11/07 JÖN, JÖN, JÖÖÖÖÖÖN!!!!!

~csokitorta

Egy pár hetes, Ed O’Brien álltal, a BBC-nek adott interjú alapján már csak párat kell aludni és élvezhetjük az új (sorszámilag 8.) stúdióalbumot. Szebb lesz igy az iskolakezdés és az őszi vizsgaidőszak is, azt hiszem :)

A teljes BBC riport meghallgatható itt.

Forrás: BBC

0 hozzászólás

07/01 A Radiohead őszi féléve és közeljövő

~robert88

Ed O’Brien még októberben hintette el a hírmorzsát, mely szerint az együttes 2009/10 telén újfent stúdióba vonul, hogy folytassák az előző nyáron megkezdett munkájukat, nevezetesen az új album felvételeit. Tette mindezt azután, hogy nem sokkal a These Are My Twisted Words kiszivárgása, majd hivatalos megjelenése idején Thom Yorke kijelentette, hogy “egy új album kinyírná az együttest”.

Ed

Közben Thom némi trükközéssel bejutott egy koppenhágai konferenciára, amelyen a világ vezetői (és vezető országai, természetesen) a klímaváltozást tárgyalták. Persze ez megint csak egy nagy herce-hurca volt, gyakorlatilag a levegőbe beszéltek, illetve a nagyobb országok, azok közül is leginkább az USA - bármily meglepő - ebből is üzletet akartak csinálni.
Tovább olvasom…

4 hozzászólás

07/08 Interjú Ed O’Brien-nel

~comaboss

Kis szünet után elindult a Radiohead észak-amerikai turnéja, amelynek első állomása a Lollapalooza Festival volt, ennek kapcsán kapták el Ed-et néhány szóra. Ed többek között beszél a turnéról, az In Rainbows különös kiadási módjának sikerességéről, az album-szerkesztés nehézségeiről, és még néhány dologról. Angolul értők előnyben.

0 hozzászólás