T72 írta:
A szöveg egy hivatalos! USMC reenactors szövetségtől van.
Ezzel szeretné(n)k bizonyítani illetve tudtára adni minden kedves vagy nem kedves látogatójuknak, hogy ők nem "pózerek". Illetve nem "impersonator"-ok.
Ugyanis egyes külföldi fórumokon pl. nem is lehetnék "t72marine" mert nem vagyok igazi "marine".
Ott kissé komolyabban veszik ezeket a dolgokat.
Az igazi Marine-ok kissé érzékenyebbek az egyenruhára és inkább, főleg a rangjelzésekre és pózolásokra.
Sőt, nemrég volt egy országos (USA) balhé, ahol egy taknyos tartalékos hülyegyerek USMC kimenő ruhában kitüntetésekkel szambázott egy reptéren, de lekapcsolták.
Régebben pedig lengyelek mentek gibraltárra, desert marpatban, rangjelzésekkel, nyaralni, (végig a repülőn meg végig az egész úton abban voltak) ahol is ki is adták magukat USMC-nek. Ez igencsak kiverte a biztosítékot.
Aztán nemrég volt egy másik idióta aki meg Navy Seals-nek adta ki magát.
Egyébként nekik van egy kimondottan ilyenekre vadászó egyesületük és honlapjuk.
Így szerintem korrektek vagyunk és senki nem tud belénk kötni.
értem én. Csak azt mondom hogy sok a felesleges isteni magasztalás a szövegben. Semmit nem tettek az usmc-k értetek illetve értünk (magyarországért) amiért ilyen nyálasan kellene isteníteni őket.
Tehát nem vagytok amerikaiak amiért ilyen rizsát kellene hoyg írjatok. Nekem ez így egy kicsit furcsa.
ez a rész minek?ezt meg már egyszer leírtad az elején. minek ismételnéd?Idézet:
We fully respect active duty, reserve and former Marines and appreciate their service and sacrifice as many of reenactors/airsofters are either active of former military personnel with interest in military history. We DO NOT in any way impersonate USMC personnel. All activities in uniforms are either private reenactors actions or if in public, it is clearly declared that we are reenactors/airsofters.
...de nekem mindegy hogy mit tartalmaz... csak nekem ezek jöttek le amikor végigolvastam a kis szöveget.
-----------
az international sectionban:
Idézet:
Dear International members!
If you have trouble to understand Hungarian, this section is for you. Please share your knock-ledge with us.
esetleg
knowledge akarna lenni?