Örkény István: A halhatatlanok

  Van egy nyomorúságos kicsi község, odacsapva a Bükk tövébe, az Isten háta
mögé. Körülbelül négyszáz-ötszáz lélek lakja, akik egytől egyig lent termelnek,
áztatnak, tilolnak, gerebeneznek, keserves munkával keresik kenyerüket, kivéve
három embert, aki trombitál.
  Reggeltől estig csak trombitálnak. Libasorban járják a falut, bekóborolják
minden zegét-zugát, fújva trombitáikat. Legelső a sorban egy kiszolgált
tizedes, fényesre dörzsölt hadikitüntetéssel a mellén. Álla alá piros pepita
zsebkendő van kötve, mert büszkén viseli vedlett egyenruháját, és attól tart,
hogy a fúvókáról rácsöpög a nyál.
  Peckes a járása, kemény a lépte. Annál többet csetlik-botlik a közbülső
trombitás, aki valamikor egy vándorcirkusz zenekarában játszott, de egy nagy
sátortűznél elvesztette az emlékezőtehetségét. Ennélfogva kottából játszik,
amely rá van csíptetve a trombitájára. Azért bukdácsol, mert egy pillanatra se
mer fölnézni a kottából: olykor-olykor egészen elveszti egyensúlyát, és
nekitántorodik a kiszolgált tizedesnek, akinek trombitájából ilyenkor
malacvisításszerű hangok törnek elő.
  A harmadik muzsikus csak önmagának játszik. Szellői könnyedséggel lépked,
meglábolja a port, sarat, elsüllyed körülötte a világ, Szemüveget visel,
melynek fél szára hiányzik; ez a fele egy darab sebtapasszal van a halántékára
ragasztva. Hátán biztosítótűvel odatűzött cédula lóg, a következő felirattal:
"Akadémiát végzett trombitás művészhez illő munkát vállal disznótorban,
temetésen, lakodalomban. Ne bántsd a magyart!"
  Egyszer elhívták a falu legszebb lányának esküvőjére, de orvosi
bizonyítvánnyal kimentette magát. A másik kettő se különb nála. A bíró
behívatta őket, s a lelkükre beszélt, hogy ha már úgyse látja hasznukat a falu,
legalább a testi épségükre vigyázzanak. A lenáztatók ugyanis nincsenek
fakorláttal körülvéve, meg is fulladt már bennük egy-két szerelmespár vagy a
terepet nem ismerő éjszakai vándor. A saját jól felfogott érdekükben
figyelmeztette őket, hogy nem mászkáljanak a lenáztatók körül sötétedés után,
de intése süket fülekre talált.
  Namármost a lent, miután kiáztatták, nagy ponyvákon száradni terítik a fűre.
Ez ügyben a bíró másodszor is figyelmeztette őket, hogy ha már saját magukra
nem tudnak vigyázni, legalább a ponyvákat ne tapossák össze. De ennek a
háromnak beszélhetett.
  Ők csak járják a falut télen-nyáron, esőben-hóban, ünnepnapon és dologidőben.
A legbuzgóbbak ősszel, amikor mindent átjár a lenáztatók bűze, s a lányok meg
az asszonyok combig feltűrt szoknyában dolgoznak a büdös, piócás, tintaszerű
vízben. Ilyenkor körbejárják az áztatókat. A lányok, mihelyt meghallják a
trombitaszót, szemérmesen leeresztik szoknyájukat, és szemmeresztve bámulnak
utánuk, míg el nem tűnnek a ködben.
  Évente egyszer, a lenáztatás után, tartanak a faluban kirakodóvásárt.
Ilyenkor minden kisgyerek trombitáért nyaggatja a szüleit.