Királynak született


Szerelemben a férfi király és a nő királynő. Egymás méltósága mulattatja őket, tehát egymás méltóságára vigyáznak. Igazából mi, emberek, eleve királynak, illetve királynőnek születünk mindannyian, hercegkisasszonynak és trónörökösnek, csupán az a kérdés, hogy a szüleink értik-e, szívükben érzik-e, s így velünk is megértetik-e: királyfinak, királykisasszonynak születni nem kitüntetés - mi másért jönne a világra egy gyermek, ha nem a világ utolsó reménységeképpen? hanem lkjlk rang. Aminek meg kell felelni aztán. E rangot a szeretet adományozza. A jó nevelés felkészítés az örömteli uralkodásra, népem: szeretteim példaadó szolgálatára. A baj az, hogy általában azokat fogadják, aláhúznám: lélekben, a szüleik úgy, ahogy kell: Dávid királyként vagy Viktória királynőként, akik egykor maguk is hasonló fogadtatásban részesültek. Akit nem szerettek főúri komolysággal, teljes figyelemmel a szülei, hanem csak féltettek, kényeztettek, vagy szigorúan neveltek, netán idomítottak, ne adj' isten temérdek pénzzel ajnároztak körül, ahelyett, hogy törődtek volna vele, annak borzalmasan nehéz megtanulnia később, hogy kell(ene) figyelnie a másikra. Általában azt sem képes jól felmérni: megismerni: helyesen szeretni, akinek, vagy aki neki udvarol. Mégis, ha egy találkozás izgalma olyan erős, hogy fellobbantja bennünk a kölcsönös szeretet, a megismerő figyelem lángját, ez a szerelmi viszony lehet az utolsó lehetőségünk, hogy királyként, illetve királynőként ismerjünk végre magunkra. S ráébredjünk igazi, nagy feladatainkra. Első szerelmemmel akkor kezdtem káprázatosan jóban lenni, amikor egy szép napon kijelentette: A királynak mindent szabad Mire nyomban biztosítottam felőle, ha már találkozásunk törvénykönyvének ez lett az első pontja, a második így hangozzék: A király nem tesz olyat, amire a királynő nem bólint. Vagyis a királyn6nek vétójoga van. Legyen. S mindketten abban a pillanatban ébredtünk rá, hogy a másik jogainak a biztosítása a mi szabadságunk első mozdulata.
Királyságunkat a mi szócska alapította meg. Királynak lenni jó. Méltóságunk tiltja, hogy tiltsunk. De nagyon szívesen engedélyezünk. Ha eszed van, menten átlátod: az ugyanaz. No de, szó se róla, adni, engedni sokkal nemesebb. Amit nem engedünk, az fenséges asszonyunk (urunk) számára nem is létezik. Mert hiszen akkor az tényleg nincs. Aki ugyanis fenség létére az uralkodói akarattal szembeszegül, önmagával szegül szembe. Miért tenné?
Az együttélés eleganciája a tapintat Ám a királyi fenség nagylelkű is. Nem vesz észre mindent, de biztos lehetsz benne, hogy azért mindent lát. A szeretetnek jó a szeme. És sosem hallgatódzik mögötted. Szolgák szokása az. Viszont kitűnő a nauasa. Azt is meghallja, amit csak magadban sóhajtasz. Ellenben olykor elhiszi a füllentést is. Vagy úgy tesz. Királyi fenségek füllenthetnek, hiszen hazudni nem szoktak. És a féltékenységről azt sem tudják, mi az. Ugyan kire lennének, lehetnének féltékenyek ők?!


vissza
vissza a főmenübe