02/04 Radiohead - ‘The Best Of’

~robert88

A Radiohead előző kiadója, az EMI Parlophone június 2-ára időzette a The Best of Radiohead c. kiadványt, amely “véletlenül” pont egybeesik az együttes amerikai koncertkörútjának elejével. Az anyag elsősorban azért láthatott napvilágot, mert az eddigi Radiohead dalok kiadási jogai mind a kiadó birtokában vannak és a koncertek is jó kis reklámnak bizonyulnak majd (csak közvetve, persze, mert ugyebár mindannyian tudjuk, hogy most az In Rainbows-t “turnéztatja” a banda).

A kiadvány három változatban lesz majd elérhető. Az egylemezes változat tulajdonképpen a kislemezre kimásolt dalokat tartalmazza majd, a második CD-nek köszönhetően pedig a laikusok akár egy teljesebb képet is kaphatnak a Radiohead munkásságáról. Gyűjtőknek pedig mindenképp ajánlott előrendelni (június másodikáig) a négy bakelitlemezből álló “edisönt”.

KRITIKA

Az egyes számú lemez:
A Pablo Honey-ról csak a Creep c. kultdal van a tracklistán. Szerencsére a Radiohead, kritikusok által két leginkább elismert albuma, a The Bends és az OK Computer van abszolút felülprezentálva (The Bends: 6 dal, OK Computer: 4 dal), de persze kapunk egy kis ízelítőt az experimentális Kid A-ből (Idioteque, Everything in its Right Place) és Amnesiac-ből (Pyramid Song). Illetve a Bush-ellenes Hail to the Thief lemezből is (There There, 2+2=5).

A második számú lemez [Special Edition]:
Ez a lemez nem csak a megszállott gyűjtőknek ajánlott, de nyugodt szívvel mondhatom azt is, hogy mindenki, aki szeretne egy többé-kevésbé átfogó képet kapni az együttes munkásságáról 1993 és 2003 között (vagy éppen teljesen új a Radiohead-témában, csak ismerkedik az együttessel), az mindenképpen a speciális kiadást válassza! Ugyanis az első lemezen a Radiohead univerzumban esszenciális, experimentalista art-rock dalok abszolút alul vannak prezentálva. A második diszk két-két bónusz dalt biggyeszt minden albumhoz (kivéve a Hail to the Thief-hez, mert ott csak a Go to Sleep c. szám jelenti az “extrát”), illetve kapunk még két kiváló B-oldalas számot is a pénzünkért (Talk Show Host, True Love Waits).

0 hozzászólás