4 db tojást keményre főzünk, forrástól számított kb. 10 perc. A zsemléket vízbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk belőlük a vizet. A 3 gerezd fokhagymát lereszeljük, vagy nyomón átpréseljük, majd ezt is a hagymához adjuk. Elkeverjük vele és levesszük a tűzről.
A darált húshoz adjuk a dinsztelt hagymát és fokhagymát, a kicsavart zsemléket, a 2 egész tojást, 2-3 csapott evőkanál pirospaprikát, 2 evőkanál zsemlemorzsát. Először az ételízesítőből tegyünk egy evőkanállal, majd meglátjuk ezután mennyi sót kell adnunk hozzá, majd hozzáadjuk az őrölt borsot, kevés majoránnát. Jól összedolgozzuk.
Kiolajozzuk a félhenger formát, félig megtöltjük a masszával, majd a főtt tojásokat a közepébe tesszük és a maradék masszával betakarjuk. A félhenger formájú tepsi alá tegyünk még egyet, (így a hús leve nem folyhat ki a tepsiből). A hús tetejét 1 db felvert tojással megkenjük (így nem fog szétrepedni sütés közben).
Lefedve, 4-es fokozaton gázsütőben / 180 fokon kb. 60 percig sütjük. A végén, a fedőt levéve, a tetejét aranybarnára sütjük (kb. 15 perc alatt). A hús hidegen könnyebben szeletelhető, illetve így is tálalható.