JC kinyeri a hasznos információkat a chipből.
Az iskolában már féltékenynek is látszik amikor JC után néz kérdően, hogy miért
megy oda egy másik lányhoz.
Lerázza Cromartie-t de el akarja végre kapni, csak jön JC, így inkább az ő
biztonságával törődik.
Aztán Vick emlékei közt látja Cam, hogy a nő élvezi azt ahogy Vick megérinti az
ajkait. Fel is hozza beszédtémaként. John hülyét kap, Cam sem tudja
megmagyarázni miért érdekli.
Majd bevallja, hogy Cromartie volt a zsernyák akit lerázott róla, és próbálja
megnyugtatni JC-t hogy nincs már veszély.
JC sokkhatás alatt lekicsinyelte Cam képességeit azzal, hogy egyenlőnek tartja
Cro'-val. Most Cam csalódik.
JC kéri, hogy ne köpjön Sarahnak, Cam le is tagja, és kacsint.
Cam és JC között kezd kialakulni a bizalom, amit folyamatosan próbál építeni
tovább, de mindig közéjük áll valamelyik akadékoskodó családtag.
Sarkissianék felrobbantják Cameron-t amitől megőrül, és előjön az eredeti énje,
majdnem megöli John-t, Sarah hatására majdnem megöli John, Cameron-t. De mégsem,
mert hisz benne, és ad neki még egy esélyt. Cam leküzdi az elemi gyilkolási
kényszerét, és ígéretet tesz. Később, sejtve azt, hogy olyan hatással volt ez az
esemény JC-ra, hogy felidegesítheti későbbi követőit, elmondja neki, hogy
mekkora hibát követett el, hogy megmentette. John félreérti és megsértődik,
pedig Cameron igazából hálás, csak nem tudja kifejezni.
Belép a képbe Riley, Jesse játékszere. Cam zavarba jön, hogy már kezd kicsúszni
keze közül John mert egy rakás olyan ember veszi körbe aki el akarja őt
idegeníteni tőle.
Riley jól végzi a dolgát. Cam győzködi John-t hogy problémák lesznek. Lettek.
Újra megőrül, előhozta Alison-t, végigment a saját múltján aztán visszatért. Már
komolyan kezdi aggasztani, hogy a chipje mit bír még ki, és milyen hibák
léphetnek még fel. Az önmegsemmisítő terminátor gondolkodóba ejti, hogy egy
napon talán veszélyt jelenthet John-ra, és akkor mivel tudná magát meggátolni.
JC megszökik Riley-val, megpróbál elmenekülni a sorsa elöl, és talán attól, amit
Cameron iránt érez. Cromartie ráakad, Cam kinyírja. Később megtanulja az
empátiát alkalmazni, James-en ki is próbálta.
Riley határozottan kezd gyanússá válni Cam szemében, mert furcsa, de
tiszteletben tartja azt, hogy JC-nek fontos, de azért próbálkozik érvelni
ellene.
Cam minden apró alkalmat kihasznál, hogy JC-vel legyen, de az folyamatosan
elhajtja.
Megjelenik az első hardverhiba, amit nem tud orvosolni, és úgy látja itt az
ideje, hogy felkészüljön a halálra, és beépíti a chipje mellé a robbanószert, és
legyárt JC-nek egy detonátort, amivel vészhelyzetben megölheti őt. Ajándékként
átnyújtja, JC értetlenkedik, és látszik rajta, hogy esze ágában sincs tőle
megszabadulni, csak fél Cameron-tól, aki ekkorra már erőteljesen szerelmesként
viselkedik, de próbálja leplezni. John is látja, hogy Cam változik, csak nem
hiszi el, hogy azért mert szereti őt.
Riley rájön, hogy Jessenek mi a célja vele, és cseppet sem örül neki, Jesse
ezért megöli.
Sarah meggyőződése, hogy Cam tette, és erről meg akarja győzni JC-t, aki meg nem
tudja mit higgyen, mert elviekben Cam képes, és nyomos oka is volt rá, de egyben
bízik, és reménykedik abban, hogy amit mond, hogy nem ő tette az az igaz.
Riley nevelőszüleit meg kell győzni, hogy még él, hogy így időt tudjanak nyerni
ahhoz, hogy összepakoljanak és eltűnjenek. A telefonos trükköt Cam felhasználja
arra, hogy relatív elbúcsúzzon, és bevallja, hogy szereti Johnt, amit szemtől
szembe nem mer, és nem is lehet, mert legfőképp a visszautasítástól tart, és
attól, hogy elveszti John bizalmát, mert mondjuk megint félreérti és trükknek
gondolja amivel manipulálni akarja.
John megbizonyosodik arról, hogy nem Cameron volt a gyilkos, és elnézését kér
tőle, hogy kételkedett a szavahihetőségben.
Dereket elrabolják a Szürkék. Cam kiszabadítja. Elmondja neki azért tette, hogy
nehogy kiszedjék belőle JC tartózkodási helyét kínzással. Derek tagadja, és azt
állítja, hogy sosem árulná el. Cameron erre közli vele, hogy egyszer már
megtette azt, hogy köpött kínzás hatására. Ezzel gyakorlatilag bevallotta, hogy
Ő volt az aki megkínozta, és hogy még mindig ugyanaz a gép mint aki akkor volt.
Dereknek meg nem esett le. Itt egyben kiderült az is, hogy korábban (annál a
jelenetnél ahol Derek feje alá párnát tett) hazudott Sarahnak amikor azt
állította, hogy nem tud semmit arról, hogy tett e valamit Derekkel a jövőben.
(az, hogy most bevallotta, és az, hogykorábban gondoskodott a kényelméről a
párnával, felfogható egyfajta bűntudatnak is)
John, Charley és Derek halála után ismét magyarázkodik neki, hogy ő nem akarta
elhagyni maga mellől, az anyja tervelte ki. Cameron megbocsájtó mert tudja, hogy
igaz, és elmagyarázza, hogy Sarah szerinte beteg.
Savannah-tól megtudják, hogy Cromartie testével kísérletezik a Zeira corp,
Cameron ideges lesz, és el akarja pusztítani Ellisonostúl. Sarah-t lecsukják.
Weaver meg kapcsolatba lép velük.
Cam-nek leesik a "csatlakozol hozzánk?" hatására, hogy nem a Skynet-et építi
Weaver hanem azt amit megbeszéltek a jövőben.
Stratégiát vált, mert kiderült, hogy mégis elfogadta a szövetség ajánlatát az
ezres, és a Savannah-tól kapott információk alapján kitalálhatta, hogy már kész
is van az amivel győzhetnek. Még utoljára biztosítja arról JC-t hogy nem ő volt
az oka annak, hogy Sarah beteg lett, majd elment kiszabadítani a börtönből.
Henry ekkorra már tudhatta, hogy Cam alkalmas lesz arra, hogy őt elvigye onnan,
és hogy az ő oldalukon áll, ha már a börtönben senkit sem bántott, és
természetesen számításba vette, hogy a kislányt is Cam segítségével kapta
vissza, ezért segítette őt, a zárak kinyitásával.
Cameron összeállt Henryvel, és végrehajtják azt amit a jövőben kitaláltak
Weaver-el. (Hameron)
John Connor természetesen későn ébred rá, hogy szereti Cameron-t így lazán
hagyja magát a jövőbe rángatni abban a reményben, hogy visszaszerezheti Őt.
--
Itt tartunk most, két évad után, egy talán harmadik előtt.
Írta: iR