A szokásos reggel van ma is. A nap elso sugarai égetik az arcom a szélvédon 
kersztül. Próbálok a vezetésre koncentrálni, de még mindig a tegnap esti dolgok 
járnak a fejemben, lehet hogy bele kellett volna menni abba az üzletbe. Nyomom a 
dudát, miután valami béna tanulóvezeto majdnem megcsukta a kocsim. Kiszállok a 
fekete Ford Mustang Cupémból, amit 2 hete vettem egy szerencsés befektetés után. 
Erre elvileg buknak a csajok. Remélem is mert már vagy egy hónapja nem voltam novel. 
Anyám meg állandóan hajtogatja, hogy állapodjak meg már egy leánynál, mert én már 
29 vagyok.
	Gyönyörködöm kicsit az autómban , aztán ránézek az órámra. Késésben vagyok.
    Kb tíz percnyi sétával fizettem azért, mert árnyékos helyre parkoltam. Sebaj, 
legalább elszívok egy cigit út közben. Veszek egy doboz Marlborot, ott ahol a 
Times-ot szoktam. Eddig nincs is gond. Viszont nincs tüzem. Egy elég szemrevaló 
hölgytol kérek. Beleszívok egy jó nagyot a cigimbe. Lehunyom a szemem egy pillanatra, 
hogy jobban élvezhessem az elso slukk mámorító érzését.
	Kinyitom a szemem, aztán csak bámulom a dolgokat, mint anyafóka a haldokló kicsinyét.
Ami eddig volt az most is megvan például az emberek , az autók, de számos ismeretlen dolgot 
veszek észre. Arra gondolok, hogy valami ultradurva marihuannát raktak a cigimbe.
Úgy érzem , mintha Hollywoodban lennék , és épp a filmbeli szörnyeket vonultatanák 
fel. De ez itt New York, és a Wall Street , mit keresnek itt ezek a nemtommicsodák. 
	A csodálkozás elárasztja az egész elmém, félek de mégis valahogy nyugodt vagyok. Elég 
fura egyveleg. Az elso izé amit részletesebben megvizslatok egy kb 2,5 méter magas fej 
nélküli ember, aki (szerintem) kedvesen int nekem, én pedig reflexszeruen visszaintek. 
Tudja, hogy látom ot. Mellettem elsuhan egy borzasztóan szorös , fekete kutya, véletlenül 
meg is lök, majd hátranéz és bocsánatkéroen rámkacsint. A zebrán épp egy vizihulla kinézetu 
no szalad át a zöldre váró taxik elött, sután felém gyalogol és a szemével végigmér, meg 
is áll egy pillanatra, mintha le akarna teperni , aztán inkább megy a dolgára. Nem is bánom.
	A többi ember, aki rohan dolgozni, vagy aki egyéttermet keres, érzékeli ezeket a 
lényeket, már ha tényleg nem halucinálok, vagy ilyesmi. Nem fogják fel az érzékszerveikkel,
de mégis kikerülik az elöttük meg-meg álló izéket.
	 A szemem egy nyilvános órára téved, és megállapítom, hogy elkéstem. De mégsem mozdulok. 
Nem akarok mozdulni. Valamiféle örömmel tölt el nézni ezeket a lényeket, amik félelmetesek, 
mégis kedvesek. Pár járókelo nézi, hogy mit nézek, miért állok egyhelyben mint egy szobor. 
Egy pocakos öreg kedves arcú férfi megkérdi, hogy jól vagyok-e, de mivel nem kap tolem 
választ, továbbáll. Én meg csak nézem tovább a " jelmezbált". 
	Az örömöm hirtelen darabokra hullik, mikor meglátok valami sötétet a járókelok közt. 
Érzem, hogy közeledik felém. Most már nem akarok állni, és bambulni. Próbálok kilépni a 
buvkörbol, de a lábam nem mozdul. A félelem eluralkodik rajtam, amikor meglátom a lényt, 
de ez biztos, hogy nem kedves.
	Egy árnyék. Ez jut eszembe róla eloször. Egy fekete, három dimenziós árnyékember. És 
valami kardszeruség van a kezében.  Két bíbor szemmel néz a szemembe. A félelem  minden 
zegzugot elfoglal a testemben. Próbálom feloldani ezt a blokádot. Nem akarom megtapasztalni, 
hogy milyen fájdalmat okozhat a kardja. Már csak 10 méterre van... 6...2... 
	Lehunyom a szemem, hirtelen fájdalmat érzek a bordáim közt, majd oldalra dolök a járdára. 
Hatalmas logikával rájövök, hogy még élek. A sötétség érzete és a félelem elkotródik belolem. 
Fáj a bordám, de azért elég fürgén pattanok fel a járdáról. Körbetekintek, hála istennek, 
ismét csak a normális embereket látom. A megmentomre nézek és ismét öröm jár át.
Az egyik kollégám az.
- Nah végre , hogy felébredtél!- vigyorgott rám Sasha, a csinos, szoke viszonylag magas 
no.  Eddig még nem nagyon beszélgettünk, de most örülök, hogy ennyire akarta ,
hogy köszönjek neki.
-Szia Sasha!!
-Hát Bobby bocsi, hogy az aktatáskámmal eltörtem a bordáid - kuncog egy sort- , 
de másra nem reagáltál! Ugye nincs harag?
-Nem történt semmi, de majd küldöm a kórházi számlát!
Ezen ismét kacag egy sort.
-Nem akarsz meginni velem egy kávét? - kérdeztem reménykedve, közben kiejtem a kezembol a 
Marlboro maradékát.
-Áááá! Már így is elkéstem! Majd holnap munka után.Te nem jössz? A fonököd le fogja 
szedni a fejed!
-Nem! Inkább ma beteget jelentek.
	Elindulok az autóm felé, de út közben egy kocsma kísértésbe ejt. 

                                        2. 

	Már egy hónapja történt az az eset, és már csak akkor rémlik fel bennem mikor 
reggel dolgozni megyek, és máglátom azt a helyet.
	Ma is ott parkolok ahol szoktam, és elindulok a munkahelyemre. Megveszem a 
Times-ot és elmegyek amellett a hely mellett. Egy alacsony, sovány férfi áll ott 
öltönyben ahol, egy hónapja én. Kezében cigi füstölög. Áll akár egy szobor, csak 
a szeme él. Megállok, tole kb 3 méterre. Csak nézem, és eszembe se jut hogy segít-
hetnék rajta. A férfi szeme hirtelen ijedtséget tükröz. Továbbra is csak szemlélodöm, 
kíváncsi vagyok, mi fog történni.
	 A semmibol egy hasadék nyílik a pasi torkán, majd a nyaka hátsó felén. Még a 
kezét sem kapja a nyakához , simán csak eldol, mint egy fa.
	A bámészkodók másodpercek alatt körbeállják a  testet. Én pedig ballagok tovább 
a munkába, minden lelki teher nélkül.
	Most már nem vagyok kíváncsi!