Készítsünk a szokott módon palacsintát (Palacsinta: a felütött tojásokat keverjük el a porcukorral, egy csipet sóval, a tejjel és a liszttel. Ha szükséges adjunk hozzá annyi szódavizet, hogy körülbelül tejszín sűrűségű, csomómentes tésztát kapjunk. A masszát pihentessük legalább fél órát, majd serpenyőben süssük pirosra a palacsinták mindkét oldalát.) és a nyers tésztába keverjünk pirított, durvára vágott mogyorót. Süssük ki vékonyan, kb. 20 cm átmérőjűre. Hagyjuk kihűlni. A töltelékhez 25 dkg túrót keverjünk össze 2 tojás sárgájával, 5 dkg cukorral, 1 és fél dl tejszínnel. Reszeljünk hozzá 1 citrom héját. 30 percig hagyjuk pihenni.
Készítenünk kell egy öntetet: 2 dl tejet 1 dl tejszínnel, 1 tojás sárgájával keverjünk össze. 35 dkg feketeszedret szórjunk meg 2 dkg cukorral, 1 narancs héját reszeljünk hozzá, adjunk hozzá 4 evőkanál narancslikőrt, és a narancsot szabadítsuk meg fehér héjától, filézzük ki, keverjük az egészet a feketeszederhez.
Minden palacsintát töltsünk be a túrókrémmel, csavarjuk fel a képen látható módon. Tegyük bele egy kör alakú formába és öntsük közé a tejszínes-feketeszedres-narancsos öntetet. 180 fokon 25 percig süssük, majd tálaláskor porcukorral szórjuk meg.