A tojássárgákat 3 evőkanál hideg vízzel és a cukorral alaposan kikeverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan összedolgozzuk a sárgájával, majd beleforgatjuk a darált mákkal és a sütőporral elkevert lisztet. A masszát kivajazott, kilisztezett 22 cm-es tortaformába öntjük, és közepes hőmérsékletű sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Rácsra borítva kihűtjük, utána két lapra vágjuk. A tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, majd összekeverjük az áfonyalekvárral és a megmosott, lecsepegtetett áfonyával. A tortalapokat megtöltjük az áfonyás tejszínnel, úgy, hogy jusson a tetejére és az oldalára is. Áfonyaszemekkel és mandulával díszítjük, tálalásig hűtőbe tesszük.
Trükk: Ha nem találjuk elég édesnek a krémet, adjunk hozzá 1-2 evőkanál porcukrot. Egy kiskanálnyi rummal, vagy likőrrel is megbolondíthatjuk az ízét.