Czingel Szilvia

Bikinis lányok

A fürdőruha átalakulása napjainkig
- részlet -

Fürdőzők
1935 szeptemberében Mezei Károly kozmetikus-bőrorvos Testkultúra – strandkultúra című cikkében a következőket írta a korabeli fürdőruha-viselet átalakulásáról: „Hát bizony ez a divat olyan volt, hogy a vízben és a vízparton sem engedett többet láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor városi toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig érő ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek fekete harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a fürdőruha sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett mind merészebb, majd a nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két éve tudjuk, hogy a nőknek nemcsak lábszáraik és combjaik, hanem derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen végződik.”

A különböző történelmi korok különbözően viszonyultak a fürdéshez, és a mai értelemben vett strandolás, a fürdés, mint szabadidős tevékenység a 20. század vívmánya. Ennek megfelelően a fürdőruha, mint kifejezetten erre a funkcióra kifejlesztett ruhadarab is ekkortájt jelent meg. A korábbi korokban vagy meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún. fürdőinget viseltek.

Kétrészes fürdőruhához hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is viseltek már; s a bikini őse később a rómaiaknál is népszerűségnek örvendett. Olaszországban, a Villa Romana del Casaléban látható az a mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik és a köztudatba „bikinis lányok” néven vonult be.

A meztelenül fürdés főként a szegények kiváltsága volt, de a középkorban egy nemes is, ha nagy ritkán fürdőzésre vágyott, vitte magával a szolgáját, akinek vigyáznia kellett arra, hogy mások ne lássák meg meztelenül urát, miközben megmártózott a vízben.

A 19. század első felében a nők még nem járhattak úszni. Ez a férfiak kiváltsága volt egészen az 1860-as évekig. A férfiak ún. alsóinget viseltek, és nyoma sem volt még a mai értelemben vett fürdőruhának. A nők generációkon keresztül élték úgy az életüket, hogy tengerparti vagy épp balatoni lakóhelyükről egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a kezüket sem mártották meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő eltöltésének módja a jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb, s lassan egyre több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön férfiak társaságában.

Az 1900-as évek elején a nők karjukat könyökig érő, buggyos ujjal, vállukat matrózgallérral védve fürdőztek a Balatonban. Széles karimájú viaszosvászon kalap védte őket a napsütéstől. Ekkor már a szoknyarész fokozatosan eltűnt a női fürdőruhákról, és a merészebb hölgyek szoknya nélküli, buggyos nadrágos overált kezdtek hordani.

Divat a lidókon

A fürdőruhadivat változása az 1920-as évek elején következett be, amikor a férfiak és a nők már együtt fürödhettek, és sok esetben a fürdőkabinok vagy teljesen eltűntek, vagy átépítették őket fürdőházakká, amelyeket már nem lehetett ki-be mozgatni a vízből. Funkciójuk azonban megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a családok, de a vízbe már lépcsőkön lehetett eljutni, így a női estből is több volt látható. A fürdőházakban működött kávézó és könyvtár is, így ezek a helyek találkozási pontok, igazi közösségi terek lettek. Az egyik legelegánsabb fürdőházzal akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez volt a Magyar Tenger Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is kényelmesebb és praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére 1907-ben még megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre hivatkozva letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó Annette Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…

Szómagyarázat:
*lidó