A Radiohead azon igen ritka kilencvenes évek eleji bandák egyike volt, ami a U2 első albumaira is jellemző grandiózus rock jelleget vitte tovább zenéjében. Az együttes egyfajta epikainak nevezhető útját idővel egy kívülről-belülről átforgatott, sanyarú és szinte elferdült, félelemről és elidegenedésről szóló mesevilágba mélyítette el. Thom Yorke melankolikus dalszövegei, illetve a banda három gitárosból álló struktúrája hasonlít a következő együttesekéhez is: My Bloody Valentine, R.E.M., Pixies és Pink Floyd. A radioheadesek egy bizonyos ideig azért eltartott, amíg saját hangzásvilágukat kidolgozták. A ‘93-as Pablo Honey nevezetű bemutatkozó lemezük csupán létezésük egy lehetőségét vetette fel, de az egyik dal róla, a Creep egy váratlan és világhírű sláger lett, fájdalmas dalszövege miatt pedig egyértelműen besorolható az alternatív rock-himnuszok csoportjába. Bár számos megfigyelő a Radiohead-et egyslágeres felvillanásnak skatulyázta be, a banda ‘95-ös The Bends című második albuma elősegítette egy szilárd rajongói tábor kiépülését - amit mindezek ellenére hazai környezetben,- Angliában - borzasztó kilátások közepette adtak ki.

radiohead

Szemléltetvén egy váratlan, maradandó erőt és egyre csak növekvő ambíciót, az együttes ‘97-ben kiadta újabb lemezét, a progresszív és a már elektronikusságba is hol-hol átnyúló műalkotását, az OK Computer-t, ami végül a ‘90-es évek egyik leghangosabban kikiáltott zenei darabjává vált, s amit a BBC a század rockműveinek százas toplistáján másodiknak választott meg, a legjobb alternatív zenének járó Grammy-díjról nem is beszélve. Itt kezdődött el ténylegesen a sikerhez vezető út.

A banda ‘88-ban alakult öt oxfordi diákból, akik: Thom Yorke (ének, gitár, billentyűk), Ed O’Brien (gitár, ének), Jonny Greenwood(gitár, szájharmonika), Colin Greenwood (basszusgitár) és Phil Selway (dob). A kezdetben On a Friday névre hallgató együttes a kilencvenes évek elején, ahogy igazán karrierjük űzésének kezdetén kiadták ‘92-ben a Drill EP-t. Nem sokkal ezután leszerződtek az EMI/Capitol-hoz, megalkották a Creep című első slágerüket, ami a Nirvana és az R.E.M. stílusának egyfajta visszahozott egyvelege, amit a refrén előtti zajos gitárzúzás hangsúlyoz ki igazán. Míg ez a dal egy közepesnek számító siker volt, addig az ezt követő két slágerdaluk, az Anyone Can Play Guitar és a Pop Is Dead egyértelműen a brit zenei sajtó kiközösítését, s ezzel egy huzamban egy kisebb, de még szilárdabb rajongói csoport kialakulását vonta maga után.

A Pablo Honey-t eloszló kilátásokkal, majd véleménnyel adták ki ‘93 tavaszán. A Creep hirtelen és átütő bombasikerként csapódott be az Egyesült Államokba, s mivel a Radiohead még az első támogató jellegű körútját tette Európában, gyakran játszották modern rockadókon a rádióban és az MTV-n. Bár azért a Creep sikere és hírneve mögött állt az is, hogy az együttes Amerikában koncertezett a Belly és a Tears For Fears előzenekaraként. A turnézások és az egyre növekvő hírnév mindenekelőtt szerepet játszottak abban, hogy a Pablo Honey-t az USA-ban aranylemezzé nyilvánították ki, a Creep-et pedig ‘93 végén már Angliában is lehetett hallani. Ekkoriban ez a dal a Top Ten élére került - és hetekig ott is maradt - majd a banda - immáron fellelkesülve - a következő nyarat világméretű koncertturnézással töltötte. Bár a Creep a Radiohead-nek egyértelmű sikert hozott, egyben hozzájárult ahhoz is, hogy egyesek egyslágeres együttesnek skatulyázzák be. Nem is kellett több, ebben a tudatban a banda producerükkel, John Leckie-vel az élükön felvették ‘95-ben a már szintén említett második lemezüket, a The Bends-et, amit elsöprő lelkesedéssel fogadtak, a bírálatok pedig kivétel nélkül dicsérték az újabb, mélyebb és érettebb hangzást. Azonban a pozitív megnyilvánulások ellenére is hiába küzdöttek azért, hogy újonnan szerzett zenéjük sok helyen legyen hallható, sem az Angol Nyári Britpop Rendezvény, sem az amerikai rádiók és az MTV nem mutatott érdeklődést az új album iránt, ezek mellett annak eladása se ment igazán. Mindenesetre az R.E.M. előzenekaraként folytatták útjukat a tekintélyesnek számító Monster-turnén. Az év végére nem csak az állandó turnézásnak, de a Just című dal meglepő és riasztó klipjének köszönhetően a The Bends-re végre elkezdett rámosolyogni a szerencse. A lemez számos év végi best-of listára került fel, ‘96-ban pedig újra belépett a brit top ten-be, az USA-ban kiemelkedő helyekre küzdötte fel magát, amihez persze a későbbi Fake Plastic Trees videoklipjének megjelenése is hozzájárult. ‘96 első felében ismét folytatták a turnézást, majd ‘97 nyarán kiadták harmadik albumukat, az OK Computer-t. A hű fanok valamint a kézséges és lelkes kritikus támogatók rögtön képesek voltak befogadni az új lemez fenségesen progresszív, bilincstelen post rockjának és kísérteties elektronikus elemeinek keverékét, illetve meggyőző dalszövegeit. Amióta zenéjük végül is szakképzett módon merített a klasszikus rock és a jövőbeli muzsika (elektronikus alapok) elemeiből, sikerült az év jelentős részében szinte egyhangú kritikai és populáris jellegű támogatottságot nyerni, ami - bár az eladások még mindig nem voltak elég sikeresek - a banda iránti végtelen elkötelezettségbe, imádatba torkollott az évtized utolsó két esztendejében a rajongók felől. ”

A Radiohead negyedik albumával kapcsolatban levő elvárások ugyan megoszlottak, de mindenekelőtt akadályt is jelentettek a számukra. Idővel az interneten az újdonságra vágyó, buzgó rajongótábor a leendő lemezen számos kihívó, minimális elektronikát alkalmazó dalokkal találkozhatott. Ez volt a Kid A, ami az Egyesült Államokban sok kritikust lenyűgözött az albumlistákon levő első helyezésével. Hivatalosan a kiadását 2000 októberében kezdték el. Amíg a Radiohead nem jelentetett meg egy számot sem vagy nem kezdett hivatalos turnézásba, a Kid A albummal kapcsolatban különböző visszhangok merültek fel, hogy az anyag nem éppen rádióbarát, mégis a fanok egyik kedvenceként lett elkönyvelve.

2001 júniusában a banda gyorsan kiadott a Kid A felvételeivel párhuzamban készített zenei anyagokból egy új lemezt, ez volt az Amnesiac. Hasonlóan és nagyon tisztán csinálták a dolgot, holott nem egy testvéralbumnak szánták, sőt, ki is hangsúlyozták, hogy a két lemez egyben két és egymástól teljesen különálló koncepciót is képez. Érdekes módon az Amnesiac az angol lemezlisták élére tört, az amerikain a második helyezést kapta, ezzel egyetemben a Kid A albumból hetente 25000 darabot adtak el. A Pyramid Song és a Knives Out bombasikerek lettek, ezen kívül indult egy újabb Amnesiac néven futó turné is. Aztán jött az új ötlet, hogy a turnéból albumot, méghozzá egy mini koncertlemezt készítsenek, ez lett az I Might Be Wrong Live Recordings, ami 2001 novemberében látott napvilágot a boltok polcain. Szerkezetileg az Amnesiac-ot követő, ahhoz relatív közvetlenségben álló 2003-as Hail To The Thief nevű album az amerikai chartok harmadik helyére került megjelenésekor. A szórványos gyakoriságú lemezfelvételek miatt az új albumot 2005-re tervezték, de végül a Radiohead hetedik lemezének 2007-ben történő kiadása mellett döntött. Ettől függetlenül Thom Yorke 2006 júliusában kiadta - szóló felállásban, nem is kis meglepetésünkre - a The Eraser című albumát.

Forrás: allmusic.com , Wikipedia