Az időben (legalább félórája) szobahőmérsékletre tett vajat habosra keverem, majd hozzáadok 10 dkg cukrot, az egész tojásokat, a tojássárgáját és a reszelt citromhéjat. A búzalisztet és a kukoricalisztből 10 dkg-ot elvegyítem a sütőporral, ezt is a tésztához adom az őrölt mandulával együtt, és alaposan összedolgozom a tésztát. A massza egyharmadát áttöltöm egy másik edénybe, a maradék kétharmadba a kakaóport keverem.
A kakaós tésztát kivajazott kerek koszorúformába öntöm, egyenletesen belesimítom, majd befedem a maradék tésztával. Előmelegített, 180 fokos sütőben (gázsütő 5. fokozatán) 45-50 percig sütöm. A sütőből kivéve óvatosan kiborítom, hagyom kihűlni, majd három lapra vágom. A töltelékhez kimagozom a meggyet, lecsöpögtetem, összekeverem a maradék 10 dkg cukorral. Egy órán át állni hagyom, majd leszűröm a levét.
A maradék 5 dkg kukoricalisztet összekeverem 3-4 evőkanálnyi meggy-lével. A többi meggylevet vízzel 2,5 dl-re hígítom, felforralom, és állandóan kevergetve hozzáadom a lisztes léhez. Ismét felforralom, 3-4 percen keresztül főzöm, majd lehúzom a tűzről, és lehűtöm.
Ebbe a masszába teszem a lecsöpögtetett meggybefőttet. A tejszínt kemény habbá verem a vaníliás cukorral. A zselatint 10 percre 4 evőkanál vízbe áztatom, és olvadásig melegítem. Hozzáadom a rumot, majd belekeverem az egészet a tejszínhabba. A gyümölcsös massza felét elrendezem az alsó süteménylapon. A tetejét 2 cm vastagon megkenem a vaníliás tejszínhabbal, majd óvatosan rányomkodom a második lapot.
Elrendezem rajta a gyümölcsös massza másik felét, és ismét megkenem tejszínhabbal. Ráteszem az utolsó tésztát is, és a süteményt bevonom tejszínhabbal. Egy éjszakán keresztül hűtöm. A díszítéshez a csokoládéból szép hosszú forgácsokat faragok, megszórom vele a tésztát, és meghintem porcukorral.