A halat tisztítsuk, mossuk, majd szárítsuk meg. A hal bőrét párszor vágjuk be ferdén. Szórjuk meg a borssal, a köménymaggal és némi sóval, majd vékonyan bundázzuk be a finomliszttel. A paradicsomot mossuk meg, kockázzuk fel, majd helyezzük egy tűzálló tálba. Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát és a vékonyan felszeletelt fokhagymát is. Öntsük alá a fehérbort és keverjük össze az alapanyagokat.
Előveszem a mángoldot, beletekertem egy kevés sajtot, miután megmostam, és beletöltöttem azt is a hal hasába. A halakat osszuk el a zöldségeken, majd öntsük rájuk az olívaolajat, és süssük a keszegeket kb. fél órán keresztül a sütőben alufóliával lefedve, majd mikor megpuhult, fólia nélkül süssük tovább. (Közben, ha szükséges, önthetünk alá egy kevés vizet is. A kész halat és zöldséget ízesítsük friss bazsalikommal, a lime levével, esetleg sóval.
Hasábburgonyával vagy tésztával tálalhatjuk.
(A hozzávalók 4 személyre elegendőek.)