1914 április 22-én Bajorország oberpfalzi körzetében, a Beilgries melletti Vogethal falucskában született egy helyi gazdálkodó családban, és valószínűleg egész életében családja földjén dolgozott volna, ha nem a hadsereget választja. Nemzedékének sok más tagjával együtt hitt az "új Németországban", a jobb idők eljövetelében, és mindenek felett a versailles-i szerződés béklyóit levető, megújult hadseregben. 1934. február 1-én, 20 éves korában belépett az ún. Reichsarbeitdienst-be. Itt fél évet szolgált mindössze, majd 1934. október 30-án belépett a München melletti Freisingben állomásozó 19. gyalogezred 10. századába, és 1936, októberig ott is szolgált, miközben őrvezetői rangra emelkedett.

Először az Allgemeine-SS vonzotta, de a tehetségesek számára az egyre növekvő Waffen-SS nyújtott jobb lehetőségeket, és Wittmann-nak a szigorú fizikai követelmények sem jelentettek akadályt. A tehetségesnek tartott, ambiciózus fiatalembert 1937 április 5-én felvették a Leibstandarte-ba és Lichterfeldében megkezdődött a kiképzése.
Wittmann a Leibstandarte-ban először SS-Mann beosztásban teljesített szolgálatot. Katonai vezetésére képezték ki, és először négykerekű könnyű felderítő járműveket vezetett (Sd.Kfz.222), majd hatkerekű (nehéz)páncélozott felderítő járművet (Sd.Kfz.232), ami hasznos iskolát jelentett egy leendő harckocsizónak. A kiképzés után a Leibstandarte 17. páncélos felderítő századába került 1938 nyarán.

A háború kitörésekor SS-Unterscharführer (szakaszvezető) rangban egy Sd.Kfz.232 páncélozott felderítő gépjármű parancsnokaként harcolt Lengyelországban, majd Franciaországban, de az igazi képességeit akkor mutathatta meg, amikor a Leibstandarte számos új járművet, köztük Strurmgeschütze III. Ausf. A (StuG III.-as) rohamlövegeket kapott.
A franciaországi hadjárat után Metzben állomásozó Wittmann kérte parancsnokát, hogy engedélyezze az új járművek vezetésének elsajátítását. Később - parancsnoka engedélyével - Wittmann maga választhatta ki járművének legénységét, akikkel szoros baráti kapcsolatba került a kiképzés és később a sorozatos bevetések során. Intenzív és igen valósághű kiképzést kaptak. A többi páncélozott harcjármű személyzetéhez hasonlóan rekordidő alatt meg kellett ismerniük harcjárművüket, amit szükség esetén akár egy mező közepén is szét kellett tudniuk szerelni. 1940 végére befejeződött a kemény StuG-kiképzés, és Wittmann legénységével együtt türelmetlenül várta a bevetést. 1941. áprilisig kellett várniuk, amikor Olaszország balsikerű balkáni hadjárata után Hitler a Duce segítségére sietett.

A Leibstandarte görögországi hadműveletei során a legtöbb érdem ugyan Kurt (Panzer) Meyer SS-Obersturmführernek jutott, de Wittmann és StuG III.-asa szintén nagy érdemeket szerzett. Ott voltak a megerősített Kliszúra-szoros elleni támadásban, majd a klasztóriai előrenyomulásban, ahol felmorzsolták a 13. görög hadsereget és foglyul ejtették 12 000 katonájukat.

Az 1941-es Szovjetunió elleni hadjáratban már az umanyi harcok sűrűjében tűnt ki bátorságával, és kiérdemelte a másodosztályú Vaskeresztet, amit 1941. július 12-én vett át, miután több szovjet harckocsit megsemmisített. Nem sokkal később - szeptember 8-án - már a Vaskereszt elsőosztályú fokozatát vehette át, ekkor 6 ellenséges harckocsit semmisített meg egyetlen ütközetben.
A krimi előrenyomulás során a Leibstandarte éjszakai támadást indított Melitopol ellen. Wittmann hirtelen két szovjet harckocsival került szembe. Úgy tűnt ez lesz a vég! Még ha sikerülne is az egyik szovjet harckocsit elpusztítania, a másik azonnal végez velük is. Ekkor Wittmann váratlanul teljes sebességre adott parancsot, és nekihajtottak a két páncélosnak, melyek az ütközéstől mozgásképtelenné váltak, és melyet személyzetük ezután pánikszerűen elhagyott.
Bár a német támadás lendülete lassan kezdett kifulladni, a Leibstandarte olyan sikeres hadműveleteket hajtott végre, mint Sztalinó, Taganrog, Rosztov, és Harkov elfoglalása.
Wittmannt alkalmasnak ítélték a tiszti tanfolyamra, és 1942 derekán megkezdte tanulmányait a Bad Tölz-i SS-Junkerschulé-ban, ahol szeptember 5-ig maradt. Ezt követően 1942. december 21-én előléptették SS-Untersturmführeré (hadnagy) és visszaküldték a keleti-frontra.
Amikor visszatért a Leibstandarte-hoz, rajparancsnoki kinevezést kapott az időközben gépesített hadosztályból páncélgránátos hadosztállyá szervezett egység 1. SS-páncélosezred 13. (nehéz)páncélos századában. Wittmann a Tiger század PzKpfw. III. szakaszának parancsnokságát kapta meg, majd 1943 tavaszán már egy Tiger szakaszt vezetett. 1943. július 5-én megindult a Citadella hadművelet, amely során a frontvonalban keletkezett nagyarányú szovjet ék felszámolása volt a cél Kursz környékén, és amelyben a szembenálló felek nagyarányú páncélos csoportosításokat vetettek be. Wittmann is részt vett a harcokban egységével, és már az első nap során 13 T-34/76 páncélost semmisített meg és 2 páncélelhárító löveget, miközben kimentette a szovjetek által erősen szorongatott Helmut Wendorff parancsnok szakaszát is. Július 7-én és 8-án 2 T-34/76 páncélost, 2 SU-122 és 3 T-0/70 harcjárművet pusztított el. Július 12-én újra lecsapott Wittmann, ekkor 8 szovjet páncélost semmisített meg, 3 tankelhárító ágyút, és 1 tüzérségi üteget. A Citadella hadművelet július 17-én kifulladt, és Hitler parancsára a páncélos erőket kivonták a harcból. (Ellentétben a közhiedelemmel; a németek nem veszítették el a csatát, és pláne nem szenvedtek katasztrofális veszteségeket a páncélosok terén, csak kivonták erőiket a küzdelemből.) A Kurszk környéki és az időközben lezajlott Harkovi harcok során Wittmann Tiger-ével 30 szovjet harckocsit, és 28 egyéb löveget semmisített meg.

1943. augusztusában az 1. SS páncélgránátos hadosztályt kivonták a frontról és Olaszországba küldték pihenni és feltölteni. Itt októberben ismételten átszervezték, felduzzasztották a tankok számát annyira, hogy elérjék a páncélos hadosztályok szintjét, így létrehozva az első Waffen-SS páncélos hadosztályt. A Leibstandarte új elnevezése ezek után: 1. SS páncélos hadosztály "Leibstandarte SS Adolf Hitler". A 13. páncélos század - amelyben Wittmann szolgált - szintén új nevet kapott, és átszervezték, 101. SS Panzer Abteilungen néven szerepelt ezt követően. Wittmann az 1331. lajstromszámú Tigert kapta meg, és mellette olyan ászok szolgáltak még az egységben, mint Franz Staudegger (Tiger #1325), Helmut Wendorff (Tiger #1321), Jürgen Brandt (Tiger #1334), és az egység parancsnoka SS-Haupsturmführer Heinz Kling (Tiger #1301)

A szovjetek 1943 októberében nagy offenzívát indítottak, ezért a Leibstandarte-t is keletre vezényelték. Wittmann harckocsijának lajstromszámát S21-re cserélték, és Jürgen Brandt parancsnoksága alatt harcolt. Október 13-án megint a harcok sűrűjében találta magát, aznap 20 T-34-est semmisített meg, és 23 tábori- és páncélelhárító löveget. Decemberben számos kisebb csatában vett részt, és több tucat ellenséges harcjárművet pusztított el újra.
Aztán 1944. január 13-án újabb 19 páncélost és 3 önjáró löveget semmisített meg. Ezen tetteiért megkapta a Lovagkersztet (1944. január 15.), és SS-Obersturmführerré nevezték ki (1944. január 20.).

Igazi ász lett és igazi sztár. A Göbbels-i propagandagépezet is lecsapott rá, és több tucat fénykép és propagandaplakát készült róla és vele. Egyik híres képén a személyzetével áll az akkor S04-es számú Tiger-e előtt, amelynek csövén ekkor már 88 db "fehér kör" díszeleg, a megsemmisített 88 ellenséges páncélos trófeájaként. (Fura ráadás, hogy a Tiger félelmetes ágyúja is 88mm-es.) 1944. március 1-én feleségül vette kedvesét Hilgerad Burmestert. 1 hónap szabadság után májusban újra az egységénél volt.

A szövetségesek partraszállása készülőben volt és ezt a németek is tudták, csak a pontos helyszínt nem. A helyzetet kezelendően hatalmas páncélos csoportosítást vontak össze ezért Franciaországban, amely a Leibstandarte egységein kívül még a 12. SS páncélos hadosztály "Hitlerjugend", és a Panzer Lehr hadosztály alakulataiból állt.
A normandiai partraszállás napján, június 6-án a zászlóaljat az arcvonalra vezényelték. Felvonulás közben azonban ellenséges légitámadás érte őket, így az egység maradéka csak június 10. után érkezett meg a harci övezet peremére, Caen-től dél-nyugatra. 1944. június 12-én Wittman parancsot kapott, hogy foglaljon állást Villers-Bocage-tól északkeletre és védje meg a térséget az északi irányból várható angol támadás ellen. Wittmann egysége 6 db PzKpfw.VI. (Tiger I.) és legalább 1 db PzKpfw.IV.-ből állt. Jobbján Möbius SS-Hauttsturmführer 1. százada foglalta el állásait.
Montgomery tervei szerint az angol erőknek már a partraszállás napján el kellett volna foglalniuk Caen városát, de ez a keményen védekező Hitlerjugend hadosztály miatt végülis nem sikerült időre. Ezért a brit és kanadai erők június 12-én újból kisérletet tettek Caen elfoglalására, aminek következtében a Panzer Lehr hadosztály balszárnyán óriási rés támadt, amit a brit erők igyekeztek is kihasználni. A déli irányba előretörő szövetséges harckocsik éjszakára megáltak a Bayeaux-tól délre fekvő Villers-Bocage falucskában.
Június 13-án 8.00-kor az ellenséges harckocsik - a 3. Country of London Yeomanry (az angol 22. harckocsidandár egy harckocsizó és egy gépesített lövészzászlóalja) - egy Cromwell, Stuart harckocsikkal és négy Sherman Firefly páncélossal felszerelt osztaga haladt felfelé az úton. Wittmann elhatározta, hogy felderíti a helyzetet és az ellenséget megkerülve behatol a faluba. Majdnem azonnal beleütközött három ellenséges harckocsiba négy közül, és ki is lőtte azokat 88 mm-es lövegével. A negyedik angol pácélos az útról befarolt egy gyümölcsösbe, és a parancsnok, Pat Dyas százados, illetve tüzére kénytelen volt tétlenül végignézni, ahogy Wittmann Tigere, amelynek oldala ilyen távolságból sebezhető lett volna, elhalad mellettük.
Wittmann a falu központjába tartott, ahol összecsapott a "B" osztag ott állomásozó harckocsijaival, és legalább egy találatot kapott egy Sherman Fireflytól. ( Megjegyzés: A Sherman Firefly 17 fontos ágyújával képes volt megsemmisíteni egy Tigert, akár szemből is. ) Ekkor hátramenetbe kapcsolt, és egyenesen Dyas harckocsija felé vette az irányt, amely kétszer (sikertelenül) rálőtt 75-mm-es lövegével, mielőtt a Tiger végleg elintézte volna.
Wittmann lefordult az útról, és elindult visszafelé a domboldalon. Először kilőtt egy, az oszlop hadtápját szállító féllánctalpast, majd figyelmét az "A" osztag Firefly harckocsijai felé fordította. Ekkor lépett színre az osztag többi páncélosa. Wittmann lassan végighaladt az oszlop mentén, miközben kilőtte mind a 25 járművet, majd visszafordult a faluba, ekkor már két további Tiger és egy PzKpfw. IV.-es társaságában. Ekkor azonban csapdába került, és bal oldali lánctalpa páncéltörő-találatot kapott a szűk utcákon.
Wittmann és a kezelőszemélyzet többi tagja otthagyta a sérült harckocsit. Az SS-Obersturmführer felismerte, hogy ebben a szektorban lehetőség van az angol támadás megállítására, így gyalog elindult a Panzer Lehr hadosztály mintegy 6 km-re lévő főhadiszállásának irányába. Egy század PzKpfw.IV.-essel tért vissza, melyeket Möbius Tigereivel erősített meg. A falut kisebb veszteségek árán visszafoglalták, és mintegy 100 foglyot ejtettek.

Ezen tette meghozta számára az SS-Hauptsturmführer (százados) kinevezést, amit Fritz Bayerling tábornok, a biztos pusztulástól megmentett Panzer Lehr hadosztály parancsnoka hagyott jóvá. Wittmann volt a II. világháború legmagasabb kitüntetésében részesülő páncélosásza. 1944. június 25-én Sepp Dietrich előterjesztése alapján Adolf Hitlertől vehette át a kardokat a tölgyfalombbal ékesített Lovagkeresztjéhez. A parancsnokság úgy vélte, hogy Wittmann a Waffen-SS kiképzőközpontjában kamatoztathatná a legjobban tapasztalatait, ő azonban ezt a lehetőséget visszautasította, mint később kiderült; vesztére.

1944. július 6-án újra Caen környékén harcolt, sérült Tiger-e helyett pedig kölcsönkapott egy újat, amely a 007-es lajstromszámot viselte.
1944. augusztus 8-án a Wittmann jobb oldalán harcoló 213-as Tiger SS-Hauptscharführerének jelentése szerint a Caen-Cintheaux út gaumesnili szakasza mellett Wittmann harckocsiját megsemmisítette egy robbanás, ami leszakította a lövegtornyot. Az öttagú személyzet életét vesztette. Ezt a szűkszavú jelentést 12.55-kor adta le rádión Höflinger, a 213-as Tiger parancsnoka.
Amikor Wittmann este nem tért vissza a harcból, páncélososztályában harcoló bajtársai, valamint a 12. Hitlerjugend SS-páncéloshadosztály katonái a keresésére indultak, akik végül is megtalálták a kilőtt harckocsit. A 007-es legénységét jeltelen sírba temették a szétroncsolódott harckocsi mellett.

Nem volt szemtanú, vagy túlélő, aki pontos leírást adhatott volna arról, hogy mi is történt a végzetes napon. Sokan a brit Northamptonshire Yeomanry "A" századának tulajdonították Wittmann legyőzését, akik állítólag egy Sherman VC Firefly harckocsi 17 fontos ágyújával lőtték ki a Tigert. Bár mások szerint kétséges, hogy a századnak lett volna egyáltalán Firefly páncélosa. De ugyanezt a dicsőséget más egységek is szeretnék maguknak tudni, mint pl. az 1. lengyel páncélos hadosztály, és a 4. kanadai páncélos hadosztály.

De a legvalószínűbb az, hogy a Királyi Légierő egy Hawker Typhoon csatarepülőgépe lőtte ki egy páncéltörő rakétával. A rakéta átütötte a Tiger hátsó részének 25mm vastagságú páncélját, és felrobbantotta a motorblokkot, a második robbanás pedig elérte a harckocsi lőszertárolóját, megölte a személyzetet és a levegőbe repítette a lövegtornyot.

Nemrégiben kiadták Wittmann egyik bajtársának visszaemlékezéseit. Ebben leírja, hogy a 101. SS Panzer Abteilungen katonáival együtt ő is ott volt, amikor Wittmann kilőtt harckocsiját megtalálták. A nyomokból ítélve repülő okozhatta a páncélos pusztulását, ahogy aznap (1944. augusztus 8-án) még 134 másik német páncélos pusztulását is. (Ebben az időben a nyugati fronton leginkább már a vadász- és csatarepülőgépek pusztították legnagyobb számban a német haderőt.) 1945-ben egy Serge Varin nevezetű úriember megtalálta a 007-es roncsait és le is fényképezte. Ez újabb bizonyítékul szolgál a repülőgép elmélet pártolói számára. A két képen látszik, hogy a lerepült lövegtornyon nincs igazán sérülés, ez pedig elképzelhetetlen lenne, ha harckocsiágyútól kapott volna találatot.

A közös sírt 1983 márciusában, egy útépítés során találták meg. Miután fogászati kórlapok és az azonosítási cédula alapján azonosították a maradványokat, a harckocsi személyzetét végső nyugalomba helyezték a normandiai De La Cambe német katonai temetőjében. A temető Isigny-sur-Mer és Bayeux között a 13-as út mentén található, Wittmann és bajtársai sírja a 47-es parcella 3. sorának 120. helyén fekszik.

Leibstandarte-beli bajtársai számára Michael Wittmann jelentette a csendes, de kimagasló tudású harckocsizót, aki a harcban is nyugodt maradt, és szinte egy hatodik érzékkel jósolta meg ellenfeleinek következő lépését. Ez a tehetség természetesen nem érvényesülhetett volna kiváló legénysége nélkül, akikkel tökéletes összhangban harcoltak. És Wittmann az a harckocsizó ász, akinek neve tökéletesen tiszta maradt a háború mocskában, nem szennyezte be sem katonai- sem civil személyek elleni atrocitás.