Kitüntetés a „Magyarságnak tett szolgálatért”.
A Baktalórántházai Református Egyházközség lelkészének Nagytiszteletű dr. Kovács Kálmánnak a Történelmi Vitézi Rend a „Magyarságnak tett szolgálatért” az Ezüst Nemzetvédelmi Kereszt Polgári Fokozatát adományozta.
Nagytiszteletű úr a lelkészi hivatása mellett mindig nagy figyelmet szentelt a határon túli honfitársainkkal való kapcsolattartásnak és a nemzeti öntudat ápolásának. Településünkön élők személyesen tapasztalták, hogy olyan polgári és egyházi rendezvényeket szervezett, melyeken a nemzetünkhöz való tartozás hangsúlyosan szerepelt.
Sokak számára feledhetetlen emlék maradt, mikor a 2005 december 05.-én nagytiszteletű úr meghívására Istentiszteletet tartó kisbaconi református lelkész a templomunkban az Istentisztelet után átadta a gyülekezetének ajándékát, az összekapaszkodó kezet ábrázoló alkotást. Többen emlékszünk a templomunkban megtartott Trianoni Emléknapra 2006-ban, vagy a 2007-es Református Presbiteri és Ifjúsági Találkozóra. Az általa szervezett rendezvények közül országon belül és országon túl is nagy figyelmet kapott a Nyitott Biblia jegyében megtartott idei Református Találkozó, ahol 72 vármegye képviseletében vehettek át lelkészek egy-egy vármegyéjük térképét tartalmazó Bibliát, kifejezvén ezzel az együvé tartozást.
Ezt a kitüntetést a Történelmi Vitézi Rend ritkán adományozza, csak az arra valóban érdemesültek részesíthetők a megtiszteltetésben. A kitüntetés Főkapitányi átadására a Történelmi Vitézi Rend tagjainak kenderesi avatásán került volna sor, melyen sajnos lelkész úr nem tudott résztvenni, ezért a Kelet- magyarországi csoport debreceni állománygyűlésén vitéz Fekete Ferenc Zoltán székkapitány úr adta át a kitüntetést.
Nagytiszteletű úr magáénak vallja a Vitézi Rend hitvallását a Magyar Hiszekegyet:
„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”