A zsíron üvegesre pirítjuk a felkockázott vöröshagymát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd félrehúzzuk a tűzről, és megszórjuk pirospaprikával. Beletesszük a kisebb kockákra vágott húst meg a zöldpaprikát, s nagyobb lángon, folyamatosan keverve pörköljük a húst. Hozzáöntünk 1 dl vizet, beletesszük a hámozott paradicsomot, sóval, őrölt borssal, köménnyel és egy csipet babérlevéllel fűszerezzük, majd lassú tűzön főzzük.
Közben a babot centis darabokra vágjuk, és egy mokkáskanál ételízesítővel elkezdjük párolni. A burgonyát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk, és kevés sós vízben félpuhára főzzük. A laskatésztát ez pici olajon enyhén megpirítjuk, majd forrásban lévő vízben majdnem készre főzzük. Amikor a húsba már majdnem belefut a villa, akkor a levével együtt hozzáöntjük a burgonyát, a zöldbabot és a leszűrt tésztát.
Szükség szerint utána ízesítjük, és addig főzzük, amíg valamennyi hozzávaló megpuhul. Szitán beleszűrjük a tejföllel összekevert joghurtot, és elkeverjük a levessel. Hagyjuk, hogy egyet forrjon, és elzárjuk alatta a gázt. A kaprot meg a petrezselyem zöldjét apróra vágjuk, ezzel szórjuk meg a levest. Tálalás előtt egy kevés tárkonyecettel ízesítjük.