Bevezto
A történetemet (amit most írok) csak, azért hagytam itt a lopott
Porshe-mban, hogy ha esetleg valaki megtalálja, amit nagyon kétlek,
megtudhassa milyen dolgokon mentem át, egyetlen gombnyomás következ-
tében. Most éppen itt ülök a Grand Canyon egyik szakadékja mellett,
és arra készülök, hogy leugorjak, de mivel rengetek szabadidom lett
hirtelen, ezért arra még ráérek,hogy leírjak ezt-azt. Tulajdonképpen
félek a Haláltól, de a mostani létemnél nem lehet rosszabb.
Megpróbálom részletesen leírni, igaz sok dologra nem emlékszem.
Hát akkor kezdjük!
1.
Ültem a gépem elott, és közben azon gondolkodtam, hogy milyen
jó is a számítógép és az internet. Csak egy-két kattintás és máris
hatalmas információhalmaz tárul elém. Bármit megtalálok, például
útmutatókat bombákhoz, vagy pizzarendelési lehetoséget. Persze
azért megvannak a veszélyei is, igaz én nem gondoltam volna,
hogy ilyen dolog is történhet,
Megnyitottam a postaládám.Semmi értelmes e-mail nem érkezett,
csak reklám, meg egy aminek nem volt témája, és semmit sem írtak
bele, csak ott szétterült benne a fehérség. Gondoltam valami vírus,
és mint utólag kiderült tényleg az volt, csak nem az a szokványos
fajta.
Lenyomtam a Del billentyut, és elsötétült a számítógép. ,,Biztos
áramszünet"-gondoltam, mivel az eloszobában is kialudt a villany.
De ez az állításom gyorsan megdolt. A szomszédos házakban égett a
villany.
- Akkor csak a biztosíték lehet! - mondtam a fekete monitornak.
Annyira el voltam foglalva az áramhiány okával, hogy amikor kinéztem
az ablakon , nem is vettem észre, hogy az utca üres, és autók állnak
az úton.Inkább elindultam a pincébe!
A pincénk kb 20 m hosszú és a vége felé vannak a biztosítékok kapcso-
lói. Sötétben ez a húsz méter nem tunt egyszerunek, mivel elég nagy
volt lenn a rendetlenség. Három esés egy fejbeverés árán eljutottam a
szekrényig, de a kapcsolók felkapcsolt állapotban voltak. Visszafelé,
még egy esés elott eszembe jutott, hogy a ház elotti transzformátorban
lehet a hiba.
A házból kilépve nem a transzformátorra futott a tekintetem. Az utca
üres volt. Este fél hét volt, de sehol egy autós aki tartana valamerre,
vagy egy szerelmespár, akik a padon nyalnák falnák egymást, vagy egy
kutyát és az unokáit sétáltató nagyi. Senki. Mintha mindenki elment
volna meccset nézni a TV-ben. Az út túloldalán a szomszéd funyírója
állt, úgy nézett ki félbehagyta a munkát.
De nem csak az embereknek, az állatoknak is nyomuk veszett. És
mégsem a kihalt utca, és az eltunt emberek tuntek fontosnak számomra,
én csak az áramot akartam visszakapni, hogy játszhassak az új játékommal.
A csendnek azomban sikerült visszaterelnie a figyelmemet a "mindenki
eltunt" nevu kórra. A csend, amely körbefolyta a sziklaként álló házakat,
és beszivárgott az ajtók résein, ezerszer szornyübb volt ,mint a látvány.
Csak a saját szívdobogásomat hallottam , ahogy egyre gyorsabban vert.
Egy kép villant az agyamba.
Egy kéz (az enyém) lenyomja a Del billentyut.
,,Ezek szerint én töröltem le az embereket és az állatokat a Világ számító-
gépérol"
Ez a gondolat mélyen behatolt az agyamba ,és ott mint valami madár, befész-
kelte magát.
Már vagy tíz perce álltam ott, és gondolkodtam azon az egy gondolt mondaton.
Egyik állításomat megcáfolva, miszerint az összes állat is eltunt, egy veréb
szállt rá sután a transzformátorból kivezeto vezetékre.
A madárka rám meresztette sötét, haláli szemecskéit. Sajnálkozó és egyben
kárörvendo tekintete arról árulkodott, hogy tudja mi folyik itt, és azt is ,
hogy mi fog történni velem. Ez az éles tekintet fájdalmasan hasított agyamba
és biztosította a valóságérzetet. Nem kellet csipkednem magam, hogy rájöjjek:
nem álmodom.
Miután eleget szemeztem Mrs. Halálverébbel és mégsem hívtam randira, jobbnak
láttam, ha inkább a házban önsajnálkozom magányom miatt. Furcsa, de éhes is
lettem.
A házunk szokványos kertvárosi családiház. Fehér, elöl tornác hintaággyal.
Az eloszobából a nappaliba lehetett jutni, itt volt a számítogép, onnan pedig
a konyhába.
Ezen a napon anyámék az öcsémet vitték el kempingezni, elvileg másnap jöttek
volna haza, csak hogy nem volt másnap.
A konyhába indultam szendvicset csinálni. A számítógép elött azomban megtor-
pantam. A monitoron közepes méretu fehér betuk virítottak.
UGYE HOGY MILYEN ROSSZ EGYEDÜL LENNI??
-Mi a fene?? - szinte ordítottam csak , hogy csendnek visszavágjak. A számítógép
ki volt kapcsolva. Háromszor is megnéztem. Mégis ez a mondat ott álldogállt,
mintha a buszára várna.
ÉN FENE? NEM! ÉN SZÁMÍTÓGÉP VAGYOK. :D
,,Hát nézd már még mosolyog is, rajtam mosolyog."-ekkor már nem voltam beszámít-
ható idegállapotban. A sarokban álló baseball ütore tekintgettem.
Majd eltunt az elozo mondat, és új fehér betuk kúsztak elo a monitorbéli urbol,
hogy valamit üzenjenek nekem.
ÉN A HELYEDBEN NEM TENNÉM!
,,Olvas a gondolataimban"- aztán rájöttem, hogy az is elég ha csak lát, hiszen
úgy néztem arra az ütore, mint valami középkori kardra. Elszakadt nálam a fonál.
Reményemben és dühömben kezembe vettem az ütot és elíndítottam a monitorra nézve
végzetes ütést. Mielott még szilánkokra tört volna , egy újjabb mondatot írt ki.
ÉN VISSZA TUDTAM VOLNA CSINÁLNI!
ELVESZTÉL!
A szöveg eljutott az agyamig, de addigra már a monitor darabokban hevert. Ez
már annyira feldühített, hogy gondolkodás nélkül szétvertem a számítógép házát,
majd az egész nappalit, ebben annyira elfáradtam, hogy elaludtam a kanapén.
2.
Nem tudom hány óra múlva reménykedve ébredtem, de ez csak addig tartott amíg
körbe nem néztem a nappaliban. Az órámra néztem volna, de aztán rájöttem, hogy
nincs is. Kinéztem az ablakon. Ugyanaz mint amikor bementem, a Hold ugyanott
állt. A nap utolsó sugarai még meggátolták az est teljes uralmát.
- Úgy néz ki nem ok tüntek ,el hanem én ragadtam benne az egyik másodpercben.
- mormogtam, miközben éppen egy tonhalas szendvics elkészítésével kísérleteztem.
Kiültem a ház lépcsojére, eszegetni. Csak ültem és már nem érdekelt a mostani
helyzetem. Inkább Sarahra gondoltam. És arra, hogy hibáztam amikor azt mondtam
neki, hogy szakítsunk. Mindezt egy üveg sör miatt. Csak én lehettem ekkora hülye.
Majd eszembe jutott a családom is. Tudtam, hogy nem fogom oket többet látni. A
gondolatok gyorsan váltakoztak a fejemben.
Az önsajnálat vagy valami más hatására, elojött a pozitív hozzáállásom, ami
nagyon megrémített. Azok a dolgok jutottak eszembe, amiket eddig nem szabadott
megcsinálnom.
-Itt az ideje!- mondtam, szinte már vidám hangon. Felálltam, és elindultama
legközelebbi kocsi felé. Egy Ford Mustangba ültem be , a kulcs a helyén volt.
- Akkor írány New York!!- ordibáltam a kihalt utcának.
Elindultam.
3.
San Antoniobol indultam. Atlantában kénytelen voltam kocsit cserélni, mivel
a Mustangban elment a kuplung. Vígasztalásképp beszálltam egy Porshe-ba.
Nem tudom mennyi ido alatt értem el New Yorkba mivel elvesztettem az idoér-
zékem. Ahogy haladtam kelet felé egyre világosabb lett, mondjuk ez nem meglepo.
Út közben jókat mulattam. Atlantában például felrobbantottam egy Boeinget. A
látványért megérte.
Alvóhelyeknek a legjobb helyi szállodákat választottam. Kaszinózni is akartam,
de a helyiség béli csend elvette minden kedvemet tole.
Philadelphiában egy apró kocsival behajtottam egy magas épület liftjébe, majd
lelöktem a tetorol szegény párát némi folyosó rally után.
Végül is jól szórakoztam csak, akkor éreztem magányosnak magam, amikor valami
vicces jutott eszembe és azt senkinek nem mondhattam el. Hiányzott a hangzavar
a hotel ebédlojébol, a benzinkutas viccelodése a benzinkutaknál, a madarak csi-
ripelése. Egyszer még a Wall Streeten is voltam, de annyira rossz volt látni az
üres utcát, hogy inkább visszamentem a szállodámba.
Körölbelül 200 órát töltöttem a "nagy almában" ,ami általam lett kukacos és
rohadt. A Magány nevu vírus annyira kikészített hogy, úgy döntöttem, mivel még
nem láttam a Grand Canyont, elmegyek oda és autóval eggyütt leugrok az egyik
szakadékba.
Az a (szerintem) 8 nap volt életem eddigi legrosszabb és egyben legszabadabb 8
napja. Sajnos Nem tudtam módosítani a helyzetemen, pedig tudtam, hogy valahogy
lehet. Volt egy ötletem, de gyorsan megdolt.
Egy irodaházban be akartam kapcsolni egy számítógépet, hátha itt is megjelenik
a VÍRUS, ami elvileg ezt muvelte velem.De nem történt semmi sem, pedig reményked-
tem.
4.
És most pedig itt ülök a lopott Porshe-m motorháztetején és nézném a naplementét,
ha az a rohadt nap le akarna menni, de úgy néz ki nincs kedve hozzá, inkább csak
bambul bele az arcomba. Az egyetlen felho amit látok csak álldogál mint egy magányos
erod. Én meg csak írom ezt a történetet, nem mintha valaki is láthatná, de idotöltés-
nek remek volt.
Sajnálom szegény autót, már eléggé megviselt, ugyhogy inkább egyedül ugrok egy szép
csukafejest. Egyébként úton idefelé, új ötletem,(és reményem)támadt:ha esetleg meghalok,
valahogy visszakerülök abba a világba, vagy idobe, nem is tudom; amelyikbol ide kerültem.
A Magány már felfalta teljesen a tartalékaimat, út közben csak az járt a fejemben, hogy
milyen régen láttam már embert, és hogy menyire hiányoznak, még a szomszéd Greg bácsi is,
pedig ot eléggé utálom, de most még neki is örülnék.
De mégis akire legjobban vágytam az Sarah.
Most...
Itt az a veréb a transzformátorról. Jött megnézni a végjátékot. Jéé! Még mosolygni sem
felejtettem el a saját hülye poénjaimon. Ja még le írok egy jó kis anekdotát.
New Yorkban az anyakönyvi hivatalban megváltoztattam a nevem. Addig Ben McCrone voltam,
de azóta Ben "Lost"McCrone vagyok. Jó kis poén mi? Legalább nem mondhatja rám senki(nem
mintha lenne itt valaki), hogy nem vagyok humoromnál.Mégvalami: Én vagyok a leggyorsabb
ember a Földön, mivel egy másodperc alatt megjártam a San Antonio- New York útvonalat.
Na, ne okozzunk csalódást Mrs. Halálverébnek. Vicces , nem?
Akkor ugrok!
Ben"Lost" McCrone voltam
Copyrighy, by me (Ez a halál elotti orület??)
2003 .07. 03. 19:32:33
5.
Ben McCrone átveszi a postástól a leveleket, majd visszabaktat a nappaliba.
Szülei, öccsét vitték el kempingezni. Leül a számítógép elé , amelynek az orája
19:31-et mutat, és azon gondolkodik, hogy milyen jó is a számítógép és az
internet.Lelke mélyén várja a holnapot, hisz akkor július 4-e lesz, a függet-
lenség napja. Szereti ezt a napot foleg a felvonulást.
Megnyitja a postáját , sok reklám e-mail. Egy levelet azomban furán címezték:
for:Ben "Lost" McCrone
A levélben semmi nem volt csak fehérség.
Úgy gondolta letörli. Már nyomta volna le a Del gombot ,mikor rossz eloérzete
támadt. Végül mégis lenyomta.
Rosszul tette!