Húsz évvel ezelőtt, 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen véres összecsapásokra került sor a románok és a magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt.
Az 1989. decemberi romániai forradalom győzelmét követően előretört a szélsőséges román nacionalizmus. Erdélyben az 1945-ös magyarellenes hangulatot idéző tüntetések zajlottak, amelyeken azzal vádolták a magyarságot, hogy Erdély Magyarországhoz csatolására törekszik. A nacionalista megmozdulásokra válaszul 1990. február 10-én több városban: Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Brassóban és Kolozsváron csendes tömegdemonstrációkat tartottak, amelyeken a résztvevők a Ceausescu-diktatúra nemzetiségellenes intézkedéseinek felszámolását, az önálló magyar anyanyelvi oktatási hálózat létrehozását, a kisebbségi jogok biztosítását és védelmét követelték. A legnagyobb - több mint százezres - megmozdulásra Marosvásárhelyen került sor, ahol az emberek könyvvel és gyertyával a kezükben némán vonultak végig a városon.
Az etnikai feszültségek március 15-e közeledtével egyre fokozódtak. A szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Vatra Romaneasca nevű szervezet olyan nyilatkozatokat körözött, amelyek szerint az 1848-as forradalom románellenes volt, s erőszakos cselekmények árán Erdély elcsatolásához vezetett. A Vatra indulatokat szító kijelentései nyomán Szatmárnémetiben megakadályozták a magyarok emlékünnepségét, 16-án pedig Marosvásárhely egyik negyedében egy több száz fős csoport leverte egy gyógyszertár kétnyelvű feliratát, letépte a magyar nyelvű plakátokat, megrongált több gépkocsit, s a randalírozás során többen megsérültek.
A város vezetői időnként hazatérésre szólították fel a tüntetőket, akik viszont vandál pusztításba kezdtek szerte a városban, letépték a magyar feliratokat, megrongálták az utcatáblákat. Szemtanúk szerint a jórészt ittas garázdák nagy részét a környékről, a Görgény völgyéből szállították teherautókkal és buszokkal Marosvásárhelyre.
A helyzet 19-én délutánra mérgesedett el. A felheccelt tömeg megrohamozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székházát, fejszékkel, husángokkal betörte az ajtókat, ablakokat, ütlegelte a benntartózkodókat. Az épületben maradtak között volt a neves erdélyi író, Sütő András, az RMDSZ megyei elnöke is, akit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy több bordája eltörött, a bal szemére pedig megvakult. A rendőrség és a katonaság tétlenül szemlélte a nekidühödött tömeg randalírozását, a többszöri segélykérő hívásokra nem reagált. Este a tüntetők behatoltak a rádió épületébe, s a magyar nyelvű adások beszüntetését követelték. A város főterére vonuló tömeg durván bántalmazta az utcán tartózkodó magyarokat, számos sérültet kellett kórházba szállítani.
Tiltakozásul a soviniszta támadás ellen a magyar munkások 20-án reggel 8 órától általános sztrájkot hirdettek, amely kiterjedt Erdély más, magyarlakta részeire is. Nagygyűlést hívtak össze a Bolyai térre, illetve a rádió stúdiója elé: rövid időn belül több tízezer magyar gyűlt össze, s követelte a Vatra Romaneasca azonnali feloszlatását, valamint azt, hogy Ion Iliescu, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács elnöke személyesen hallgassa meg panaszaikat.
A délutáni órákra a Görgény völgyéből ismét megérkeztek a fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok, s megpróbálták kiszorítani a tüntető magyarokat, akik cigány csoportok segítségével, a főtér sebtében szétszedett padjaival védekezve visszaverték a támadásokat. A rendfenntartó erők ezúttal sem avatkoztak közbe. A bukaresti kormány harckocsikat küldött erősítésül a városba, de azok csak az összecsapások után érkeztek meg a helyszínre.
"Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok"
Ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen, a város minden pontjáról összesereglő cigányok, a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyikük azok között volt, akiket múlt héten "Petőfi Emléklap a Helytállásért" elismeréssel tüntettek ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és annak áldozatairól emlékeztek meg.
"Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. Éjjel keveredtünk haza, a fiamat bekötözte az anyja, másnap vittük be a kórházba. Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Megállítottunk, s átvizsgáltunk minden autót. De csak egyetlen fegyvert találtunk, egy magyarnál. Átadtuk a rendőrségnek, igazolni tudta, hogy vadász, épp a Havasokból jött haza.
Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Szászrégentől Vásárhelyig végig magyar falvak vannak, azokból szóltak telefonon, hogy jönnek a románok. A városba csak rajtunk keresztül tudtak bemenni. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. Vagy ezer ember gyűlt össze Szentgyörgy központjában, elbarikádoztuk boronákkal. Ezek az emberek, akik bejöttek Vásárhelyre, nem gondolták, hogy ők lesznek a román hősök. Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszonyok vallották be, hogy a férje úgy be volt itatva drogos itallal, hogy a saját házát fejszével vágta le. Nem tudták mit csinálnak, javarészük nem tudta.
Csak akkor csitult kicsit a helyzet, mikor följebb Ernye meg Sáromberke is megindult, és ők is eltorlaszolták az utat. Akkor mi már mentesültünk, bementünk Vásárhelyre megnézni, mi a helyzet. Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Hat-hét óra körül már hol innen, hol onnan indult meg a tömeg, dobálták egymást, és egyre feszültebb lett a hangulat.
Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Jöttek végig lefelé a Bolyai utcán, ami pont a két tömeg közötti részbe érkezett le a térre. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!
Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."
A véres események jogi következményei meglehetősen furcsán alakultak. Az első bírósági ítéletek elsősorban marosvásárhelyi magyarokat és cigányokat érintettek: 1990. április 6-án hét vádlottat jogerősen 3-5 hónapi börtönre ítélt a marosvásárhelyi városi bíróság, mivel "botokkal, láncokkal románokat vertek" a védtelen magyar nemzetiségű lakosok kiszabadítására. A legsúlyosabb ítéletet, 10 évet gyilkossági kídsérletért 1992-ben a cigány származású Cseresznyés Pál kapta, aki egy videofelvétel tanúsága szerint beletaposott egy földön fekvő románba.
Forrás: mult-kor
Társadalmunk romlottságának jellemzésére engedtessék meg, hogy egy példával éljek: feleségem fél éves kislányommal a zsúfolt postán álldogált a hosszú sor legvégén. Senki, egyetlen magyar (fehér) sem engedte előre, mígnem két cigány nő szólt rá hangosan, és hívta maga elé a sorban... A cigánybűnözés mellett ezt is említsük meg. Az oldalon szereplő kulcsszavak:
magyar, MAROSVÁSÁRHELY, Románia, 1990. forradalom, erdély, Csikszereda, CEAUSESCU, Vatra Romanesca, RMDSZ, cigány, Gondos Károly, Cseresznyés Pál, nemzetiség, cigánybűnözés |