A gombóc hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, majd kézzel gombócokat formázunk belőle, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. A töltelék hozzávalóit is összedolgozzuk. A szószhoz az apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároljuk, majd megszórjuk a fűszerpaprikával, és hozzáadjuk az apróra vágott paprikát és paradicsomot. Megsózzuk, és egy kevés vízzel addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. Ezután átszűrjük, majd tovább forraljuk, miközben behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel.
A kinyújtott tésztát 4-5 cm-es karikákra vágjuk, minden másodikra egy-egy kanál tölteléket helyezünk, majd lefedjük az üresen maradt lapokkal, és a széleket alaposan összezárjuk. A töltött táskákat 3-4 perc alatt lobogó sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A hűtőből kivett gombócokat is forró vízben 3-4 percig főzzük, majd alaposan lecsepegtetjük. Tálaláskor a táskákat a tányérokra porciózzuk, meglocsoljuk a szafttal, a gombócokat pedig melléjük helyezzük. (A gombócokat ízlés szerint megszórhatjuk kaporral.)