A leveszöldségből készítsünk kb. 1,5 liter zöldséglevest. Amíg a leves fő, készítsük elő a levesbe valót. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A kacsamell bőrét szedjük le. A húst mossuk meg és töröljük szárazra. Egy serpenyőben forrósítsunk meg 2 evőkanál olajat, a kacsamell mindkét oldalát süssük meg az olajban, majd tegyük a sütőbe kb. 15 percre.
A bébikukoricát csepegtessük le, vágjuk hosszában, majd keresztben is ketté. A póréhagymát karikázzuk fel. Az üvegtésztát forró vízben főzzük 2-3 percig, öblítsük és csepegtessük le. A hagymát és a fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk apróra. Egy lábasban a maradék olajon dinszteljük meg a hagymát, fokhagymát, póréhagymát és adjuk hozzá a kukoricát.
A kész zöldséglevest szűrjük le, és adjuk a hagymás alaphoz, főzzük kb. 5 percig. Ízesítsük a levest chiliszósszal, szójaszósszal, és borssal. A kacsamellet vágjuk vékony csíkokra. Az üvegtésztát (vágjuk esetleg nagyobb darabokra) a hússal együtt adjuk a leveshez. 2-3 perc melegítés után tálaljuk.