Hagymás-sajtos túrótorta

Add a Facebook-hoz

Hozzávalók

A piskótához:

  • 3 tojás
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 3 evőkanál liszt
  • Vaj a tortaforma kenéséhez
  • Liszt a tortaforma kenéséhez

A krémhez:

  • 20 dkg tehéntúró
  • 10 dkg krémsajt
  • 2 vöröshagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl kefír
  • 2 dl tejszín
  • 1 dl tej
  • 3 evőkanál zselatinpor
  • Fehér bors

A tetejére:

  • 1 csomag zöldhagyma
  • 5 dkg trappista sajt



Elkészítés

A tojássárgáját elkeverjük egy csipetnyi sóval, a sütőporral és a liszttel, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Kivajazott, lisztezett 24 cm-es tortaformában vékony piskótát sütünk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vágjuk. Az olajon, fedő alatt üvegesre pároljuk, és kihűtjük. A tehéntúrót áttörjük, és simára keverve a kefírrel, valamint a krémsajttal, sóval, borssal megfűszerezzük. Ezután a párolt hagymát is hozzáadjuk. A tejszínből kemény habot verünk, amit óvatosan beleforgatunk a túrós keverékbe. A piskótalapot betesszük egy kapcsos tortaformába.

A tejet a zselatinra öntjük, és kis lángon addig keverjük, amíg folyósra nem oldódik. Kevergetve langyosra hűtjük, és beleforgatjuk a krémbe. A krémet ezután betöltjük a tortaformába, a tetejét simára egyengetjük, és a hűtőszekrényben szilárdulásig hűtjük. Tálalás előtt a tortalappal együtt tálra csúsztatjuk (a meglazított tortaforma oldalát körbevágjuk, így könnyen kijön belőle), majd a tetejét reszelt sajttal, és zöldhagyma fejekkel feldíszítjük.