Páros tánc
Lelki társunkról beszéltünk.
Van-e lelkünknek másik fele? Létezik-e a földi (vagy égi) világban nagy Te? Egyet tudok, s ezt egészen biztosan,hogy sokféle szeretet van. Apai, anyai, testvéri, baráti, felebaráti. Van testi és lelki szerelem, családszeretet, gyerekszeretet, emberszeretet, természetszeretet... ezek mind nagyon erős kötések. Főleg az anyai szeretet. De intenzitásában semmi sem fogható ahhoz, ahogy egy férfi és egy nő - ha összetartoznak - szeretni tudják egymást! Ez a legmélyebb kapocs. Én és Te.
Férfi és nő.
Semmihez sem hasonlítható egység ez: a párok kapcsolata. A legősibb és legalapvetőbb összeforrás ez. Az élet alapja a páros tánc. Ahogy ölelkezik a jin és a jang, ahogy fényt gyújt a pozitív és negatív áram érintkezése, ahogy a 0 és I információ lüktető drámáján alapszik a számítástechnika, vonzáson és taszításon, elektromos és magnetikus erőn alapszik az élet s az egész világ, úgy a férfi és a nő szerelmén alapszik minden más szeretet.Az édenkertben csak ketten voltunk. Az, hogy manapság a párkapcsolatok bajban vannak, csak más szó arra, hogy az egész világ hajban van.S ahol - nagyon nagy ritkaság - megjelenik ez az izzó és örök összetartozás egy férfi és egy nő között, az élet felragyog, értelmet kap, ~ egy soha nem tapasztalt fájdalmas és mégis isteni boldogság állapotába kerülnek.
Minden család boldogsága a férj és a feleség szerelmén múlik. Ez a tartópillér. Az ősjáték. A páros tánc, amely köré rendeződnek a többi családtagok. Ők ketten a "szólótáncosok". Ők adják a harmóniát az egész családi tánckarnak. Hozzá viszonyulnak, és tőlük tanulnak szeretni a többiek. Nem igaz az, barátaim, hogy a "szerelem idővel átalakul szeretetté" ! Nem igaz! És nagy baj, ha így történik. A szerelemnek örökké kell tartani !
A férfiből apa lesz, a nőből anya, jönnek a gyerekek, az unokák, s a szeretet most már átöleli mindannyiukat, sőt, a minősége is megváltozik, hiszen az anyai szeretet fájdalmában és gyönyörűségben nem is hasonlítható ahhoz a vonzalomhoz, melyet egy nő a férje iránt érez - és mégis, nagy baj, ha ez elmossa az eredendő nagy szerelem érzését, ha az anyai szeretet elfeledteti a nővel, hogy a páros tánc az ő legfőbb küldetése, s hogy minden más szerepén túl, öregkoráig, haláláig, sőt, még azon is túl is tart: örökké. A gyerekek sérülnek egy olyan családban, ahol férj és feleség nem szeretik egymást.Méghozzá a szerelmes szeretettel.Szerelmes szereteten olyan összetartozást értek, melyet lelkük mélyén mindketten abban a józan ész által lehetetlennek tartott, mégis rendíthetetlen meggyőződésben élnek, hogy örökké tart.A gyerekeknek olyan apa kell, aki szerelmes a mamába, és egy olyan mama, aki szerelmes az apába. Csakis az ilyen mély szövetségben érzi magát biztonságban. Ha ez meginog - nem a válásig, csak az elhidegülésig -, a gyerek azonnal megérzi. Ha a szülei között "nem húz már a mágnes", azt ösztönösen érzi. Érzi, hogy hiába szereti őt "külön" a mama, és "külön" a papa-ha o ketten nem szerelmesek egymásba, ha az ő szeretetük nem két pilléren álló rendíthetetlen híd, akkor a gyerekek nem tudnak átmenni biztonságosan a túlsó partra. Papa és mama szerelme nem elvesz a gyerektől, hanem ad, mérhetetlenül sokat. Nemcsak mintát. Légkör ad a gyereknek! Melegséget. Bizonyosságot. Erőt. A boldogság tapintható jelenlétét. Persze, ahogy az egója bontakozik, a gyerek is féltékeny lehet. Megpróbálja magához csábítani legtöbbször az anyját. Ez a könnyebb, mert az anyai szeretet roppant intenzív. S ha ez sikerül: mindhárman belebuknak. A gyerek is, az anya is, és persze az apa is. Azok a nők, akik nem elég bölcsek, vagy akiknek nem sikerült a párkapcsolatuk, hamar áldozatai lesznek ennek a kísértésnek: inkább anyák akarnak lenni ezentúl, mint feleségek. És "jobban szeretik" gyermeküket, mert anyának sikeresnek érzik magukat, a páros táncban pedig megbuktak.
Sok család ebben megy tönkre: a párjától elhidegült nő a gyerekéhez menekül. Így lesz a gyermek a megbomlott szerelem áldozata. Hol az apjához, hol az anyjához bújik, védelmet keres, miközben pontosan érzi, hogy szeretet helyett feszültség van a szülei között - külön, külön boldogtalanok. Az ilyen családi légkörben nehéz felnőni. Menekülés, érzelmi zsarolás, az érzésekkel való visszaélés, féltékenység, sérelmek mérge lebeg a levegőben. Ketten kétféleképpen nevelik a gyereket, mert ők ketten nem szeretik már egymást, s így nem is értenek egyet. "Csak miattam nem válnak el!" - érzi a gyermek, amit úgy fordít le magában: "miattam boldogtalanok!" Az igazi, "eszményi" családban a páros tánc örökké tart.A szülők itt vén korukban is fogják egymás kezét. Az öregember szemében éppúgy felvillan első szerelmes pillanatának sóvárgása, mint a vénasszonyéban a fiatalos csillogás - az ÉNTE dráma, az igazi páros tánc nem végződik a halállal. Ezért választottam sorozatom címéül a "Boldog lelkek táncát". Ez Orfeusz és Eurüdiké szerelméről szól, mely a síron túl is folytatódik. Tudom, hogy amiről most beszélek, az túl "ideális".
De igaz!
Abban a pillanatban, amikor nem a vacak kompromisszumokról beszélünk, nem arról, hogy a mai pocsék helyzetben mi a legkisebb fájdalommal járó betegség - tehát amikor az eszményiről beszélünk, vagyis arról, hogy mit jelent valójában a szeretet, akkor ki kel! mondani, hogy a férfi és nő közötti vonzalom n legdöntőbb!
Ahol ez létrejön, ott minden létrejött. Ez - és csakis ez - a harmonikus családi minta! Ahol férj és feleség szerelmesen szeretik egymást. És tekintetük egy életen át boldog ismerősként összekapcsolódik.
Ilyen családban szeretnék gyerek lenni.

vissza
vissza a főmenübe