Thom Yorke | Colin Greenwood | Jonny Greenwood | Ed O’Brien | Phil Selway

Thom Yorke

1968. október 7-én született Wellingborough-ban, Northampton megyében, Angliában, és a Thomas Edward Yorke nevet kapta. Egy testvére van, Andy, aki korábban az Unbelievable Truth-ban játszott, majd szólókarrierbe kezdett. Bal szeme születésétől fogva béna, az élete első öt évében pontosan ötször operálták, ez a szem mostanra a védjegyévé vált. Az utolsó operációnál az orvos tönkretette a szemét, és félvakon hagyta. “Alig látok vele valamit. El tudom dönteni, hogy hogy üssek meg valamit, de ez minden.”

Ez, valamint az a tény, hogy a Yorke család sosem tudott tartósan egy helyen lakni, okozta azt, hogy Thomnak gyermekkorában nehéz volt barátokat találnia, ezért korán tapasztalta az elszigeteltséget.

A Yorke család végül Oxford megyében telepedett le, és 7 éves korában Thom megkapta első gitárját, a tv-ben látott Brian May-nek, a Queen gitárosának inspirációjára. A gitártanára azonban csak nevetett a törekvésein, mivel Thom csak a “Kumbaya” című számot tudta elgitározni. Gitártudását anélkül tökéletesítette, hogy megtanult volna kottátolvasni. Első száma, a “Mushroom Cloud”(”Gomba-köd”) egy nukleáris robbanást írt le.

Tízévesen csatlakozott első együtteséhez az abingdoni fiúiskolában.A banda a TNT nevet kapta, Thom itt énekelt először: “Elkezdtem énekelni ebbe a sztereo mikrofonba, aminek a vége egy seprűnyélhez volt kötve. Mindenki szakadt a röhögéstől, és ez volt az. Ez volt a bevezetésem az éneklésbe”

TNT-t hamar feloszlatta, a többi bandatag hatalmas egója és attitűdjeik miatt.

Majd megismerte a jövőbeli Radiohead leendő tagjait: Ed O’Brient, Phil Selway-t, Colin Greenwoodot, és Colin öccsét, Jonny-t. A bandának “On a Friday” volt a neve (”egy pénteken”), mivel csak péntekenként tudtak próbálni. Yorke gitározott és énekelt, és fejlesztette dalírói és költői tehetségét.

Mialatt az exeteri egyetemre járt, ahol angolt és képzőművészete tanult, az egyetem DJ-jeként dolgozott, és a “Headless Chickens” (”fejetlen tyúkok”) nevű bandában játszott. Küldöncként munkát is kapott egy pszihiátriai kórházban.

Ez idő alatt ismerte meg Stanley Donwoodot, egy művészt, aki 1994-től fontos munkatársa lett a Radioheadnek, mivel elkészítette az OK Computer-című albumuk és kislemezük illusztrációit.

Thom gyakran dolgozik fedőnevek alatt ( “The White Chocolate Farm”, “Tchock”) ilyen projektek alatt.

2006. július 10-én jelent meg első “magánprojektje”, a “The Eraser” (”A Radír”) című album. “Ez a felvétel nem születhetett volna meg a Radiohead, és a belém vetett totális hitük nélkül”- áll az Eraser borítóján. “A számok állítólag resztlik voltak, nem kellettek az új lemezre. Hmm.” (Wan2)

Thom főleg elektromos, és akusztikus gitáron, valamint zongorán játszik, de olykor dobon és basszusgitáron is (főleg a Kid A, és az Amnesiac felvételein). Dalainak fő témája a technológia, a városi egzisztencializmus, a betegség, és a szerelem.

“Mikor fiatalabb voltam, készítettem egy négyszámos demót, és egy lány, egy igazán közeli barátom meghallgatta, és azt mondta: “A szövegeid silányak. Túl őszinték, túl személyesek, túl direktek, és semmit sem hagysz a fantáziának.” Ez a mondat azóta itt van a fejemben.”

Jelenleg Oxfordban él élettársával, Rachel Owennel (nyomdász, művészettörténelemből doktorátusa van), és két gyermekükkel Noah-val, aki 2001-ben született (akinek a Radiohead az Amnesiac-ot ajánlotta) és Agnes-szel, aki 2004-ben született (akinek Yorke a “The Erasert” ajánlotta).

Thom Yorke politikai aktivistaként kampányol többek között a “Fair Trade” mozgalomban, részt vesz különböző háború ellenes megmozdulásokban, tagja az Amnesty International-nek. A banda Dead Air Space nevű blogján is sokszor megszólal a klímaváltozás ügyében, tagja a “The Big Ask” mozgalomnak.

Dolgok, amiket tudnod kell Thomról:

» Kedvenc színe a narancssárga.

» Az egyik első dolog, amit az édesapjától kapott, egy pár boxkesztyű volt: “Megpróbált megtanítani boxolni, de bármikor megütött, a seggemre estem.”

» A Fisz-dúr a kedvenc akkordja gitáron.

» A vásárlás boldoggá teszi.

» Képes rá, hogy a két szemét egymástól teljesen függetlenül mozgassa.

» Egy Fiat Puntot vezet.

» Szereti a szenvedélyt, a reményt, a szerelmet, és az artikulációt.

» Néha ül a tévé előtt, és leissza magát.

» A király új ruhája volt a kedvenc meséje 4 éves korában.

» Két autóbalesete volt. Az egyikben meg is halhatott volna.

» A legegyszerűbb dal amit írt, a Killer Cars volt. 10 perc alatt fejezte be a szöveget.

» Kedvenc dolga Angliában Rachel, a barátnője.

» Utálja Courtney Love-ot.

» Thom szereti a Macintosht. Pár Apple matricája is van némelyik gitárján.

» 13 éves kora óta azon van, hogy meggyilkolja a haját.

» Imádja Beck cipőit.

» Ha lenne egy pisztolya egy tölténnyel, a rádióra használná.

» Hisz a demokráciában.

Fordította: COTLPL

Colin Greenwood

Colin Colin Charles Greenwood (született 1969. június 26. Oxford, Oxfordshire, Anglia) “Coz” becenéven is ismert, a Radiohead basszusgitárosa. Jonny Greenwood bátyja.

Magánélet

1998. decemberében elvette feleségül Molly Mcgrann-t (amerikai kritikus, regényíró). Két kisfiuk van: Jesse, aki 2003-ban, és Asa, aki 2005-ben született. Egy Oxfordshire megyei kisebb faluban élnek.

Colin apja a hadseregben szolgált, s egy ideig Németországban éltek, és ez éppelég idő volt arra, hogy a nyelvet tökéletesen megtanulja. Édesapja 7 évesen hagyta el. Susan, a nővére,  nagy mértékben befolyásolta Coz zenei ízlését.  Ezt nyilatkozta:  “Ő a felelős azért, hogy inkább a lehangoltabb zenéket hallgattuk, mint például a Joy Division, The Fall, vagy a Magazine. Az iskolában kiközösítettek minket, mert mindenki más Iron Maiden-t hallgatott.”

Colin 12 évesen találkozott Thom-mal az Abingdon fiúiskolában.  Ed és Phil szintén odajártak, csak más évfolyamokon. Coz 15 éves korában vette meg első klasszikus gitárját. Terence Gilmore volt segítségére a gitár tudományának elsajátításában. Colin erről így nyilatkozott:  “Teljes mértékben támogatott minket és tartotta a hátát, mikor az iskolaigazgató be akarta rajtunk vasalni a villanyszámlát.” A tehetségének volt köszönhető, hogy Colin elkezdett basszugitáron játszani. Magától tanult meg bánni vele.

Munkássága a Radiohead-ben

Greenwood 1986-ban alapította meg Thom Yorke-kal az első zenekarukat, amely On A Friday néven futott. Abban az időben szállt be a csapatba Ed és Phil is. A 14 éves Jonny is csatlakozott a zenekarhoz. Colin így vélekedik erről: “… nagyon tisztelem őt, mint zenész, és úgy is, mint ember” “Jó volt, hogy egész idő alatt mellettem volt, mert nagyon könnyű volt róla gondoskodni. Nagyon jól viselkedett.”

Greenwood sok hangszeren kiválóan tud játszani - beleértve az elektromos és akusztikus basszusgitárt is - például billentyűzet, szintetizátor és egyéb ütős hangszerek. A “Dollars and Cents” című számhoz a hangszerelés egy részét ő készítette. A “The National Anthem” című szerzeményben viszont a bassline-t nem ő játszotta fel, hanem Thom. Viszont a koncerteken rá maradt az a feladat, hogy eljátsza. Az „Airbag”-et szereti a legjobban játszani.

Munkássága a Radiohead-en kívül

Zene:
2003-ban öccsének, Jonny-nak segített elkészíteni a “Bodysong” című filmhez tartozó egyik számot a “24 Hour Charleston”-t.

Egyéb munkásságok:

Egy kampányban is részt vett, amelyet a Cambridge Egyetem rendezett. Ott végleg kiélhette a másik szenvedélyét: a fotózást. 2003-ban egy kiállítást is rendeztek a képeiből a V&A’s galériában.

Fordította: HaveMyxomatosis

Jonny Greenwood

Jonathan Richard Guy Greenwood (született 1971. November 5. Oxford, Anglia) a Radiohead másik géniusza, gitárosa. Jonny egy zenei polihisztor, amely a munkásságában is meglátszik. Sok hangszert képes megszólaltatni: hegedű, zongora, xilofon, glockenspiel, Ondes Martenot, bendzsó és harmonika. Az 59. helyet kapta a Rolling Stone magazin “Minden idők 100 legjobb gitárosa” listáján.

Magánélet

1995-ben vette el az izraeli születésű Sharona Katan-t: 3 gyermekük van: Tamir, aki 2002-ben született (neki ajánlotta a “Hail To The Thief”-et), Omri aki 2005-ben született. 2008. februárjában szintén apa lett, méghozzá újabb kisfia született, Zohar.

Az egyik legfélénkebb Radiohead tag. Nem szeret énekelni, de a 2006-os turnén a megosztotta a mikrofont másik csapattársával, Ed-del. Ezen kívül még vokálozott a “The Bends” című stúdióalbumon is.
Pirös-zöld színvak.

Munkássága a Radiohead-ben

Greenwood épp akkor iratkozott be az egyetemre, mikor megkapták a lemezszerződést 1991-ben. Így végül otthagyta az egyetemet, ezért ő az egyetlen, aki nem végezte el a tanulmányait. Zeneileg a legképzettebb Radiohead tag.
A mai napig gyakran látható a karján egy sín, mely miatt gyakran erőszakosnak látszik a gitárjátéka.

Jonny a második (Thom-on kívül), aki írja a dalszövegeket a Radiohead-ben. Hátom kiváló szöveget köszönhetünk neki, méghozzá a “The Tourist”-ot, a “A Wolf at the Door”-t és a „Subterranean Homesick Alien”-t.

A “Just” című számban azon versenyzett Yorke-kal, hogy ki tud több fogást alkalmazni, belerakni. Nincsenek információink, hogy ki győzött, de egy bizonyos: jó dal született. Ezen kívül a “The National Anthem”-ben, a “How To Dissapear Completely”-ben, a “Pyramid Song”-ban, a “Dollars and Cents”-ben használt Ondes Martenot-ot. Említésre méltó még a 2006-ban előadott – akkor még – Arpeggi néven futó dal is, melyet az Ether Fesztiválon adott elő Thom segítségével.

Munkássága a Radiohead-en kívül

2003-ban adta ki első szólóalbumát, a “Bodysong”-ot, amely az azonos című filmhez készült Simon Pummell gondozásában. Bátyja, szintén segédkezett az album elkészítésében. 2004. májusában a BBC-nél készítette el egy szimfonikus zenekar segítségével a “Smear” és a “Popcorn Superhet Receiver” című dalokat. 2006.-ban megnyerte a “Radio 3 Listeners’ Award” díját.
Szintén ebben az évben a Trojan Records gondozásában megjelent egy válogatásalbum, “Jonny Greenwood is the Controller” címen, amely Jonny kedvenc reggae dalait tartalmazta.
2007.-ben megint nekiállt egy filmzenei-projectnek, a There will be Blood című filmhez írt zenét. Az filmzenét jelölni akarták Oscar-ra is, de mivel Jonny átemelt olyan részeket a zenébe, melyek már szerepeltek a „Popcorn Superhet Receiver”-ben, ezért nem kaphatta meg a szobrocskát.

Fordította: HaveMyxomatosis

Ed O’Brien

Edward John O’Brien (született 1968. április 15. Oxford, Anglia) a Radiohead gitárosa. A 60. helyet kapta a Rolling Stone magazin “Minden idők 100 legjobb gitárosa” listáján.

Magánélet

A legmagasabb Radiohead tag (198 cm). A zenekartagok nem lépik túl a 185 cm-t. Ed felesége Susan, aki 2004-ben hozta világra Salvador nevű fiúkat, 2006-ban pedig Oona nevű kislányukat. Ed imádja a Manchester United-et.

Munkássága a Radiohead-ben

Ed-nek terjedelmes pedálgyűjteménye van, ami nagyon fontos része a Radiohead hangzásvilágának. Általában Ed a ritumsgitáros szerepet tölti be, volt már arra is példa, hogy Jonny Greenwood-dal közösen játszottak  a szintetizátorokon, billentyűketeken. Kezdetekben vett dobleckéket, ezáltal gyakorlott dobossá vált. A “Hail To The Thief” című albumon található “There There” című nótában Jonny-val megosztották a dobolást, ezen kívül pedig a “Pearly”-ben is hallhatjuk őt. Érdekesség: A záró riffeket a “Street Spirit”-ben ő találta ki. A „Treefingers” című dalt Thom-mal készítették el. Kedvenc száma a „Talk Show Host”.

Munkássága a Radiohead-en kívül

Ed segétkezett a BBC drámasorozatában (Eureka Street), mielőtt felvették volna a “Kid A”-t. Szintén részt vett a Neil Finn-féle “7 World Collide” című projektben.

Fordította: HaveMyxomatosis

Phil Selway

Philip James Selway (született 1967. május 23.-án Abingdonban, Berkshire (most Oxfordshire), Anglia) a Radiohead dobosa.

Magánélet

A felesége neve Cait, és van 3 kisfia: Leo, Jamie és Patrick (akiknek a Kid A az Amnesiac és a Hail to the Thief albumukat ajánlotta) Édesanyja, Thea 2006. májusában a Radiohead turné ideje alatt elhunyt. A zenekar az amsterdami koncertállomást lemondta, hogy Phil haza tudjon utazni a családjához. A zenekar később visszatért megtartani a koncertet.

Munkássága a Radiohead-ben

Phil a zenekari kötelességein kívül a koncerteken segédkezett a vokálban a “There There” című dalban. Majd a “Kid A” stúdióalbum felvételein is. Az ultra-precíz és változatos dobtémák még jobban hozzásegítették a Radiohead-et a különleges hangzáshoz.
A Radiohead előtt Phil angolt és történelmet tanult a Liverpool Polytechinc egyetemen. (Ma: Liverpool John Moores University). Kezdetekben zenészkedett, és egy ideig angoltanárként is tevékenykedett. A ’90-es évek végén Phil otthagyta az On a Friday-t, hogy elutazzon Londonba dobolni tanulni. Ott ismerte meg későbbi zenésztársát, Ed-et.

Munkássága a Radiohead-en kívül

Közreműködött a Dive Dive 2005. márciusában kiadott lemezén, majd a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmhez készített zenét Jonny Greenwood-dal és Jarvis Cocker-rel (Pulp). A formáció neve “Weird Sisters” lett. Ezeken kívül közreműködött még Neil Finn lemezén is, mely a “7 Worlds Collide” címet viseli. Jelenleg pedig szólóalbumán dolgozik.

Fordította: HaveMyxomatosis