Valami nyugaton
Mack
lefékezett motorjával, letette kétoldalt a lábait és végignézett az előtte
elterülő csatatéren. Bár manapság az egész világ csatatér, gondolta magában
keserűen, itt kétségtelenül az életükért küzdöttek valakik. Több, kevesebb
sikerrel, ahogy arról a holttestek is árulkodtak. Leállította a járművet, de a
reflektort bekapcsolva hagyta, hogy többet láthasson a sötét éjszakában. Kirakta
az oldaltámaszt és ellenőrizte fegyverét miközben átemelte lábát a motor fölött.
Tett egy lépést a sivatag száraz homokján és végigsimított hűséges társán - a
vörhenyes rozsda egy Harley Davidson-t rejtett, ami bár jobb napokat is látott
már, még mindig „szépen dorombolt”, ahogy Mack szokta mondani, ha betér egy
sörre az Új Kaliforniai Köztársaságba. Onnan jött most is, „halaszthatatlan
ügyeit intézni”, ahogy mindig mondta. Egyedül ő tudta, hogy semmiféle
halaszthatatlan dolga nem akadt azon a kopár, letarolt vidéken, amit hajdanán
egyesek Amerikai Egyesült Államoknak neveztek. Mack… keresett valamit. Noha nem
tudta volna megmondani mi az, biztos volt benne, hogy megtalálja, ha elég sokáig
kutatja.
Letérdelt a motor kereke előtt fekvő holttesthez és óvatosan a hátára
fordította. Egy pillanatra megmerevedett - a tetoválások, a szem-implant és a
páncél minden kétségét eloszlatta az elhunyt kilétét illetően. Egy tudományt
istenítő csodabogár, egy „űrbandita”… a sivatag technokratája. Egy gyűjtő, ahogy
önmagukat nevezték. Gyűjtők, mert minden felhasználható, vagy felhasználhatónak
tűnő kacatot, amit csak találtak, begyűjtött és továbbfejlesztették. Bár
viccelődtek vele, hogy egy gyűjtő egy fogatlan fésűből és egy marék rajzszögből
is halálos fegyver készít, aki találkozott már egyikükkel, keserűen nevet a
tréfán. Nem sokan mondhatták el, hogy legalább olyan fejlett felszereléssel
rendelkeznek, mint egy gyűjtő. Bár Mack még nem találkozott gyűjtővel, épp elég
történetet hallott ahhoz, hogy ne is akarjon velük találkozni. Azt mondják,
elmeháborodott tudományimádók, mindenre képesek és gyilkosságtól, vagy rablástól
sem riadnak vissza, ha az választja el őket a kitűzött céltól. Azt is mondják, a
gyűjtőknek félelmetes földalatti laborjaik és bázisaik vannak, és hogy olyan
technológiával rendelkeznek, mint senki más. Az Acél Testvériségével éppen ezért
állandóan háborúskodtak, mindkettőnek fájt a foga a másik technológiájára, de
egyben tartottak is egymástól. Mostanában viszont egyre kevesebbet hallani
róluk, azt mondják valami nyugaton leköti a figyelmüket, gondolta Mack.
Adrenalin-szintje jelentősen megemelkedett, izgatott pillantásokat vetett a
többi holttest felé és pisztolya markolata után nyúlt. Aztán ahogy megtalálta
rajta a biztonságot nyújtó, megnyugtató fogást, hűvös nyugalmat erőltetett
magára.
- Rendben. Szóval gyűjtők - motyogta magában. - Ha szerencsém van, kaszálhatok,
az ilyenek soha nem hagyják el a búvóhelyüket plazmaágyú, lézerpisztoly, vagy
valami hasonló hi-tech gyilkológép nélkül.
Nem tévedett. Réveteg állapotban lépkedett a hullák között, felmérve a
lehetséges bevételt, szinte látta az árcédulákat az értékes portékákon. Már azon
gondolkodott, hogy nem is lesz olyan kereskedő, aki mindezért egyösszegben
fizetni tudna, mikor belopta magát agyába egy szenvtelen gondolat. Vajon ki…
vagy inkább MI volt az, ami végzett egy csapat állig felfegyverzett
technokratával? A Testvériség nem lehetett, még ők sem rendelkeznek nagy
mennyiségben ilyen fejlett technológiával. Szupermutánsok? Nekik is fáj a foguk
a plazmapuskákra. Aki, vagy ami ezt tette, az vagy túl primitív ahhoz, hogy
felismerje a fegyverek valós értékét, vagy nincs szüksége rájuk. Egyik lehetőség
sem hangzott túl bíztatóan. Mack megtorpant, hogy jobban szemügyre vehessen egy
sziklának dőlő alakot. Sisakot viselt, arca kivehetetlen volt a plexiüveg
mögött, ernyedt kezeiben plazmameghajtású forgócsöves géppuskát tartott, az
egyik legnehezebben megszerezhető, és egyben az egyik legdrágább fegyvert, amit
Mack csak ismert. Összefutott a nyál a szájában és tett egy tétova lépést a
fickó felé, kinyújtotta kezét… aztán megmerevedett, ahogy a hold kibújt a felhők
mögül és fénnyel borította be a halott gyűjtőt. Mellkasán emberfej nagyságú lyuk
éktelenkedett, tisztán látszott mögötte az alvadt vértől mocskos szikla.
Mack rémületét csak fokozta a hirtelen felhangzó mechanikus zaj, csipogás és
sziszegés. Nem is messziről. Rájött, mekkora hibát követett el és szitkozódva
futni kezdett a Harley felé. Tompa, szaggatott dübörgést hallott a háta mögül,
de nem mert hátranézni, mert félt, hogy ha egy pillantást vet üldözőjére, nem
lesz ereje eljutni a motorig. Ahogy odaért, rögtön felpattant a szabadulással
kecsegtető kétkerekűre és indította is volna be a motort, de annak reflektorai
nem mindennapi dolgot tártak szemei elé. Az acélmonstrum legalább négy méter
magas volt, négy fatörzsvastagságú lába volt, lapos, mozdulatlan feje éber
figyelmet sugárzott. Pár pillanatig még farkasszemet néztek egymással, aztán a
monstrum mozgásba lendült. Lábait közelebb rendezte egymáshoz, így még magasabb
volt, mint eddig és Mack észrevett egy karnyi vastagságú acélcsövet felé
irányulni. A halott gyűjtő mellkasán tátongó lyukra gondolt és azonnal
cselekedett. Elfordította a kulcsot és gázt adott, a Harley pedig kilőtt - épp
időben, egy pillanattal később egy gőzölgő kráter füstölgött a helyén. Mack
behúzta a fejét és átszáguldott a gépszörny hatalmas teste alatt és elszáguldott
az éjszakába.
Percekig nem mert visszavenni a sebességből, majd mire végül úgy gondolta, elég
messze került a fenyegetéstől, felkaptatott egy kisebb dombra és leállította a
motort. Alig bírta remegő lábait átemelni a Harley fölött, botorkált pár lépést
és térdre rogyott a homokban. Szóval valami nyugaton leköti a gyűjtőket. Nem
csoda. Vajon mennyit adna ezért az infóért a Testvériség? Nekik biztos megvan a
tűzerejük, hogy végezzenek egy ilyen behemóttal is. Ha megmutatja nekik a halott
gyűjtők helyét, biztos kap egy kis részesedést a fegyverekből. Több, mint a
semmi, máskor is kötött már előnyös üzleteket a Testvériséggel, megér egy
próbát. Felemelte tekintetét és elnézett a távolba. Hajnalodott, a nap előbújó
sugarai egy poros kisváros romjainak körvonalait rajzolták ki előtte a távolban.
Kiegyenesedett, már nem remegett a lába.
Döntött
by Sztorm