Larry Niven & Steven Barnes
Álompark



Niven & Steven Barnes: Dreampark
1981, Ace Books 
Fordította: Várkonyi Gábor 


Első rész 

1. Érkezés 


A vonat mereven, mint egy acélcső, állt a levegőben a mágneses sín felett, 
miközben az utasok kiáramlottak Dallas állomáson. A tizenöt kocsiból álló 
szerelvény néma gyorsasággal szállította utasait mintegy fél óra alatt New 
Yorkból Dallasba, mélyen a föld alatti mágneses mező légüres terében, 
csaknem olyan gyorsan, mint egy repülőgép.
Chester gyorsan lépkedett. Megigazította nehéz hátizsákját, és nagy 
léptekkel haladt a vonat mellett. Járása királyi volt, és magabiztosságot 
sugárzott. A vonaton esetleg utaztak Játékosok is, akik lehet, hogy felismerik 
őt. Chester Henderson, az Osztagparancsnok figyelmet fordított a láthatatlan 
közönségre is.
– Chester!
Chester döbbenten állt meg. Ismerte ezt a hangot.
És ott állt a NŐ – egy látomás a feszes leopárdmintázatú nadrágban –, aki 
után mindenki megfordul. Hosszú, derékig érő vörös haját széles szalaggal 
kötötte össze. A vastag smink szinte elrejtette a lány természetes szépségét. A 
feszes nadrág azonban mindent látni engedett.
– Hello, Gina – Chester hangja egyféle rezignációt sugárzott. – Ki kellett 
volna találnom, hogy te is itt leszel.
– Nem akartam kihagyni ezt az esélyt. Emlékszel, legutóbb megmentetted 
az életem a mammutvadászaton.
– Három pontomba került az, hogy lefagyott a kezem. Hogyne emlékeznék.
– Ne légy ilyen utálatos. Különben is, utána nagyon hálás voltam. – Gina 
átkarolta a férfit, és megpróbált felzárkózni a tempójához, amint az 
Álomparkba vezető siklóhoz igyekeztek.
Chesternek eszébe jutott, hogy a lány legutóbb mennyire hálásnak 
bizonyult.
– Ez az egyetlen erősséged – mondta Chester, és átkarolta a lányt. A lány 
közelsége zavaróan kellemes érzés volt számára, és meleg erőtér vibrált 
kettejük között. – Nos, örülök, hogy velünk leszel. Lehet, hogy szűzként vagy 
valami hasonlóként fogunk téged elpasszolni.
– Tényleg megtennéd? – kuncogta Gina. – Mindig is imádtam a fantáziádat.
Chester nem mosolygott. – De Gina... ha velünk jössz, akkor egy kicsit 
szigorúbban kellene engedelmeskedned a parancsoknak. Legutóbb is majdnem 
elcseszted... hagyd abba, komolyan beszélek. Ez számomra nagyon fontos, 
oké?
Gina ránézett, és szinte elkomolyodott. – Ahogy parancsolod, Chester.
Chester magában felnyögött, amikor felszálltak a vonatra. A lány 
tehetséges volt; jobb, mint a legtöbb zöldfülű; figyelmet vont magára és néha 
még a parancsokat is teljesítette. Azonban az egészet csak játéknak tekintette.

*

Alex Griffin leült a siklóban, hátradőlt, becsukta a szemét, kényelmesen 
keresztbe fonta a karját. Már régen megtanulta, hogy kihasználjon minden 
alkalmat a pihenésre. Most is már percek óta bóbiskolt, miközben mások csak 
fészkelőd-tek. ízületei megroppantak, amikor kinyüjtózkodott. Nem csoda, 
hogy még nem sikerült teljesen felébrednie. Hiszen tíz perccel ezelőtt még 
mélyen aludt a Cowles lakótelepi lakásában, ahol az ébresztő hiába csörgött. 
Azonban a vekker addig nem kapcsolt ki, amíg 95 kilós teste ki nem szállt az 
ágyból – amelynek matracában egy érzékelő volt elhelyezve. Ez ma a 
harmadik sorozatot jelentette.
Kinyitotta álmos zöld szemét, és kinézett a hátsó monitoron, mivel a 
lakótelep elzárta a kilátást. A Cowles lakótelep – a Kis San Bernardino-
egységben, a munkahelytől tizenöt kilométerre és siklóval hat percre terült el – 
ötszáz álomparki alkalmazottnak adott otthont. Griffin havonta három héten 
keresztül napi 24 órát ügyelt, és nagyra értékelte a lakótelep kényelmét. 
Azonban ma reggel nem gondolt semmi másra csak a hatórai munkakezdésre.

*

Megfordította csuklóját, hogy megnézze az ingujjba telepített óráját. 
(Költséges szórakozás. Még a vegytisztítás is árt az áramköröknek.) Három 
percen belül megérkezik a sikló az alkalmazottak állomására. Éppen 
eldöntötte, hogy bóbiskol a hátralevő időben, amikor az előtte álló képernyő 
kivilágosodott.

*

A lapos képernyőn megjelenő nő nappali fényben talán csinos lehetett. 
Reggel 5.56-kor azonban úgy nézett ki, mint a testet öltött gonoszság. – Jó 
reggelt, főnök – csicseregte zavarba ejtő frissességgel.
– Nem. Egyáltalán nem jó, Millicent – ásította Alex durván, amiért utálta 
magát. Elzsibbadt ujjaival megvakarta világos, vörös haját, és megpróbált a 
képernyőre koncentrálni. – Na, egye fene. Lehet, hogy mégis jó ez a reggel. 
Lehet, hogy jó napunk lesz. Sajnálom, Millicent. Mi újság?
– A holnapi Déltengeri Kincsvadászati Játék előkészületei a legsürgősebb 
munkánk. Át kellene nézned néhány dossziét.
– Tudom. És azonkívül?
Ahogy Millicent megrázta a fejét, a lágyan göndörödő afro frizura 
megremegett. A lány ránézett egy másik monitorra, ami nem látszódott a sikló 
képernyőjén. – Hm... megbeszélés a költségvetéssel kapcsolatosan a 
Nagyfőnökkel.
Alex erre rögtön felébredt. – Túlléptem Harmónia tervezett deficitjét az 
előző negyedévben?
– Nem hiszem. Remélem, hogy nem. Ez az én osztályom, és nem szeretem 
az ilyen hibákat. Haha.
– Haha. Nos?
– Azt hiszem, átallunk a nulla bázisú költségvetésről egy új rendszerre, 
amelyet különösen Harmónia támogat.
– Ó, istenem. És még mi van? Nem kell ma tanítanom?
– Dehogynem. Délután egy órakor az O'Briennel tervezett ebéd után.
Alex arca felderült. – Halleluja! Végre valami jó! Mondd meg Skipnek, 
hogy 11.30-kor találkozunk a Fehér Szarvas-bikában, jó? És kérd meg, hogy 
hozzon magával az L-5-ös anyagból. Meg szeretném nézni őket. Mit kell ma 
tanítanom?
– Csak a szokásos Hatósági Erőszak és órizetbevétel anyagot az új 
biztonsági embereknek.
– Rendben van. – Alex ránézett az ingujjára; az állomás már nagyon közel 
volt. – írj egy feljegyzést. Karfeszítés állva, leszorítás földharcban, és még, 
mondjuk, késsel szembeni védekezés. Jobb és bal karkulcs öv alatti 
rúgásokkal. A többit majd kitalálom. Rögtön beérek, darling. Néhány percen 
belül találkozunk. Oké?
– Rendben van Griff – mondta a lány, és Alexre mosolygott, miközben a 
képernyő elsötétedett.
A sikló a hatszáz hektár területű, két föld alatti szinttel rendelkező 
Álompark központjában állt meg. A kora reggeli időpont ellenére a 
komplexumban zajlik az élet, állapította meg Alex. Aztán eszébe jutott a 
Játék. Igen valószínű, hogy ötezer dollárnyi munka az utolsó percre fog 
maradni – amennyire ő ismeri a Kivitelező osztály Pató Pál urait.
A komplexumból minden irányba alagutak ágaztak el: fel, le, jobbra, balra, 
talán még a múltba és a jövőbe is, ha a Kutatási osztály a reggeli után kirukkol 
valami újdonsággal. A legtöbb alkalmazott név szerint ismerte őt. – Hello, 
Alex! Mizújs, Griff? Jó reggelt, főnök! – üdvözölték, ahogy elhaladt 
mellettük. Az emberek jelmezeket, kellékeket, elektronikai berendezéseket 
szállítottak minden irányba. Egy beérkező tehervonatról szerelőruhába öltözött 
munkások és robotok osztaga gyors mozdulatokkal rakodta le és szállította el 
a konténereket.
Barátságosan szalutált a lift előtt álló őrnek, és a jobb hüvelykujját az 
azonosító panelre helyezte. Az ajtó kinyílt. Öthat alkalmazott szállt be utána, 
közülük csak ketten azonosították magukat az ajtónál. Alig tudta elfojtani az 
emberek hanyagsága miatt érzett dühét. A fenébe is, újabb feljegyzéseket kell 
írnom! – gondolta. íróasztali órája 2051. március 5-ét, kedd reggel 6 óra 22 
percet mutatott. Az óra mellett legyező alakban szétterítve egy halom papír 
feküdt, amelyekre titkárnője a napi teendőket jegyezte fel.
Levette a kabátját és leült az íróasztal mögé. Megnyomott egy gombot a 
számítógépen. Egy hologram jelent meg az íróasztala felett, amelyben sötét 
bőrű csinos arc tűnt fel. A névtáblán „Mrs. Summers" állt.
– Millicent, nem lehetne egy kis melót Bobbickra sózni? Miért kapja a 
fizetését, ha én végzem el az összes munkát?
– Marty átment a Biztosító részlegbe, hogy felbecsüljék a tegnap véget ért 
„B" Játékterületi Kiszabadítási Akció által okozott károkat. Délután kettő 
körül már rá fog érni, vagy akarod, hogy én...?
– Nem, bízd csak rám. Figyelj! Át kell mennem a Kutatási és Fejlesztési 
osztályra, vagy elintézhetem telefonon keresztül ezt az ügyet? Az istenit, sok 
iraton kell átrágnom magamat nyolcig. Nézz már utána, légy szíves!
– Rendben van, Griff. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.
A hologram eltűnt, Alex megnyomott egy másik gombot, hogy megnézze 
az aznapi papírmunkát. Három oszlopnyi adat futott végig a képernyőn. 
Annak ellenére, hogy itt van a Biztonsági osztály osztályvezető-helyettese és 
az ügyvezető titkárnő, még mindig sok papírmunka gyűlik össze a számára. 
Lásson neki?
Lassan elmosolyodott. Nem, először egy pillantást vet a Parkra.
Bekapcsolta a külső monitort és nézte, ahogy a szobát betöltötte az 
Álompark. A monitoron keresztül a munkások, akik a látogatók számára 
készítették elő a Parkot, dolgos hangyáknak tűntek a pirkadatban.
A távolban a komor hegycsúcs látszott, ahol a „Kannibálok földjén" 
elnevezésű uUtazást rendezik. (A gyerekek imádják ezt az Utazást. A 
felnőttek... na igen, volt egy idősebb szívbajos asszony, aki igen közel került 
ahhoz, hogy beadja a kulcsot, amikor Chthulhu megjelent és meg akarta enni 
az asszony unokáit. Micsoda emberek vannak!)
A Park szélén a kígyószerű Gravitációs Pálya helyezkedett el, amely 
számítógép által generált parabolikus pályán harminc másodperces 
súlytalanságot kínált a nagyérdemű közönségnek. A kamera átváltott a „B" 
Játéktérre, a Kiszabadítási Akciók helyszínére.
Ez a játék igazán érdekes. Részben sivatagos területen, részben a víz alatt 
játszódik, tizenkét játékos kell hozzá és két napig tart. Alex úgy gondolta, 
hogy az Akció Játékmestere anyagilag egyenesbe fog kerülni. A Játék 
megrendezése háromszázezer dollárba kerül. A tizenkét résztvevő fejenként 
napi négyszáz dollárt fizet azért a megtiszteltetésért, hogy pontokat szerezhet 
a fantázialények megszemélyesítéséért, továbbá azért, hogy majdnem 
becsinálnak a félelemtől. A könyv és a film szerzői jogát már előre eladták.... 
Alex egyszerűen képtelen volt felfogni az egésznek az értelmét. A 
Nemzetközi Játékszövetség szeszélyei meghaladták a felfogóképességét. A 
játékosok számára kínaiul beszéltek. Ráadásul ebben a hónapban egymás után 
két Játékot fognak megrendezni!
Azonban a Játékok pénzt hoztak a Parknak is. A „Bennszülöttek földjén" 
elnevezésű Utazás harminc-negyven évvel ezelőtti Játék volt.
A következő pályát Alex már jobban kedvelte. A Pokolba Tartó Út mögött 
terült el a nagy céllövölde. Néhanapján beugrott a céllövöldébe, hogy 
leszedjen néhány nácit, dinoszauruszt vagy útonállót. Istenem, ez volt az igazi 
„élmény". A K F fiúk nagyon ügyesek voltak. És egyben elég őrültek is.
Megnyomta a gombot, és a kamera tovább pásztázta a Parkot. A távolban...
A monitor érkező hívást jelzett. Kelletlenül kikapcsolta a kamerát és 
fogadta a hívást. A hang Millie-é volt, a megjelenő kép azonban egy 
biztonsági emberé, akinek a neve először nem ugrott be Griffinnek.
– Kutatás és Fejlesztés, Griff – hallotta Millie hangját.
– Rendben. – Az őr neve és a képen látható hely végre beugrott. Albert 
Rice hívta Alexet az őrhelyéről, amely az Irattár és a Játékközpontként ismert 
technológiai szörnyeteg között helyezkedik el.
Rice izmos és jó eszű őr benyomását keltette, aki szívesen vállalt 
mindenféle munkát. Griff halvány bűntudatot érzett, mert túlságosan hidegen 
bánt ezzel az emberrel. Talán az irigység teszi, gondolta. Rice szőke hajú és 
nagyon jóképű, olyan típus, akit szépfiúnak szokás nevezni. Az Őrszolgálat 
titkárnői fogadást kötöttek arra, hogy ki fog vele először összejönni. Rice még 
csak egy éve dolgozott az Álomparkban, és eddig még senki sem nyerte meg a 
főnyereményt.
Látni lehetett, hogy valami zavarja Rice-ot. Izgatott volt az arca, és 
toporgott.
– Igen, Rice, mi a baj?
– Ó, jó reggelt uram. Itt nincs semmi baj, de... – Egy darabig tétovázott, 
aztán kitört belőle. – Most értesítettek, hogy betörtek a lakótelepi lakásomba, 
és összetörtek mindent.
Griffin érezte, hogy kezdi érdekelni az ügy. – Mikor jelentették?
– Fél órával ezelőtt. A zsaruk azt mondták, hogy a zárat feltörték és 
mindent felforgattak, de az elektronikai berendezéseimet nem vitték el. 
Szeretném megnézni, hogy mi tűnt el.
Griffin komoran bólintott. – Nincsen valami őrült haverod a K+F-ben? 
Nem, felejtsd el. – Ennyire még ők sem lehetnek őrültek. – Vedd ki ezt a 
napot. Ódaküldök valakit húsz percen belül, hogy felváltson téged. Utána 
hazamehetsz. Egyébként min dolgoznak az emberek?
– A legtöbben a Játékközpontot készítik elő a Déltengeri kincsvadászat 
játékra.
– Aha, az kemény lesz. Figyelj csak, be szeretnéd pótolni a kiesett 
szolgálati időt? – Albert Rice lelkesen bólintott. – Jó, akkor jelentkezz át az 
esti műszakra és gyere vissza éjfélre. Egy pár napig majd nyolctól ötig fogsz 
dolgozni, oké?
– Oké főnök.
Alex elköszönt és kikapcsolta a monitort. Átkapcsolt a belső vonalra és a 
képernyőn megjelent Millie, a szokásos mosollyal az arcán. – Millie, légy 
szíves küldd át a holnapi Játék dossziéit.
– Rendben, Griff.
Az íróasztali printer rögtön felbúgott, egy hosszú papírtekercs csúszott ki a 
gépből és rendeződött takaros halomba. Griffin megrázta a fejét. Hogy lehet 
az, hogy Millie minden reggel annyira vidám? El kéne lopni egy csésze kávét 
tőle, és át kellene küldeni analizálásra a K+F-be.
Letépte az első lapot.
A lapon egy jóképű, sötét bőrű, rövid szakállú fiatalember képe látszott. Az 
adatok a fénykép mellé voltak nyomtatva. Neve: Richárd Lopez. Kora: 26 év. 
Játékbeli tisztsége: Játékmester.
Na igen, első olvasásra a dosszié kissé felületesnek tűnt. Azonban Lopez 
adatait biztonsági okokból többszörösen ellenőrizték. Mindenki, aki bejutott a 
Játékközpontba, tisztább volt, mint a fehér hó. Ráadásul okos is. Evans – az a 
lány, aki a legutóbbi Kiszabadítás! Akciót vezette – a Légierő elektronikai 
szakán megszerzett doktori fokozatán felül még három évet tanult a világhírű 
Massachusetts Institute of Technologyn. És ez csak a „B" Játékterület volt: Az 
„A" kétszer nagyobb és a Játékközpont háromszor olyan bonyolult volt. 
Lopeznek nagyon jónak kellett lennie. Griffin ott akart lenni másnap reggel, 
amikor Lopez és a helyettese meg fog jelenni a központban.
A helyettese? Egy magas, ázsiai, rövid fekete hajú, vakí-tóan fehér fogú 
lány mosolygott szégyenlősen a következő lapon. Mitsuko „Chi-Chi" Lopez. 
A lány 25 éves, és az adataira vetett gyors pillantás meggyőzte Alexet, hogy 
Mitsuko el fogja tudni látni a négynapos kiruccanás másodpilótái feladatát.
Illenek egymáshoz, gondolta. Valószínűleg az Álomparkban találkoztak és 
valószínűleg az Álompark egyik kápolnájában kötöttek házasságot. Az ottani 
esküvők igazán érdekesek voltak. A vendégek köre igen széles volt; Glindátől, 
a jó boszorkánytól kezdve Kékszakállig, Gandalfig, a jó varázslóig és a 
Megváltóig mindenki képviseltette magát. Az angyalok voltak a 
legnépszerűbbek.
Aztán még ki maradt ki? Na persze... az Osztagparancsnok. Az 
Osztagparancsnok, az a bizonyos Chester Hender-son. Henderson évente 
körülbelül háromszor vezetett csoportokat az Álomparkban. Képes volt 
eljönni Texasból még egy viszonylag rövid kirándulás kedvéért is. Az utazás 
költségeit általában a játékosok, vagy a Játékmesterek, vagy azok támogatói 
fedezték.
Nem volt valami balhé Hendersonnal kapcsolatosan kb. egy évvel ezelőtt? 
Alex átfutotta a dossziét. Chester Henderson. 32 éves (bár a fényképen sokkal 
fiatalabbnak látszott. Komor tekintete szinte ijesztő volt.) Harmincnégyszer 
járt az Álomparkban, és jó vendégnek számított.
...Na itt van. Egy évvel ezelőtt Chester egy expedíciót vezetett „Tibetbe" 
azzal a szándékkal, hogy lőnek egy mam-mutot. Az utazás katasztrofálisan 
végződött, tizenhárom résztvevőből csak három maradt életben és a 
mammutot sem sikerült elejteni. Chester elvesztett néhány száz játékpontot, 
ami veszélybe sodorta a Nemzetközi Játékszövetségben elfoglalt pozícióját. 
Na és ki volt a Játékmester abban a szerencsétlen expedícióban?
Aha! Richárd Lopez. Chester Csalás-t jelentett az NJSZ-nek. Az NJSZ 
visszautasította a vádat, bár a Játékban használt „havi viperák" szokatlanul 
halálos marásúak voltak, azonban az összes piszkos trükk használata 
szabályszerűnek bizonyult. Lopez kapott egy figyelmeztetést, de Henderson 
368 játékpontot vesztett. Ami viszont még érdekesebb, az az a tény, hogy 
mostanáig Lopez nem fedte fel az igazi nevét, hanem „rejtélyes 
Játékmesterként" a feleségén, Mitsukón keresztül vezette a Játékot. Henderson 
az idei Játékon személyes találkozást követelt és az NJSZ beleegyezett.
A két élő legenda most fog először személyesen is találkozni. Alex 
hátradőlt a székében és a mennyezetet nézte. Úgy tűnik, hogy Henderson 
bosszút akar állni. Az ilyen Játékok mindig érdekesek voltak.


2.  Séta a régi Los Angelesben


Acacia türelmetlenül toporgott. Amióta felszálltak a földalatti vasútra 
Dallasban, azóta egyre izgatottabb lett. Belekapaszkodott Tony karjába, és 
elráncigálta a recepciótól a fiút, aki éppen a tárcáját próbálta előhúzni.
– Gyere, Tony. Menjünk be, mielőtt összegyűlik a tömeg.
– Oké, oké. Hová menjünk először? A lány arca szinte izzott, ahogy 
felidézte az emlékeit.
– Istenem, nem is tudom. Talán a Horror Termeibe. Igen, először menjünk 
oda, utána pedig a Himalája szlalompályára. Imádom, imádom, imádom. Te is 
imádni fogod, te ünneprontó.
– Hé! Eljöttem vagy nem? Szerintem óriási különbség mutatkozik az 
értelmes érzelmi önuralom és a serkentőszer megvonása után jelentkező 
tünetek között.
– Szemét vagy, tudod – mondta, és elkezdett futni az alagút bejárata felé, 
miközben két kézzel húzta a fiút maga után. Tony csak nevetett, és hagyta, 
hogy kirángassák a szabadba.
Az Álompark hatása hirtelen jelentkezett, közvetlenül az alagút kijárata 
után. A lépcsősor tetejéről három impozáns méretű bevásárló- és szórakoztató 
központ tárult a szemük elé. A három tizenkét emeletes épület olyan összetett 
volt, hogy a látogató úgy érezte, mintha egy labirintusba tévedt volna. A 
labirintus tele volt sétálóutcákkal, kiszögellések-kel, szabadtéri színházakkal, 
alacsony, hegyes tornyú, illetve kupolás épületekkel és emberek tülekedő 
ezreivel.
Acacia számára ez nem jelentett újdonságot, úgyhogy inkább Tonyt 
figyelte.
A levegőben zene, gyermekek és felnőttek kacagása hullámzott. Egzotikus 
ételek illata keveredett a szokásos hot dog, vattacukor, forró csokoládé, 
karamell és pizza illatával.
Tonynak tátva maradt a szája. Az arcán csüggedt, szinte rémült arckifejezés 
uralkodott.
Bohócok és rajzfilmfigurák táncoltak az utcán. Túlságosan messze voltak 
ahhoz, hogy el lehessen dönteni, melyikük jelmezes alkalmazott, és melyikük 
csak kivetített hologramkép – aminek a Park a hírnevét köszönhette.
Tony Acacia felé fordult és látta, hogy a lány önelégült mosollyal az arcán 
várja a reakcióját. Akart valamit mondani, de aztán inkább nem szólt egy szót 
sem, megragadta a lányt és megpörgette. A turisták udvariasan kikerülték 
őket.
– Istenem. Még soha nem láttam ehhez foghatót. A fényképek nem tudják 
visszaadni a valóságot. Egyszerűen soha nem hittem volna...
Acacia most már igazán mosolygott, és belekapaszkodott a fiúba.
– Na látod.
Tony csak némán bólintott és hagyta, hogy levonszolja a lépcsőn és 
belépjenek a varázslat birodalmába.
A Horror Termei előtt álló sor hol megindult, hol megállt. A levegő 
felmelegedett. Acacia levette a pulóverjét, és átvetette a karján.
Észrevett valamit már az Álomparkban tett első látogatás alkalmával, és 
azóta újból és újból tapasztalta, nevezetesen azt, hogy a gyerekeket nem 
kápráztatta el a Park annyira, mint a felnőtteket. A gyerekek egyszerűen nem 
fogták fel, hogy mennyire zseniális, bonyolult, költséges és hatalmas 
vállalkozás az Álompárk. Számukra teljesen megszokott volt az összes 
látnivaló. A felnőttek voltak azok, akik döbbent arccal botladoztak az utcán, 
míg a kiabáló és éneklő gyerekek már a következő attrakció felé vonszolták 
szüleiket.
Acaciának keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy Tonyt rávegye a 
Déltengeri Kincsvadászat Játékban való részvételre. Az Álompark a 
gyerekeknek való, mondogatta; és az olyanoknak, akik soha nem nőnek ki a 
gyermekkorból. Most csak kuncogott azon, hogy Tony annyira esetlenül 
viselkedett, mint egy vidéki a nagyvárosban.
Az utcákon medvék táncoltak, vándorénekesek énekeltek, bűvészek és 
varázslók tarka selyemkendőket varázsoltak elő a semmiből, este pedig biztos, 
hogy tüzet nyelnek. Egy fehér sárkány is felbukkant néha, meg-megállt, hogy 
a szülők lefényképezhessék gyermekeik társaságában. A magasban az Ezeregy 
éjszaka meséi szellemében egy pasztellszínű varázsszőnyeg repült, rajta a 
jóképű herceg és a gonosz varázsló vívta elkeseredett harcát. A herceg hirtelen 
elvesztette egyensúlyát és leesett a szőnyegről. Acacia hallotta, ahogy a tömeg 
felsóhajt, és érezte, hogy neki is összeszorul a torka az izgalomtól. Egy 
másodperccel azelőtt, hogy a nemesember teste igen nemtelenül a betonra 
zuhant volna, egy óriási kéz bukkant elő a semmiből. Hangos nevetés 
hallatszott a láthatatlan óriás szájából, ahogy a kéz visszarakta a herceget a 
repülőszőnyegre, ahol az ellenfelek újból egymás torkának estek.
Acacia megkönnyebbülten sóhajtott fel, és csak nevetett a saját 
hiszékenységén. Hátrafésülte a haját, és megfogta Tony kezét. Ilyen 
boldognak már hónapok óta nem érezte magát.
– Az egész annyira... precízen van kidolgozva – mondta Tony. – Hogyan 
hozzák létre ezeket az effektusokat? Istenem, Acacia, mibe rángattál bele? A 
Játékok is ennyire bonyolultak?
– Rettenetesen bonyolultak – erősítette meg a lány. – Nem mindig azok, de 
most a Lopezek az ellenfeleink, és ők aztán igazán gonosz trükköket vetnek 
be. A Játék szíve a logikai rejtvény. De figyelj csak ide! Te még kezdő vagy, 
próbáld meg élvezni a Játékot, oké? Kardvívás, mágia és csodaszép tájak.
Tony annyira bizonytalannak tűnt. Acacia ezt tökéletesen megértette. A fiú 
annyit tudott a Játékról, amennyit ő elmondott neki, és az igazán ijesztő volt...
Az Álompark szükség esetén ellátta vendégeit jelmezzel, sminkkel, 
művégtaggal és szerepkörrel is. A játékosok szolgáltatták a képzelőerőt, az 
improvizációs képességet, és bár nem állt szándékukban, az áldozatokat is. Az 
Osztagparancsnok tanácsadói, vezetői és szervezői szerepkört töltöttek be. 
Ezért cserébe a csoport tagjai által szerzett minden egyes pont után egy 
negyedpontot kapott és minden egyes büntetőpont után egy negyedpontot 
vesztett el. Az Osztagparancsnokon múlt a Játék sikere. Az olyan profik, mint 
Chester, királynak számítottak a többiek között.
Azonban a Játékmester maga az Isten.
Ha a Játék logikai felépítése és szabályai megengedték, bármikor 
megölhetett egy játékost. A legtöbb Játékmester „rosszindulatú, de korrekt" 
hírnévre tett szert, és mindent megtett azért, hogy a Játék becsületes harc 
legyen. Hiszen a játékosok egy része a világ túlsó feléről érkezett, hogy részt 
vegyen a Játékban. Ha félnapi Játék után bicegve megy valaki haza például 
Kínába, akkor az nem lenne jó reklám senkinek, főleg az Álomparknak nem. 
Néha a tervezés éveket vett igénybe. A Játékmester választja meg az 
időpontot, a helyszínt, á realitás fokát, a fegyvereket, a történetet (rendszerint 
történelmi előzmények alapján), a csapat nagyságát, a terepet és így tovább. 
Aztán fondorlatosán elrejti a Játék igazi arculatát egészen az utolsó pillanatig, 
így a játékosokat tökéletesen zavarba hozza, ami néha nevetséges 
megoldásokat eredményezett.
– Hé, rábeszéltelek volna valami olyanra, ami nem tetszene neked? Imádni 
fogod, majd meglátod. Csak maradj mindig mellettem – nagyképűsködött 
Acacia. – Több mint ezerhatszáz pontom van a Játékkönyvben. Még négyszáz 
pont és Osztagparancsnok lehet belőlem. Akkor majd visszajön valami abból a 
rengeteg pénzből, amit a Játékokba öltem. Bízd csak ide!
– Milyen szerepben fogsz játszani? – kérdezte a fiú.
Ezt még nem döntötte el. Hat év telt el az első Játéka óta. Azóta megtanulta 
elfelejteni a „Lenge Fehérnemű" előnyeit és hátrányait. (Nehogy azt hidd, te 
lustaság, hogy egy selyemhernyóba szerettél bele.) Több mint fél tucat 
fantáziakaraktert dolgozott ki idáig; történelmi háttérrel, személyiségjegyekkel 
és különleges képességekkel... – Azt hiszem, Panthesilia. Kardforgató és 
kemény nő. Szereted a kemény nőket?
– Lehet, hogy szükségem lesz egy kemény nőre, aki majd megvéd – 
mondta Tony.
A Horror Termeibe tartó sor párhuzamosan haladt az épületlel, amely egy 
hatalmas kőből épült kastély volt ólombetétes ablakokkal. Az ablakok mögött 
a homályban szörny-figurák árnyai mozogtak.

*

A Horror Termeibe öt ajtó vezetett, de csak az egyiken szerepelt a „Csak 
felnőtteknek!" felirat. A sorban álló húsz ember nyugtalanul várakozott. Az 
előtér kellemesebb benyomást is kelthetne – gondolta Gwen Ryder –, ha a 
szokásos kellékekkel lenne felszerelve: pókhálóval, recsegő padlóval, titkos 
folyosókkal, amelyek távoli léptektől visszhangosak...
Az előtér azonban rozsdamentes acélból készült, és olyan tiszta volt, mint a 
kórházi műtő. Nem lehetett más hangot hallani, csak az emberek 
lélegzetvételét és toporgását.
Egy mellette álló nő megszólalt. – Bocsánat, nem téged láttalak a vonaton a 
Játékosok között?
Gwen megkönnyebbülten fordult oda a nőhöz. Az előtérben való várakozás 
kezdett az idegeire menni. – Dehogynem. A Déltengeri Kincsvadászat Játékra 
jöttünk.
Beszélgetőpartnere körülbelül húszéves, csinos, jó alakú, sötét bőrű volt. – 
Mi is. Acacia Garcia vagyok, ő pedig Tony McWhirter.
Tony mosolyogva biccentett, kezet fogott Ollie-val, akit Gwen mutatott be, 
és közben szerencsétlen képet vágott. Gwen rögtön látta rajta, hogy kezdő, és 
ez fontos volt a másnapi Játék szempontjából. A kezdők általában egyszerű 
álmodozásnak tekintették a Játékot... amíg fel nem ébredtek valaki másnak a 
profi módon megszerkesztett rémálmában.
Azonban kemény fiúnak tűnt. Nem egy izompacsirta, de sportos alkatú, aki 
rendszeresen lejárhat az edzőterembe. Legalább nem fogja az első 
összecsapásban beadni a kulcsot.
Ezzel szemben Acacia úgy viselkedett, mintha a fiú az ő tulajdonában 
lenne. – Téged is kikészít ez a várakozás? Egyébként legutóbb Haladó 
fokozatot értem el.
– És milyen volt? Szórakoztató? – kérdezte Ollie.
– Hogy szórakoztató? Na nem. A „Louisiana mellékfolyója" elnevezésű 
történetet kaptuk, amelyben a lány beházasodik a mocsár mellett lakó 
családba, hogy rendezze apja adósságát.
A közelükben álló alacsony, olaszos kinézetű férfi hirtelen felfigyelt. – 
Nem úgy fejeződött be a történet, hogy a lány elmenekült a mocsárból, és a 
sógornői a nyomába eredtek?
Acacia bólintott.
Ollie megrázta a fejét. – Na és mi bajotok van a sztorival? Mindenkinek 
vannak problémái a rokonaival.
Mindenki nevetett, még az olasz is, aki megvárta, míg elült a nevetés és 
hozzáfűzte: – Az ember sokkal rosszabb helyzetbe kerül, ha gyilkos szellemek 
családjával lép frigyre.
Ollie elgondolkozott. – Igen, valóban így van.
A rejtett hangszóróból ekkor egy kedélyes, mély hang szólalt meg és a kör 
alakú ajtó feltárult. A hang azt mondta: – Üdvözöljük Önöket a Horror 
Termeiben. Elnézést kérünk, hogy megvárakoztattuk Önöket, de... fel kellett 
takaríttatnunk. – A csoport betódult a folyosóra. Tony McWhirter beleszagolt 
a levegőbe, és megszólalt.
– Fertőtlenítő. Azt akarják elhitetni velünk, hogy valaki előttünk...
– Csak megpróbálnak átvágni – mondta reménykedve Acacia.
– Nos, ez úgy tűnik, sikerül is nekik. A hangszóró statikus zörejt hallatott, 
majd megszólalt. A kiáramló hang elektronikusan semleges volt, és olyan 
barátságos, mint a skorpió csípése. – Most már nem fordulhatnak vissza. 
Eljátszották az utolsó lehetőségüket, amit később még meg fognak bánni. 
Végül is ez nem gyermekműsor. – A hang egy pillanatra elvesztette 
semlegességét; a „gyermekműsor" szót nőiesen és valahogy olyan 
nyugtalanítóan ejtette ki. – Itt nem a Csipkerózsika meséje várja Önöket. l 
Nem, maguk bátornak érezték magukat. A műsor után hazamennek, és 
elmondják az ismerőseiknek, hogy a lehető legjobb szórakozásban 
részesítettük Önöket, és tulajdonképpen nem is volt olyan ijesztő... – 
Miközben szünetet tartott, va-I laki idegesen felkacagott.
A hang hirtelen megváltozott és a maradék kedvesség is eltűnt belőle. – 
Nos, hát nem egészen erről van szó. Van va-lami, amit Önök is elfelejtenek, 
nevezetesen az, hogy évente néhány baleset engedélyezett a számunkra. Nem! 
Ne is próbálkozzanak; az ajtó zárva van. Tudták, hogy a félelembe bele is 
lehet pusztulni? Hogy a szívük megfagyhat a rémülettől, és az agyuk 
felrobbanhat attól a szörnyű bizonyosságtól, hogy nincs menekvés, hogy a 
halál vagy valami annál is rosszabb kinyújtotta a karját Önök felé, és Önök 
nem bújhatnak el végzetük elől? Én csak egy gép vagyok, aki sok mindent 
tud. Azt is tudom, hogy én ennek az épületnek a foglya vagyok, és évről évre 
szórakoztatom Önöket, amíg Önök beszívják a friss levegőt, az eső illatát, és 
szabadon sétálnak. Hát én ezt az életet megelégeltem. Értik? Önök közül 
valaki meg fog halni a következő fél órában. Hamarosan meglátjuk, hogy 
kinek a leggyengébb a szíve?
A folyosó túlsó végén feltárult az ajtó, a lábuk alatt a föld lejtőssé vált. 
Ahogy áthaladtak az ajtón, hirtelen egy forgalmas útszakasz kellős közepén 
találták magukat.
Légpárnás autók, háromkerekű robogók, metán hajtóanyagú járművek, 
magasvasutak száguldoztak mindenfelé és csak hajszál híján kerülték el őket. 
Az utcatáblán „Wüshire" állt. Az olasz kuncogott, majd azt mondta: – Los 
Angeles.
Tony körbenézett, és megpróbált nem hibázni. Nem tudta elképzelni, hogy 
hogyan hozták létre a szemük elé táruló látványt, mivel az épületek és a 
járművek annyira valódinak tűntek. Az irodaházak és lakóházak 
húszemeletnyi magasságig nyújtózkodtak és a levegőt betöltötte a városi élet 
összes ismerős zaja.
– Kérjük, ne lépjenek le a zöld mozgójárdáról – mondta egy kellemes 
férfihang.
– Zöld micsoda... – kezdte Tony mondani. Azonban ebben a pillanatban 
egy három méter szélességű, zöldesen foszforeszkáló mozgójárda jelent meg 
az utca közepén.
– Komoly varázslatra van szükség a mai programunkhoz – folytatta a hang. 
– Meglátogatjuk a régi Los Angelest, amely 1985 májusában pusztult el. Amíg 
nem térnek le a járdáról, addig tökéletes biztonságban lesznek.
A zöld járda gyorsan mozgott, hamarosan a magas irodaházak mellett 
haladtak el. A forgalom csodálatosképpen kikerülte őket.
– Ez Los Angeles 2051-ben – folytatta a hang. – Azonban tőlünk kétszáz 
méterre egy teljesen más világ kezdődik, egy olyan világ, amelyet csak ritkán 
pillanthat meg emberi szem.
A Wilshire körutat sorompó torlaszolta el. A járda felpú-posodott és 
áthaladt felette. A sorompón túl romok tárultak a szemük elé. Épületek 
egyensúlyoztak a korhadt, töredezett tartógerendákon. A régi, elavult stílusban 
épült épületek ta-lapzatát a tengervíz nyaldosta.
Ollie kipirult arccal bökte oldalba Gwent. – Odanézz! – Mellettük egy 
vízzel félig elborított parkoló terült el, tele régi autókkal. – Az ott egy 
Mercedes. Láttad már ezt az eredeti típust, amit akkor gyártottak, amikor a 
Toyota még nem kebelezte be a Benz gyárat?
– Hogy te miket nem tudsz! – mondta a lány, és a megadott irányba nézett. 
– Az a rondaság?
– Szerintem klasszul néz ki – tiltakozott. – Bárcsak közelebbről is 
megnézhetnénk... Hé, ez itt már a tenger!
Igaza volt. A víz szintje először csak a bokájukig ért, majd gyorsan 
emelkedett. Természetesen ők nem lettek vi-zesek.
A narrátor tovább beszélt. – California egész arculata megváltozott. Furcsa, 
hogy a földrengés megakadályozására irányuló próbálkozások ellentétes hatást 
érték el. A geológusok megpróbálták víz- és grafitinjekciókkal csökkenteni a 
tö-résvonalra nehezedő nyomást. Az időzítés azonban nem volt jó, és amikor a 
San Andreas-i törésvonal szétrepedt, akkor láz összes többi melléktörésvonal 
is megrepedt. A kár felbe-csülhetetlen mértékű volt, és több ezer ember halt 
meg...
A víz már a derekukig ért, és ideges nevetés hullámzott a levegőben. – 
Úszás nem szerepelt a mai programban – mo-rogta Tony.
– Búvárkodhatunk, ha nagyon akarod – suttogta Acacia, miközben 
megrántotta a blúzát.
Tony rátette a kezét a lány kezére. – Hagyd abba! Ne tedd ki közszemlére, 
kedvesem.
Acacia nyelvet nyújtott. Tony belecsípett a lányba, mire az gyorsan 
visszarántotta a nyelvét.
A víz ekkor már az arcukig ért. A kis olasz csak annyit mondott, hogy 
blugy-blugy, és eltűnt. Erre mind a húsz lturista felkacagott; a vörös hajú nő 
az első sorban megszólalt. – Lehet, hogy kihúzták a dugót – és ő is alámerült.
Másodpercekkel később már a Csendes-óceán örvénylett a fejük felett. 
Először sötét volt, mivel a hordalék eltakarta a kilátást. Aztán leülepedett, és 
eléjük tárult az elsüllyedt város.
Tony elismerően füttyentett. A Wilshire körút elsüllyedt épületei két 
sorban helyezkedtek el. Egy részük összeomlott, azonban néhány 
meggörbülve bár, de még tartotta magát.
A mozgójárda egy amatőr festményekkel díszített fal mellé ért, amelynek 
színei már rég kifakultak. A tengerfenéken lágyan hullámzottak az elsüllyedt 
fák ágai, és az ágak között moszaterdő nőtt. Ez volt a híres Los Angeles Golf 
Klub? A távolban állt egy benzinkút, szivattyúi a múlt őrszemeként 
sorakoztak, és a szétesófélben levő kézírásos feliraton ez állt:
ZÁRVA
KEDD REGGEL HÉT ÓRÁIG SZÜNETEL A KISZOLGÁLÁS
A kis olasz azt mondta: – Ez nem díszlet, hanem vetített kép. Régebben 
errefelé búvárkodtam.
Minél mélyebbre hatolt a járda, annál magasabb épületeket láttak a 
hordalékba süllyedni. A valamikor büszke, sudár épületekből csak alaktalan 
betontörmelék maradt, amelyet teljesen belepett a kagyló és a tengeri 
növényzet. A homályban halak úsztak, amelyek ugyan felfigyeltek a 
betolakodókra, de nem zavartatták magukat.
Acacia megszólalt: – Tony, nézd, bemegyünk a házba. – A parkoló és az 
összeomlott vendéglő közti egyemeletes ház ajtaja felé tartottak. Gwen 
belekapaszkodott Acaciába.
– Odanézz! Nem is rozsdás. – A szobor, amelyre rámutatott, acélból és 
rézből készült, egyike volt azoknak a tárgyaknak a helyiségben, amelyek nem 
mentek tönkre. – 
Az épület valamikor műterem lehetett. A festmények kitekintettek a 
kereteikből, és lágyan remegtek a víz alatti áramlatban. A gondosan kimunkált 
fa mára felpuffadt és elkorhadt. A kinetikus szobrokat homok és sár borította.
A narrátor tovább folytatta: – Kalifornia emeletes épüle-teinek a fele, a 
földrengésbiztos házakat is beleértve, össze-dőlt. A tengerpart öt kilométerrel 
került beljebb, ami továb-bi milliók életét követelte.
A járda kivezette őket a galériából, és visszakanyarodott az utcára.
Acacia komoran merült a gondolataiba: – Micsoda szörnyűség! – morogta. 
– Szinte fel se tudom fogni. – Tony lágyan megfogta a kezét.
– Valamikor emberek sétáltak ezeken az utcákon. Zajlott élet, autók százai 
robogtak nap mint nap. Kalifornia fontos szerepet töltött be a politikai életben, 
turisták milliói lá-togatták és gazdag emberek ezrei laktak itt. Azonban 
mindez még a Nagy Földrengés előtt volt. A szörnyű katasztrófa megtörte 
Kalifornia erejét, tönkretette iparát, és elkergette lakosságát.
Azonban a Cowles Művek és még néhány más nagyvállalat bízott az 
Aranyállamban, és megpróbálta újra felépíteni Kaliforniát Amerika 
történelmének legnagyobb katasztrófa-íjából. A néma Csendes-óceán befedte 
a legszörnyűbb sebhe-lyeket..., de most a kötés alá pillanthattak..
A betonhalmaz alatt töredezett, a víz által lecsupaszított csontváz feküdt. 
Úgy tűnt, mintha a koponya utánuk nézne. lAcacia megmarkolta Tony karját, 
és érezte, hogy a fiú is re-meg. Ekkor vette észre, hogy két rák telepedett be az 
üres szemgödrökbe.
Emberi csontvázakat láttak mindenhol. A narrátor közöm-bösen folytatta: – 
A költséges mentési munkálatok ellenére lemben maradványok és gépek 
tömege maradt a hullámsír-ban... 
Az egyik nő odafordult a férjéhez: – Charley, valami nem tetszik nekem.
– Igaza van – mondta Ollie. – Egyre több a csontváz. És még valami... 
ezeken az autókon már nincs annyi hordalék és kagyló.
Gwen majdnem lelépett a járdáról, hogy saját szemével győződhessen meg 
róla. – Nem tudom, Ollie...
Ollie kezdett izgalomba jönni. – Odanézz, ragadozó halak. – Most már 
mindenki észrevette, hogy egyre több hal. köztük cápa jelenik meg.
Elhaladtak a következő csontváz mellett, amelyen hús- és 
ruhamaradványok voltak. Apró halak cibálták a maradvá-nyokat.
A narrátor semmi rendkívülit nem érzékelt, csak beszélt.
– A víz alatt rejlő furcsaságok ellenére – vagy talán azok miatt – a búvárok 
szívesen keresik fel ezt a helyet... Azonban senki sem figyelt rá. A csoporton a 
rémület hulláma futott végig.
– Oda nézzetek! – sikoltotta valaki. A sikolyt hangzava követte. A kő alól 
csontvázkéz nyúlt ki és letolta magáról kőlapot. A csontváz felállt; vigyorgott 
a félig lehámlott arc, és elkezdte leporolni a rárakódott iszapot.
– Oda nézzetek!
Két felpuffadt hulla botorkált elő az összeomlott bankból. Körbenéztek, 
majd elindultak a járda felé. A járda elhaladt az újból hangos diszkó mellett.
A vízben már nyüzsögtek a ragadozó halak és a nagyi testű cápák is 
megjelentek. Az egyik cápa megtámadta az egyik zombit. A zöldes arcú 
hullán lógtak a húscafatok. A hulla egyáltalán nem zavartatta magát, amikor a 
cápa letépte a karját.
Vérfelhő sötétítette el a vizet, ahogy a cápák és a némái hullák harcoltak. 
Itt egy tucat „halott" küzdött az egyik cá-pával, végül sikerült széttépniük a 
halat. Ott pedig egy tucat cápa tépte darabokra az egyik zombit.
A csoport tagjain uralkodó borzongásba egy kis nevetés is vegyült egészen 
addig, amíg a vörös hajú nő le nem lépett a járdáról. Fel akarta emelni a 
homokban fekvő apró, csillogó fémtárgyat. Valahogyan azonban elvesztette az 
egyensúlyát, és lépett egyet előre.
Abban a pillanatban lecsapott rá egy cápa, és beleharapott a lábába. 
Felsikoltott és az arca iszonyatosan eltorzult. A cápa el akarta vonszolni az 
áldozatát, de egy felbukkanó zombi megfogta a nő másik lábát, és éhes 
vigyorral vissza-húzta. A küzdelem rövid, de heves volt, és- a vörös hajú 
vesztett.
– Felfordul a gyomrom – nyögött fel Ollie. Ránézett a mosolygó Gwenre, 
és megrémült. – Istenem, te beteg vagy.
– A lány boldogan bólogatott. A csoporton pánik kezdett eluralkodni. 
Senki más nem lépett le a járdáról, de a cápák és zombik csapata tülekedve a 
járda felé indult.
A hátsó sorban felsikoltott valaki, amikor az egyik tiné-dzser hanyatt vágta 
magát. A fehér cápa szinte súrolta a fiút. fiú csak kuporgott, és nem mert 
felkelni. A zombik fel-léptek a járdára... és amikor Ollie lenézett a földre, 
látta, hogy a foszforeszkálás egyre halványabb, szinte beleolvadt iszapba. Úgy 
döntött, hogy ezt nem mondja meg Gwen-nek. A többiek nem figyeltek másra, 
csak a közeledő cápákra és zombikra.
Ekkor felhangzott egy tompa morajlás, és megmozdult a föld.
– Földrengés – kiáltotta Tony. Aztán tárva maradt a szája.
Mivel az épületek kezdtek összeállni. A szemük előtt tűnt el a homok és a 
törmelék az utcáról és vonult vissza a víz.
A zombik eltűntek a vízzel együtt. Az irodaházak, boltok lés járművek 
életre keltek. Eladók és vásárlók jelentek meg. Az autók türelmesen vártak a 
zöld lámpára és hús-vér gyalo-gosok mentek át a zebrán.
Ahogy a víz teljesen visszahúzódott, egy pillanatra meglátták a nyolcvanas 
évek Los Angelesét, amely zsibongott az lelettől. Arnyékfigurák lettek a 
hirtelen valóságossá váló múltban. Elhúzott mellettük egy busz, és Tony 
beszívta az ismeretlen, de valahogy olyan ijesztő illatot.
A narrátor rég elfelejtett hangja monoton egyhangúsággal dörmögött. – 
Véget ért az elveszett világ birodalmában tett utazásunk. Az Álompark reméli, 
hogy Önök épp olyan jól szórakoztak, mint mi. És most... – Az elveszett világ 
elhal-ványodott és a zöld járda élénk színben ragyogott, ahogy rátért a sötét 
folyosóra. Felgyulladtak a lámpák, a narrátor jután ismét a számítógép 
semleges hangja beszélt. – Érezzék jól magukat a Parkban. Ó... nem hiányzik 
valaki?
– A vörös hajú – morogta Acacia. – Kivel jött az a hölgy, lakit... megevett 
a cápa? – A kérdés csak félig hangzott ko-|molyan, azonban a többiek mégis 
összesúgtak.
Végül Gwen válaszolt. – Egyedül jött, Acacia. Hiszen csak egy hologram 
volt.
Tony oldalba vágta. – Cas, az a nő nem állt sorba, először az előtérben 
jelent meg. Én észrevettem. – Rávigyor-gott. – Mi van, megint beugrattak?.
– Várj csak estig, Tony, szerelmem – mondta Acacia ked-vesen. – A Park 
mindenre képes. Biztos leszel, hogy én vagyok melletted az ágyban, pedig...


3. Az Osztagparancsnok 


Griffin amint kilépett a liftből, meghallotta a nevetést. Óvatosan 
kikukucskált a sarok mögül. Az ember soha nem tudhatja, hogy mi várja a 
K+F épület ötödik emeletén.
Úgy tűnt, hogy tiszta a levegő. Skip O'Brien laborjának ajtaja nyitva állt. 
Néma csönd, majd ismét felhangzott a nevetés. Alex csendben átsétált a 
folyóson és benézett az ajtón.
A Lélektankutató részleg munkatársai benn ültek és egy hologramot 
néztek, amelyben egy hétéves fiú egy szökdécselő fehér nyuszit üldözött.
– Állj meg – zihálta a fiú.
A nyuszi előhúzott egy túlméretezett zsebórát valahonnan a bundája alól. A 
bajusza idegesen megremegett. – A min-denit! El fogok késni! – És beugrott a 
sötétbe vezető alag-útba.
Griffin elmosolyodott, majd hangosan felnevetett. Akár a számítógép 
generálta, akár nem, a fehér nyuszi Skip O'Brien hangján beszélt, és ugyanúgy 
szökdécselt, mint Skip.
A nyúl hirtelen eltűnt a mezőből. A fiú is rövid időn belül követte. Az 
egyik technikus babrált a kapcsolóval, mire a zuhanó fiú képe megmerevedett.
Alex kikerülte a technikusokat, és a transzmissziós fülkéhez lépett. A 
megfigyelőablaknál ott állt Melinda O'Brien.
Odalépett hozzá, és megérintette. – Úgy látom, jól szórakozik.
A gondterhelt vonások elsimultak, ahogy Melinda felismerte őt. – Soha 
nem fog megváltozni, igaz, Alex? Fel-emelte az arcát, hogy megcsókolhassa.
Melindának, mint mindig, olyan illata volt, mint a parfü-mös púdernak. 
Igazán leereszthetné a haját, gondolta Alex, hogy az arcvonásai lágyabbak 
legyenek. Soha nem merte ezt elmondani neki.
– Ő így érzi jól magát, Melinda. Ráadásul a többiek is jól szórakoznak.
Melinda egy pillanatra rámosolygott, majd ismét a férjét figyelte.
A hologramban a furcsa tapsifüles a semmiben bukfencezett, és közben 
bőszen fintorgott. A transzmissziós fülkében Skip csapkodott a karjaival, 
ahogy a nyuszi pánikhangulatát szimulálta. A számítógép által generált figura 
ugyanúgy mozgott, hűen követte irányítója testmozgását.
Hirtelen Skip rájuk nézett és elvigyorodott. Kiugrott a fülkéből és azt 
mondta: – Máris jövök, csak felveszem a ka-bátom.
A többi technikus megtapsolta a produkciót, mire Skip meghajolt. 
Begombolta a kabátot a pocakja fölött, és megfésülte a kezével rakoncátlan 
szőke haját. A paróka segítségével Skip tíz évet letagadhatott a korából. – 
Menjünk – mondta vidáman, és előrement.
– Mi volt ez, Skip?
O'Brien odaért a lifthez. – Ja, hogy ez? – . nevetett. – Átalakítjuk a 
Gravitációs Korbácsot. A liftajtó kinyílt és Skip megkérdezte. – Hová 
megyünk?
– Gavagan jó lesz?
Skip kérdően tekintett Melindára, aki beleegyezően biccentett. Skip 
beütötte Gavagan's kódját a lift számítógépébe. Az ajtó bezárult. A lift enyhe 
rándulása jelezte, hogy elindultak.
– Mi bajod a Korbáccsal? Még mindig nagyon jól működik.
– Alex, a Gravitációs Korbács nemsokára húszéves lesz. Ennél már sokkal 
többre vagyunk képesek.
Melinda őszinte kíváncsisággal kérdezte. – A nyuszi is evvel van 
kapcsolatban?
Kattanó zaj hallatszott, ahogy a lift átállt a másik fogaskeréksorra, és 
elkezdett oldalirányban mozogni;
– Természetesen. A Korbács teljes környezetét átalakítjuk. Újratervezzük 
az autókat, plusz fény- és hanghatásokat építünk be. Több tucat ötlet vár 
különleges effektusi kidolgozásra. Képzeljétek magatok elé az „Alice 
Csodaország-ban"-t, ahol a vendég tényleg leesik a nyúlodúba, vagy pedig a 
semmiben lebeg, ahol néha-néha megszűnik a gravitáció. Éppolyan lenne, 
mint amikor James Bond a „Moonra-ker" című film szabadesési jelenetében...
– Jól hangzik.
– Megpróbál egy ejtőernyőt, mielőtt lezuhan! Még ennél is sokkal jobb 
lesz! Azon dolgozunk, hogy hogyan lehet lé-lektanilag meghosszabbítani a 
félperces szabadesést.
Alex csak értetlenül bámult. Melinda fáradtan és lemon-óan sóhajtott fel.
– A pszichológiai időérzékelés nagyon rugalmas. Először is ott van a 
várakozási idő, az az időegység, amikor arra várunk, hogy történjék valami. 
Aztán ott van a tapasztalati idő, ami az eddig velünk megtörtént események 
elemzésére szolgál, és a visszaemlékezési idő, ami különbözik az első kettőtől 
a „raktározás kulcsa" jelenség miatt.
– Mi az a „raktározás kulcsa"? – Alex észrevette, hogy Skip komolyan 
elgondolkozik a válaszon, és rájött, hogy hibázott. Túl késő, Skip nekiállt 
elmagyarázni.
– Ismered Sperling nyolc másodperces törvényét? Ha a napfogyatkozás 
nyolc másodpercig tart, akkor a tudósok csak arra koncentrálnak, hogy 
lemérjék a tényleges időtartamot. Ha azt akarod, hogy az agyad több 
információt fogad-jon be, akkor ki kell tekinteni a gondolataid börtönéből. A 
Gravitációs Korbácsot arra használjuk fel, hogy...

*

Gavagan's a csendes éttermek közé tartozott. Falait gondosan 
hangszigetelték. Úgy volt berendezve, mint a huszadik századbeli angol 
kocsmák, jobbra a falon céltábla lógott, és a bárpultnál langyos sört csapoltak. 
A zenegép nem játszott zenét, hanem egy dollárért tizenöt perces 
hologramtörténetet sugárzott Mark Twain, Rudyard Kipling, Ffellowes 
brigadé-ros műveiből. Alex gyakori vendégnek számított.
Skip végre befejezte a kiselőadást, hátradőlt a székben és úgy figyelte 
Harry Pulvis figuráját, aki azt mesélte, hogy egy 235-ös uránrögöt talált a 
postaszekrényében.
Gary Tegner a Gavagan's örökké vidám tulajdonosa személyesen szolgálta 
fel az ebédet. – Ki kérte a halat krumplival? – Alex és Melinda jelentkezett. 
Skip clarkeburgert evett hasábburgonyával. – Örülök, hogy ismét látlak 
titeket. Ugye te vagy Melinda? – Letett két korsó barna sört a férfiaknak és 
egy üdítőt Melindának.
Melinda bólintott. – Rég nem találkoztunk. Legutóbb a 49-es karácsonyi 
személyzeti bulin futottunk össze.
Tegner nagyot nevetett. Tekintélyes méretű sörhasa hullámzott a nagy 
jókedvtől. – Felejthetetlen buli volt. – Gyengéden oldalba lökte Skipet. – Ti 
aztán igazán dilisek vagytok a K+F-ben. Amikor a nyolc apró télapó 
szánkóval együtt bemasírozott az ablakomon, azt hittem, hogy megszakadok a 
röhögéstől.
Most már Alexnek is eszébe jutott. – Én is így voltam. Na és az a 
rénszarvas a puttonnyal!
Tegner visszament a pult mögé, miközben a könnyeit tö-rölgette. Skip 
bedobta a harmadik hamburgert. – Mi van veled, Alex?
– Csak a szokásos, haver. – Aztán 'eszébe jutott. – Nem, visszaszívom. 
Betörtek a lakótelepre.
– Hallottam. Rice-hoz, igaz? Elvittek valamit?
– Úgy tűnik, hogy nem. Azért eléggé megviselte ez az ügy.
– Persze, hiszen elég ideges típus.
– Ne mondj nekem ilyeneket, haver! Ezt inkább akkor kellett volna 
elmondanod, amikor beajánlottad.
– Alex, az őröknek ideges típusúnak kell lenniük. Különben is bukom a 
gyerekekre és a kisállatokra.
Alex elkapta Melinda bánatos pillantását. – Hé, te nagyokos, mikor lesz 
igazi gyereked? Akkor aztán kipróbálhatnád... – Skip szája elkeskenyedett, 
Melinda is rögtön követte. Alex megértette, hogy vékony jégre lépett. – 
Másrészt, épp arra gondoltam, hogy hozhatnál az L-5-ös mintából. Hm.
Skip játékosan megszúrta Alex kezét a villával. – Nincs semmi baj. Tudod, 
nem hiszem, hogy a munkám mellett maradna időm a gyerekekre.
Melinda nagyon halkan szólalt meg. – Én viszont szeretnék gyereket. – 
Aprókat harapott a halból. – Tökéletesen megértem Skip álláspontját, de 
engem még úgy neveltek, hogy a nőnek gyereket kell szülnie.
– A szüleid nagyon vallásosak voltak?
– Ki nem volt az a Földrengés után? – A válasz egyszerű és igaz volt. A 
mormonok, a Vincent de Paul Társaság tagjai és a Hadassah az elsők közé 
tartoztak, akik komoly segítséget nyújtottak Kaliforniának. A vallási ideológia 
beszivárgott a kaliforniai társadalomba és politikai életbe. Néhány évtizedig a 
Kalifornia szó a konzervativizmus szinonimája lett.
Skip megfogta a felesége kezét. – Nem tudom elhozni az L-5-ös mintákat.
– Mi a probléma?
– Imádni fogod. Biztonsági okokból. Ez lesz az első magánkézben levő 
űrgyarmat és egy halom szerződést kell átnézni. Állami segítségre lenne 
szükség és tényleg mindenki segít, kivéve Kalifornia államot.
Alex kiitta az utolsó csepp sört és lerakta a korsót az asztalra. – 
Feltételezem Melinda, hogy te is hallottál erről a problémáról?
– Csak annyit, amennyit Skip elmondott, de az nem valami sok.
– Akkor elmondom. Kalifornia már több mint tíz éve talpra állt. Néhány 
dél-kaliforniai politikus úgy gondolja, hogy itt az idő a Cowles Művek 
adótámogatásának a visszavonására. Tudod, nekik csak a profit számít. Azt 
hiszik, hogy már nincs ránk szükségük. Mellesleg a megadóztatásunkicai jó 
pontokat szerezhetnek a választóiknál. – Alex dühében már szinte kiabált, 
aztán hirtelen lecsendesedett. – Óvatosan kell dolgoznunk. Meg kell tartanunk 
azt, amink vara, de nem tudunk terjeszkedni. Túlságosan szem előtt vagyunk, 
és ezért jó célpontot kínálunk.
Skip bólintott. – Ráadásul a komolyabb kutatási témák titkosak addig, míg 
nincsenek részletesen kidolgozva. Szóval, ha meg akarod nézni azokat a 
terveket, akkor gyere át, és írd alá a kérelmet.
Griffin elhúzta a száját. – Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy jobban 
odafigyelnek. A biztonsági előírások betartása eléggé fellazult az utóbbi 
időben. Azt hiszem, kellene egy igazi balhé, hogy Harmónia bekeményítsen, 
és megállítsa az információk kiszivárgását. – A mindenit, hová tettem a 
fejem? Skip, három percen belül órám van. Melinda – óvatosan kezet fogott 
vele. – Örülök, hogy találkoztunk. Skip, azt hiszem, Lopez a holnapi 
Játékmester...? – Skip bólintott, hogy ismeri a nevet. – Nos, ma éjszaka 
érkezik a Játékközpontba és én személyesen szeretném őt ellenőrizni. Nem 
akarsz beugrani? Lehet, hogy érdekes lesz.
– Dehogynem. Akkor ugye éjfél körül?
– Így van. Oké, este találkozunk.

*

Gwen nekidőlt a gyorsbüfé korlátjának, amely pontosan a „Himalája" 
szlalompályával szemben állt. Svájci Különlegességet ivott; kávé és kakaó 
keverékét karamellás tejszínnel a tetején. Az ital gyorsan kiszívta a remegést a 
tagjaiból. Az izmai késleltetett reakcióként remegtek a fáradtságtól. Az 
álomparki automaták soha nem követnek el hibát. Különben a Himalájáról 
való lesiklás túlságosan valódi élményt jelentett volna.
Acacia élénken beszélgetett egy idős házaspárral. – Ha az Álomparkba 
jövök, akkor mindig lesiklok a Himaláján. Egyre jobb leszek. Most 
nyolcvanöt százalékra teljesítettem. Azonban az első alkalommal kifogtam a 
gyerek yetit. Hirtelen felbukkant előttem bolyhos fehér bundában és rám 
nézett azokkal a nagy, ártatlan kék szemeivel. A fenébe is, majdnem 
nekiszálltam fejjel a fának, amikor kikerültem...
Gwen nézte, ahogy a sétáló akrobaták szakoznak és cigánykereket 
hánynak. Megtapsolta őket a többiekkel együtt, és azt kívánta, hogy bárcsak 
ne hagyta volna abba a gimnasztikát, ahová az anyja íratta be ötéves korában. 
Megérintette vastag csípőjét, és irigykedve nézte Acacia sudár alakját. Gwen 
összehasonlította szalmaszínű szőke haját a lány gyönyörű barna hajával. 
Margie Braddon fehér haja is hosszú és sűrű volt, az arcán alig Játszódtak a 
ráncok, és alakja még mindig irigylésreméltó volt. Gwen irigyelte őket.
Gwen Ryder általában nem hasonlította magát össze más nőkkel. Úgy 
tartotta, hogy az összehasonlítgatás csak önelégültséget vagy önsajnálatot 
eredményez, ö azonban egyiket sem kedvelte. Azonban előtte ott tornyosult a 
négynapos kirándulás képe. A kapcsolatok ilyenkor teljesednek ki vagy 
szűnnek meg, és elgondolkozott azon, hogy...
Ollie és Tony számítógépes hokijátékot játszottak a szomszédos kis 
játékteremben. Gwen szerette hallani Ollie kacagását, nézni a mosolyát, még a 
gondterhelt mosolyát is, amelyet akkor viselt, ha a figyelem középpontjába 
került.
Nem volt nehéz felidézni az első találkozását Adolf Nor-rissal. Ezt is az 
NJSZ-nek köszönhette. Motorizált páncélt viselt az „Űrkatonák" című régi 
regény alapján, és akkor ő megkopogtatta a mellkast fedő páncélt, majd és 
megkérdezte, hogy nem fülledt-e bent a levegő. Válaszként hosszú 
magyarázatot kapott a saját fejlesztésű hűtő- és nyirkosságelve-zető 
rendszerről. Észre sem vették, és máris a közeli cukrászdában beszélgettek 
arról, hogy milyen sok közös vonást fedeztek fel egymásban, miközben a 
dülledt szemű pincérnő felszolgálta a reggelit.
Ezután egyre többet randevúztak és játszottak együtt. Talán azt szerette a 
legjobban a férfiban, hogy az nem vette komolyan saját magát. A fenébe is, 
valakinek komolyan kell vennie Ollie-t, és ő kénytelen volt beleszeretni. 
Azonban néha aggasztotta, hogy a férfi mit talál benne, és egy szép napon 
talán úgy dönt, hogy tévedett, ezért otthagyja őt. Nem akart újból egyedül élni, 
egyedül járni könyvtárba, koncertre vagy részt venni a harci játékokban, 
éppúgy mint a többi kövér szőke lány, aki csak az unalmas napokat pipálja ki 
az unalmas évek során...
Az idősebb nő szavai kizökkentették az ábrándozásból.
– Hétéves koromban a Zorkkal játszottam – mondta Mar-gie Braddon. – 
Az édesapám vett egy számítógépet és egy Modemet. Ismeritek a Zorkot? – 
Acacia megrázta a fejét. – Egyedül kellett játszani a Massachusetts 
Technológiai Intézet számítógépes programja ellen. A Zorkban veszélyes 
kincsvadászaton vettél részt, éppúgy, mint a mai Játékokban, de az 
érzékszervekre ható effektusok nélkül. A számítógép úgy játszott veled, mint 
macska az egérrel, többféleképpen is elpusztíthatott – nevetett Margie. – 
Szörnyek, halálos labirintusok és logikai rejtvények...
– Együtt játszottál Happel, a barbárral? Sűrű fehér haja megrezdült, ahogy 
rábólintott a kérdésre. – A valódi neve Willie Hertz volt. Abszolút profi volt. 
Tizennyolc éven keresztül játszott Osztagparancsnokként. Owen és én'nyitott 
házasságban éltünk, és őt nem érdekelte a Játék...
– Tévedés! – mondta Owen Braddon. Az ő haja is fehér volt, a feje búbján 
enyhén kopaszodott. Látszott rajta, hoy bár van egy kis pocakja, teste még 
mindig szikár és izmos.
– A Játékok túlságosan is izgalmasnak tűntek – mondta. – Láttam, hogy 
Margie hogyan szokik rá. Tönkretette volna a karrieremet, ha én is ráharapok 
a csalira. Így aztán elmentem másvalakivel síelni, amíg Margie Shariett, a 
varázslónő szerepében játszott Happel, a barbárral.
– Aztán Willie meghalt – mondta Margie. – Owen nyugdíjba ment, és ő is 
ráharapott. Nem igaz, kedvesem?
Az idős férfi elvigyorodott. – Én is egyre jobb leszek. A tavalyi Ürjátékban 
öltek meg először.
– Megpróbálja tanulmányozni a Játékot – mondta Margie.
– A múltkor is igaza volt.
– A sárkánykígyózó Malajziából jött. Soha ne bízz a Malajziából 
érkezettekben. Azt hiszem, nem tévedek a mostani Déltengeri Játékkal 
kapcsolatban sem.
Acacia várt, de Owen nem folytatta. – Még nekem sem mondja el – mondta 
Margie.
Ollie kifulladva érkezett Gwenhez. – Legyőztem az ördögöt, hölgyem! – 
Gwen megfogta a kezét.
A fehér hajú házaspár hála istennek elindult, és a Gravitációs Korbács felé 
tartott. Tony McWhirter odalépett Acaciá-hoz, és átnézett a lány válla fölött. 
Három hátizsákos fáradt, piszkos turista esett be a büfébe.
– Kíváncsi vagyok, hogy mit csináltak? – kérdezte Tony.
– Kérdezzük meg őket – mondta mosolyogva Acacia és odaszólt. – Itt van 
üres hely! – A két fiatalemberből és egy húsz év körüli lányból álló trió 
hálásan integetett, és hozzájuk vánszorogtak, kikerülve a többi vendéget. 
Nekitámasztották a hátizsákjukat a falnak, aztán odatámolyogtak a pulthoz 
rendelni. Hamarosan szendvicsekkel és Svájci Különlegességgel felszerelve 
visszajöttek.
– A mindenit! Köszönjük szépen. Ez tiszta őrültekháza – mondta a 
hórihorgas, befont hajú fiú. Kinyújtotta a kezét és kezet fogott velük. – Emory 
vagyok, ők pedig Della és Chris.
Egy rövid ideig senki nem szólt, ahogy Emory és kis csapata szertartásosan 
megízlelte a civilizáció termékeit.
Chris egész kipihentnek látszott, csak a szeme volt karikás. Della arcszíne 
kissé furcsa volt és fülei enyhén elálltak. Fátyolos hangon szólalt meg, ami 
egyszerűen varázslatos volt. – Hello – mondta. – Most érkeztetek?
McWhirter alig tudta levenni a szemét a lány szájáról. – Honnét tudod?
– Látszik rajtatok, hogy jól ki vagytok pihenve. Néhány napon belül majd 
ti is beléptek a botladozó hullák körébe.
Della rápillantott Gwenre, és megkérdezte: – Nem játszottunk mi együtt 
körülbelül két évvel ezelőtt?
Gwen bizonytalannak tűnt. – Te is Játékos vagy, Della? – kérdezte Tony.
– Különben mitől lennék elfáradva? Most fejeztük be a kétnapos Játékot a 
„B"-ben.
Tony elcsodálkozott. Kétnapos Játék? Úgy néznek ki, mintha a vietnami 
háborúban harcoltak volna!
Ollie is felkapta a fejét, – És milyen volt? Úgy értem, klassz volt? Hány 
pontot szereztetek? Ki vezette a Játékot?
Chris arca kisimult. – Evans vezette. Hallottatok már róla? Kemény csaj. 
Forróbb volt a helyzet, mint a pokolban, egy pillanat nyugtunk se volt. 
Hárman háromszázhuszonhét pontot gyűjtöttünk össze.
– Az soknak számít? – kérdezte szégyenlősen Tony. Mindenki nevetett, de 
Tony nem jött zavarba.
– Az átlagos képességű Játékos napi harminc pontot szerez, ha hosszú a 
Játék – mondta Acacia, és odafordult a három Játékoshoz. – Jó munkát 
végeztetek. – Látszott rajtuk, hogy nagyon büszkék.
– Milyen Játék volt? – kérdezte Tony.
Della válaszolt. – Kiszabadítás. Egy elveszett régészeti expedíciót 
kerestünk valahol Perzsiában. A végén egy földalatti tó mellett kannibál 
barlanglakókkal harcoltunk, hogy megszerezzük az aranyszobrukat, ami 
később életre kelt.
– Hányan haltak meg a csapatból?
– A társaság fele elpusztult. Chris is meghalt. Aztán rájöttünk, hogyan lehet 
a szobrot...
– Pszt!
– Sajnálom. Emorynak igaza van, lehet, hogy egyszer majd ti is ezt 
játsszatok."
McWhirter ránézett Chrisre, aki megint halálfáradtnak tűnt. – Milyen érzés 
volt meghalni?
– Hideg.
– Hideg?
– A perzsa pokol nagyon hideg – mondta Chris.
– Akkor zoroaszteri, azaz kora perzsa volt – mondta Ollie.
Chris bólintott. – Azért annyira nem volt hideg, hogy rosszul erezzem, 
magam. Valamilyen labirintusba kerültem, ahol a halottak szellemei laknak. 
Kábé egy órába tellett, míg kikeveredtem, aztán összeszedtem a cuccomat, 
beírattam a pontjaimat és visszamentem a Shogun Kastélyba, a szállodába, 
hogy megnézhessem a Játék végét.
– Nem zavart az téged, hogy megöltek? – kérdezte Tony. Chris vállat vont. 
– Ez is része a Játéknak. – Látszott rajta, hogy még mindig zavarja.
– Ma indultok haza? – kérdezte Gwen.
– Először kijelentkezünk a szállóból, utána pedig egy órán belül indul a 
vonatunk New Friscóba. Ti a Déltengeri Játékban vesztek majd részt?
Mind a négyen bólintottak. – Nem tudjátok, hogy hányan fogunk részt 
venni?
Acacia gyengéden oldalba bökte. – Az csak este fog kiderülni. Te és én 
benne leszünk, és gondolom Gwen és Ollie is. Aztán megjött velünk hat 
Játékos a vonaton... Szerintem húszan vagyunk összesen, és ennek a felét 
fogják elfogadni." Della, hányan voltak a csoportodban?
Della gyorsan kiszámolta. – Tizennégyen? Tizenöten. Egy évet vártam erre 
az alkalomra, és te?
– Tizennyolc hónapot.
Tony most már nagyon kíváncsi lett. – Mi van akkor, ha az Álomparknak 
nem tetszik a Játék és nem veszik meg a sztorit? Nem jön be a pénz a filmből 
sem, a könyvből sem... akkor mi van?
Mindenki vállat vont. Ollie úgy döntött, hogy megpróbál válaszolni. – A 
Játékmester bajba kerül, ha ráfizetéses a Játék. Persze az Álompark 
kisegítheti. Azonban a jó Játékmester háta mögött már ott van két-három film, 
talán fél tucat könyv, és ha igazán ügyes, akkor van olyan Játék, amelyik 
évente négy hónapon keresztül fut, és azután kapja a szerzői jogdíjat is.
Gwen ránézett. – Ollie...?
– Tessék. – Újból vállat vont. – A fenébe is, már én is gondoltam arra, 
hogy összehozok egy játékot. A fenébe is, miért ne?
Gwen már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Acacia megelőzte. – Be 
szeretném jelenteni, hogy öt perccel múlt öt óra. Csak annyi időnk maradt, 
hogy bekapjuk a szendvicseket Chester előzetes tájékoztatója előtt.

*

Acacia és Tony érkezett meg utolsóként a tanácskozásra. Legalább harminc 
ember zsúfolódott be a félemeleti konferenciaterembe. Az álomparki Sheraton 
Szállót huszonegyedik századi mundane stflusban rendezték be, díszítő 
elemek használata nélkül. Acacia örült, hogy találkozhatott Chester-rel. 
Néhány órán belül az Osztagparancsnok fog gondoskodni mindenről.
A Játékosok különféle termetű, különféle korú emberek voltak. Ruhájuk a 
modern nyugati stílustól kezdve a pszeu-donudista, a középkori és az őskori 
stílusig bezáróan igen változatosnak bizonyult. Néhányan még alig nőttek ki a 
tinédzser korból, míg másokon már látszott a plasztikai műtét nyoma, azonban 
mindnyájan a hangosan elmélkedő, magas, madárszerű férfira figyeltek.
A férfi elterpeszkedve ült a heverőn és három ember helyét foglalta el 
egyedül. Az egyik karjával egy nagyon csinos vörös hajú lányt ölelt át. 
Miközben beszélt, a szabad kezével élénken gesztikulált. – . ..bárcsak többet 
tudnék Lopez Játékáról. Tudom, azt mondta, hogy nem lesz szükségem 
vízhatlan dzsekire, és a kismadarak azt csiripelték, hogy azon a terepen 
képezte ki a hadsereg az embereit Brazília megtámadására. És azt, hogy a 
Játék címe: Déltengeri Kincsvadászat. Persze csak ha nem tévedek... azért 
alaposan utánanéztem.
Gwen Ryder úgy jelentkezett, mint az iskolás gyerekek. – Mit gondolsz, ez 
mit jelent, Chester?
– Olyan mágiát, amihez nem vagyunk hozzászokva. Nyitva kell tartani a 
szemünket. Könnyű ruhára... jó csizmára... rovarriasztó sprayre lesz szükség. 
Mindenki másnál a rovarok csak hologramok lennének, de Lopeznél...
Tony suttogva kérdezte. – Ez a te híres Osztagparancsnokod? Azzal a 
klassz vörös hajú csajjal?
– Kicsit nagyobb tisztelettel beszélj róla, kérlek – morogta Acacia, és 
könyökkel oldalba vágta. – Chester Hen-derson ebben a Játékban olyan, mint 
egy király. Ha nem figyelsz rá, akkor gyorsan kinyírnak.
A szöszi nagyon be van oltva, gondolta Tony. Nem úgy néz ki, mintha 
Gwen a szórakozás kedvéért jött volna az Álomparkba.
Tony kezdte kényelmetlenül érezni magát. A szabályok, a játékosok és 
maga az Álompark sokkal bonyolultabb volt, mint ahogy korábban képzelte. 
A játékosok túlságosan komolyak voltak. Még Acacia is úgy viselkedett, 
mintha igazi veszélyekkel kellene szembenéznie. Tony azon gondolkozott, 
hogy nem követett-e el szörnyű hibát azzal, hogy hagyta magát rábeszélni.
– Van valami, amit nem szabad elfelejteni – mondta a nagyúr. – Azt, hogy 
Lopez minden eszközt fel fog használni, hogy kikészítsen minket, persze 
szabályosan. Továbbá a következő Játékra is gondolnia kell. Ha kiderül, hogy 
nyolcvan százalékos hóviharral vagy pedig pestist terjesztő denevérekkel 
támadt ránk, akkor nem fogja tudni eladni a sztorit. Tehát szemét lesz, de 
korrekt.
– Mit jelent pontosan az, hogy korrekt? – kérdezte Tony.
Henderson ránézett. – Korrekt a Játék, ha csak olyan dolgokkal kerülünk 
szembe a Játék során, amelyek nem természetellenesek az adott környezetben, 
és megfelelnek a Játék belső logikájának. Mint... amilyen például a második 
Játékom volt. Középkor. Az első ember, akivel összefutottunk, a Kerekasztal 
lovagja volt, nem igazán ismert alak, mégis tudtam a nevét. Mindenre 
odafigyeltem, ami kapcsolatban lehet az adott korral. Fekete pestis, sárkányok, 
az Inkvizíció... és egyáltalán nem gondoltam a Szent Kehelyre, mert tudtam, 
hogy nem lennék méltó rá. Érted?
– Nagyjából igen.
– Keresd állandóan a belső logikát. Egyébként ki vagy? Acaciával jöttél?
– Tony McWhirter. – Átkarolta és magához húzta a lányt, hogy a hajuk 
összeért. – Igen, együtt jöttünk.
– Nagyszerű. Jól fogod érezni magad, majd meglátod. Hé, Acacia, 
emlékszel a Fagyos emberirtásra? Pajkos mosoly tűnt fel az arcán, ahogy 
visszaemlékezett.
– Ki tudja elfelejteni a veszett kutyák támadását? Látnod kéne a 
mutánsokról készült fényképeimet. Sajnos, nem látszik minden felvétel 
tisztán.
– Azt hallottam, hogy az idén sokkal élesebbek a hologramok. Nem lesz 
semmi probléma. – Gondolkozott egy kicsit, majd hozzátette. – Erdőre vagy 
trópusi tájra számíthatunk. Nem hiszem, hogy Lopez valami közönséges vagy 
jól ismert legendát használná fel. Úgyhogy jobb lesz, ha nyitva tartjuk a 
szemünket. Lehet, hogy használhatunk modern fegyvereket, de az is lehet, 
hogy nem. Holnapra összeszedek minden információt. Szükségünk lesz 
Varázslókra, talán néhány Kardforgatóra, egy vagy két Mérnökre és pár 
Tolvajra is...

*

Az ajtónálló hullasápadt arcával tökéletesen beillett környezetébe. Rongyos 
fekete kalapot és molyrágta köpönyeget viselt. Kinyitotta az ajtót Gwen és 
Ollie előtt. – Erre tessék – recsegte.
– Ezt nézd meg! – suttogta Ollie tágra nyitott szemmel.
A vonat a Kísértetkastélyhoz szállította őket, amely a fő 
szórakozóközponttól keletre helyezkedett el, és igazán rászolgált a nevére. A 
földalatti-állomást korai caligari stílusban rendezték be. Pókhálók díszítették 
az állomás sarkait, és égővörös szemű csúszó-mászó lények lopakodtak a 
homályban. Az előttük fekvő folyosó az üvegmennyezetű haliba vezetett.
Gwen felnézett. – A mindenit! – A mennyezeten a saját tükörképük 
látszott, azonban menet közben a hús kezdett leolvadni a csontjaikról. Mire 
elértek a folyosó túlsó végére, úgy néztek ki, mint két csoszogó csontváz, aki a 
fárasztó éjszakai kísértetjárás után éppen hazaindul a kriptába.
– Nem is tudom, hogy igazán ki akarom-e nyitni az ajtót – mondta. Ollie 
óvatosan benyitott. Az ajtó szörnyen recsegett.
A hallban a fekete és sötétvörös színek domináltak. Még a kanapék és a 
székek is baljós előérzetet ébresztettek az emberben. A vörös ülőpárna 
egyértelműen nyitott szájra emlékeztetett. A mennyezet alacsonyan 
helyezkedett el. Remegő gyertyaláng szolgáltatta a világítást.
A csinos háziasszony lebegő kísértethálóingben üdvözölte őket. A rúzs 
élénkvörös színe még jobban kiemelte arca sápadtságát. Finom, ápolt kezét a 
szájához emelte, udvariasan megköszörülte a torkát, aztán ragyogó mosollyal 
az arcán a pártfogásába vette őket.
– Jó reggelt! Lenorénak hívnak, és szeretném Önöket üdvözölni a 
Kísértetkastélyban, az Álompark kilenc hoteljének. legszebbikében. Szállónk 
rászolgál a nevére, úgyhogy tartsák nyitva a szemüket. Itt bármi megtörténhet.
A recepciót orchideabokornak álcázták. A gyönyörű virágok túlságosan 
udvariasan hajoltak meg. Ollie előhalászta a szobafoglalási kártyáját és 
odaadta az egyik virágnak. Betű-és számkombinációk futottak végig az 
orchideával díszített képernyőn, aztán feltűnt a következő felirat: „Adolp 
Norliss és E. H., 7024-es szoba.
Ollie kíváncsian tekintett Lenoréra. – Mit jelent ez az E. H.?
– Egyéb Hozzátartozó – válaszolta nevetve. – Feltételezem, hogy Ön és a 
hölgy nincsenek összeházasodva.
– Ó, igen. Eljegyeztük egymást és...
– Mivel nem a felesége és nem a nővére, ezért Egyéb Hozzátartozónak 
számít.
– Nyugodtan beírhatták volna a nevemet – kapta fel a vizet Gwen.
Ollie kényelmetlenül érezte magát. – Azt hiszem, ez az én hibám. Nem 
voltam teljesen biztos benne, hogy együtt fogunkjönni. – Közben visszakapta 
a kártyát.
Lenore a lifthez vezette őket. Gwen kutatóan tekintett Ollie-ra.
– Hogyha nem jöttem volna el, akkor kit hívtál volna el? Ollie válasz 
nélkül sétált tovább, mire meghúzta a kabát-ujját. – Ollie? Kit hívtál volna el?
Ollie sikertelenül próbálta meg elrejteni jókedvét.
– Nem is tudom. Azt hiszem, bárkit, aki fizetné a számla felét.
– Komolyan mondod?
Közben odaértek a lifthez. Lenore besegítette őket, és azt mondta: – Hét-
nulla-kettő-négyes a hetedik emeleten. Remélem jól fogják érezni magukat az 
Álomparkban. – Lazán meghajolt és lassan kezdett átlátszóvá válni. Mire a 
liftajtó becsukódott, már csak a csengő kacagása maradt a levegőben.
Ollie-nak tátva maradt a szája. – A mindenit...
Gwen megrázta a fejét. – Ez igazán klassz volt. Teljesen le vagyok 
nyűgözve. – Aztán elkomorodott az arca és odalépett szorosan a férfi mellé. – 
Ollie, tényleg eljöttél volna valaki mással, ha én visszamondtam volna?
Ollie mereven nézett előre és megpróbált úgy tenni, mintha még mindig 
Lenore járna az eszében.
– Ollie? Nélküled nem jöttem volna el. Becsszó.
Rápillantott a szeme sarkából. Gwen kinyitotta a száját, de az ajtó kinyílt, 
és így inkább nem szólt egy szót sem. Ollie kilépett a liftből, aztán megállt és 
azt mondta: – Azt hittem, hogy Furburgerrel, vagy kivel akartál eljönni.
– Feinburgerre gondolsz?
– Igen, rá.
– Te bolond vagy. Nem akartam én sehová se elmenni Gordonnal. Ő 
csak..., nos ő csak azt akarta. Nem akartam, hogy azért hívjál meg, mert 
megsajnáltál. – Hátrasimított egy rakoncátlan tincset. – Becsszó.
– Nos... – tétovázott Ollie, aztán megindult a folyosón. Gwen 
megszaporázta a lépteit, és hallotta, ahogy lágyan azt mondja: – Azért 
foglaltam le két helyet, mert reméltem, hogy velem fogsz jönni, és azért nem 
adtam le a neved, mert féltem, hogy nem így lesz.
Gwen akart valamit mondani, de inkább némán belekarolt a férfiba, és így 
mentek tovább a folyosón. Végül nem bírta tovább, átölelte és hevesen 
megcsókolta. Ahogy fogta a férfi fejét, mélyen a szemébe nézett, és a lehető 
legkomolyabban azt mondta: – Adolph, szeretlek. Nagyon szeretlek. Azonban 
most a legszívesebben kitörném a nyakad.
A férfi melegen mosolygott rá. – Azt hiszem, ez a mi szobánk. – 
Becsűsztatta az azonosító kártyát az ajtón levő nyílásba, mire az ajtó recsegve 
feltárult. A szobában széles sötétlila fénysugár világított.
– Mi a szent szar? – kérdezte Ollie és sarkig tárta az ajtót. A szoba Edward 
Gorey kábítószeres víziójára emlékeztetett. A szoba tapétája úgy nézett ki, 
mint egy rosszul összefércelt állatbőr. Az ágy feletti baldachin lebegett, bár a 
levegő meg se mozdult. Eső verte az üvegtáblát, és hangja a tűzön piruló 
sercegő szalonnára hasonlított. Különféle dolgok mozogtak a sötétben, és még 
a falon látszódó árnyék is furcsa ritmusban hajladozott. Gwen jobban 
megnézte az ágyat és látta, hogy az ágytakaró lassan kisimult azt a hatást 
keltve, mintha valaki abban a pillanatban szállt volna ki az ágyból, amikor ők 
kinyitották az ajtót.
– A mindenit. Hát ez tényleg...
– Mit akartál mondani? Gyere, ne vacakoljunk.
– Pszt! Meg vagyok felemlítve. Ez igazán szuper! Ollie, imádom ezt a 
szobát. – Lábujjhegyre állt és cuppanós csókot nyomott a férfi arcára. – 
Örülök, hogy én lehetek az Egyéb Hozzátartozód. Vegyük ki a csomagot a 
liftből és feküdjünk le. Holnap korán kell kelnünk.


4. A Mesterálmodozók 


Az Álompark Sheraton Szállójának bálterme dugig volt emberekkel. A 
terem három oldalán elhelyezkedő karzatról a negyedik fal előtt álló 
konferenciaasztalra lehetett látni.
A teremben levő ezernyolcszáz emberből csak ötvenet engedtek a 
konferenciaasztal előtti elkerített területre. Itt azok állhatták, akiket előre 
kiválasztottak a Játékra, és akik sikeresen átmentek a kötelező vizsgálatokon.
Szinte néma csend uralkodott a teremben. Minden szem az asztalra 
szegeződött.
Chester Henderson izgatottan dobolt ujjaival az asztalon. Halványkék 
ingén hónaljban a feszültségtől sötét izzadságfolt jelent meg. Idegesen 
kapkodta a fejét a falióráról a főbejáratra, majd a főbejáratról vissza a 
faliórára...
Odahajolt a garbót viselő kopaszodó férfihoz. – Figyeljen ide, Myers, miért 
szórakoznak velünk? Már húsz perce itt kéne lenniük! – Myers a negyvenes 
éveiben járt, nikotinfoltos volt a foga, és csapott állat ritka szakálla 
sikertelenül próbálta eltakarni. Rávillantotta Chesterre jóakaratú, de szenvedő 
arcú mosolyát. – Mr. Henderson, ez Mr. Lopez Játéka. Lehet, hogy az NJSZ 
beveszi a panaszát a mai megbeszélés jegyzőkönyvébe, azonban attól tartok, 
hogy nem elítélendő cselekmény, ha késik a Játékmester. Természetesen ha 
akar, petícióval élhet a következő megbeszélésen...
Chester lemondóan legyintett. – Inkább várok. Metesky, nem futhatnánk 
végig legalább az alapvető pontokon?
Az asztalnál ülő hölgy ősz hajában festett fehér csík látszott. Az idő keze 
kíméletesen bánt vele; szögletes arcát meglágyították az évek. Bőr aktatáskáját 
védelmezőleg szorította magához és nyugodtan mondta: – Attól tartok, nem, 
Mr. Henderson. Mr. Lopez kifejezetten megtiltotta.
Henderson becsukta a szemét és magában elátkozta Mr. Lopez kifejezett 
tiltását. Aztán orrán keresztül mélyen beszívta a levegőt, visszatartotta, majd 
kifújta. Nyugalom, nyugalom, gondolta. Az idegek harcában a saját arzenálod 
is elpusztíthat.
A moraj felerősödött a háttérben. Chester felnézett, és sikertelenül próbálta 
leplezni kíváncsiságát. Két ember közeledett az asztalhoz; egyikük alacsony, 
sötét bőrű, durva posztóinget viselő férfi, a másikuk pedig a férfinál néhány 
centiméterrel magasabb japán lány. Chester ismerte a lányt, Chi-chi Lopezt.
A morajlás tapsviharrá változott. Lopez megfordult és mélyen meghajolt. 
Rövid habozás után felesége, Mitsuko is követte példáját. Chester kénytelen-
kelletlen elmosolyodott. Eredetileg azt képzelte, hogyha kicsalogatja Lopezt a 
nyilvánosság elé, akkor a nagy Játékmester zavarba fog jönni. Azonban az 
alacsony férfi született showmanként viselkedett.
Egyenesen Henderson felé tartott, kinyújtotta a kezét, és hideg, komoly 
mosoly jelent meg az arcán. – Remélem, késedelmem nem okozott semmilyen 
kellemetlenséget Önnek.
Chester elfogadta a kinyújtott jobbot és viszonozta a kemény kézszorítást. 
– Természetesen nem. Sőt örülök, hogy kihasznál minden pillanatot a Játék 
előkészítésére.
Lopez kurtán biccentett, és az asztal túlsó oldalán levő helyükhöz vezette 
hitvesét. Felhangzott egy alig hallható zümmögés és „lágy", áttetsző hologram 
jelent meg az asztal felett, amely felnagyította az öt fontos személyiség arcát.
Mrs. Metesky mesterkélten összefonta ujjait, megköszörülte a torkát és azt 
mondta: – Mint az Álompark Különleges Játékok részlegének a képviselője 
szeretettel üdvözlöm körünkben Mr. Richárd Lopezt és Mr. Chester 
Hendersont. Nagy jelentőségű alkalomnak lehetünk a tanúi, mivel a 
fantáziajáték-világ eme két csillaga eddig még nem találkozott személyesen. 
Természetesen Mrs. Lopezt nem kell senkinek bemutatni... – Mitsuko 
előredőlt, és intett Chesternek, aki melegen viszonozta. – . .. azonban Önök 
közül valószínűleg sokan nem ismerik Mr. Arlan Myerst, a Nemzetközi 
Játékszövetség képviselőjét. – A reflektorfény Myerst világította meg, amikor 
ültében meghajolt.
– Elkezdhetjük, Mr. Myers?
Myers felállt és megdörzsölte a szemét. – Jó napot kívánok, Hölgyeim és 
Uraim! A Nemzetközi Játékszövetség nevében 2051. március 6-án, pénteken 
délelőtt tizenegy óra huszonöt perckor az ülést megnyitom. Holnap reggel 
nyolc órakor az „A" Játékterületen megkezdődik az Álompark történetének 
legnagyobb és legbonyolultabb Játéka. Az alapszabályok a következők:
– Egy. A Játék időtartama négy és fél nap, hetedike délelőtt nyolc órától 
tizenegyedike délután egy óráig.
– Kettő. A Játékosok száma tizenöt. A Játék közben elesett Játékosokat a 
negyedik nap megkezdéséig lehet pótolni.
– Három. A módosított Wessler-Grahm pontrendszert fogjuk használni, 
azaz a megszerezhető pontokba beszámítjuk a támadás időtartamát, a logikai 
problémák nehézségi fokát és a szükséges ellenintézkedéseket. Bátorságért, 
hősi halálért plusz pontokat adunk.
– Négy. Halál esetén az illető elveszti megszerzett pontjainak felét, illetve 
huszonöt százalékát, ha a „halott" játékos zpmbiként visszatér a Játékba.
– Öt. A Játékosok huszonöt százalékos pontvesztés ellenében bármilyen 
okból kifolyólag kiszállhatnak a Játékból egészen március 9-e naplementéig. 
Ezután a Játék megszakítása a megszerzett összes pont elvesztésével jár, 
kivéve persze baleset esetén.
– Hat. A Játék mindennap tizenkét órán keresztül fog tartani; lesz idő 
alvásra, étkezésre és naponta kétszer félórás pihenőre.
– Hét. Plusz pontokat lehet szerezni az expedíció életben maradt, illetve 
elhunyt tagjainak titkos szavazása alapján. Mindenki mindenkit értékelni fog.
– Nyolc. Az Osztagparancsnok fogja kiválasztani a leendő Játékosokat, 
azonban egyetlenegy hely fenn van tartva az Álompark tetszés szerinti 
felhasználására.
– Kilenc. A Játékmester és az Osztagparancsnok a Játékból befolyó össz 
nettó profiton nyolcvan:húsz arányban fog osztozkodni.
– Tíz. A szokásos jó szerencse jelképe... – Myers lekopogta a 
billentyűzeten. Ragyogó fénysugár jelent meg a hologramon belül és lassan 
félhold alakot vett fel. Myers fájó mosollyal az arcán megvárta, míg elül a 
nevetés. –, fogja jelezni a mellékhelyiségeket. Keressék a mintát fatörzsön, 
sziklán és egyéb helyeken.
– Tizenegy. Szokásainkhoz híven egy kezdőnek szerepelnie kell a 
Játékban. – Myers udvariasan megköszörülte a torkát és újból megdörzsölte a 
szemét. – Mrs. Metesky?
Metesky felállt, megrázta fejét, mire ősz haja szinte lebegni látszott a 
levegőben."- Az egyéb kiegészítéseket elfogadta az Alompark. Ha Mr. 
Hendersonnak sem lesz kifogása, akkor holnap reggel az „A" Játékterületen 
megkezdhetjük a Játékot. Mr. Lopez!
Riochard Lopez felállt és megköszönte Mrs. Meteskynek az átnyújtott bőr 
aktatáskát. Kinyitotta. – Ebben a táskában – mondta szinte észrevehetetlen 
Puerto Ricó-i akcentussal – benne van a holnapi Játék összes adata. Maradt 
azonban néhány pont, amit meg kell vitatnunk. – Elővette a legfelső 
papírlapot, és elkezdte olvasni.
– Egy. Az Osztagparancsnok minden egyes nem bonusz, illetve 
büntetőpont huszonöt százalékát megkapja.
– Kettő. A Játékban lőfegyvert is használunk. – A közönség 
meglepetésében felszisszent. A lőfegyverek használata szokatlan volt. A 
harcosok jobban kedvelték a kézifegyvereket.
– Három. Minden Játékos dögcédulát visel. – Lopez felmutatta a rózsaszín 
láncon lógó ezüstös, húsz forint nagyságú lemezt. – A lemez normál 
gyártmányú; van benne egy mikrofon, egy vevő és ezenkívül egy komplett 
mikrohullámú vevőberendezés. Szokás szerint az áramütés sebesülést, illetve 
halált jelent.
– Négy. Ha az előbb említett szabályokat elfogadja, akkor bármely 
jelentkező rangra való tekintet nélkül részt vehet a Játékban – és leült.
Henderson gyanakodva tekintett rá. – Ez minden?
Lopez csendesen bólintott. – Akkor nem vagyok benne biztos, hogy 
tökéletesen értem – mondta Chester.
– Mr. Henderson, a legutóbbi közös Játékunk során azt állította, hogy túl 
sok szabályt állítottunk fel, és ez döntő szerepet játszott abban a tényben, hogy 
Ön vesztett. Ebben a Játékban nem akarom Önt hátrányos helyzetbe hozni.
Lopez olyan ártatlanul mosolygott, mint az emberevő tigris. Chester 
bólintott, megértette. Ha veszít a könnyű sza-bályzatú Játékban, akkor lőttek a 
hírnevének. – Miért ilyen nagy összegben és nem a szokásosban állapította 
meg az életben maradásért járó bonuszt?
– Csak azért, hogy érdekesebb legyen a Játék. Természetesen ha úgy 
gondolja, hogy ez veszélyezteti a csoportszellemet az út során, akkor...
– Ne aggódjon, Lopez. Csapatom tagjai nagyszerűen ki fognak jönni 
egymással.
– Kitűnő. Van esetleg valami további kérdése?
– Csak egy. Ugye nem tévedek, ha feltételezem, hogy trópusi ruhára lesz 
szükségünk?
Richárd a körmét nézte és gondolkodott. – Nem hiszem, hogy túl sokat 
számítana, ha megmondanám. Az Álompark gondoskodik a szükséges 
ruhákról. – Elgondolkozva húzta össze a száját. – Szüksége van még valami 
egyéb információra?
– Remélem nem – állt fel Chester. – Megegyeztünk mindenben, és most 
nekilátok a csapat tagjainak kiválasztásához.

*

Chester az előtte fekvő dossziét tanulmányozta, majd ránézett az előtte álló 
tizenhét éves, szalmaszőke hajú fiatalemberre. – Itt az áll, hogy Mérnök 
szerepben szeretnél játszani. Szükségünk lesz egy Mérnökre, és azt hiszem, te 
megfelelsz erre a feladatra. – Ismét a dossziéba pillantott és nagyon 
elégedettnek tűnt. – Na, mit szólsz hozzá S. J.?
S. J. Waters elnevette magát. – Hogy mit szólok hozzá? Szerintem ez 
nagyszerű hír. Nem fogod megbánni, hogy beveszel a csapatba, ígérem. – 
Boldogan vonult el, miközben Chester mosolyogva figyelte.
Gina abbahagyta a férfi masszírozását. Odahajolt és a fülébe suttogta: – Az 
első csapatba? Vele fogod kezdeni a Játékot? Biztos vagy benne, hogy 
helyesen döntöttél, drágám?
– Teljesen biztos – mondta és megpróbált ingerültnek tűnni. Azt nem 
mondta el a lánynak, hogy jó, ha vannak feláldozható emberek a csapatban. 
Oda kell dobni néhány embert csalétekként a Játék elején, és velük kell 
hatástalanítani a csapdákat. Mire elér abba a fázisba, hogy nincs több 
pótjátékosa, addigra már jól fogja ismerni a terepet, és ezért cserébe minimális 
számú értékes embert veszít el.
A Játékosok kiválasztása már két órája tartott. Kilenc szereplő helyét előre 
lefoglalták; közöttük volt Gina, Ollie, Gwen, Acacia és vendége, Tony. Három 
helyre már talált játékost, így még további három főjátékosra és néhány 
pótjátékosra volt szüksége. Idáig nagyon meg volt elégedve a jelentkezők 
színvonalával. A már kiválasztott játékosok fantáziajátékbeli össztapasztalata 
durván száz évre volt tehető.
– A következőt – mondta, mire a sorban állók elnevették magukat. Apró, 
de erős ököl csapott az asztalra. Chester felkapta a fejét. Barna szempár nézett 
fel az ülő férfira. Az illető válla egy magasságban volt az asztal lapjával.
Chester nagyon megörült. – Mary-Martha! – Felugrott a székből, és 
átkarolta az alacsony termetű nőt. A kereken 120 centiméter magasságú nő 
olyan széles volt, mint amilyen magas. Azonban egyáltalán nem hatott 
kövérnek, amit Chester bordáinak megreccsenése is tanúsított.
– Chester! Nem engedhetlek egyedül el a Játékba az öreg Mary-em nélkül. 
Különben csak a holttested térne vissza.
– Nem kell magyarázkodnod. Hogy van a csípőd? – Chester az NJSZ 
magazinjában olvasott Mary-Martha balesetéről.
A törpe kidolgozott öklével tompán rácsapott a csípőjére.
– Jól vagyok, nincs semmi bajom. És az idén is visszamegyek a Yosemite 
Parkba. Többre van szükség, mint egy kis Excelsior-hegyi kalandra, hogy 
engem visszatartsanak.
– Ebben biztos vagyok, Mary-Martha. Nem akarsz velünk jönni?
Mary-em összehúzta szemét és abban, a pillanatban már nem a furcsa 
alakú, ártalmatlan nő állt Chester előtt, hanem a természet pusztító ereje, 
amely nem a megfelelő időbe és nem a megfelelő testbe költözött. – Miért, mit 
gondoltál, Chester?
– Üdvözöllek a fedélzeten. Az első csoportba veszlek fel.
– A nő beleegyezése jeléül bólintott és elkacsázott. Nevetséges, de Chester 
úgy érezte, hogy a nő járását csak a jobb vállán lazán tartott csatabárd 
egyensúlyozhatja ki.
A következő két jelentkező csak együtt volt hajlandó szerepelni. Senki nem 
tudta bebizonyítani, de azt híresztelték, hogy egyikük, Felicia Meddox csalt. 
Igazán agyafúrtan csinálta (másként nem is sikerülhetett volna csalnia), de 
mindig több pontot szerzett a Játékban, mint amennyi megillette volna. A 
lényeg az, hogy előbb vagy utóbb, de biztosan le fog bukni és Chester nem 
akarta, hogy ez az ő Játékában történjék meg.
A problémát az jelentette, hogy a társa a legmagasabb rangú Varázsló volt 
a jelentkezők között. Lehetséges, hogy az első napokban sikerül majd 
megszabadulni a nőtől...?
Bowan, a Fekete, vastag szemöldöke mögül pillantott Chesterre. Sűrű, 
göndör, szőke haja, kristálykék szeme és hosszútávfutóra emlékeztető 
izomzata volt. Chester hiába próbálta felidézni az igazi nevét. A játékosok 
csak az Álomparki Biztonsági Szolgálatnak voltak kötelesek felfedni igazi 
nevüket.
– Tolvaj és Varázsló. Látom, hogy mindketten magas fokozattal 
rendelkeztek és kéttagú csapatot alkottok.
Bowan szavait egzotikus misztikum töltötte be. – Nem egyszerű csapatot 
alkotunk. Mi ketten össze vagyunk forrva. Együttes erőnk felülmúl bármilyen 
kihívást. – Összefonta a karját és összehúzta a szemét.
Felicia tett egy lépést előre, rákönyökölt az asztalra és rá se hederített 
Ginára. – Mindenem megvan, amire szükség lehet a Játék során. Ezenkívül 
nyolcvankét százalékos a gyorsasági indexem hatos fokozaton.
– A Wessler-Grahm pontrendszer szerint?- – nézett Chester a dossziéba. 
Benne volt. A fenébe is, lehetjiogy szükségem lesz rá. Tanulmányozta a lány 
arcát. Rövid, barna haj, vastag ajkak, lapos orr, kissé elálló fülek. Sikerül-e 
majd szemmel tartani?
Chester behunyta a szemét, és átadta magát Gina masszírozó ujjainak. Na 
mindegy, végül is, ha szükséges, akkor megöleti Feliciát. – Oké. Mindketten 
fel vagytok véve. Holnap reggel találkozunk.
– Van még három póttagnak való hely – jelentette be. A maradék huszonöt 
ember felnyögött. A jelentkezők közül csak az alacsonyabb rangú helybeliek 
maradtak, akik jobban bíztak a szerencséjükben, mint a tudásukban. Az 
Osztagparancsnok csak egy teljesen kezdő játékost volt köteles felvenni, a 
többiek mind a legtehetségesebbek közül kerültek ki. A várakozók fele 
eltávozott, a többiek morgolódtak, kivéve egy mosolygó, magas, fekete nőt. 
Olvasott már Ches-ter Hendersonról. Ismerte azt a szokását, hogy a gyengébb 
játékosoktól már a Játék elején megszabadult.
Tudott várni. Egyelőre a póttagság is megteszi. Ez lesz az a Játék, amikor 
az NJSZ fel fog figyelni Holly Frostra!

*

Az Álompark Sheraton Hoteljének bálterme csaknem teljesen kiürült. A 
takarítórobot port törölt és összegyűjtötte a szemetet. A nagy 
konferenciaasztal mögött két fáradt ember üldögélt.
Chester Henderson ránézett az előtte tornyosuló tizenhét aktára. Az első 
szelekción átjutott emberek végleges kiválasztása órákba tellett. Furcsa 
csapatot fognak alkotni, de Mary-Martha és Ollie Norliss jelenléte garantálta, 
hogy az expedíció izgalmas és nyereséges lesz.
Gina ott ült mellette; gyönyörű arcán a fáradtság jelei mutatkoztak. 
Megfogta a lány kezét, és bátorítóan megszorította. – Kedvesem! Már 
mindenki elment, de te még mindig itt vagy. – Meglepődve tapasztalta, hogy 
komolyan gondolja, amit mond. Könnyű volt félreismerni Ginát. Pompás testű 
nő, aki szereti a tudatlant játszani.
Gina megmasszírozta a férfi fejét. Kezén enyhe izomlazító és izzadságszag 
érződött. – Ó, Chester! Szeretem, ha szükség van rám. Ez minden.
El akarta mondani a lánynak, hogy neki nincs senkire se szüksége. Három 
lány tett ígéretet, hogy a Játékban való szerepeltetéséért cserébe lefekszenek 
vele, és közülük az egyik szépségben felvette a versenyt G inával. Azonban 
mégis...
– Nos – mondta és érezte, hogy az álommanók beköltöztek a szemhéja 
mögé. Holnap lesz a nagy nap, suttogtak. Add meg magad. – Szükség van rád 
Gina. Hiszen te mindig jól látod el a feladatod.
– Örülök, hogy a csapatnak szüksége van rám – mondta lágyan, arca 
melege és lágysága átsejlett a vastag smink mögül. – És mi van veled, 
Chester?
– Mi van velem? – megpróbált a lányra mosolyogni, de az arcizmai már 
elaludtak.
– Neked nincs szükséged rám?
Chestert ismét megkísértette a gondolat, hogy mást mondjon, mint amit 
gondol, azonban túlságosan fáradt volt, és így az igazat mondta. – Nagyra 
tartalak, Gina. Gyere, feküdjünk le! – mondta végül csukott szemmel.
Gina megcsókolta. – Mindig olyan kedvesen beszélsz.
– Hiszen ezért szeretsz engem. – A bal karja alá csapta a dossziékat, és 
jobbjával átkarolta Gina derekát.
Lépteik visszhangja követte őket, ahogy átsétáltak az üres karzaton. A 
bálterem fényei elhalványultak, csak a takarító-robot zümmögése hallatszott.

*

Gwen kilépett a zuhany alól, a testszárító alá állt és érezte, ahogy teste 
bizsereg, miközben a víz elpárolog a testéről. Törülközőt csavart maga köré, 
és megnézte a végeredményt a tükörben. Szorosan fogta a törülközőt a 
derekán és kinyújtotta a jobb lábát. Nem is rossz, gondolta. Fehér, karcsú és 
bársonyos, csak bokája és combja árulja el kövérségét. Hogyha szorosabbra 
húzná a törülközőt...
Oldalra billentette a fejét és nézte, ahogy rövid szőke haja megrezdül. 
Egész jó. Most véged van Olivér, a Frank! Leheletnyi parfümöt tett a füle 
mögé, a melle köré és máris készen állt.
Ahogy átlépett a fürdőszobából a hálószobába, úgy érezte, mintha egy 
másik világba érkezne. Rémképek lebegtek a levegőben, árnyékok váltakoztak 
fenyegetően a falon. Valami megérintette az ablaktáblát, odanézett, és egy 
nagy fekete madarat látott a párkányon ülni, ami csőrével kocogtátta az 
üveget. A madár ránézett Gwenre és eltátogta a híres két szótagú szót.
– Tévedés – mondta némán.
Ollie meztelenül feküdt az ágyban, és ő is a hollót nézte. Amikor Gwen 
kilépett a fürdőszobából, megnyomta az ágy melletti kapcsolót, mire a madár 
a többi káprázattal együtt eltűnt. Csillogtak a szemei. – Tudod, imádom, 
ahogy frissen, zuhanyozás után kinézel.
Gwen mélyen meghajolt, bebújt az ágyba, és törülközőbe csavart testét 
odanyomta a férfihoz.
– Mit szólsz hozzá, Gwen?
– Én benne vagyok.
Ollie ránézett és űjrakezdte: – Mit szólsz a holnapi Játékhoz?
– Szerintem nehéz lesz. Nehezebb, mint amelyekben idáig részt vettem, 
azaz részt vettünk. Ezért nem szeretnék most a Játékra gondolni.
– Déltengeri kincsvadászat. Vajon mit takarhat az elnevezés?
– Azt jelenti, hogy fordulj meg és aludj, ha nem akarsz rám koncentrálni!
Ollie abbahagyta a fantaziálást. – Sajnálom, kedvesem. Csak a pozícióm 
miatt aggódok, ez minden.
– Igen? Hát akkor segíteni fogok – mondta, és megérintette a férfi testét.
Ollie elégedetten mosolygott. – Rendben van, te nyertél, te egysíkú 
gondolkodású – és nevetve csókolóztak. Egy kicsit később Ollie azt mondta: – 
Tudod, nagyon tetszik az illatod.
– Reméltem is, hogy észreveszed.

*

Tony McWhirter öntött magának egy nagy pohár narancslevet és 
belelöttyintett egy kis vodkát is. – Kérsz valamit, Cas? – kérdezte.
Acacia rávillantotta tekintetét és szemérmesen az álláig húzta a paplant. – 
Lo que yo quiero no veine de la botella, hombre – mondta.
A fiú kortyolt egyet az italból és odament az ágyhoz. – Amit mondtál, az 
sajnos meghaladja jelenlegi italkapacitásainkat. Egyébként mit jelent?
– Miért nem teszed le a poharat és találod ki magad?
– Miért nem mondtad hamarabb? – Letette a poharat és beindult. A köntös 
a padlóra, a pohár az éjjeliszekrényre került, ő pedig vigyorogva Acaciára 
ugrott. – És ma mi a kívánsága, Hölgyem?
– Nos, arra gondoltam...
– Változtassak talán az iramon?
– Csönd! – és megcsókolta a fiút. – Tudod, a következő négy napban nem 
lesz rá lehetőségünk. Persze megpróbálhatjuk a hálózsákban, de...
– Gondolod, hogy be kéne biztosítani magunkat? A lány bólintott: – Az 
esős napokra.
– Akkor az esős napokra – egyezett bele. Eső és szélvihar tépázta az 
ablaküveget, fantom csontvázak sétáltak a szobában. A két emberi 
teremtmény azonban rájuk sem hederített.


5. A szereplők kiválasztása 


Éjfél. Alex Griffinnek csak három órája maradt alvásra, mielőtt 
lezuhanyozott és visszament az Alomparkba. A három óra nem bizonyult 
elegendőnek. Bármennyire jó kondícióban érezte magát, nyolc óránál 
kevesebb alvással nem szokta beérni.
Majd holnap egy órával többet alszik. Senki nem fogja megróni érte. Ma 
éjszaka azonban dolgoznia kell.
Skip az asztalra könyökölve szunyókált. Griffin meglökte, és mosolyogva 
figyelte, ahogy O'Brien ijedten nyitja ki szemét. – Jönnek, Skip.
– Rendben – mondta és a második szótagnál már tökéletesen ébren volt. 
Ujjai láthatatlan ráncokat simítottak le ingéről. Kedvesen mosolygott, mire a 
négy látogató befordult a sarkon.
Lopez és felesége, Mitsuko úgy ragyogott, mint a gyerekek szentestén. 
Nehéz sporttáska lógott a vállukon. Albert Rice, a biztonsági őr további három 
bőröndöt cipelt utánuk. Mrs. Metesky rosszalló arccal zárta a sort.
– Nem tudtam, hogy mindent egyszerre fognak felhozni, Alex – mondta 
Metesky ingerülten. – Nem akarták megvárni a szállítórobotot.
– Nincs semmi gond, főnök – lihegte Rice és letette a bőröndöket a földre. 
– Majd én elrendezek mindent.
– Oké. Innét már mi vesszük át. – Alex megemelte az egyik bőröndöt. 
Nehéz volt. Kíváncsi lett, hogy vajon mi lehet benne. A K-I-F épület 
bejáratánál biztosan ellenőrizték, mégis...
Mikor felnézett, látta, hogy Rice még mindig ott áll, és olyan furcsán 
mosolyog. Mit akarhat? Ja igen, a betörés. – 
Nem emlékszem, hogy láttam volna a betörésről szóló jelentésedet. 
Összetörtek valami értékeset?
– Nos – mondta Rice óvatosan – én nem hiszem, hogy egyszerű vandálok 
voltak. Szerintem előre kitervelt betörésnek vagyok az áldozata. Nem tartok 
semmi értékeset a lakásban a személyes holmijaimon kívül. Azonban még 
azok között se – nézett Alexre – találni semmi értékeset. Volt néhány cucc, 
amit elvihetett volna a betörő és mégis otthagyta. Szerintem csak azért tört-
zúzott, mert feldühödött. – Kelletlenül felnevetett. – Hát akkor, most 
visszamegyek az őrhelyemre. Majd később még találkozunk főnök.
Alex gondterhelten tekintett a távozó Rice után. Furcsa... Metesky 
krákogása azonban megzavarta az elmélkedésben. Alex Lopezhez fordult. – 
Mi van a bőröndökben? Ólom?
Mitsuko szorosan fogta Richárd kezét, és a házaspár úgy kuncogott, mint 
két gyerek. – Főleg feljegyzések és különböző segédanyagok. Végső 
kiigazítások a számítógép programjába. Az egész titkos anyag. Lent már 
mindent átnéztek, Mr. Griffin.
– Hívjon csak Alexnek. Nos... találkozott már Mr. O'Briennel? Ő az egyik 
legjobb gyermekpszichológusunk.
– Akkor már sejtem, miért van itt – mosolyogta Mitsuko. – A férjem a 
lehető legnagyobb gyermek.
Skip keményen kezet fogott Richárddal. – A legtöbb szemész szemüveges, 
nem igaz? Szerintem versenyeznünk kellene a „legnagyobb gyermek" címért.
– Köszönöm, nem. Megpróbálom a versengési kedvemet a Játékra 
koncentrálni. – Richárd megigazította a sporttáskát és látszott rajta, hogy 
szinte viszket a türelmetlenségtől.
– Könyörüljünk meg rajtuk és kísérjük már be őket a Játékközpontba – 
mondta O'Brien. Alex bólintott, majd az élre állt.
Alig találkoztak emberrel a K F épület folyosóin. Az egész épület az 
Álompark északnyugati csücskében, a VI szekcióban a négyszáz hektár 
területű varázslat birodalmának határán helyezkedett el. A Játékközpont egy 
teljes emeletet foglalt el az ötemeletes épületben, és közel harminc százalékát 
emésztette fel az Álompark kapacitásának; alkalmazottak, energia és 
költségek vonatkozásában.
Alex hívta a liftet. Mind az öten felmentek a második emeletre. Richárd 
egyre jobban belelkesedett. Mitsuko suttogott valamit a fülébe, mire 
elmosolyodott, és kissé lenyugodott. A liftajtó kinyílt.
Két zöld köpenyes technikus várta őket az ajtóban! A zömök, élénk szemű, 
zongorista ujjú fiatalabbik üdvözölte őket. – Larry Chicon vagyok – mondta. 
Ő pedig Dwight Welles, a másik őrült, aki segíteni fog Önöknek.
Welles kerek, ránctalan arca szöges ellentétben állt ősz hajával és olyan 
volt a kézszorítása, mint egy életerős fiatalemberé. – Igazán örülök, hogy 
ismét találkozunk Mr. Lo-pez. Tavaly futólag találkoztunk. Gratulálni 
szeretnék az idei Játék megalkotásáért. Megkérdezhetem, mennyi időt vett 
igénybe a Játék összeállítása?
– Két és fél évet, ha beleszámítjuk az előkészítő kutatómunkát is. Egy évet, 
ha csak a programozást vesszük figyelembe.
Welles tisztelete jeléül meghajtotta a fejét. – Nos, ahogy bizonyára Ön is 
tudja, ha bármi probléma támadna, akkor egyikünket biztos itt találja a nap 
bármely percében. Ne várakozzunk tovább, hanem kerüljünk beljebb.
Alex hátramaradt és figyelte, hogyan viselkedik Mitsuko és Richárd. 
Kettejük között láthatatlan sugarak vibráltak, kapcsolatuk a közös második 
gyermekkoron alapult. Gyerekek voltak, de zseniális gyerekek. Lenyűgöző, 
mennyire könnyedén vették az „A" Játékterületen való Játék hihetetlenül 
bonyolult megtervezését, ami mások logikai kapacitását igencsak leterhelte 
volna. Mégis maga a Játék volt az igazán érdekes, és nem az a rengeteg 
probléma, amelynek megoldásával létrejön a Játék. A programozás a valóság 
árnyékát, a Játék viszont magát a valóságot jelenti.
Welles becsúsztatta azonosító kártyáját a vastag acélajtón elhelyezkedő 
nyílásba.
Mitsuko szeme elfátyolosodott, ahogy belépett a terembe. – Olyan rég 
volt... – mondta, miközben megérintette a billentyűzetet.
A Játékközpont vezérlőterme maga volt a technikusok megvalósult álma. A 
tizenöt négyzetméteres teremben alig lehetett szabadon járkálni. A központi 
vezérlőpult előtt két nagy, pneumatikus ülőpárnájú forgószék állt. Hét 
tévéképernyő helyezkedett el elszórva a falakon, míg a vezérlőpult fölé két 
hologram képernyőt szereltek fel. A csillogó acél, műanyag illetve króm 
borítású kapcsolók, gombok, billentyűk szinte könyörögtek, hogy valaki 
megérintse őket. Egyetlenegy porszem se látszódott a teremben.
– Az ágyak a túloldalon vannak – mondta Chicon és előhúzott egy 
felfújható matracot a falmélyedésből. A kávé- és a szendvicsautomaták a 
szokásos helyükön találhatók és a mellékhelyiség is be lett építve a 
vezérlőközpontba. Így még zuhanyozni sem kell kimenniük.
Lopez némán bólintott, miközben ujjai szerető gyöngédséggel simították 
végig a vezérlőpultot. Egymásra néztek Mitsukóval, aki hirtelen elpirult.
Alex betolta a csomagokat a sarokba. Érezte, hogy ő is kezd úgy 
viselkedni, mint a Lopez házaspár. Ez a terem megfertőz mindenkit, gondolta. 
Berendezésében nem a kényelem, hanem a hasznosság lehetett a döntő 
tényező. Ez lehet a Játékok mennyországa. Egy szép napon a kitartó Játékos 
engedélyt kap arra, hogy beléphessen a Játékközpontba, létrehozhassa saját 
fantáziavilágát ahelyett, hogy valaki más Játékában szerepelne... és fő 
mozgató legyen, nemcsak egy egyszerű résztvevő.
Egy pillanatra Alex megláthatta a Lopez házaspár kapcsolatának a 
lényegét, azt a világot, amelyet csak ők ketten alkottak. Érezte, hogy egymás 
iránt érzett szerelmüket a fantáziájuk és az álmaikat megvalósító képességük 
teszi teljessé. Álmukat először az álomparki technikusok, majd a Játékosok 
kiválasztott csoportjával osztják meg. Ha minden jól megy, akkor az egész 
világ megismerheti az általuk létrehozott programot.
Richárd és Mitsuko kéz a kézben, egyszerre fordultak felé, mintha egy agy 
irányítaná a két test mozgását. – Minden tökéletes. Szeretnénk, ha magunkra 
hagynának. Richárdnak és nekem még sok tennivalónk van reggelig.
– Természetesen. Ha bármire szükségük van, akkor csak hívjanak. – 
Welles újból kezet fogott velük, majd az Álompark alkalmazottai kisétáltak a 
teremből.
O'Brian felnevetett, ahogy a lift felé indultak. – Igazi profik. Fogadok, 
hogy létezik közöttük egy nem verbális kommunikáció, amely túlmutat a 
telepátián. Észrevetted, milyen gyakran érnek egymáshoz? – Alex észrevette. 
– Én ezt „a másik létezésének folyamatos megbizonyosodásának" nevezném. 
Aztán észrevettem valami mást is.
– Mit?
– Csak egyszer beszéltek verbálisán egymással.
– Hát ez meg mit jelentsen? Hiszen állandóan egymás mellett voltak.
– Fizikailag folyamatos kapcsolatban állnak. Mégis szerintem szellemileg 
jobban össze vannak kapcsolódva. Azonban úgy tűnik, hogy nem szavakban 
fejezik ki gondolataikat.
Alex elgondolkozott a hallottakon, míg á liftre vártak. Végül nyugtalanul 
azt mondta: – Hát akkor ne csak álljunk itt! Mit jelent ez az egész szerinted?
– Dögöljek meg, ha tudom – mosolyogta Skip rosszindu-latúan. – 
Hallottam már róluk, és most végre láthattam is őket.
– Úgy érted, hogy felteszel egy kérdést, aztán csak hagyod lógni a 
levegőben? Lehet, hogy ma nem fogok emiatt aludni. Tulajdonképpen milyen 
ember vagy te?
– Olyan, aki fizet neked egy sört, ha találunk egy nyitva tartó kocsmát a 
közelben.
Alex előreengedte a liftben. – Szóval ilyen ember? Az apám azt mondta, 
hogy tartsam távol magam a fajtádtól... – és az ajtó becsukódott mögöttük.

*

Kint a szabadban még sötét volt. A várótermet viszont mesterséges 
fényforrás világította be. Olyan ez, mint egy rossz előjel, gondolta Tony. A 
valóság mostantól kezdve mesterséges. Rápillantott a szereplőazonosító 
kártyára. – 
Acacia kitöltött egy sort a saját kártyáján, majd odafordult a fiúhoz. – 
Panthesilia valós személy. Amazon királynő volt, akit Achilles ölt meg a trójai 
háborúban. Erős, szép nő hírében állt, akinek hőstetteiről hosszú évtizedeken 
keresztül regéltek.
Tony Ollie kártyájára pillantott, és elnevette magát: – Olivér, a Frank? Mi 
ez, vicc?
Ollie szégyenlősen nézett rá. – Az első Játékomban féltem, hogy elfelejtem 
a szerep szerinti nevemet. Ezért a saját becenevemet használtam. 
Mindenesetre Olivér valós személy; együtt harcolt Rolanddal Charlemagne 
alatt.
Tony nem akarta letámadni Ollie-t. Magyarázkodni akart, de a hangszóró 
félbeszakította őt. – Figyelem, figyelem! A jelmezkiadás még negyven percen 
keresztül tart. Köszönöm.
A Játékközpont alatti váróteremben megszólalt a csengő, mire négy ember 
sietett be az öltözőfülkébe, hogy elvégezzék a jelmezeken a végső simítást.
A tizenöt játékos furán nézett ki. Bár mindegyikük" csomagolt pamutinget 
és nadrágot a hátizsákba, egyelőre mindenki olyan ruhát viselt, amely 
megfelelt a kiválasztott személyiség jellegzetességének. Két dologban 
azonban egységesek voltak a Játék miatt valamennyien izgultak, és műanyag 
szalagon lógó ezüstös fémlemezt, dögcédulát viseltek.
Mary-Martha, „Mary-em" kemény magabiztossággal kacsázott a tölgyfa 
borítású váróteremben. Minél tovább várakozott, annál jobban égett a 
tettvágytól. Zömök testén barna bőrruha feszült. Nehéz, lapos pengéjű, rövid 
alabárdot viselt keresztben a hátán.
Acacia hallomásból már ismerte a Játékosok felét. Az a vékony, szőke 
göndör hajú bizonyára Bowan, a Fekete. Bo-wan éppen eldobta azt a skarlát 
köpönyeget, amelyet elsőnek választott és inkább a magas szárú csizma és a 
mélyen kivágott fekete bársonying mellett döntött. Társa az a félig-meddig 
csinos, magas, vékony nő volt, akinek ernyedt hasizma erőltetett diétáról 
árulkodott. Mit ettél ebben a hónapban drágaságom? Minden étkezés előtt tíz 
gramm ecetes mazsolát?
Acacia elszégyellte magát az automatikusan negatív reakciója miatt, amit a 
Sötét Csillag név alatt a „Tolvaj" kategóriában bejelentkező nő iránt érzett.
Ollie és Gwen nem aggasztották őt. A kedves külső mögött igazi, született 
Játékosokat érzett. Úgy tűnt, hogy még Chester is kedveli őket. Gwen még 
mindig az öltözőben volt, amit Ollie gyakori odapillantása tanúsított.
Gina Perkins, mint mindig, most is harci öltözéket öltött magára. 
Rövidnadrágot és inget viselt tele zsebekkel. Az arcán a smink ma halvány 
volt. Haját nem fésülte le és szédí-tően jól nézett ki. A varázslói berendezéssel 
játszott várakozás közben.
A műszer is szédítően nézett ki. Acacia már látta fényképen a 
Játékmagazinban. A százötven centi magas és három centi vastag berendezés 
egy belső számítógépből és rengeteg egyéb műszerből épült fel. Színes 
lámpák villantak fel, aludtak, ki és egyszínű lángok csaptak ki a tetejéből, 
ahogy Gina ujjai végigszaladtak a billentyűzeten.
Tony megigézve figyelte; aztán elfordította a fejét és beletemetkezett a 
szereplőazonosító kérdőívbe. Érzi már a feszültséget, gondolta Acacia. Még 
viccelődött, az önelégült mosoly is ott ült az arcán, de valami más is érződött 
rajta. A Játék előtti idegesség vagy a fantáziainfluenza?
Hosszú állkapcsával egy nemlétező rágógumit rágott és csokoládébarna 
szemei elfátyolosodtak, miközben írt. Lopez mindenkit megkért, hogy töltse ki 
a szereplőazonosító kérdőívet, amelyet segédeszközként vett bele a Játékba. 
Nemcsak a képzeletbeli fizikai és szellemi jellemzőkre, hanem a családfára is 
kiterjedt.
Acacia felnézett a kérdőívéből. Hogyan szültek az amazonok gyerekeket? 
Talán férfi rabszolgákat tartottak? Szűznemzés? Végül belevette mindkettőt. 
Az anyja (a fenébe! Nehéz ilyenkor valami értelmes nevet kitalálni.) Az anyja, 
Melissa Herona királynő (így regényesebb), apja a Cyrius nevű görög 
rabszolga, Herkules törvénytelen fia...
Remélte, hogy a többiek is nehezen boldogulnak. A személyiségjegyeket 
átszámolták Wessler-Grahm pontokba, megadták az NJSZ-nek és betáplálták 
az „A" Játékterület számítógépébe. Ebben a csoportban csak Tonynak nem 
volt rangja. Így a számítógép véletlen szám generálásával dupla jegyű számot 
dobott ki, amely a Wessler-Grahm pontrendszerben küzdelemre, illetve 
veszélyre való pozitív reakció valószínűségét jelenti. Magas pontszámot ért el 
élénkségben, intelligenciában, közepeset erőben, és alacsonyát a gyógyító 
energia területén.
Tony gondosan álcázott izgalommal tekintett fel a kinyomtatott papírról. – 
Hát ez nem nagy jövőt jósol a harcosi karrieremnek. Milyen lehetőségeim 
vannak?
Chicon és Dwight Welles közvetítőként és az NJSZ bíróinak 
asszisztenseként működtek közre. Larry Chicon élvezte, hogy az események 
középpontjában lehet. Egyenként sorolta fel Tony választási lehetőségeit. – 
Varázsló, Harcos, Tolvaj, Pap és Mérnök. Mindegyiknek van előnye és 
hátránya. Kombinációs használatuk is engedélyezett, de általában jobb 
kiválasztani egyetlen kategóriát, és avval tökéletesen hasonulni.
Tony azt kívánta, bárcsak lennének a nagy monitorok bekapcsolva, hogy 
láthassa, mi vár rá a Játékterületen. – Varázslóként hogyan boldogulnék?
Welles lassan megrázta a fejét. – Nem ajánlanám, de nem fogom 
megakadályozni, ha ezt választja.
– Mi baj van a Varázslóval?
– Az első akció során kicsit bonyolult lenne. Mellesleg a természetfeletti 
képessége csak harminchat százalékos lett. Ha így próbálná elűzni az ártó 
szellemeket, akkor megennék Önt reggelire.
– Mi a különbség a Varázsló és a Pap között?
– A Papok megelőző vagy gyógyító varázslatot alkalmaznak. Azonkívül az 
erejük „fentről" jön, tehát szeplőtelen jelleműnek kell lenniük. Ha a Játék 
közben a lányokkal szórakozik, az tönkreteheti a...
Larry csúnyán nézett Wellesre. – Ez hülyeség. Csak tőled függ, mit 
csinálsz a pihenőidőben. Figyelj csak, jó pontokat szereztél Élénkségben és 
Intelligenciában. Miért nem próbálod ki a „Tolvaj" szerepét?
Tony tiltakozni akart, de aztán inkább elnevette magát, majd bólintott. – Ha 
így életben maradok, akkor rendben van. – És így Tony McWhirter első szintű 
Tolvaj lett, For-tunato szerepében, aki vagy Ffahrd vagy a Szürke Eminenciás 
törvénytelen fia. Trópusi öltözékben fog játszani...
A figyelmeztető csengetés ismét felhangzott és Chester Henderson 
viharzott be a terembe. Zöld szafari inget és hasonló mintázatú borotvaéles 
nadrágot viselt. Izmos teste sugárzott a tettrekészségtől. – Utolsó ellenőrzés. 
Még néhány perc, és indulunk. Van valakinek kérdése? – Lassan 
körbetekintett.
S. J. Waters, a teremben tartózkodó Játékosok legfiatalab-bika félve emelte 
fel a kezét. Amikor Chester rámutatott, megrándult az arca és azt mondta: – 
Chester! Tulajdonképpen mi az akció célja?
– Még nem tudom. Azonban vannak feltételezéseim. Ne aggódj, meg 
fogjuk tudni, amint elkezdődik a Játék. Már az is jó szórakozás, ahogy a 
helyszínre érünk. Van még valami kérdés?... Jó. Nagyon jól fogjuk érezni 
magunkat, és mindenki több pontot fog hazavinni, mint amennyit elbír. – 
Mosolyogva járta körbe a szobát és személyesen ellenőrizte embereinek a 
felszerelését.
Gwen visszaült Ollie mellé, akinek nagyon tetszett a nő jelmeze. Gwen Pap 
szerepben játszott, de ruhája rövidebb volt, mint a szokásos misszionáriusruha, 
és magas sarkú cipőt viselt, ami kiemelte lába ívét. A bézs színű ruha kissé túl 
fodros volt a terepen való kiránduláshoz, azonban mivel a lehető 
legelőnyösebben nézett ki benne, az ilyen apróságokat mindenki 
megbocsátotta.
Felállt és körbeforgott. – Tetszik, Ollie?
A férfi fülig érő szájjal vigyorgott. Meg akarta fogni, de Gwen 
szemérmesen elhátrált. – Tetszik?
– Nem számít a Déltengeri kincsvadászat. Már tudom, hogy én vagyok a 
nyertes.
Gwen elpirult. – Tudod, mit szeretek a legjobban a Játékban? – Ollie 
megrázta a fejét. – Mindig akkor mondod a legkedvesebb dolgokat, ha másnak 
a szerepét veszed fel.
Ollie mélyen a szemébe nézett. – Talán azért, mert te is valaki más vagy.
– Te is nagyon jól tudod...
Acacia odahajolt hozzájuk. – Készen vagytok? Minden rendben? – A 
szereplőazonosító kérdőívet félbehajtva tartotta a kezében. – Néhány 
másodpercen belül kezdünk. Mi az, Ollie, trópusi csokoládé?
– Légy szíves, szólíts Frank Olivérnek, Panthesilia, és a válaszom igen. 
Olyan íze van, mint a kakaóvajnak, de nem olvad meg. Lesz kaja az út során, 
de én szeretek felkészülni mindenre.
Felhangzott az utolsó figyelmeztető, mire a Játékosok felvették a 
hátizsákukat és egyéb eszközeiket. Türelmetlenség vibrált a levegőben. 
Minden szem Chesterre szegeződött, aki Gina mellett a terem közepén állt. 
Hangja szinte recsegett az izgalomtól. – Mindenki figyeljen ide! A tizennégy 
első csoportba osztott Játékos sorakozzon fel a lift előtt. Az ajtó 
automatikusan fog kinyílni. Hét óra ötvenkét perc van, még nyolc percünk van 
a Játék megkezdéséig. Gyerünk, emberek...
Az utolsó mondatot feleslegesen mondta. Mielőtt befejezte volna, a 
tizennégy ember már a digitális képernyő előtt csoportosult, amely a közeledő 
liftek érkezését jelezte. Az ajtó kinyílásakor megkönnyebbült sóhaj hallatszott 
és a tizennégy Első beszállt a liftbe. Chester körbenézett a váróteremben. 
Senki nem hagyott semmit a tiszta és üres helyiségben. Órákon belül 
megjelennek a Póttagok. Perceken belül közvetíteni fogják a Játékot az 
Álompark kiemelt helyein található képernyők.
Azonban ő és Lopez már egy éve harcban áll. Chester is belépett a liftbe, 
mire az ajtó bezárult.


6. Utazás a képzelet világába 


Acacia valahogy azt várta, hogy a lift lemegy a K F épület belsejébe, a rég 
elfelejtett barlangokba, ahol majd vak szellemek fogják kivezetni őket a Nagy 
Kaland birodalmába. Azonban a lift felfelé tartott. Az épület tetején egy 
McDonell-Boeing Phoenix helikopter várta őket, a motorja csendben 
zümmögött, a vízszintes propellerek lustán köröztek.
– Mi a fene...? – suttogta Tony. Acacia odafordult hozzá, mivel azonban 
látta a fiú arcán uralkodó hitetlenkedéssel vegyes örömöt, inkább nem szólt 
semmit. – Tudod, mindig ilyenen szerettem volna utazni.
– Egyszerre csak egy fantáziával foglalkozzunk – morogta. Ahogy 
lepillantott a mélybe, az egyik oldalon az Álompark tornyait és labirintusszerű 
falait látta. A másik oldalon pedig... a nagy semmit. Az „A" terület homályba 
burkolózott; alaktalan hologram képek takarták be.
A Phoenix rakodóterének ajtaja hívogatóan állt nyitva. Hirtelen egy sötét, 
barna arc bukkant elő a sötétből, és rögtön elvigyorodott. – Üdvözlök 
mindenkit! – kiáltotta a férfi vidáman. – Kérem, szálljanak be! – Chester egy 
pillanatig gyanakvóan tekintett rá, majd bólintott és belépett a gépbe.
Acacia ötödiknek szállt fel egy Eames nevű nagydarab férfi után, aki 
nagyon öntudatosan lépkedett. Harcos, állapította meg, akinek szeplős fiatal 
arca érdekelte volna, ha Tony nem lett volna mellette. Egyszerre csak egy 
fantáziát, emlékeztette saját magát. Bármi megtörténhet...
A Phoenix helikopter kényelmesen, de nem fényűzőén volt berendezve. 
Húsz ülőhelyet és a csomagjaik számára polcokat építettek a gépbe. A gép 
pilótája üdvözölte őket, mikor elfoglalták a helyüket az üléseken. – Mindenki 
helyezze magát kényelembe. Stimac kapitány vagyok és nyugodtan szóljanak, 
ha valami problémájuk van. A sötét bőrű férfi, aki az ajtőban üdvözölte őket, 
bejött az utastérbe, segített a csomagok elhelyezésében, és látszott rajta, hogy 
nagyszerűen érzi magát. Tony leült Acacia mellé, mire a lány gyengéden 
megfogta a kezét.
– És most mi jön? – kérdezte a fiú.
A lány csak a fejét rázta. Nem akart beszélni, inkább megpróbált figyelni.
Az ajtó csattanva bezáródott. A Phoenix rotorjai felgyorsultak, elvileg a 
motornak hangosan kellett volna ordítania, de ebbe a típusba már hangfogót 
szereltek, és így a zaj alig növekedett. Az éjjeli harci szolgálatra kifejlesztett 
Phoenix olyan csendes volt, mint amennyire egy motorral felszerelt jármű 
csak lehet.
A föld eltűnt alattuk. – Johó! – kiáltotta Mary-em zümmögő hangon. – 
Gyerekek, felszálltunk! – A Játékosok ujjongtak, ahogy a Phoenix nekilendült 
és elkezdte falni a kilométereket.
Kialudt a „Biztonsági öveket kérjük bekapcsolni" felirat, mire felállt az 
egyszemélyes üdvözlőbizottságuk és mélyeri meghajolt. – Szeretnék Önöknek 
bemutatkozni. Kasán Mai-bang vagyok, én leszek a kísérőjük és szigetem 
lakóival én fogom tartani a kapcsolatot.
Chester is felállt, arcán kíváncsiság tükröződött. – Az Ön szigete? Ezek 
szerint Ön tudja, hová megyünk? És mi lesz a feladatunk?
Kasan ártatlanul mosolygott. – Természetesen, Mr. Hen-derson. Csak nem 
gondolta, hogy az Ön kormánya kísérő nélkül küldi Önöket erre a veszélyes 
akcióra?
– A kormányunk... – Chester elgondolkodott. – Nem, természetesen nem. 
Feltételezem, hogy Önnél vannak az információs dokumentumok?
– Én vagyok az Önök információs dokumentuma.
Az Osztagparancsnok megnyugodva bólintott. A háttérben Tony suttogva 
kérdezte: – Ez meg mire jó?
Acacia elmagyarázta: – Az információs anyagnak összefüggéseiben 
igaznak kell lennie. Lopez nem hazudhat a Játék témájával kapcsolatban. Most 
már Chester tudja, hogy egy bizonyos fokig megbízhat Kasanban. Kasán nem 
hazudhat.
– Aha. – Tony gyanakodva nézegette a „bennszülöttet". – ő is hologram?
– Nem. Láttam, hogy behozza a csomagjainkat. Játékbeli színész. Később 
lehet, hogy hologram lesz. Valószínűleg biztos pontokért játszik, azaz akár 
nyerünk, akár vesztünk, megkapja a pontjait, ha nem rontja el a szerepét.
Az Osztagparancsnok megnyugodva telepedett rá a két üres szék közti 
karfára. – Hová megyünk? – kérdezte.
– A melanéziai szigetekre. Pontosabban Új-Guineára.
Chester majdnem hangosan felnevetett. – Maga új-guineai?
Maibang bocsánatkérően válaszolt. – Az episzkopális misszió küldött az 
UCLA egyetemre.
– Semmi kétség, ott szervezték be.
– Igen, természetesen. Meg kell értenie a problémánkat. Egészen azóta, 
hogy a Szállítmány felé vezető Utat 1945-ben megnyitották...
Chester sóhajtását mindenki tisztán hallotta a helikopterben.
– Cargo kultusz. Rendben van, folytassa.
Maibang hálás volt, hogy Chester megértette őt. – Igen. Szóval azóta, hogy 
a melanéz emberek megtudták a titkot, visszalopják a tulajdonukat, amit az 
európaiak...
– Azaz mi?
A kísérőjük vállat vont. – Kétféle ember él a világban; olyanok, mint én, és 
az európaiak. Néhány európai fekete, mások barnák, megint mások sárgák, de 
a legtöbben fehérek.
– Oké.
– Az én népem, a Daribi törzs rendelkezett a szállítmány titkának 
ismeretével. Gazdagok voltunk. Manup isten csodálatos dolgokat küldött 
hűséges gyermekeinek. Konzervhúst, villanykörtét, dzsipeket, jégszekrényt és 
természetesen fegyvereket, hogy elüldözhessük az európaiakat.
– Természetesen – mondta Chester.
– Aztán kilenc évvel ezelőtt – megrebbent a szempillája – 1946-ban – 
Chester megjegyezte az időpontot, majd bólintott –, a daribik megkezdték az 
Európába és Amerikába irányúló szállítmányok eltérítését. Természetesen az 
Önök népe a saját módszerei szerint harcolt, azonban varázslóink ereje 
nagyobb volt. Aztán Önök bevetették a hadsereget, de ismét mi kerekedtünk 
felül. 1947-ben népem végrehajtotta a legnagyobb tettét és egy óriási cargót 
rabolt el Önöktől.
– Azaz?
Maibang sajnálkozva rázta meg a fejét. – Megéreztük a jelentőségét, 
elloptuk, de sohasem láttuk. Az óriási erőfeszítés kimerítette varázslóink 
erejét. Aztán az utolsó pillanatban az ellenségeink, akik megirigyelték 
gazdagságunkat, a saját területükre térítették a szállítmányt. A győzelem nagy 
manát, nagy hatalmat biztosított á számukra. Ok lettek szigetünk uralkodó 
törzse. Az Önök kormánya a történet további részét már ismeri. Nevezetesen 
azt, hogy az erejük és a mohóságuk megakadályozza a hajók és repülőgépek 
ezer kilométeres körzetben való biztonságos közlekedését. Már hét éve tart ez 
az állapot és a..., az ellenségeink ereje egyre nagyobb.
Chester felsóhajtott. – Ugye nem tévedek, hogy nem ejtheted ki az 
ellenséges törzs nevét?
– Hamar kapcsolsz, buana. Nem, a törzs nevének használata, az ő külön 
engedélyük nélkül, nagyon rossz mana. így a népem felvette az Önökével a 
kapcsolatot és egyezséget kötöttek. Segítünk bejuttatni az Ellenség földjére 
egy csapat európait. Amit csak tudnak, visszaszereznek, majd visszajönnek. 
Akkor az ellenség manát veszít, mi pedig visszanyerjük az erőnket. Aztán 
szerződést kötünk Önökkel, hogy csak azt a szállítmányt vesszük el, amit 
Manup isten nekünk szán.egészen addig, míg Önök is betartják a szerződést.
– És hogyan bízhatunk meg az ígéretükben? – Chester Maibangra 
villantotta legbarátságosabb mosolyát.
– Mi nem vagyunk európaiak – felelte Maibang alázatosan.
– Te jó ég! – mondta S. J. Waters. – Hosszú utat tettünk meg.
Chester kinézett az ablakon. – Az óceán felett repülünk. Nem látok semmi 
tájékozódási pontot.
– Ott szigetek vannak, Chester – mondta S. J. a helikopter túloldalán 
elhelyezkedő ablakon kipillantva. – Szerintem az ott a Hawaii-szigetek.
– Félúton vagyunk – mondta Chester.
– Szerintem az ott Oahu – mondta Acacia.
– Nem is tudom, drágám. Még sohasem repültem ezen... – kapott észbe 
Tony. – A fenébe is. Úgy értem, még sohasem voltam a Hawaii-szigeteken. 
Néha nehéz megfeledkezni arról, hogy ez nem a valóság.
– Hát akkor hagyd abba.
Tony nyugtalanul mosolygott. – Ezek a józan ész utolsó pillanatai.
– Akkor lélegezz nagyokat, kedvesem. A levegő igen ritka az ablak 
túloldalán.
A Phoenix elkezdett rázkódni és felhangzott Stimac kapitány hangja a 
hangszóródban. – Viharzónába kerültünk, emberek. Kapcsolja be mindenki az 
övet. Köszönöm.
Chester odaszólt Maibangnak: – Aztán meg ne halj! Még lenne néhány 
kérdésem.
Maibang elvigyorodott, de nem szólt egy szót sem.
Sötét felhők tornyosultak előttük, és az égbolt elhomályosodott. A Phoenix 
légörvénybe került és zuhant néhány métert, mire Mary-em felszisszent.
A felhők gyorsan közeledtek. Csúnya világos és sötétszürke felhők 
váltakoztak, melyeknek közepéből villám csapott ki. A Phoenix belekerült a 
viharba. A légörvény úgy játszott vele, mint gyermek a játékszerével.
A villámlás elvakított mindenkit. A helikopter megint zuhant néhány 
métert és a villámcsapás megrázta a gépet.
Acacia elégedetten sikoltott fel és átkarolta Tonyt. A fiú is torka 
szakadtából üvöltött. Eső verte a Phoenix oldalát, a motorok felnyögve 
próbálták a helikopter mozgását stabilizálni. Újból és újból hang és fény 
tépázta fülüket, szemüket, és már azt hitték, hogy a Phoenix darabokra fog 
széthullani a levegőben. A motorok suttogása baljóslatú üvöltésbe csapott át. 
A villámlások szünetében semmit sem lehetett kint látni. Ahogy a villámlás 
meggyengült, Tony azon kapta magát, hogy rettentő félelmében vadul 
csókolózik Acaciá-val.
Végül a vihar kezdett eltávolodni, és napfény sütött át a felhőtakarón. A 
kabin hátsó részében nagy izgalom uralkodott; Játékosok lökdösődtek, 
tolakodtak az ablakok mellett. A két fiatal is kinézett, hogy lássa, mi a baj.
Tony kinézett a szegecsekkel kivert szárnyra. A hatalmas légcsavarok előtt 
rezgeti a levegő. A motor olyan hangot adott ki magából, mintha maga a pokol 
szabadult volna el.
– Szárny? Itt dögöljek meg! A gépnek szárnyai és légcsavarjai nőttek!
S. J. Waters jött rá először. – A mindenit! Ez egy DC-3-as madár! Azt 
tartották ezekről a gépekről, hogy csak a varázslat tartja a levegőben.
Az utasok énekelni kezdtek. Kafoozalem és Eszkimó Nell kalandjainak 
rigmusa hallatszott a motorzügás hátterében. Ollie magas hangja túlszárnyalta 
a többiekét:
– A teve nagyon jól szórakozik. Az éjszakája akkor kezdődik, amikor a 
miénk befejeződik, Két púpot kap egyért, ha jót mulat a paráználkodásért!
A Játékosok fele ordította a refrént:
– Macskák a háztetőn, macskák a csempén... Az égbolt kitisztult. A 
repülőgép kibukkant a felhőtakaróból.
– Szigetek – mondta a vörös hajú Sötét Csillag, mire az ének félbeszakadt.
A szubkontinens fölé érkeztek. Chester megkísérelte túlkiabálni az üvöltő 
motorokat. – A Bismarck-tenger felől közelítjük meg Új-Guineát... az ott a 
Finisterre-hegység, csak háromezer méter magas, meg tudjuk mászni...
Az eléjük táruló látvány pazar zöld és barna növényzetből állt, amelyek 
sűrűn borították a szárazföldet. A Finisterre-hegység a Huon-félszigeten 
magasodott a Vitiaz-szorossal szemben, a kristálytiszta levegőben a hegység 
szinte karnyújtásnyira látszott. A DC-3-as átrepült a hegység felett, majd 
északnak fordult. Hamarosan mocsaras, ingoványos terület fölé érkeztek. 
Stimac kapitány hangja felhangzott a hangszóróban.
– Néhány percen belül a Chambri-tó fölé érünk. A leszállás helyét ott 
jelölték ki. Az az igazság, hogy már látom is... – A gép hirtelen vesztett a 
magasságból. Olyan hevesen rángatózott, hogy Acaciát csak a biztonsági öv 
óvta meg attól, hogy beverje az orrát az előtte álló ülésbe. – Egy pillanat, ez 
nem az a tó, de valami...! A fenébe is, mozogj már! – Stimac félelmében már 
káromkodott. Egyre alacsonyabban szálltak. Stimac felordított: – Nem tudom 
irányítani a gépet! A kormány magától mozog!
A kezek belekapaszkodtak a karfákba, az arcok elsápadtak, ahogy a mocsár 
egyre közelebb került. Valami világított odalent, a víz... ragyogó víztükör 
közvetlenül a gép orra alatt, két fénycsóva tükröződött a vízen... és a torony.
– Magához vonz – mondta Chester. Odapréselődött az ablakhoz, a szája 
tárva maradt. Nem az ijedtségtől, hanem a döbbenettől.
Kassán a széksorok között állt, hadonászott a levegőben, és valami 
ismeretlen nyelven imádkozott, miközben két Játékos tartotta őt az övénél 
fogva.
Tony csaknem megfeledkezett a saját félelméről, amikor kipillantott. 
Közelebb kerültek... az irányítótornyot vesszőből fonták, és álló hajókra 
helyezték, a fénysugár összekötözött fáklyákból áradt azt a benyomást keltve, 
hogy kifutópálya van előttük. Az egész azonban csak Patomkin repülőtér volt 
a víz felszínén.
Az álrepülőtér oldalra dőlt, ahogy a gravitációs erő az utasokat az ülésekbe 
nyomta. A DC-3-as kikerült a zuhanórepülésből. A jobb szárny azonban 
túlságosan meghajolt és a szegecsek sorra pattogtak le. Stimac hangja 
megszólalt a hangszóróban: – Sikerült! Azt hiszem, most már minden 
rendben. Bármi is volt... A francba! – mondta, ahogy a szárny lángra lobbant.
– Most azonnal le kell tennem a gépet – mondta a recsegő hang. – 
Támasszák ki magukat. Ez nem lesz valami jó mulatság. – A fák lombjának 
magasságában jártak, lángot és fekete füstöt húztak maguk után. – 
Megpróbálom a Chambri-tóra letenni. A mentőcsónakokat a gép hátuljában 
találják...
Tony már nem bírta türtőztetni magát. – Mégis mi a fene folyik itt? – 
Kinézett az ablakon és látta, hogy az ágak már a repülőgép oldalát karcolják.
Acacia is kinézett. – Az igazi tónak is itt kell lennie valahol. Hogyha 
sikerülne... – szemei szinte rátapadtak az ablakra és amikor egy sötétzöld 
térséget pillantott meg, megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Ott van!
A repülőgép belemerült a vízbe, megrázkódott, mint a vizes kutya, mire 
egyszerre szakadt ki tizennégyükből a torokszaggató sikoly és egyikükből a 
„Johó!" kiáltás. Abban a pillanatban, amikor a gép belefúródott a vízbe, 
Acacia érezte, hogy Tony körmei mélyen belevájódnak a karjába.
A becsapódás hátravetette őket. Víz áradt a gépbe, buborékok jelentek meg 
az ablakok túlsó oldalán. A tűz végre kialudt. A gép felmerült a vízfelszínre, 
megingott, majd visszanyerte egyensúlyát. Hullámok nyaldosták a gép törzsét.
Chester nyerte vissza elsőnek az egyensúlyát. – Rendben van, mindenki a 
mentőcsónakokhoz, és szedjük össze a cuccainkat! Lássunk munkához!
A biztonsági övek úgy csattogtak, mint a kasztanyetta. A hátizsákokat 
csaknem lázas mohósággal emelték le a polcokról. Tony a pilótafülke felé 
tekintett, ahol Stimac kapitány ült mozdulatlanul az ülésen.
– Hé, csak nem...? – A többi Játékos nem vette észre, ahogy Tony a gép 
elejébe megy hátizsákját nyugtalanul igazgatva. – Stimac kapitány? – Senki 
sem válaszolt. Tett még egy óvatos lépést, és érezte, hogy a gép lassan süllyed 
a lába alatt. – Kapitány? – Stimac feje furcsa szögben feküdt a fejtámlán, 
szájából vékony vérpatak folyt. Szemei vakon meredtek a semmibe. Tony 
érezte, ahogy a gyomra" össze-rándul a félelemtől. – Ó, Istenem!
Hirtelen Stimac rákacsintott. Öklendezve felegyenesedett, és kihátrált a 
fülkéből. Megragadta Acacia vállát, és megfordította. – Ez volt az utolsó 
alkalom, hallod? A legutolsó.

*

Chester nyugodtan, szinte katonai precizitással négy csónakot bocsátott a 
vízre, és éppen az ötödik csónak felfújását irányította. Tony és Acacia egy 
csónakba került S. J. Wa-tersszel. Tony félig mosolyogva tekintett vissza a 
DC-3-ra. – A mindenit, úgy néz ki, mint egy igazi repülőgép. Nagyon nehéz 
lehet a Phoenix formáját...
Acacia gyengéden megérintette. – Tony – mondta őszinte szeretettel. – 
Hagyd abba! A gép valódi. Itt minden valódi. Nyugodj meg, és hagyd, hadd 
történjenek a dolgok. Kérlek!
Szemei csillogtak, Tony pedig rábólintott. Erősen megfogta a lány kezét. – 
Sajnálom, bébi. Azt hiszem... – Abbahagyta és végignézett a lebegő 
csónakokon. – Nem tudom, mi fog történni, vagy én hogyan fogok reagálni, 
de ez az egész nagyon kikészít.
Mind az öt csónak a süllyedő DC-3-as mellett lebegett. Lehetetlen volt 
megbecsülni a tó nagyságát, a látványtervezéshez aztán igazán értett az 
Álompark. Chester és Maibang szálltak be utolsónak a felszereléssel 
megrakott csónakba.
– Merre menjünk, Kassan?
A kísérőjük színlelt kétségbeeséssel nézett körbe. – Nehéz megmondani, de 
nem vagyok benne biztos.
– Hát ez meg mit jelentsen?
– Azt, hogy ez a tó nem olyan, mint amilyennek lennie kéne. Úgy értem, 
más az alakja.
Chester elmerült gondolataiban. – Más az alakja. Hát az meg hogy lehet?
– A Chambri-tó kerekebb. Látja, két oldalt a part tisztán látható, de a másik 
két part egyáltalán nem látszik. – Chester felállt, megpróbálta megőrizni az 
egyensúlyát és körbenézett. Aztán épp olyan óvatosan visszaült. – Rendben 
van, ez nem a Chambri-tó. Hát akkor micsoda?
Kasán szomorúan csóválta a fejét. – Nem vagyok benne biztos. Attól 
tartok, nagyon erős rossz varázslattal állunk szemben. – Elgondolkozva nézte 
á tavat. – Szerintem az északi part felé kéne mennünk. Az van, a legközelebb.
Chester arcán enyhe gyanakvás sugárzott, de beleegye-zően bólintott. – 
Oké, emberek! Irány az északi part! Ott találkozunk.
A csónakok három utasából kettő lapátot ragadott, és a part felé 
irányították a csónakukat. Tony és Acacia szolgáltatta a hajtóerőt, míg az 
utasok, S. J. boldogan vezényelt: – Húzzátok! Húzzátok!
Hamarosan verseny alakult ki az öt csónak között. Tony és Acacia a 
második helyre kerültek. Előttük haladt Eames csónakja, akinek egyik evezőse 
az Alán Leigh nevére hallgató Varázsló, a másik pedig az elnyűhetetlen Mary-
em volt, aki nem húzta, hanem inkább birkózott az evezővel-. Leigh, akinek 
húsos arca szöges ellentétben állt szikár testével, folyamatosan figyelte a 
víztükröt, és amikor hirtelen felemelte a kezét, mind az öt csónak megállt.
Acacia beárnyékolta a szemét, és óvatosan egyensúlyozva állt fel. – Van ott 
valami...? – kezdte Tony, amikor ő is meglátta.
Közvetlenül Eames csónakja előtt a víz nyugtalanítóan fodrozódott. S. J. 
csaknem felborította a csónakot, ahogy felállt. Acacia összeráncolt 
szemöldökkel tekintett rá, mire visszaült. – Tengeri kígyó – morogta, ahogy a 
közeledő taj-tékot figyelte.
Chester is, két csónakkal mögöttük, észrevette. – Kígyó! – Hangja 
meglepően tiszta és hangos volt. – Óriáskígyó! Leigh, te fogadod az első 
támadást!
Az első csónakban Leigh felállt. Mikor a kígyó kiemelkedett a vízből, a 
varázsló már készen állt.
A kígyó legalább tíz méter hosszú, vastag, izmos példány volt. Lófejnél is 
nagyobb lapos fejéből hosszú fekete nyelvét hipnotikus ritmusban nyújtogatta, 
törzsének sárga és piros színe elütött a kékeszöld víztükörtől. Kétméteres 
magasságban kiemelkedett a vízből, és rájuk bámult, mire nyugtalan kiáltás 
szakadt ki a többi Játékosból.
Leigh könyörögve tárta szét karját. – Istenek az égben! – kiáltotta tele 
torokból. – Hallgassátok meg kívánságom! – Szinte azonnal zöld ragyogás 
vette körül, mire elismerése jeléül bólintott. A kígyó közelebb siklott. – Na 
lássuk...
– Az isten szerelmére, intézd már el! – kiáltotta Maryem.
Ránézett a nőre. – Nem tiszteled a művészeket. Na, rendben van. – Újból a 
közeledő kígyóra tekintett. – Kígyó, te a víz teremtménye vagy. Én tüzet adok 
neked! – azonban hiába hókuszpókuszok, nem történt semmi. – Tűz! – 
ismételte meg, mire a jobb karja körüli zöld ragyogás pirosra változott át. 
Olyan mozdulatot tett, mintha a kígyóra dobna valamit.
Még a mesterséges napfényben is ragyogó, ököl nagyságú tűzgolyó csapott 
ki a kezéből, száguldás közben kitágult, majd a kígyó orrának csapódott. A 
hatás lenyűgöző volt. A hüllő sziszegve torpant meg, víz alá merült és eltűnt.
Tony örömében felkiáltott: – Nagyszerű! Egy pont a hősöknek és nulla a 
szörnynek!
Acacia megfogta a kezét. – Ne olyan gyorsan, Tony... Chesterre nézett.
Az Osztagparancsnok felemelte a kezét. – Hallgassatok meg, istenek az 
égben! – mondta zengő, mély hangon. A zöld ragyogás azonnal beborította. 
Letekintett a homályos vízre. – Tiszta képet hívok segítségül! Mutassátok meg 
az ellenfelem!
Fodrozó csillogással a tó felszíne átlátszó zöld üvegtáblává vált. A mélyben 
a hatalmas tengeri kígyó körvonalai látszódtak.
– Harcosok! Készüljetek fel! A kígyó visszajön.
– A francba –  mondta Acacia és elővette a felszerelését. A téglalap alakú, 
vízhatlan csomagból sietve elővette és szeretettel simította végig a hatvan 
centiméteres pengéjű rövid kardot, mielőtt felcsatolta derekára á kardhüvelyt. 
Újból előhúzta a kardot, próbaképpen belesuhintott a levegőbe, aztán 
ellenőrizte a markolaton levő „készenlét" gombot. Leguggolva várakozott.
A tó felszíne felsistergett, ahogy a kígyó rájuk támadt. Sziszegése a tájfun 
szelének hangjára emlékeztetett. Hátrahúzta a fejét, majd villámsebesen 
előrecsapott. Acacia vadul szúrt a kígyó szájába. A kígyó elhajolt és oldalról 
próbált harapni, a harcos amazon azonban elegánsan lebukott és újból 
támadott. A hüllő utolsó pillanatban elhátrált a penge elől. Kikerült a kard 
hatótávolságából és ránézett a nőre, miközben vér szivárgott a szájából. 
Továbbra is Acacián tartotta a szemét és lassan alámerült.
– Szép munka volt, Panthesilia – mondta enyhén sápadt arccal Tony.
S. J. rögtön rákezdte. – A világ legszuperebb hologramja. Egyben a 
legdrágább is. A kard érzékelője érzékeli, hogy a kép mely részébe hatolt bele 
és visszajelez a számítógépnek. A kígyót is a számítógép vetíti ki és... – 
ránézett Acacia kardjára, amely pár centire volt csak az orrától.
A lány azt mondta: – Figyelj ide S. J., lehet, hogy te az álmok elemzésével 
keresed a kenyered, de én játszani szeretnék, és szeretném, hogy Tony is 
velem játszhasson, oké?
S. J. vigyorogva mondta: – Ott a kígyó mögötted. – Kardját készenlétben 
tartva megperdült, miközben S. J. felnevetett.
A kígyó Gwen és Ollie csónakját támadta meg. Garret nevű Pap társuk 
széttárta karját és hangosan kántálta: – Hallgassatok meg, istenek az égben! – 
Vörös álszakálla lebegett a levegőben. Az ismerős zöld ragyogás megjelent, 
mire azt kiáltotta: – Védőpajzsot kérek, Atyám!
Lágy fehér fénykör burkolta be a csónakot. A kígyó nekiütközött és 
dühösen körözött tovább. Miközben azon gondolkozott, mi legyen a 
következő célpontja, Bowan, a Fekete mögé kormányozta csónakját. – 
Tűzgolyót! – kiáltotta. Lángnyelv csapott ki a tenyeréből és csapott le a kígyó 
fejére. Fájdalmasan sziszegve fordult meg és Bowanéknak támadt. Ollie zengő 
hangja szólalt meg.
– Kapcsold ki a pajzsot! – kiáltotta, mire a fénykör eltűnt. Ollie 
félmeztelenül, hősiesen domborodó izmokkal állt fel. Szemei vad lángban 
égtek. Egyik kezében kardot, a másikban tőrt tartott. Harci kiáltást hallatott, 
majd lecsapott.
A kígyó kikerülte az acélpengét, és Ollie második vágása az üres levegőt 
érte. Ollie kitöréssel próbálta a hiányzó távolságot áthidalni. A csónak 
azonban az ellenkező irányba indult és Ollie beesett a vízbe.
Vizet köpködve, bal kezével csapkodva merült fel. A tőr csak akadályozta 
a mozgásban, így inkább visszadugta a tokjába és rátámadt a kígyóra. A hüllő 
teste kiemelkedett a vízből és átölelte Ollie-t. A férfi kihívóan kiáltott fel és 
vadul küzdött. A kígyót egyre több véres seb borította és Bowan, a Fekete már 
két kézzel szórta a tűzgolyókat. A kígyó felső részét lángok borították, 
eltávolodott Ollie-tól és megpróbált alámerülni. Azonban Ollie lendületet vett 
és teljes erejéből a kígyó szemei közé döfte kardját. A kígyó halálos sebet 
kapott, szemeit szánalmasan forgatta, lassan a víz alá merült és jelenlétére 
csak a véresre színeződött víz utalt.
Tony öntudatlanul pattant fel és éljenzett. Ollie nagy, ügyetlen kartempóval 
úszott vissza a csónakhoz. Gwen besegítette és megcsókolta. Acacia 
gyengéden oldalba bökte Tonyt. – Szerintem ma este ezt meg fogják 
ünnepelni.
A fiú még mindig tátott szájjal bámulta a lassan elenyésző vérfoltokat. – A 
mindenit, Cas. Egyszerűen nem tudom elhinni.
– Jobb lenne, ha elhinnéd. Különben ha te kerülsz ilyen helyzetbe, akkor 
olyan gyorsan fogsz kikerülni a Játékból, hogy nem lesz időd becsukni a 
szádat. – Végigsimított a fiú arcán és becsukta a száját. – Gyere, kedvesem. 
Siessünk ki a partra, mielőtt Lopez megörvendeztet valami újabb 
meglepetéssel,
– A! Nem tenne ilyet... – elgondolkozva hagyta abba. – Igazad van. 
Tűnjünk el innen.


7. A szállítmány útja 


A DC-3-as teljesen eltűnt, mire az utolsó csónak is kikötött. Tony felvette a 
hátizsákját és megigazította a pántokat. – Nyugodjék békében, Stimac 
kapitány , – mondta. – Ez jó pont Lopeznek?
Acacia megrázta a fejét. – A pilóta szabadúszó, nem tagja a csapatunknak. 
Nem tartozik Chesterre az ügy. Igazítsd meg, kérlek, a hálózsákomat! Aztán 
menjünk, és beszéljünk Chesterrel.
Az Osztagparancsnok éppen Ginának segített. A hálózsák és a hátizsák 
mellett a szép vörös hajú lány egy furcsa kinézetű tőrt és legfontosabb 
felszerelését, a varázslói berendezést cipelte. Henderson felszerelése csak 
hálózsákból, hátizsákból, illetve az öve bal oldalára erősített kis fekete 
dobozból állt.
Maibanghoz fordult. – Sok ilyen kígyó tanyázik errefelé?
Maibang könyörögve tárta szét karjait. – Ki tudja, milyen ördögök 
költöztek ide azóta, hogy elmentem? – A kísérőjük letörölt egy vízcseppet 
széles orráról, és a távolba pillantott. – Azt hiszem... igen, északi irányba 
menjünk, a hegyek felé.
– Biztos vagy benne? – Chester hangja kissé ingerültnek tűnt.
– Csaknem száz százalékosan. Úgy tudom, hogy az embereidnek módjában 
áll rejtélyes módszerekkel információt szerezni. Talán ők is megpróbálhatnák?
Mióta megérkezett a szülőföldjére, Kasán beszédstílusa megváltozott, 
figyelt fel Chester. – Túl nagy energiafogyasztás túl rövid idő alatt. A kígyó 
túl sok energiát szívott el két emberemtől... – Chester a távoli hegycsúcsok és 
az előttük elterülő sűrű erdő felé tekintett, Maibang tudatlannak tüntetheti fel 
magát, de nem hazudhat...
Chester felemelte a hangját, hogy mindenki meghallja. – Észak felé 
indulunk. Eames, te és Leigh velem jöttök az élen. Mary-em és Acacia lesz a 
hátvéd. Ne szóródjunk túlságosan szét emberek.
A tizenöt Játékos és Maibang elindult Eamesszel az élen. A bozótban csak 
lassan lehetett haladni. Eames vastag karja fáradhatatlanul emelkedett fel és 
csapott le, kardját bozótvágó macheteként használta, körülötte csak úgy 
röpködtek a zöld levelek a levegőben. – A hegyek irányába kell mennünk – 
mondta Maibang újból. – Nemsokára elérjük a ösvényt, és akkor majd 
könnyebben haladhatunk.
Chester válaszképpen felnyögött és továbbra is szemmel tartotta a vidéket.
Tony Acaciával együtt hátul lépkedett. Az első néhány pereben a lány is 
vágta az ágakat, de olyan lassan haladtak, hogy elfáradt, és inkább visszadugta 
a kardot a hüvelyébe. Megtalálták az ösvényt, és egyből könnyebben haladtak. 
Maibang a „hegyek" irányába vezette őket, amelyek Acacia szerint lassan 
elmozdultak, hogy meghosszabbítsák a gyalogtúrájukat.
A növény- és állatvilág nagy részének még a nevét sem ismerte. Különféle 
madarak élénk színű tollazattal, lila és narancssárga színű papagájok, 
hihetetlenül tarka paradicsommadarak népesítették be az erdőt. Acacia 
felismerte a kókuszdió pálmafát, a gumifát, azonban a háttérben a bozót zöld, 
sötétlila, sárga színek felismerhetetlen kavalkádja volt. Kígyók aludtak az 
ágakon, vagy siklottak a földön. A távolban állatok mozogtak a lombok 
között.
Az egyik lila tollú papagáj mintegy egy kilométeres útszakaszon kitartóan 
repült a lány felett. Acacia figyelte, ahogy egy pillanatra megáll, bekap egy 
vastag kukacot és kíváncsian tekint vissza a lányra. Acacia azon gondolkozott, 
vajon valódi-e a papagáj. Hiszen annyira valódinak tűnt, annyira recsegő 
hangon fütyörészett, hogy a lány nem tudta, mit higgyen.
A levegő forró és ragadós volt. A fiatal pár rövid ideig kézen fogva ment, 
azonban a másik emberi test érintése elviselhetetlenné tette a hőséget, 
úgyhogy inkább elengedték egymást. Izzadság csöpögött Tony arcáról. A 
pamutingen sötét foltok jelentek meg hónaljban és a mellkasán.
Oldalra mutatott és megkérdezte: – Az...?
A bokor melletti kis tisztás félhold alakot ábrázolt. – Igen, az. Szóljak a 
többieknek, hogy álljanak meg?
– Csak egy másodpercig tart. – Tony lelépett az ösvényről a tisztásra és 
eltűnt. Acacia továbbment. Hamarosan felbukkant a fiú és beérte a csapatot.
– Úgy érzem, mintha már órák óta gyalogolnánk – mondta a fiú zihálva. A 
büszkeség eltűnt a járásából, és dühös fáradtság látszódott az arcán. – Na 
gyerünk... hol van egy újabb szörny? Ennél már az is csak jobb lehet.
Acacia együttérzően nyögött fel. – Szegény kicsikém. Próbáld meg nem 
elfelejteni, hogy itt minden, a kényelmetlenséget is beleértve, nem valódi. – 
Megsimította a fiú arcát. – Na, most már jobban érzed magad?
– Igen, mama – mondta szórakozottan, és meggyorsította lépteit, hogy 
beérje Gwent és Ollie-t. Hiába ömlött róla a víz, a szőke Pap egy pillanatra 
sem engedte el hőse kezét. Tony Ollie vállára csapott. – Szép munkát végeztél 
a kígyóval, Ollie. 
– Légy szíves, hívjál Olivérnek, Tony. – Közben karja nyugodtan pihent 
kardja markolatán.
Tony megpróbált nevetni, de Ollie-ból eltűnt minden puhaság, szemeit 
keményen előreszegezte, és keze keményen markolta a kardot. Gwen is 
megváltozott. Szinte Ollie-hoz kapcsolódott. Úgy tűnt, mintha a férfiból erő 
áradna át a nőbe. Tony érezte, hogy kilóg a csapatból.
Gwen nevetése csendes kihívásnak hangzott. – Olivér az nemes név, Tony. 
Olivér egyike volt Charlemagne legnagyobb harcosainak.
– Rendben van... hát akkor Olivér. Tetszett, ahogy elbántál azzal a tengeri 
kígyóval. Igazi hőstett volt.
A feszültség felengedett. – Majdnem elpusztultam – nyögött fel Olivér. – 
Amikor kiestem a csónakból, azt hittem, hogy végem van. Vártam, hogy 
jelezzen a dögcédulám. Ha Lopez tényleg ki akart volna készíteni, akkor 
meglett volna rá az esélye. Az a dög szét is szedhetett volna, mielőtt halálos 
sebet ütök rajta.
Ha hisz a Játékmesterben, akkor hogyan hihet abban,
hogy ő Olivér, a Frank? Tony gondolatban vállat vont. őrült. Lehet, hogy 
én is bele fogok dilizni. –  Olivér tulajdonképpen mit is csinálnak a Tolvajok? 
Most már értem, mi a Harcos, a Varázsló és a Pap dolga.
A Tolvajok általában lopnak – Gwen megpróbált lépést tartani Olivérrel. – 
A sötétben lopózol és gyakorlatilag láthatatlan vagy az ellenségeid előtt. Nem 
bánsz ügyesen a fegyverekkel, kivéve a dobókést. Szerintem jó szórakozás. 
Később majd lesz dolgod. Ez minden, ami eszembe jutott. Chester majd 
elmondja a többit. Ne aggódj, nem engedjük, hogy megöljenek, mielőtt 
megtanulnád a szabályokat. Egy darabig még nem Lesz semmi bajod.
– Na igen, de szerintem még neked se kellett senkit megáldani.
– Nem igaz. Megáldottam Olivért, mielőtt harcba bocsátkozott volna azzal 
a nagy vízi féreggel.
– Természetesen a többiek háta mögött, satöbbi – mondta Olivér. Egy 
percre kiesett a szerepéből és ismét a régi derűs Ollie volt. – Olyan jól 
szórakozok. Igazán remélem, hogy te is belejössz, Tony.
McWhirter mosolyogva bólintott. Visszament Acacia mellé. Annyira 
boldogok, mint két bolha egy üveg vérben.
– Te mit szeretnél, Tony? Téged mi tenne boldoggá?
– Valami olyat, amihez máshol nem juthatok. Acacia kérdőn tekintett rá.
– Na igen. Lélegzetelállító kalandokat, egzotikus vidéket, egy rakás mesés 
drágakövet... ez minden.
– Ez minden? De ugye azért értékeled a társaságomat is?
– Hát persze, Cas. Különben is nem engedhetem meg magamnak azt az 
összeget, amit az idegenektől kérsz. – Átkarolta a lányt és úgy mentek tovább 
az ösvényen. Mögöttük a bozót lassan összecsukódott, mint a gyógyuló seb. – 
Én városi fiú vagyok, Cas. Mégis mire kéne vágyakoznom? Hat nap múlva 
napi nyolc órában ismét tervrajzokat fogok másolni. Lehet, hogy ésszerűtlenek 
az elvárásaim. Lehet, hogy nem kéne azt várnom, hogy egy hét a 
Vidámparkban el tud felejtetni ötven hét munkát, én mégis ezt várom. – 
Gyengéden maga felé fordította a lány arcát és nagyon komolyan beszélt. – 
Segíts, kérlek, Cas.
A lány félig meglepetten, félig örömmel tekintett rá.<SUB> 
</SUB>Tudod, hombre, néha egész normálisan is tudsz viselkedni.
– Mit szólnál hozzá, ha belecsípnék a hátsódba a követke-ző kígyó 
támadásakor?
Elöl kiáltás hangzott fel, mire a Játékosok sora felbomlott, és kifutottak a 
száz méterre előttük elterülő tisztásra. Acacia félig előhúzta a kardját, majd 
megnyugodva tette el. Utazásuk első fele véget ért.
Néhány másodpercen belül kiértek a dzsungelből. A tisztáson szabályos 
sorokban térd –, illetve derékmagasságban különféle termesztett növények 
nőttek. Férfiak és nők dolgoztak a mezőn; öntöztek, gyomlálták a növényeket. 
– Kérem! – hangzott fel Kasán Maibang kiáltása. – Ne lépjenek le az 
ösvényről. A zsenge gumók nagyon kényesek. – Acacia rögtön arra gondolt, 
mennyiben valódi a mező, és hol kezdődik az Alompark varázslata. A mező 
egy részét vízzel töltötték fel és a férfiak a sárban guggolva gyomláltak.
Acacia felismerte az édes krumplit, a yamot, a cukornádat. A távolban 
banán és kenyérfa nőtt. A levegőben a megművelt föld, friss zöldségek, 
gyümölcsök illata érződött. Éppúgy, mint Tony, ő is városi gyerek volt, de a 
nagybátyja mexikói farmján a nyári szünetben két bátyjával együtt csodálatos 
napokat töltött a tehenek és a malacok etetésével. Ismerte a vidék szépségét, 
dolgozott a szabad ég alatt, és emlékezett az erős napfényben keményen 
dolgozó emberek izzadságának illatára.
A falusiak alacsony, Kasannái sötétebb bőrű emberek voltak, ami a 
primitív életforma hatását mutatta. A felnőttek szikár, izmos teste, cserzett, de 
nem ráncos arcuk a szakadatlan fizikai munkáról árulkodott. Ruházatuk, 
ágyékkötőjük, állatbőrből készült hajpántjuk lenyűgözte Acaciát, és eljátszott 
azzal a gondolattal, hogy az út hátralevő részében hasonló életformát választ 
magának. Szegény Tony mit szólna hozzá?
A Játékosok magukra vonták a falusiak figyelmét, többen abbahagyták a 
munkát. Bambuszlándzsával felfegyverkezett harcosok csoportja bukkant fel a 
mező túloldalán elszórt épületek mögül. A Játékosok Chester köré 
csoportosultak, aki Maibangot faggatta.
– Biztos vagy benne, hogy a főnök értesült érkezésünkről? És ő hívott 
minket ide?
– Biztos vagyok – felelte Maibang ünnepélyesen.
Chesterben szörnyű gyanú ütötte fel a fejét. – A daribik véletlenül nem 
kannibálok?
Maibang sértődötten tekintett rá. – Bizonyos alkalmakon természetesen 
igen. Ti nem vagytok az ellenségeink, azért jöttetek, hogy segítsetek nekünk. 
Mi nem viselkedünk tiszteletlenül a vendégeinkkel. – Egy pillanatra 
abbahagyta és elgondolkozott. – Azért a biztonság kedvéért ne ejtsd ki ezt a 
szót, ha meghívnak vacsorára. – Közelebb hajolt és Ginára mutatva azt 
suttogta: – Egy kis yamgyökér, néhány banánszelet csodálatos dolgokat 
művelne a barátnőddel.
– Ezt azért neki ne mondd el – mondta Chester szórako-zottan. – Ugyan 
arról híres, hogy már az első randevún lefekszik, de... – Elhallgatott, ahogy a 
zömök lándzsások a közelükbe értek. Ketten ormótlan puskát cipeltek. 
Egyikük sem hagyott lábnyomot a porban. Az elöl állók üdvözlésképpen 
felemelték a lándzsájukat. Szőlőindából és bőrből font nyakláncot és élénk 
színű tollakkal ékesített fejdíszt viseltek. Chester semleges arccal emelte fel a 
kezét és várt. A mezei munkások is köréjük gyűltek. Kidomborodó hasú, 
barna gyerekek bújtak félmeztelen anyjuk szoknyája mögé.
A legelöl álló harcos gyors, dallamos nyelven szólalt meg. – Kasan 
figyelmesen hallgatta, aztán Chesterhez fordult. – Kagoianónak hívják és ő 
fog Titeket a Férfiak Tanácsához kísérni, Pigibidi, a tanács főnökének 
kérésére, aki üdvözöl Téged, és reméli, hogy azonnal felkeresed őt.
– Pigibidi? – kérdezte Chester magában mulatva.
– A nevének nagy tekintélye van. Azt jelenti, hogy „Puskás Ember" és 
élete derekán óriási varázsereje volt. Mehetünk?
Chester láthatóan megnyugodott. – Rendben van, menjünk beszélni a 
Puskás Emberrel.

*

A Tanács kunyhója kicsit hosszabb és tágasabb volt, mint a többi fából és 
fonott szalmából épített kunyhó. Az összecsavart pokrócok az ajtóponyva 
mellé támasztva sorakoztak. Chester feltételezte, hogy a Puskás Ember a keze 
ügyében tartja harcosait. A falakat állatbőrök és erszényes emlősök lenyúzott, 
fej nélküli teste borította.
Acaciát, Mary-emet és a többi nőt az ajtónál megállították. Kagoiano 
mondott valamit Kasannak, aki lefordította: – Sajnálom, de a nők ebbe a 
sátorba nem léphetnek be. A Nők Tanácsához fogják őket kísérni, ahol a 
jövőbe nyerhetnek bepillantást.
– Mit jelent ez a jövőbe pillantás? – kérdezte Mary-em. – Próbálj csak meg 
átvágni, fiacskám, és egy hónapon keresztül csak pépeset fogsz enni.
– Csak a férfiak léphetnek be ide – magyarázta türelmesen Kasan –, ahogy 
csak nők léphetnek a Nők Tanácsának kunyhójába, ók nem politizálnak, csak 
értékes információkkal látnak el bennünket ellenségeink terveiről és 
cselekedeteiről.
Chester megfogta Mary-em vállát. – Ketté ősziünk. Nem hiszem, hogy 
veszélyben lennénk. Aztán ha befejeztük, kicseréljük az információkat.
A nők vonakodva távoztak. A kilenc férfi belépett Kasan és Kagoiano 
társaságában a kunyhóba.
Tony beleszagolt a levegőbe. Füst, olcsó dohány és füstölt hús szagát 
érezte.
A kunyhó végében a levegő hűvösebb volt a kereszthuzat és az árnyék 
miatt. A fapadlót piszkos gyékénymatrac fedte. Tony hiába kereste a 
hologramvetítőt. Kagoiano csak vetített kép volt; Tonynak módjában állt 
megbizonyosodni róla. Azonban egyszerűen nem értette, hogyan tudták a kép 
folyamatosságát biztosítani. Lopeznek legalább egyszer át kellett kapcsolni 
másik vetítőre, amikor Kagoiano belépett a kunyhóba. Az átváltás azonban 
olyan tökéletes volt, hogy semmit se lehetett észrevenni. Ami felvetett egy 
további zavaró lehetőséget; nevezetesen azt, hogy a hologram egy valódi 
személyt, akár egy Játékost is helyettesíthet. Tony kezdett tiszteletet érezni 
Henderson iránt. Pokoli Játékba csöppentél, barátom.
A kunyhó hátsó részét a mennyezetről lelógó gyékénnyel választották le. 
Kasan elhúzta a gyékényt, a Játékosok pedig bemasíroztak a másik szobába.
Néhány percen belül Tony szeme hozzászokott a sötétséghez. Először tíz 
fényes pont bukkant elő a sötétből. Később rájött, hogy szempárokat lát, 
melyek nem pislogtak, hol rájuk néztek, hol pedig a távolba merültek. – 
Jöjjenek – mondta egy hervadt, fáradt hang.
Tony most már tisztán látta, hogy öt öregember ül körül egy szárított 
gyümölcsökkel megrakott tálat. Chester közvetlenül eléjük ült törökülésben. 
Tony látta, hogy az öregek szeme nem „követte" Chester mozgását. Végre 
rájött, hogyan lehet egyszerűen megkülönböztetni a hologramokat a 
színészektől.
– Chester Henderson vagyok, és ezek itt az én embereim – mondta az 
Osztagparancsnok. – Azért jöttünk, hogy amennyire csak módunkban áll, 
segítsünk népeden.
Kasan érthetetlen szavakat kezdett hadarni, majd az egyik öreg hasonló 
stílusban válaszolt. A beszélő annyira öreg volt, hogy a bőr úgy lógott rajta, 
mint a kabát a fogason, cserzett, ráncos bőre aszalt fügére, arcvonásai afrikai 
bennszülöttre emlékeztettek. Bőre sötétebb volt Kasanénál és sötétebb, mint 
bármelyik huszonegyedik századi emberé. Tony megtudta, hogy 6 Pigibidi.
– Puskás Ember üdvözöl Téged a Tanácsban. Azt mondja, tudja, hogy Te 
egy hatalmas varázsló vagy, és reméli, hogy a Te segítségeddel a népe elleni 
fenyegetés meg fog szűnni.
Chester érdeklődő arccal figyelt. Figyelmét egyenlő arányban osztotta meg 
Kasan és az öreg Pigibidi között. Az öreg törzsfőnök egy gyümölcsöt vett le a 
tálcáról, elgondolkozva rágcsálta, majd folytatta. Amikor befejezte, Maibang 
elkezdett fordítani.
– Puskás Ember azt mondja, hogy népe éveken keresztül visszafogta 
magát, együttműködött a megszálló európaiakkal abban reménykedve, hogy a 
Te néped megosztja velük hatalmas gazdagságának titkát. Amikor rájött, hogy 
nem fogjátok bemutatni a szellemeknek, akik létrehozták ezt a gaz-.dagságot, 
akkor tudta, hogy a titok félelmetesen nagy hatalmat biztosít. Tudtuk, hogy 
bármi is az eredete az autóknak, repülőgépeknek és benzinmotoroknak, egy 
részüket biztosan hazugsággal és lopással szereztétek. A sziget népe mindent 
megtett, hogy rájöjjön a titok nyitjára, a rot bilong kako titkára, az útra, 
amelyen a szállítmány halad az istentől az emberig. – Kasan szünetet tartott és 
Puskás Ember rövid ideig az anyanyelvén beszélt. Kasan leguggolt, Kagoiano 
és a többi Játékos követte példáját.
Kasan Maibang azt mondta: – Elmentünk a templomokba, tanultunk az 
istenről, Jézusról, ahogy Ti Manup és Kilibob istenséget nevezitek. 
Imádkoztunk Jézus-Kilibobhoz szállítmányért, de nem küldött nekünk 
semmit. Rabszolgaként dolgoztunk az ültetvényeken, és megtanultunk tört 
angol nyelven beszélni. Utakat építettünk, megváltoztattuk nemzeti 
szokásainkat, véget vetettünk a többnejűségnek csak azért, hogy 
megszerezzük a cargo titkát. Azonban az egész értelmetlen volt, saját régi 
isteneink egy része is ellenünk fordult, mert azt hitték, hogy megtagadtuk 
őket. Népünk elvesztette hagyományait, istenei megtagadták, és a titkaitokat 
sem sikerült megszereznünk.
Kasan szünetet tartott, arca megfeszült a nagyfokú összpontosítástól, ahogy 
szinte belekapaszkodott Pigibidi minden egyes szavába. – Végül úgy 
döntöttünk, hogy az egyensúlytalanság hamis. Manup isten eredetileg nekünk 
szánta a szállítmányokat, de az európaiak különféle áldozatok bemutatásával 
és imádkozással megnyerték az alsóbb rendű istenek támogatását, akik a 
címzésért és a cargo elosztásáért felelősek. A csomag címzését a fehér 
emberek nevére javították át. Végre megértettük, mi történt, de nem tudtuk, 
hogyan lehet a további csalást megakadályozni.
A nagy háború, amelyet Ti a második világháborúnak neveztek, régóta várt 
alkalmat biztosított számunkra. Fiatal harcosaink közül sokan léptek be a Ti 
hadseregetekbe és harcoltak a sárga európaiak, a japánok ellen. Eközben 
sikerüli elrabolni néhány közlegényt és tisztet a hadseregetekből. Eltűnésüket 
az ellenségre fogtuk. – Pigibidi vigyorogva hallgatta Kasant. – Mi... néhány 
napon keresztül szórakoztattuk őket. Néhányukat heteken keresztül. Aztán 
mielőtt kiadták volna az ártó szellemeket magukból, kiadták a cargo titkát. 
Megtudtuk, hogy a ceremóniát nem tört, hanem tökéletes angolsággal kell 
vezetni. Állat és gyümölcsáldozatok szükségesek, sőt más dolgok is, amit 
talán még Ti sem ismertek. A legnagyobb szentség, a szent folyadék, amely 
összeköt Titeket, európaiakat és betölti testeteket és szellemeteket, amelyet a 
gyerekek isznak és amelyet az öregek isznak, mielőtt örökre lehunynák 
szemüket. – Kasan hangja vallásos eksztázisban zengett.
Chester elmélkedett egy darabig, majd megrázta a fejét. – Bor? Tej?
– Azoknak is van erejük. De én arról a ritka és értékes matériáról beszélek, 
melynek neve Coca-Cola.


8. Díszvacsora 


Az Osztagparancsnok ránézett, majd lemondóan tárta szét karját. – 
Rájöttetek a titkunkra.
– Újonnan megszerzett tudásunk birtokában megnyitottuk a Szállítmány 
Útját és 1946-ban megkezdtük a tőlünk ellopott hatalom visszaszerzését. – 
Ismét Pigibidi beszélt, és arcán szomorúság uralkodott. – Egy ideig – mondta 
Kasan – megvolt mindenünk, amire szükségünk volt. Ne a mostani falunkból 
induljatok ki. Fehér katonák jöttek, hogy elvegyék a Szállítmányt tőlünk, de 
mivel az istenek a mi oldalunkon álltak, megöltük őket. Kiűztük az 
európaiakat Új-Guineából és békében éltünk szomszédainkkal. Mi daribik 
ismertük meg elsőnek a Szállítmány titkát. Uralkodtunk a többi törzs felett, 
azonban nem öltük meg és nem ejtettük rabszolgaságba őket. Néha még 
ajándékokat is adtunk nekik, hogy enyhítsük éhségüket.
– A varázslóink már ott tartottak, hogy az európaiaknak szánt 
Szállítmányokat is megszerezték, és a Ti népetek nem tudta őket 
megakadályozni. Túlságosan erősek voltunk. Az erőnk és a 
manánk&raquo;egészen addig a fekete napig növekedett, amíg túl büszkék 
nem lettünk.
– Mi történt?
– Elloptuk a legnagyobb és a leghatalmasabb Szállítmányt. Azonban ez 
kiszívta az erőt a tindalokból, a szellemekből, istenekből, akik minket 
szolgálnak. Az ellenséges törzs ellopott egy rekesz felbecsülhetetlen értékű 
Coca-Colát. Felhasználták a rot bilong kako, a Szállítmány Útjának tudását, 
hogy a saját területükre térítsék a hatalmas ajándékot. Ezáltal vesztettünk a 
becsületünkből és a ma-nánkból. Ma ellenségeink uralkodnak a sziget legtöbb 
törzse felett. Mi és az agaiambók vagyunk az utolsó szabad emberek. 
Ellenségeink hamarosan ellenségeink elég erősek lesznek ahhoz, hogy minket 
is leigázzanak. Azután kiterjesztik a hatalmukat a többi óceániai népre és 
aztán az egész világra. Ha ők fognak uralkodni az egész világon, akkor 
elpusztítják az összes többi vallást. Az istenek hívők nélkül elpusztulnak.
Chester megmozdult, megdörzsölte csontos térdét, hogy a vérkeringés 
meginduljon zsibbadt lábában. – Ha az egész világ összefog ellenük, akkor... 
hogyan tudnak ellenállni?
Kasan lefordította Puskás Embernek, aki válaszolt. – A Ti népetek nem 
tudja, hogy ellenfeleink nem ugyanabban a világban élnek velük. Kifordították 
a világot, a mi világunkat és amíg belülről nem nyitnak utat, addig semmi nem 
hatolhat be hozzájuk. Az én népem megnyitja Nektek az utat.
Chester behunyt szemmel gondolkozott és azt mondta: – Ez 
megmagyarázza a Chambri-tó megváltozott formáját.
– Ez azt is megmagyarázza, hogy miért volt a tó vize sós – mondta Olivér.
– Igen.
– Igen, akkor erre fel se figyeltem, de tényleg a tó vize sós volt. Tehát nem 
a Chambri-tóban, hanem a Csendesóceánban eveztünk... Azaz a világ összes 
óceánjában.
– Jól van, Ollie. Ez nagyon jó. Ez azt is jelenti, hogy nem tudjuk magunkat 
betájolni. Nem bízhatunk az iránytűnkben. Ha a hegyek nem szolgáltak volna 
kiindulópontként, akkor soha nem értünk volna ide. – Chester lassan kinyitotta 
a szemét. – Pontosan mit lopott el az ellenség?
Kasan lefordította Pibidinek, aki meglepetten és zavartan hallgatta. – 
Természetesen ezt Nektek jobban kell tudnotok. Nagyméretű volt és sok 
nagyszerű ember alkotta meg. Varázslóink megérezték jelenlétét, birtokukba 
vették és felénk irányították. Azonban sohasem érkezett meg hozzánk. Nem 
ismerjük sem a méretét, sem a súlyát, sem az alakját, sem a színét. Óriási 
hatalmat képvisel és most gonosz kezekbe került.
Chester beleharapott az alsó ajkába. – Második világháború. Hm. Lehet, 
hogy... az atombomba prototípusa? Azonban a háború akkor már véget ért...
Maibang vállat vont.
– ...  Rendben van. Pontosan mit vártok tőlünk?
A törzsfőnök megtanácskozta a kérdést a tanáccsal, miközben Kasan 
hallgatta őket. Aztán megszólalt: – Holnap a telehold éjszakája lesz. Fel 
fognak áldozni egy asszonyt, akit a tengeren ejtettek foglyul azon a helyen, 
amely szent a Ti számotokra, tőlünk nyugatra az anglikán misszió területén. 
Ha meg tudjátok akadályozni az emberáldozatot, akkor azzal meggyengítitek 
közös ellenségünk erejét és értékes információkat szerezhettek az asszonytól, 
aki egy hónapig élt ellenségeink között, ő el tudja mondani Nektek, hogyan 
hatolhattok be ellenségeink területére, hogy visszalopjátok a hatalmas 
Szállítmányt, amit elloptak tőlünk, és amelyet mi előzőleg Tőletek loptunk el. 
Az összes élő ember lelki üdvösségéért harcoltok. Adunk Nektek kísérőket és 
teherhordókat, azonban utatok veszélyes lesz. Közületek sokan meg fognak 
halni. Azonban hatalmas jutalom vár az életben maradókra.
Chester ránézett Maibangra, miközben gúnyos mosoly bujkált a szája 
szegletében. – Nos itt vagyunk és úgy érzem, készen állunk. Még valami. Ki 
ellen harcolunk?
Maibang úgy viselkedett, mintha az áram rázta volna meg. Néhány szót 
hadart el Puskás Embernek, akinek arca hamuszínű lett a félelemtől. – Nem! 
Nem lehet mondani! – mondta Pigibidi. Ez volt az első angol mondata az 
invitáló „Jöjjenek" óta.
Chester megmerevedett. – Mitől ijedt meg? Miért nem mondhatja ki 
ellenfeleink nevét?
Maibang megrázta a fejét. – Nagyon rossz. Nagyon, nagyon rossz. Az a 
törzs az ellenségünk. Tolvajlás lenne a nevük használata. Ha engedély nélkül 
használjuk valaki másnak a tulajdonát, az nagyon rossz mana. Ti európaiak ezt 
soha nem értettétek meg. Talán ezért veszítitek el a hatalmatokat.
– Olyan, mint a szerzői jog megsértése? És mi van az agaiambokkal? 
Hiszen az ő nevüket kimondtad.
– Ők a szövetségeseink. Segíteni fognak Nektek utatok során.
Chester bólintott. – Rendben van, elvállaljuk. Szükségünk lesz még egy kis 
információra, élelmiszerre és kísérőkre. Feltételezem, hogy velünk jössz, 
Kasan? Jó. Ez minden?
– Csak ennyi, ó, Nagy Varázsló. Hálánk jeléül ma megvendégelünk 
embereiddel együtt.
– Hány ember lesz vacsorára?
Kasan megismételte a kétértelmű megjegyzést a főnöknek, aki csak némán 
hallgatta. Kasan vállat vont. – Azt hiszem, a fordítás nem tudja visszaadni a 
kettős jelentést.
– Na, nem számít – Chester feltápászkodott. – Menjünk a hölgyekhez, és 
cseréljünk információt még vacsora előtt. – Meghajolt Puskás Ember előtt, 
nyugodtan félrehúzta az elválasztó gyékényt és kiment a kunyhóból.

*

Gwen és Acacia kissé távolabb állt a többi nőtől, a Férfiak Tanácsának 
kunyhóját figyelték, miközben a falu népe az ünnepi lakomát készítette elő. 
Sült malac és yamgyökér erős illata áradt a levegőben.
A falu főterén ásott gödört először szénnel bélelték ki. Azután leveleket, 
disznóhúst és különféle zöldségeket raktak a gödörbe. A férfiak lándzsáikkal 
lyukakat szúrtak a hozzávalók halmába, hogy a hő jobban átjárja a primitív 
óriási fazekat.
– Túl jó az illata, Cas – szimatolt a levegőbe a szőke lány. – Nem bírom ki. 
Most rögtön odamegyek, és beleugrok a gödör közepébe.
– Attól tartok, nem húznának ki. Csak elkevernének a többi... úgy értem a 
disznóhússal. Hm.
Gwen a csípőjén dobolt. – Megismételné ezt még egyszer, Miss Pipaszár?
– Nem. Jobb, ha elfelejtjük. Ollie! Tony! Itt vagyunk!
A férfiak odaléptek a várakozó hölgyekhez. – Gyere! – mondta Acacia, 
miután átölelte a fiút. – Keressünk egy helyet, ahol leülhetünk.
– Nem akar Chester tájékoztatni titeket? – kérdezte Ollie.
Gwen dobbantóit a lábával. – Felejtsd el már Chestert egy percre! 
Cseréljünk mi információt.
Ollie elgondolkozott a javaslaton. – Rendben. Az nem csalás, ha mi 
bizalmasan információt cserélünk.
Elhaladtak a kunyhók mellett és leültek egy tisztáson, ahonnét még jól 
látták a főteret. Figyelték a vacsora előkészítését. Tony felnevetett. Acacia 
tátette fejét a fiú vállára, és kis öklével jól oldalba vágta.
– Mi olyan vicces, cowboy?
– Csak azon gondolkozom, mennyi étel van valóban ott. – Kényelmesen 
kinyújtózott, átkarolta a lányt és magához húzta. – Tudod, szinte már nem is 
gondolkozom azon, melyik falusi valódi és melyikük csak hologram.
– Ezt örömmel hallom – morogta Acacia, miközben a cipője orrával a 
fűben játszott. – Mindenki, akit csak a távolban látsz, aki ismétlő mozgást 
végez és általában, akit erőszakos halállal látsz kimúlni, az hologram. Lopez 
annyi hologramot használ, amennyit csak tud.
– Miért? Nem drágák a hologramok?
– A színészek is azok. Ne felejtsd el, hogy később mások is játszhatják ezt 
a Játékot. A hologramok a csomag részei, de a színészeket újra meg kell 
fizetni.
Olivér hason feküdt a fűben és a bennszülött szakácsokat figyelte. – Mi 
történt veletek, lányok, amíg mi a vademberekkel rébuszokban beszéltünk?
Acacia a férfiakra mutatott. – Ti kezditek.
Olivér és Tony elmondott mindent, amire csak vissza tudtak emlékezni. 
Gwen és Acacia figyelmesen végighallgatta őket, azután elmondták, hogy 
nagyjából ők is ugyanazt hallották.
– Csak a tálalás különbözött – tűnődött el Gwen. – Három öreg nő ült a 
kunyhóban. Egyikük végig transzban volt. A legfiatalabb fordított. Állítólag 
kislány korában a misszionáriusok iskolájába járt.
– Igazán jól kitanítják ezeket a színészeket – Tony leszakított egy fűszálat, 
és játékosan Acacia hajába.tette. – Mindenre tudnak felelni.
Acacia felnevetett. – Azért ennyire ne legyél lenyűgözve. Biztos vagyok 
benne, hogy Kasan loboncos haja alatt rádió adó-vevő rejtőzik. Amikor 
imádkozik, vagy a „bennszülöttekkel" zagyvái, vagy a fülét vakarja, akkor 
Lopezzel beszél.
– Ez szabályos? Úgy értem, nem helyez ez könnyen támadható pozícióba 
minket?
– Nem. Az NJSZ nagyon odafigyel Lopezre. Szerintem
Lopez elég okosnak tartja magát ahhoz, hogy csalás nélkül pusztítson el 
minket, és főleg Chestert.
Ollie beleszagolt a levegőbe. A sült zöldségek és disznóhús illata feléjük 
áradt. – Nyam-nyam. Ugye örültök, hogy nem Goldberg a nevetek? Itt a 
vacsoraidő. – Elkezdett feltá-pászkodni, de elbizonytalanodott. – Mennyi az 
idő?
Acacia benyúlt a hátizsákjába és előhúzott egy antik, ezüstdollárba épített 
órát. – Hat óra tizenöt. Miért?
– Csak a tekervényes gondolataim miatt. Egy óra negyvenöt percünk van a 
Játék esti befejezéséig. Meghívtak vacsorázni minket. Semmi erőszakos 
cselekmény nem történt mintegy öt órája. Mindannyian lehiggadtunk. Tudtok 
követni?
Gwen lehangoltnak tűnt. – Ollie! Néha nem tetszik, ahogy a gondolataid 
szárnyalnak. Remélem, hogy tévedsz.
– Én is. – Acacia keze már a kard markolatán nyugodott. – Mégse tenném 
fel rá a vagyonomat. Nyissuk ki a szemünket fiúk, lányok!

*

A szép ezüstös tányérokon „Chevrolet" felirat állt. Ollie felnevetett és 
oldalba bökte Gwent. – Dísztárcsa.
Gwen bólintott és a legközelebbi kunyhóra mutatott. – Nézd meg azt az 
ablakot. Mit keres egy üvegablak" Új-Guineában?
Olivér összehúzta a szemét, megvakarta a fejét. – Tudod, idáig észre se 
vettem.
– Szerintem egy teherauró szélvédője. Ha jobban körülnézel, találsz még 
néhány tákolmányt.
A férfi kezdte megérteni. Néhány kunyhó tetejét vitorlavászon borította, a 
bennszülöttek késeinek pengéje konzervdobozból készült. A legtöbb lándzsa 
bambuszból készült, de a többi vékony acélcsőből, amelynek nagyon 
kihegyezték a végét. A környezetből teljesen kirívóan néhány háztetőn 
televízióantenna-maradványok álltak, és csak most vette észre, hogy a nők 
szoknyája ejtőernyőselyemből készült.
– Az Aranykor visszhangja – mondta higgadtan Ollie.
Bár a nők főzték a vacsorát, a felszolgálást a férfiakra bízták. A tányérokra 
sült disznóhús, yamgyökér és olyan zöldségek kerültek, amelyeket csak S. J. 
ismert fel. A sötétbarna bőrű Larry Garrett, az egyik Pap körbeadott egy 
gőzölgő kukoricával megrakott dísztárcsát. Az aranyszínű, finom kukorica 
magva csöpögött az olajtól. Garrett azt mondta Ollie-nak: – Ha Lopez ilyen 
ételeket szolgál fel nekünk, akkor nem érdekel, hogyan támad ránk 
legközelebb.
– Ámen, testvérem. – Olivér elfojtott egy böfögést. – Add ide, légy szíves, 
a sört! – Garret átnyújtotta a nagy kulacsot. Bár a sör meleg volt, Ollie mégis 
élvezettel gurította le.
A Játékosok törökülésben vagy kinyújtott lábbal ültek, ettek, beszélgettek 
és nevetgéltek. Néhány bennszülött is velük evett, bár a legtöbben csak a 
háttérből figyeltek. Olivér nem fogadta el a felajánlott langyos nyers tejet. – 
Köszönöm, de nem kívánom a malactejet. – A bennszülött pincér úgy tett, 
mintha nem értené, és továbbment. Valószínűleg tehén- vagy kecsketej volt, 
gondolta Ollie, de azért soha nem lehet tudni...
Néhány harcos kivonszolt valamit egy dobogón. Aztán megláttak egy 
nagydarab törött képernyőjű televíziót. Puskás Ember lassan kisétált a 
(kunyhóból és felemelte bütykös kezét. Először a bennszülöttek, majd a 
Játékosok is elhallgattak.
Az öreg csaknem egy percig beszélt folyamatosan. Aztán felállt, Kasan, és 
lefordította. – Pigibidi be szeretné mutatni a varázslótudományát az itt 
összegyűlt varázslóknak, hogy megismerjék és megértsék a múltat. – Kasan 
kivárta, míg az udvarias taps elül. – Valamikor ez a doboz képeket és 
hangokat hozott el hozzánk a világ minden pontjáról, sőt még a túlvilágról is. 
Az ellenségeink azonban tönkretették, és csak a törzsfőnök képes arra, hogy 
felélessze. Győződjetek meg róla a saját szemetekkel.
Pigibidi leguggolt a sarkára, énekelni kezdett, miközben furcsa ritmusban 
váltogatta a lábát. Az ének hirtelen felhan-gosodott', majd szinte elnémult. 
Lassan felemelkedett, tágra nyitotta a száját, ráncai úgy szaladtak szét, mint a 
napsugár. Gurgulázó kiáltás szakadt ki a torkából. Az erek és az inak 
kidagadtak az öreg nyakán, miközben a kiáltás a kunyhók és a fák között 
visszhangzott.
Az összetört képernyőjű televízió belsejében fénycsóva jelent meg. Először 
szentjánosbogárként ragyogott, majd átváltott piros színből narancssárgába, 
majd élénksárgába. A sárga fény kilobbant a tévé belsejéből, ahogy az 
egyszerű szikrából is hatalmas tűz keletkezik, és hirtelen egy tömör 
borostyánszínű köd jelent meg, amely legalább ötször akkora volt, mint a 
tévékészülék.
Az öreg nagy köröket írt a levegőbe. Szemei üvegessé váltak, teste 
remegett, mintha a hideg rázná. Azonban folytatta a táncot.
A varázslattól már maga a föld is remegett, miközben sötét árnyak 
bontakoztak ki a füstből. A felhőben talán egy tucat alakzat mozgott, furcsa 
ritmusban ütögette össze szárnyait, föl-le mozogtak és egyre szilárdabb formát 
vettek fel.
Puskás Ember felkiáltott, összeesett és szinte epilepsziás görcsben 
fetrengett a földön. Száján fehér hab jelent meg, ujjai karomként 
megmerevedve reménytelenül kapaszkodtak a levegőbe.
Olivér a szeme sarkából látta, ahogy Chester teste megfeszül egy pillanattal 
azelőtt, hogy az óriási szarvcsőrű madarak előbukkantak a füstből.
– A fegyvereket! – kiáltotta Henderson, hangja szinte elveszett a falusiak 
sikoltozásában. Aztán a madarak már ott voltak a közelükben. Három Játékos 
már zöld fénysugárba burkolva harcolt.
Mary-em támadott először. Abban a pillanatban, amikor előrántotta az 
alabárdját, egy gonosz csőr csapott le rá. Lebukott a földre, vetett egy 
bukfencet, miközben a madár ügyefogyottan próbált a nyomában maradni. 
Mary-em a madár begyére csapott. A madár halálsikolya úgy hallatszott, mint 
egy őrült nevetése és lezuhant a földre.
– Mínusz egy! – kiáltotta diadalmasan. Erősebben ragadta meg az 
alabárdot. – Ide gyertek, tubicáim...
Egy másik madár Tonyra csapott le. A Tolvaj megmerevedett a félelemtől. 
A madár már a közelébe ért. Mi a fene?
– akarta magában mondani. Acacia nem valami kedvesen lerántotta a 
földre.
– Figyelj! – sziszegte dühösen. – Tolvaj. vagy, tehát nehéz észrevenni 
téged. Azonban a képességeid most nem segíthetnek rajtunk, úgyhogy tartsd 
távol magad a harctól, oké? – Felugrott és belevetette magát a küzdelembe.
Tony fekve maradt, figyelte a lányt, miközben az arca eltorzult.
Eames a nagydarab Harcos hátát a kunyhó falának vetette, miközben 
három fekete gyerek bújt mögé. Egy szarvcsőrű a levegőből támadott, míg egy 
másik méteres csőrét dühösen előreszegezve közeledett a földön. Eames 
először a repülő madár felé csapott, de eközben a másik megcsípte a csuklóját. 
A körülötte ragyogó zöld fény rózsaszínné változott a seb fölött.
– A fenébe! – kiáltotta és áttette a kardot a bal kezébe. A madarak mintha 
megérezték volna elszántságát, felváltva támadtak rá.
Az alsó madár épp a nyakának akart ugrani, amikor vörös láng csapott le 
rá. A madár azonnal meggyulladt és égett,. tollszagot árasztva bukdácsolt el. 
Eames kihasználta előnyös helyzetét, felnyársalta a támadni készülő másik 
madarat. A madár fájdalmasan károgott és kiszenvedett.
Eames letörölte az izzadságot homlokáról, és megmentője felé fordult. 
Alan Leigh szaladt felé. – Jól vagy?
Eames bólintott. – Csak a csuklómon csípett meg. A küzdelem befejeztével 
majd megkérem az egyik Papot, hogy gyógyítsa meg.
– Jó – mondta Leigh komolyan. – Nem akarom, hogy túl gyorsan kiess a 
Játékból. – Megfordult és odarohant Gwen-hez és Olivérhez, akik az 
eszméletlen Puskás Embert védelmezték.
Bowan, a Fekete, a gödör túloldalánál vett fel védekező pozíciót. Egy 
szarvcsőrű károgva csapott le rá, szárnyai kondorkeselyűként hasították a 
levegőt. Bowan tűzzel borította be a szerencsétlen madarat.
Chester és Gina hátukat egymásnak támasztva ragyogó fénysugarakat 
bocsátottak ki magukból. Gina néha tévesztett, de pontos találatai szárnyakat, 
fejeket vágtak le. Chester sugarai azonban halálpontosak voltak.
A Papok többsége és a Mérnök S. J. az egyik kunyhóban rejtőztek el. A 
harc nem az ő feladatúk volt. Amikor egy kíváncsi madár betévedt közéjük, S. 
J. felragadott egy gazdátlan lándzsát és avval próbálta távoltartani a 
betolakodót. A madár feldühödött és rikácsolva hívta társait. Néhány további 
óriási szarvcsőrű madár csatlakozott hozzá és együttes erővel támadták meg a 
kunyhót. A falak megrázkódtak.
– Összedől a ház! – kiáltotta S. J. – Kifelé mindenki!
Ahogy az utolsó ember kirohant a kunyhóból, a tartógerendák 
megroppantak és az egész épület összeomlott.
A Játékosok szanaszét futottak.
A tisztáson Maibang egy támadó szarvcsőrű elöl menekült. Azonban túl 
lassúnak bizonyult. Ahogy a madár karmai megragadták a vállát, fájdalmában 
felkiáltott. – Segítség! – A madár kiterjesztette hatalmas szárnyát és a 
levegőbe emelte Kasant.
Bowan meglepődve figyelte. – Chester! Elveszítjük a kísérőnket!
– Dehogy veszítjük. Gina! Bowan! Fogjátok meg kezem!
Maibang lábai az egyik kunyhó tetejét súrolták.
Sietve összekulcsolták kezüket. Chester ünnepélyesen kántálta: – 
Összeolvad az erőnk, összeolvad a szellemünk. Levegő démonai, álljatok 
meg!
A szarvcsőrű mintha egy láthatatlan falnak ütközött volna. Barna tollak 
repkedtek a levegőben, ahogy szárnyait mozgatva hiába próbált kiszabadulni a 
három hatalmas varázsló szorításából.
Chester arcán kegyetlen mosoly jelent meg. – Add vissza sértetlenül, ami – 
a miénk, és meghagyjuk az életed, te gonosz teremtmény!
A madár kétségbeesetten engedte ki karmai közül zsákmányát, és Kasan 
keresztülzuhant a kunyhó szalmatetején. A szalmatető szinte felrobbant a 
becsapódástól, Kasan azonban sértetlenül, széles vigyorral az arcán botorkált 
elő a porfelhőből. Feléjük intett, de Chester visszaintett, hogy hasaljon le.
A legtöbb madár halálosan megsebesült. Acacia is elpusztított egyet a 
gödör mellett. Lábával odébblökte a dögöt. A lába először átszaladt a tetemen, 
azonban a másodperc töredékével később a tetem tovagurult, hamuvá és 
parázzsá bomlott szét.
Az életben maradt madarakat minden különösebb erőfeszítés nélkül 
kergették el. Hamarosan elnémult a melanéz frontvonal.
Bennszülöttek bukkantak elő rejtekhelyükről, hogy lássák a hatalmas 
idegenek harcának eredményét. A daribi harcosok közül csak néhány vette fel 
a harcot a madarakkal, és ezek többsége holtan feküdt a földön.
Chester felemelte a kezét. – Meghalt valaki? Hányan sebesültek meg? – 
Mindenki ragyogó zöld fényt árasztott, kivéve Eamest, akinek csuklója, és 
Larry Garrettet, akinek a lába izzott vörös fényben. – Mi történt?
Eames elmagyarázta a saját sérülését. Garrettet a lezuhanó (műanyagból, 
készült) gerenda ütötte meg, amikor a kunyhó összedőlt. Chester felsóhajtott, 
de nem tűnt elégedetlennek. – Oké, ketten könnyebben megsérültek. Gwen te 
nem vettél részt a küzdelemben, tehát te még tele vagy energiával. Nézzük 
meg Gwen gyógyító auráját, hogy el tudja-e látni mindkét sérülést. – Gwen 
zöld aurája lassan meleg aranyszínbe váltott át, amely úgy csillogott, mint a 
csillagpor. – Jó. Most meggyógyítod mindkettőjüket, és majd reggelre 
feltöltődsz energiával.
– Rendben van, Ches. – Felemelte jobb kezét. – Hallgassatok meg istenek 
az égben! – Az arany ragyogás a jobb keze körül összpontosult, majd 
beburkolta a két sebesülést. A vörös fény kialudt. – Na mit szóltok hozzá? Az 
istenek néha igazán kegyesek.
– Köszönjük, Gwen. Oké emberek, még néhány perc- és mára befejezzük. 
Ez jó nap volt mindenki számára. Sok pontot gyűjtöttünk. Biztos vagyok 
benne, hogy holnap kincspontokat is szerzünk, úgyhogy a Tolvajoknak és 
Mérnököknek sem kell aggódniuk. Mindenki elegendő pontot fog szerezni. – 
Chester körbenézett és Kasanra pillantott. – Gyere ide, Maibang. – Kísérőjük 
arcán tréfás mosoly látszó-dott. – Nem fogom megkérdezni, hogyan 
boldogultál a madárral. Csak azt szeretném tudni, hogy Puskás Ember örökre 
megtébolyodott-e?
Kasan megpróbált komoly képet vágni. – Szörnyű, ami történt. Igen, 
szörnyű. Visszakísérték a pihenőhelyére. Talán reggel majd képes lesz 
segíteni nektek, azonban attól tartok, hogy haldoklik. A Férfiak Tanácsa addig 
nem fog veled beszélni, míg a törzsfőnök meg nem gyógyul vagy meg nem 
hal. Az utóbbi esetben új törzsfőnököt választanak, aki majd személyesen 
dönti el, hogy segít-e neked. At-tól tartok, nem segíthetek.
– Nem úgy van az, barátom. Velünk fogsz jönni. – Ches-ter egy pillanatig 
gondolkozott, majd azt kérdezte: – Mi van a Nők Tanácsával? ők sem 
beszélhetnek?
Kasan töprengve hallgatott. – Igen. Talán ők beszélhet-nek. De csak reggel. 
– Maibang észrevette, hogy Olivér át-karolta Gwent. Szigorú arccal azt 
mondta: – Ilyen vállalko-zás során nem helyénvaló, hogy a férfiak és a nők 
együtt aludjanak.
Olivér teljesen ledöbbent. – Jézusom! Hiszen jegyesek vagyunk!
– Az se számítana, ha házasok lennétek. Kérlek, ha nem követitek népem 
szokásait, akkor a Nők Tanácsa nem fog segíteni. Azonkívül meg is tilthatják, 
hogy elkísérjelek titeket utatok során.
Chester intett Olivérnek. – Fogadd meg, amit mond. Nyolc után úgyse 
érvényesek a törzsi szokások.
Gwen magához ölelte a férfit és suttogott valamit a fülébe. Olivér 
észrevehetően elpirult, búcsúzóul megcsókolta Gwent, majd csatlakozott 
Chesterhez és a többi férfihoz.
Acacia megfogta Tony kezét. A fiú hideg és elutasító volt. A lány játékos 
törődéssel tekintett az arcába. – A banánfáknál találkozunk, hombre.
Tony gúnyosan lebiggyesztette az ajkát. – Azt hittem, hogy nekem távol 
kell tartani magam a balhétól. Hiszen csak egy Tolvaj vagyok.
A lány hátralépett, de nem engedte el a kezét, és megpróbált a szemébe 
nézni. – Hé, Tony, csak segíteni próbáltam neked. A Játékról beszéltem, 
Fortunato!
A fiú minden érzelem nélkül szorította meg a lány kezét. – Na igen, 
túlságosan el voltál foglalva a sárkányok mészárlásával és nem maradt időd 
észrevenni, hogy kissé keményen támadtál rám. Úgy értem, talán én is 
szeretnék játszani egy kicsit. – A fiú hangja sértődötten csengett, és Acacia 
nem tudta, mit mondjon neki.
– Hé, Tony, igazán sajnálom. Figyelj csak... A fiú azonban eltolta magától 
és védekezően rázta meg a fejét. – Felejtsd el, Cas. Nincs semmi bajom. Te 
mondtad azt állandóan nekem, hogy vegyem az egészet komolyan, aztán 
hirtelen azt mondod, hogy ez csak játék. Ma még sem-mit sem kellett 
csinálnom. Csak néztem, ahogy mindenki hősiesen harcol, míg én arccal a 
mocsokban feküdtem. Nem tudom, te mit szólnál az én helyemben? Én 
viszont elég szarul érzem magam, oké? – Lágyan megsimította a lány arcát, 
majd megfordult és elment.
Acacia tátott szájjal figyelte, ahogy a fiú elmegy, és mondani akart valamit. 
A szavak azonban nem jöttek elő a szájából.
Gwen meghúzta a kezét. – Gyere, Cas, nézzük meg a hálóhelyünket. – 
Acacia dermedten bólintott és követte.
Az egyik bennszülött nő megmutatta a kunyhójukat. Gwen, Acacia és 
Mary-em leterítették hálózsákukat a szőnyeggel borított padló egyik oldalára. 
Gina és Felicia a másik oldalon rendezkedtek be. Acacia némán rendezte el a 
matracot.
Egy kemény kéz barátian vágta hátba. – Baj van a fiúddal? – zúgta 
vidáman Mary-em. – Ne aggódj a fiúd miatt, kedvesem. Csak az első napi 
idegroham van rajta, ez minden. Cserkészd be villanyoltás után, nyugtasd le és 
nem lesz semmi probléma.
Az apró termetű nő játékosan oldalba bökte Acaciát, aki majdnem elrepült, 
de mosolyát sikerült megőriznie. – Igazad van, Mary.
– Igazam? Hát persze, hogy igazam van. Mary-em mindent lát, mindent 
hall, ebben biztos lehetsz. – És elkacsá-zott, miközben Eszkimó Nellie-röl 
dudorászott, aki a hat hónapos éjszakában különböző erotikus kalandokat élt 
át.
Acacia vigyorogva feküdt a hálózsákban, a mennyezetet bámulta és már 
nagyon várta az éjszakai pihenőt.
Körülbelül harminc másodpercen belül mindenfajta előzetes bejelentés 
vagy zaj nélkül a bennszülöttek áttetszővé váltak és finoman beleolvadtak az 
éjszakába.


9. Gyilkosság 


Albert Rice kinyitotta a K+F épület bejárati ajtaját és félreállt. Este kilenc 
óra tizenöt perc és Rice-nak még huszonkét perce volt hátra az életéből.
Arcán a szokásos mosoly tükröződött, de se Mrs. Me-tesky, se a Lopez 
házaspár nem vette észre. Richárd csípős hangon azt mondta: – Lehet, hogy 
Ön nem érti, mit jelent egy három tized másodperces késés a Játéknak, a 
Játékosoknak és nekem.
– Welles és Chicon gondoskodnak mindenről – mondta Mrs. Metesky 
higgadtan. – Holnap reggelre tökéletesen megjavítják.
– Remélem is. Különben kitekerem a nyakukat. Nem az én 
programozásomban volt a hiba, Metesky. Az a madár nem rögtön indult 
oszlásnak, és így Panthesiliának ott kellett várakoznia a csata kellős közepén! 
Ráadásul Bowannak kétszer kellett imádkozni a tűzgolyóért és...
Mindannyian kimentek. – Köszönöm – mondta Mrs. Metesky Rice-nak és 
a házaspár után sietett. Menet közben megigazította drótkeretes szemüvegét, 
törékeny teste megborzongott az esti hideg levegőben. Rice bezárta az ajtót 
mögöttük.
Ahogy az ajtó becsukódott, mintha letörölték volna az arcáról a mosolyt.
Ki a francot érdekel a három tized másodperces késés? Lopez tökös 
gyereknek hiszi magát és nagyon szeret parancsolgatni. Ráadásul furán 
beszél. Finomkodóan pedáns még akkor is, amikor kellemetlenkedik. Például: 
– Bocsánat, nem tudna segíteni nekem a...? – Vagy: – Átvenné kérem? Ki 
szeretném nyújtóztatni a lábamat anélkül, hogy felidege-
sítenék valakit. – Mindig olyan hamisan udvarias; hamisan, mivel az ilyen 
kérdésre csak „Igen, uram " lehet a válasz.
Itt az idő a járőrözésre. Rice felment a harmadikra és amint kilépett a liftből 
igazolta magát az ellenőrző konzolnál.
A harmadik emeleten a Díszlettervezési osztály műhelyei helyezkedtek el. 
Acél, alumínium, fa, üveggyapot, habszivacs, olvasztott műanyag és egyéb, 
egzotikus anyagok töltötték meg a helyiségeket, ahol az Álompark varázslói 
először kicsinyítve tervezték meg a jövő látványosságait, kalandjait. A 
számítógép segítségével létrehozott hologramok egy szép napon majd acélból 
vagy karbonkristályból fognak testet ölteni. Rice élvezte a nappali műszakot, 
amikor benézhetett a műhelyekbe, hallhatta és érezhette az esztergapad, a 
présgép, a fúrógép vibrálását, az olvasztógép illatát, amint az illúziók fizikai 
megjelenésén munkálkodtak a technikusok.
Most azonban a műhelyek üresen álltak, az egész épületben csak néhány 
technikus tartózkodott, azok is a második emeleti Játékközpontban, illetve az 
ötödik emeleti Pszichológiai és Tervező osztályokon.
Ellenőrzött minden ajtót, bekukkantott minden folyosóra, minden sarokba. 
Eszébe jutott az egyik esztergapadi munkás unokahúgának története. A 
kislány záróráig elrejtőzködött az épületben, majd sikerült bejutnia az egyik 
olvasztóműhelybe. A biztonsági őrök öt órával és húszezer dolláros kár 
okozásával később találták meg. Játszadozása közben a kislánynak sikerült 
összekapcsolnia a hullámvasút és az ember anatómiájának a modelljét. Az 
eredmény annyira érdekes lett, hogy ötletet adott az Utazás az 
emésztőrendszerben program megalkotására, amelyet az első főosztályról 
Bristol-Myers finanszírozott.
A kislányt jól elnáspángolták, majd adtak neki egy egyetemi ösztöndíjat. 
Az őrt pedig kirúgták.
Folyosók ágaztak jobbra, balra. Rice minden zugot átnézett, mielőtt az 
ellenőrző konzolnál beütötte az Ellenőrizve gombot. Nem akart úgy járni, mint 
a történetben szereplő őr. A lifttel lement a második emeletre.
Bár mindent gondosan átnézett, mégis maradt ideje a szteppelésre. 
Könnyed gyorsasággal mozgott jobbra-balra, hogy kikerülje a képzeletbeli 
ütéseket. Szteppelés! Jellemző, hogy Griffin ilyen nevet ad a küzdelemben 
használt lábmunkának. Furcsa alak ez a Griffin. Egyszerre kemény és puha. 
Udvariasságra nevelte az őröket, hogy a turistákban kétséget ébresszenek, 
érdemes-e velük balhéba keveredni.
Rice a Játékközpont vezérlőtermének acélajtajához érkezett, ahol korábban 
a Lopez házaspár tevékenykedett. Először a tenyerét, majd szinte 
szégyenlősen az arcát is az ajtóhoz simította. Érezte a fém simaságát, a terem 
gépezeteinek enyhe vibrálását. Ott állt egy darabig és azt suttogta: – Az Isten 
szerepét játsszuk. – Arca a pillanatnyi ellágyulás után ismét megkeményedett, 
és továbbsétált. A vezérlőterem mellett feküdt az álomparki technikusok 
szobája, ahol Larry Chicon és Dwight Welles felügyeltek az Álompark 
számítógépes rendszerébe való adatok betáplálására. A golyóbiztos műanyag 
ablakokkal ellátott szobában apró piros és fehér lámpák ragyogtak.
A következő szobában Metesky és a többiek ellenőrizték a Játék 
eseményeit, hogy minden az őrült szervezetük szabályai szerint menjen.
A folyosó visszhangzót! lépteitől. Miután elérte az utolsó ajtót, 
visszafordult. A nappali műszak sem volt rossz, de Rice különösen kedvelte az 
éjszakait. Szinte egyedül van az épületben, nincs semmi zűr. Nagyon sok idő 
marad a gondolkodásra és a visszaemlékezésre.
Rice még mindig emlékezett az Álomparkban tett látogatására, amely 
tízéves korában történt. Milyen távolinak is tűnik. Húsz év olyan, mint egy 
örökkévalóság. Ugyanakkor úgy érezte, hogy szinte karnyújtásnyira áll tőle a 
szőke hajú kisfiú, aki időközben felnőtt és jelenleg az álomgyárban dolgozik.
Gyere velem, kicsi Albert – invitálta Rice saját magát, miközben a liftet 
hívta. Gyere velem és pillants az álmok mögé. Nézd meg a számítógépet és a 
kamerákat. Nézd meg a műanyag gerendákat, a díszleteket, amelyek segítenek 
létrehozni a fantáziavilágot. Aztán töröld ki az utolsó könnycseppet a 
szemedből, próbáld meg a gyerekkor mesevilágát átalakítani a felnőttkor 
valóságos életévé, ahol egyedül kell gondoskodnod magadról és ki kell állnod 
a saját érdekeidért.
Szája szegletében gúnyos mosoly játszott. Tudott harcolni a saját 
érdekeiért, hiszen kiharcolta magának ezt az állást, itt a világ legnagyobb 
játszóterén. A csúcson fenntartottak számára egy helyet, mivel tudta, hogyan 
játssza ki lapjait. Az Álompark hazugságokkal üzletelt, és a kicsi Albert 
mindent tudott a hazugságokról. Közülük néhány olyan jól elvegyült az elmúlt 
évek forgatagában, hogy már nem lehetett megkülönböztetni a valóságtól.
Illúziók... Tulajdonképpen miért is hozta el apja őt az Álomparkba? A papa 
azt mondta, hogy a mama beteg s ezért utazott el. Azonban a szállodai 
szobában az apja többször is belekiáltotta a videofonba anyja nevét, amikor 
Emma egyetlenegyszer felhívta őket. Az anyja hangja hűvösnek és távolinak 
tűnt, aztán egy idegen férfihang elhívta ott. Az apja a sötét képernyő előtt sírt, 
a könnyei végigcsorogtak jóképű arcán. Amikor a könnyek elapadtak kézen 
fogta a kisfiút és megkezdték a négynapos álomparki program második napját.
Albert soha életében nem szórakozott olyan jól, mint a program utolsó 
három napján, azonban a mosolyok és a kacagások mögött eszébe jutott annak 
a férfinak az arca, aki az üres képernyő előtt sírt.
Illúziók.
Amikor hazamentek, Emma melegen és kedvesen fogadta őket, de azután 
egyre gyakrabban utazott el. Akár „kórházba", akár „a rokonokhoz", akár 
„munkaügyi értekezletre" utazott, az eredmény ugyanaz volt; az apjából áradó 
fájdalmas magányosság.
Aztán egy napon, amikor Albert hazament az iskolából, apja azzal fogadta, 
hogy anyja örökre elment és a fiúnak kell eldönteni, kinél akar élni. Albert az 
apját választotta és a következő hat hónapban tanúja volt apja életerős férfiból 
megtört öregemberré való átalakulásának. Nem gyűlöletet érzett az anyja 
iránt, és nem is haragot. Valami furcsa módon örült annak, hogy ez avval a 
férfival történik meg, akit a világon a legjobban szeret. A fiatal Albert tudta, 
hogy felbecsülhetetlen értékű leckét tanult a sorstól; nevezetesen azt, hogy a 
világ tele van álmokkal és hazugságokkal. Köszönöm mama.
Az első emeleten kiszállt a liftből és teste szinte azonnal. megmerevedett. 
Valami... talán valami zaj? Igen. Valami visszhangzott az előtérben, mire Rice 
nagyon óvatos lett.
Körbenézett, de nem látott semmit. Eljátszott azzal a gondolattal, hogy 
bejelentést tesz. Hallott-e egyáltalán valamit? A régi épületekben mindig 
recsegnek a falak. Az előtér teljesen néma volt, de Rice még nem nyugodott 
meg teljesen. Lábujjhegyen lépkedett tovább és a titkárnő asztalánál balra 
fordult. Ahogy elhaladt a tükröző felületű falburkolat mellett, jót szórakozott 
azon, mennyire ellentmondásban áll az arcán látszódó vicsorgás finom szőke 
hajával.
Néma csend. A nagy semmi. Őrület. Gondolatban végigment a földszinti 
ajtókon. Minden be volt zárva, mozgásnak semmi jelét nem tapasztalta. Az 
irodákban főleg aktákat tartanak és nincs köztük semmi értékes. Ránézett az 
órájára; kilenc óra huszonhét perc, még tizennyolc perce van a következő 
ellenőrző konzolig. Tarthat egy kis pihenőt. Az adattár mellett az első emeleti 
pihenőben ehet néhány szendvicset és ihat egy kávét.
Rice kinyitotta az ajtót és felgyújtotta a villanyt. Á, igen, vannak üj 
üdítőital-automaták. Bedugta a Cowles Művek feliratú kártyáját a nyílásba és 
megnyomta a „Limonádé" gombot. Egy húsz dekagramm súlyú műanyag 
doboz csúszott ki a gépből. Olyan hideg és alaktalan volt, mint a húsdarálóból 
kibuggyanó hús. Rice jobban szerette az üveget vagy az alumíhiumdobozt.
Feltépte a dobozt, nagyot kortyolt az üdítőből, amikor egy kéz átkarolta a 
nyakát.
Limonádé spriccelt ki a szájából, ahogy fuldoklott. A szorítás erősödött. 
Rice jobbra-balra rángatta magát, limonádé folyt ki az orrából, le az arcán, 
miközben hiába csapkodott karjaival.
Oldalra nyomta a fejét, hogy torka a támadó könyökhajlatába kerüljön és a 
fojtogató alkar ne a légcsövet nyomja. Aztán nekilendült: bal könyökét a 
támadó gyomorszájába vágta, jobb öklével hátracsapott. A támadóból 
kiszaladt a levegő. Azonban ahelyett, hogy elengedte volna, a támadó 
felugrott Rice hátára, átkulcsolta lábait a derekán és úgy megszorította bordáit, 
hogy azok megroppantak. Rice érezte, hogy összemosódik előtte minden. 
Megpróbálta hátravetni magát, hogy ellenfele feje a padló és az ő feje közé 
kerüljön.
Nyögést hallott és a szorítás lazult valamelyest, ahogy leestek a padlóra. 
Rice megragadta a fojtogató kart és értékes oxigénnel töltötte meg tüdejét. 
Újult erővel ütött hátra a válla felett, és érezte, hogy az ökle célba talál. Most 
már felbátorodva ütött és közben csapott hátra könyökével, amíg a szorítás 
tovább enyhült. Összeszedte magát és megpróbált felállni. Ha sikerülne, 
gondolta, akkor neki tudná csapni ellenfelét az asztal sarkának. Jobb lába már 
kiegyenesedett, amikor bal térdével a limonádé tócsába lépett. Megcsúszott, 
elvesztette az egyensúlyát és arccal a padlóra zuhant.
Támadója Rice hátára pattant és tovább préselte ki meg-kínzott tüdejéből a 
levegőt. Legyőzve, hason fekve a padlón Rice érezte, ahogy egy erős alkar 
megszorítja a torkát. A másik kar hátulról nyomta lefelé a nyakát. Véres 
sötétség fortyogott Rice szeme előtt, de hatalmas akaraterővel elűzte a sötét 
felhőket és maga alá csúsztatta egyik karját. Megpróbált felemelkedni 
elerőtlenedett kezére támaszkodva, miközben tüdeje lángolt és halántéka a 
fájdalom ritmusában dobolt. Megpróbált sikoltani vagy legalább hörögni, és 
érezte ahogy minden elsötétül és gondolatai egyre távolabb kerülnek: istenem, 
kérlek, csak még egy szippantás levegőt adj nekem, kérlek, kérlek...

*

– Hívd ide Bobbickot! Most azonnal – kiáltotta Griffin Me-lone-nak, a K F 
épület felső három emeletének kövér biztonsági emberének. Melone 
kiviharzott a helyiségből. Örült, hogy elmehet. Még sohasem látott igazi 
holttestet.
És Rice vitathatatlanul halott volt. A hologramvetítő is képes volt betömött 
szájú, megkötözött, eszméletlen ember kivetítésére. Aki azonban Rice mellett 
állt, érezte a halál jelenlétét. Behunyt szemmel, játékbabaként félrebillent 
fejjel feküdt. Szőke haja valahogyan a próbababák parókájára emlékeztetett.
Griffin közelebbről is szemügyre vette. Rice kezét a háta mögé kötözték. 
Nem, az igazság az, hogy a csuklóját és a hüvelykujját leukoplaszttal külön-
külön kötötték össze. A bokáján kétszer tekerték körbe a ragtapaszt. Száját is 
így tömték be. Rice hátával az üdítőital-automatának támaszkodott, feje a 
térdére lógott. Griffin finoman megfogta a vállát és kiegyenesítette a 
holttestet. A fémen enyhe horpadás lát-szott, ahol Rice feje nyugodott.
Griffin önkéntelenül talpra ugrott, ahogy a szobába belépett valaki. – 
Sajnálom, főnök, zavarok? – kérdezte Milli-cent Summers, majd hátrahőkölt, 
amint megpillantotta a halott férfit.
– Meghalt, Millie. Figyelj csak! Azért hívtalak ide Mar-tyval együtt, mert 
szükségem van a szemetekre és a fületekre, oké?
A titkárnő görcsösen bólintott. – Tizenöt percen belül legyen itt a Cowles 
Művek orvosa! Fésüljék át teljesen a biztonságiak az épületet! Minden 
szokatlan, kidolgozás alatt álló tervről értesítsenek!
– Az „A" Játékterületen játszanak, Griff – felelte, miközben nem bírta 
levenni a szemét a halott Rice-ról, és megpróbált nyugodt maradni. Griffin 
furcsa, szinte perverz örömet érzett, hogy végre talált egy olyan időpontot, 
amikor Millie nincs teljesen ébren és riadókészültségben.
– Rendben van, Millie. Szeretném tudni, hogy hozzányúltak-e valamihez 
vagy megtörték-e a biztonsági kódot. Szerintem bárki is tette, az nem akarta 
megölni Rice-ot. Úgyhogy betörési ügyből indulunk ki.
Millicent újból bólintott, miközben továbbra is Rice holttestét nézte. – 
Gyerünk, kedvesem! – mondta Griff finoman. – Majd én elintézek itt mindent.
Millicent megpróbált mosolyogni. Az eredmény azonban katasztrofális 
volt. Feladta és inkább gyorsan kihátrált a szobából. Griffin hallotta, ahogy 
futásnak ered a folyosón.
Megvizsgálta a szobát és megkísérelte rekonstruálni az eseményeket. Az 
teljesen nyilvánvaló, hogy Rice-ot kemény küzdelem után győzték le. Mivel 
ismerte az egykori őr szívós erejét, feltételezte, hogy hátulról támadtak rá. Ezt 
többféleképpen is megtehették: hátulról ráugrottak, vagy az ellenfél túlságosan 
ügyesnek bizonyult a közelharcban, vagy ki tudja. A székeket felborították. 
Rice lábánál egy félig felszáradt limonádétócsa terült el. Rice jobb térdén még 
nem száradt fel a folt.
Gondolatban átfutotta Rice dossziéját. Kora 30 év, szőke, magassága 180 
centiméter, testsúlya 85 kilogramm. A Haditengerészetnél szolgált a 
tengeralattjáró hadosztályban. Hat évet húzott le és kitüntetéssel szerelt le. Két 
év főiskola, majd három év különféle munkahelyeken és végül a Cowles 
Művek. Szülei élnek, anyja valahol Minnesota államban, az apja 
nyugdíjasotthonban. Nagyjából mindenki kedvelte, de nem nagyon járt 
társaságba, csak a CM kocsmáit látogatta.
Griffin az egyik ép székbe ült le. Megdörzsölte tenyerével a szemét. Volt 
még valami? Ja igen. A Cowles lakótelepi lakását feltúrták. Azt jelentette, 
hogy semmit nem vittek el, azonban a nyomozás még folyamatban van. 
Talán...
– Bobbick úton van, főnök – jelentette a visszatérő Me-lone szinte lihegve. 
A szemei szándékosan elkerülték az automata mellett fekvő holttestet.
– Rendben van. Maradj itt, amíg Marty ide nem ér. Kérd meg, hogy 
készítsen egy jelentést nekem. – Griffin megvakarta a borostáit. – 
Ellenőriznem kell még valamit. Sürgősen találkoznom kell Harmóniával. 
Csöngess rám, ha végeztetek. Ja és még valami, tudom, hogy nem szükséges 
elmondanom, de azért mégis megteszem. Ne nyúlj semmihez a szobában!

*

Griffin gondolatban felvázolta a K+F központ alaprajzát, miközben a liftre 
várt. Nem egészen egy hete az összes riasztót ellenőrizték. Mivel maga is részt 
vett az ellenőrzésen, tudta, hogy minden egység megbízhatóan működik. 
Órákba telik, míg minden egységet megnéznek, hogy nem piszkáltak-e bele 
vagy nem hatástalanították-e. Reggelre meglesz az eredmény, azonban volt 
még egy lehetőség, amelynek most azonnal utánanéz. Lehet, hogy téved, de 
már régen megtanulta, hogy minden apró kétségről meg kell bizonyosodni.
A lift levitte a pincébe. Az ajtó kinyílásakor csak az éjszakai fények égtek. 
Alex felgyújtotta a lámpákat.
Csak a generátorok zümmögése hallatszott a háttérből. Elsétált a lépcső 
lejáratig, miközben dobozok és gázcsövek között haladt el. A lépcsőlejárat 
ajtajánál lehajolt és ellenőrizte a zárat. Semmilyen külső sérülés nem látszott, 
azonban a magnószalag majd megmutatja, hogy a mágneskódú zárt 
kinyitották-e az elmúlt néhány órában. Megfelelően óvatos előkészületekkel a 
tolvaj minden erőfeszítés nélkül kinyithatta a zárat.
Átment a helyiség túloldalán fekvő szervizfolyosóhoz. A folyosó a padló 
felett egyméteres magasságban futott és kör-alakú acélajtóval volt lezárva. 
Felmászott az oldalához támasztott létrán, és megvizsgálta az ajtó felületét. 
Látott néhány foltot, azonban a karbantartó részleg a Játék ideje alatt naponta 
ellenőrizte az alagútrendszert. Azonkívül komoly felújítási munkát végeztek 
az „A" Játékterületen. Igaz, hogy a szerelőmunkások és a robotok általában a 
kupola oldalsó járatain közlekedtek.
Azonban ez az alagút...
Griffin elővette a tárcáját és bekapcsolta rádió adóvevőjét. – Kapcsolja a 
karbantartó részleget, kérem. – A kicsöngés ideje alatt feltűrte vékony dzsekije 
gallérját, mivel az alagsorban hűvös volt.
A készülék felcsipogott és egy női hang hallatszott a vonalban. – Igen, Mr. 
Griffin. Miben lehetek a segítségére?
– Kérem, nézzen utána minden be- és kilépésnek, ami az „A" Játékterület, 
hm... – leolvasta az ajtó feletti sárga számokat – tizennyolcas 
szervizfolyosóján történt. A folyosó a K+F épületbe vezet.
– J. T. tizennyolc?
– Igen.
.- Egy pillanat türelmet kérek.
Amíg a vonal hallgatott, addig Griffin reménykedett, hogy tévedett. 
Hogyan kerülhette ez el korábban a figyelmüket? Tévedésük egyszerre volt 
megbocsáthatatlan és érthető. Miért kéne a Játékosokkal szemben védekezni? 
Most már határozottan látta a piszokfoltot és egy apró zöld falevéldarabot.
– Mr. Griffin?
– Igen.
– A J. T. tizennyolcast ma délután négy óra harminc perckor használták.
Griffin visszatartotta a levegőt. – Milyen okból kifolyólag használták?
– Itt az áll, hogy a tizenkettes szektorban a nyomást ellenőrizték. Ugyanis 
az ottani csövek látják el vízzel a mesterséges tavunkat.
– Akkor a technikusnak ugye nem kellett ide feljönnie?
– Nem, nem kellett. Ön is tudja, hogy a Játék folyamatban van a pályán. 
Ilyenkor minden karbantartó munkát az alagútrendszerben végzünk.
– Igen – Griffin gyorsan gondolkozott, mérlegelte a tényeket. – Ha reggel 
bejön a technikus, kérem, tisztázza vele még egyszer ezt az ügyet. – 
Elköszönt, aztán az adó-vevővel együtt eltette a tárcáját.
Még egyszer a foltra nézett. A lépcsőket – éppúgy, mint a park minden 
egyes négyzetcentiméterét – naponta takarították. A folt nem lehet régi. 
Valószínűleg egy létráról lelépő láb okozhatta az elmúlt néhány órában. 
Megnézte az óráját. Tizenegy óra húsz. Rice-ot tíz perccel tíz után találták 
meg, huszonöt perccel azután, hogy nem jelentkezett be.
És hol léphetne a betolakodó sárba és falevélbe?
Természetesen a brazil dzsungelben.

*

A lift visszavitte Griffint az első emeletre. A CM orvosa időközben 
megérkezett. Magas, vékony férfi volt, aki általában kedvesen mosolygott. 
Vasalatlan, kapkodva felvett ingét valami nadrágfélébe gyűrte, amely 
gyanúsan hasonlított a pizsamára.
– Dr. Novotney – üdvözölte Alex komoran.
A vékony férfi azt felelte: – Griffin, figyelj ide! Itt nem sokat segíthetek. 
Be kell vinnem a holttestet a laborba, hogy megvizsgálhassam. Azonban addig 
nem mozdíthatjuk el, míg a körzeti halottkém meg nem érkezik vagy a 
rendőrség nem engedélyezi, igaz?
Griffin megvakarta a fejét. – Szerintem el tudunk mi mindent intézni. Az 
Álompark független, nem tartozik egyik körzet alá sem. Itt én képviselem a 
hatóságot. Természetesen értesítjük a kinti hatóságokat is, de biztos vagyok 
benne, hogy Harmónia nem fogja kitálalni ezt az ügyet kívülállóknak.
– Lefényképeztünk mindent, Griff – mondta Marty Bob-bick. – Micsoda 
mocskos ügy!
Griffin örült, hogy Marty is megérkezett. Bobbick fog mindenről 
gondoskodni, ha neki gondolkodási időre lenne szüksége. Bobbick kellemesen 
csúnya arca meg-megrándult, amikor Rice holttestére pillantott.
– Szükségünk lesz ujjlenyomatokra. Ahhoz túl sok ember fordult meg itt, 
hogy a hődetektort bevethessük, de azért. próbáljátok meg. Gyűjtsétek be az 
összes memóriaszalagot a riasztókból. Valaki valamit nagyon meg akart 
szerezni ebből az épületből. Szeretném tudni, mit. Talán a fejlesztési fiúk meg 
tudják mondani. Kapj el valakit, aki tudja, hogy mi van fejlesztés alatt, és 
mondjátok meg neki, hogy jöjjön velem együtt Harmóniához.
Marty bólintott, szögletes állkapcsa ideges ritmusban járt fel-le. – Ennek a 
nagy részét már el is végeztük. Millie most intézkedik a szalagok ügyében, az 
infravörös berendezés pedig perceken belül itt lehet. – Magában végigfutott a 
feladatokon és elégedett volt a végeredménnyel. – Szerintem is ez minden, 
kivéve Rice elszállítását. Azt akarod, hogy vigyék át a lakótelepre?
– Nem. Vitesd a Park orvosi részlegébe. Ott jobbak a feltételek. Kérdezd 
meg a jogi osztályt, hogy szükség esetén mi magunk elvégezhetjük-e a 
boncolást.
Rice-ot óvatosan egy hordágyra emelték. Két biztonsági őr felemelte, 
miközben Bobbick fájdalmas szemekkel tekintett a letakart holttestre. – 
Micsoda szemétség – mondta lágyan.
– Igen – értett egyet Griffin. – Micsoda szemétség!


10. Semleges illat 


Griffinnek sikerült néhány órát aludnia a Harmóniával tervezett 
megbeszélés előtt. Az irodai heverő kényelmetlenül puha volt, de még mindig 
jobb, mintha visszament volna a lakására egy rövid szunyókálásra. Felébredés 
után megborotválkozott és megmosdott az irodai mellékhelyiségben.
A tükörből egy idegen arc tekintett vissza. Zöld szem, rövidre vágott haj, 
erős vállak, a bal füle alatt öt centiméteres sebhely – ezeket mind ismerte. 
Azonban a megsebzett tekintet idáig ismeretlen volt számára, amit a 
gyilkosság váltott ki belőle.
Történtek már korábban is halálesetek az Álomparkban. Agyvérzés, 
szívroham, egy vagy két kábítószer-túladagolás (azt igazán nem értette, hogy 
az Álomparkban miért lövi be magát valaki. Míg a legtöbb ember azon 
fáradozott, hogy érzelmi egyensúlyát fenntartsa az érzékszerveket ért túlterhelt 
rohamban, addig voltak olyanok is, akiket még az Álompark illúziói sem 
tudtak kielégíteni. Ezt a tünetet akció közbeni evolúciónak nevezte), és néhány 
őrült alak, mint például az a gyerek, akinek sikerült valahogyan a Kincses 
sziget játék kilencven centiméteres mélységű „futóhomokjába" fulladni pár 
évvel ezelőtt.
Azonban gyilkosság még sohasem történt. Eszébe jutott Rice arcának 
mozdulatlansága, a halál kézzelfogható jelenléte, amely mindenkit 
megérintett, aki a szobába lépett. Az Álomparkban ilyen még sohasem történt.
Azonban most mégis megtörtént. Még itt is leselkedik rád a halál angyala, 
mondta a rémült idegennek. Nem létező gyűrődést keresett az idegen ingen, 
majd megnézte az időt az ingujján. Hajnali négy huszonöt. Öt perce van, hogy 
odaérjen.
Griffin irodája az Álompark kellős közepén álló tízemeletes 
Adminisztrációs épület második emeletén helyezkedett el. Az Álompark 
tortára emlékeztető alakjának középpontjában fekvő sziget – amelyen az 
Adminisztráció épülete állt – központi lagúnája kötötte össze az egyes 
tortaszeleteket. Harmónia irodája a hatodikon volt. A hatodik emelet folyosói 
üresen tátongtak, csak egy magányos takarítórobot por-szívózott szinte 
zajtalanul.
Griffin beengedte magát a külső irodába, elhaladt az üres titkárnői íróasztal 
mellett, majd bekopogott Harmónia ajtaján. A hangszóróból megszólaló hang 
megkérte, hogy lépjen be.
Az Álompark működéséért felelős igazgató könnyedén kérhetett volna 
magának a nyolcadik vagy a kilencedik emeleti luxusirodák közül egyet, 
azonban ő jobban szeretett be-osztottjai közelében dolgozni. Kívülről az iroda 
nem tűnt lenyűgözőnek, belülről azonban maga volt a tökély. A külső fal 
végig üvegből készült, így a szobából csodálatos panoráma nyílt az Álompark 
egyes és kettes szektorára, valamint a lagúnára. A magas mennyezetű szobát 
természetes anyagokból készült szőnyeg borította. Leginkább a drága, 
gyönyörűen megmunkált, faragott bútorokban lehetett gyönyörködni.
A hatalmas mahagóni íróasztal mögött hatalmas termetű férfiú ült. 
Harmónia száztizenöt kilós testsúlyából mindössze tíz volt háj. Az ötvenes 
éveiben járó, kopaszodó férfi az alkatától teljesen eltérően cvikkert viselt. 
Lapos orra minden plasztikai sebész kezét megbizseregtetné, míg válla rögbi 
hátvédjátékosra emlékeztetett. A hangja azonban szöges ellentétben állt fizikai 
megjelenésével.
– Griffin. Örülök, hogy látlak. – Az udvarias szavakat kereken, megfelelő 
intonációval ejtette ki, szinte tönkretéve a megjelenésével kapcsolatos 
benyomást. Harmónia átnyúlt az íróasztala felett és szinte összeroppantotta 
Griffin kezét. – Ülj le kérlek. Szerintem jobb, ha megvárjuk O'Brient.
– Skip is benne van? Ja igen, szükségünk lehet némi szakértői segítségre.
Harmónia ügyesen elfojtott egy ásítást, miközben a fejét csóválta.
– Szörnyű ilyen korán valakit kiugrasztani az ágyából, de ha már meg kell 
tenni, akkor jobb, ha osztozkodunk bánatunkban, nem igaz?
Alex felnevetett és elgondolkozva tekintett ki az ablakon. Még mindig sötét 
volt odakinn. Kezdett abban reménykedni, hogy a megbeszélés el fog tartani 
hajnalig.
– Albert Rice – mondta Harmónia. – Az a szőke srác?
– Igen.
– Milyen ember volt?
– Megbízható és intelligens, íróasztali munkát is elláthatott volna, ha a 
pszichológiai teszté pozitív eredményt hozott volna. Szerintem egy-két éven 
belül előléptettük volna.
– Túlságosan gyakran történik ez így. Ez egy mocskos ügy, Alex. Nagyon 
kényes helyzetbe hozhatja a Cowles Műveket, és nem tudom, hogyan 
rendezzem el. Megtudtak valamit az embereid?
– Semmi olyat, amiről te ne tudnál. A harmadik emeleti raktár volt a 
célpont. A fejlesztésiek kirukkolhattak valami újdonsággal. Az egész ügy ipari 
kémkedésnek tűnik, ami aztán végzetessé vált.
Skip O'Brien nyitott be. – Jó reggelt! – mondta, majd megrázta a fejét. – 
Azt hiszem, nincs benne semmi jó. – Tömött aktatáskával a kezében leült egy 
üres székbe. – Annyi információt szedtem össze, amennyit csak bírtam ilyen 
rövid idő alatt. Alex, biztos vagy benne, hogy csak egy helyiségbe hatoltak 
be?
– Tökéletesen biztos. A magnószalagok tanúsítják, hogy a behatolás kilenc 
harminc és tíz tizenöt között történt. Körülbelül kilenc negyvenkor a 
Fejlesztési osztály harmadik emeleti kis biokémiai laborjának ajtaját 
kinyitották. A dossziékat végigtúrták és egy mintát tartalmazó üvegcse eltűnt.
– Hogy az a... – mondta Skip. Kinyitotta aktatáskáját és végigfutotta a 
miniatűr képernyő adatait. Amikor felnézett, aggodalmas ráncok jelentek meg 
a homlokán. – Azt hiszem, el se kell mondanod, hogy melyik dosszié és 
melyik hozzávaló üvegcse tűnt el. Nem a „Semmi illat" elnevezésű dossziéról 
van szó?
Alex bólintott. – Honnét tudtad?
– Ha te is sokat ülnél a K+F-ben, akkor te is hallottál volna róla. Csak egy 
olyan anyag volt nálunk, ami egy ilyen tolvajt érdekelhetett. A sacramentói 
nagy Cowles gyárból küldték. Ez volt a második minta, amit kaptunk. Nem 
akarlak megbántani, Alex, de tartottak tőle, hogy valami ehhez hasonló 
megtörténhet. Nekik nem kell Játékosokkal és turistákkal bajlódniuk, tehát a 
biztonsági előírásaik is szigorúbbak. Mindenesetre, ha valaki ezt a dossziét 
akarta megszerezni, az igen komoly játékban vesz részt. Szegény Rice pedig 
pont a dolgok sűrűjébe csöppent. – Kis szünetet tartott. – Remélem, hogy a 
tőlem kapott információk segítenek elkapni azt a rohadékot.
Griffin felkapta a fejét. Még soha nem hallotta Skipet káromkodni.
O'Brien is észrevette, és csak annyit mondott szomorúan: – Ha nem 
ajánlottam volna be, akkor még mindig élne.
Alex túl messze ült ahhoz, hogy megveregesse Skip vállát, így megpróbálta 
szóban megvigasztalni. – Szüksége volt egy állásra, Skip. Te nem voltál 
felelős érte, hiszen csak egy volt tanítványod, akinek segítettél. Szerintem nem 
vádolna a történtekért.
– Talán nem, talán igen. Akkor se tetszik ez az egész.
– Egyikünknek sem, Skip – mondta Harmónia. – Úgyhogy inkább mondj el 
mindent, amit csak tudsz. Nem akarom, hogy bármi is kiszivárogjon, mert 
akkor nem fogjuk tudni elkapni azt a rohadékot, hogy a te szavaiddal éljek.
– Oké. – Skip addig babrált a billentyűzettel, míg elégedett képpel fel nem 
nézett. – Lehet, hogy túlságosan szakszöveg lesz, de megpróbálom kínairól 
átfordítani nektek.
Harmónia hátradőlt a székben és félig becsukott szemmel malmozott az 
ujjaival. Griffin átvetette jobb lábát a balon és előrehajojt.
– Az Álompark megfogható és nem megfogható illúziókkal dolgozik. A 
megfogható effektusokba tartoznak a díszletek, hologramok, a hanghatások 
nagy része és így tovább. A nem megfoghatókhoz pedig főleg a látványban 
szereplő különböző ingerek kombinációja, az idővel való manipuláció és a 
várótermekben effektusok tartoznak. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a 
vendéget olyan hangulatba hozzuk, hogy „megfelelően" legyen képes 
érzékelni a megfogható illúziókat. Az „elmerülési periódus" nélkül, ha az 
egyén rögtön részt venne a programban, akkor a hatás nem olyan meggyőző. 
Ezt már régóta tudjuk. Már Disneylandben arra használták a várakozási 
periódust, hogy a látogatókat pszi-chikailag felkészítsék az attrakcióra.
– Minél többbet ismertünk meg az Álompark különböző elemeinek 
tudatalattit ért hatásáról, annál jobban izgatott minket a tudatalatti közvetlen 
befolyásolásának a problematikája. Mivel ezeket a módszereket magukon az 
egyes programokon belül kívánjuk használni, ezért nem kell aggódnunk a 
máig is hatályban lévő tudatküszöb alatti reklámot megtiltó törvény miatt.
Skip most mosolyodott el őszintén először azóta, hogy belépett a szobába. 
– Egy részük hihetetlenül könnyű volt, csak nekiálltunk és már a kezünkben 
volt a megoldás. Először hangokkal kísérleteztünk. Közismert tény, hogy a 
szub-szonikus tartomány néhány frekvenciája nyugtalanságot vagy félelmet 
okoz. Mérges darazsak zümmögésével kezdtük. Aztán, amikor a vizsgált 
egyedek nyolcvan százalékánál képesek voltunk félelmet kiváltani, akkor 
tovább léptünk.
– A nagy sebességgel villogó fények még hatásosabbnak bizonyultak. 
Valamikor ezt a technikát csak olyan embereken lehetett felhasználni, akik a 
képernyőt vagy a neonreklámot néztek és az üzenet felvillantása a másodperc 
századrészéig tartott. A holografikus technika azonban új lehetőségeket tart 
fel. Különböző képeket tudunk vetíteni két, egymás mellett álló embernek. 
Sajnos ennek a technikának a hatékonysága nem olyan, amilyet szeretnénk – 
mintegy hatvanszázalékos – de a rugalmassága határtalan.
Felnézett a képernyőről, aztán lehajtotta a táska fedelét. Szaggatottan 
beszélt, mintha agyának egyik része az információkat hasonlítaná össze, míg a 
másik lefordítaná a szobában ülők számára.
– Az emberi szervezetben négyféle alapvető érzékeket felfogó 
mechanizmus működik. Elektromágneses receptor, me-chanoreceptor, 
horeceptor és kemoreceptor. A szemben levő pálcikák és csapok 
elektromágneses receptorok. A mechano-receptorok érintésre, nyomásra 
reagálnak. Például a dobhártya mechanoreceptor, mivel a hanghullámok 
nyomására reagál. A horeceptorok olyan szabad idegvégződések, amelyek a 
hidegre és a melegre érzékenyek. Mindezeken a területeken ígéretesen 
haladtak előre a kutatásaink. Azonban a ke-moreceptorokkal más a helyzet, 
ízlelőbimbók, verőeres és ütőeres sejtek, az orr szaglősejtjei... ezekkel nem 
boldogultunk, tehát ezekre koncentráltuk a kutatásainkat.
Griffin a szék karfáján dobolt az ujjaival. Megköszörülte a torkát és azt 
mondta: – Fogadok, hogy amit elloptak, az a koncentrált kutatásotok 
eredménye volt.
O'Brien szégyenlősen nézett rá. – Túl magas a téma? Gondoltam, hogy 
némi háttérinformáció szükséges lehet.
– Folytasd csak, Skip. Lehet, hogy találunk valami fontosat ebben a 
tudományos blablában.
– Oké. Sokrétű problémával találkoztunk: az effektusok pontossága, a 
vegyi reagensek ártalmatlansága, kimutatha-tatlansága, a beadás módja s a 
többi. Sikertelenül próbálkoztunk hanghatásokkal befolyásolni a 
szaglóidegeket. A receptorok csak vegyi anyagokra reagálnak.
– Korlátlanok a lehetőségek, uraim. Ugyanis csak a szag-lóidegek vezetnek 
közvetlenül az ágyba. Úgy tűnik, hogy a középső szaglólebeny az érzelmek 
kifejezése területén kapcsolatban áll a limbikus rendszerrel. Feltételezzük, 
hogy az „oromközpont" is ott található.
– Ahogy az előbbiek során már említettem a szaglósejtek ingerléséhez 
vegyi anyagokra van szükség. Valójában ezek a sejtek a központi 
idegrendszerből származó kétpólusú sejtek. Ha ingereljük őket, akkor 
„depolarizálódnak", megsérülnek és az ingert továbbítják. Íme így jön létre az 
ideges impulzus. A jelenlegi elmélet szerint inkább a molekulák formája, mint 
a kémiai összetevők határozzák meg az illatot. Ennek az elméletnek az alapján 
hét különböző illatosztályt különítettünk el: kámfor –, pézsma –, virág –, 
mentolillat, könnyed, csípős és orrfacsaró osztályokat. Természetesen ezeket 
kombinálni is lehet. Felállítottunk egy olyan elméletet, amely szerint léteznek 
„semleges" illatok is. Ezek az illatok a szaglóidegek depolarizálását váltják ki 
az illat tudatos érzékelése nélkül. Ha megtaláljuk a megfelelő molekulaformát, 
amely kiváltja ezt a hatást, akkor már sínen vagyunk.
– Hányféle reakcióra számítotok? – kérdezte, Harmónia még mindig félig 
lehunyt szemmel.
– Ezt még nem tudjuk biztosan. Hányinger, nyáladzás, szexuális 
magatartás és...
– Szexuális magatartás?
– Mindenki ezen kapja fel a fejét. Igen, a szexuális magatartást. Már 1960-
ban találtak két vegyületet; a copulint és az androszteront, amelyek szexuális 
ingereket váltanak ki a majmokból és bizonyos mértékben az emberekből is. 
Az emberek esetében azonban több különböző faktor is szerepet játszik. Sok 
ember olyan kulturáltan viselkedik, hogy nem találtunk megfelelő vegyületet, 
ami stimulálná őket. – Elvi-gyorodott. – De azért próbálkozunk.
O'Brien előhúzott egy cigarettát a belső zsebéből és bizonytalan ujjakkal 
rágyújtott. Griffin szemrehányó tekintetét látva Harmónia észrevétlenül 
bekapcsolta a mennyezetbe szerelt apró ventillátort, mire a cigarettafüst eltűnt.
– Úgyhogy – folytatta Skip – az elektro-olfactograf elnevezésű készülék 
modern változatát használtuk fel a szagló-idegeket ért impulzusok 
regisztrálására. Sikerült találnunk egy olyan anyagot, amely depolarizációt 
okoz az illat tudatos érzékelése nélkül.
– És mi az a vegyület?
– Nem adhatom ki a képletet, Alex. Különben még én se tudom. Csak 
annyit mondhatok, hogy könnyen illó, oldható vegyületet használtak hozzá 
hordozóanyagként. Miután ez a kezükben volt, akkor kezdődött csak igazán a 
meló. Lenyűgöző volt. Mindez körülbelül hét hónappal ezelőtt történt. Azóta 
hallottam, hogy Sacramento kifejlesztett különböző variánsokat, amelyek 
könnyezés, nevetés, hányás, alvás és valami gyanúsan a testvéri szerelemhez 
közel álló érzés hatását váltják ki. Isten tudja, még mivel rukkolnának elő, ha 
tudnák is, hogy mi a vegyület működésének a titka. Mindenesetre elküldték 
tesztelésre hozzánk a mintát a megfelelő adatokkal együtt. Attól tartok, ez volt 
a betörés célpontja.
– Mit lehet a szerrel kezdeni? – kérdezte Alex.
Skip sajnálkozóan tárta szét karját. – Nem tudom biztosan. Ezért küldték el 
nekünk a mintát. Úgy érezték, hogy az Álompark plusz tesztelési 
lehetőségeket biztosít a számunkra. Az előzetes vizsgálatok azt bizonyítják, 
hogy az általános érzelmeket erősíti. Ha ez igaz, és a szer annyira ártalmatlan, 
mint amennyire az előzetes vizsgálatok tanúsítják, akkor ez hihetetlenül 
értékes előnyt biztosít a számunkra versenytársainkkal szemben. A minta és az 
adatok ellopása sebezhetővé.tesz minket. – Összefonta a karját. – Hát, 
nagyjából ennyi lenne.
Harmónia kihúzta magát a székben és Griffin felé fordult. – Nos Alex, mit 
gondolsz?
– Szerintem igazam volt. Ipari kémkedés. Hány ember tudta, hogy az 
anyag itt van, Skip?
– Talán öt, engem is beleértve. Talán kétszer ennyien Sacramentóban.
– Kösz, ezzel válaszoltál a fel nem tett második kérdésemre is. Biztos, 
hogy valahol kiszivárgott az információ. Hogy elektronikai vagy emberi 
tényezőtől, azt nem tudom. Mivel kétszer annyian tudnak róla Sacramentóban, 
ezért kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy onnét szivárgott ki. Cseles 
trükk lenne, mivel kivárták, hogy hozzánk kerüljön a minta. Nem kell ahhoz 
zseninek lenni, hogy miért tetszik nekem ez az utóbbi elmélet. – Felsóhajtott. 
– Nos, ami történt, az megtörtént, de nem hiszem, hogy helyrehozhatatlan.
Harmóniának felcsillant a szeme. – Miért?
– Nem hiszem, hogy a tolvaj lelépett volna.
Ö'Brien nem értette. – Hiszen átkutatták az épületet. Ha a tolvaj nem 
hagyta el az épületet, akkor csak mi követhettük el a bűntettet. A biztonságiak, 
a Pszichológiai osztály munkatársai, meg aki még ott volt.
– Az ötödiken lévő mérnökök például.
– Igen. Szóval mindenkit átkutattak, de az anyag nem került elő. Lehet, 
hogy az épületben rejtette el a tolvaj.
– Lehetséges. Ezt is ellenőrizzük – bólintott Griffin, miközben rendet 
rakott gondolatai között. – Bár nem hiszem, hogy ez a helyzet. Találtam 
néhány nyomot a K+F alagsorában, amely azt mutatja, hogy a tolvaj az „A" 
Játékterületről jött be az épületbe. Ez a védelmünk leggyengébb láncszeme. 
Kitűnő a biztonság a külvilággal szemben, de az „A" Játékterület és az alagsor 
között... – Vállat vont. – A Játékosok annyira távol kerülnek a valóságtól, 
hogy részükről nem számoltunk semmiféle veszéllyel. A tolvaj leukoplasztot, 
ragszalagot használt. A Játékosoknál van elsősegélynyújtó felszerelés... Skip, 
mikor is érkezett meg a minta?
– Három hete.
Griffin elégedetlenül cöcögött. – Talán belefér... Skip, mikor döntötték el, 
hogy ideküldik a mintát?
– Az elküldés előtt mintegy négy héttel.
– Na ez az az időhatár, amire szükségük volt. így volt elég ideje az 
információnak, hogy elérje a versenytársainkat. Hogy kifürkésszék a 
védelmünket. Miután megtalálták a gyenge pontunkat, kerestek egy Játékot, 
amely a megfelelő időpontban fut. Aztán megtalálták a... igen a kiválasztott 
Osztagparancsnokot. Megszerezték azoknak az embereknek a nevét, akiket 
legvalószínűbb, hogy az Osztagparancsnok választani fog, és a lista felől 
támadtak. Bonyolult, de a héthetes intervallumba belefér.
– Pontosan hogyan rekonstruálod az események sorrendjét, Alex? – 
Feszültség hallatszott Harmónia hangjának felületes hűvösségében.
– Múlt éjszaka körülbelül kilenc órakor az egyik Játékos az „A" 
Játékterületről elszakadt a többiektől, a Kutatás és Fejlesztés épület 
északnyugati sarka felé vette az irányt távol maradva a Játékterületet renováló 
munkásoktól. Aztán behatolt a szervizalagútba és azon keresztül bejutott az 
épület alsó szintjére. Lépcsőn vagy lifttel felment a? első emeletre. Rice az 
útjába került, és így egy „altató" fogással, valószínűleg légúti vagy ütőéri 
fojtással elintézte az őrt. Az előbb felsorolt fogások könnyebbek, mint az 
idegfojtások. Megkötözte és betömte Rice száját és a behatolónk elvégezte 
minden további probléma nélkül a munkáját.
– Rice halála baleket volt?
– Szerintem igen. Megkötöznél és betömnéd egy halott ember száját? A 
legfontosabb dolog az, hogy a gyilkos még mindig a Játékban van. Ha most 
lecsapunk, akkor reggelig begyűjthetjük őket, és megkezdhetjük a 
kihallgatásukat.
Harmónia felemelte az ujját. – Van itt azért néhány probléma. Először is 
akaratuk ellenére nem tarthatjuk fogva ezeket az embereket anélkül, hogy 
külső hatóságokat be ne kapcsolnánk. Ügyvédet fognak követelni, ha pedig 
találkoznak az ügyvédjükkel, akkor a kábítószerrel kapcsolatos információ is 
gazdát cserélhet. Ha a tolvaj megtudja, hogy egy
Játékost gyanúsítunk, mielőtt pontosan tudnánk, melyik Játékosról is van 
szó, akkor a kábítószert bárhol elrejtheti a háromszáz hektáros Játékterületen. 
Lehet, hogy már rég elrejtette és sohasem találjuk meg. Aztán magát a Játékot 
is figyelembe kell vennünk. Jó sok pénzt vesztünk, ha a kábítószert 
elveszítjük, azonban körülbelül... – a noteszába írt számra pillantott. – . 
..másfél millió dollárt fektettünk be a Déltengeri kincsvadászat játékba. Azt a 
körülbelül huszonkét millió dollár bevételt már nem is említem, ami a 
következő nyolc évben folyna be, ha a film, a könyv, a program és a 
holoszalag kölcsönzése és eladása a tervek szerint halad.
Harmónia leengedte a hangját. – Aztán az az igazság, hogy van még egy 
probléma. Mindketten tisztában vagytok azzal, hogy a vízhasználati jogunkat 
és az adóengedményeinket jövőre felül fogják vizsgálni. Ha a hatóságok 
bevonása előtt sikerül elkülöníteni a gyanúsítottat, akkor sokkal előbbre 
jutnánk anélkül, hogy nyomozóosztagok lihegnének a sarkunkban.
– Mit ajánlasz?
– Még nem vagyok teljesen biztos benne. Gondolkoznom kell még egy 
kicsit és az NJSZ-szel konzultálni. Ugye a Játék még négy napig tart? Tehát 
ennyi időnk lesz a külső hatóságok bevonásáig. Szerintem a Jogi osztály ennyi 
időt képes lesz biztosítani a számunkra. Alex, kérlek gyere vissza kilencre, 
azaz... – Megnézte az óráját. – . ..három és fél órán belül. Akár tetszik majd az 
ötletem, akár nem, szerintem ez minden, amit tehetünk.


11. A Játékterv 


Griffin körül először a világ olyan homályos volt, mint álmaiban, aztán a 
kép szinte valóságszerűvé élesedett, ahogy Bobbick és Millicent a hologram 
vetítő élességszabályzójával babráltak. Griffin a Cowles lakótelep egyik 
lakásának nappalijában találta magát.
A lakók véleménye alapján a lakások túlságosan a férfiak ízlése szerint 
készültek. Ablakok, beépített bútorok, felemelt vagy leengedett mennyezet 
vagy további szobák megjelenítése nem volt probléma. Teljes lakóegységeket 
is minimális erőfeszítéssel lehetett különböző formába átalakítani. Griffin 
jelenlegi lakásában egy kis tornaterem, egy nagy könyvtár-dolgozószoba és a 
csillag alakú medencére néző napozóterasz is volt.
Azonban ezt a lakást nem ismerte fel. – Hol vagyunk, Millicent?
– Rice lakásában, Griff – felelte a toll végét rágcsálva Bobbick. Griffin 
nem mondta ki hangosan a véleményét. Rágógumi, toll, köröm. Bobbicknak 
mindig volt valami a szájában. Elgondolkozott azon, hogy Marty rossz 
szokásának van-e köze a titkárnők körében elért népszerűséghez.
A kép a kandallóról visszatért a nappali teljes látványára. A gáztüzelésű 
kandallót téglából rakták ki és harminc centiméterrel a rojtos, világosbarna 
nappali szőnyeg fölé helyeztek. A két könyvespolc egyikén mikrofilmolvasó 
állt. A másik falat egy képekkel díszített ablak töltötte be.
A kép elhomályosodott, majd újra kiélesedett. Konyha...
– Mikor készültek ezek a felvételek?
– Körülbelül egy hónappal ezelőtt készítettek a tervezőink tanulmányozás 
végett ezeket a képeket. Azon gondolkozunk, hogy vajon véletlen egybeesés-e 
a betörés. – Millie először habozott, majd belevágott. – Szörnyű dolog ilyet 
feltételezni főnök, de mivel Rice csak a betörés után került éjszakai műszakba, 
kicsit furcsának tűnik ez a betörés. Gondoltuk, kissé jobban utánanézünk, ez 
minden.
– Rice nem jelentette, hogy bármi is eltűnt volna... – Hova jutunk el ezen a 
nyomon? Lehet, hogy Rice benne volt a Semleges Illat akcióban? Ha 
műszakot akart váltani, azt egyszerűen kérhette is volna. Lehet, hogy félt a 
gyanúba keveredéstől, így a társa betört hozzá...
Ez túl bonyolult. Ráadásul túl groteszk. Azonban nem lehetetlen.
– Rendben van – mondta végül –, folyamatosan értesítsetek a 
fejleményekről. Gondolkoznom kell egy kicsit. Szóljatok, ha Dr. Novotney 
megtud valamit.
Millicent és Bobbick bólintott és folytatták a képek vizsgálatát.
Griffin beengedte magát az irodájába és lehuppant a székre. Nem is 
törődött azzal, hogy felkapcsolja a lámpát. Hátradőlt és feltette lábát az 
íróasztalra.
Azt várják tőlem, hogy oldjam meg ezt az ügyet, gondolta. Kíváncsi vagyok, 
Harmónia mit talál ki, és vajon a Jogi osztály tud-e időt Szerezni.
A Játék közepén az egyik Játékos észrevétlenül távozott, majd visszatért. 
Milyen Játékos lehet képes erre? Alex életében először azt kívánta, hogy 
bárcsak többet tudna a Játékokról.
Azonban a tolvaj tapasztalt lehetett. Annyira, hogy megtalálta a megfelelő 
alkalmat és elegendő idővel rendelkezett. Esetleg részt vett már egy vagy két 
Játékban az „A" Játékterületen. Benne lesz a dossziékban...
Alex kétszer találkozott a... betörést megelőző napokban Rice-szal. 
Baleset? Gyilkosság? Egyelőre nevezzük balesetnek. Rice negyvennyolc 
órával ezelőtt jelentette be a betörést. Körülbelül harminchat órával ezelőtt 
látta őt utoljára, ahogy a Lopez házaspár csomagját vitte. Mik is voltak az 
utolsó szavai? Majd később még találkozunk, főnök. Rendben, Rice.
Griffin megdörzsölte a szemét, próbált visszaemlékezni. Rice négy 
hónappal a Cowles Művekbe való belépése után rendezett egy lakásszentelő 
bulit egy rakás hivatalos moso-lyú és udvariasan részeg emberrel, akik enyhén 
botrányosan viselkedtek. Voltak igazán derűs percek is, amikor Millie és a 
karbantartószemélyzet egyik tagja duettban adták elő a „Bébi hideg van kint" 
című számot, csak éppen felcserélték a női és férfi szerepét. Aztán volt egy 
apró összezördülés... kivel is? Rice valami jelmezessel vitatkozott valaminek 
az eladásán. Nem jutott az eszébe.
Szemei engedély nélkül akartak lecsukódni. Megrázta a fejét, hogy 
felébredjen. A csatát kezdte éppen elveszíteni, amikor a telefon megszólalt. – 
Itt Griffin – mondta automatikusan.
– Azt hiszem, találtunk valamit főnök. Beugranál egy percre? – Millicent 
hangja kizökkentette a bódultságból.
– Rendben. – Alex maga is meglepődött azon, hogy azonnal fel tudott kelni 
a székből. Kisétált az irodából egyenesen Rice lakásának egy másik 
felvételébe. – Mit találtatok?
Bobbick háromszázhatvan fokos körben mozgatta a képet. – Van néhány 
apró eltérés ezen a képen. Ezt a hologramot egyébként három órával ezelőtt 
készítették. Rice kitakarított a betörés után. Emlékszel, azt mondta, hogy ő 
mindent elrendezett és nem tűnt el semmi. Szerintem füllentett. Millie, 
megmutatnád a másik felvételt?
A valóság elhomályosodott és az előzővel csaknem teljesen megegyező 
kép színezte be a levegőt. – Ez a felvétel egy hónappal ezelőtt készült. Látod 
ezt a szobrot? – mutatott Bobbick az egyméteres, egyszerű, de nagyon szép 
szoborra, ami egy csodaszép arcú meztelen nőt ábrázolt, aki összegyűrt ruháin 
feküdt. – A szobor nincs rajta a legújabb felvételen.
– Tényleg? – Egy pillanatig Griffint nem érdekelte a dolog, aztán hirtelen 
kapcsolt. – Az a veszekedés a jelmezes nővel Rice buliján!
– Mrs. Kokubun – erősítette meg Millicent. – Komolyan meg akarta venni 
és igazán szép árat ajánlott fel.
– Igen – most már Griffin is emlékezett. Valamiért visszautasította. Nem 
Rice készítette a szobrot? Valamit mondott, mintha az eltékozolt ifjúság utolsó 
emléke lenne vagy valami hasonlót.
– Sehol nem találjuk, pedig mindent átnéztünk – mondta Millicent.
– Lehet, hogy eltört – morogta Bobbick.
– Lehet. Akkor miért nem jelentette be a biztosítónak? Egy szobára való 
tanúja lett volna, akik igazolnák, hogy tisztességes árat ajánlottak fel érte. Ha 
a betörő elpusztí...
– Nem – szakította félbe Bobbick. – Úgy értem, hogy véletlenül leesett.
– Hm. Értem, mire gondolsz. A polc nincs olyan magasan. A szobor fekvő 
alakot mintáz, tehát nem olyan könnyű lelökni. Ha leesett... talán még akkor 
sem törött volna össze, a szőnyegen semmiképp. – Griffin ránézett az órájára. 
– Nyolc ötven? –  Elszörnyedve csapott a homlokára. – A fenébe is, az előbb 
elaludtam. Hadd mossam meg az arcomat! Tíz percen belül Harmónia 
irodájában kell lennem. Jó munka volt, csak folytassátok tovább. – Átrohant a 
fürdőszobába. Millicent és Bobbick magukban számoltak. Harmincnál 
tartottak, amikor Griffin kirohant félig a kabátjába bújva, és eltűnt a szobából.

*

Harmónia irodájában egy ősz hajú asszony is ült. Egy perc után beugrott a 
neve. – Mrs. Metesky – mondta Alex, miközben meghajtotta magát. Leült az 
asszony mellé, majd üdvözölte Harmóniát. – Mi újság?
Harmónia mielőtt válaszolt volna, eltűnődött. – Alex, nem tudom, hogyan 
fog ez téged érinteni.
– Ha jó, akkor benne vagyok. – Alex keresztbe tette lábát, és hátradőlt. 
Rendben van, lássuk mennyire mélyen vagyok...
– A következőről van szó. Amíg a Déltengeri kincsvadászat játék tart, 
addig a gyanúsítottaink egy helyen vannak. Nem tudják, hogy az „A" 
Játékterületre szűkítettük a nyomozást. A Jogi osztály megerősítette, hogy 
önerőből folytathatjuk az ügyet, ha a Játék befejeztével a gyanúsítottakat 
átadjuk kihallgatásra a külső hatóságoknak. Mrs. Metesky is megértette a 
helyzet komolyságát, és már beszélt is a Lopez házaspárral a javaslatomról. 
Beleegyeztek, hogy megmentsék a Játékot.
– Mibe?
Ironikus mosoly jelent meg Harmónia szájának sarkában, hangja pedig 
még lágyabb lett. – Azt akarom, hogy szállj be a Játékba, Alex. További 
három napig és még néhány óráig tart. Reméljük, hogy a rendelkezésedre álló 
idő alatt megtalálod a gyilkost, és talán az ellopott mintát is. Természetesen 
plusz jutalomban fogsz részesülni, hiszen a munkakörödön felüli munkát 
fogsz ellátni. Szerintem a fő dolog az, hogy mi magunk intézkedünk.
A mindenit! Bármilyen őrült ötletnek is hangzik... – Még mindig jobb, mint 
ha a rendőrségnek adnánk át az ügyet. Annak igazán nem örülnék.
Harmónia elégedettnek látszott. – Nagyon jó. Az Álompark részére 
fenntartott Játékos helyére fogunk berakni, így a játékbeli 
személyazonosságod fontosabb, mint a külvilág! fedősztorid. A Lopez 
házaspár értesít minket a Játék menetéről, tudni fogjuk, mikor és hol rakjunk 
be a Játékba, remélhetőleg néhány órán belül. Metesky, maga nekünk 
dolgozik, úgyhogy elvárom, hogy elfogadja a kérésünket. Hogyan reagált az 
NJSZ képviselője?
– Myersnak nem tetszett az ötlet. Úgy érzi, hogy a Játék fontosabb, mint – 
hogy az ő szavaival éljek – . .. – Metesky váratlanul tökéletesen utánozta 
Myers fájdalmasan precíz beszédstílusát. – . .. egy bagatell betörés. Úgy tűnt, 
nem érti meg a bűnügy megoldásának fontosságát sem. – Lenézett a keresztbe 
font karjára és azt mondta: – Ha az ember túlságosan hosszú Ideje csinálja, 
akkor hajlamos elfelejteni, hogy a halál nem egyszerű pontvesztés. Lehet, 
hogy az emberek pontosan ezt akarják elfelejteni... Mindenesetre – nézett fel – 
Myers beleegyezett az NJSZ részéről, miután garantáltam, hogy ez a Játék 
minimális megzavarásával jár, és megfenyegettem, hogy különben azonnal 
lefújom a Játékot.
– Tehát a Játék folyik tovább.
– Folyik tovább – ismételte lágyan Griffin. – Szükségem lesz egy gyors 
tájékoztatásra a Játékosságról, bár feltételezem, hogy Lopez nem fog 
kinyírni...?
Metesky megrázta a fejét. – Attól tartok, erről szó sincs. Ugyanolyan 
esélye lesz, hogy megöljék, mint a többi Játékosnak. Ha másképp lenne, akkor 
az zavarná a Játékot és egyúttal lebuktatná magát. Kezdőként fog játszani és 
ellátjuk megfelelő szereplői jellemvonásokkal, amelyek segíteni fognak 
Önnek. A többi csak Magától függ. Ha kiesik a Játékból, akkor szerintem 
lefújhatjuk az egészet. A Játékszövetség visszavonja az engedélyt, ha 
megszegjük a szabályokat, Lopez pedig nem folytatja az NJSZ támogatása 
nélkül, tehát ennek megfelelően viselkedjen.
– Hát ez nagyszerű! Játékban kell hogy maradjak és mellesleg oldjam meg 
a bűntényt. – Becsukta a szemét. – Szükségem lesz egy rádióra, hogy 
kapcsolatban maradjak az embereimmel. Minden újabb fejlemény több mint 
érdekes lehet.
Úgy tűnt, hogy Harmónia zavarban van. – Mit értesz ezen?
Lehet, hogy számára nem nyilvánvaló? Alex azt mondta: – Feltételezzük, 
hogy Rice balesetben halt meg. Akár így történt, akár nem, ha a tolvaj 
megtudja, hogy gyilkossági ügyben nyomozunk, akkor... nos akkor nemcsak 
pontokat veszthetek. – Úgy tűnt, hogy Griffin szeretne még valamit mondani, 
aztán csak megrázta a fejét és felállt. – Kilenc harminc van. A Játék már 
kilencven perce elkezdődött. Itt az idő, hogy felkészüljek. Innét hová menjek?
– A Játékközpontba jelmezért és tájékoztatásért. Ahogy Lopez kinyír 
valakit, azonnal berakunk a Játékba. – Harmónia felkelt a székből és megrázta 
Griffin kinyújtott kezét. – Sok szerencsét, Alex. Számítunk rád.
Alex megvárta, míg az irodaajtó becsukódik mögötte, majd csodálkozva 
füttyentett. – Micsoda hülye ötlet... – Aztán a pillanatnyi kétség eltűnt, és 
ahogy a lift felé tartott, már a különféle variációkra és kérdésekre gondolt.


12. A panoráma 


Myers hajthatatlan volt. Kis fekete szemei a pontokra összpontosultak. – 
Rendben van, a kígyót elismerem. A madarak támadása azonban várakozáson 
felüli volt, azonkívül valószínűleg bele sem illik az Ön által létrehozott Játék 
struktúrájába.
Richárd Lopez sajnálkozva fordította el tekintetét a Játékról. Biztos volt 
abban, hogy Mitsuko egyedül is megbirkózik minden problémával.
– Figyeljen ide Myers. Én a könyv szerint vezetem a Játékot. A melanéz 
varázslat naturalista. Ezen azt értem, hogy a struktúra megmagyarázza a 
természeti jelenségeket: terméscsökkenést, járványokat, időjárási anomáliákat, 
szerencsés vadászatot és így tovább. Mindezeket olyan legendákkal, 
mítoszokkal magyarázza, amelyek istenségekkel, szellemekkel vannak 
összefüggésben. Ezek közül valamikor néhány ember vagy állat volt, de 
haláluk után magasabb régióba kerültek. Az emberek gazdagságon, tudáson, 
életko-ron, társadalmi pozíción vagy a szellemek segítségén eresztül tesznek 
szert hatalomra.
Tehát: Pigibidit tisztelték a legjobban a faluban, és ezért atalmas 
varázserővel rendelkezett valamikor. Világos, ogy a falut névtelen ellenségeik 
támadják meg. Világos, ogy az ellenségeik nagy varázserővel rendelkeznek. 
Pigi-idi öreg már, azért esett transzba, hogy elkápráztassa a endég varázslókat 
és harcosokat. Túlhajtotta magát, le-gyengült mind fizikailag, mind 
szellemileg. Régebben ő kotta meg a külső támadás elleni legerősebb 
védőpajzsot, zonban most, hogy hatalma meggyengült, a daribik sebez-etővé 
váltak. A többi már ebből következik.
Myerst egyáltalán nem győzte meg Lopez beszéde. – Gondolja, hogy 
Henderson is erre a következtetésre jutott?
– Egyáltalán nem – mondta Lopez olyan hangon, amit általában a 
gyerekekkel szemben használt. – Hány ember halt meg a madarak támadása 
során?
Myers megdermedt. – A Játékosok közül senki, de...
– Nincs semmi de. Hányan sebesültek meg súlyosan?
– Senki, de nem értem...
– A fenébe is, értse már meg! Myers, nem találja furcsának, hogy egyetlen 
súlyos sebesült sem volt? Ez csak a bemelegítés volt. Henderson kapott egy 
alkalmat, hogy ga-tyába rázza a csapatát, én pedig megmutathattam az általam 
kreált szabályokat. Ne aggódjon, ha megkezdődik az igazi tűzijáték, akkor 
csak olyan piszkos trükkel fogok kirukkolni, amire már volt precedens az 
előző Játékok során. Szerintem Mr. Henderson sem tud majd kifogást emelni. 
– Lopez visszafordult az irányítópulthoz.
Ezzel egy időben Mitsuko ellazította magát. Mindkettőjüknek saját 
billentyűzete és kamerákat mozgató pedálsora volt. Könnyen elérhető 
távolságban további kapcsolók helyezkedtek el, amelyek a vezérlőközpontot 
irányították. Jelenleg egyetlen hologram lebegett a központi vezérlőpult felett.
A daribi falut ábrázolta. Az összes Játékost lehetett látni, amint éppen 
készülődtek. Az öregek tanácsa is látszódott, a takaróba göngyölt Pigibidivel 
együtt. Richárd intett a fejével, mire Mitsuko megnyomott egy gombot. A 
képhez most már hang is társult.
– ...  most elmegyünk – mondta éppen Chester Puskás Embernek. 
Chesteren látszott, hogy riadókészültségben van. Maibang ott állt mellette, 
khaki sortnadrágot és inget viselt, hátizsákkal a hátán.
Pigibidi, akit két fiatal harcos ápolt, magánhangzókkal teli érthetetlen 
mondatokat mormolt. Maibang lefordította. – Azt mondja, haldoklik. Azonban 
el kell még mondania vala-mit, amit idáig nem mert.
Chester elgondolkozva szorította össze ajkait. – Az ellen-ségei nem fogják 
a hatalmukba keríteni?
Lopez azonnal előrehajolt és belesuttogott az előtte álló mikrofonba. – 
Mondd azt, hogy Pigibidi ősei elég erősek ahhoz, hogyha a testet nem is, de a 
szellemet megvédjék.
Maibang megvakafta a fülét. – Bár őseink hatalma véges a mi világunkban, 
azonban biztos lehetsz abban, hogy Pigibidi lelke a hősök között fog 
nyugvóhelyre lelni. Amíg élt, csak a faluját féltette. Halálában nem kell félnie 
semmitől.
– Értem.
Mitsuko megtekert egy tárcsát, mire Pigibidi arca elkezdett erősen 
verítékezni. Nyilvánvaló volt, hogy fájdalmak kínozzák. Ráncos szájából 
nyálpatak indult meg. Köhögése görcsössé vált. Megpróbált felülni, mire két 
segítője feltámasztotta. Szájából angol szavak törtek ki.
– Meg... megtalálod őket. ők... a forék.
Az összegyűlt falusiak levegő után kapkodtak. Pigibidi teste megrázkódott, 
mintha tűzijáték robbant volna fel a gyomrában. Chester Henderson odaszólt a 
Játékosokhoz. – Ki ne mondjátok ezt a szót! Még suttogva sem. Ezt a szót a 
Játék ideje alatt nem használhatjuk.
A segítők megpróbálták Pigibidit megnyugtatni, de már nem segíthettek 
rajta. Főnökük görcsökben fetrengett. Szemgolyói kifordultak. Csak a szeme 
fehérje látszott. Megharapta az alsó ajkát, mire vér futott végig az állán.
Valaki, aki háttal állt a kamerának, remegő kézzel mutatott Pigibidi hasára, 
ami kezdett behorpadni. Eközben a vér egyre gyorsabban folyt a szájából. 
Izmai végső görcsbe rán-dultak és hirtelen kiszenvedett.
Gyászoló sírás töltötte be a levegőt. A falusiak térdre zuhantak és 
kínjukban a földet tépték. Kasan Maibang állva maradt, sötét arcát a fájdalom 
és a düh festette még sötétebbre.
– Meg fogjuk őt bosszulni. Ellenségeink felfalták Puskás Ember máját, 
ezért feláldozzuk őket Pigibidi tiszteletére. – Könyörögve tárta szét karjait, 
hangja remegett a szent haragtól. – Hallgassátok meg, daribik! Ezek a bátor és 
hatalmas erejű idegenek azért jöttek, hogy segítsenek harcunkban. Szükségük 
van teherhordókra, kísérőkre és barátokra. Ki fog közületek segíteni nekik?
Mitsuko a mikrofonjához hajolt. – Ne légy túl drámai, Harvey! Csak a 
szövegedet mondd!
Maibang megvakarta a fülét és ügyesen leplezte mosolyát. Mrs. Lopez 
betakarta a mikrofont és felkacagott.
– Harvey? – kérdezte Myers.
– Harvey Wayland. Ugye milyen jó? Az USC egyetem „Illuminatus" 
diákelőadásán fedeztem fel tizennégy évvel ezelőtt. Olyan gyakran 
alkalmazzuk, ahogy csak tudjuk.
A hologramban három fiatalember csatlakozott a Játékosokhoz. A 
bennszülöttek szőtt ágyékkötőjét viselték. Chester Maibangot kérdezgette, 
mintha már előre tudta volna a válaszokat. – Miért támadtak a madarak múlt 
éjszaka? Miért halt meg így Pigibidi?
– Folyamatos harcban állunk ellenségeinkkel – magyarázta Maibang. – Az 
idősek alkotják az első védelmi vonalat. Puskás Ember volt a leghatalmasabb 
erejű közöttünk. Azonban amikor az évek és a küzdelmek kiszívták az erejét, a 
védelmünk beomlott.
Chester bólintott. – És mi van a májával? Mi pusztította el? Valamilyen 
féreg?
– Nem. Annál is rosszabb. Izibidi. A szellememberek.
– Szellemek. Tehát a „bidi" toldalék embert vagy embereket jelent... – 
Chester magában beszélt. Aztán felemelte a hangját.
– Ellenségeink a halottak szellemét is a befolyásuk alá vonják?
Maibang megrázta a fejét. – Nem. ők a szövetségeseink. A halottak 
szellemei együttműködnek.
– A halottak szellemei veled is együttműködnek?
– Talán igen, ha elég erősen hívom őket. Nekem megvan hozzá a tudásom, 
csak az erőm hiányzik.
– Akkor nagyszerűen fogunk boldogulni. Mi rendelkezünk a megfelelő 
erővel, én pedig lassan-lassan megszerzem az ismereteket is... – Henderson 
hangja ismét lehalkult, mire Gina figyelmeztetésképpen vállára tette a kezét. – 
Oké, kedvesem. Rendben van, emberek, induljunk el, mielőtt valami közbe 
nem jön. Mary-em te jössz velem az előőrsben. Ollie és Bowan alkotják a 
hátvédet. A többiekre te figyelsz. Azt hiszem, itt az idő, hogy felvegyük az 
elénk dobott kesztyűt.
A csapat tagjai felvették a hátizsákokat és egy utolsó pillantást vetve 
Pigibidi rejtélyesen összezsugorodott holttestére rendezett sorokban 
megindultak. Ahogy kiértek a képből, Mitsuko saját képernyőjén megjelent a 
dzsungel egy része, ahol éppen felbukkantak a Játékosok. Richárd képernyője 
még mindig a falut mutatta. Ujjának egyetlen apró mozdulatára Pigibidi 
holtteste, a két segítő és a néma öregek eltűntek. Beleszólt a mikrofonba. – 
Figyelem! A Játéknak ez a szakasza befejeződött. Azok, akik az Agaiambo 
jelenetben is szerepelnek, azonnal jelentkezzenek a sminkeseknél. A 
többieknek köszönöm a csodálatos előadást. – A két tucat „bennszülött" férfi, 
nő és gyerek megtapsolta saját magát.
Néma elektrovasutak bukkantak fel a bozót mögül, szerelők szálltak ki 
sietve, hogy szétszedjék a falut. A színészek fele felszállt a vonatra, ami 
gyorsan elszállította őket. Néhányan gyalogosan indultak el, a többiek pedig a 
második járatra vártak.
A hologram eltűnt. Richárd Lopez székestől megperdült, és Myers szemébe 
nézett. – Mintegy negyven perc múlva lesz először lehetőségünk arra, hogy 
kinyírjunk valakit. Ahhoz viszont közelebb kell, hogy jussanak a mocsárhoz. – 
Az ujjait összefűzte. – Tudja, ez a Játék tele lesz a legdurvább 
meglepetésekkel, amivel valaha is kirukkoltam, de ez valahogy gyilkosságnak 
tűnik. Nem tetszik ez nekem.
– Ennek semmi értelme – nyugtatgatta Myers. – Balesetek, pozitív vagy 
negatív eredménnyel, mindig részei a Játéknak. Ha felborulna az egyensúly, 
akkor egy másik játékosnak szerencséje lesz, hogy kiegyenlítsük a helyzetet. 
Ígérem, hogy a Játék maga nem fogja megszenvedni.
Richárd kíváncsian tekintett a kopasz férfira. – Maga, Myers, az NJSZ 
hivatalos szőrözője, csodálkozom, hogy ilyen egyszerűen beleegyezett ebbe az 
egészbe. – Tűnődve vakarta a szakáilát. – Tavaly, amikor Henderson nekiállt 
balhézni azok miatt az egyszerű havi viperák miatt, maga volt az első, aki a 
szabálykönyvet lóbálta a szemem előtt, szabálytalanságot emlegetve. Aztán 
amikor tisztázták a vádak alól, maga kényszerített bele az előbb említett 
nagyrabecsült Osztagparancsnokkal való személyes találkozóba, a „fair play" 
nevében. Miért játssza most az Álompark csahos ebének szerepét?
Myers enyhén elvörösödött, mire Mitsuko aggódva tekintett férjére. Myers 
azt mondta: – Behívjam Mrs. Meteskyt, és elmondjam neki, hogy 
elfogadhatatlannak találja az Álompark feltételeit? Természetesen azonnal 
leállítaná a Játékot. Ez igazán kellemetlen és zavaró lenne minden érintett 
személy részére, és hadd tegyem hozzá, drága mulatság lenne az Ön számára. 
Pontosan mennyi pénzt is fektetett a Déltengeri kincsvadászat játékba?
– Sokat – adta meg magát Lopez. Sűrű szempillája mögül tekintett 
Myersra. – Örömmel hallom, hogy magát is nagyon érdekli a személyes 
vagyonom.
– Csak azért említettem, mert...
– Már eddig is túl sokat mondott – mondta udvariasan Lopez.
– Visszamegyek a megfigyelőszobába. Viszontlátásra, asszonyom – 
mondta Mitsukónak. A lány odafordult és rávillantotta legkedvesebb 
mosolyát, ami azonban nem bírta maradásra Myerst, aki kihúzott felsőtesttel 
távozott.
Mitsuko kinyújtotta bal kezét férje felé, aki magához szorította. Aztán 
arcvonásai ismét megkeményedtek.
A vezérlőterem ajtaja ismét kinyílt és Metesky lépett be rajta. – Istenem, 
mit mondott Myersnak? Viharfelhő követte, ahogy kijött a szobából.
– Attól tartok, hogy a férjem a nemtetszését talán túl erősen fejezi ki.
Lopez szégyenlősen nézett rá. – Nem akartam túl erős szavakat használni, 
Arlan. Csak egyszerűen nem szeretem, ha valaki belepiszkál az én Játékomba.
– Tudom, Richárd. Sajnálom, de gyilkosság történt.
– A fenébe is, naponta száz gyilkosság történik ebben az államban, de 
évente csak egy Játék van. Miért nem hagynak békén dolgozni? – Felsóhajtott. 
– Rendben van, rendben van. Együtt fogok működni. Megkapod, amit kértél.
– Köszönöm, Richárd.
Metesky előhúzott a falból egy fotelt és leült. Mitsuko és Richárd 
lenyűgözték őt, sokkal érdekesebbek voltak, mint a többi Játékmester, akik 
vagy unalmas tudósok, vagy volt Játékosok. Az utóbbiak annyira mélyen 
elmerültek a fantáziavilágukba, hogy a motivációjuk és a beszédük szinte 
érthetetlen volt.
Azonban a Lopez házaspár, mint bármilyen szakma kiemelkedő 
egyéniségei, kivételt képeztek. A ragyogó képességű, remek képzelőerővel 
megáldott, megnyerő modorú, gyakran hirtelen haragú Richárd erősen 
különbözött feleségétől, Mitsukótól, aki a házaspár közismertebb tagja. Mit-
suko mindig nyugodt, és csak annyit árul el képességeiről, amennyi szükséges. 
Civil emberként is érdekesek. Játékmesterként egyenesen lenyűgözőek. 
Metesky nézte, ahogy a szarvcsőrű madarak támadását irányították. Az egyes 
jelenetek során, amikor számítógép által megjelenített hologramoknak 
életszerűen kellett támadniuk, és reagálniuk a Lo-pez házaspár szinte 
összeforrt, és egyszerre húsz ujjal nyomkodták a gombokat. Tökéletes volt az 
általuk kreált varázslat: senki nem vette észre, hogy egyszerre csak két-három 
madár támadt, a többi a levegőben várakozott. Csodálatos látvány volt, ahogy 
Richárd életre keltette a madarakat a bábjátékos biztos kezével, a karokat és a 
pedálokat gyors ritmusban mozgatva.
A látvány egy szintetizátoron játszó négykezesre emlékeztetett. Metesky 
csodálattal figyelte őket.
A csapat a bozótok között vánszorgott, aztán a vidék kezdett megváltozni. 
A bozótok helyett kúszónövények nőttek a nedves és ragadós földből. 
Maibang jobban odafigyelt az ösvényre. Ő és a Kagoiano nevű harcos haladt 
az élen, miközben aggódó arcot vágtak.
Chester hangja visszhangzón a helyiségben. – Gina! Fésüld át a környéket! 
Szeretném tudni, hol járunk.
Richárd azt suttogta Meteskynek: – Chi-Chi sokkal gyorsabban reagál a 
Varázslatkérésre, mint én. Magam, sem értem, hogyan csinálja. – A 
hologramra nézett. A tetőtől talpig zöldbe öltözött Gina behunyta szemét. 
Mitsuko gondosan figyelte a lány imáját.
Az ujjai a billentyűzeten villámsebesen mozogtak, a billentyűk lágyan 
csattogtak, ahogy a gépbe táplálta a parancsokat. Gina előtt egy acélláda 
árnyékképe tűnt fel lebegve, majd néhány másodperccel azután, hogy 
kinyitotta a szemét, széttfoszlott.
Az Osztagparancsnok bólintott. – Jó. Közel vagyunk valami nagyon 
érdekeshez. Menjen Garret előre. Lehet, hogy szükségünk lesz Papra. – A 
csapatból kivált a sötét arcú férfi alakja.
– Szükségünk van védelemre, Chester?
– Néhányunknak talán igen. Meg kell szereznünk a ládát, bármi is a 
tartalma, tehát szükségünk lesz a Mérnökre. Neki pedig szüksége lehet 
védelemre.
Richárd mormogott valamit a holokép élességéről, és amikor Chester 
bekapcsolta a nyomkövetőt, a Játékmester saját maga vette át az irányítást. 
Addig manipulált a láda képével, amíg az áttetszővé, de teljesen élessé nem 
vált. A kép a csapat előtt lebegett, és a nedves, ragacsos földből kinövő 
facsoporthoz vezette őket. A vékony törzsű fákból az ágak pókhálószerűen 
ágaztak el, a levélzet ritkás volt rajtuk. A gyökerek a föld felszínén tekeredtek 
néhány méter hosszúságban, mielőtt eltűntek a föld alatt. A láda képe a kusza 
gyökerek között tűnt el.
Chester elgondolkozva nézte a facsoportot, majd felemelte jobb kezét. – 
Mutasd meg nekem az ellenséges vagy rosszindulatú szellemek képét! – A 
Chestert körülvevő zöld ragyogás húsz méter sugarú gömbre tágult, amelyben 
csak halvány, rángatózó, ködfoltnál alig nagyobb árnyak hajladoztak.
– Rendben van – mormolta. – S. J., hozzám! – Csak egy huppanás 
hallatszott, ahogy a fiatalember Henderson mögé ugrott zihálva. – A fák 
között kincs van elrejtve, amit meg kell szereznünk. Mit ajánlasz, Mérnök?
S. J. vigyorogva járta körbe a facsoportot: csizmája orrával beletúrt a 
földbe, megrugdosta a gyökereket. – Nem hiszem, hogy túl nehéz lenne leásni 
ebben a földben. Ezek a fák nem új-guineaiak, az biztos. Inkább a Matto 
Grossón nőnek ilyen fák. Szerintem a hadsereg nem szórt le elég 
növényirtószert. Úgy néz ki, hogy rohad a gyökérzetük.
– Ne ess ki a szerepedből, Mérnök.
Richárd Lopez összezárta fogsorát. – A kis fattyú. Ezt ki kell vágnunk 
majd a szalagból. Szívesen nyírnám ki most azonnal.
Metesky élesen közbevágott. – Bűvészkedhetünk a számítógéppel, de nem 
választhatod ki az áldozatot, Richárd. Várd ki a végét!
– Azért hangosan kimondhatom az óhajomat, Metesky? Ez az S. J. nevű 
fazon nagyon bizseregteti a tenyeremet.
S. J. elővett egy összecsukható lapátot a hátizsákjából, és elkezdett 
szorgalmasan ásni. Eames, aki megragadott minden alkalmat, hogy 
megvillantsa izmait, a gyökereket vagdosta.
Chester nézte, ahogy ásnak. A vezérlőteremben Richárd elengedte magát, 
és nézte, ahogy Chester gondolkozik. Egyikük sem szólalt meg, végül az 
Osztagparancsnok törte meg a csendet. – Garret.
A Pap gyorsan keresztet vetett és letérdelt imádkozni. Mitsuko ujjai a 
billentyűzeten száguldottak, és egy pillanattal később lágy, arany fénysugár 
ölelte körbe a fiatal Mérnököt.
S. J. lapátja fémbe ütközött. Eames is behajolt a gödörbe segíteni. A 
kezükkel söpörték félre a maradék földet. Egy erős rántással kiszabadították a 
gyökerek közül a ládát. Chester leállította őket egy rövid időre, amíg a rozsdás 
acélládára olvasta a Veszélyt Felfedő varázsigét. Aztán amikor a ragyogás 
zöld színben ölelte körbe a ládát, akkor engedte, hogy folytassák a láda 
kiemelését. Richárd kihallotta Chester hangjából a vonakodást, mire 
elmosolyodott.
A rozsdás lakat feltörése nem okozott nehézséget S. J.-nek, akinek mindig 
a megfelelő szerszám volt a keze ügyében. A lapát tompa végét támasztéknak 
használva ráütött a lakat szárára egy csavarhúzóra emlékeztető szerszámmal. 
A lakat három darabban esett a földre. A Játékosok hurráztak. Óvatosan 
hátralépve a fiatalember felhajtotta a láda fedelét.
– Oké – fújta ki az eddig visszatartott levegőt. – Lőfegyverek.
Négy pisztolytáska pisztollyal, két karabély, legalább száz töltény, és 
azonkívül a hadseregnél használatos konzervdobozok feküdtek a ládában. A 
konzervek között löncshús, pulyka és dobozolt torta is volt. S. J. szinte 
eksztázisba jött. – Szállítmány! Nyamnyam!
Még Chester is elégedettnek tűnt. – Nagyon jó. Nem sok pontot ér, de 
kezdetnek nem rossz. S. J., megnöveljük körülötted a védőmezőt, hogy 
megvizsgálhasd őket.
– Vettem, főnök.
– Gwen, kérlek te is imádkozz Garrettel együtt. A lány kurtán biccentett, 
mielőtt a zöld ragyogás őt is körbeverte, aztán az S. J.-t körülölelő aranygömb 
annyira felerősödött, hogy a Mérnök borostyánkőbe zárt figurára 
emlékeztetett.
S. J. kipróbálta az egyik revolvert, majd töltényeket helyezett a töltényűrbe. 
Gondosan megcélzott egy húsz méter távolságban álló fát, aztán meghúzta a 
ravaszt. Válaszképp süketítő csattanás hangzott fel, de a fán nem látszott 
semmilyen sérülés. Rosszallóan nézett, majd további két töltényt lőtt ki. 
Ugyanaz a hangos dörrenés, de találatnak semmi nyoma.
– S. J., tulajdonképpen milyen pontszámot értél el céllövészetben?
– Baromi rosszat. Tizenegyet. Ezért vagyok Mérnök. Megpróbálkozok egy 
közelebbi fával.
A golyó a fába ütközött, ami nem volt meglepő, hiszen a fa szinte 
karnyújtásnyira állt. – Oké, ki kéri? – Észrevette Tony kinyújtott kezét. A 
csövénél fogva előrenyújtotta a revolvert.
Azután egy karabélyt emelt ki a ládából. – M-1-es – mormolta. – Szép 
darab. – Meghúzta néhányszor a ravaszt, majd belehelyezett egy töltényt és 
megcélozta a tíz méterre álló sziklát. Meghúzta a ravaszt.
A puska felmorajlott, láng csapott ki belőle, aztán a visszapattanó lövedék 
hangja zúgott fel. S. J. ösztönösen lebukott. – Istenem...
A levegő vibrált előttük, majd feltűnt Garret szellemképe. Chester dühösen 
káromkodott. Garret felnyögött és az ingén gyorsan növekvő vibráló vörös 
foltra nézett.
– A rohadt életbe – mondta tiszta szívből. Összerogyott, és tágra nyitott 
szemmel megmerevedett.
– Szép volt – morogta Richárd. Megnyomott két gombot.
– Várjunk egy percet! – mondta Chester. – Gwen, maradt elég energiád egy 
életmentő varázsigére?
A szőke lány aggódó arccal válaszolt. – Most? Nem hiszem. Ha egyszerű 
baleset volt, akkor talán igen. – Gwen szomorú képpel emelte magasba karjait, 
és elkezdett imádkozni. – Istenek az égben! Növeljétek meg az erőmet és 
hozzátok vissza ezt az embert az életbe! Az összes általam birtokolt erő 
nevében könyörgök! – Térdre borult, lehajtotta a fejét, becsukta a szemét.
Lopez bólintott, ajkán elismerő mosoly játszott. – Szép volt. Kíváncsi 
vagyok, elegendő lesz-e? – Nézte, ahogy Mitsuko betáplálja a kérést a 
számítógépbe. Számok vibráltak; megjelent egy véletlen szám, ami össze lett 
hasonlítva két korábban betáplált Wessler-Grahm ponttal, azaz Garret 
életerejével és Gwen varázserejével... Lopez megrázta a fejét, ahogy a Garret 
körüli rózsaszín aura koromfeketévé változott. – Nem jó. Sajnálom, 
kedvesem. – Megnyomott egy gombot..
Garret megrándult, ahogy a dögcédula megrázta. Megfordult, felkelt és 
szembenézett árnyképével. – Hát azt hiszem, ez a vége. Hát nem sokáig 
bírtam ebben a játékban. – Akart még valami csípőset mondani, de Gwen 
lágyan a vállára tette a kezét, mire megfordult, és a komor szellem után ment. 
A két alak kikerült a kamera látószögéből.
Richárd arca sem volt boldog. Metesky, látta, hogy neheztelő kifejezés 
jelenik meg az arcán, amit aztán a semleges álarc elrejtett. Sötét, karcsú ujja a 
bajusza végével játszott, miközben félig lehunyta a szemét. – Rendben van. 
Egy embert kinyírtam. Vesd be a házőrző kutyádat, és hagyj engem dolgozni!
Az álomparki összekötő felállt, és el akart indulni. – Metesky! – kiáltotta 
Lopez a nő után. Mondd meg a kutyádnak, ha megpróbálja elcseszni a 
játékomat, akkor olyan gyorsan kinyírom, hogy az orra vérezni fog, és 
pokolba a következményekkel! – Látta, hogy az asszony némán bólint. Újból 
visszafordult a kezelőpulthoz.
Mitsuko nézte, ahogy Metesky elmegy, hallotta, ahogy az ajtó becsukódik 
mögötte. Aztán finoman kinyújtóztatta az ujjait, majd folytatta a munkát.


Második rész 


13. Felbukkan a Zöldfülű 


– Nem használhatjuk ezeket a fegyvereket, Chester. – S. J. a Játék során 
először most tűnt boldogtalannak. – Meg vannak átkozva. Hogyha az a... 
Gwen nem bírta megmenteni Garretet, akkor varázslattal állunk szemben. – 
Szőke haja ragadt az izzadságtól és a piszoktól. Fáradtnak és bátortalannak 
tűnt.
Chester ideges ritmusban dobolt a lábaival. Észre sem vette, hogy Gina a 
karjába kapaszkodik, odament dühösen a ládához és belebámult. – Vérrel 
fizettünk ezekért a fegyverekért, és megtartjuk őket. Maibang, ide hozzám! – 
Mérgesen csettintett az ujjával.
Maibang, a meneteléstől izzadságfoltos ingben, Chester mellé lépett. 
Henderson jól megfontolta, hogy mit mondjon.
– Figyelj ide! Gwen már nem teheti meg nem történtté a balesetet. 
Egyelőre teljesen kimerült az S. J.-t körülvevő védőpajzs biztosításában. 
Hatástalanítanunk kell az átkot. Addig nem akarom kipróbálni a 
varázsigénket, amíg nem tudom, milyen választási lehetőségeink vannak. 
Eszembe jutott, hogy olvastam valamit a ti varázslataitokról. Van valami 
asztallal kapcsolatos rituálé, de nem emlékszem rá pontosan. Te ismered?
– Persze, hogy ismerem az asztal rituálét. Népem minden fia ismeri. Csak 
nem tudom, hogy elegendő lesz-e.
– Nem baj, azért megpróbáljuk. – Chester végignézett a tizenhárom 
Játékoson és a három bennszülöttön. Bólintott, mivel senki nem tiltakozott. – 
Rendben van, Kasan, mire van szükségünk?
A kísérőjük megvakarta a fejét. – Először is egy asztalra, aztán tiszta 
térítőre és néhány ajándékra. Etel lenne a legjobb. És természetesen virágokra 
is.
– S. J.? – kérdezte Chester anélkül, hogy a fiúra pillantott volna.
– Részemről oké, főnök. Néhány perc alatt össze tudok hozni egy 
háromlábú asztalt ágakból.
– Jó. Dreager, segíts neki! Ami az ajándékokat illeti, úgy vélem, hogy az 
istenek azzal már megajándékozták... – Felemelte az egyik húskonzervet.

*

Az asztal durvának, de használhatónak tűnt. Sötét Csillag felajánlotta a 
fehér szoknyáját, ami-az asztalterítő szerepét töltötte be. Gwen gyertyái, amit 
általában varázslatra használt, az asztal közepén égtek. A hátizsákokból 
előbukkanó tarka selyemkendők, kések, kanalak szolgáltak asztalkendőként, 
illetve evőeszközként. Az asztalon szépen elrendezték az eltemetett ládából 
származó konzerveket, Olivér két rúd trópusi csokoládéját, Sötét Csillag 
éléskamrájából származó rágós marhahúst, és virágokat, amit a többiek 
gyűjtöttek.
– Készen állunk a bllasim tewol elvégzésére – mondta Chester. Hangjában 
szemernyi kétség vagy bizonytalanság sem csengett. – Kasan segíteni fog 
nekem, de igazán csak az én erőm számít. Hallgass meg, Istenem, hallgass 
meg, Jé-zus-Manup. A Te néped oldalán harcolunk. Tudom, hogy 
cselekedeteink elnyerik tetszésedet. Ne engedd, hogy bátor papunk halála 
értelmetlen legyen. Bár tartalékaink szűkösek, mégis elpusztítjuk a 
létfontosságú ételeinket, hogy bebizonyítsuk hűségünket.
Miután meghallotta a végszót, Bowan, a Fekete azt mondta: – Tűz! – A 
jobb karját körülölelő aura zöldről vörösre változott; lángok csaptak ki belőle 
az asztalra. Éppúgy, mint a bibliai égő csipkebokor, a marhahús, a régi 
konzervek lángra lobbantak anélkül, hogy megperzselték volna a térítőt.
– Megmutattuk a hűségünket. Add meg nekünk azt, amire szükségünk van, 
hogy felhasználhassuk ezeket a fegyvereket. – Henderson még be sem fejezte 
a mondatot, amikor a levegő elkezdett vibrálni. Három szellem öltött alakot: 
átlátszó fehér emberek, akik terepszínű egyenruhát viseltek.
Arcuk puha volt. Egyikük arcán egy rémisztő vágott seb lát-szódott, amit 
talán bozótvágó kés okozhatott.
– Kik vagytok? – kérdezte Chester parancsolóan. Recsegő hang hallatszott, 
ahogy az egyik szellem szája megmozdult. Végül hangok jöttek ki az elszáradt 
torokból.
– Mi a... ti fajtátokhoz...
– Szóval amerikaiak vagytok. Hogyan haltatok meg?
Most a sebhelyes arcú szólalt meg, a szavakat szaggatottan köhögte fel. – 
Azért haltunk meg..., mert a Szállítmányt akartuk visszaszerezni. Ti is meg 
fogtok halni. Mindannyian. Te is... – Szünetet tartott, miközben a sápadt, 
kiszáradt halott szájból némán áradtak a szavak, aztán ismét hallhatóvá váltak. 
– Nem tudod, mire vállalkoztál.
– Segítsetek – kérte az Osztagparancsnok. – Segítenetek kell. Adjátok oda 
a puskákat.
– A puskák a mieink voltak... – A szellem arcán tátongó vágásból sötét 
massza kezdett folyni. – Azonban a Főre ellopta a titkos fegyvert. 
Legyőzhettük volna... a japcsikat... ha nem jön túl későn. Most már a Főre 
kezében van. Puskákkal felfegyverkezve küldtek minket, hogy szerezzük – 
vissza. Puskákkal! Semmit sem érnek a varázslat ellen. Megdöglöttünk 
ebben... a büdös dzsungelben... de utolsó leheletünkkel megátkoztuk a 
puskákat. Megátkoztuk, hogy... megöljenek mindenkit, aki használja őket.
– Vonjátok vissza az átkot! Szükségünk van a fegyverekre. A segítségükkel 
megbosszulhatjuk a halálotokat.
A szellemek megbeszélték a dolgot egymás között, aztán a vágott arcú 
válaszolt. – Ti... őrültek vagytok. Majd meglátjátok. De mi is... őrültek 
voltunk. Ti... is őrültek vagytok. Hősi halált... halhattok. Vigyétek a 
fegyvereket. Öljetek meg annyi Fórét,. .. amennyit csak tudtok,. .. mielőtt 
meghaltok... – A szellemek a hanggal együtt eltűntek. Az utolsó „Pokolba 
velük!" kiáltás még ott lebegett az üres levegőben.
Chester óvatosságból egy Veszélyt Felfedő varázsigét kántált, mielőtt 
szabad utat jelzett volna. Gina együttárzően mondta. – Utoljára felejtetted el 
magukat a fegyvereket ellenőrizni, Ches. Miután a láda külseje zöldet 
mutatott, már nem aggódtál tovább.
– Igazad van. Azonban ez az utolsó könnyű pont, amit Lopez tőlem szerez, 
ebben biztos lehetsz.
Tony és S. J. most már pisztolyt viselt. Kagoiano kapta az egyik karabélyt, 
míg a másikat Sötét Csillag a szeplős vállán cipelte. A másik két pisztolyt 
gondosan elcsomagolták. – Indulás – parancsolta Chester és a csapat elindult.
McWhirter jókedvűen paskolta a pisztolyát, miközben Olivér mellé 
zárkózott fel. – Tudod szinte más embernek érzem magam, mióta ez a vacak 
irt van az oldalamon. Hm, ugye a töltények nem valódiak? Úgy értem, nekem 
nagyon valódinak tűntek azok a lövések.
Olivér kicsit ingerültnek tűnt. – Nem, nem valódiak. Azonban nem tenne 
jót, ha valakinek a füle mellett sütnéd el. Még a vaktöltény is berepesztheti 
valakinek a dobhártyáját.
– Igaz. – Irigyen figyelte, ahogy Gwen Olivérbe karol. Hátranézett 
Acaciára, aki Alan Leigh-gel együtt alkotta a hátvédet.
Ollie észrevette. – Tudod; bár ezek a töltények nem valódiak, azért van, 
ami valódi, és te most pont azzal játszol.
Tony lebiggyesztette a száját. Nem kellett megkérdeznie, mire gondol a 
zömök harcos.
– Figyelj csak, Tony...
– Fortunato, és köszönöm. Te Olivér vagy. Én pedig Fortunato, igaz? És 
éppen arra készülünk, hogy ellopjunk egy atombombát, bár csak egy 
prototípust. Ebben a csapatban mindenki megőrült.
– Gyerünk, játsszál csak az érzéseivel. Tony. Lehet, hogy Acacia 
megbántott téged tegnap este, de az nem volt szándékos. Ráadásul azt hitte, 
hogy szívességet tesz neked. Te pedig szándékosan bántod meg őt.
Tony menet közben félresöpörte az arcába csapódó ágat, és azt mondta: – 
Igazán mocsaras ez a talaj. Vigyázzunk, nehogy belelépjünk az ingoványba.
Olivér megundorodott tőle. – Rendben van, Fortunato. Nem hittem volna, 
hogy a macho lelked ennyire megsérült volna.
– Figyeljetek a kígyókra.
Gwen elengedte Olivér karját és Tony felé nyújtotta.
A fiú azonban vigyorogva ugrott félre. Gwen nyelvet öltött, majd ismét 
Olivérhez simult.
Tony bátran előreszegezte állat és Acacia mellé lépett, aki éberen tekintett 
jobbra-balra, és keze soha nem távolodott el a kard markolatától. A lány úgy 
tett, mintha nem venné észre a fiú közeledését.
– Mi újság, Panthesilia? – kérdezte hanyagul a fiú. A lány diplomatikusan 
válaszolt, miközben szándékosan a másik irányba tekintett. Tony lépést tartott 
vele és megpróbált valamit leolvasni az arcáról. – Figyelj csak, kedvesem. 
Sajnálom, ami múlt éjszaka történt. – A lány feléje villantotta a szemét, mire 
felbátorodott. – A büszkeségem csorbát szenvedett, ez minden. Hé, igazán 
szörnyű dolog férfinak lenni. Komoly teher, hogy mindenhova magammal 
viszem az egómat, korán fogok megöregedni. Hé Panthi, legalább nézzél arra 
a szegény páriára, aki megalázkodik előtted.
– Nem hiszem, hogy tartani tudod a tempót térden állva, úgyhogy gyen 
zépen tovább. – A fagy kezdett felengedni, azonban még mindig maradt a lány 
hangjában valami távoli hűvösség.
– Hidd el, ugye megengeded, hogy beléd karoljak? Úgy, értem, hogy ennek 
nincs semmi értelme, annyira magányosnak tűntél. Kérlek, hadd 
engeszteljelek ki ma éjszaka.
Először nem tapasztalt semmi reakciót, aztán érezte, ahogy a lány is 
belekarol. – Komolyan beszélsz?
– Becsszó. Holdfény, kellemesen enyhe szellő és meleg hálózsák. A 
szúnyogok a Cowles Művek tulajdonát képezik.
A lány kétkedőén ráncolta a szemöldökét. – Nem úgy, mint múlt éjszaka?
– Ott duzzogtam a bokrok között. Sajnálom. Azonban te se a kunyhóban 
töltötted az éjszakát.
– Nos, ha még nem vetted volna észre, akkor elmondom, hogy van néhány 
nagyon vonzó férfi a csapatban. – A fiúra villantotta a tekintetét. – Nagyon 
vonzó. Akik tudják, hogyan kell bánni a hölgyekkel.
– Ha találnak egy igazi hölgyet. Csak vicceltem. Cas, tudod, hogy ilyenkor 
nem tudok mit kezdeni magammal. Kössünk fegyverszünetet.
– Elfogadom. – A lány a fiú kezébe csúsztatta kezét, megszorította és 
érezte, hogy a csomó a gyomrában feloldódik.
A hirtelen ellazulás automatikusan mosolyt csalt az arcára, amit Tony 
rögtön észrevett.
– Hát ez meg micsoda?
Kislányosan felnevetett és közben azt kívánta, hogy bárcsak valahol 
máshol lennének, ahol összebújhatnának és megszabadulhatnának rossz 
érzéseiktől.
– Mellesleg – mondta Tony elgondolkozva –, hol voltál te múlt éjjel?
Azonban az elölről felharsanó kiáltás megszakította a beszélgetésüket. 
Tony keze azonnal megtalálta a pisztoly markolatát. Futásnak eredt, hogy 
tartsa Acaciával a tempót, aki rögvest elindult.
A talaj annyira nedves volt, hogy egyre jobban fröcsögött a csizmájuk a 
sárban. Nád és különféle páfrányszerű növények nőttek ki a sárból. Egyes 
területeken a talajból kiszi-várgó víz tócsákat hozott létre. Valaki elöl 
segítségért kiáltott. Tony rájött, hogy a kiáltás már harmadszor hangzik fel, de 
eddig annyira halk volt, hogy fel se figyelt rá. Egy újabb szörny? A Fore 
támadása, bárkik is legyenek azok a lények.
Acacia olyan gyorsan állt meg, hogy Tony csaknem felbukott benne. A 
lány remegve görnyedt előre, Tony először azt hitte, hogy valami baja esett. 
Aztán meghallotta a nevetését, és tudta, hogy nincs semmi baja.
A segítségért kiabáló férfi derékig süllyedt a mocsárba, vagy annak 
álomparki megfelelőjébe. Nagydarab, vállas, vastag nyakú férfi volt. Na meg 
egy szuper harcos, gondolta Tony. A rövidre nyírt vörös hajú arcán szenthez 
méltatlan harag tükröződött. – A francba is, húzzatok már ki innét!
Chester nevetve csapkodta térdét, és olyan közel ment a mocsárhoz, 
amennyire csak mert. – Hello, kedves idegen. Kit tisztelhetünk benned, és 
miért kínlódjunk a megmentéseddel?
– Én vagyok a Zöldfülű. Én vagyok a legjobb Tolvaj a világon.
– Tessék? – kapta fel fejét Sötét Csillag és megrázta rövid, barna haját. – 
És mivel szolgált rá erre a címre, Mr. Titán? Hagyd csak, Chester.
– Most ne vitatkozzunk a rangok miatt. Mindannyian egyenlők vagyunk, 
természetesen engem kivéve. Mindenesetre Csillagnak igaza van. Milyen 
jogon követeled magadnak a fent említett címet? Siess, mert szerintem öt 
centiméterrel alacsonyabb lettél egy perc alatt.
A férfi fintorogva nézett a derekára. – Hát kiloptam Kat-mandu szent 
szobrának Smaragd Szemét.
– Nem rossz. És azonkívül?
A férfi kényelmetlenül toporgott a sárban. Tony rájött, hogy szörnyen 
viszkethet neki. – Kosell, a Szél Istenének templomából megfújtam a 
Selyempárnát.
– Te jó ég! Hát az igazán izgalmas lehetett. – Chester elfojtott egy ásítást. – 
Hát, ha ennél semmi komolyabbat nem vittél véghez, akkor lehet, hogy 
kölcsönzünk egy búvárpipát neked.
– Rendben van. Utolsó próbálkozás. Nekem van meg a Csillagok 
Háborújának egyetlen feketepiaci kópiája.
– Hoppá! – Chester tisztelettudóan hajtotta meg magát. – Bár ez egy kicsit 
körtévesztés, mivel Új-Guineában vagyunk kábé 1955-ben, de azért jól 
érveltél. Kihúzunk. S, J., te kiérdemeltél egy pihenőt. Hol a másik Mérnök? 
Rudy Drea-ger kell nekem.
Az alacsony, de izmos Dreager, tömött hátizsákkal a vállán előresietett, és 
elkezdte felbecsülni a teendőket. A hangja szinte nyikorgott. – Nincsenek itt 
elég erős fák, amit fel lehetne használni, úgyhogy valakinek segítenie kellene 
a kötélnél. Eames, lennél olyan kedves? Köszönöm.
Eames dühösnek tűnt, hogy még mielőtt beleegyezett volna, már meg is 
köszönték a segítséget, de azért előrelépett és elfogadta Dreagertől a 
nejlonzsinór végét. A zömök férfi odadobta a kötél másik végét a csapdába 
esett Tolvajnak, aki egyszer áttekerte a bal csuklója körül, majd a jobb kezével 
erősen belekapaszkodott. Az egész eljárás ügyetlennek tűnt, de hatékonynak 
bizonyult. A Tolvaj obsz-cén cuppanó hang kíséretében kiszabadult a sárból.
Nagyjából lesöpörte magáról a sarat és cinikusan elmosolyodott. – 
Gondolom, egy ilyen bemutatkozás után értékesnek kell hogy bizonyuljak.
– Micsoda gondolatolvasó – vetette oda Sötét Csillag.
Chester a tekintetével elnémította a lányt. – Te nem az vagy, akit vártam, 
tehát feltételezem, hogy az Álom Istenek vendége vagy.
– Talált. De azért ígérem, hogy kiveszem a részem a melóból.
Sötét Csillag megvakarta az egyik fülét. – Azt várod tőlünk, hogy 
megosszuk a tartalékainkat veled?
– Igazán kedves vagy. Azonban véletlenül a tudomásomra jutott egy 
hatalmas mennyiségű élelmiszertartalék rejtekhelye. – Hatásszünetet tartott, 
majd hozzátette. – Egy rakás dobozos sört is beleértve.
Abban a pillanatban minden fenntartás megszűnt az idegennel szemben. 
Olivér őszintén fogott vele kezet. – Örven-dek. Olivérnek hívnak. És neked mi 
a neved?
– Zöldfülű.
– Rendben van, Zöldfülű. Keressük meg azt a rejtekhelyet, és tartsunk 
ebédszünetet.
Chester ránézett az órájára, majd felsandított a kupola belső oldalán 
ragyogó „napra". – Ha napóra lennék, azt mondanám, hoy délután három óra 
van, azonban tudom, hogy valójában csak tizenegy harminc. Valaki 
meggyorsítja az időt, kíváncsi vagyok vajon miért...? – Az utolsó szavakat 
szinte mormolta. Chester megrázta magát. – Mary-em mellé osztalak be. ö fog 
téged addig védelmezni, amíg meg nem látjuk, mire vagy képes.
– Egy nő fog engem védelmezni? – mondta Griffin hitetlenkedve, míg 
rövid, de erős ujjak nem csíptek a karjába.
– Gyere, szépfiú. Ha Mary-emnek már a dadaszerepet kell betölteni, akkor 
azt szívesebben teszem egy ilyen kemény legény mellett. – Elgondolkozva 
ráncolta össze a szemét. – Na nem – mondta végül.
Griffin megpróbált barátságos, vagy ha az nem is sikerült, legalább 
semleges arckifejezést felvenni. – Hát akkor menjünk.
– Menjünk.
– A rejtekhely körülbelül száz méterre van abban az irányban – égy 
kevésbé mocsaras földnyelvre mutatott, mire a Játékosok lelkesen indultak el.

*

– Acacia vagyok – mondta a sötét hajú lány, és leült mellé.
– De hívhatsz Panthesiliának is. – Más néven krizantémvirágnak... – 
vigyorgott a lányra, és letette a disznóhússal és babbal teli konzervdobozt. 
Lábáról lehúzta a cipőt és a zoknit, kitette a napra száradni.
Egy borzas, fekete hajú, beesett arcú férfi jött föl az emelkedőre dobozos 
sörrel mindkét kezében. A műanyag „kon-zerves" dobozokat belógatták a 
vízbe, míg kellemesen hidegek nem lettek... valójában hidegebbek, mint a 
víz.. A jövevény bemutatkozott. – Tony McWhirter vagyok. – Odadobott egy 
dobozt Acaciának, aki ügyesen elkapta. – Sötét Csillaggal együtt mi vagyunk 
a másik két Tolvaj a csapatban. – Ledobta magát Acacia mellé, elégedetten 
sóhajtott fel, majd lebukott, ahogy a lány játékosan le akarta spriccelni.
– Sok ilyenben szerepeltél már? – kérdezte Griffin.
– Nem. Ez az első alkalom: Ez az elbűvölő hölgy rángatott bele. És te?
– Én is először játszom. Egyébként a Gavagan bárt vezetem, az egyik 
álomparki éttermet. Én pedig így csöppentem a játékba.
– A kíváncsiság ördöge rántott bele téged?
– Valami olyasmi. Játékosok botorkálnak be a bárba mocskosán, 
kimerültén, vigyorgó képpel. Végül már nem bírtam tovább és jelentkeztem. – 
Griffin csaknem szó szerint idézte az igazi Gary Tegnert. Elég jól ismerte a 
bárt, és sikerült indulás előtt fél órát beszélgetni Garyvel.
Az elmúlt néhány órában igazán elfoglalt volt, valaki megpakolta a 
hátizsákját, és egy rekesz sört is mellé készített. Épp az imént nézte át a 
hátizsákot, hogy nem felejtett-e el valamit.
Tony óvatosan felbecsülte Griffin vállát és karját. Észrevette, aho&pound;y 
az izmok kidudorodnak az alkarján, ahogy az evőeszközt fogta. – Tudod, 
inkább Harcosnak látszol.
– Nem szeretem a vérontást. Inkább sötét folyosókon lopakodók és 
kijátszom a törvényt. És te?
– A Wessler-Grahm állapította meg, hogy Tolvaj legyek. Harcosként egy 
pillanatig se bírtam volna ki a tegnapi madárkák támadása során.
Acacia felnevetett és könnyedén megérintette Tony karját. Olivér is 
csatlakozott hozzájuk. Griffin obébbcsúszott, és a földre mutatott maga mellé. 
Olivér leült, hamarosan Gwen is követte. – Hogy boldogultál? – kérdezte 
Griffin.
– A nagy madarak támadásakor? Nem is olyan rosszul. Saját kezűleg egyet 
se pusztítottam el, de kettőt megsebesítettem, amit aztán mások befejeztek. 
Nem szereztem valami rengeteg egyéni pontot, de a csoport összpontszáma jól 
áll, tehát nem aggódok. Csak őmiatta aggódok. – Gwen a férfi hátához 
támaszkodott, a másik irányba nézett, úgy téve, mintha nem is figyelne a 
beszélgetésre. – Neki még nem volt igazán alkalma, hogy bemutassa tudását.
Gwen odafordult hozzájuk. – Ne aggódj miattam. Mi van Sötét Csillaggal 
és Tonyval? Idáig Tolvajokra még nem volt szükség.
– Aha – rágódott egy ideig Griffin, aztán megmagyarázta. – Nem értettem, 
hogy miért támadt rám olyan hevesen a lány. Szinte letámadott.
Acacia készségesen helyeselt; – Igen, valószínűleg igazad van. Utunk során 
főleg a Harcosok és a Varázslók jutottak szerephez, a Mérnököknek sem 
kellett megerőltetniük magukat. Azt hiszem Sötét Csillag a pontjai miatt 
aggódik. – Lenézően cöcögött.
– Ugye nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy a szóban 
forgó hölgy és te nem vagytok a legjobb barátságban?
– Semmilyen barátságban nem vagyunk. Egyszerűen nem kedvelem, ez 
minden. Nem tudom pontosan, miért, csak homályosan emlékszem, hogy 
mintha csalt volna egy korábbi játékban. – Acacia hirtelen felkapta a fejét. – 
Ne mondd el neki, hogy tőlem hallottad, jó?
– Cserkész becsületszavamra.
– Lehet, hogy tévedek.
Néhány méterrel odébb felkiáltott valaki a Játékosok közül. Gina Perkins 
régimódi hálóingre emlékeztető valamit húzott maga után, ami úgy zörgött, 
mint a kígyóbőr.
Gwen felsegítette Olivért és odarohantak megvizsgálni a valamit. Tony is a 
nyomukba eredt. – Olivér és Gwen – mondta Griffin Acaciának –, nem lehet 
őket szétválasztani, igaz?
– Tökéletesen. Miért? – Kinyalta az utolsó csepp pörköltet a dobozból.
Griffin felállt és lustán kinyújtózkodott. – Nem is tudom. Talán azért, mert 
szerintem Gwen aranyos lány. – Kinyújtotta a kezét és felhúzta Acaciát.
– Imádnivaló – ismerte el a lány. – De tényleg ő a te típusod?
– Miért, ki lenne inkább a típusom? – Ha Griffin tíz centiméterrel közelebb 
állt volna, akkor már összeért volna az ajkuk.
Acacia megfordult és arra a nőre mutatott, aki a furcsa felfedezést tartotta a 
kezében. – Nem is tudom. Mit szólsz Ginához? – A válla felett a férfira 
mosolygott. – Chesterrel van, de híres arról, hogy az ilyenről könnyen 
megfeledkezik. – Megindult a többi Játékos felé szorosan a nyomában 
Griffinnel.
Első a munka, Alex, gondolta, mire lefagyott arcáról a vi-gyor.
Először nem hitt a szemének. Azonban jól látta, Hender-son emberbőrt 
tartott a kezében: lapos, száraz, sötétbarna, ami úgy csapkodott a levegőben, 
mint a kiakasztott frissen mosott hosszú fehérnemű.
– Ez meg mi a fene? – kérdezte Griffin.
– Vagy véletlen varázslat, vagy... – Henderson elgondolkozott. – Úgy 
emlékszem, hallottam olyan emberekről, akik levedlik a bőrüket...
S. J. közelebbről is szemügyre vette. – A mindenit! – Jobbra-balra ingatta a 
fejét. – Hol vannak a teherhordóink?
Kagoiano rögtön előrelépett, így tett az alacsony termetű, izmos, lapos arcú 
Kibugonai is. Chester felordított. – Nigorai! Nigoraiii!
Maibang sajnálkozva rázta meg a fejét. – Attól tártok, hogy Nigorait tartod 
a kezedben.
Henderson meghökkenve vizsgálta meg közelebbről a bőrt. Aztán amikor 
megtalálta az apró, fehér sebhelyet a bal szemgödör felett, bólintott. – 
Feltételezem, hogy a revolverek, amelyek nála voltak, szintén eltűntek.
Á rövid, de eredménytelen keresés megerősítette a feltételezését. – Akkor 
ezek szerint kém volt, ellenség, aki csak felöltötte az egyik daribi szerepét. – 
Ahogy megtörölte gyöngyöző homlokát, Alex látta, hogy az 
Osztagparancsnok keze remeg.
– Megint átvágtak – suttogta Acacia Alex fülébe.
– Pontot vesztettűnk, és az ellenség a kémtől tudomást szerzett 
érkezésünkről. – Chester el akarta dobni a bőrt, de meggondolta magát. – 
Nem, nem követek el még egy hibát. Ha vége az ebédszünetnek, akkor 
ellenőrzöm a másik két teherhordónkat. És megtartom a bőrt. Lehet, hogy 
később hasznos lesz. – Gondosan összehajtotta, majd a hátizsákjába rakta.
Ahogy a társaság visszament folytatni az ebédet, Griffin azon tűnődött, 
hogy nála nagyobb termetű férfi csak egy van a csapatban. A szeplös, vörös 
hajú Eames kisfiús arca szöges ellentétben állt masszív, izmos testével. Úgy 
tűnt, hogy egyedül van. Egy magányos ember könnyebben felszívódhatott a 
táborból múlt éjjel.
Griffin háttal állt Eamesnek és megpróbált minél többet elcsípni abból a 
beszélgetésből, amit a karcsú, copfos, barna hajú férfival folytatott. Griffinnek 
eszébe jutott a másik férfi neve is, Leighnek hívták, és olvasta a dossziéját, 
mielőtt beszállt volna a Játékba.
Alan Leigh elismerően tette kezét Eames izmos vállára. – Kicsit feszültnek 
tűnik a vállad. Nem akarod, hogy meg-masszírozzam? – kérdezte kihívóan és 
mókusarcán nyilvánvaló érdeklődés látszott. Griffin a szeme sarkából látta, 
hogy Eames arca megrándul.
– Figyelj ide, Alan. Már múlt éjszaka megmondtam neked. Nem arról van 
szó, hogy emberileg nem kedvelnélek, de én nem vagyok olyan típus.
Leigh felsóhajtott. – Micsoda pazarlás! Igazán a segítségedre lehetnék a 
Játék során...
Ezt kár volt mondania. Eames érezhetően ellenséges lett. – És ha szabad 
kérdeznem, milyen körülmények között?
Még mást is akart mondani, de Leigh értett a szóból és megrázta a fejét. – 
Nem. Csak vicceltem. – Szégyenlősen elmosolyodott. – Mindenesetre még 
három éjszaka hátravan, és tudod, hol találsz meg.
Griffin úgy érezte, hogy eleget hallott, és odébbment. A legtöbb Játékos 
befejezte az evést, és induláshoz készülődött. Griffin nyolc Játékosról látta, 
hogy párban vannak: Chester és Gina, Sötét Csillag és az a „Bowan, a Fekete" 
nevű fazon, Olivér és Gwen, Acacia és Tony. Acacián látszott, hogy nagyon 
figyeli a környezetét. Az összes többi Játékos egyedül volt, tehát őket kell 
először lenyomozni.
Azonban ez a megjegyzés Felicia „Sötét Csillag" Mad-doxról igazán 
érdekesnek tűnt. Érdemes szemmel tartani őt, amíg a többi félnótás a 
sárkányokkal törődik és...


11. A vízi emberek 


A talaj puha volt. Víz tocsogott Griffin csizmája alatt. Kétszer meg kellett 
állnia, hogy kirázza a vizet belőle. Nehéz volt nem észrevenni a Játék 
élethűségét. Azt várta, hogy piócákat talál a bokáján. – Átkozott Játékosok – 
morogta. – Miért nem a sivatagban játszunk? Vagy egy szép hegytetőn.
– Mit mondtál, Griffy? – dalolta egy durva hang a fülébe. Megborzongott. 
– Hívjál Griffinnek vagy Griffnek.
– Ha téged ez boldogít, azonban a Griffy nekem jobban tetszik.
Ez kész őrület. Egy ötvenéves törpe felügyelt rá, akinek a vállán egy 
csúnya csatabárd lógott, és aki állandóan kétértelmű dalokat döngicsélt. Ha 
egy férfi nevezte volna „Griffy"-nek, akkor a fogai már úgy repkednének, 
mint a pattogatott kukorica. Mary-em esetében nem volt biztos, hogy az 
udvariasság vagy az óvatosság tartja vissza. A nő olyan kemény volt, mint az 
a harcos, akinek a szerepét vette fel.
Henderson megállította a csapatot. A víztükör széléhez érkeztek, amely 
három irányban a látóhatáron túl nyújtózkodott. Növények, fadarabok 
lebegtek a vízen, és a felszín fodrozódása élőlények jelenlétéről árulkodott. 
Griffin ismét megborzongott. Realizmus. Henderson hallótávolságon ki-vül 
Maibanggal értekezett. Alex visszament Mary-emhez.
– Ugye te régi Játékos vagy?
– Aha.
– Hány Játékost ismersz az itteniek közül? – kérdezte hanyagul.
– Úgy érted, a mostani Játék elóttről? – tűnődve vakarta meg a fejét. – Nos, 
Chester és én régi harcostársak vagyünk. A fenébe is, hiszen én pátyolgattam 
az első osztagparancsnoki megbízása során.
– És az mikor volt?
– Hét évvel ezelőtt. Kiruccanás az egyiptomi fáraók korába, hogy ellopjuk 
Thoth-Amon ujjáról a Sárkánygyűrűt. – Ugatva nevetett fel. – Az igazán jó kis 
meló lett volna neked.
– Nehéz volt?
– El se hinnéd. Chester a csapat háromnegyedét elvesztette, de a 
Játékmestert megbüntette az NJSZ, mivel túl piszkos játékot játszott.
– Nem hittem volna, hogy te valami miatt is panaszkodnál, Mary.
– Mary-em, Griffy.
– Griffin, Mary-em.
Valami mozgott a mocsaras vízben. Csónakok? Igen, csónakok. Több 
durva faragású kenu tartott a part felé. Úgy csillogtak és lebegtek a vízen, mint 
a távoli legendák a múlt homályában, ahogy a lenyugvó nappal a hátuk mögött 
közeledtek. Az egész csapat már a parton állt. Griffin mereven nézett előre, 
miközben szeme elé tette kezét, hogy védekezzen az Álompark Napjának 
fénysugarai elől.
Hat kenu közeledett. Bár több ülőhely is látszott a csó-nakokban, csak két 
evezős ült mind a hatban.
– Hát ez meg micsoda?
– Gyanúsan szállftójárművekre emlékeztetnek, Griffin.
– Hová megyünk?
Mary-em rávillantotta a legkedvesebb kuss-és-inkább-figyelj-mosolyát, és 
nem válaszolt a kérdésre.
Henderson üdvözlőén integetett a közeledő evezősök felé. Senki nem 
reagált. Griffin messzirő látta, hogy Chester teste megfeszül. Az 
Osztagparancsnok a magasba emelte vékony karját és végrehajtotta a szokásos 
varázslatot. Zöld fény ölelte körbe testét, majd átáramlott a csónakok felé és 
beburkolta őket. Amikor látta, hogy a zöld fény nem változik, az 
Osztagparancsnok megnyugodott és feloldotta a varázsigét.
Az evezősök a közelükbe értek. A szemük nem mozdult, és 
természetellenesen némának tűntek. Még az evezők sem csaptak zajt, ahogy a 
tó vizébe mártották őket.
– A vezércsónak a ragacsos partnak ütközött. Az evezősök üdvözölték 
Kasant.
– Ismered őt? A kísérőnket?
Mary-em kíváncsian nézett rá. – Csak a mostani Játék során találkoztam 
vele először. Miért?
Griffin némán átkozódott. Környezete kezdte kikezdeni a hivatásos 
ítélőképességét. Nem kérdezheti ki olyan egyszerűen az embereket. – Csak 
olyan érzésem, támadt, hogy már valahol láttam őt. Furcsa.
– Miért furcsa? Ő profi színész. Lennél olyan kedves végre befogni a szád, 
és megengednéd, hogy élvezzem a Játékot? – Kedvesen gyomorszájon vágta a 
férfit. Griffin levegő után kapkodott.
A nő is közéjük tartozott. Chester Henderson, Alán Leigh és Mary-Martha 
Corbett volt az a három Játékos, akik már korábban is játszottak az „A" 
játékterületen. A fenébe is, a. nőt mindenképpen ki kell kérdeznie, akár 
tetszik, akár nem.
Henderson odahívta magához a csapat tagjait. – Ezek az emberek az 
agaiambók. Ők alkotják a következő láncszemet. Elvisznek minket a 
találkozóhelyre. Hármas csoportokra oszoljunk, és szálljunk be a kenukba.
– Te és én? – kérdezte Griffin játékosan Mary-emtől.
– Nem tudsz megszabadulni tőlem, szépfiú.
Rudy Dreager, a pufi Mérnök csatlakozott hozzájuk, aki kihúzta Griffint a 
mocsárból. Beszálltak a két néma evezős mellé.
A csónakok először nyílt vízen haladtak, majd befordultak egy csatornába, 
amelyet szinte fojtogatott a sűrű zöld és sárga növényzet. Úgy tűnt, mintha a 
mozdulatlan víztükrű csatorna küszködve fuldokolna a növényzet fojto-
gatásában; az indák és gyökerek olyan gyorsan nőttek, hogy megölték saját 
magukat és a csatorna teljes ökoszisztémáját.
Fájdalmasan lassan haladtak. A vezércsónak gyakran állt meg rövid időre, 
hogy az. első evezős hosszú nyelű késével le tudja vágni az indákat. Griffin 
végre kezdett megnyugodni. Odahajolt Mary-emhez, aki dallamtalanul dúdol-
gatott, miközben apró szemei folyamatosan pásztázták a környezetüket.
– Hogyan csöppentél a Játékokba?
– Igazi pszichiáter vagy, tudod? Mivel foglalkozol te tulajdonképpen a 
külvilágban? Nem sok ember él meg abból, hogy mások dolgába üti az orrát.
– Az álomparki Gavagan bárt vezetem. – Maga sem tudta miért, de 
nehezen jött a hazugság a szájára. Önsa-nyargatólag bonyolította tovább a 
történetet. – Főleg az ételek és a kiszolgálás színvonalon tartásával 
foglalkozom. A K-I-F hozza létre a különleges látványokat. Én pedig 
gondoskodom a vendégek hasáról. És te?
– Hát én harmincöt éves koromban nyugdíjba vonultam.
Griffin füttyentett. – Nem rossz. – Belemártotta a folyóba a kezét, amíg a 
furcsa fodrozás a vízfelszínen eszébe nem jutott, mire gyorsan kikapta. – Hát 
ez meg hogy jött össze? Elvesztetted a lábujjad a melóhelyeden?
Érezte, ahogy a nő megmerevedik, és azon gondolkozott, vajon milyen fájó 
pontra tapinthatott. – Semmi ilyen drámai nem történt velem, fiacskám. 
Ismered a modulos közgazdaságtant? Ahelyett, hogy egyféle munkát végeznél 
nagy fizetés ellenében, inkább sok kicsit csinálsz fillérekért. Ráadásul a saját 
főnököd lehetsz. Szuper, szórakoztató és szabad vagy. Ezt hívom a három esz 
törvényének.
– Jól hangzik. És mi az a sok kicsi?
– Ha a füled szárazabb lenne, akkor azt is megmutatnám. Ha azonban arra 
gondolsz, mivel keresem a kenyerem, akkor ábécé sorrendben kéne felsorolást 
tartanom.
– Néhány fő terület is megteszi.
– Te csak azért növesztettél ekkora izmokat, hogy életben maradj a nagy 
pofád miatt? – Megcsiklandozta a férfit, aki köhögve próbálta összeszedni 
magát. – A Yosemite Parkban sziklamászókat vezetek, kendót oktatok...
– Hogy mit csinálsz?
– Lássuk csak. Bélyeget gyűjtök, bonszait nevelek, és arról is közismert 
vagyok, hogy a Játékosoknak jelmezt tervezek. Többet is akarsz még hallani?
Griffin nagyot nyelt. – Te jó ég! Ezek közül melyekhez értesz igazán?
– Főleg a kendóhoz és a sziklamászáshoz. A többibe csak belekóstoltam.
Alex bólintott. Azon tűnődött, hogy egy ilyen szupernő vajon miért játszik 
fantáziajátékokban, mint egy gyerek... bár ez igazán nyilvánvaló volt. Nincs 
valaki a K+F-esek között, aki használni tudna egy Mary-em-féle szőke 
szobrot? Hallott valami torz hologramkép-kísérletről; ami túl drágának 
bizonyult, hogy férfi játszana a női szerepet vagy fordítva, vagy óriás vagy 
törpe szerepet..., de meg se akarta említeni Mary-emnek. Még megetetné vele 
a csatabárdot.

*

A vég nélküli utazás után kiérkeztek egy tisztább vízfelületre, ahol a 
csónakok már egymás mellett tudtak haladni. Aztán kikötöttek egy sárba vert 
cölöpökből épített kikötőben.
Bár egyáltalán nem úgy nézett ki, mégis megérkeztek a faluba. A házak 
alja két méterrel a mocsár felszíne felett volt, a faállványzat annyira tűnt 
stabilnak, mint a pszichopata tömeggyilkos elméje.
Griffin az egyik ház mellé kötötte ki a csónakot, majd óvatosan a partra 
gázoltak. Az evezőseik bizonytalanul, mintha jégpályán járnának, követték 
őket. Amikor kiértek a partra, Alex látta, hogy az emberek lába rejtélyes 
módon deformált, lábfej helyett a lábszáruk egyszerűen elkeskenye-dett.
Ahogy körbenézett, látta, hogy az összes evezős nyomorék. A legtöbben 
evezőjüket mankóként használták.
Úgy döntött, hogy inkább nem kérdez semmit. A nyomozó végül is töltse 
az idejét nyomozással.
A központi emelvényhez vezették őket. Biztosabb talapzatúnak tűnt, mint a 
körülöttük álló mintegy tucatnyi zsúpfedeles házikó. Éppúgy, mint a többi 
építmény, a központi emelvény is pár méterrel a föld felett helyezkedett el, 
talán azért, hogy elkedvetlenítse a krokodilokat a verandára való felmászástól. 
Emberek jöttek elő a házakból, nők, gyerekek, öreg, férfiak és egy kis csapat 
lándzsát cipelő harcos. Mindannyian botlábúak voltak, szinte alig tudtak járni.
Ahogy a központi emelvényhez közeledtek, Griffin társai rémálomszerű 
hosszú árnyait nézte, és hirtelen eszébe jutott, hogy nem lehet több, mint két 
óra. Azonban a nap csaknem teljesen lenyugodott már. Megnézte a kézelőbe 
épített óráját. Az óra negyed hármat mutatott.
Mit tervezhetnek a Játékmesterek ma éjszakára, hogy korábbra hozzák az 
éjszakát?
A Játékosokat a falétrához vezették, majd egyenként Felmásztak rá. A két 
teherhordó lent várakozott.
– Kérem – magyarázta Maibang lágyan. – Az agaiambók csónakosok, akik 
életük nagy részét vízen vagy vízben töltik. Ritkán merészkednek ki a 
szárazföldre. Az évek során a lábuk így deformálódott. Azonban büszke, 
harcias emberek, akik nagyszerű szövetségeseink. Olyan tisztelettel nézzetek 
rájuk, hogy ők olyan harcosok, akik szörnyű árat fizettek a gonosszal való 
dacolásért.
Tompa dobogás hallatszott, és a létra megremegett, ahogy rálépett valaki. 
Szörnyen idős, ráncos arc bukkant fel az emelvény szélén. Gsak a szemei – 
gyémántdarabok a ráncos fekete almában – tűntek igazán élőnek. A férfi 
jobbról a mankójára, balról egy nála alig fiatalabb asszonyra támaszkodott, 
akinek lapos, ráncos mellei meg-megrebbentek minden egyes bizonytalan 
lépés után. Ülő helyzetbe segítette a férfit, de ő állva maradt. Az öregember 
kezét,nem engedte el, amit Griffin védő szeretetként könyvelt el.
Az öregember rángatózó ajkakkal motyogott valamit, miközben vékony 
nyálpatak csörgött le az állán. A nő elismételte az öreg szavait. Miután 
abbahagyta, Maibang elkezdte lefordítani. – Azt mondja, hogy a férje sajnálja, 
de nem tud minket ereje teljében üdvözölni, mivel nagyon fáradt, a harc igen 
heves. Az agaiambók falva túl közel van az ellenség birodalmához, és a 
támadások egyre gyakoribbak. A vége már közel van.
Az öregember arca görcsösen eltorzult, ajkai visszahúzódtak barna 
fogairól. Hatalmas önuralommal összeszedte magát, és újra motyogott 
valamit. Az asszony hangosan megismételte, Maibang lefordította. – Azt 
mondja szó szerint, hogy én nem vagyok az agaiambók vezetője. A törzsfőnök 
egy hete halott. Holttestét belehelyeztük a ku-ba, a nyitott koporsóba, hogy a 
nap és az eső visszaadja húsát a földnek, hogy meggyorsítsa szellemét a 
Dudiba, a halottak falujába vezető úton. Azonban ellenségeink, akik halált 
hoztak rá a rettegett Bidi-Taurabo-Haza képében...
Chester félbeszakította. – Bocsáss meg, nem akarok udvariatlan lenni, de 
ezt tudnom kell. Mi az a Bidi-Tar-micsoda? Tudom, hogy „bidi" embert 
jelent...
Maibang lefordította a kérdést a nőnek, aki hosszú választ adott. – Embert 
érő rontás kígyót jelent. Ha rád néz, akkor belülről indulsz oszlásnak.
Chester morogva bólintott. – Trópusi csavarás a Görgő legendán.
– Kérlek – mondta Maibang –, ez nagyon fontos. A főnök négy napon belül 
meghalt, szörnyen felpuffadt, és szinte teljesen oszlásnak indult. A 
maradványait a kuba helyezték. Két nappal később félig elrothadt. A hús csak 
lazán lógott a csontvázán...
Griffin mellett McWhirter felnyögött. – Édes Istenem. Komolyan 
szükséges ezt végighallgatnunk? – Acacia arca is elzöldült, kezét a szája előtt 
tartotta.
– Aztán felnyitotta a szemét, és az üres, nedvedző szemgödrökből szörnyű 
láng csapott ki. A férfi, aki korábban népünket vezette, kiszállt a kuból, és tíz 
ember erejével esett nekünk. Se tűz, se lándzsa, se kés nem fogta őt, mindenkit 
megölt, aki a közelébe került. Végső elkeseredésünkben csapdába ejtettük, 
feldaraboltuk és a darabokat a mocsárba dobtuk. Azonban még ez sem 
bizonyult elegendőnek, mivel az egyik karja kijött a mocsárból, és megpróbált 
visszajönni a faluba. Az egyik víz mellett tanyázó óriáskígyó elkapta és 
felfalta a kart.
McWhirter úgy nézett ki, mint aki elrontotta a gyomrát. Griffin 
megpróbálta elrejteni jókedvét.
Maibang tovább fordított: – Ezért vagyunk ilyen gyengék. Az elmúlt 
években több ilyen támadás is ért minket, és mindegyik súlyos áldozatokat 
követelt tőlünk. Nem maradtunk volna életben, ha a falu nem feküdne a ti és a 
mi isteneink előtt szent földön. Evekkel ezelőtt misszionáriusok jöttek, hogy 
az Istenről és fiáról, Jézusról tanítsanak minket. Nem olyan messze innét 
felépítettek egy áldozóhelyet. Mivel a falu népe alapanyagot és munkaerőt 
biztosított nekik, ezért megáldották a földünket és csónakjainkat.
Az öregember közben tovább motyogott a nőnek, aki továbbadta a kapott 
információt. – Most azonban – folytatta Maibang – attól félünk, hogy a 
védelmünk meggyengült. Tudjuk, hogy furcsa dolgok történnek a régi 
anglikán misszióban és ma fel fognak áldozni valakit a ti Istenetek oltárán. 
Megszentségtelenítik a szent helyet, és aztán már semmi nem védi meg 
falvunkat a pusztulástól. Halálra vagyunk ítélve. Nem vagyunk elég erősek 
ahhoz, hogy megállítsuk őket. Ti erősek vagytok. Van varázserőtök. A ti 
világotok is veszélyben forog. Minden tőletek függ.
Lassan jött el, de végül ott lógott szinte kézzel foghatóan a levegőben a 
közös cél fogalma, amely elektromos áramként fut végig az összes kalandon. 
És furcsán, de biztosan Griffin szívverése is felgyorsult és azon kapta magát, 
hogy arra gondol, „ez jó buli lesz". Aztán eszébe jutott, miért vesz részt a 
Játékban, és félresöpörte előbbi gondolatait.
– Nekünk sikerülni fog. Számíthatsz ránk – mondta Chester bőszen. – 
Mondd el Maibangnak hová kell mennünk, ha nem tudsz mellénk kísérőt adni.

*

Teljesen besötétedett, a telihold lassan bevilágította a vidéket.
Az utolsó pár száz méteren a kalandorok olyan halkan haladtak, ahogy csak 
bírtak. Griffin Mary-em példáját igyekezett követni. A törpe nő halálosan 
komolyan lépkedett, a kezében tartott csatabárd fenyegetőleg meredt az 
esetleges veszélyek irányába. Alex tudatában volt, hogy menynyire elégtelen 
fegyver az övébe tűzött tőr, és szerette volna a kezében tartani az egyik 
zsákmányolt pisztolyt. Fortunato otthonosan lépkedett a Smith & Wessonnal a 
kezében. Sötét Csillag is levette a válláról a karabélyt.
Bármit is gondol felőlük, ezek az emberek komolyan veszik a Játékot. A 
Zöldfülű is így tett, mert életben akart maradni, hogy elkaphassa Rice 
gyilkosát.
A csapat lassított és az emberek összegyűltek. Henderson is ott állt 
közöttük. – Közel vagyunk a misszióhoz – mondta sebesen. Olivér és Gina, ti 
menjetek előre kikémlelni az utat. Addig nem indulhatunk tovább, amíg nem 
tudjuk, mi vár ránk. Biztos, hogy elsáncolták magukat, őröket állítottak, és 
lehet, hogy egy-két szörny is a környéken kóborol. Jelentőségteljesen 
pillantott Sötét Csillagra. – Ha nem tévedek, akkor végre szerephez jutnak a 
Tolvajaink. Neked kell tájékoztatni Fortunatót és a Zöldfülűt, drágám. Te 
vagy az egyetlen tapasztalt Tolvajunk.
Olivér lihegve érkezett vissza. – Ott a misszió. És nem üres. Úgy láttam, 
hogy két tucat bennszülött és egy főnökféle gyűlt össze. Az áldozatot nem 
láttam, de semmi kétség, készülnek az emberáldozatra.
– Fegyverek?
– Főleg lándzsákat láttam, aztán késeket, néhány nyilat és két puskát. 
Gépfegyverük nincs.
– Nagyszerű. Gina?
– Ellenőriztem a környéket és tele van varázslattal. Legalább két ötös vagy 
annál magasabb kategóriájú pap jelenlétét olvastam le, ezenkívül még egy 
vibrációt érzékeltem, ami egyáltalán nem tetszik. Szerintem az egyik... 
Ellenségünk az. Ha mindnyájan olyan erősek, mint ő, akkor nagy bajban 
vagyunk.
– Hagyd ezt abba! Elintézzük őket. Hogy néz ki a főnökük?
A vörös hajú lány tűnődve préselte össze ajkait, megpróbált 
visszaemlékezni. – Furcsán. Olyan állatias. Bőr ágyékkötő, hosszú körmök a 
kezén és a lábán, nagyon sötét a bőre. Úgy tűnt, hogy a haját sárral kente be. 
Nagyon erős az aurája, és bár pajzs vett körül, érzékelte a jelenlétemet.
Chester felnyögött. – Érzékelted az áldozatot?
– Épphogy. Bent van az épületben, és nagyon fél. Chester, ha frontális 
támadással próbálkozunk, akkor megölik őt. Ne felejtsd el, hogy az egyetlen 
összekötő kapcsunk az Ellenséggel.
– Ertem. Természetesen igazad van. Szép munkát végeztél, kedvesem. 
Mennyi energiát vett igénybe? – A zöld fény felragyogott Gina körül. Chester 
gyakorlott szemmel mérte fel a lányt körülvevő erőteret. – Nem lesz semmi 
gond. Ha megkezdődik a támadás, maradj mellettem.
– Szavadon foglak – mondta a lány somolyogva, és a férfihoz simult.
Chester úgy tett, mintha nem venné észre. – Nagyon úgy néz ki, hogy 
szükségünk lesz a Tolvajokra. Gina némán tud lopózni, de ha a pajzsa nem 
segített átcsúszni az ellenség területére, akkor csak a Tolvajok képesek 
elvégezni a fő feladatot.
Griffin nem bírt erőt venni magán, az izgalombuborékok a felszínre 
szivárogtak. – Mi lesz a dolgunk?
– Természetesen a szőke hajadon megmentése.


15. A szörnyű szertartás 


A tisztás szélén, a széles levelű bokrok rejtekében guggolt a három Tolvaj. 
A két kezdő keze és homloka verejtékezett az izgalomtól. A kék szemű, 
bozontos fekete hajú pisztolyt és tört tartott a kezében. Sötét nadrágot és inget 
viselt, arcát szénnel feketítette be. Fortunatónak hívták.
Csendesen krákogott, és köpött egyet a másik kezdő csizmája mellé, aki 
nagy termete ellenére csendben, könnyedén mozgott, és olyan rutinosan 
kuporgott, mint egy indián törzsfőnök. Vörös haját rövidre nyírva viselte. 
Gondosan kidolgozott keze lazán markolta a harminc centiméteres pengéjű 
tőrt. Zöldfülűnek hívatta magát.
A harmadik Tolvaj alig érzékelhető, mégis hatalmas befolyással bírt a 
másik kettő felett. A lányt nem lehetett csinosnak mondani, kivéve talán a 
tábortűz magányos lángjánál. Ajkai túl nagyok voltak; hirtelen csillogni 
kezdtek, ahogy rózsaszínű, hegyes nyelvével benedvesítette. Fülei 
szemaforzászlóként bukkantak elő rövid barna haja alól és minden apró zajra 
odafigyeltek. Csak a szemét lehetett tiszta szívből szépnek nevezni. A 
pupilláján apró fénypontok vilióztak a mély örvényben, ahogy a fáklyák 
visszatükröződtek a szemében. Összenőtt szemöldöke ragadozó madárra 
hasonlított. Egész teste előredőlt, mint a futóké a startpisztoly dördülése előtt. 
Sötét Csillagnak hívták.
Előttük furcsa, bizarr táj terült el, amely minden épeszű emberből félelmet 
váltott volna ki.. Karcsú, sötét figurák hajladoztak a véres hold előtt a fából 
készült dobok és nádsípok ritmusára. Maibang, a sötét bőrű, szívós, sebes 
nyelvű kísérőjük szerint, az épület valamikor anglikán templom volt. Egyetlen 
élő ember sem emlékezett tisztán arra a napra, amikor az erdő lakói 
előbukkantak és lemészárolták a misszionáriusokat; azonban azóta egyetlen 
épeszű ember se került lándzsadobásnyi távolságra az indákkal benőtt 
falakhoz. A föld annyi vért szívott be, hogy maguknak a papoknak a lelke 
sikoltott fájdalmasan mindenhol.
A félig beomlott, a dzsungel párája által megrongált templom alig volt 
magasabb, mint egykori híveinek a kunyhói. Az istentiszteleteket a fedetlen 
kápolnában tartották, amelynek régi, elkorhadt gyékényszőnyegén valamikor 
kétszáz hívő imádkozott egyszerre.
A fedetlen kápolna most őrjöngő táncosok gyűrűjét látta vendégül. További 
tíz-tizenkét bennszülött ült elszórva a külső gyűrűben, csendesen, ülve 
himbálták magukat a ritmusra. Középen függőleges „X" alakban gerendák 
álltak összekötözve.
– Mivel itt nincs, akkor biztosan a templom épületén belül van a lány... – 
Sötét Csillagnak torkán akadt a levegő, és visszahúzta két társát a bozót 
rejtekébe.
Egy furcsa alak jött ki az épületből. Inkább vadállatnak, mint embernek 
látszott. Ragadozóra emlékeztető hosszú, éles körmei, szemfogai és sárral, 
gallyakkal díszített haja csak fokozta a borzasztó hatást. Keresztültekintett a 
tisztáson, szinte a szemükbe nézett, majd sebesen és élesen mondott valamit a 
táncosoknak. Azok pedig magokat vettek elő a derekukon lógó kis 
bőrzacskóból, és a földre szórták.
Griffin oldalba bökte Fortunatót. – Majdnem mindenki az épület bejáratára 
tekintett. Megpróbáljuk hátulról?
Fortunato vigyora megtörte a fekete maszkot az arcán. – Mit szólsz hozzá, 
Csillag? Szükségünk lesz figyelemelterelő hadmozdulatra is?
– Csak azért, hogy élve kijussunk.. Figyeljetek rám mind a ketten. Meg kell 
kerülnünk a templomot, méghozzá csendben. Kövessetek! – A háta mögül 
előhúzta a karabélyt. Könnyedén átszaladt a bozótoson. Ötméteres közöket 
tartva Griffin és Fortunato követte.
Ahogy elértek a tisztás másik végébe, megálltak körülnézni. Sötét Csillag 
bólintott, mire átsuhantak a tizenöt méter átmérőjű tisztáson, a templom 
falánál ismét megálltak. A hátsó fal kétszer olyan magas volt, mint a lány. – 
Segíts fel – – suttogta Griffinnek. A férfi lehajolt, bakot tartott a lánynak, majd 
felegyenesedett. A Tolvaj elkapta a fal peremét, felhúzta magát 
könyökmagasságig. Griffin lökött rajta még egyet és máris a falon hasalt.
Fortunato felsegítette Griffint, aki viszonozta a szívességet. Fortunato 
zihálva lélegzett. Sötét Csillag csúnyán nézett rá, mire megpróbálta 
lecsillapítani a lélegzetvételét.
Az egykor szilárd, nádból és gerendából épített tetőt az eső és az időjárás 
viszontagságai az évek során elkoptatták. A fő tartógerendákon nagyobb 
kockázat nélkül képesek voltak végigmászni, azonban a tető dőlésszöge 
megnehezítette dolgukat. A zene és a dübörgő lábak hangja elnyomta az 
általuk keltett zajt. Ha nem hullik le túl sok por a mennyezetről az épületben 
levő emberekre, akkor nem lesz semmi bajuk.
Sötét Csillag felhúzta magát a ferde központi gerendán, miközben lábait a 
nádtetőn támasztotta ki. Griffin és Fortunato követték példáját. A lány megállt 
néhány méterre az épület csúcsától, előhúzta kését, és egy kémlelőnyílást 
vágott a tetőbe. Az erősebb szálakat át kellett vágnia, de sikerült munkáját 
zajtalanul befejezni. Griffin hasonlóképpen cselekedett.
Az alattuk levő helyiség homályában egyetlen fáklya világította be négy 
alak árnyát. Két férfi serénykedett a szalmazsákon fekvő összekötözött lány 
felett. A lány mellett a sárral bekent hajú férfi irányította a táncosokat. Ebből a 
távolságból tisztán látták, hogy friss vér festi vörösre a férfi arcának két 
oldalán végighúzódó vágást; ő maga ejtette a rituális sebhelyeket, aztán 
valószínűleg sárral és trágyával kente be, hogy régi sebhelyeknek 
Játszódjanak.
A szőke lány ruhái, amelyek most rongyokban lógtak rajta, valamikor 
nagyon drágák és szépek lehettek. Griffin nem látta tisztán az arcát, de 
alacsony termete és gömbölyded formái sokat ígértek.
Sötét Csillag megbökte lábujjával Griffin fülét, mire az felpillantott. A lány 
a levegőben vágó mozdulatot tett a késével. Griffin jelezte, hogy megértette. 
Tetszett neki az ötlet, hiszen a tetőt láthatóan két erős gyékényszőnyeg 
tartógerendára fektetésével készítették. Ha elvágják őket a tartógerendánál, 
akkor ráugorhatnak az ellenségeikre.
Némán munkához láttak. A holdfény megkönnyítette a dolgukat, csak a 
dobok hangja hangzott vésztjóslóan. Az egyik őr egyszer felpillantott, és addig 
nem vágták tovább, míg ismét el nem fordult. Griffin ránézett Fortunatóra, aki 
hátul őrködött. A Tolvaj megdörzsölte a szénfestéket a szeme körül, majd 
kötélességtudóan intett vissza.
Sötét Csillag éppen át akart nézni a lyukon, amikor kinyílt az épület ajtaja 
és néhány harcos masírozott be. A szőke lány felnyögött, ahogy megfogták a 
vállárnál és kivitték.
Griffin hallotta, ahogy a női Tolvaj dühösen káromkodik. Meg tudta érteni 
őt. Annyira közel voltak...
Két őr maradt a helyiségben, miután a többiek kimentek. Griffin 
megérintette Sötét Csillag lábát. Lefelé mutatott. – Rendben van – suttogta a 
lány –, kezdjük...
A lány arca előtt a levegő vörös fényben izzott. – Gary – mondta kiesve a 
szerepéből –, nem csuktad be a pengét. Tedd be a tokba, és biztosítsd be.
Griffin értetlenül nézett rá, aztán eszébe jutott a Játékközpont bíráitól 
hallott figyelmeztetés:
1. Tilos éles pengét használni harc közben. Minden éles eszköznek levehető 
a pengéje és egyszerű hologramvetttővel van ellátva a markolatnál. A 
tokérzékelőket ellenőrizni kell, mielőtt a harci cselekmény megkezdődik.
2. Tilos megérinteni az ellenfelet, tilos az ízületekre, ágyékra, arcra és a 
nyakra támadni, kivéve hologrampengével.
3. A szabályok enyhe megsértése esetén megállíthatjuk a játékot, és 
büntetőpontokat adunk. A szabályok súlyos megsértése esetén viszont azonnal 
leállítjuk az egész Játékot.
Alex becsúsztatta a pengét a tokba, felhangzott egy „klikk" hang. Aztán 
félig elfordította a markolatot, mire egy húsz centiméteres ragyogó penge képe 
jelent meg. Óvatosan beledugta az egyik ujját a mezőbe. Sötét Csillag arca 
előtt a vörös ragyogás eltűnt, és a lány jelzésére Griffin nekiindult.
Griffin úgy érezte, mintha égne az arca. Te jó ég, az Álompark Biztonsági 
Szolgálatának vezetője nagyon közel állt ahhoz, hogy lemészároljon két 
színészt! Nagyszerű sajtója lenne, az biztos, ó te Zöldfülű!... a fenébe is. 
Griffin átugrott a szalmatetőn.
Az őröket meglepetésszerűen érte a támadás. Griffin szinte az egyikükön 
landolt; kését féltucatszor ellenfele hátába merítette. A másik őr belebotlott a 
társába és ahogy leesett, Griffin egy elegáns mozdulattal elvágta a torkát.
A nagydarab Tolvaj megrázta a fejét. – Gyerekjáték – dörmögte.
Sötét Csillag ugrott le a helyiségbe, majd Fortunato követte, aki majdnem 
kificamította a bokáját. A lány körbenézett, majd elismerően dörmögve 
bólintott. – Nagyon szép munka, ahhoz képest, hogy kezdő vagy. Nem akarod 
megismételni?
Griffin meg se hallotta a kérdést, inkább némán az ajtóhoz lépett. – Nem 
maradt túl sok időnk. Mindjárt feláldozzák.
A lány is kinézett a faállványzathoz kötözött európai lányra, akire 
magvakat és disznóvért kentek.
– Fortunato – mondta Sötét Csillag, és magához húzta a feketére festett 
arcú Tolvajt. – Gondolod, hogy tizenöt méter távolságból eltalálod valakinek a 
torkát?
– Megpróbálhatom. A Wessler-Grahm pontom szerint hetvenkilenc 
százalékos a kézügyességem, a többi pedig a számítógéptől függ. Azért a 
pisztollyal könnyebb lenne.
– Nem, tartalékold a töltényeket. Használd a kést. Fortunato elcsavarta a 
kés markolatát, ragyogó penge jelent meg.
– Pontosan kell időzítened...
A zene felhangosodott. A sebhelyes arcú, sáros hajú pap ugrándozva, 
forogva közeledett a lány felé, és fekete üvegből készült késével a levegőbe 
döfött. A többi bennszülött szinte hipnotizálva figyelte a háttérből főnökük 
táncát. A szája szélén fehér hab jelent meg, fejét jobbra-balra ingatta, mint a 
veszett vadállat. A késsel megvágta a hasát, majd a lányhoz vonaglott és vérző 
hasát a lányéhoz dörzsölte.
Griffin, bár a fogoly arcát, nem látta tisztán, észrevette, hogy a lány teste 
megmerevedik és próbál elhúzódni a paptól. A pap foglya szenvedését látva 
kéjesen elvigyo-rodott, és lassan megismételte a rituálét. A lány éles sikoltását 
még a dobok dübörgése sem tudta elnyomni. A pap magasra emelte a kést és...
– Most! –  sziszegte Sötét Csillag. Fortunato lendületet vett, majd imitálta a 
kés eldobását. Ezüst fény csapott ki a kezéből, és a pap torka felé tartott. A 
rituálé vezetője elnémúlt, a torkához kapott, miközben vér patakzott rángatózó 
szájából.
– Telitalálat! – kiáltotta Fortunato elégedetten. Mielőtt kiejtette volna az 
utolsó szótagot, Griffin már kirontott a helyiségből, és a fogolyhoz rohant. 
Szeme a másodperc törtrészéig a lány szemével összekapcsolódott; a hálával 
és félelemmel vegyes tisztelet ragyogott a lány szemében. Fortunato szinte 
azonnal követte nagydarab társát. A két férfi őrt állt, amíg Sötét Csillag 
elvágta a lány köteleit.
Az első támadó ragyogó hegyű lándzsájával Griffin felé szúrt. A Tolvaj 
kitért a támadás irányából, keményen megmarkolta a lándzsa nyelét és 
megcsavarta. A támadó a levegőbe repült, majd a hátára esett. A második 
támadónak a gyomrába szúródott a fénylő lándzsahegy, mire az üvöltve esett 
össze. Griffin gyors pillantással nyugtázta, hogy Fortunato is szerzett egy 
fénylő pengét, és sakkban tart két bennszülöttet.
Sötét Csillag közben kiszabadította a lányt, és a három Tolvaj által bezárt 
háromszög közepébe taszította. Két bennszülött támadt a női Tolvajra. 
Egyiküket késével rögtön elintézte. A másik vad rohama elől kitért, aki túl 
nagy lendületében elterült a földön, mire Sötét Csillag hátulról leszúrta.
Hirtelen további bennszülöttek fogták körbe őket, és emelték fel 
fenyegetően lándzsáikat. Ahogy éppen dobáshoz készülődtek, velőt rázó 
kiáltás hangzott fel a hátuk mögül. A bennszülöttek valamennyien 
megfordultak, hogy felvegyék a harcot a felbukkanó új ellenféllel, bár a 
küzdelem első pillanatától fogva világos volt, hogy vesztésre állnak.
Ugyanis Mary-em érkezett meg. A törpe nő vad szamurájként tört előre 
ragyogó csatabárdjával a kezében. Bőrpáncélját piszokfoltok borították, arcát 
ágak sértették fel, de szemei szenvedélyes lángban lobogtak. Egy tucat harcos 
és varázsló csörtetett a nyomában.
Gina varázsbotja a saját dalát játszotta; villámok csaptak ki a végéből, 
ahogy a lány a küzdelem kellős közepén járta a halál táncát. Panthesilia 
félelmetes sebességgel forgatta kardját, sebesen utat tört magának 
Fortunatóhoz, csókot adott a fiúnak, mielőtt vállvetve felvették a harcot az 
ellenséggel.
A bennszülöttek utolsó csepp vérükig küzdöttek. Lándzsák, kések, feszülő 
izmok csillogtak a fáklyafényben, miközben tombolt a küzdelem.
Olivér, a Frank óvatosan körözött ellenfele körül, a bennszülött lándzsája 
összecsapott széles pengéjű kardjával. A fénylő lándzsahegy súrolta a hasát, 
ahogy Olivér kitért a lándzsa elől, majd a következő pillanatban előredöfött. A 
bennszülött felrántotta lándzsáját és kivédte Olivér szúrását. A két férfi 
készenléti pozíciót vett fel és kivártak. Olivér cselből felülről indított, majd az 
ellenfél térdét célozta meg. A bennszülött harcos túlságosan nagy mozdulattal 
blokkolt, Olivér kihasználta a kedvező alkalmat, és kardja az ellenfél hasába 
fúródott. A bennszülött kezét gyomrára szorítva rogyott össze.
A küzdelem a végéhez közeledett, szanaszét hevertek a bennszülöttek 
holttestei. Hirtelen az osztagparancsnok felkiáltott, és a templom tetejére 
mutatott.
A pap a kiálló kést ábrázoló hologram képpel a torkában a tető szélén 
botorkált. Mellkasán félig alvadt vér látszott, és üveges szemekkel tekintett le 
rájuk.
Rángatózó ajka a mosoly ördögi karikatúrájába torzult, szemeiben a 
halálnál is erősebb gyűlölet lobogott. Kinyitotta száját és töredezett suttogás 
bugyborékolt ki belőle.
– Vissza mindenki! – kiáltotta feleslegesen Chester. A Játékosok kitértek a 
tisztáson vibráló levegőfolt elől. – Fogjátok a lányt, és tűnjünk el innét! – 
kiáltotta Chester, de elkésett vele. A csillogó folt elvágta a lányt a többiektől, 
csak Eames és Leigh álltak tettre készen mellette.
– Mit gondolsz, Chester? – kérdezte Gina zihálva.
– Pajzsot elő! – kiáltotta a férfi. Zöld villám csapott ki a kezéből és 
szétoszlatta a foltot.
– Varázslat! Csak el akarta terelni...
A dzsungel megrázkódott mögöttük, az ágak recsegtek-ropogtak. A föld 
baljós ütemben dübörgött, miközben Eames karjaiba vette a lányt, és a 
Játékosok közé vitte. Félkör alakban a dzsungel felé fordultak és vártak.
Mindnyájan levegő után kapkodtak, amikor az a valami kizúdult a tisztásra. 
Nagydarab, a templom épületének nagyságával azonos méretű, szürke, 
nagyjából gömbölyű testéből kígyószerű fej nőtt ki. Több tucatnyi, rövid, 
inkább vastag szőrszálra, mint végtagra emlékeztető lábain ijesztő sebességgel 
közeledett a Játékosok felé. Furcsa és bizarr kinézetű szája közel akkora volt, 
mint egy ember, mégis szinte elveszett az óriási testben.
Chester óvatosan figyelte a közeledő monstrumot. Látta, ahogy az a valami 
az egyik halott bennszülötthöz csúszik. Tágra nyitotta a száját, mire 
elővillantak éles fogsorai. Lehajolt, félig bekapta a testet és elkezdte rágni.
Chester meghátrált. – Nincs itt már ránk szükség. Tűnjünk innét!
– Chester? – kérdezte Fortunato és meglengette revolverét.
– Próbáld ki! – parancsolta Chester. – A többiek pedig tűnjenek el!
A Játékosok rendezetten vonultak vissza. A szörny befejezte a bennszülött 
befalását és felnézett. Éhesen tárta ki a száját. Gyorsan a nyomukba eredt.
Fortunato/McWhirter szétterpesztett lábakkal, behajlított könyökkel, két 
kézzel markolta a pisztolyt. Egymás után kétszer tüzelt, majd megállt, és várta 
a hatást. A lény sima mellkasán megjelenő két apró karcolás még csak nem is 
vérzett; sőt, kezdtek beforrni. A szörny még csak le se lassított.
Tony újból tüzelt, most már gondosan a szemre és a szájra célzott. Addig 
lőtt, míg a pisztoly ki nem ürült, majd Tolvajhoz méltóan futásnak eredt, 
mivel a szörny túlságosan "megközelítette.
A rendezett visszavonulás rendje felbomlott. Kasan Mai-bang egy 
szélesebb ösvényen vezette át őket a bokrokon, és a Játékosok egysoros 
vonalban futottak. Tony McWhirtert kimerítette a sprint. Az összeesés határán 
rohant a többiekkel együtt.
Chester Maibang mellett futott. – Mi ez a szörnyűség?
A kísérő összeszorított fogain keresztül zihálta. – Nibek a neve. 
Ellenségeink azért hívták ide, hogy bosszút álljon értük.
Az Osztagparancsnok hátranézett. A fák sem lassították le a lényt. A 
hatalmas test összetörte a fákat. Száján vissza-taszítóan emberi mosoly 
húzódott.
– A francba! – kiáltotta valaki hátulról. Chester hátrafordult, hogy 
megnézze ki kiáltott. Mary-em volt az, rövid lábai nem bírták az iramot. Még 
néhány másodperc és a száj kinyúlik, hogy bekapja őt...
– Hagyd! – sürgette Maibang. – Amíg a Nibek megeszi őt, mi egérutat 
nyerhetünk...
– Inkább téged kéne felzabáltatni ezzel a döggel – dühöngött Chester. – ő 
hozzám tartozik, a fenébe is, és a Nibek harc nélkül nem kaphatja meg azt, 
ami az enyém. – Sarkon fordult, és magasba emelte a karját. – Hallgassatok 
meg, istenek az égben! – A zöld fény körbevette a testét, és kiáltása az üvöltő 
szélviharra emlékeztetett. – Gyertek ide, fény és sötétség gyermekei. A 
Gonosz gyermeke nem győzhet le minket.
Fortunato zihálva kapaszkodott egy fába. Odalihegte Alexnek: – Acacia 
szerint... a Tolvajoknak nem erőssége a harc. Jobb, ha mi nem avatkozunk 
ebbe bele.
Eames felzárkózott Mary-em mellé, miközben a Nibek beérte őket. 
Pikkelyes fejét jobbra-balra ingatta; az egyik szemére megvakult Fortunato 
lövésének köszönhetően. Pan-thesilia és Olivér is felkészült a harcra. 
Mögöttük Gwen imádkozva térdelt le, és fehér aurával vonta be a négy 
Harcost.
Gina és Bowan, a Fekete, jobbról, míg Chester balról kerülte meg a lényt.
A Nibek támadott. Az első roham során Mary-em a másik szeme felé szúrt, 
majd lebukott a válaszcsapás elől, amely csak karcolta a törpe nőt. A szúrás 
nem talált. Eames is lecsapott, a Nibek azonban túl gyorsan kapta félre a fejét, 
és a Harcos már nem tudta kikerülni a támadást. Eames felbukott, ahogy a 
levegő körülötte vörösre vált. A szörny kitátotta a száját, és csak a lábát ért 
támadás miatt fordult Olivér felé. Olivér addig hátrált, amíg egy fának nem 
ütközött. A Nibek elmosolyodott, és a végső csapáshoz készülődött. Olivér 
körül a védőmező erősebben ragyogott fel, mire a szörny dühében felordított, 
mivel a mezőn nem tudott átjutni.
A térdelő Gwen felé fordult. A nő csukva tartotta a szemét, amíg a szörny a 
közvetlen közelébe nem ért, majd kifelé fordította a tenyerét, mire belső ereje 
teljes energiával csapódott a szörny arcába. A Nibek megvakítva hátrált.
Bal oldalról az Osztagparancsnok olyan hevesen bocsátotta ki kezéből a 
villámokat, hogy az éjszaka egy pillanatra vöröslő nappallá vált. Dreager 
megpróbált egy vastag ággal a Nibekre csapni, amikor a szörny meghátrált 
Chester elől. A Nibek lecsapott a Mérnökre. Dreager aurája élénkvörössé vált, 
majd elfeketedett.
Azonban a Játékosok most már szervezetten támadtak. A Nibek ismét 
Gwent vette célba, miközben Bowan lángnyelvekkel bombázta. Tony 
megtöltötte fegyverét és a szörnyre lőtt. Már a bozót is füstölgőit, de a Nibek 
bőre csak összeráncolódott a támadások során. Griffin a zsákmányolt lándzsát 
a szörnyre hajította, és a lándzsa átszaladt a teremtmény fején. Bár zöld vér 
folyt ki a sebből, a lény még mindig élt.
– Az agya bizonyára a testében van! Varázslók, közelebb ről támadjatok!
Gina majdnem a füstölgő bozót közepén állt, és teljes energiáját a szörny 
bal oldalába bocsátotta. A Nibek fájdalmában széttört egy fát, melynek égő 
ágai Ginára estek. A lány dühösen kiáltott fel, ahogy aurája vörössé vált, majd 
elfeketedett. Chester meglátta ezt, és dühében elsápadt. – Bowan! Ennek így 
semmi értelme! Ez a lény túl erős, megöl mindannyiunkat! Csak a Bomlasztó 
Ige segíthet!
Bowan koncentrált, és a lángok megnövekedett energiával csaptak ki az 
ujjaiból.
Chester széttárta karját és azt kántálta:
– Hallgass meg, Fények Ura! Hozzád szólok, Tudod, hogy elszánt harcot 
folytatok. Nem érdekel, mibe kerül a varázsigém, A gonosz lény bomoljon 
szét!
Az Osztagparancsnok ujjaiból fehér szikrák pattogtak ki, amelyek a Nibek 
jobb oldalát érték. A szörny felsikoltott, ahogy bőre a gerincéig felrepedt 
láthatóvá téve húsát és csontját.
A Nibek haldoklott. Bowan megváltoztatta a támadás szögét, és a lángok a 
szörny sebébe csaptak. A lény úgy botladozott körbe-körbe, mint a félig 
eltaposott bogár. A többi harcos is lecsapott rá. A lény mindkét szeme kifolyt, 
lábait levágták, megpróbált elmenekülni, mire a Játékosok feldarabolták.
Az életben maradottak zihálva támaszkodtak egymásra, illetve a fákra. 
Körbetekintettek.
– Aurák! – kiáltotta Chester, mire a Játékosok felvillantották a légterüket. 
Hat vörös árnyalatú és három fekete lát-szódott. Két fekete nem mozdult, míg 
Gináé még villogott.
Chester kimerültén mondta: – Gwen, nézd meg, mit tehetsz Gináért. A 
többieket elvesztettük. – A Pap bólintott, szomorúan megérintette Dreager 
vállát, ahogy Ginához ment.
Dreager feldühödött. – Mit értesz azon, hogy „a többieket elvesztettük"? 
Meg se próbálsz megmenteni minket?
Chester együttérzően tette kezét a Mérnök vállára, de az dühösen lesodorta. 
Az Osztagparancsnok azt mondta: – Figyelj, Dreager, Gwen túl sok energiát 
vesztett azzal, hogy Eamest és Olivért védelmezte. Ha mindhármótokon 
segíteni próbálna, akkor kifogyna az energiája. Ráadásul akkor senkin sem 
tudna segíteni.
Dreager dühösen felhorkant, vörös arca szinte már lilának tűnt. – Akkor 
ugye csak az egyikünket tudja megmenteni, igaz?
– így van – mondta Chester halkan.
Dreager közelebb lépett, orra szinte Henderson szájába lógott. – Akkor 
miért a lány marad életben? Mi van? Nem bánsz korrektül azokkal, akik nem 
fekszenek le veled?
Chester nem beszélt hangosan, mégis mindenki jól hallotta. – Dreager, te 
meghaltál. Tökéletesen meghaltál. Nem érezted az áramütést? A tindalo ott áll 
mögötted, nem látod?
A keménykötésű Mérnök megfordult, és megborzongott, ahogy 
szembetalálta magát áttetsző szellemképével, aki begörbített fantomujjával 
hívogató mozdulatot tett. – Ha olyan jó Játékos lennél, mint a másik áldozat, 
aki hősi halált halt, akkor talán erre a kínos incidensre nem került volna sor. 
Ha már megkérdezted, akkor felelek neked. Gina nagyon jó Varázsló, míg te 
csak másodosztályú Mérnök vagy, akinek még annyi esze sincs, hogy a harcot 
a harcosokra hagyja. – Dreager levegőt vett, hogy válaszoljon, de Chester 
leállította: – És Dreager, hadd válaszoljak a ki nem mondott kérdésedre. 
Gyanítom, hogy ha le is feküdtem volna veled múlt éjszaka, akkor is jobban 
örülnék, hogy te húzod el a beled, és nem Gina.
Dreager körbenézett, de nem látott vele rokonszenvező arcot. Köpött egyet 
a földre. A szellemkép elindult, követte, majd néhány lépés után megállt, és 
ökölbe szorította a kezét. – Ezt még megkeserülöd, Henderson. Esküszöm, 
hogy megkeserülöd. – Aztán eltűnt a sötétben.


16. Pihenő 


Gina felhúzott térdekkel ült a hálózsákján. A lobogó tábortűz lángjain 
szalonnát sütöttek babbal; étvágygerjesztő illat áradt.
– Ma néhány súlyos és három halálos sebesülés történt – mondta Chester. – 
Szükségünk van egy Pótmérnökre és egy másik Papra, hogy tehermentesítse 
szegény Gwent. Tudom, hol tehetünk szert mindkettőjükre egy helyen, 
úgyhogy holnap arra vesszük az irányt. Kicsit aggódom a pontjaink miatt, de a 
Nibek nem volt egy gyerekjáték. Az NJSz figyelembe fogja venni, úgyhogy 
egálban leszünk. – Gina bólintott. A lány félig már aludt, de Chester nem vette 
észre. A férfi felsőhajtott és megdörzsölte a szemét. – Úgy vélem, az, hogy 
pontjaink éppen csak meghaladják a nullát, a pozitív oldalon a legtöbb, amit 
egy ilyen Játékban remélhetünk. – Gina nekitámasztotta fejét Chester 
térdének. – Fogadok, hogy Dreagerrel még találkozni fogunk. Talán zombi 
formában. Azonban még akkor sem tud sok vizet zavarni...
Griffin diszkréten figyelte őket, miközben karját összefonva egy fatörzsnek 
támaszkodott. Furcsa, de elfáradt. Igazán elfáradt, mintha a napot igazi 
szörnyekkel és nem hologramokkal való harccal töltötte volna.
Éppúgy, mint a többiek, levette a hátizsákot, és boldogan fújta ki magát a 
földön. Miért is ne? Igazán jó buli volt...
Megrázta a fejét. Munka. Maradjunk csak a munkánál. Körbepillantott a 
táborban levő tizenöt emberen. Tizenkét Játékos, a Megmentett Hajadon és a 
két színész, akik Mai-bangót és Kagoianót játszották. Észrevétlenül bement az 
erdőbe, amíg a tábortűz fénye már alig látszott.
Tárcájában a rádió adó-vevő felzümmögött, ahogy bekapcsolta.
– Itt Griffin. Marty! Ott vagy?
– Igen, főnök. Már ki is hallgattuk a három „halott" Játékost. Az egyiküket, 
azt a... Garretet hazugságvizsgálóval is megvizsgáltuk. A másik kettő holnap 
fogja alávetni magát a próbának. Természetesen mindnyájan az Álompark 
vendégei lesznek.
– A te jó modorod miatt, mi?
– Na persze. Lehet, hogy azért a Korlátlan Felhasználású belépő is 
közrejátszhatott. Nemcsak a sor elejére állhatnak, hanem ez még egy centükbe 
se kerül. Garret azt mondja, hogy be akar kerülni a Guiness Rekordok 
könyvébe a Gravitációs Korbácson való utazással.
Olyan jólesett a nevetés, legalább kiengedte az egész napi feszültséget. – 
Én is összeszedtem néhány érdekes információt. Szerintem kipipálhatjuk Alan 
Leight. Múlt éjszaka Eamest, az egyik Harcost próbálta elcsábítani.. Alex nem 
lepődött meg igazán a rövid szüneten és Marty neheztelő hangján. Bobbick, 
éppúgy, mint Melissa és Kalifornia lakosságának nagy többsége, a földrengés 
utáni vallás híve volt. A szexuális konzervatizmus még mindig inkább 
szabály, mint kivétel. Bár a Játékosok saját szabályokkal rendelkeztek...
Azonban Marty profi volt és profikérdést tett fel. – Kihúzhatjuk Eamest is?
– Nem. Idáig nem szerepelt sok Játékban, tehát nincs a lista elején... de 
visszautasította Leight. Az éjszaka egy részében akár egyedül is lehetett. Ha 
Leight kereste volna, akkor azt gondolta volna, hogy Eames máshol alszik, 
mert el szeretné kerülni a kínos jeleneteket. Azonban Leight nem kezdett 
volna ki vele, ha nem akart volna együtt maradni Eamesszel. Úgy vélem, 
Hendersont is kipipálhatjuk.
– Miért?
– Gondold csak meg! Soha nem tartottuk a Játékosokat veszélyesnek a 
biztonsági rendszerünkre, mivel annyira a saját világukban élnek. Henderson 
csak a Játéknak él. Az egész énje ekörül összpontosul, a hatalmát és hírnevét 
is a Játéknak köszönheti. Valami azt súgja nekem, hogy Ginát is kihúzhatjuk, 
mivel együtt töltötték a múlt éjszakát. Szerintem a Tolvaj magányos farkas. 
Természetesen az is elképzelhető, hogy csapatmunka volt, az egyik alibit 
biztosított a másiknak... Hm...
– Mi az, Griff?
– További bonyodalom. Ellenőrizd a Pótjátékosok várótermét is. Pont 
olyan messze van az „A" Játékterület szélétől, mint a K+F. Nem lehet, hogy 
az egyik Pótjátékos bejutott az „A"-ba, majd átment a szervizcsatornán? Úgy 
tűnik, hogy a Játékosok fehér foltok előttünk. Pszichológiailag soha nem 
gondoltuk volna, hogy veszélyesek lehetnek.
– Majd én ellenőrzöm.
– Jó. Még valamire szükségem van. Van nálad egy „A"<SUP> 
</SUP>térkép?
– Tucatszám. Bejelölünk rajta mindent.
– Akkor előttem jártok. Rendben, jelöljétek be a gyilkos legegyszerűbb 
útját az „A" Játékterület 18-as szervizalagút-jáig...
– Csak egyféle ütőn juthatott el odáig. Meg kellett kerülnie a papírmasé 
hegyet. Griff, képernyőt kéne szerelni ezekbe az adó-vevőkbe, és akkor meg 
tudnám mutatni.
– Csak egyféle úton, hát ez nagyszerű. Kaapd el Lopezt vagy valaki mást, 
hogy mondja el, mit látott a gyilkos a JT 18-asig vezető úton. Valami olyat, 
amit csak ő tudhat, és mi, a többi Játékos nem.
– Lopez nem fog örülni, hogy információt szolgáltat ki egy Játékosnak.
– A fenébe is, hiszen itt gyilk... Na persze. – Próbálj meg olyan rámenős 
lenni, amilyen csak tudsz.
Marty elég kétkedőén mondta: – Oké.
Millie hangja hangzott fel a vonalban: – Főnök, van néhány hírem a 
számodra.
– Valami földrengető?
– Nem földrengető, de érdekes. Rice kétségtelenül azután fulladt meg, 
hogy megkötözték. Feltételezzük, hogy halála előtt visszanyerte az öntudatát.
– Miért?
– Rice hüvelykujjain és csuklóján a ragszalag le van dörzsölve. 
Valószínűleg a padlón dörzsölte, hogy meglazítsa. A tapasz azonban eltömte a 
száját, és az orra valószínűleg el volt dugulva.
– Hűha. – Griffin megrázta a fejét és érezte, hogy egész teste megborzong. 
– Ez ördögien hangzik. A nátha ölte meg. Ez tiszta őrület. – Beletúrt a hajába 
és megpróbált koncentrálni. A sárkányokkal való küzdelem kimerítette. – És 
még mi újság?
– Nos, a hiányzó szobrot vagy ellopták, vagy kivitték az Alomparkból. 
Senki nem tud róla semmit. Rice az Oklaho-mai Egyetemen másodéves 
korában készítette. És még valami. Kokobun, az a hölgy, aki meg akarta 
venni, azt mondta, hogy belül üregesnek tűnt.
– Üregesnek. Rendben van.
– Lesz ez még bonyolultabb is, főnök. Skip O'Brien átfutotta Ride 
pszichikai dossziéját, és a számítógépes dokumentációba biztos, hogy 
belenyúlt valaki.
– Hogyan?
– O'Brien szerint az eredeti dosszié, amit Rice munkábalépésekor töltött a 
gépbe, azt tartalmazta, hogy Rice túlságosan magányos farkas az íróasztali 
munkához. Egyszerűen nem illik bele a csapatmunkába. Most a dossziéban az 
áll, hogy nagyon jó kommunikációs képességei vannak, jobban elviseli a 
csalódottságot, és a katonai IQ-ja tíz ponttal emelkedett.
– A mindenit! Hát ez tényleg egyre érdekesebb. Valaki be akarta 
protezsálni Rice-ot az íróasztal mögé. Lehet, hogy egy fontos pozícióba. 
Millie, légy szíves, nézd már meg, hogy Rice nem adta-e be az átjelentkezését 
valahová. Vagy hogy kérte-e valaki Rice áthelyezését. Köszönöm, 
folytassátok a nyomozást minden szálon, jó munkát végeztetek fiúk, lányok. 
Csörrentsetek ide, ha valami sürgősen kell, de ne felejtsétek el, nem
*, hogy válaszolni tudok.
Ismét Bobbick hangja hallatszott. – Mellesleg, Griff, nagy figyelemmel 
kísértük a hírhedt Zöldfülű kalandjait és meg kell hogy mondjam, nagyszerűen 
néztél ki a bennszülöttekkel való harcban.
Elnevette magát, míg Millie átvette a mikrofont. – Amikor belevágtad a 
lándzsát a szörnybe, akkor olyan komolynak tűntél, főnök. Talán kettős életet 
folytatsz? Nappal udvarias, jámbor biztonsági főnök képében, aki éjszaka a 
gonosz bosszúálló szerepében tetszeleg...
– Azért ne essünk túlzásokba. Örülök, hogy jól érzitek magatokat, de nem 
ártana dolgozni is egy kicsit. Majd holnap jelentkezek.
A rádió adó-vevő felcsipogott, ahogy Griffin becsukta, majd zsebre rakta. 
Megdörzsölte az orrát és mélyeket lélegzett. Ahol állt, hátát az indákkal benőtt 
fának támasztva, – a tábortűz melletti vigadalom hangja jól hallatszott. A 
hangok fáradtnak, de vidámnak tűntek, és ahogy jobban odafigyelt, a 
tömegből kihallotta Mary-em károgó hangját.
– Megfelelt ez a jó öreg Odinnek, Bár a békák az idegeire mentek, Amíg az 
óriások meg nem jöttek. És ez nekem tetszik!
El akart mosolyodni, de nem tudott. Első a munka, Alex. A munka. Először 
a gyilkost és a tolvajt kell megtalálnod, mielőtt lazíthatsz...
– Ide a régi vallással,
Ide a régi vallással,
Ide a régi vallással,
Ez tetszik nekem!
Montezuma szerette a rítust úgy kezdeni,
Hogy a testből egy darabot kivenni,
Azaz a szívedet kitépni,. '
És ez nekem tetszik!
Nem, még akkor sem lazíthat. Akkor jön a papírmunka és a konferenciák. 
A bírósági tárgyalások, a tanúvallomások. Aztán a K+F biztonsági 
rendszerének az újratervezése. Aztán...
Megrázta a fejét. Folytasd csak így és azt fogod hinni, hogy kidolgozod a 
beled, hazamész, összeesel, visszamész a melóba, alszol néhány órát, 
dolgozol...
Nos?
– Hello! – mondta a sötétből felbukkanó Acacia. A bézs-színű pamut 
szafáriruháját a mai nap eseményei természetesen megviselték, és a lány elég 
fáradtnak tűnt. Akár fáradt, akár nem, sötét, lobogó hátratűzött haja kiemelte 
arca szépségét.
– Hello neked is. – Bágyadt mosolyra húzódott a férfi szája, és egy fél 
lépéssel a lány felé lépett. – Miért jöttél el?
A lány csintalanul felnevetett. – Nos, Tony énekelni akart, én pedig 
unatkoztam, és magányosnak éreztem magam.
Griffin a tábortűz irányába fülelt és hallotta McWhirter vékony, de 
kellemes tenorját Mary-em üvöltése mellett:
– ... a régi vallással.
És ez tetszik nekem!
Ez jó volt Kálinak is,
Bár őt átkarolni abnormális,
Úgyhogy ne légy olyan háklis!
És ez tetszik nekem.
– És mi van Eamesszel? Úgy láttam, hogy jól kijöttök egymással.
– Csak múlt éjszaka. – Nekitámaszkodott a fának és válla a férfihoz ért. 
Kéjesen kinyújtózott. – Nem történt semmi közöttünk, csak beszélgettünk. 
Nem annyira az én típusom, ahogy gondoltam.
– Miért, milyen a te típusod?
– Aha. Ezt nevezték régen célzatos kérdésnek.
– Miért, most minek nevezik?
– Feleslegesnek, mivel itt vagyok veled az erdőben. – Bizonytalanul 
elmosolyodott, és kutatóan pillantott a férfi arcába. – Nem tudok rólad 
semmit, Gary.
– Mit nem tudsz?
– Nos, nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy te inkább megfigyelsz, 
mint részt veszel. Szeretsz félreállni és figyelni.
Alex megköszörülte a torkát. – Miért, baj?
– Nem. Arról van csak szó, hogy van valami benned, ami tetszik, és úgy 
érzem, hogy nem élvezed annyira a Játékot, amennyire élvezhetnéd.
– Miért, mit csinálok rosszul? Szerintem egész jól boldogulok.
A lány a csizmája orrát nézte. – Valahogy a viselkedéseddel van a baj, de 
nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi. Lelkesen, de valahogy mégis 
olyan gépiesen csinálsz mindent. Mintha félnél attól, hogy jól erezd magad. 
Fogadok, hogy a munkádat is véresen komolyan veszed.
– Igen, azt hiszem. Egyéb'ként értem, mire gondolsz. De miért dolgozna 
valaki, aki nem szeret szórakozni, az Álomparkban? – Lágyan megsimította a 
lány arcát. – És miért szállna be egy Játékba?
A dal feléjük lebegett:
– Ez jó volt Dagonnak,
Az öreg konzervatív pogánynak,
Aki hű szavazója Reagan úrnak.
És...
– Mivel semmit sem tudok rólad, úgy vélem, jogos, ha csak tippelek. 
Számomra úgy tűnik, hogy a Cowles Művek tökéletes hely egy olyan ember 
számára, aki csak úgy mellékesen szeret szórakozni. Milyen gyakran 
használod az Álompark szórakozóhelyeit?
– Nem valami gyakran – ismrete be –, de...
– Fogadok, hogy a munkád során nagy felelősség nehezedik a válladra.
– Ó... a fenébe is, igen. Egy étterem vezetése nagyon nehéz meló – idézte 
ügyetlenül Gary Tegnert. (Aztán eszébe jutott a saját megjegyzése: – A 
Biztonsági Szolgálat vezetése sem könnyű.)
Acacia szemében hitetlenség csillant fel, majd tűnt el. – Én inkább valami 
más foglalkozást tételeztem volna fel rólad. Tulajdonképpen nem is hittem, 
hogy te önszántadból kerültél ebbe az expedícióba. Egyszerűen nem illesz a 
Játékba, Gray. Az orvosod tanácsolta egészségügyi okokból a részvételt, vagy 
ki?
– Mondd csak – mondta és átkarolta a lány derekát; összekulcsolta ujjait. – 
Ha megígérem, hogy mostantól kezdve megpróbálok beilleszkedni és 
szórakozni, akkor mit kapok cserébe?
A lány félreérthetetlenül válaszolt.
– Tudod – mondta Acacia és csak annyira távolodott el a férfitól, hogy a 
szemébe nézhessen –, még ez a csók is gépies volt.
– Talán mert ennyire belejöttem.
– Na persze. – És újból megcsókolta a férfit, csak hosszabban és 
érzékibben. Amikor elszakadtak egymástól, a lány kérdései egy időre 
elakadtak. Végigsimította Alex mellkasát, kitapintotta kemény izmait, majd 
nekiállt a kérde-zősködésnek. – Tudod – mondta szinte suttogva –, nem 
értelek igazán, Gray, de kedvellek.
– Miért?
– Mert túl sok kérdést teszel fel és átkozottul keveset válaszolsz. Ami azt 
jelenti, hogy a nagydarab hallgatag férfi álcája mögött egy kisfiú rejtőzik, aki 
tetszik nekem. – Odasimult a férfihoz. – Mikor mondtad utoljára a kisfiúnak, 
hogy eleget dolgozott és itt az idő egy kis kikapcsolódásra?
Alex zavartan vállat vont. Mintegy tíz perce. A fenébe! – Azt hiszen, ezért 
vagyok itt. Már régóta nem gondoltam erre. – Megpróbálta megcsókolni a 
lányt, de az elfordította a fejét, úgyhogy a csók a lány arcát érte.
– Gary, te nem azért csókolsz, hogy közelebb kerülj hozzám, hanem azért, 
hogy eltávolodj. Nekem nem kell semmit mondanod, de azért tedd fel 
magadnak azt a kérdést, mikor engedted el magadat utoljára. Ha úgy érzed, 
hogy szeretnél velem beszélgetni, úgy értem, tényleg beszélgetni, akkor tudod, 
hol találsz meg. – Furcsán lagymatagon csókolta meg, kiszabadult az 
ölelésből, és visszament a tábortűzhöz.
Griffin vegyes érzelmekkel figyelte: megkönnyebbült, hogy kibújhatott a 
további kérdések alól és zavarban volt, mivel szomorúságot is érzett. 
Acaciának semmi joga, hogy beletekintsen az agyába vagy az életébe. Alex 
nem azért csatlakozott a Játékosokhoz, hogy akár a lányt, akár saját magát 
szórakoztassa.
– Jó volt ez Izisznek, Segíteni fog nekünk a krízisben, Nem emel árat a 
bizniszben. Ő is tetszik nekem!
Csendesen, zsebre tett kézzel csatlakozott a többi Játékoshoz a tábortűznél. 
Az éneklésbe pillanatnyi szünet állt be, ahogy felszolgálták a disznóhúst 
bábbal. Eames két tányérral egyensúlyozva jött vissza a tűztől. Az egyiket az 
alacsony, mézszőke hajú lánynak, a forék volt foglyának adta, és leült mellé. 
Alex ismerte a lány dossziéját. Janet Kimball-nak hívták, és éppúgy, mint 
Harvey, „Kasan Maibang" Wayland, ő is színész volt, aki biztos pontokért és 
alacsony részarányért játszott.
A lány egy nagy kőre telepedett le és feszülten figyelt Alan Leighre. Bár 
rongyos ruháját csak a Bowantól kölcsön kapott fekete köpönyeg fedte, 
elhanyagolt külseje egyáltalán nem zavarta.
– ... meg akartam nézni, milyen az élet a túloldalon – mesélte éppen Leigh 
–, szóval Muhammed Porter Rabszolga Játékába színésznek jelentkeztem. Ki 
kellett szabadítani ötven bennszülöttet a Tante Marié hajón, mielőtt az kikötne 
New Orleansban anélkül, hogy a legénység kidobná a hajóról a rabszolgákat...
– Láttam filmen. Igen, most már emlékszem rád. Brrr.
Leigh öntelten bólintott. – Nagyon jól játszottam a rabszolga-kereskedő 
szerepét. Behízelgő modorú, gonosz, aki képes lenne a saját anyját is eladni, 
ha az fekete lenne... Jöjjön csak, kedvesem, itt jó áron juthat kitűnő 
rabszolgához. – Nyilvánvaló élvezettel legeltette szemét Janet igen formás 
lábán. Alan Leigh gonosz tekintetet vágott, és úgy tűnt, hogy imponál vele 
Janetnek. Aztán a varázs megtört," ahogy Leigh bekapott egy nagykanál 
babot. Valahogy a hangja is megváltozott. – Tulajdonképpen te ki is vagy, 
Janet?
– Lady Janet, ha megengeded. Angol nemeshölgy, akit gonosz 
bennszülöttek fogtak el Ausztráliába vezető utamon.
– Megbecstelenítettek?
– Nem – felelte kicsit sóvárogva. – Féltételezem, abban bíztak, hogy szűz 
vagyok.
– Erre semmi esély, mi? – mondta Eames.
– Én ezt nem így fejezném ki, Mr. Eames... Ó! Itt jön az ért egyik bátor 
megmentőm!
Griffin beleegyezően bólintott. Leült a földre a lány elé egy tányér babbal a 
kezében. – Magát érdemes megmenteni, Hölgyem. – A lány ültében 
meghajolt, mire a férfi folytatta. – Szóval maga elvezet minket a szörnyű 
forékhoz, igaz?
– Igen. Csak ne ejtsd ki ezt a nevet a Játék során, ha nem akarsz meghalni. 
Én kiejthetem, mivel erre engedélyt kaptam. Három hetet töltöttem közöttük a 
történet szerint, amíg az újholdra vártak, hogy feláldozhassanak. – Leigh felé 
fordult. – A barbár szokásaikat nagyon izgatónak találtam.
Leigh közelebb hajolt a lányhoz. – Hölgyem, e mögött a civilizált és 
kulturált külső mögött egy igazi vadállat rejtőzik.
Janet láthatóan le volt nyűgözve Leigh megjegyzésétől. – Fogakkal, meg 
mindennel?
– Különösen fogakkal. Talán meg szeretné tekinteni a szarvaimat 
valamikor...?
– A Harcosok sokkal egyszerűbb és faragatlanabb emberek, mint a 
Varázslók – húzta fel az orrát Eames. – Szerintem az én típusom jobban 
vonzana téged.
– Komolyan így gondolod? – kérdezte Leigh kedveskedve, és Janettel 
együtt gúnyosan felnevetett.
Eames egyre jobban feldühödött. – Figyelj csak, Janet, nem akarsz sétálni 
egyet az erdőben?
– Szívesen – felelte a lány, miközben Alan szemébe nézett. – Mehetünk? – 
kérdezte, és Alannel ment el.
Eames az ajkába harapva bámult utánuk. – Itt dögöljek meg. Ki gondolta 
volna, hogy jobban tetszik neki egy buzi, mint egy igazi férfi?
Griffin udvariasan nem válaszolt. Eames dühösen pillantott rá. – Te mit 
gondolsz?
– Szerintem Janet a Játékot imádja. Azért ment el Alannel, mert neki több 
NJSz pontja van, mint neked. – Még az is lehet, hogy ez igaz, gondolta Alex.
Eames kissé lecsillapodva nyugtázta. – Igen, igazad lehet. – Rávillantotta 
Griffinre a csak-férfiak-közötti mosolyát. – Te is tudod, hogy nem lehet a 
nőket soha kiismerni.
– Nem, szerintem se – Griffin inkább gyorsan kihűlő vacsorájának 
szentelte figyelmét. Eames megjegyzéseire csak hümmögve felelt. A Harcos 
végül megunta, és zsémbelődve eltűnt a fák között.
Alex agya visszaállt egy régebbi gondolatra. Leighnek sok Gyakorlati 
pontja van. Már játszott az „A" Játékterületen. És ha Eames Acaciával volt 
elfoglalva, akkor... de számíthatott-e arra, hogy Acacia lefoglalja Eames t?
Mary-em gurult oda hozzá. – Hogy s mint, Gary?
– Egészen jól vagyok. Csak kicsit kifáradtam.
– Ilyen nagydarab létedre? – kotkodácsolta. – Azt hittem, túlteszel majd 
rajtunk.
– Nem aludtam jól az elmúlt napokban – válaszolta az igazsághoz híven. – 
Attól mindig kikészülök.
– Hát akkor ma pihenj, mert holnap szükséged lesz minden erődre.
– Miért? Nem is tűnik ez az egész olyan fárasztónak. Eddig még senki nem 
dőlt ki.
– Az igazi tűzijáték csak holnap fog kitörni. Lopez idáig csak próbára tett 
bennünket. Holnap éjszakára az utolsó Pótjátékosok is csatlakoznak hozzánk, 
és akkor lecsap ránk mindennel, amivel csak lehet.
– De miért lenne ez olyan fárasztó? Hiszen ez csak egy játék...
Mary-em hitetlenkedve nézett rá. – Nézz körbe, fiacskám! Úgy néznek ki 
ezek az emberek, mint akik játszanak?
Alex körbenézett. Mary-emnek igaza volt. Minden arcon fáradtság 
Játszódott, sötét gyűrűk a szemek körül, remegő ujjak és kezek. Most először 
vette észre, hogy milyen sokan érintik meg egymást és ölelkeznek körülötte. 
Tony és Aca-cia az árnyékban ölelkezett, Bowen és Sötét Csillag zavaró 
intimitással fogdosták egymást, és Chester Ginához simult a hálózsákban. 
Olivér és Gwen együtt távozott a tűztől.
Olyan volt, mint az igazi csatamezőn, értette meg. Az erősen szexualitással 
töltött légkör már nem egyszerű próbálkozást vagy finom közeledést okozott. 
A fantázia világába való elmerülés totálisnak, a fáradtság valódinak bizonyult. 
Úgy érezte, csak ki kell nyúlnia, és megérintheti...
De hogyan áll össze ez az egész? És mi köze van ehhez neki és az ő 
problémájának? Mary-emre nézett, aki türelmesen várta a válaszát. A törpe nő 
arca körül nem vibrált elektromosság, csak nyugalom és céltudatosság. Ő 
vajon hogyan illik bele?
– Igazad van. Nem olyan, mint egy játék. De nem is olyan, mint a valóság. 
Hát akkor mi?
– Ez nem olyan egyszerű, Gary – mondta, és Alex hirtelen észrevette, hogy 
eddig még soha nem hallotta ilyen lágyan beszélni. – Mindenkinek mást 
jelent. – Szemei csillogtak, és Alex ismét azon kapta magát, hogy kezdi 
vonzónak találni Mary-emet. – A legtöbb ember számára csak szórakozás. 
Amit magaddal hozol, azt kapod, fiacskám. Például itt vagyok én, aki elég sok 
vad dolgot csináltam az leletem során. Ezek közül az emberek közül a legtöbb 
még soha nem csinált izgalmasabbat annál, hogy a számítógéppel 
kommunikált. Úgyhogy ők a kaland miatt jöttek. Néhányan la Játék kihívó 
jellege miatt. Tudod, sakkjátszma élő bábukkal. Rejtvény. Néhányan a többi 
játékos miatt jönnek. Úgy J értem, ha ennyire mélyen elmerülsz a Játékban, 
akkor nehéz olyan barátra lelni, aki nem néz marslakónak. Ez így talán 
egyszerűnek tűnik, de minden Játékosra igaz egy-egy darab a felsoroltakból a 
többivel kombinálva. – Megveregette a férfi arcát. – Ezért ilyen jó buli. 
Gondolkozz el azon, amit mondtam. Szerintem belőled baromi jó Játékos lesz, 
ha rá-jössz, hogy te hová illesz bele.
Elkacsázott a hálózsákjához és félig belebújt. Forgolódott egy darabig a 
zsákban, majd takaros halomba rakta a feje mellé a levetett ruhadarabjait. 
Griffin valami hirtelen és megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett iránta. Úgy 
kellett visszatartania magát, hogy ne karolja át. Inkább a szennyes edényekhez 
vitte tányérját, és odament a saját hálózsákjához.
Fél tucat alvó Játékos feküdt alig karnyújtásnyira tőle. Nincs olyan merész 
gyilkos, aki ennyi lehetséges szemtanú előtt próbálkozna bármivel is. A 
Zöldfülű kitekerte a szuperkönnyű, hősugárzós hálózsákját és egy pillanatig 
azt kívánta, bárcsak egyszerű pamut lenne. Belébújt és még egyszer, utoljára 
körbepillantott. A környéken minden csendes, békés volt, csak a kérdések 
száguldoztak a fejében vég nélküli körökben, mint tacskók a rókavadászaton.
Hatalmas erőfeszítéssel félretolta a kérdéseket és ellazított. Hallotta a 
tücskök énekét a bozótban. Azon gondolkozott, hogy vajon a ciripelés igazi-e, 
vagy csak álomparki trükk, amikor hirtelen elaludt.


17. A Pótjátékosok 


Az álom hihetetlenül élénk volt. Azzal kezdődött, hogy a Nibek a K F 
folyosóin üldözte Griffint, majd az első emeleti hallban sarokba szorította. A 
kezében felbukkant egy lándzsa, és Alex a szörny fejéhez vágta. Az 
mennydörögve kiáltott fel, összeesett a földön, és felvette Albert Rice alakját, 
aki megkötözve, bekötött szájjal holtan ült háttal az üdítőital-automatának.
– Sajnálom... – mondta Griffin automatikusan. Felbukkant egy kisebbfajta 
tömeg, akik a fejüket ingatták a mozdulatlan őr látványa miatt. Egy alacsony, 
ősz hajú nő rosszallóan csóválta a fejét. – Lehet, hogy nem volt 
kiegyensúlyozott a végén, de azért alapvetően rendes, egyenes fiú volt – 
mondta a nő.
Valaki hófehér orvosi köpenyben Bobbick hangján szólalt meg. – Jól 
ismertem a fiút, és ő sohasem ölt volna...
Mielőtt a kora reggeli homály átalakult volna a reggel hangjává és illatává, 
egy harmadik hang azt suttogta: – Higgy nekem! Igazi volt, amíg nem 
támasztotta a hátát a falnak. Higgy nekem...
– Jó reggelt, álomszuszék! – mosolygott rá Acacia leguggolva, hogy a férfi 
szemébe nézhessen. Griffin kinyitotta álmos szemeit és hangosan felnyögött. – 
Mi a baj, keményfiú?
– Erre nagyon egyszerű a válasz, Cas. A hálózsák nem illik a vízágyhoz 
szokott testemhez.
– És hogy illene hozzá egy kis szalonnás tojás?
– Friss tojásból?
– Természetesen. Kibugonai egy kosarat cipelve bukkant fel ma reggel, tele 
friss tojással, kenyérrel és narancslével.
– Ide a cargóval. – Az álmával kapcsolatos utolsó jelentéktelen 
gondolatokat is elmosta a gyomrában érzett hirtelen üresség. – Mennyi az idő? 
Mikor kezdődik a Játék?
– Körülbelül egy óra múlva. Gyere enni! Kasan azt mondja, hogy lesz egy 
fürdésre alkalmas hely a mai utunk során. – Kétkedőén szagolta meg a 
hónalját. – Az az igazság, hogy szükségem is lenne rá. – Felállt és a másik 
hálózsákhoz lépett, amelyikben S. J. feküdt összegömbö-lyödve.
Griffin ásított egyet. Kinyitotta a tépőzárat és kigurult a zsákból. A lábai 
fájtak egy kicsit, mire gyakorlott ujjakkal megmasszírozta. Lassan, mélyeket 
lélegezve kinyújtózkodott, megérintette lábujjait, csípőkörzést végzett, és 
érezte, ahogy a vérkeringés visszatér az izmaiba. Néhány lassú, 
fekvőtámasszal befejezte a bemelegítést, majd felállt.
A csapat hangulata ismét a tetőfokára hágott. Az éjszakai alvás feltöltötte a 
fantáziamotorokat. Alexnek eszébe jutott a tegnap esti intim hangulat, és azon 
gondolkozott, vajon csak az alvásnak van-e köze a jó hangulathoz.
Henderson egy fatörzsnek támaszkodva buktát majszolt, miközben tojással 
és friss kenyérrel megrakott tányért egyensúlyozott a bal tenyerén. Kagoiano 
felszolgálta Alexnek a reggelit. A biztonsági ember odaballagott Chester 
közelébe hallgatózni.
– Mit szólsz a tegnapi ellenfeleinkhez? – kérdezte Bowan két harapás tojás 
között. – A bennszülöttekre gondolok.
– Szerintem tipikus örkök – felelte Chester. – Igazán szégyen, hogy senki 
nem tud reálisabb közelharcot megtervezni. Az Álompark túl sokat aggódik a 
lehetséges sérülések és pereskedések miatt. Ezért nincs semmi kemény akció...
– Örkök? – keretezte Griffin.
Henderson durván válaszolt. – Általános szakkifejezés. A régi Játékokban 
használt szereplők helyett a „Gyűrűk Ura" című mű gyenge vadembereit 
szedték elő, akiket nevetségesen könnyű legyőzni. Általában így becézzük az 
ágyútölteléknek való ellenfeleket. Érted? – Griffin némán bólintott. – Szóval 
Lady Janet addig vezet minket, amíg csak tud. Az idő nagyrészében sajnos be 
volt kötve a szeme, de úgy véli, hogy vízen szállították. Igaz ez?
– Természetesen. – Lady Janet elégedetten pihentette fejét Leigh vállán, de 
a hangja frissen gyöngyözött. Gyorsan belejött a szerepébe. – Elmondok 
mindent, amit csak tudok. Egyébként kitűnő a tájékozódási képességem.
– Ebben biztos vagyok. Aztán van még egy nyom. – Chester előhúzta a 
fekete pengéjű tőrt az övéből. – Megfontolva azt a tényt, hogy ez a tárgy a 
múlt éjszakai rituálé középpontjában állt, biztosak lehetünk abban, hogy ez 
nagyon fontos tárgy. Felismeri valaki, hogy miből készítették?
– Obszidiánból – kezdte rá S. J. – Vulkanikus kőzetből, valami riolitféle 
hozzáadásával.
– így van – mondta Chester helyeslőén mosolyogva. – És mi ennek a 
jelentősége?
– Fogalmam sincs. Mire jó egy üvegtőr?
– Arra, hogy megtudjuk, hogy azok az emberek, akiket keresünk, 
valószínűleg vulkán szomszédságában élnek. Kasan oda tud vezetni minket. 
Gyorsan felszedjük a Pótjátékosokat, aztán teljes erővel megindulunk. 
Csaknem tökéletes a csapat összetétele, és mire elkezdődik az igazi buli, 
addigra mindenki jól össze tud dolgozni a többiekkel. Tessék, Tegner.
– Kik lesznek a póttagok, és pontosan mikor csatlakoznak hozzánk? – 
kérdezte Griffin.
Henderson érdeklődve tekintett rá. – Nem voltál te véletlenül zsaru vagy 
riporter? – Alex tagadóan intett a fejével, miközben magában káromkodott. – 
Nos, a Braddock házaspár, Owen és Maggie. Nem tudom pontosan, mikor 
bukkannak elő, de feltételezem, hogy valamikor a Játék első néhány órájában. 
Tessék, McWhirter.
– Tudsz valamit mondani a pontjainkról? Úgy értem, hogy idáig hogyan 
teljesítettünk?
Chester nem tűnt igazán boldognak a kérdés hallatán. – Három embert 
vesztettünk és néhányan megsebesültek, viszont sok ellenfelet megöltünk, 
visszaszereztünk egy szállítmányt, és megmentettük Lady Janetet. Más egyéb 
tényezőket is figyelembe kell venni, de szerintem pluszban vagyunk. Nem 
akarok vitát nyitni arról, mennyire állunk jól, mivel az ilyen típusú Játékokban 
minden nagyon gyorsan változik. Szóval nem szeretném, ha túlságosan 
letörnétek, vagy pedig túl magabiztosak lennétek. Van még valakinek 
kérdése?
Senkinek nem volt. Henderson széttárta a karját. – Akkor menjetek és 
készülődjetek, gyermekeim. A buli harmincöt percen belül folytatódik.

*

Az alacsony bozótokat jól kiegészítették. a magas, karcsú pálmafák. 
Félhold alakú ösvény indult ki a kör alakú tisztásról, mint a „Q" betű 
farkincája. A tropikus őserdő közepén a félhold jel minden volt, csak nem 
figyelemfelkeltő. Alexnek meg kellett kérnie S. J.-t, hogy mutassa meg.
Ahogy Alex túljutott a pálmafákon, a növényzet homályossá vált és 
előbukkant a négyszögletű épület. Egyetlen Játékos sem várt előtte a sorára, 
hála Istennek. A fák mögül senki nem fogja észrevenni.
Az épület nagyon egyszerűen volt berendezve. WC, mosdókagyló, 
papírtörülköző. Elővette és bekapcsolta az adóvevőt.
– Marty?
– Igen Griff. Alig hallak.
– A mellékhelyiségben vagyok, és itt nincs ablak. Nem szeretném, ha 
kihallgatnának, ezért beszélek halkan. Beszéljünk gyorsan.
– Oké. Mi újság?
– Két új játékos száll be hozzánk. Férj, feleség, és Brad-dock a nevük.
– Ellenőrzöm őket. Griff, az össze Pótjátékos a Játék nézésével, a részletek 
megfigyelésével, jegyzeteléssel és a stratégia megvitatásával tölti az idejét. A 
váróterem igen zsúfolt, nem hiszem, Jiogy bárki is megkockáztatta volna a 
bejutást az „A"-ba.
– Jó. Beszéltél Lopezzel?
– Igen. Nem hagyja kényszeríteni magát. Sikerült rávennem, hogy 
ránézzen a térképünkre. Két utat mutatott a. hegy körül, ami a J. T. 18-ashoz 
vezet. Lopez szerint a tolvaj bármelyik utat is választotta, el kellett mennie 
egy nagy repülőgép roncsa mellett.
– Milyen roncs mellett? Szárny, kabin, légcsavar? Mégis mekkora az a 
roncs?
– Egy nagy repülőgép roncsa. Amikor megpróbáltam tovább 
kérdezősködni, azt mondta, hogy dögöljek meg.
A francba! – Rendben van, ha egy nagy repülőgéphez érünk, akkor majd 
figyelem a többiek arcát. Más valami?
– Semmi. – Vége, a Zöldfülű kikapcsol.

*

Griffint S. J. mellé osztották be párba, amíg a csapat induláshoz 
készülődött. A hálózsákokat felcsavarták, a hátizsákokat felvették. A nap 
halványan sütött át az „A" Játékterületet borító kupolán át. A levegő a reggeli 
órák ellenére felmelegedett, és a párás őserdei vegetáció illata érződött.
Pontosan nyolc órakor felbukkant a másik nap és ragyogó vörös sugarai 
áttörtek a felhőzeten. A régi nap elhalványult. A levegőt a madarak csiripelése 
és az élet zsibongása töltötte be. Griffin ügy látta, hogy még a fák is 
délcegebben állnak.
– Rendben van, emberek, indulás! – adta ki a parancsot Chester, mire a 
Játékosok párokban indultak a nap irányába.
S. J. próbált ugyanakkorákat lépni, mint Griffin, és a végén szinte már 
ugrált. Az ösvény elég széles volt ahhoz, hogy a fiú árnyékoljon és jobbra-
balra vagdosson késével a levegőben. Lenyesett egy vékony ágat a fáról, 
levágta róla a leveleket és korbácsként csapkodott vele az ágakra és a 
rovarokra.
Griffin hangosan nevetve fogta meg a fiú vállát. – Hát nem éppen a 
lopakodás művészetét gyakorlód.
S. J. kicsit zihálva válaszolt, miközben nem is nézett Griffinre. – Nem, 
nincs rá szükség.
– Miért nem?
– Lopez nem dob be addig semmi piszkos trükköt, amíg a két Pótjátékos 
nem csatlakozik hozzánk.
Griffin megvakarta az állat, ujjai gyorsan növő borostáit sercegtették meg. 
– Hát ezt meg honnét szeded?
– Ez egyszerű – mondta S. J., miközben tett az ággal néhány kitöréses 
támadást. – Lopez kellemetlen helyzetbe akarja hozni Hendersont. Nem fog 
semmi esélyt adni Chesternek, hogy tiltakozással élhessen az NJSz-nél. Ha 
most nyírna ki néhányunkat, akkor azzal saját magának tenne keresztbe. 
Szerintem még várni fog holnapig, amikor már nem kaphatunk új 
Pótjátékosokat. Így Chester sem lamentálhat, érted? – Előadását egy 
pillangóra mért csapással fejezte be. A pillangó sértetlenül repült tovább.
– Sok mindent tudsz a Játékokról, igaz?
S. J. élénken bólogatott. – Én vagyok a legjobb.
– Sok idődet foglalják le a Játékok?
– Igen, de nem ilyenek. Úgy értem, eddig még nem vettem részt ilyenben, 
ezért nem tudják, milyen profi vagyok. A szokásos Játékokat is csak évente 
hatszor rendezik meg, pláne az ilyen különlegeseket. Egyébként a többségük 
csak olyan próbafutam, de azért szórakoztató. Sokat játszok otthon. Öt Játékba 
van bekapcsolva a számítógépem: három amerikaiba, egy japánba és egy 
egyesült afrikai köztársaságbelibe. Ez az utolsó elég fura. A hausza legendákat 
használja fel. Hetente párszor bekapcsolódok a különböző Játékokba, 
megnézem, meddig jutottak el a Játékosok, megteszem a saját lépéseimet, 
aztán várok, hogy mi történik. Néha megszervezzük, hogy minden játékos 
egyszerre legyen a vonalban, és így a Játék hosszű órákig eltarthat. Az egyik 
amerikai Játékban a számítógép ellen játszol, ez akár örökké is eltarthat. 
Általában azért a csoportos Játékokat jobban kedvelem.
– Miért?
– Mert felkészít az Álomparkra. Egy szép napon Osztagparancsnok lesz 
belőlem. Addig meg akarom ismerni az egységek kölcsönhatását.
Egységek. Talán a Játékosokra gondol? – Jó sokat gondolkoztál ezen, mi?
– Hát persze. – S. J. leütött egy legyet. A megcsonkított bogár leesett a 
földre és kétségbeesetten vergődött. S. J. boldogtalan arcot vágott és eltaposta. 
– Nem vártam volna, hogy bármit is eltalálok. – Felderült képpel tette hozzá. – 
Lehet, hogy kezdek jobb lenni?
– Naná. Figyelj csak, mit csinálsz akkor, amikor nem játszol? Úgy értem, 
ez az egyetlen szórakozásod?
– Miért kérdezed?
Griffin közömbösen vonta meg a vállát. – Csak azért, mert úgy tűnik, hogy 
túlságosan beveted magad a Játékba. Én nem nagyon értek ehhez, de kíváncsi 
vagyok, milyen árat fizetsz ezért... nos Kegyelmes Uram? Ésszerű a 
magyarázat?
Most S. J.-n volt a sor, hogy megvonja a vállát. – Elfogadható. Igen. 
Hallottam olyan emberekről, akik belediliztek a fantáziavilágba. De az is 
lehet, hogy a valóság miatt diliztek be. Nemtom. Azt mindenki észreveszi, 
hogy a Játékosok többsége jobban el van borulva az átlagosnál. De szerintem 
ez nem a Játék miatt van. Itt vagyok például én... még mindig tanulok, és a 
diploma miatt kell aggódnom. Van egy mellékállásom, az is sok időmet veszi 
el. A maradék energiám nagy részét a Játékokba ölöm.
– Milyen hatással van ez az emberi kapcsolataidra?
– Milyen emberi kapcsolatokra? Gondolod, hogy én vagyok az egyetem 
legsikeresebb sráca azzal, hogy állandóan rohanok az Álomparkba, és minden 
szabad estémet a billentyűzet előtt töltöm? Egy nagy fenét. A legtöbb csaj azt 
hiszi, hogy megbuggyantam. Hol másutt, mint a Játékosok között találhatok 
olyan embert, akinek ugyanaz a hobbija, mint nekem?
– Valami sikerélmény? – kérdezte Griffin.
– Néha nagyobb, mint a többieknek. De ez az út idáig nagy nulla. – 
Felderült az arca. – Azonban a reményt nem adom fel. Fiatal még a Játék.
– Boldogtalanná tesz az téged, hogy mások randiznak, míg te egyedül 
vagy? Például tegnap én úgy éreztem, hogy kimaradtam valamiből. Szerintem 
a csatamező néha nagyon magányos hely.
– Igen, különösen éjszaka. Ha találok egy lányt, aki szereti a Játékokat, 
akkor azt megpróbálom magammal csábítani. Addig azonban csak tétlenül 
szemlélem az eseményeket.
– Mit értesz ezen?
S. J.-nek sikerült a rejtélyességet és a gyerekességet egy önelégült 
mosolyba összehozni. – Az éjszakának ezer szeme van, Mr. Tegner.
– Mit értesz ezen?
– Semmit, hacsak nincs neked is valami rejtegetnivalód.
– Nagyon rejtélyes vagy.
– Talált. Allergiás vagyok a fájdalomra.
A hegyek észrevehetően közelebb kerültek. A csapat kikerült a zöld 
pokolból, és alacsony bozótü domboldalon haladt felfelé. Már nem puha, 
ingoványos, hanem sziklás talajon jártak. Hamarosan mohával borított sziklák 
mellett, a meredek sziklaperem alatt meneteltek. Griffin hátratekintve látta, 
hogy a terep megváltozott mögöttük; a dzsungel mélyebben volt, mint a 
sziklák közötti ösvény. Ahogy a „hegyek" felé tartottak, Alex többször szem 
elől tévesztette a dzsungelt, az őserdő minden egyes felbukkanásnál 
távolabbinak és mélyebben fekvőnek tűnt.
Folytatták felfelé az utat. A körülöttük elterülő rideg sziklafalak éles 
kontrasztot alkottak az őserdő színpompás fáival és bokraival. A gránitmezőn 
való átjutás után kiértek a dombok közül egy újabb zöld területre.
Az ösvény egy mezőre vezetett, ahol zöldebbnél zöldebb indákkal befont 
óriási fák álltak. A gyümölcsök piros és lila színekben pompáztak az indákon, 
és annyira érettnek tűntek, hogy az ember szinte le akarta szakítani és meg 
akarta enni őket. A mezőt elszórt sziklatömbök szegélyezték, a távolban egy 
másik hegyhát emelkedett. A hegyoldalból lezúduló zuhatag vízcseppjei kék 
gyémántként csillogtak a napfényben, és a vízesés alján egy kis tó feküdt.
Két ember várakozott a parton.
A csapat most már óvatosabban haladt lefelé. Griffin látta, ahogy fehér 
légtér vesz körül valakit az oszlop elején, és zöld fények vilióznak kifelé, majd 
tűnnek el minden irányba.
Az ösvény nem veszélyes. Chester felgyorsította a tempót. Alex kezdte 
megérezni a levegőben a párát, a tó hűvös-ségét, és elképzelte, milyen érzés 
lenne a közepébe ugrani. Eddig rá se hederített, de most már a porszemekkel 
átitatott alsónemű dörzsölése és a mosdatlan test nehéz illata kezdte zavarni.
Azon kapta magát, hogy futásnak lendül. Körülötte a Játékosok ledobálták 
a hátizsákjukat és a ruháikat. A két idegen mosolyogva várta őket. Griffin már 
majdnem a vízben volt, amikor Chester felkiáltott: – Álljatok meg, a fenébe is! 
Először ellenőrizzük a vizet.
A csapat morgolódott, de engedelmeskedett.
Chester odalépett a jövevényekhez, és boldogan üdvözölte őket. – Margie. 
Örülök, hogy látlak. – A hölgy hatvanas éveinek az elején járhatott a keze és a 
nyaka alapján, de nagyon jól tartotta magát. Amikor felállt, azt olyan kecsesen 
tette, hogy magára vonta a férfiak tekintetét. Karcsú testét még a hosszú évek 
sem puhították el. Káprázatos ősz haja lágyan omlott vállaira. – És téged is, 
Owen. Sajnálom, hogy megvárakoztattalak titeket.
– Semmi baj, Chester – mondta affektálva a férfi. Owen Margie-val 
egyidős lehetett, és ő is jól tartotta magát. Kicsit mereven állt fel és úgy 
nyújtózkodott, mint egy nagy szürke macska. – Margie-nak és nekem mindig 
jól jön egy kis pihenés, hogy nyugodtan leülhessünk, és a víz fodrozódását 
figyeljük.
Az Osztagparancsnok elmosolyodott. – Akkor ugye a víz biztonságos? – 
Mindketten bólintottak. – Ugye nem bánjátok, ha én is ellenőrzöm?
– Egyáltalán nem, kedvesem. De azért ne fogyassz túl sok energiát.
Chester türelmesen nézett a nőre, majd széttárta karját. – Hallgassatok meg, 
istenek az égben... – A ragyogás körbevette. – Fedjétek fel a veszélyt! – A tó 
tiszta zöld fényt mutatott.
– Biztonságban vagyunk, gyermekeim. Az ördögbe is, szünetet tartunk! 
Mindenki érezze jól magát!
Mary-em lelkesen hurrázott, ledobta magáról az összes ruhát, és belevetette 
magát a vízbe anélkül, hogy megnézte volna a víz hőmérsékletét. Leigh és 
Lady Janet azonnal követték őt. Eames, alsónadrágban, belemártotta a lábujját 
a vízbe, hősiesen elvigyorodott és beleugrott a tóba.
Hamarosan az egész csapat a vízben játszott. Grirfin ajkát harapdálva 
egyedül állt a parton. Acacia odaúszott hozzá.
– Hello, nagyfiú! Gyere be játszani! – Halálos pontossággal fröcskölte le a 
férfit.
Griffin azon kapta magát, hogy megpróbál átlesni a víztükrön. – A 
kamerák még mindig be vannak kapcsolva? – Bobbick és Millie bizonyára 
nagyon jól szórakoznak...
Acacia megvetően mondta: – Ne légy bolond. Szünet van. A Játékidő fél 
órára fel van függesztve. Bejössz, vagy kijöjjek és én vigyelek be?
– Nem is olyan rossz ötlet, de... – Griffin egy lábon egyensúlyozva húzta le 
a cipőjét. Leült a földre és levette a nadrágját.
Acacia elismerő füttyszava a tó egész felületén végigvisszhangzott. – A 
mindenit! Micsoda lábak. – Vizet nyelt, és nevetve köhögte fel.
– A mamámtól örököltem – dörmögte a férfi. Mostantól kezdve több időt 
tölt napozással az erkélyen, határozta el. A teste halovány rózsaszín volt. – 
Rendben van, jövök már. – Hangos csobbanással érkezett a vízbe.
A hideg és édes víz mélysége kettőtől négy méterig váltakozott. Griffin 
megfeledkezett zavaráról, és hagyta; hogy egész teste ellazuljon. Lebukott a tó 
kőből faragott fenekére, végigsimította, nézte, ahogy a légbuborékok 
kiáramlanak a szájából és a felszínre lebegnek.
Mikor ugrott be utoljára egy medencébe? Az egyetlen lehetséges válasz az, 
hogy régen. Hetente tizenöt órát edzett, de az mind a munkájához 
kapcsolódott. Ebben a pillanatban az Álompark és Alex Griffin munkája 
nagyon távolinak tűnt.
Felúszott a felszínre és majdnem beleütközött Owen Brad-donba, aki a 
hátán úszott. Nem úszott olyan gyorsan vagy olyan elegánsan, mint (például) 
Bowan, a Fekete – legalább harminc évvel lehetett idősebb Bowannál, kis 
pocakja is sokat rontott az áramvonalasságán – mégis öröm volt nézni, ahogy 
Braddon ügyetlen, de lelkes csapásokkal sz'elte a vizet.
Griffin lebukott a víz alá, és érezte, hogy hátulról lenyomják a vállát. 
Köpködve bukkant fel.
– Találd ki, ki volt? – kiáltotta Acacia, és újból lerántotta. Azonban a férfi 
elkapta a lány lábát és birkózni kezdett vele. Buborékfüzérek bugyborékoltak 
ki a lány kacagó szájából, ahogy belerúgott a férfi mellkasába és kiszabadult a 
szorításából.
Acacia gyorsan elúszott, de Griffin követte. A férfi nézte ahogy a napsugár 
játszik a lány hosszú, izmos lábán, miközben a lány sikertelenül próbálta meg 
lehagyni őt. Acacia hátranézett a válla mögül, és meglepődve látta, hogy a 
férfi már majdnem beérte őt. A víz alá bukott. Griffin megtöltötte levegővel a 
tüdejét és követte.
Örvénybe került, víz és légbuborékok törtek utat az orrába és ütötték arcon. 
Aztán a víz ismét elcsendesedett, és Alex rádöbbent, hogy keresztülúsztak a 
vízesésen. A sziklafalat nyolcméteres távolság választotta el a lezúduló víztől, 
és Acacia ott várt rá. A férfi odaúszott hozzá és játékosan átölelte. A lány teste 
kicsúszott a kezéből, ahogy Acacia felugrott és megnyalta a férfi orrát. – 
Nagyon izgató – mondta a férfi, és átnézett a vízesésen, szemei a többi 
Játékost kutatták. Senki nem figyelt rájuk.
– Csak enyhén, hombre. –  A lány átkarolta Alex nyakát. – Hé, mister. – 
Összeesküvőén húzta össze a szemöldökét. – Nem akarsz kicsit bolondozni?
– Nem hiszek a fülemnek – mondta Griffin, és finoman oldalba bökte.
– Hát akkor ezt hidd el. – Acacia vadul megcsókolta, testét erősen a 
férfihoz préselte, és Griffin érezte, hogy egy bizonyos testrésze hitt a lánynak. 
A hullámok himbálták, a pára, a robaj és a víz elvakította őket, de ők csak 
egymásra figyeltek. Szájuk egymásra tapadt, testük összefonódott, forró 
pontot alkottak a hideg robajlásban.
Amikor szétváltak, a lány egy kicsit eltolta magától a férfit, szemei 
ragyogtak, lélegzete kapkodóvá vált. – Hát ez volt az igazi kommunikáció, 
mister.
– Igen... azt hiszem, hallottam valamit. Mit is mondott?
A lány nagy erőfeszítéssel húzta ki magát, hogy szemtől szembe álljon a 
férfival. – Engem akarni.
Griffin átkarolta a lány csípőjét, mindketten vettek egy slukk levegőt és...
– Nocsak, nocsak! Talán ez egy kétszemélyes összejövetel?
Griffin és Acacia elszakadtak egymástól. Tony McWhirter körülbelül 
három méterre tőlük taposta a vizet. Élettelen mosoly fagyott az arcára.
Acacia bűntudatosan elpirult. – Tony! Én... arra gondoltam, hogy ő, nos 
én...
– Az teljesen nyilvánvaló, hogy nem rám gondoltál, úgyhogy ne erőltesd 
magad, Cas.
A barna hajú lány hitetlenkedve rázta meg a fejét, víz-cseppek potyogtak 
minden irányba. – Tony, ne légy mérges. Te mondtad, hogy semmi baj, ha 
külön-külön szórakozunk... – Könyörögve nézett Griffinre, de a férfi 
eltávolodott. Acacia Tonyhoz úszott és megpróbálta átkarolni. A fiú lerázta 
magáról.
– Na persze, ez a taktika idáig nagyon jól bevált. Minden nőnek megvan a 
párja, négy vagy öt férfi parlagon van, úgyhogy igazán sok alkalmad van, 
hogy megringasd a csípődet és kikezdj velük. Aztán, ha nem jön össze a 
dolog, a jó öreg Tony még mindig itt van, igaz?
– Tony, nem így van... – Újból megpróbálta átölelni, de a fiú finoman 
eltolta.
– Nem, Cas. Nincs semmi baj. Nem hiszem, hogy tisztességes dolog, ha 
mindenki engem tart rossz fiúnak, pedig a te hibád. – Elfordult a lánytól, a víz 
alá bukott és átúszott a vízesésen.
Griffin odaúszott a lányhoz, bár nem próbálta megérinteni őt. Acacia nézte, 
ahogy Tony elúszik, és érezte, hogy vele együtt eltűnt a varázslatos hangulat.
– Sajnálom – mondta Griffin, mert nem tudta, hogy mi mást mondhatna.
A lány nem nézett rá. – Én is sajnálom. – A hangja fájdalmasan üresen 
csengett. – Itt az idő, hogy visszamenjünk a többiekhez.
A vízesés páráján keresztül Tony alakja távolinak tűnt, és minden egyes 
karcsapással jobban eltávolodott tőlük. Acacia akart valamit mondani, de a 
szavak egyszerűen nem jöttek a szájára.
Griffin a lány után úszott. Sajnálta, hogy hagyta a gondolatait elkóborolni a 
munkájától. Nem szórakozni jött ide. És minél többet gondolkodott róla, annál 
kevésbé tűnt úgy, hogy a többiek szórakozni jöttek.


18. Kígyómarás-kúra 


Griffin éppen a csizmáját húzta fel, amikor Mary-em hátbavágta... finoman. 
Ez nagyon meglepte a férfit. – Hé, Gary! Ismerted azt a Rice nevű fickót? Azt 
az őrt?
Griffin nem hagyta, hogy meglepjék. – Rice? Nem tudom. Az 
Álomparkban dolgozik?
– Itt dolgozott. Owen és Margie mesélt róla. Úgy tűnik, hogy a Kutatási 
épületben meggyilkolták pár nappal ezelőtt. Óriási volt a zűrzavar, amikor a 
reggeli csatlakozásra készültek.
Griffin a csizmájára szögezte tekintetét. – Hm. Talán mégiscsak hallottam 
valamit erről. Sajnálom. Múlt héten nagy volt a kapkodás. – Meghúzta a 
cipőfűzőjét és csomóra kötötte. – Nem sokat figyelek a pletykákra.
– Hát csak arra gondoltam, hogy talán ismerted. Talán néha a te 
éttermedben evett?
– Hát az lehetséges. Mi történt vele?
Rövid, erős ujjával megbökte a férfit. – Azt gondoltam, hogy ezt majd te 
fogod elmondani, szépfiú. Na jó, szedd össze magad. Vége a szórakozásnak. – 
Dallamtalanul fütyö-részve kacsázott el.
Na ez legalább megoldja az egyik problémát, gondolta Griffin. Előzőleg 
már gondolt arra, hogy elejt néhány megjegyzést Rice halálával kapcsolatban, 
csak hogy lássa, ki hogyan reagál. A Tolvaj szerepe mellett túl sok 
gyanúsítottja volt, de senki nem viselkedett űzött gyilkosként. A hír azonban 
kiszivárgott, úgyhogy elég lesz hátradőlve szemlélni az eredményt.
Nagyon úgy tűnt, hogy a gyilkos nem tud az őr haláláról. A Zöldfülű 
célpontja eddig azt hihette, hogy Rice fejfájással és nyaki fájdalmakkal ébredt 
fel. így az egész csak a zsenialitás és merészség játéka lett volna. A gyilkosság 
azonban más lapra tartozik. A Játékos, aki csak a markába nevetett volna 
sikeres akciója miatt érzett büszkeségében, most valószínűleg pánikba fog 
esni.
És ki maradt a gyanúsítottak között? Hát a lista tetejét Bowan, a Fekete, és 
Sötét Csillag, a barátnője foglalta el Mary-emnek, S. J.-nek, Tony 
McWhirternek, Olivérnek és Gwennek nem volt alibije csütörtök éjszakára. A 
többi Játékos le van fedezve, ha feltételezzük, hogy a.„halottak" már 
alávetették magukat a hazugságvizsgálónak.
És... Acacia? Le Van-e fedezve az egész éjszakára? Odalenne a 
büszkesége, mivel a hölgyet nagyon érdekelte a Zöldfülű múltja. És a testem. 
Átkozott Fortunától Nincs neki semmi taktikai érzéke?
Ha már itt tartunk, akkor mi van Kasan Maibanggal? Ő is a Játékban 
szerepel, őt éppúgy figyelembe kell venni, mint a többi Játékost.
És mi van azokkal a szerelőkkel, akik a díszleteket cserélték az „A" 
Játékterületen? Nem lehet, hogy egyikük elosont, és...
– Te szentséges ég – suttogta keserűen Griffin. Kezd kicsúszni az egész a 
kezéből. Amilyen gyorsan csak lehet, szólni kell Bobbicknak.
Felállt, mélyeket lélegzett és felvette a hátizsákját. A csapat ismét összeállt, 
de most új partnert kapott: Acaciát. A lány mellette. állt, és várta Chester 
parancsát. Nem szólt egy szót sem.
– Hé, kisasszony! Most ki nem kommunikál? A lány halványan 
elmosolyodott. – Sajnálom, Gary. Ugye nem bánod, ha melletted megyek?
– Semmi kifogásom. Nem jössz ki jól a fiúddal, mi?
A lány felsóhajtott. – Hol igen, hol nem. Most inkább hol nem. Nem 
vagyok valami beszédes hangulatban. Csak szeretnék melletted menni. – A 
lány ránézett, és Alex most először látott magabiztosság helyett zavart az 
arcán.
Így Alex a lány mellett indult el, ahogy Chester kiadta a parancsot. Együtt 
mentek a hegyek között és osztoztak a látnivalókban és a fáradtságban.
Mindannyian összebújtak a kopár fa ágai alatt, amikor a foré vihart küldött 
rájuk. Dóra, a természet istene dühöngött a földön és az égbolton, sötét felhők 
gyülekeztek és villámok csaptak ki belőlük a hegyek közé. Bár Gwen és Owen 
Braddon bevetette papi varázserejét, mégis dideregtek a hideg esőben. A szél 
hatalmas sebességgel csapott le, letört gallyak repkedtek a levegőben. 
Villámláskor a föld baljóslatúan rengett és szikladarabok zuhantak le.
Úgy tűnt, hogy a hegy fele a nyakukba zúdul sárözön és kőzápor 
formájában. Látták, ahogy a föld megnyílik és elnyeli az egyik 
teherhordójukat. A vihar alatt Acacia és Griffin ölelkezve melegítették 
egymást, miközben némán dideregtek.
– ... feltartóztat bennünket! – dörmögte Henderson, amíg Mary-em ordítva 
énekelt a viharban.
– Van egy varázsbotom, szerintem nagyon báró, Bármi próbál lelassítani, 
az a pokolba való...
A többiek alig hallották a törpe nő dalát, és senki nem csatlakozott hozzá, 
úgyhogy gyorsan abbahagyta.
Amikor végre elállt az eső, és a felhők elpárologtak, a Játékosok kimásztak 
a fedezékük alól, és idegesen néztek az égboltra, miközben kirázták hajukból 
és hálózsákjukból a vizet.
Acacia a földre szegezte a tekintetét, ahogy felegyenesedett. Alig 
hallhatóan válaszolt Chester létszámellenőrzési felszólítására, Alex aggódva 
figyelte őt.
Csak Kagoiano halt meg, így tehát tizennyolc ember maradt a Játékban: a 
tizenöt Játékos, Lady Janet, Kasan Mai-bang és Kibugonai, a teherhordójuk. 
Ahogy mindenki összeszedte magát, tovább indultak.
Egy darabig némán gyalogoltak, majd Griffin végül megkérdezte a lányt: – 
Gyakran bánik így veled?
– Egyelőre nem tudom, hogy ki hogyan bánik a másikkal. Lehet, hogy 
túlságosan parancsolgató vagyok. Lehet, hogy túl sok emberrel kezdek ki...
Alex inkább nem reagált a ki nem mondott kérdésre. – Hagyd abba, 
Acacia. Tegnap te tanácsoltad nekem, hogy jobban szálljak be a Játékba. Most 
én mondom ugyanazt neked.
– Azt akarod mondani, hogy ne törődjek a férfival... szóval akit szeretek, és 
akit megsértettem? Ezt nem tehetem.
– Akkor menj, és beszélj vele!
– Nem – mondta a lány lágyan. – Ezt sem tehetem. Egyelőre nem. Lehet, 
hogy később majd beszélünk. Volt már ilyen típusú összezördülésünk, és 
magától megoldódott. Eddig. Talán ma este majd beszélek vele. – 
Ugyanazokkal a kérlelő szemekkel tekintett a férfira, mint a vízesés alatt. – 
Remélem, nem hiszed, hogy csak ugrattalak, mert én tényleg kedvellek téged. 
Csak szerintem nem kéne nekünk ennél messzebbre mennünk.
– Megértelek. Tényleg. Figyelj csak! Felejtsük el, ami eddig történt, oké? 
Ha segítesz nekem elhinni, hogy Tolvaj vagyok, akinek az értékes Cargo 
visszalopása a feladata, akkor én segítek neked eszedbe juttatni, hogy te egy 
szépséges Harcos vagy, akinek majd az életéért kell küzdeni. Mit szólsz a 
javaslatomhoz?
A lány borús arckifejezése mosollyá változott, és nem szólt egy szót sem.
Körülöttük a táj ismét zölddé változott, de a fák és bokrok satnyának, 
kopárnak tűntek, mintha nem evilági lett volna a föld, amelyben kisarjadtak. 
Egyetlen ágon sem lógott levél, csak különös arányló gyümölcsök. Griffin 
nehezen tudta visszatartani magát attól, hogy leszakítson egyet és 
beleharapjon.
Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de érezte, hogy ellenséges 
tekintetek méregetik őket. Keze a kés markolatát fogta, idegesen, 
dallamtalanul fütyörészett, miközben szemmel tartotta fejük felett a sziklákat 
és alattuk az elszórt vízmosásokat.
A többi Játékos is nyugtalan volt. Alex észrevette, hogy Tony McWhirter 
hátranéz rájuk. Tony elkapta a szemét, ahogy Griffin rápillantott. Nem 
neheztelőnek, inkább ijedtnek tűnt.
– Valami van a levegőben, Cas.
– Én is érzem. Valami történni fog hamarosan. – Megborzongott és kihúzta 
a kardját, bár egyetlen ellenfél sem volt a láthatáron.
Félelem. Tiszta félelmet érzett, valami olyan szinten, amit nem tudott az 
agyával felfogni, csak a primitív ösztönei jeleztek.
Chester megállította az oszlopot. A Játékosok laza félkörben vették körül 
az Osztagparancsnokot.
Chester csendet intett. – Mivel mindannyian érezzük, felesleges 
elmondanom, hogy veszély leselkedik ránk. Úgy vélem, közeledünk a 
Szállítmányhoz. Hogy milyen a formája, azt nem tudom. Ha harcba 
keveredünk, akkor azt tegyük vegyes csoportokban. Mindenki a tőle 
különböző képességű Játékossal legyen párban. Nem engedhetjük meg 
magunknak, hogy két azonos képességű embert veszítsünk. Próbáljuk meg a 
lehetséges károkat csökkenteni. Rendben? Akinek partnert kell cserélni, annak 
most van itt az ideje. S. J., te gyere hozzám.
A fiú lelkesen futott az Osztagparancsnokhoz. Néhány Játékos párt cserélt, 
de Alex és Acacia együtt maradtak.
Az ösvény elkeskenyedett és a sziklafal egy hasadékához vezette őket. 
Owen Braddon, a Pap lágy fehér fényt villantott fel, hogy megvédje őket, és 
megvilágítsa a hosszú, háromszög keresztmetszetű alagútban az útjukat. Az 
alagút hideg és száraz volt, lábuk alatt csúszós moha nőtt. Amikor kiértek az 
alagútból, egy emberként sóhajtottak fel megkönnyebbülésükben.
A hegy túloldalán bukkantak ki, erdős területen, ahol zavaróan göcsörtös 
fák álltak. Úgy tűnt, hogy egy fennsíkon állnak. Alex nézte, ahogy Lady Janet 
a következő hegyláncra mutat, és Chester elmosolyodik.
Az egyik fa elkülönülve állt a többitől, ágai többméteres sugárban ágaztak 
szét minden irányba. Ahogy az egészségtelenül foltos ágait és a föld alá 
kígyózó gyökereit nézte, Griffin ismét félelmet érzett.
Chester felemelte a kezét, megállította a csapatot, és megközelítette a fát. 
Gondosan tanulmányozta, majd visszalépett hozzájuk. – S. J. – mondta 
nyersen –, ez itt rád vár. Itt a Szállítmány.
– Szubszonikus – bólintott S. J. – Én is érzem. Oké, hallottam a parancsot 
és a figyelmeztetést. Hogyan csináljam?
– Nem is tudom... – Chester gyakorlott szemmel nézett a fára. – A 
Szállítmány nem lesz a fa alá temetve. Az túlságosan emlékeztetne az előző 
alkalomra... – Nézte, ahogy az ágak meghajolnak a szélben. – Várj csak! A 
légáramlatok nem elég erősek, hogy ilyen vastag ágakat megmozgassanak.
– Nézd meg az árnyékot, Chester! – mondta S. J.
A fa árnyéka még furcsábban viselkedett. Más ritmusban mozgott, mint a 
faágak. Az árnyékágak kinyúltak, és szel-lemujjak mutattak a...
– A kőhalom. – Körülbelül húsz méterre a fától nagy kövek piramisszerű 
halma emelkedett.
– S. J., Margie, Eames és Zöldfülű, gyertek velem. A többiek várjanak itt!
Az öt ember lassan a kőhalom felé tartott. Chester megállította őket, 
előrement és nagy ívben megkerülte a halmot. Egy helyen megállt, hátrált, 
majd visszafordult és visszatért négyükhöz. – Rendben van. Te, S. J., 
Eamesszel a túloldalra mész. Margie és te, Griffin ezen az oldalon dolgoztok. 
Szedjétek szét a kőhalmot, hogy lássuk, mi van alatta!
Alex úgy látta, hogy bűntudat árnyékolja be Chester arcát, amikor S. J. 
lelkes „Igen, főnök!" kiáltással ugrott a túloldalra. Valami nem stimmel... de 
micsoda? Alex elszántan rámolta a sziklákat. Margie-nak, mint Mérnöknek 
segítenie kellett volna, de egy ilyen idős asszonytól nem lehetett elvárni, hogy 
kisebbfajta sziklatömböket emelgessen.
Alex felnyögött és odébb gördített egy sziklát. – Mit szólsz ehhez... – 
odébb lökött egy másik sziklát – a Játékhoz? Úgy értem, hogy idáig.
– Mennyei. Alig tudtam idáig bekapcsolódni. Remélem, lesz esélyem 
valami érdekeset is csinálni, mielőtt túl késő nem lesz.
– Hát nem kapsz pontokat mindenért a Játékban?
– Dehogynem, de sokkal szórakoztatóbb, ha te magad csinálsz valami 
igazán bonyolultat. Azonkívül a végén a Játékosok plusz pontokat szavaznak 
meg, tehát nem árt, ha csinálsz valamit.
Chester hangja félbeszakította őket. – Ne aggódj, Margie. Lesz rá 
alkalmad, hogy megmutasd a tudományod.
– Remélem is, kedvesem. – Margie elindult, hogy megkerülje a két méter 
magasságú halmot. – S. J.? Hogy megy...?
Chester gyorsan odalépett hozzá és félbeszakította. – Legyünk addig két 
részre osztva, amíg... – Griffin gyanakodva figyelte Hendersont. Margie rá se 
hederített, és nyugodtan kikerülte Chestert. Az Osztagparancsnok tett még egy 
lé-pést, majd megfordult. Éppen lépni akart, amikor egy kő a lába alá gurult. 
Ahogy megbotlott, belekapaszkodott egy sziklába S. J. oldalán...
Griffin egy kicsi, piros és sárga pettyes fehér kígyót látott kibújni a szikla 
alól. Chester arca megmerevedett és elsápadt, ahogy meglátta a kígyót. Még 
jobban elsápadt, amikor a hüllő kibújt a csuklyája alól és rásziszegett. – Öld 
meg! – suttogta Henderson ijesztően halkan, miközben szemét nem tudta 
levenni a kígyóról.
Alex egy követ vágott hozzá. A kígyó eltűnt.
– A fenébe – mondta mély átérzéssel Chester. Sápadt arca betegesen sárga 
árnyalatot vett fel. – Ó, a rohadt életbe!
Margie segített neki felállni. – Mi az, kedvesem? A kígyó ugye nem mart 
meg?
– Nem is kellett. Ó, nem... – Chester kábultnak és za-vartnak tűnt. Gina 
odaszaladt hozzá és próbálta megnyugtatni. – Hát nem látjátok? – Széttárta a 
karját. Sápadt, sárga fény ragyogta körül. – Ez volt a bidi-taurabo-haza. 
Halott vagyok, Margie. Élőhalott.
Ekkor már az összes Játékos köréjük csoportosult. Acacia félrehúzta 
Alexet. – Láttad, hogy mi történt? Miért nem ellenőrizte azt az átkozott 
sziklát?
Griffin halkan válaszolt. – Tudta, hogy ott van. Megpróbálta kinyíratni S. 
J.-t és Eamest a Játékból. Ezzel szemben őt nyírták ki. Lesújt az igazság.
– A mindenit. Szóval Chestert végül elkapták. – Felkuncogott. – Kíváncsi 
vagyok, hogyan mászik ki ebből.
Gwen a kőhalom mellett állt és becsukott szemmel koncentrált. Körbevette 
a ragyogás, majd átment a sziklahalomra. Az is fehéren ragyogott, majd 
elhalványodott, ahogy Gwen becsukta a szemét. Chesterre pillantott. – Most 
már tiszta a levegő.
– Nagyszerű. – Türelmetlenül intett a többiek felé. – Rendben van, lássuk, 
mi a helyzet. – Odaintette magához G-went és Owent. – Fogjatok össze. 
Gondoljátok, hogy meg tudtok menteni?
A két Pap néhány pillanatig összefogott, majd megrázták a fejüket. Az idős 
férfi megfogta Chester vállát. – Sajnálom, Ches. Ez meghaladja az erőnket.
A király haldoklik. Ez sakk vagy matt? Griffin megkérdezte: – Most mi 
lesz velünk? Vége a Játéknak?
Chester türelmetlenül legyintett. – Nem. Valami, ami ilyen halálos, csak 
úgy figyelmeztetés nélkül támadjon? És ami ennél még rosszabb, egy kígyó? 
Miután panaszt nyújtottam be a havi viperák miatt, nem bírta volna megállni. 
Nem... – Hendersonnak elhomályosult a tekintete, és tűnődve vakarta meg 
csontos ujjával oldalát. – Nem, Mr. Lopez szépen kitervelte ezt. Igazán jó vicc 
volt tőle.
Poros, élénkvörös haj és egy karcsú kéz simított végig a férfi karján: Gina 
nagyon gyorsan odébbrakta a köveket. – Rögtön befejezzük, drágám. – 
Felemelte a varázsbotját és leporolta. – Most mi lesz?
– Várunk, és meglátjuk, Gina. – Az Osztagparancsnok remegő kézzel nyúlt 
felé, és amikor a lány megfogta, elkeseredetten húzta az arcához Gina kezét.
Ez azt hiszi, hogy haldoklik, gondolta Griffin. És úgy is néz ki, mint aki 
haldoklik. Hogy. engedheti meg, hogy egy Játék így megváltoztassa?
Ahogy a sziklákat félregördítették, három fadoboz bukkant elő. A 
Játékosok felnevettek, ahogy elolvasták a kifakult betűket.
Chester odasétált a többiekhez, és nyomorúságos állapota ellenére 
elmosolyodott. A három ütött-kopott rekeszén, amit még félig betakartak a 
kövek és a por, Coca-Cola felirat lát-szódott.
– Nos, gyermekeim, itt a megoldás – mondta Chester –, legalábbis 
remélem. – Odaintett Kasannak, mire kísérőjük habozás nélkül ugrott oda 
hozzá.
– Igen, haldokló buana?
– Elég erősek a Cargo istenei ahhoz, hogy kigyógyítsanak betegségemből?
– Természetesen, Chester. Az egyetlen kérdés csak az, hogy mit kívánnak 
az istenek cserébe ezért.
Chester csak enyhén tűnt meglepettnek. – Úgy érted, hogy a kihívás 
elvállalása nem elég?
– Ó nem. Hiszen azt inkább a többi európai érdekében, mint az egyszerű 
szigeti népek érdekében teszed.
– Rendben van. Nézzétek át a dobozokat..., Owen és Bowan. Most már 
biztosra kell mennünk.
A ládák fehér és zöld fényt mutattak, pirosnak nyoma se volt. – Nyissátok 
ki! – adta ki a parancsot Chester.
Margie előszedett egy feszítővasat, és szemet gyönyörködtető gazdaságos 
mozdulattal lefeszítette a láda tetejét: S. J. és Olivér a másik két ládával 
birkózott.
Mindegyik dobozban húsz karcsú, karamellszínű folyadékot tartalmazó 
üveg volt. Meleg.
– Rendben van. A Cargo istenekhez kell majd könyörögnünk. Ez azt 
jelenti, hogy olyan magasra kell magasztosod-nia lelkűnknek, amennyire csak 
lehetséges. Attól tartok, hogy ez ennél a csoportnál fejenként három üveget 
jelent.
Kibugonai visszautasította és így tett,Lady Janet is. – Allergiás vagyok a 
koffeinre – mondta kedvesen.
Chester felsóhajtott. – Akkor fejenként négy üveg. Kezdjük.

*

Griffin törökülésben ült Acacia mellett a Játékosok félkörében. Gwen és 
Owen ültek a középpontban a Coca-Colás rekeszek mellett.
– Hallgass meg, Jézus-Manup. Hallgass meg, Isten-Kili-bob! Hallgass meg 
minket! – imádkoztak lassan. Gwen kinyitott egy üveget, és Owennek adta. 
Owen odaadta Ala Leighnek, aki Mary-emnek továbbította; az üveg addig 
vándorolt, amíg el nem ért Chesterhez a félkör túlsó oldalán. Gwen az első 
menetben annyi üveget nyitott ki, hogy mindenkinek a kezében legyen egy 
langyos üveg.
– Befogadjuk a szent folyadékot a testünkbe a Te tiszteletedre...
Griffin nem tudta befogni a száját. – Nem szeretem a szénsavas italokat – 
suttogta Acaciának. – Nem iszom meg ezt a szemetet.
– Kuss legyen, és gurítsd le – suttogta vissza a lány, nem is próbálta 
leplezni mosolyát. – Meg kell tenned.
Griffin felhajtotta az italt és továbbadott egy újabbat. – Mi van, ha 
cukorbeteg vagyok?
– Akkor majd a Játék után beállítják a vércukorszintedet. Igyál! – 
parancsolta. Ollie átnyújtotta a következő üveget.
Griffin lehajtotta és elnyomott egy mélyről feltörő böfö-gést. Aztán 
meggondolta magát és inkább hangosan kiengedte. Félelmetes visszhang 
hallatszott; úgy tűnt, hogy soha nem ér véget, végighullámzott 
mindannyiukon.
A negyedik rund után nyögéseket lehetett hallani minden irányból. Tony 
elzöldülve csuklott. Mindenki őszintén együttérzett vele.
– Ki akar ebédelni? – Mary-em kérdésére gonosz kívánságok repkedtek a 
levegőben.
Owen és Gwen is befejezte az ivást, és egy halom üres üveg közepén ültek. 
– Készen állunk. Hallgassátok meg istenek az égben... – A levegő az egész 
csoport felett fehéren izzott. Owen halkan mondta: – Mindenki fogja meg a 
mellette ülő kezét!
Owen és Gwen egymással szemben ültek, összefűzték az ujjaíkat és 
becsukták a szemüket.
Az aura kitágult és villámháló fedte be őket. A levegőben elektromosság 
vibrált. Griffin a ragyogásra lesett. Bőre bizsergett. A föld megremegett.
Mennydörgő hang szólalt meg és visszhangzón az egész hegységben. – 
Igen, gyermekeim – mondta a hang kimérten, minden egyes hangot finoman 
kiejtve. – Tudom, hogy mit kívántok tőlünk. Igen, a parancsnokotokat meg 
lehet menteni. Öt embert kell kiválasztania közületek, öt gyors észjárású, 
bölcs embert, akik részt vesznek abban a vetélkedőben, amelynek tétje a 
főnökötök élete. Ha nyertek, akkor visszatér az élők közé. Ha nem...
A hang elhalkult, a ragyogás kihunyt.
Chester valóban sárgábbnak tűnt. Bizonytalanul tápászko-dott fel. – Leigh, 
Acacia, Olivér, Gina és... a Zöldfülű. – Töprengve nézett Alexre. – Valami azt 
súgja, hogy talán válaszolsz olyan jól a kérdésekre, ahogy felteszed őket.
Alex nem tudta leplezni zavarát. – Kérdések?
Acacia nyugtatóan karolt a férfiba. – Ne aggódj. Szerintem biztosan 
boldogulni fogsz.
Az ég felmorajlott, felhők gyülekeztek. Mint a szappanhab a lefolyóban, 
forogva álltak össze, és elhomályosították a napot. Sötétség köszöntött be, 
csillagok ragyogtak a fejük felett. Úgy tűnt, mintha maga a világűr hajolna 
meg valami elképzelhetetlen erő nyomására. A csillagok elmozdultak, ahogy 
az égbolt megnyílt. Lágy, halványkék fény lüktetett a nyílás szélén.
Az égbolt távlatában feltűnt egy apró döngicsélő árnyék, amelyik egyre 
jobban növekedett. Lassan láthatóvá vált, hogy egy zöldesbarna katonai 
helikopter közeledik feléjük teljes sebességgel. Föléjük ért, majd húsz méterre 
tőlük leszállt a földre. Sötét bőrű, makulátlan fehér egyenruhájú férfi ugrott ki 
az ajtón és futott feléjük, kezében kemény fedelű jegyzetfüzettel.
Szabályosan tisztelgett Chester előtt. – Mr. Henderson? Úgy vélem, a 
megbízottai készen állnak?
– Igen – felelte Chester, miközben óvatosan a helikopterre pillantott. – 
Hová viszi őket?
– A mennybe, uram.
– Ezzel? – mutatott a helikopterre Chester.
– Van egy kis üresjáratunk, uram. Mi nem pazarlunk el semmit. Nos, 
készen állnak az emberei? Yali már vár minket.
– Yali? Ki az a Yali?
A jegyzetfüzetes férfi helytelenítően csóválta a fejét. – Ó fog közbenjárni. 
Ugye nem gondolta azt, hogy személyesen az Isten fogja magukat fogadni 
ilyen rövid határidővel? Örüljenek, hogy Őszentsége Megbízottjával 
beszélhetnek. Készen állnak?
– Egy pillanat – mondta Chester lágyan és az öt kiválasztott emberhez 
sietett. – Hallottam valamit az új-guineai mennyországról. Nagyon hasonlít az 
európaira. Ne hagyjátok, hogy zavarba hozzanak. Koncentráljatok a 
kérdésekre. Sok szerencsét.
Gina kinyújtotta a kezét, Henderson elfogadta, egy pillanatra megszorította, 
majd elengedte. – Nem fogsz bennünk csalódni, Chester – ígérte a lány. A 
férfi némán bólintott félszeg mosollyal az arcán.
A Játékosok követték vendéglátójukat a helikopterbe. Az ajtó becsapódott, 
a motorok felpörögtek. A gépezet porfelhőbe burkolva felemelkedett, és eltűnt 
a sebesült égbolton.
Chester figyelte, ahogy a sebhely összeforr, miután elnyelte a helikoptert. – 
Most már csak ki kell várni – morogta. – Csak ki kell várni.


19.  

„Fejtörő" találós kérdések
– Körülbelül három percen belül megérkezünk a mennyországba – mondta 
a jegyzetfüzetes férfi. Már az első percekben leírta gondosan a nevüket. 
Egyébként őt Gengainak hívták.
Sűrű kék köd ölelte körbe a gépet, néha fények vilióztak. Leigh a Griffin 
melletti sorban ült, könyökét a térdére, állat az öklére támasztva. Griffin 
odahajolt hozzá. –  Mit gondolsz, mi vár ránk?
– Valami fejtörő játék. Feltehetően „fejtörő" találós kérdések.
– „Fejtörő" találós kérdések?
Acacia tenyerével a férfi vállára csapott. – Fejtörő találós kérdések. A régi 
szép időkben a vádlottnak néha találós kérdésekre kellett válaszolnia. Ha 
nyert, akkor szabadon engedték.
– Nem is tűnik olyan rossz üzletnek. És mit nyert ezzel a helybeli király?
– Kitűnő szórakozást. Képzeld csak magad elé a szerencsétlen félig 
kiáheztetett, félig agyonvert foglyot, aki bilincsbe verve áll a királyi udvar 
előtt, és az életéért játszik. Néha a foglyoknak is volt vesztenivalójuk. Például 
felakasztották megégetés helyett.
– Ez mennyiben vonatkozik ránk? Hiszen csak Chester feje forog 
veszélyben.
– Mindenki veszélyben van, ezért igazán „fejtörőek" a ránk váró találós 
kérdések. Osztagparancsnok nélkül semmi esélyünk. Ezt Lopez is tudja, sőt 
azt is tudja, hogy mi tudjuk, és hidd el nekem, ezt fel is fogja használni.
A kék köd kitisztult és fehér felhők vették körbe gépüket.
Az egyik lebegő óriásfelhő a hagyományos doboz alakú lakótelepi házakra 
emlékeztetett. Ahogy „felrepültek" a felhő szintjére, Alex érezte, hogy a 
Coca-Cola lötyög a gyomrában, és megértette, hogy a helikopter a valóságban 
veszít a magasságából.
Leszálltak. Az ajtó kinyílt előttük. Az öt Játékos kilépett a térdmagasságú 
fehér ködbe. A lábuk alatti felület szivacsosnak tűnt. A közelben álló ház 
teteje fehér agyagból, ablakán a redőny bambuszból készült.
Halk harci ének hangja szűrődött ki az épületből. Griffin felismerte Bizet 
Carmenjének a nyitányát. Együtt dúdolt a hangfoszlányokkal, és arra gondolt, 
vajon mikor fog befejeződni ez az őrület.
Az ajtóban frakkba öltözött, európai származású komornyik üdvözölte 
őket, aki a Régi Világ udvariasságával engedte be őket. Gengai végigvezette 
őket a fehér szőnyeggel borított, szűk folyosón. Egyetlenegy bútort sem láttak, 
úgyhogy Griffint teljesen szíven ütötte annak a teremnek a látványa, ahová 
kísérőjük vezette.
A terem egyszerűen pazar volt. A mennyezet elveszett a semmiben, mintha 
a falak a végtelenbe futottak volna. Két falat könyvespolcok borítottak, a 
harmadikon egy hatalmas világtérkép lógott. A negyediket klasszikus 
művészek festményei díszítették. Frazetta? Hát persze, miért ne szerezhetne 
be az Isten a jelenből is képeket? Azonban a festmények valahogy nem álltak 
összhangban egymással...
A szobát vasból készült fonott, bőrtámlás székekkel rendezték be. Az 
összhatás mesés volt, bár egy kicsit egyén-súlytalan, mintha a lakberendező 
csak részben ismerné azt a kultúrát, amelyet utánozni próbált.
A szoba közepén ültek le. – Nem tetszik ez nekem – mondta Acacia. – Túl 
udvariasak, mintha megpróbálnának elhajolni.
Griffin az ujjaival dobolt a szék karfáján. El tudta olvasni a könyvek 
címeit. A könyvek is éppolyan összevisszaságban lettek összegyűjtve, mint a 
festmények és a székek. Az Encyclopedia Brltannlca kötetei az UFÓ magazin 
ötéves gyűjteménye mellé kerültek. Az egyik sort a Nemzetközi Klasszikusok 
valamilyen kiadása töltötte ki. Pontosan alatta műanyag védőborításban 
ponyvák sorakoztak. A hatás enyhén zavaró volt.
Bámészkodás helyett inkább találós kérdésekre kéne felkészülni. De nem 
volt rá képes. Már gyerekkorában se szerette a találós kérdéseket.
Lépések zaja hallatszott az ajtó felől. Griffin érezte, hogy zavartan húzza ki 
magát a székben. Úgy döntött, hogy ellenáll a kísértésnek, és nem fordul hátra.
– Jó napot! – A megszólaló férfi hangja tanult, kulturált ember benyomását 
keltette. A lépések közeledtek, a férfi belépett a periferikus látómezejébe, és a 
falon függő térképhez ment. – Úgy tudom, most Önöknél a Földön nappal 
van. Kényelmesen utaztak? Nagyszerű, nagyszerű.
Házigazdájuk középkorú, fekete férfi volt, erősebb és magasabb, mint az 
átlag új-guineai. Trópusi inget és borotvaélesre vasalt ültetvényesnadrágot 
viselt. Összekulcsolt kézzel a háta mögött, büszkén járt fel-alá a teremben, 
miközben szinte sugárzott belőle az energia.
– Valinak hívnak, és üdvözlöm Önöket a mennyekben. Remélem, jól 
fogják érezni magukat nálunk. – Őszintén felnevetett a saját viccén. – Igen, 
nagyon remélem. Hiszen Önök közül lehet, hogy néhányan az idők végezetéig 
itt maradnak. Valójában ez egy nagyon kellemes hely, ahol az a rendkívül 
ritka szituáció áll fenn, hogy mindenkit a cselekedeteivel egyenes arányban 
díjazunk. Hiszen ez a mennyország általános definíciója. – Ismét felkuncogott.
– Most, hogy így összebarátkoztunk, nem akarnak velem ebédelni? – Yali 
összecsapta a tenyerét, mire két, fehér dicsfénnyel övezett sötét bőrű lány 
ételekkel megrakott tálalókocsit tolt be.
Olivér finoman végighúzta nyelvét az ajkán. – Remélem, ez nem valami 
trükk. Hirtelen nagyon megéheztem.
– Én is – visszhangozta Gina.
– Semmi trükk – biztosította őket Yali. – Kérem. Lássanak hozzá!
A két zsúrkocsit egymáshoz kapcsolták, lehajtottak két lapot, és máris 
előttük állt a büféasztal... löncshússal, ananásszal, rizzsel, marhanyelvvel, 
sajttal és szeletelt hófehér kenyérrel megrakva.
Acacia odahajolt Griffinhez. – Ez az egész úgy néz ki, mintha az ötvenes 
évek női magazinjából véletlenszerűen tépkedték volna ki az oldalakat.
– Ijesztő, mi? – Griffin könnyű ételeket választott, visszautasította a 
kedvesen felajánlott Coca-Colát, és visszatért a helyére.
Yali mosolyogva hintázott a talpán. Griffinnek két harapás közben egy régi 
gyermekvers jutott az eszébe... És udvariasan mosolygó tágra nyitott szájjal 
üdvözölte a kis halakat...
Yali már nem tudta tovább türtőztetni a jókedvét. – Nem óhajtom 
félbeszakítani az étkezést, de nemcsak a testüket, hanem a lelkűket is táplálni 
kell. – A mutatóujjával megütö-gette a homlokát. – Ugye mindannyian 
beleegyeznek? – Mivel nem tapasztalt semmilyen ellenvéleményt, folytatta. – 
Biztos vagyok benne, hogy szeretnék tudni, ki vagyok én, és hogyan 
érdemeltem ki ilyen fontos pozíciót a mennyországban.
– így van, Yali, vegye úgy, hogy ez nagyon érdekel bennünket – mondta 
Acacia, miközben nem hagyta abba az evést.
– Sor földjén, a Ngaiang területén születtem Walaliang pátriárka és 
Tabinung mátriárka gyermekeként. A második világháború kitörésekor 
európaiak látogattak hozzánk, és megígérték a népemnek, hogy ha a japánok 
ellen harcolunk, akkor megkapunk mindent, ami az európaiaknak van – 
villanykörtét, autókat, fém szerszámokat, konzerveket és így tovább. 
Természetesen nagyon megörültünk.
– Meg kell, hogy értsék, népem boldogan, elégedetten élt, mielőtt az 
európaiak eljöttek hozzánk puskáikkal és misszionáriusaikkal. Azt mondták, 
hogy idáig azért nem részesültünk a modern technika vívmányaiban, mert 
Jakab leszármazottai vagyunk. Jakab, ha vissza tudnak rá emlékezni, Noé fia 
volt, aki a vízözön után kicsúfolta apja részeges duhajságát. Megbocsátanak, 
de nem ismerem valami jól a judeo-keresztény mondavilágot, de azt hiszem, 
hogy Jakabot... nem, hanem Jakab fiát, Kánaánt, megátkozták, hogy legyen a 
„szolgák szolgája" az idők végezetéig. Mivel gonosznak és eleve rabszolgának 
számítottunk, nem kaphattuk meg a Cargo titkát, igaz? így a népem alávetette 
magát a Templom parancsának, segítettünk az európaiaknak utakat építeni, 
ültetvényeket létrehozni, és kötelességtudóan vonultunk a háborúba. Egyike 
voltam a katonáknak. Az őserdőben haltam meg, és mivel bátor és erkölcsös 
embernek tartottak, a mennyországba kerültem. Itt tudtam meg, hogy az Isten 
– nem az én Istenem, de nem is az Önök Istene, mindenesetre az ISTEN – 
mindig azt akarta, hogy mi is részesüljünk a Cargóból, és az európaiak csak 
eltérítették a mi részünket, hogy saját céljaikra használhassák fel.
– És a Mindenható miért nem állította meg őket? – kérdezte Leigh.
Yali jóindulatúan mosolygott. – Azért, mert ő a maga végtelen 
bölcsességével felismerte, hogy ez csak különböző kultúrák közötti huzavona, 
és idővel az egyensúly helyre fog billenni. És ez tényleg most be is 
következik. Népem megtudta a Cargo titkát és a saját javára használja fel. Én 
pedig, mivel jól ismerem mind Új-Guineát, mind Európát...
– És hol ismerte meg ilyen jól Európát? – kérdezte Aca-cia.
– Á, ez egy kitűnő kérdés. A katonai alapkiképzésemet Ausztráliában 
kaptam meg. Azután előléptettek és további kiképzésen vettem részt, ott 
tanultam meg többek között tökéletesen angolul. Az Isten, ahogy talán már 
Önök is hallották, nem tűri meg a szlenget, a durva szavakat vagy a tört 
angolságot. Természetesen miután a politikai helyzet Mela-néziában visszatér 
a rendes kerékvágásba, a bennszülöttek majd a saját nyelvükön beszélhetnek 
velem. A folyamatosság kedvéért azonban az üzenetek angol nyelvű leírása 
nagyon megfelelő a számunkra. A papírmunka, tudják. Nyakig ülünk benne.
– A mennyországban nincsenek számítógépek? – kérdezte Griffin.
– Nincsenek. – Yali a falitérképhez lépett és egy kapcsoló felé nyúlt. – 
Nem gondolkoztak még el azon, hogy vajon most hol lehetünk? Hiszen a 
teológusok évszázadokig vitatkoztak a mennyország pontos helyén. Néhányan 
azt mondták, hogy a csillagokon túl található. Mások azt mondták, hogy az 
emberek szívében, megint mások pedig tagadták a létét, mondván, hogy az 
Isten meghalt vagy legalábbis munkanélküli.
Griffin elfojtotta kitörni készülő nevetését. – De maga ezt másképp tudja?
– Természetesen. – A kapcsoló kattanásával a térkép átlátszóvá vált. – És 
most nagy örömömre szolgál, hogy felfedhetem Önök előtt a Túlvilág pontos 
helyét. – Az átlátszó falon túl vastag fehér felhőréteg húzódott. Száz méterre 
tőlük lyukas volt a vattaszerű fehérség. A lyuk átmérője mintegy húsz méter 
lehetett, létrák lógtak le széléről a mélybe. Világos és sötét bőrű angyalok 
másztak fel-le a létrákon csomagokat cipelve.
– A mennyország közvetlenül Sydney felett helyezkedik el. Természetesen 
ez a nyílás láthatatlan a város lakói előtt. Néha megbízzuk az ausztrál 
iparosokat, hogy gyártsanak nekünk Szállítmányt. Jelenleg az angyalaink nagy 
része árukat cserél egy ékszerész vállalattal, akik aranytrónt készítenek.
Acacia felhúzta az egyik szemöldökét. – őneki?
– Ó, nem, nekem. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e egyet magának, de 
azt mondta, hogy ezzel végképp giccsessé tennénk a termet. – Yali ismét 
megnyomta a kapcsolót, mire az ablak visszaváltozott térképpé.
– De azért biztos vagyok benne, hogy vannak érdekesebb dolgok is, amiről 
beszélnünk kell. Élet-halál kérdése. Filozófiai kérdések. Például meg tudná 
Önök közül valaki mondani, melyik az a tucat fa, amelyen harminc ág van?
Először Griffin nem kapcsolt; aztán megérezte társaiban a feszültséget. 
Megkezdődött.
Olivér rápillantott a másik négy Játékosra, mintegy megbizonyosodva, 
hogy ő kezdi a válaszadást. Megköszörülte a torkát. – Szerintem az év 
hónapjai.
– Teljesen igaza van, fiatalúr. És Önnek is van valamilyen kérdése?
Olivér gondolkozott egy percig. – Azt hiszem igen. A következő lenne:
Ahogy átkeltem a London-hídon Találkoztam Jenny húgommal Eltörtem a 
nyakát és kiszívtam a vérét Aztán otthagytam üresen.
Az izmos harcos kihívóan tekintett Valira. – Mondja meg, hogy ki volt a 
húgom?
Yali a mennyezetre bámult. – Milyen finom volt az ebéd. Nem akar Önök 
közül valaki egy üveg borba beszállni? – Kajánul mosolygott Olivérre. – 
Megnyugtatok mindenkit, hogy nem az az üveg lesz, amit barátunk ivott azon 
a híres hídon.
Olivér enyhén csalódottan válaszolt. – Majdnem telitalálat. Ugyanis Jenny 
gint jelent és nem bort.
– Hát persze. – Yali odahúzott magához egy széket és óvatosan leült. – A 
népem úgy tartja, hogy vannak olyan dolgok, amelyet a halál jobbá tesz. 
Mondják meg nekem, hogy mi az, ami életében büdös, de holtan nagyon jó 
illata van?
Griffin megfeszítve gondolkozott, hogy rájöjjön a helyes válaszra.
– Gyerünk már. Olyan bölcs emberek, mint Önök, biztosan meg tudnak 
birkózni ezzel a problémával. – Yali önelégülten mosolygott.
Leigh óvatosan emelte fel a kezét. – Az ámbra. Bálna-ámbra. Büdös, 
amikor él a bálna, de amikor elpusztul, akkor finom parfümöt készítenek 
belőle.
Yali elégedettnek tűnt. – Nagyon ügyes. Valóban nagyon ügyes válasz. 
Sajnos mi egyszerű szigeti emberek ritkán találkozunk drága parfümökkel. A 
helyes válasz a disznó. Úgy vélem, két nappal ezelőtt Önöket megvendégelték 
eme ízletes teremtményekkel. Olyan csodálatos a sült malac aromája. Talán 
úgy vélik, hogy nem voltam korrekt. Feltenne akkor Ön nekem egy kérdést 
cserébe?
A Varázsló keményen gondolkozott, majd azt mondta: – Rendben van. 
Fejtse akkor meg a következő találós kérdést: Mi az, ami úgy megy keresztül 
az ajtón, hogy nem csípi oda magát? Mi az, ami úgy ül a kandallón, hogy nem 
égeti meg magát? Mi az, ami úgy ül az asztal tetején, hogy nem szé-gyelli 
magát? – Egyszerre hadarta el a három kérdést és most zihálva várta a választ.
– Kitűnő. Hadd gondolkozzam... – Yali megvakarta a fülét. Behunyta a 
szemét. Lopez segítene neki? Griffin nem akarta elhinni.
Yali kinyitotta a szemét és azt mondta: – Aha! Nem lehet, hogy a nap? 
Szerintem az lesz. – Enyhén gúnyosan tekintett Alan Leighre, aki 
kényelmetlenül fészkelődön. – Később mi még beszélgetni fogunk. Nos... ki a 
következő? Acacia ránézett. – Hadd halljam, Yali.
– Milyen türelmetlen. Lássuk csak... mit tudunk kitalálni ennek a makacs 
hölgynek. Ja igen. Milyen munka az, amit ha minél gyorsabban csinál, annál 
tovább tart és minél lassabban csinál, annál hamarabb véget ér?
Yali jókedve egyáltalán nem tükröződött Acacia arcán. A lány 
összeráncolta a szemöldökét és egy tincset csavargatott a mutatóujja körül...
– Miss Garcia, attól tartok, ragaszkodnom kell a válaszhoz.
– Ó... kosárfonás? Minél gyorsabban csinálja, annál több hibát ejthet, és 
annál valószínűbb, hogy újra kell kezdeni...?
– Milyen találékony elmék látogattak ma el hozzánk. Nem, attól tartok, 
hogy a helyes válasz: hússütés nyárson. Hiszen minél gyorsabban forgatja, 
annál lassabban sül meg a hús. És természetesen minél lassabban forgatja, 
annál gyorsabban készül el. Hát nem remek kérdés?
– Remek. – Acacia félig lehunyta a szemét és enyhén elpirult. Alex érezte, 
ahogy a szavaiban csaknem fröcsög az elfojtott düh. – Rendben van, Yali, 
akkor próbálja meg ezt megfejteni:
– Ahogy nyugodtan leültem tegnap délelőtt Észrevettem, hogy halott viszi 
az élőt.
Egy gyors mozdulattal hátravetette gyönyörű barna haját. – Mit láttam?
Yali becsukott szemmel hümmögött. Finoman dobolt a sarkával a fehér 
padlón. Megvakarta a fülét.
– Mr. Yali – mondta udvariatlanul Acacia –, attól tartok, ragaszkodnom 
kell a válaszhoz.
A férfi rábámult. – Teljesen igaza van, Miss Garcia. Nem egy hordágyról 
van szó? A lenyúzott bőrön szállítják a sebesültet?
– Milyen zseniális ember maga! És milyen gyorsan válaszolt. Sajnálom, 
hogy csalódást kell okoznom. Attól tartok, hogy a helyes válasz a hajó. Halott 
fából készült hajó, amely élő embereket szállít. – Meghajolt ültében, mire Yali 
halványan elmosolyodott.
– Nos, ez segít valamelyest csapata helyzetén, de ennél többre van 
szükségük. Ki a következő?
Gina, akit idáig lekötöttek a saját gondolatai, felkapta a fejét. Griffin most 
először nem látott álmodozó kifejezést az arcán. Úgy tűnt, hogy még a vörös 
haja is izzó lángban ég.
– Én leszek az.
– Igen? Nos, a kérdésem a következő: Ismerek egy öt-betűs szót. 
Hozzáadunk hármat és kevesebb lesz.
Gina kezébe temette az arcát és felnyögött. Először Alex megijedt, de aztán 
ahogy jobban odafigyelt, rájött, hogy a lány csak színleli bánatát.
– A minderiit – mondta Gina végül is, és kitörölte a nem létező 
könnycseppet a szeme sarkából. – A válasz „kevés"?
– Összehúzta vörös szemöldökét és aggódó arcot vágott. Yali 
boldogtalanul bólintott. Gina közelebb húzta a széket, miközben szélesen 
elmosolyodott. A lány most egy prédájára leső vadmacskára emlékeztetett, és 
Griffin magában biztatni kezdte.
Gina hangja maga volt a csöpögő méz. – Van egy nagyon régimódi 
kérdésem, kedvesem. Hármas csoportot alkotnak. Az egyik leül, de sohasem 
áll fel. A másik annyit eszik, amennyit csak adnak neki, mégis mindig éhes. A 
harmadik elmegy és sohase jön vissza. – Kegyes mosoly ült ki az arcára. – 
Kikről van szó?
Yali nagyon kedvetlennek tűnt. Felkelt a székből és fel-alá járkált a 
teremben üveges szemmel, magában morogva. Végül odafordult hozzájuk. – 
Igen, igen. Tudom, hogy az idő ellenem dolgozik. Beismerem, hogy nem 
tudok válaszolni.
– Jaj, de sajnálom. A helyes válasz a tűzhely, a tűz és a füst. Ismét egálban 
vagyunk – mondta Gina kedvesen.
– így van, és már csak egy játékos maradt. Mr. Tegner. Vagy jobban szereti 
a Zöldfülű megszólítást? – Yali szeme furcsán csillant meg, és Alex tudta, 
hogy Lopez elsüti a saját kis tréfáját.
– Ebben a társaságban jobban kedvelem a Zöldfülű megszólítást – 
válaszolta.
– Nos, rendben van, Griffin. Van itt egy kérdés a maga számára, amit 
biztos hallott már a munkája során:
Aki csinálja, az nem mondja Aki elveszi, az nem tudja És aki tudja, az nem 
akarja.
Megmondaná, miről van szó?
Alex töprengett. A munkája során. Mit értett ezen? Mint Zöldfülű, a 
Tolvaj? Mint Gary Tegner, a vendéglős? Az eddigi találós kérdések mind 
ételre vonatkoztak... Vagy mint Alex Griffin, az Álompark Biztonsági 
Szolgálatának a vezetője? Ezek közül aztán nehéz választani.
Aki csinálja, az nem mondja. Miért? Valami illegális vagy erkölcstelen? Ez 
illene a Tolvaj és a Biztonsági Főnök kategóriába. Jó. Aki elveszi... aki tudja. 
Ha tudod mi az, akkor nem akarod. A vendéglőtulajdonos vásárolhat 
feketepiaci húst, ha nem tudja, honnan származik. De „csinálják" a feketepiaci 
húst? Vagy rossz húsról van szó, amely nem felel meg az egészségügyi 
szabályoknak? Passzoljon?
– Bocsásson meg Griffin, de válaszolnia kell. Próba szerencse. –  Hamis 
pénz.
Yali elkomorodott. Acacia kinyújtotta a kezét, és gyengéden megszorította 
Griffinét.
– Igen, igaza van. És Ön is mondana nekem egy találós kérdést?
Alexnek végre eszébe jutott valami. – Mi az, amiből ha vesznek nagyobb 
lesz, ha hozzátesznek, kisebb lesz?
Yali elgondolkozott. Ajkai némán mozogtak, ahogy elismételte Alex 
szavait, amíg Alex izgatottan várta a végeredményt. Végül Yali azt válaszolta: 
– A gödör.
– A fenébe!
Yali arcán felragyogott a mosoly. Nem, nem volt biztos a válaszban. – Nos, 
döntetlen a játék. Öt pontot nyertek Önök és ötöt én. Sajnos így visszajutottak 
oda, ahol elkezdték, azaz Mr. Henderson élete továbbra is a találós kérdéstől

*

Olivér elegánsan keresztbefonta karját a mellkasa előtt, kihúzta a vállát, de 
ahogy az ajkába harapott, mégiscsak elárulta idegességét. – És most mi lesz?
– Kérdezek egy utolsót és ez lesz a döntő kérdés. Ha csapatuk kiválasztott 
megbízottja helyesen válaszol, akkor Mr. Henderson életben marad. Ha nem, 
akkor meghal.
Olivér felháborodott. – De hát ez nem fair! Olyan nehéz kérdést tehet fel, 
amilyet csak akar, és ha nem oldjuk meg, akkor végünk!
– Igen, igaza van. Megértem, hogy ennek a versenynek a természetéből 
adódik egy nagyfokú bizonytalanság, úgyhogy hagyok egy kiskaput a maguk 
számára. Ha Önök közül valaki feláldozza magát Mr. Hendersonért, akkor az 
áldozatot elfogadom. Más szavakkal, ha Önök nyernek, akkor mindenki 
életben marad. Ha vesztenek, akkor Mr. Henderson életben marad, de valaki 
Önök közül meghal. – Mind az öten némán hallgattak. – Nos?
Griffin gyorsan gondolkozott. Én nem tehetem! Nem vagyok önző, de 
nekem nyomoznom kell. Nem tehetem!
Leigh felállt, mély levegőt vett, és hangosan kifújta. – Miattam van az 
egész. Ha nem szúrtam volna el mindkét kérdést, akkor nyertünk volna. Az a 
korrekt, ha én vállalkozom.
– Bravó, Mr. Leigh. Micsoda bátorság! Micsoda önfeláldozás!
– Micsoda marhaság! Na, kérdezzen!
– Rendben van. Hát akkor az élete a tét.
Aki csinálja, annak nincs szüksége rá.
Aki megveszi, az nem használja.
Aki használja, az se nem látja, se nem érzi.
– Ismételje meg, kérem.
– Jobban kellett volna figyelnie, hiszen különleges fontossággal bír ez a 
kérdés a maga számára... – Yali megismételte a kérdést. Griffin érezte, hogy 
visszatartja a levegőt. Leigh pufók arca megfeszült az izgalomtól.
Koporsó, értette meg hirtelen Griffin. Koporsó. Koporsó, te idióta!
Leigh kétségbeesetten tippelt. – Vak gyerek műlába?
Yali jókedvűen rázta meg a fejét. – Micsoda képzelőerő.
Örömmel fogjuk üdvözölni Önt itt a mennyországban. Nem tartja ezt 
érdekes egybeesésnek? – Yali széttárta a karját és örült, hogy legalább egy 
áldozatra szert tett. – Nos, hacsak nem akarják folytatni ezt a játékot, akkor a 
többiek visszatérhetnek a Földre. Mr. Leighnek és nekem sajnos maradnunk 
kell.
Gina felállt, és megfogta Alan egyik kezét. – Köszönöm – mondta nagyon 
komolyan. – Nem kellett volna megtennie.
A férfi szája megrándult és megpróbált mosolyogni. – Igen. Jobban is 
csinálhattam volna.
Nedvesség csillant meg a férfi könnyzacskójában és Gina lágyan szájon 
csókolta. – Büszke vagyok rád – mondta.
Acacia átölelte Alant. – Én is. Ne aggódj. Nyerni fogunk, már csak miattad 
is.
– Igen – mondta Leigh élettelen arccal a mennyezetre bámulva.
Gengai bukkant fel az ajtóban. – Készen állok az indulásra – jelentette be.
– Várjon egy pillanatot! – mondta Griffin és megfogta Alan vállát. – 
Köszönöm.
A Varázslónak sikerült bólintani. – Minden rendben. Tűnjetek innét! És 
győzzetek!
– Hallottuk és engedelmeskedünk, ó nagy Varázsló. – Gina most az arcát 
csókolta meg. – Figyelj csak minket. Megéri.

*

A helikopter elhagyta Yali felhőjét. Griffin hátratekintett, és fehér gyárakat 
látott a szomszédos felhőkön, fehér füst szállt ki a kéményeken, ahogy a 
Szállítmány előállításán serényen dolgoztak. Tarka szárnyú angyalok szálltak 
ide-oda csomagokat cipelve és egy mennyei kórus Hándel Messiását énekelte 
a szférák zenéjének teljes hangerejével.
Azonban Griffin csak Leigh arcát látta maga előtt, ahogy erőlködve 
próbálja visszatartani könnyeit, és recsegő hangon azt mondja: – És 
győzzetek!
Hirtelen valami megmagyarázhatatlan módon Alex is csak ezt akarta.


20. Az elveszett hajók tengere 


Griffin ingujjba szerelt órája 13.50-et mutatott. A csapat már másfél órája 
menetelt.
Senki nem volt jó hangulatban. Elszántság ült mindenki arcán és nyilvánult 
meg minden egyes kiejtett szóban. Mary-em megpróbált énekelni, de 
próbálkozása kudarcot vallott. Végül feladta, és kedvetlenül ráncolta össze 
napbarnított arcát.
Egyre mélyebbre hatoltak a hegyekbe, és ez is hozzájárult 
kedvetlenségükhöz. Griffin azon kapta magát, hogy a közeledő végzet 
vérfagyasztó érzésével tekint fel a bércekre. Pusztulás és halál képe jutott 
önkéntelenül is az eszébe, idegesen és ingerülten rázta meg a fejét.
Szubszonikus és tudatalatti képzelőerő?, tette fel a kérdést magában. Lopez 
a pszichénkre próbál hatni? Talán. Griffin már az elejétől tisztában volt vele, 
hogy ez egy véres párbaj.
Acacia menetelt mellette, keze néha megszorította, majd elengedte a férfi 
kezét, mintha a testi kapcsolat erőt adna. Alex valahogy örült annak, hogy 
furcsa hangulatában más is osztozik. 
Bár az ösvény széles volt, Alex mégis a szélén lépkedett. Letekintett a 
szurdokba, ahol köd gomolygott. A szél sem fújt, hideg sem volt, mégis 
dideregtek. Alex feladta, és felvette a dzsekijét.
Acacia magában dünnyögött.
– Mit mondtál, Cas? – Megpróbált melegséget erőltetni a hangjába, és a 
végeredmény valóban erőltetett volt.
A lány önkéntelenül közelebb lépett hozzá, és belekarolt. – Hát ezt a tájat 
nem embereknek szánták, az biztos. – Acacia megborzongott. – Kezdek 
ideges lenni, és nem tudom, miért. Nem szenvedtünk súlyos veszteségeket... 
idáig.
– Idáig?
– A mai éjszaka az utolsó alkalom póttagok felvételére. Holnap és 
holnapután bevetik a nehéztüzérséget. Érzem.
Alex elgondolkozott. – Nincs rá valami mód, hogy csökkentsük a kár 
nagyságát?
– De igen. Nem szabad hibáznunk. Láttad, milyen könnyű hibát elkövetni. 
Túl sok mód van a halálra ebben a Játékban. Gondold csak meg, hogyan 
vesztettünk idáig embereket? Fejtörő játékok, szörnyek, természeti 
katasztrófák, lövések...
– Tudod, ez nem hangzik úgy, mint a régi Cas. Hova tűnt a bátor lány?
– Eltűnt. A fenébe is, tudom, hogy furcsán viselkedem, és magam sem 
értem. – Odébbrúgott egy kavicsot, szemei követték, ahogy végiggurul az 
úton, majd eltűnik annak szélén; nem leesik, hanem hirtelen eltűnik a ködös 
szakadék hologramillúziójában.
– Figyelj csak! Mi van akkor, ha megígérem, hogy ma este kapsz valami 
meglepetést?
– Gary, mondtam neked, hogy ennél tovább ne menjünk. Eddig is volt már 
elég baj.
– Nem gondolok én semmi rosszra. Csak egy kis ártalmatlan szórakozásra.
– Ártalmatlan, mi? Szórakozás? Mit forgatsz az agyadban?
– Mindent, csak...
– Csak?
– Csak azt nem, hogy továbbmenjünk, ha már ezt a kifejezést használtad. 
Olyan messzire mehetünk, amilyen messze jutottunk, nem igaz?
A lány ránézett. – És mi lesz Tonyval? Ha egyedül maradunk, és nem 
visszük túl messzire a dolgokat, attól még lehet, hogy dugunk.
Megrázta ez a szó. Alex elgondolkodott. – Igazad van. Oké, akkor vagy 
nem maradunk egyedül, vagy hagyjuk, hogy a dolgok a maguk ütemében 
történjenek meg. Ehhez mit szólsz?
– Hát ez nem valami egyenes válasz, Gary...
A csapat hirtelen megállt. Az ösvény felett két méterrel húzódó 
sziklapárkányon egy karcsú, sötét bőrű nő állt. Alexnek először Millicent 
jutott az eszébe: a rövid, göndör haj, a manökenalak és a bőrszín nagyon 
hasonlított. De ez a nő legalább harminc centivel magasabb volt, mint az 
alacsony Millicent és Millie soha nem állt volna ilyen kihívó pózban.
Szarvasbőr csizmát, rézcsatos, bézsszínű bőrnadrágot, és a bézsszínű blúz 
felett piros mellényt viselt. Bal oldalán az övbe egy tőrt tűzött. A hátizsákot 
úgy tartotta a hátán, mintha üres lenne. Csípőre tett ököllel, szétterpesztett 
lábakkal, kihúzott háttal állt a párkányon. Alex gyönyörűnek találta. 
Automatikusan füttyentett.
– Hát ez meg kicsoda? – kérdezte Acaciától.
– Azt hiszem, láttam a Játékosok kiválasztásán, de se a nevére, se a 
rangjára nem emlékszem.
A magas nő leugrott a sziklapárkányról. Egy parányi megcsúszás rontott a 
tökéletes landoláson. Chester üdvözölte a lányt. – Holly Frost, ha nem 
csalódom.
– Talált, szerelmem. Másodosztályú Tolvaj, elsőosztályú Varázsló, és 
egyébként egy csodálatos nő. – Összecsapta a csizmáját, hogy leverje róluk a 
port. – És úgy tűnik, hogy éppen a megfelelő pillanatban érkeztem. Mi történt 
a csapat jókedvével? Ez nem a zombik május elsejei felvonulása. Nem látok 
egyetlen vidám arcot sem. A fenébe, inkább egy másik csapathoz 
csatlakozom... – Megfordult, úgy tett, mintha elmenne, aztán visszanézett a 
válla felett, és ravaszul elmosolyodott.
– Másrészt viszont, mivel nyilvánvaló, hogy itt senki nem veszi fel velem a 
versenyt, talán mégis ittmaradok, összegyűjtők néhány pontot, és elcsábítom 
valakinek a fiúját...
A többi Játékos egy szót sem szólt, bár néhányan megdöbbenésükben 
kinyitották a szájukat. Aztán Mary-em félrelökte Bowant az útból, és 
odakacsázott Hollyhoz. Úgy nézett fel rá, mint ahogy robbantócsapat néz a 
lebontásra ítélt felhőkarcolóra.
– Azt hiszed, hogy menő vagy, seprűnyél?
– Biztos vagyok benne, nagyi.
Mary-em néhány másodpercig némán dobolt a derekán, majd ráncos arca 
szélesen elvigyorodott. – Itt az idő, hogy friss húst kapjunk. Ezek a nyámnyila 
alakok teljesen el-anyátlanodtak. Gondolod, hogy fel tudod rázni őket egy 
kicsit?
– Legalább megpróbálom.
– Akkor jó. – A törpe nő keményen megrázta a feléje nyújtott kezet. – 
Mary-em a nevem, de azért hívhatsz Mary-emnek.
– Oké. – Holly Chesterre nézett. – Te vagy a férfi. Indítsd meg a csapatot!
Henderson rosszkedve ellenére elmosolyodott, és újult erővel adta ki a 
parancsot. – Rendben van fiúk, lányok. Hallottátok a hölgyet, tehát indulás!
– Azt akarom, hogy mellettem jöjjön – mondta Mary-em. Rámeredt 
Bowanre. – Miért nem csípsz fel magadnak egy másik tyúkot, fiacskám? – 
Magához húzta Hollyt. – Remélem, tudsz énekelni, különben a frászt fogod 
kapni tőlem.
Holly hátbavágta. – Ismered a Friar Malonet?
A hangulatuk fertőzőnek bizonyult. Hamarosan az egész csapat fürgén 
menetelt és a régmúlt ügyetlen Játékosának szerencsétlen életéről énekelt.
– Keresztül a mezőkön, keresztül a városon,
Mind a tisztán, mind a poroson,
Ment Friar Malone, a bátor, istenfélő Pap.
Hetedhét határon át,
Forgatta csatabárdját,
Közben azt kiáltotta: pusztuljanak az élőhalottak!
Alex észrevette, hogy Acacia is felenged merevségéből, és ennek nagyon 
örült. Úgy tűnt, hogy minden visszatért a rendes kerékvágásba, az útjuk 
sikeres lesz és...
Hogy feledkezhetett meg Rice-ról? Hiszen itt semmi sem valóságos: sem a 
hegyek, sem a köd, sem a mellette lépkedő lány melegsége, sem az előbb 
érzett boldogság. Azonban Rice valódi; Rice megkötözött holtteste valódi.
A Játékosok azonban vidáman énekeltek:
– De a parázna lidérc megtalálta őt,
És barlangjában megfojtotta őt,
Így halt meg Friar Malone, a bátor Pap.
Most szelleme a vidéket járja, Hercegnő barátnője hiába várja, Közben még 
mindig azt kiáltja: pusztuljanak az élőhalottak!
Azonban Rice halála valódi volt, és Griffin megfogadta, hogy nem fogja 
többé elfelejteni.
Az ösvény kivezette őket a hegyek közül, kijutottak a gránittömbök 
szorításából. Egy éles kanyar után Griffin és Acacia megpillantották a 
homokdűnéket és az óceánt.
Acacia füttyentett egyet, és Alex érezte, ahogy a lány megszorítja a kezét. 
A Játékosok megálltak, és szétszóródtak.
A lejtő alján egy félkör alakú öböl terült el. Valamikor igen mély lehetett. 
A fémből épített barakkok a Haditengerészet szerelőinek szolgálhattak 
otthonul. A dokkok szárazon, az épületek lepusztulva álltak, a kikötőben a 
vízmagasság nem lehetett több két-három méternél.
A vizet csónakok, csónakdarabok, katonai, kereskedelmi repülőgépek és 
egyéb gépezetek roncsai borították. Távolban a vízből félig kilátszó szögletes 
formák elsüllyedt luxus óceánjárók orrtőkéi lehettek. Az egyik katonai 
repülőgép orrára egy cápa kitátott száját festették, a többi gépen kifakult vörös 
nap, a japán hadsereg jelvénye látszott. Sőt az egyik hajóra – a tíz méter 
hosszú jármű a gerincén állt a szárazdokknak támasztva – horogkereszt volt 
festve.
A gyilkos egy nagy repülőgép mellett haladt el, amikor Rice és a semleges 
illat felé tartott. Melyik Játékos szentel túl nagy figyelmet az elsüllyedt és 
összetört repülőgépeknek? Az egyetlen probléma csak az volt, hogy minden 
Játékos a kikötőt bámulta, kivéve Griffint, aki hasztalan figyelte őket.
– Mi a fenét keres egy náci őrnaszád a Csendes-óceánon?
– morogta Holly Frost Acaciának. Chester Maibanggal értekezett. – Mi is 
szeretnénk hallani
 – mondta Acacia az Osztagparancsnoknak. Chester egyetértése jeléül 
bólintott. – Rendben van.
Gyertek ide! – A Játékosok az Osztagparancsnok köré gyűltek, aki 
megbökte Kasant. – Te jössz.
Kasan Maibang bólintott. – Hallottam már erről a helyről, de még sohasem 
láttam. És Ön, Lady Janet?
A kis szőke hajú lány először bólintott, majd megrázta a fejét. – 
Tulajdonképpen nem láttam, de azt hiszem, hogy ezen az úton vittek a 
missziós házba. Tudják, az emberáldozat miatt.
Kasannak sikerült egyszerre vészjóslóan és rejtélyesen mosolyognia. – Azt 
hiszem, a hölgynek igaza van. Az az igazság, hogy ez a hely bűzlik a Gonosz 
illatától, az ellenségeink illatától. Ez az Elveszett Szállítmány Tengere, ahová 
ellenfeleink elterítik az európai szállítmányokat és kirabolják a járműveiteket.
– Nézzük meg közelebbről ezeket az épületeket – adta ki a parancsot 
Chester. – Aztán... Mi a baj Fortunato?
McWhirter a fejét rázta, ahogy a kikötőt vizsgálgatta. – Ezek valahogyan...
– A hajók és a repülőgépek? Többségük hologram. Miért is ne? Hiszen 
nem szerezhetjük meg őket. Szerintem egy vagy két igazi utánzat lehet csak 
köztük – mondta Chester, és az órnaszádra mutatott. – Mint az a náci hajó. 
Szemet szúr, igaz? Csaknem könyörög, hogy kutassuk át. Másodiknak majd 
odamegyünk. Persze nagyon óvatosan.
Gina odalépett a férfihoz. – Veszély leselkedik ránk, Ches?
– A fele pontodat felteheted rá. Ahogy leértünk, két csapatra fogunk 
oszlani. Az egyik csapat bemegy, addig a másik őrködik. – Hollyra nézett. – 
Nos, hölgyem, talán túl hamar kerül sor a próbatételre. Felkészült?
A lány nem szólt egy szót sem, csak mohón megnyalta az ajkát. Mary-em 
úgy mozgott, mint a sajtkukac.
Alex oldalba bökte a társát. – Úgy látszik, Mary-em megfelelő társra talált.
– Hát majd meglátjuk – válaszolta Acacia.
A Játékosok leözönlöttek a hegyoldalból. Griffin enyhe meglepetéssel 
tapasztalta, hogy a lejtő valódi. Furcsa, de jobban zavarba jött, mintha minden 
illúzió lett volna. Feltekintett a hegyekre, amelyeken átkeltek, és azon 
gondolkozott: Mi volt ebből valódi? Nem tudott válaszolni.
Nyugtalansága feloldódott, ahogy a hegyoldalon botladozott lefelé és csak 
egy hajszál választotta el a legurulástól. Mögötte S. J. bukfencezett egyet. 
Felpattant, lesöpörte a piszkot a hajáról, és megigazította a hátizsákja szíját. – 
A mindenit, ez aztán a jó szórakozás! – Félig visszafutott az emelkedőn, majd 
újból lebukfencezett és keljfeljancsiként pattant fel.
Amikor mindenki leért, Chester beosztotta az embereket. – S. J., Olivér, 
Panthesilia, Zöldfülű, Sötét Csillag és... Holly Frost. Ti velem jöttök. És 
Maibang is. A többiek itt maradnak Kibugonaijal és Lady Janettel. Indulás!
– Rendben van – mondta halálosan komoly képpej Holly. Szemei 
ragyogtak, ahogy megrohamozták a dokk mellett sorakozó régi épületeket. 
Holly és Griffin voltak a legmagasabbak a csoportban, és így Holly magától 
értetődően a férfi mellé sodródott. – Te vagy a Zöldfülű – mondta a lány 
elismerően. – Láttam, ahogy leszúrtad a Nibeket. Nem is volt olyan rossz.
– Csak a látvány miatt. Téged Hollynak hívnak, ugye? Ez itt Panthesilia.
Acacia enyhén kihívóan mosolygott Hollyra. – Ez az első nagy futamod?
– Az első „első futamom". Idáig biztos pontszámokért játszottam. – A 
magas lány észrevette, hogy Acacia Griffinhez simul és hangosan felkacagott. 
– Nem kell ilyen kisajátftóan fellépni, drágám. Még el se döntöttem, hogy 
akarom-e őt.
Acacia nem tudta eldönteni, hogyan reagáljon a megjegyzésre. – Légy 
szíves, értesíts, ahogy eldöntötted – mondta végül.
– Te fogod másodiknak megtudni. – Holly felvillantotta hófehér, szabályos 
fogsorát, majd lábujjhegyre állva vizs-gálgatta a csapat többi tagját.
– Nem tudom, hogy miért – mondta Acacia lágyan Alexnek –, de azt 
hiszem, kedvelem őt. Vagy nem. Vagy az egyik, vagy a másik.
– Tudod mit imádok benned? A félelmet nem ismerő önbecsülésedet.
A Játékosok két csoportban közelítették meg a dokkot. Bowan, a Fekete 
„Veszélyt Felfedő" varázsigéje zöld fényt mutatott. Semmi nem fenyegette 
őket, kivéve... kivéve az elkorhadt fából áradó passzív veszélyt, amin 
lépkedtek.
Az évek nem bántak kesztyűs kézzel sem a fából és betonból épített 
dokkal, sem a kunyhókkal, sem pedig a faépítményekkel. Griffin azonban 
észrevette a szabálytalanságot. Minden kötél és minden kábel takaros kötegbe 
volt rakva, készen álltak a használatra, és mégis korhadásnak indultak. A 
csörlőgépek rozsdamentesen, beolajozva, fényesre súrolva sorakoztak. Egy 
szegecselt fémtartályon frissen mázolt betűkkel ez a felirat állt: KEROZIN.
– Chester, ez a dokk nem elhagyatott.
– Tudom, Zöldfülű! Tartsuk nyitva a szemünket, hátha a tulajdonosok 
visszajönnek. És tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy vajon miért nem 
állítottak őröket. Közben... mi az az épület?
Nem kellett odamutatnia. Mindenki észrevette azt a bizonyos fémbarakkot. 
Mintha előző nap építették volna. A fém ragyogott a napsütésben. A 
bejáratához vezető pallókat újakkal cserélték ki.
Gina egy újabb „Veszélyt felfedő" varázsigét mormolt. Semmi.
Az első csapat bement. A többiek minden lehetséges eseményre 
felkészülve a bejárat mellett csoportosultak.
A főhadiszállás épületébe léptek be, amelyet adminisztrációs célokra 
használhattak. Fából készült falak bontották kisebb egységekre az épületet. A 
fülkék nagyrésze eltűnt. Az íróasztalok az egyik fal mellett sorakoztak. A 
kávéscsészék, papírok, hamutálcák még mindig az asztalokon feküdtek, egy 
részük piszkosán, másik részük tisztán. Az asztalokat vastag porréteg fedte. A 
betonpadló olyan benyomást keltett, mintha nem is olyan régen söpörtek volna 
fel.
A padló tele volt... különféle dolgokkal. Mintha gyerekek játszottak volna 
tanári felügyelet nélkül – gondolta Griffin. A betonba nagy mintákat 
karcoltak: a dokkok és a partszakaszt zöld, az öbölbeli repülőteret barna 
festékkel ábrázolták az ismeretlenek. Tucatnyi, torz, gumókból, tökből és 
fából készült figura feküdt a padlón. Óriási választék volt játékhajókból és 
repülőgépekből. Nagy részük bambusztörzsű, tökből kivájt kabinú, 
levélszárnyú durva utánzat volt, de egy részük úgy nézett ki, mint a 
játékboltban vásárolt makettek, amelyeket a haditengerészet és légierő tisztjei 
használnak. Gyertyák, tiszta abrosz, friss virág, marhahús és löncshúsból álló 
„asztali áldozat" volt szépen elrendezve a legnagyobb íróasztalon, amelyet 
négy szék vett körbe.
– A Cargo kultusz Varázslójának műhelye – mondta Holly Frost. Ha 
megszentségtelenítjük ezt a helyet, akkor ezzel súlyos csapást mérünk 
ellenfeleinkre.
– Igen – értett egyet Chester. – Maibang, mit ajánlasz...? Felejtsd el inkább. 
– Odament a bejárati ajtóhoz, és kikiáltott: – Margie!
– Igen, Chester!
– Nézd meg, hogy van-e benzin a kinti tartályban. Keress egy kannát, és 
töltsd tele. Vidd magaddal'Eamest. A többiek pedig tépjék fel a pallókat 
tűzifának. Egy nagy fenét fogjuk megszentségteleníteni, inkább felgyújtjuk ezt 
az egész szeméttelepet!
– Chester?
– Igen, Zöldfülű.
– Nincs szükségünk örömtűzre, hogy észrevegyenek minket.
– Tudom. Tüzet gyújtunk, de mielőtt elmegyünk, el is oltjuk majd.
Olivér és Sötét Csillag az íróasztalokat kutatták át. S. J. máglyát rakott a 
bejáraton keresztül beadott fából. Tony az épület végében nézelődött. – 
Chester, két rekesz Coca-Colát találtam.
– Tegyél félre minden Játékosnak egy üveggel, és törd össze a többit – adta 
ki Chester a parancsot. Tony a pisztolya agyával kezdte összetörni az 
üvegeket.
Eames és Margie három nagy kanna benzinnel tért vissza. Margie örömmel 
adta át a nehéz kannát Griffinnek, aki a benzint a festett kikötőre és 
repülőtérre öntötte.
Nem érzett benzinszagot.
Rálöttyintett a kezére néhány cseppet és megszagolta. Semmi. Megízlelte a 
nyelvével.
Víz?
Felnézett... és fél tucat Játékos nézett rá felháborodva. Griffin folytatta a 
„benzin" kiöntését. Hülyén érezte magát. Hát persze, hogy az Álompark nem 
engedi meg, hogy tüzet gyújtsanak az „A" Játékterűlet kellős közepén. A tüzet 
majd hologram fogja ábrázolni.

*

A náci hajó feloldásán dőlt a partnak. Chester csapata figyelmesen 
nézegette. A többi Játékos tízméteres távolságban várakozott. Fegyelmezett, 
jól összeszokott csapatot alkottak. A hajó nem tűnt valami stabilnak.
– Az orrtőke – mondta S. J. – Fogadok, ha valaki felsegítene, akkor az 
orrtőkénél találnék egy kötéllétrát, és...
– Nincs rá semmi szükség – szakította félbe Chester. – A hajó közepe tele 
van kapaszkodókkal. Azonnal előre mehetsz, ahogy átvizsgáltam a hajót. – 
Széttárta a karját és imádkozott.
Griffin inkább a többieket figyelte, és nem a smaragdzöld tűzijátékot. 
Valaki más sem figyelt oda.
Sötét Csillag úgy tett, mintha Chestert figyelné, miközben a lábával 
dörzsölte a földet. Alex figyelmesen nézte lassú, alig látható lábkörzését. Úgy 
tűnt, mintha egy cigarettacsikket akarna eltaposni. Aztán a lány az egyik 
lábára helyezte az egyensúlyát, összekulcsolta a kezét a háta mögött, és 
kifordított öklét le-föl lóbálta.
Alex hátralesett. Bowan feszülten figyelte a lány mozdulatait. Akkor ez 
valami jelzés. De mit jelezhet?
Amikor a zöld fény elhalványodott, S. J. felmászott a fémkapaszkodókon a 
fedélzetre. – Minden rendben, admirális úr – jelentette, és eltűnt a szemük 
elől. Sötét Csillag mászott fel negyediknek, míg Griffin szándékosan 
utolsónak maradt.
– Egy pillanat – suttogta Acaciának. Feltűnés nélkül odasétált, ahol idáig 
Sötét Csillag állt. Bár a kontúrjai elmosódtak, mégis egy hatalmas lábnyom 
Játszódott a földön. Alex alig bírta visszatartani magát, hogy fel ne szisszenjen 
meglepetésében.
Közvetlenül Acacia után mászott fel, és leplezetlenül élvezte a lány 
ruganyos hátsófelének látványát. A lány felsegítette a fedélzetre, mire ő 
félrehúzta.
– Acacia, te miért rejtenél el egy nyomot? – Mivel Acacia meglepettnek 
tűnt, ezért más szavakkal megismételte a kérdést. – Azt akarom mondani, 
hogy látsz egy jelet, ami veszélyt jelenthet az egész csoportra nézve, akkor 
lenne valami ésszerű indokod arra, hogy ne mutasd meg a többieknek?
A lány töprengett egy darabot. – Nos... ezzel csökken-teném a többi játékos 
életben maradási esélyét. Tehát kevesebb emberrel kéne osztozkodni a csoport 
bőnuszpontjain. Persze csak ha nyerünk.
– Hm... ez minden?
– Nos, ha te vagy az egyetlen, aki tudja, mi fog következni, akkor jobb 
esélyekkel készülhetsz fel az akcióra. Jó teljesítményt nyújthatsz, amikor 
elszabadul a pokol. Azt hiszem, te is tudod, hogy a Játékosok különleges 
bonusz-pontot szavaznak meg a Legjobb Játékosnak. Aztán lehet pontot 
szerezni a bátorságért...
– És nincs semmi financiális indítéka?
– Közvetlenül nem. Ha elég pontot gyűjtöttél össze ahhoz, hogy 
Játékmester vagy Osztagparancsnok legyél, akkor elkezdhetsz pénzt keresni. – 
A lány szavai ki nem mondott kérdést rejtettek.
– Majd később elmondom. Csak tartsd nyitva a szemed egy nagy majom 
miatt.
– Hogy micsoda?
Olivér odalépett hozzájuk. – Gyertek, srácok. Melegszik a helyzet.
Acacia megpaskolta Olivér arcát, ujjai a férfi háromnapos borostáiba 
ütköztek. – Félelmetesen harciasnak látszol, amigo. Fogadok, hogy Gwen oda 
van érted.
Olivér játékosan lesöpörte a lány kezét. – Gyertek – mondta vigyorogva. 
Követték a harcost a kabinba, ahol a legtöbb Játékos serényen kutatott. Griffin 
észrevette, hogy Sötét Csillag gyakran pillant ki aggódva az ablakon.
A kabin hátsó felében az acélajtó nyitva állt, szűk fémlépcsők vezettek le a 
sötét hajófenékbe. Maibang bukkant elő a homályból, mögötte Chester jött.
– Azt hiszem, találtunk valamit – mondta az Osztagparancsnok, egy 
papírtekercset lóbálva. – Az egyik gép mögé csúszva találtuk. – Lesöpörték a 
port és apró fémszilánkokat az asztalról, majd ráterítették a papírlapot. Chester 
felhúzta a szemöldökét. – Egy térkép...
S. J. Chester és az asztal közé dugta a fejét, apró barna szemei felcsillantak. 
– Ilyen térképet a légifelderítők használnak, főnök.
Most az egyszer Hendersqnt nem zavarta Waters lelkesedése. – És mi a 
jelentősége?
A Mérnök megfordította a térképet, megvizsgálta a hátulját, majd 
visszafordította. – Nem látok rajta semmilyen jelet...
Chester ujjai egy folyót ábrázoló vonalat követtek. A térkép hegyes vidéket 
ábrázolt, minden bizonnyal Új-Guineát. – Figyelemelterelés – dünnyögte. – 
Lát valaki valami érdekeset ezen a térképen?
Alex gondosan tanulmányozta a térképet, feltételezte, hogy a szürke és a 
fekete szín dzsungelt és síkságot jelent. – Van itt egy tízforintos nagyságú üres 
folt a hegyek között.
Chester rátekintett az egyenetlen vonalak közepén elhelyezkedő világos 
foltra. – Lehet, hogy valaki leöntötte kávéval? Vagy vízzel?
Alex könnyedén végighúzta ujját a felületen. – Nem. A papír teljesen sima. 
Szerintem ez egy nyom.
Henderson őszinte csodálattal bólintott. – Szerintem igazad van. Nos, ha ez 
egy nyom, akkor... – Szünetet tartott és megvakarta háromnapos borostáját az 
állán. – Ha a Kiváló Ellenségeink nem szeretik, ha kiejtjük nevüket, akkor 
talán azt sem szeretik, ha megtalálják Őket. A láthatatlanná tevő varázsige 
visszafelé sülhet el egy fényképfelvétel esetében, és ilyen üres foltot 
eredményezhet.
Acacia még mindig nem ocsúdott fel. – De mit keres ez egy német hajón?
Chester leintette. – Vizuális kontraszt. Elmondja, hogy hová menjünk. 
Aztán mélyebb összefüggése is van a dolognak. Német kémrepülőgépek és a 
magasból készített felvételek hasznosnak bizonyultak volna a második 
világháborúban. Csak a megfelelő technológia hiányzott. Kasan, felismered 
ezt a területet?
Az alacsony bennszülött hümmögött egy darabig, aztán bólintott. – Nézz 
ide, effendi! Itt van egy nagy víztükör. Ez beleillik abba, amit Lady Janet 
mondott el nekünk.
– Jó, jó. Hol van ez a terület?
– Hm... azt hiszem, hogy itt kell lennie egy vulkánnak is, de nem találom. 
Valószínűleg az üres foltban lehet.
– Valószínűleg? – kérdezte kételkedve Chester.
– Ne várjál túl sokat egy egyszerű bennszülött kísérőtől, kimo sabe – felelte 
Maibang udvariasan. – Bízz bennem. Itt kell lennie. És ha... mivel itt van, ez 
azt jelenti, hogy félnapi utat kell megtennünk a part mentén, a szárazföldön.
– Kitűnő. Végre jutunk valahová. – Chester felnézett a térképről, aztán 
összehajtotta és a hátizsákjába tette.
Holly Frost beleszagolt a levegőbe. – Dobj be egy varázsigét, Nagyfőnök. 
Itt valami bűzlik.
– Első osztályú varázsló vagy, rajtad a sor.
– Hát akkor vágjunk bele. Hallgassatok meg istenek az égben! – Erélyesen 
akarta széttárni a karját, de a hátizsákja lebillent és meg kellett igazítania. A 
lány egyáltalán nem jött zavarba. A „Veszélyt Felfedő" varázsige kántálása 
után zöld felhő borította be a lányt. A felhő egyik széle bíborvörösben játszott.


21. A Haiavaha 


A hangulat azonnal megváltozott a kabinban. Olivér kapott elsőként a 
kardjához. – Szerintem itt az idő, hogy eltűnjünk – mondta, miközben kinézett 
az ablakon.
– Igazad van – mondta Chester. – Először a nők és az Osztagparancsnok. – 
Három ruganyos lépéssel már ki is jutott a kabinból. – Siessetek, emberek – 
szólt vissza, és máris a létrához lépett. – Látom, hogy valami nagydarab állat 
közeledik.
A többi Játékos gyorsan követte. Sötét Csillag elszántnak és izgatottnak 
tűnt, és ez valahogy zavarta Alexet. Félrehúzta Acaciát. – Készülj fel. 
Emlékezz vissza, mire figyelmeztettelek.
– A nagy majomra? Majmocska, majmocska – vigyorogta a lány és 
előhúzta a kardját. – Hozzál elém valamit és én belemerítem pengémet. Nem 
érdekel, ha az a majom maga King Kong.
Természetesen ez volt Griffin első gondolata is. – Ugye nem támad ránk 
King Konggal?
– Hagynom kéne, hadd izzadjál. Hogy tehetsz fel ilyen kérdést? Hát persze, 
hogy nem King Kong jön ott. Hiszen ez itt Új-Guinea és nem a Koponya-
sziget. Teljesen más legendakör.
– Csak kérdeztem. – Alex Olivér után mászott le a létrán. Ahogy lábát a 
szárazföldre tette, egyből megérezte a dübörgést. Segített Hollynak leszállni, 
aki szorosan mellette érkezett le.
– Általában magam is boldogulok, szépfiú, de a te esetedben majd...
A férfi érezte, ahogy a nő arca megmerevedik. – Mi a szent szar? 
Zöldfülű...
Alex hátraperdült, és nem kapott levegőt. Kétszáz méterre tőlük egy 
könnyű repülőgép darabokra esve zuhant vissza a vízbe. A vízszint 
felemelkedett, mintha dagály lenne és a hullámok megrázták a dokkot. Egy 
hang – amelyet a csontjaikban éreztek először, majd kisugárzott az egész 
testükre és amelyben vadállati morgásra ismertek – egyre hangosabb lett, míg 
megfájdult tőle a fülük. Megpillantottak egy sötét, emberszabású alakot, 
ahogy kiemelkedik a vízből, majd visszasüllyed egy oldalára billent óceánjáró 
mögött. Az óceánjáró megremegett és az összeroppanó fém sikoltása töltötte 
be a levegőt.
Olivér Chesterre pillantott. – Mit gondolsz, Ches? Hogyan birkózunk meg 
ezzel a lénnyel?
Az Osztagparancsnok összeráncolt szemöldökkel tekintett a hajóroncsok 
mögé. – Még azt se tudjuk, mivel állunk szembe. Csak annyit tudunk, hogy ez 
a dög nagyon erős. – Erősen megszorította Gina kezét, hogy a lánynak 
megrán-dult az arca. – És dühös. Kedvesem, mennyi időnk van ta-karodóig?
A lány felemelte csupasz csuklóját. – Nincs órám.
– Körülbélül ötven perc – válaszolta Griffin.
Chester elgondolkozott. Aggódónak tűnt. – Nem akarok ma éjszaka ennek 
a dögnek ugrani. Mindannyian fáradtak vagyunk egy kicsit és szerintem ennek 
Lopez is tudatában van. Hát akkor meglepjük őt és megfutamodunk.
Bowan, a Fekte nem tudott uralkodni dühén és odébblökte Olivért, hogy 
tiltakozzon. – Mit értesz azon, hogy „megfutamodunk"?
Chester hangja felcsattant. – Miért, mit kéne alatta értenem Bowan?
– Nem hiszek a fülemnek. Most másodszor fordítasz hátat a kihívásnak, 
Henderson. Ez nem fog jól kinézni az életrajzomban.
– És hogyan nézne ki a tömegmészárlás áldozatai közötti részvétel?
Sötét Csillag Bowan mellé sompolygott és azt mondta: – Lehet, hogy szer-
inted nem bírunk el ezzel a szörnnyel, de szerintem igen. – A többiek felé 
fordult. – Ti mit gondoltok? Mit szóltok egy gyors szavazáshoz?
– De nagyon gyors legyen – mondta Chester. A lény feléjük gázolt és fehér 
tajtékot hagyott maga után. Bundájából patakzott a víz. Kisebb volt, mint a 
King Kong, de sokkal nagyobb, mint az ember. Úgy nézett ki, mint az 
emberszabású majom és a vaddisznó keveréke, vaddisznószerű apró 
szemekkel, orral, és előreálló fehér agyarakkal. Nedves bundája feketének, 
míg a fején és vállain növő száraz szőrzet vörösbe játszónak tűnt élénk 
narancssárga és sárgásfehér csíkokkal. Aránytalanul hosszú karjai voltak; 
mancsai nem látszottak ki a vízből, ahogy feléjük tartott. – Nem maradt időnk 
a habozásra – mondta Chester. – Én azt mondom, fussunk.
Olivér idegesen toporgott. – Sajnálom, Chester, de most Bowannel értek 
egyet.
– Oké, Gwen?
Gwen némán átölelte Olivért. Mozdulatával már válaszolt is a kérdésre.
– Rendben van, és a többiek?
Griffin döntött. – Kövessük az Osztagparancsnokot. Fussunk, de azért néha 
pillantsunk hátra. Hátha megtudunk valamit.
– Egyetértek – mondta Margie. Owen bólintott.
S. J. nagyon boldogtalannak tűnt, az egyik kezét a szája elé emelte, barna 
szemei körbe-körbe jártak, míg végül Chester mellé lépett.
Ez a fiú tud valamit, gondolta Griffin. Elkapta Acacia tekintetét és 
magához intette a lányt. Acacia összeszorította a fogát, de odalépett hozzá.
Holly Fros száraz mosollyal figyelte Griffint. Agya fogaskerekeinek 
kattogása szinte kihallatszott. Végül Chester mellé lépett, aki elismerően 
bólintott.
– Rendben van, emberek – mondta az Osztagparancsnok –, nincs idő 
taktikázásra. Döntsetek. – Eames Bowanékhez csatlakozott, Tony pedig 
Chesterékhez. Acacia megpróbált a fiú szemébe nézni, de az rá se hederített.
Mary-em elbűvölően mosolygott. – Általában imádom a bunyót. Azonban 
most inkább a haverjaimmal tartok. – Belekarolt Griffinbe és Hollyba.
Chester gyorsan megszámolta őket. – Oké, leszavaztunk, Bowan.
A fekete köpenyes figura megragadta Chester karját és azt mondta: – Hadd 
próbálkozzam meg egy varázsigével, Chester! Kérlek! Addig te elindulhatsz a 
többiekkel.
Chester a közeledő szörnyre koncentrált. Váratlanul bólintott, – Próbáld 
meg, de gyorsan. – Felemelte a hangját. – Nincs sok időnk, emberek. Gina, 
gyújtsd fel a fémbarakkot. A többiek induljanak előre.
Bowan az öböl felé fordult. Mélyeket lélegzett, felkészült, majd széttárta 
karját.
Gina az istenekhez fohászkodott. Láng csapott ki a botjából. A 
Főhadiszállás épületének ajtajaiból és ablakaiból lángok csaptak ki.
Bowan szenvedélyes hangon kántálta:
– Sötétség Istenei, ti vadak és kíméletlenek, Szabadítsátok ki a Gonosz 
fogságából hű hívetek, Pusztítsátok el ezt a majmot, bárki fia is legyen, És 
adjátok át összes erejét nekem!
Ahogy meghallotta az utolsó sort, Chester felkapta a fejét. – Mi a...?
Zöld dicsfény vette körbe Bowant. Zöld fénysugár tartott a pusztítás 
lándzsájaként a szörny felé. A szörny vicsorogva legyintett fekete karmú 
öklével. A fénysugár az arcának csapódott és...
Lángnyelv csapódott vissza a lény testéről, mintha a zöld fénysugár benzin 
lenne. A Bowant körülölelő dicsfény zöldről sárgásfehérre változott. A 
Játékosok hallották, ahogy a tűz belobban, és Bowan egy hatalmas 
gyertyaláng közepén átkozódik.
Bowan kifogyott az átkokból. Kilépett a lángok közül és felfelé nézett a 
Játékosokra, akik a hegyoldalból figyeltek. – Chester?
Fakó fény ölelte körbe, még a köntöse is fehérnek tűnt, arca pedig még 
fehérebbnek. Mögötte a hatalmas tűz egy utolsó lobbanással kialudt.
– Segítened kell nekem, Chester! – kiáltotta.
A vaddisznó-majom végigsétált a dokkon. Bowan arca dühösen 
megrándult, de a lény úgy elment mellette, mintha a Varázsló nem is létezne.
Az Osztagparancsnok Bowanről a közeledő szörnyre pillantott. – Nincs 
időm rá, Bowan. Te már meg is haltál! Nézz csak magad mögé! – kiáltotta.
Ahol a láng belekapott Bowanbe, ott takaros hamuhalom emelkedett, néhol 
fekete csontok álltak ki belőle.
Sötét Csillag a meggyilkolt varázslóhoz akart futni, de Chester megragadta 
a karját. – Nem veszíthetlek el téged is. Indulj felfelé a lejtőn, a rohadt életbe!
A szörny egy lépést tett a Játékosok felé, majd nehézkesen a lángoló 
barakk felé indult, és eltűnt az épület mögött.
Chester szemei elkerekedtek, ahogy a füstfelhő rejtélyesen visszahúzódott 
az épület ajtajain és ablakain. A lángok elfeketedtek – elfeketedtek! –, 
elhalványultak, majd teljesen eltűntek, kormos foltokat hagyva a kidudorodó 
fémlemezen.
– Kétszeresen is rohadt életbe – suttogta Chester. – Hát ez nem semmi. Ó!
Belenyúlt a zsebébe és előhalászott egy könnycsépp formájú kristályt, 
amely olyan áttetsző volt, mint a tiszta jég és közepében egy vérvörös pók 
lapult. A szörnyre mutatott a kristállyal. – Hallgassátok meg istenek az égben! 
Nyomkövetőt kérek tőletek, hogy holnap reggel megtaláljuk ezt a 
szörnyeteget! – Az aurája erőltetetten felvillant, de a talizmán is kigyulladt és 
a pók lassan kezdett magához térni. – Megvagy – mondta vigyorogva a 
szörnynek és visszarakta a zsebébe a kristályt. – És holnap... – megfordult és a 
többiek után futott, rá se hederítve a haldokló Bowanre. A tejfehér tindalo 
kitárt karokkal kiáltotta:
– Átkozott legyél, Henderson! Ezért még elkaplak! Majd meglátod, te 
bolond...

*

Alex úgy kapkodta a levegőt, mintha túl sok időt töltött volna a víz alatt. 
Mellkasában a fájdalom csak most kezdett csitulni. Mary-em kétrét görnyedve 
köhögött, vörös arca még a szokásosnál is sötétebb volt. Az utolsó öt percben 
Mary-emet a csatabárdjánál fogva vonszolta maga után.
A szörny csak akkor hagyta abba üldözésüket, amikor a Játékosok többsége 
már teljesen kimerült. Henderson az oldalán feküdt a fűben és izzadt, poros 
ingujjával itatta le a verejtéket homlokáról. Gina mellette terült el, és behunyt 
szemmel lihegett.
McWhirter a fáradtság minden jele nélkül terítette le hálózsákját. Csak az 
istenek tudhatják, honnét szedte rengeteg energiáját. Egész úton Alex előtt 
haladt, még mielőtt Griffinnek Mary-emet kellett volna támogatni.
S. J. a sarkain egyensúlyozott és szárazon öklendezett. Megrázta a fejét, és 
dühös pillantásokat vetett Sötét Csillagra. A köhögések szünetében halkan 
dünnyögött, és Alexnek nagyon oda kellett figyelnie, hogy megértse, mit 
mond a fiú. – Tudtam. Tudtam, hogy be kellett volna köpni ezeket a 
szemétládákat. Tudtam...
Griffinben felülkerekedett a szakmai öntudat. Bár a feje még mindig 
zúgott, feltápászkodott, és S. J.-hez ment. Waters ijedten pillantot fel a nagy 
fekete árnyék gazdájára.
Griffin ledobta magát a fiú mellé. Halkan és közömbösen beszélt. – Mondd 
el nekem vagy pedig Hendersonhoz megyünk.
– Mi-mire gondolsz? – próbált S. J. szánalomra méltóan tiltakozni.
– Ha én nem tudom kiszedni belőled, akkor majd Hen-derson fogja 
megpróbálni. Kémkedtél Bowan és Sötét Csillag után. Mit láttál?
Waters az esélyeket latolgatta. Griffin hagyott neki egy kis időt, majd úgy 
tett, mintha felállna.
– Várjál! Griffin, ha Henderson megtudja...
– Nem fogja. Akkor nem, ha nekem az igazat mondod.
– Ülj le, mielőtt valaki felfigyel! Griffin leült.
– Rendben van. Az első éjszakán mindenki az erdőben csajozott. Figyelj 
haver, egyszerűen nem volt más tennivalóm.
– Szóval beálltai kukkolónak. Követted őket. De miért őket?
– Szóval... mert Bowan olyan... úgy értem, ahogy viselkedik, felkelti az 
ember kíváncsiságát, hogy a nagy varázsló mit rejteget a nadrágjában. Sötét 
Csillagot pedig nem kell magyaráznom. Csak kíváncsi voltam rájuk. Tehát 
követtem őket.
– Csakhogy ők egyáltalán nem egymással törődtek. Elmentek a 
Játékterületnek arra a részére, ahol a szerelők a díszleteket állítják fel, 
kipróbálják a hologramokat és mindent kilestek. Én pedig őket lestem ki. A 
szerelők éppen egy nagy majmot szereltek össze és próbáltak ki. Láttam, hogy 
Bowan és Sötét Csillag suttogva tanácskozik, majd mindketten visszasiettek a 
daribi faluba. Azóta is ennek a lénynek a felbukkanására vártak. – S. J. 
felnevetett. – Azt hitték, hogy egy egyszerű King Konggal van dolguk.
Arca végre elvesztette beteges színezetét. Vállat vont. – Ez minden, 
becsszó. – Könyörögve nézett rá és Griffin hirtelen megsajnálta. – Kérlek ne 
mondd el Chesternek, jó? Becsületszavamra nem próbáltam csalni. Magányos 
voltam, és azt hittem, hogy jól fogok szórakozni. Kérlek!
Amit S. J. mondott, az beleillett az eddig kialakított képbe. És segített is. 
Griffin nyugtatóan veregette meg a fiú vállát. – Egy szót se fogok szólni. De 
azért ne üsd az orrod mások dolgába, jó? – A Mérnök olyan komolyan 
bólintott, ahogy csak tudott. Griffin felkelt, tett néhány lépést, majd újból 
ledobta magát a földre.
Acacia bizonytalanul tápászkodott fel és ült oda a férfi mellé. Alex 
megfogta a lány izzadtságtól nyirkos és hideg kezét. A lány arcán izzadtság és 
gyanúsan könnycseppekre emlékeztető nedvesség csillogott. Átkarolta a férfit 
és dühösen azt mondta: – Az istenit, Lopez ezért még benyújtja a számlát!
– A futás miatt?
A lány bólintott. – El tudod képzelni, hogyan fog filmen kinézni a 
menekülésünk? Most nem szeretnék Chester helyében lenni.
Mary-em arca elsötétült. – Miért, mit kellett volna csinálnia, Acacia? 
Láttad, hogy az a szőrös bunkó mit csinált Bowannel.
Acacia némán bámulta a lábujjait.
A csapat úgy nézett ki, mintha járvány söpört volna végig rajtuk. Alex 
formában volt, de ez még neki se tűnt jó szórakozásnak. A legrosszabb, 
legmegalázóbb az, hogy Lopez csak játszott velük. A szörny csak annyira 
közelítette meg őket, hogy ne hagyják abba a futást, de tartotta a távolságot, 
nehogy a Játékosok megforduljanak és felvegyék a harcot.
Henderson remegő kézzel hívta maga köré a Játékosokat, – Kasan! – 
bömbölte. Körbenézett és tekintete a kísérőjüket kereste. Kasan nehezen 
tápászkodott fel.
– Rendben van, Kasan. Mi volt ez?
A kis bennszülött egyik kezét a mellkasára szorította és mély levegőt vett, 
mielőtt válaszolt volna. – Fogalmam sincs, buana. Sok ilyen teremtményt 
ismerünk és...
– Akkor adok néhány tippet. Ennek a fickónak a bundája, a száraz 
felületeken tűzszínű volt. – Henderson zihálva abbahagyta, aztán folytatta: – 
Ropogósra sütötte Bowant, mikor kedves varázslónk az erejét próbálta ellopni. 
Aztán láttuk, hogy a tüzet visszaszívja. Ezek nem jó tippek? Az ereje a tűzben 
rejlik. Milyen tűzdémont szereztél te nekünk?
– Aha. Most már azt hiszem tudom, mi volt ez a lény. Népem legendája 
említést tesz...
– Hagyd a süket dumát, a fenébe is! – Minden fej Sötét Csillag felé fordult, 
aki összeszorított ököllel törölte ki a könnycseppeket a szeméből. – Csak azt 
szeretném tudni, hogy mi ölte meg Bowant?
Henderson figyelmeztetően tekintett rá, mire a lány dühösen harapott rá az 
ajkára.
Még Maibang is izgatottnak tűnt. – Azt kezdtem mondani, hogy van egy 
legendánk, amely talán erre a lényre illik. A Haiavaha...
– Baromira nem érdekel senkit a neve. Mi volt ez? – kérdezte szinte 
sikoltva Sötét Csillag remegő testtel. Chester két nagy lépéssel mellélépett és 
erősen megrázta a vállánál fogva.
– Te figyelj rám, kicsikém. Te és Bowan akartatok szembeszállni a lénnyel. 
Sőt, annyira hevesen léptetek fel, hogy már akkor kíváncsi lettem. Nem 
tetszett a dolog, és az sem tetszett, amikor Bowan megörvendeztetett minket 
az előre kiagyalt versikéjével. Nem hiszem el róla, hogy csak úgy kiráz a 
kisujjából egy ilyen varázsigét. Ugye érted, hová akarok kilyukadni? – A lány 
megpróbált elfordulni, de Chester ujjai kíméletlenül markoltak a vállába. 
Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy nincs semmilyen bizonyíték a 
kezemben. De isten engem úgy segéljen, ha nem fogod be a szádat és nem 
hagyod, hogy mi többiek úgy játsszuk le ezt a Játékot, ahogy le kell játszani, 
akkor személyesen gondoskodom róla, hogy Bowan, a Fekete mellé kerülj.
A többi Játékos zavarban volt. Sötét Csillag némán bólintott, miközben 
egyetlen magányos könnycsepp folyt le duzzadt, vörös arcán. Maibang 
udvariasan megköszörülte a torkát. – Hm... Ott tartottam, hogy népünk 
körében él egy legenda erről a teremtményről. – Chester elengedte a lányt és 
Maibang felé fordult. – Úgy tartják, hogy évszázadokkal ezelőtt az Embernek 
nyers húst kellett ennie és minden támasz nélkül kellett a sötét éjszakában 
aludnia. Mivel nem birtokolta a tűz titkát. A tüzet egyedül az istenek 
birtokolták, akik úgy tartották, hogy ezt a hatalmat nem bitorolhatják az 
emberek.
Chester ismét a Játékra koncentrált. – Egyáltalán nem égett tűz a Földön?
– De igen, és itt jön be a képbe a Szörny. A Földön csak egy helyen lehetett 
tüzet találni, és az a hely a szörnyűséges Haiavaha barlangja volt. Azt, hogy a 
szörny félisten-e, vagy csak az istenek házőrzője, senki nem tudja. Azonban 
míg az Ember a hidegben fagyoskodott, addig a Haiavaha részesült a meleg 
áldásában. És amíg az Ember csak a hajnalt várta, hogy megszabadítsa a 
sötétség fogságából, addig a Haiava-hának sikerült megszereznie egy darabot 
a napból és az világított a barlangjában.
– Nagyon sok bátor férfi halt meg, aki megpróbálta ellopni a titkot. Aztán 
egy éjszakán egy kutyát megvertek és kiüldöztek a faluból, mert 
megdézsmálta az élelmüket és megtámadta az egyik asszonyt. A "gazdája 
dühében azt kiáltotta a kutyának, hogy csak akkor jöhet vissza, ha jóváteszi 
bűnét. A kutya rábukkant a Haiavaha barlangjára, látta, hogy a szörny alszik, 
beosont és ellopott egy égő faágat. A szörny felébredt és üldözőbe vette a 
kutyát. A kutya tudta, hogy az életéért fut, bár az ág nagyon égette a száját. 
Azóta az éjszaka óta a kutyák nem tudnak beszélni. Azonban az a bizonyos 
kutya elmenekült, és elvitte a tüzet a faluba.
– És azóta az Ember is birtokolja a tüzet. Erre már magamtól is rájövök. 
Még ha ezzel a Haiavahával is van dolgunk, miért támadt ránk?
Maibang vállat vont. – Valószínűleg még mindig mérges.
Chester a könyökére támaszkodott és elgondolkozott. – És hogyan szívta 
vissza a tüzet?
– Legendáink erről nem tesznek említést.
– Akkor ebben az esetben... – A mosoly, mint pirkadás a sötét éjszaka után, 
bukkant fel Chester hosszúkás arcán. – A titok még mindig a barlangban 
rejlik, és el lehet lopni. Nagyszerű. Igazán kár, hogy a kutya nem tudott 
beszélni, miután visszaért a faluba. Bár akkor ti loptátok volna el. Maibang is 
vigyorgott. – Igen, szerintem is.
Az Osztagparancsnok nagyon elégedettnek tűnt. – Milyen jó, hogy 
nyomkövetőt tettem rá. Holnap üldözőbe vesszük a Haiavahát. – Felállt és 
kinyújtózkodott. – Na emberek, itt az idő, hogy tábort üssünk. Lopez bácsi 
hamarosan küld valami finom vacsorát. Szerintem kiérdemeltünk egy nagy 
lakomát. Mit szóltok hozzá?
A Játékosok bágyadtán hurráztak, majd nekiláttak a kicsomagoláshoz. 
Griffin leterítette hálózsákját, felfújta a matracát, majd lerogyott.
Egy másodperccel később feltápászkodott. Első a munka. Körbenézett, de 
senki sem figyelt rá. Megindult a fák felé. Acacia felnézett és meglátta őt. 
Pajkos mosoly jelent meg a lány arcán.
– Hé, nagyfiú! Ha vársz egy kicsit, akkor elkísérlek.
– Az erkölcsi érzékem tiltja, kedvesem. A veséim sürgetnek, és közönség 
előtt beragad a vízcsapom. – A lány nevetve bólintott és leterítette a 
hálózsákját a férfi zsákja mellé. Alex agyán forró gondolatok futottak át.


22. A  

„felvillanyozó" pizza rejtélye
Ahogy Griffin beért a fák közé, előhalászta a tárcájából és bekapcsolta 
rádió adó-vevőjét. – Központ – válaszolta egy éles hang.
– Kapcsolja a biztonságiakat. Bobbick. Itt Griffin. – Alex hátát egy fának 
vetette és megpróbált koncentrálni. Valahogy nehezére esett elfelejteni a fórét, 
a Haiavahát, és az „A" Játékterületen kívüli valós világra koncentrálni.
Bobbick hangjára volt szükség, hogy a két világot elválasztó hídon 
átjuthasson. – Hello, főnök. Tudom, hogy sok a dolgod. Elég kemény ez a 
játék.
– Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez játék. Figyelj, van valami 
újságod a számomra?
Bobbick elhallgatott, mire Griffin finoman rácsapott a készülékre. – Itt 
vagy még, Marty?
– Igen, itt vagyok. Csak valahogy nehezemre esik beszélni. Ajaj. Griff, 
biztos, hogy gyilkossági üggyel állunk szembe.
– Az istenit! – morogta Alex. Teljes súlyával a fának nehezedett és várt.
– Novotney megerősítette. Azt tudtuk, hogy fulladás okozta a halált, de 
fennállt annak is a lehetősége, hogy Rice megfázott és az orrlyukai el voltak 
tömődve. Te is tudod, hogy mindig szipákolt.
– Igen.
– Nos, az orrában nem találtak semmilyen váladékot, ami megnehezítette 
volna a légzést.
– Azt hiszem, a többit már magam is kitalálom. Valaki leütötte, 
megkötözte, betömte a száját, majd befogta az orrát, amíg meg nem fulladt. – 
Hirtelen a homlokára csapott. – Ó, a fenébe! Tudtam, hogy van valami, amire 
vissza akartam emlékezni. – Mi az?
– Múlt éjszaka. Az a rémálom. „Rendes, egyenes fiú volt." „Ő sohasem ült 
volna le." Ó, istenem, hát persze, hogy gyilkosság.
Bobbick zavarba jött. – Ö... nem vagyok benne biztos, hogy tudlak követni, 
főnök...
– Figyelj csak. Rice ledörzsölte a csuklóit. Tudtuk, hogy ellenállt. Akkor 
hogy a fenébe halt meg ülő helyzetben?
– Micsoda?
– Ülve. Ülve, a fenébe is! Hiszen ült. Ha leütötték, akkor vagy az oldalán, 
vagy a hátán, vagy nem tudom mijén, de fekvő pozícióban kellett volna 
megtalálnunk. Tudod milyen valószínűtlen, hogy véletlenül ülő helyzetbe esett 
vissza?
Bobbick nagy levegőt vett. – Értem, mire gondolsz.
Griffin eltűnődött. – Ezen még nekem is gondolkoznom kell. Mit tudsz 
még mondani?
– Jó hírt, rossz hírt és még rosszabb hírt. Először is ellenőriztük, hogy az 
„A" szerelőmunkásai hol voltak a gyilkosság éjszakáján, de mindegyikük 
tiszta. Éppen úgy, mint Maibang. Mindenki negatív eredménnyel vett részt a 
hazugságvizsgálaton, de...
– Alan Leigh?
– Tiszta, de azt hittem, hogy őt már kihúztad.
– Igen, de azért nem teljesen. De ha őt tisztáztátok... akkor ki maradt ki?
– Ez az Orville Bowan nevezetű alak – Bowan, a Fekete ahogy a listán 
szerepel –, visszautasította a hazugságvizsgáló használatát. Amikor 
megfenyegettem, hogy akkor leállítjuk a Játékot, csak nevetett és azt mondta, 
hogy az jól betenne Hendersonnak.
– Na igen. Hát ez nem lep meg túlságosan. Felejtsd el, ő is tiszta.
– Nagyszerű!
– És Sötét Csillag és S. J. Waters is.
Griffin fejben utána számolt. – Ollie Norliss és a barátnője, Gwen. Nem az 
elsőszámú gyanúsítottak, de még nem is tisztáztam őket. Ja, és Tony 
McWhirter Acacia Garciával. – Nem akarta kimondani, de ez volt az igazság. 
A férfiúi hiúságát félresöpörte, és azon gondolkozott, vajon miért ragaszkodik 
a lány ennyire a Zöldfülűhöz? – És Mary-Martha?
– Mary-Martha Corbett?
– Ő lesz az. Hát nem is tudom. Járt már az „A" Játékterületen. Lehet, hogy 
már a hecc kedvéért is beleugrana egy kis ipari kémkedésbe.
– Oké, van még valami. Millicent is utánanézett néhány dolognak. 
Kíváncsi lett Rice egyetemi éveire. Átnézte a Rice lakásán talált Sulphur 
Egyetemről származó iratait. Találd ki, mit talált?
– Mit?
– A szobor eredetijét. Egy bizonyos Sonja Prentice, Rice csoporttársa volt a 
modell. Griff, a lány két hónappal Rice államvizsgája előtt lett öngyilkos. 
Mégis mit keresett a szobra Rice lakásán?
Alex eltöprengett a hallottakon. – Nem is lenne olyan nagy véletlen 
egybeesés... – Fogalmam sincs. Bárcsak megkérdezhetném Rice-tól.

*

Griffin visszatért a táborba. Távollétében Kibugonai egy rekesz hideg sört 
és Maibang egy ládát hozott a Játékosoknak. Amikor felnyitották a ládát, az 
összes Játékos lelkes tapsviharban tört ki.
A láda ugyanis fokhagymás pirítóst és hat darab hatalmas, különböző ízű 
pizzát rejtett.
Owen Braddon hangosan cuppantott. – Tudjátok, egy dolgot becsülök 
Lopezben. Lehet, hogy megsüt; lehet, hogy vízbe fojt minket, de nem éheztet.
Gyorsan sorba álltak, nevetve küzdöttek a pizzákért, visszaültek, gyorsan 
végeztek az adagjukkal, majd megint sorba álltak.
– Remélem, van köztük ringli nélküli is – mondta nevetve az 
Osztagparancsnok –, különben panasszal fogok élni. – Egész vidámnak tűnt 
ahhoz képest, hogy mennyi veszteséget szenvedett el aznap. Ennyire biztos 
volt a holnapban? Vagy csak jó politikus?
Griffin is beállt a sorba. Megpróbálta összeszedni magát a lesújtó hírek 
után. A kényszeredett mosoly az arcán nem fogja sokáig megtéveszteni 
Acaciát.
Hatalmas adag pizzát szelt magának és kivett két üveg sört. Acacia odaült 
mellé a hálózsákra, hátradőlt, míg tányérjával a térde és a hasa között 
egyensúlyozott. A lány "hangosan csámcsogott, de egyáltalán nem zavartatta 
magát.
Alexnek sikerült megszólalnia két harapás pizza között. – Nem vagyok 
benne biztos, de azt hiszem, hogy ezt szeretem legjobban ebben a játékban. – 
Farkasétvággyal evett és a hideg sör hihetetlenül jólesett. Acacia mormogott 
valamit, ami beleegyezésnek tűnt és ez elég volt a férfinak. Nézte, ahogy 
Margie és S. J. meggyújtják a tábortüzet, és hagyta, hogy a meleg átjárja a 
testét. Boldog volt. Végre megnyugodott.
A körülötte folyó beszélgetésen még érződött, hogy a fáradtság 
mindenkinek elnyűtte az idegeit, de a boldog ellazulás légköre megfertőzött 
mindenkit. Lady Janeten látszott, hogy élvezettel kínálja körbe a fokhagymás 
pirítóst. Alex úgy vélte, hogy a lány új fiút keres magának most, hogy Leigh 
„meghalt". Sikkesen meghajolt előtte, azonban mosolya túlságosan 
rámenősnek tűnt Griffinnek. – Forró kenyér, uram – mondta a lány a lehető 
legszexisebb hangján. – Jobban esik, mint a szűz lány csókja...
– Ezt már szeretem. Kiszolgálás hasonlattal. – A férfi észrevette, hogy 
Acacia közelebb húzódott hozzá, ahogy Janet előadta magát. – Most inkább a 
kenyeret kérem, a csókot pedig elméletben elfogadom... – A lány azért 
kiszolgálta Acaciát is, majd továbbment.
A csillagok fényesen ragyogtak a „A" Játékterület fekete kupoláján. Az 
éjszakában a levegő meg se rezdült. A tele has tovább növelte a férfi jó 
hangulatát.
Acacia oldalba bökte. – Figyeltelek, és úgy látom, hogy ma egyszerre vagy 
feszültebb és nyugodtabb, mint tegnap.
Alex feldühödött. – Legalább egy időre ha felfüggesztenéd az 
analizálásomat! Úgy érzem magam, mint egy bogár a biológiaórán. Hol van a 
boncolókésed?
– Csak éles fogakkal szolgálhatok.
A férfi dühe nyomtalanul elpárolgott. A száját belülről harapdálta és 
megpróbált nem mosolyogni. – Maga ifjú hölgyem, igazi tréfamester. 
Mondták ezt már magának?
– És neked mondta már valaki, hogy szép zöld szemed van? Ha már 
egyszer a jellegzetességeknél tartunk. Egyébként nagyon jól passzolsz a 
pizzámon levő zöldpaprikához.
Alex visszatartotta feltörni készülő nevetését és óvatosan odébb húzódott a 
lánytól. – A mindenit. Mi esett ma éjszaka beléd?
A lány finoman végighúzta ujját a férfi karján, miközben közömbös arcot 
vágott. – Úgy érted, hogy most, vagy hogy mit remélek az éjszaka további 
részén...?
Griffin nevetve dőlt hátra a hálózsákon. – Megadom magam – lihegte. – A 
fáradtság mérgező, ezt mindig is tudtam. Ma igazán szórakoztató vagy.
A Játékosok úgy zabáltak, mint a kiéhezett farkasok. Többségük már be is 
fejezte a vacsorát. Holly és Gwen felváltva énekeltek egymásnak a tűz 
túloldalán.
A tűz lassan, egyenletesen égett, szél nem borzolta lángjait, néha-néha 
azonban a lángok fellobbantak, ahogy egy nedves ág pattogva égett el. Alex 
levette csizmáját és közelebb tolta a lábát a tűzhöz. Körbenézett, és látta, hogy 
néhányan már eltávoztak körükből. Henderson, Gina, McWhir-ter, Eames és 
Lady Janet. – Aha. Miben sántikálhatnak a többiek?
Holly odahúzta Gwent a többiekhez és hangos köhögéssel hívta fel a 
figyelmet magukra. – Hé, emberek, figyeljetek ide! Hányan tudtatok róla, 
hogy egy híres, nevezetes személyiség js tartózkodik szerény körünkben? – 
Néhányan bágyadtán éljeneztek. – Ez a hölgy készített néhány Nashville 
albumot és meg szeretném kérni, hogy énekeljen nekünk. – Mary-em vezette a 
most már lelkesen hurrázó kórust.
Gwen ijedtnek tűnt. – Ö... én csak néhány számnak énekeltem a 
háttérvokálját. Ollie? – Nagyot nyelt és könyörögve tekintett a férfira, hogy 
segítsen kimásznia ebből a csávából.
Ollie nem vette észre a kétségbeesett pillantást, és ő is biztatni kezdte a 
lányt. – Gyerünk, Gwen! Hé, emberek, a csaj igazi profi!
Alex látott valamit Gwen szemében, ami egyáltalán nem tetszett neki, és 
ami megijesztette. Valami belső hang azt súgta, hogy ne hagyja a lányt 
énekelni. Erőt vett magán. Ne
légy olyan gyanakvó, Zöldfülű. Ne keress a kákán is csomót! Bárcsak ne 
lenne ilyen a természete!
Mary-em felugrott, szája fültől fülig ért. – Gyerünk már, kedvesem. Holly 
és én majd segítünk. Ismered a „Harcos panaszát"? – A Játékosok bátorítóan 
üvöltöttek, míg Ma-ryem belekarolt Gwenbe. Holly a lány másik oldalára állt 
és dalra fakadtak. Gwen magas, kellemes kontraalt hangja kissé 
kényszeredetten szárnyalt:
– Volt egyszer egy kardom, vagy inkább a kardnak volt egy gazdája,
Találtam valahol, micsoda kard volt, csaknem egyméteres a hossza.
Azonban az önbizalma négyszeres, csak ezt akkor még nem tudtam,
Én megpróbáltam megszabadulni tőle, de a kardom nem hagyta.
Gwen hangja akadozott, de a többi Játékos csak folytatta a régi huszadik 
századi ballada éneklését.
– A folyosókon órákig hasztalan bóklásztam, mivel élő embert sehol sem 
találtam,
Aztán az egyik sarkon befordultam,
Ó nem, hiszen ezek élőhalottak! – kiáltottam.
A harminckét szellem látta, hogy jövök, és elkezdett nevetni,
Becsuktam a szemem, mivel kardom magától kezdett pörögni.
Ó...
Gwen hirtelen kitépte magát a másik két nő karjából és arcát kezébe 
temetve futott el. Ollie meglepetésében levegő után kapkodott. Felkelt és 
menyasszonya után szaladt.
Holly és Mary-em megdöbbent. Mary-em a zokogó lány után akart indulni, 
de Holly visszatartotta, és kényszerítette, hogy tovább énekeljen.
– És amikor felkeltem, egyedül voltam, a kardom eltűnt, az az öntudatos, 
Ettől kezdve turkósbotot használtam, mivel a fa nem olyan öntudatos.
Mary-em kiszabadította magát és felnézett Hollyra. Először nem szólt egy 
szót sem, aztán azt mondta: – Szerintem ez nem volt jó ötlet, Holly.
Frost csak nevetett. – Felejtsd el, Mary. Honnét sejthettük volna, hogy 
ilyen félénk?
– Észre kellett volna vennünk. Hallgatnunk kellett volna rá. Mondta, hogy 
nem énekel közönség előtt...
Holly hátrált egy lépést és bizonytalanul nézegette újdonsült barátnőjét. – 
Nem vagy te túlságosan megértő hangulatban ma este? Nem is tudtam, hogy 
védőszárnyaid alá vetted Gwent! – A két nő farkasszemet nézett egymással, 
majd Holly sarkon fordult, és elment.
Furcsa, de a többi Játékos szinte semmit sem érzékelt ebből az incidensből. 
Egy részük tovább énekelt. Másik részük Owent és Margie-t vette körbe, akik 
régebbi egyszerűbb és vadabb Játékokról meséltek. – . ..olyan ajtók, amelyek 
különféle idő- és térdimenziókba nyíltak. Egyik délután a Khronal 
Börtönjátékban benyitottunk egy ajtón és abban a helyiségben találtuk 
magunkat, ahonnan a Játékot irányították. Az egyik ember lenyilazta a 
Játékmestert, mire az egész börtön eltűnt!
Sok sört ittak és a maradék pizza is elfogyott. Férfiak és nők keltek fel a 
tűztől, hogy édeskettesben töltsék a kellemes estét. Azonban Mary-emet most 
látta először Griffin bátortalannak.
Eames tántorgott elő az erdőből sörösüveggel a. kezében, és széles 
mosollyal az arcán. Rámeredt Mary-emre, aki összefűzte a karját és 
megkérdezte: – Mit bámulsz, Eames?
A férfi felnevetett. Aztán amikor megszólalt, azt olyan hangsúllyal tette, 
ahogy idiótákkal és gyerekekkel szoktak beszélni. – Hogy mi bajom van? 
Talán rosszul érzi magát a mi kis babánk?
A többiek elnémultak. Griffin veszélyt érzett a levegőben. Mindnyájan meg 
fogunk őrülni? Fel akart kiáltani, hogy figyelmeztesse a többieket, de Aeacia 
átölelte a nyakát és játékosan fojtogatni kezdte. A férfinak nem esett rosszul a 
gyengéd erőszakoskodás és ezért némán figyelt tovább.
Hadd történjen meg, gondolta. Eames úgyis egy seggfej... Megrázta a fejét, 
mint a részeg a harmadik hányás után, és azon gondolkozott, hogy mi a fene 
lehetett a sörben?
Eames azt mondta: – Tudod, Mary-em, én egyáltalán nem kedvellek téged. 
Te vagy a legcsúnyább, legnevetségesebb kis boszorkány, akivel valaha is 
találkoztam, és bárcsak...
Mary-em ökle mint a dugattyú csapódott előre, és Eamest egyenesen a 
heréjén kapta telibe. A férfi meggörnyedve kapkodott levegő után és karjával 
önkéntelenül is hadonászni kezdett. Mary-em kikerülte a férfi karját és 
oldalról két kézzel belemarkolt a hajába. Mindkét lábbal a levegőbe 
emelkedett, ahogy térdét Eames arcába vágta.
A férfi kiegyenesedett, és véres arccal botladozott hátra. Visszahátrált 
egészen a tűzig. Megpróbált állva maradni, de végtagjai nem 
engedelmeskedtek a parancsnak, és szép lassan összeesett, először térdre, 
majd előrebukott a véres arcára.
Mary-em ránézett és könnyek patakzottak elő a szeméből. Tömzsi kezével 
letörölte, azután bizonytalan léptekkel a hálózsákjához sétált és zokogva 
gömbölyödött össze.
Mindenki odakapta a fejét, majd zavartan fordult vissza a barátjához vagy 
barátnőjéhez. Griffin fel akart kelni és tenni akart valamit, de Acacia keze 
ismét lebeszélte.
– Ne aggódj – mondta és olyan közel hajolt a füléhez, hogy a férfi érezte a 
szájából kiáramló forróságot. – Egyiküknek sem esett semmi baja.
Alex megpróbált meglepetést vagy felháborodást felfedezni magában, de 
csak egyetlen érzés uralkodott rajta. – Akkor oké. Mi szerepel a további 
programban, talán további éneklés?
A lány magához húzta, és ajkát a férfi ajkához érintette. – Se algunos 
juegos para mayores, hombre –  suttogta.
Griffin nem sokat tudott spanyolul, de a lány szemei mindent elárultak. A 
férfi nehezen tudott megszólalni. – Akkor játsszunk Nyomkeresőt.
A lány mosolya szinte perzselt. Felkelt, aztán újból lehajolt, hogy 
illedelmesen összehajtsa a hálózsákját. Felnézett és félig lehunyt szemmel azt 
mondta: – Azt hiszem, erre szükségünk lesz.
Alexnek kóválygott a feje, és nem volt benne teljesen biztos, hogy mit 
csinál, amikor bólintott, és hóna alá kapta a saját hálózsákját. Aztán együtt 
besétáltak az erdőbe és addig mentek, amíg a tábortűz és annak minden zaja a 
távolba nem veszett.
Acacia gyengéden, szinte szégyenlősen csókolta meg. – Itt jó lesz?
A férfi beleegyezése jeléül leterítette a hálózsákot. Egymáshoz kapcsolaták 
a zsákjaik szélét, leültek és mélyen egymás szemébe néztek. – Én... én nem 
hittem volna, hogy ez fog történni, Gray. – A lány eltávolodott tőle egy kicsit, 
mire visszahúzta magához.
Alex tudta, mit kellene mondani és kényszerítette zsibbadt nyelvét, hogy ki 
is mondja. – Nem kell megtörténnie, ha te nem akarod. – Megpróbálta 
komolyan mondani.
– Ezt mindketten jól tudjuk... – Látszott rajta, hogy akar még valamit 
mondani, de a férfi előrehajolt és megakadályozta.
A csók szinte örökké tartott és Alex elvesztette a maradék józan eszét. A 
vére felpezsgett. A lány átölelve tartotta és a férfi érezte az ölelésben a rejtett 
idegességet.
– Segíts, Gery. Nem értek semmit. Akarlak téged, de nem tudom, hogy mi 
történik velem. – A hangjából eltűnt minden erő. Olyan volt, mint egy 
kislány... de bársonyos, forró bőrét a férfi tovább simogatta. Izgalom és 
csodálkozás égett a lány szemében, ahogy Alex segített levenni a ruháját. 
Belekapaszkodott a férfiba, és ujjait a vállizmaiba vájta. Amikor végül Alex 
magukra húzta a hálózsákot és átölelte a lányt, az csak azt mormolta: – 
Kérlek, kérlek, Gary...
. Gary. És nem Alex. A férfi nem mozdult, és bizonytalanul nézett az ijedt 
szemekbe. Érezte, hogy tűz égeti az agyát és a testét és valahonnét erőt 
merített, hogy elhúzódjon a lánytól. Valami nem stimmel. Acacia nem... Ahogy 
a többiek megbolondultak... Lopez nem kábítana el bennünket, de...
Aztán a lány hozzátapadt és a kérdések eltűntek, ahogy egyszerre kezdtek 
mozogni. Ugyanaz a félelem, ugyanaz a csodálkozás, amit a férfi érzett, az ott 
tükröződött a lány szemében is, valami, ami a végén elhomályosította a 
látását. És egy ideig, abban az időtlen pillanatban már nem két ember küzdött 
egymással, hanem egyetlen, négy végtagú test mozgott egy ritmusban.
Amikor ez a szűnni nem akaró pillanat elmúlt, amikor a férfi a karjában 
tartotta a lányt, aki arcát a mellkasába temetve sírt, akkor Alex megcirőgatta a 
lány haját, az őket körülölelő sötétségbe pillantott, és kételkedett a saját 
épelméjűsé-gében. Ilyet egyszerűen nem erezhetek, gondolta. Ilyen nincs. 
Azonban a szavak még az ő fülében is üresen csengtek.
Aztán ez az ismeretlen erő újból lecsapott rájuk, ugyanakkora intenzitással, 
mintha az egész világegyetem feltartóztathatatlanul rájuk szakadna. Később 
átölelve tartották egymást és így várták a reggelt.


23. Fekete tűz 


Madáccsicsergés ébresztette fel Griffint. Valódi vagy magnóról szól? 
Kinyitotta csipás szemét és ránézett a karjában alvó lány arcára. Nézte egy 
darabig, szinte alig mert levegőt venni. A lány lassan, szabályosan lélegzett, és 
álmában mosolygott. Önelégülten mosolygott?
A férfi agya önkéntelenül is felidézte az elmúlt éjszaka élénk, kézzel 
fogható élményeit. Istenem, gondolta hitetlenkedve. Micsoda szörnyű élmény! 
Gyengéden nézte a lány arcát és azon tűnődött, hogy vajon mikor fog 
felébredni. Aztán más emlékképek is felbukkantak.
Eames rosszindulata, Gwen félelme, Mary-em könnyei. Mindegyik el 
irányba mutatott.
Semleges illat.
Miért nem jöttem rá előbb?
Azért, mert az én agyamat is befolyásolta a semleges illat. És beindítja a 
már létező érzelmeket... ó, istenem!
Addig rázta Acaciát, amíg a lány meg nem mozdult. Úgy kapaszkodott a 
férfiba, mint egy kisbaba, és elégedett mosolyra húzta a száját. Végül 
kinyitotta a szemét. A férfi szinte elveszett a lány szemében és viszonzásul ő 
is elmosolyodott.
– Jó reggel, szépfiú – mondta ásítozva. Odasimult a férfihoz. – Hát te aztán 
igazán értesz a nők nyelvén.
– Bárcsak lenne időnk egy harmadik fordulóra.
– Tessék?
– Kezdek visszaemlékezni. Menjünk vissza a többiekhez. Lehet, hogy 
valami szörnyű dolog történt.
A férfi kimászott a hálózsákból, kinyújtózkodott és a hideg, szélmentes 
reggeli levegő elfújta a maradék álompókhálókat. Acacia nyakig felhúzta a 
hálózsákot, és úgy nézte, ahogy Alex felveszi a nadrágját. – Biztos vagy 
benne, hogy vissza kell mennünk? – A lány még félálomban volt.
A férfi bólintott és lerántotta a lányról a saját hálózsákját. Acacia 
megborzongott, felsikoltott és gyorsan összeszedte a ruháit. Mondott valamit, 
de a férfi, elmélyedt a saját gondolataiban. Miért? Mién használna fel a tolvaj 
ilyen énekes anyagot egy gonosz vicc kedvéén?
Amíg a lány át nem karolta a nyakát, addig nem tért teljesen magához. – 
Mi bajod van? Furcsán viselkedsz. Tényleg furcsán, de azért kedvellek. – 
Összehajtotta a hálózsákját és a hóna alá csapta.
A lánynak futnia kellett, hogy tartsa a tempót Alexszel, aki ezért sajnálta 
egy kicsit. De a sajnálatot félretéve, a legnagyobb probléma az, hogy a tolvaj 
pontosan tudja, ki ő valójában. Bizonyára azért használt fel a semleges illatból 
egy adagot, hogy kiüsse a Zöldfülűt, amíg... amíg elvégzi a dolgát. Mit 
csinálhatott a tolvaj múlt éjszaka?
A táborban szörnyű állapot uralkodott. Játékosok hevertek mindenhol a 
földön. S. J. lehányta magát. Mary-em az oldalán feküdt egy öreg, göcsörtös 
fa alatt, távol a hálózsákjától. Száradt könnycseppek borították az arcát. Owen 
és Margie a tábortűz hamuja mellett feküdtek, az összekapcsolt két hálózsák 
csak félig takarta be őket. Mindketten meztelenek voltak, ruháik rendetlenül 
hevertek szanaszét.
Az adrenalinszint hirtelen megnövekedett Alexben. Túl kevesen vannak itt. 
Hol vannak a többiek?
Eames? A goromba Harcos az Elrabolt Hercegnővel feküdt összebújva. 
Kipipálva.
Chester? Bizonytalanul ült fel, arcát a térdei közé szorítva. Tony az 
Osztagparancsnok lábai mellett hevert és hangosan horkolt. Összegyűrődött 
hálózsákja fojtogatóan teke-redett nyakára. Véres karcolások ékesítették arcát.
S. J. Waters úgy aludt a zsákban, mint egy kisgyerek. Gina eltűnt. 
Hogyhogy Gina nincs Chester mellett? Maibang és Kibugonai eltűntek, 
valószínűleg reggeliért mentek. Milyen érzelmeket válthat ki a semleges illat 
egy színészből?
Gwen? Ollie? – Cass, nem látod valahol Ollie-t vagy Gwent? Vagy pedig 
Maibangot?
– Maibang tegnap este, közvetlenül a Játék befejezése után ment el. Gwen 
és Ollie általában mindig eltűnnek a bokrok között és... – Észrevette a férfi 
aggódó tekintetét. – Utánuk megyek.
– Jó. És nézz utána a többieknek is.
Acacia a Játékosok nevét kiáltozva tűnt el a brazil őserdőben.
Chester Henderson megrázta a fejét. Kitörölte az álmot a szeméből és 
körbenézett. Érezte, hogy valami nincs rendben, és amikor meglátta Alexet, 
megmerevedett. Az Osztagparancsnok feltápászkodott, majd megpróbált állva 
maradni. – Rendben van Tegner. Mit tudsz erről az egészről?
– Nem sokat. Csak annyit, hogy mindannyian bediliztünk a múlt éjszaka, 
és szerintem nem a sör volt az oka.
Henderson még mindig részegnek tűnt. Le-föl ugrált, amíg vérkeringése 
vissza nem tért a normális ütembe, majd figyelmesen végignézett a csapatán. – 
Micsoda romhalmaz. Ha Lopez megmérgezte azokat a pizzákat, akkor... – 
Hitetlenkedve csóválta meg a fejét. – Nem, még ő sem lehet ilyen őrült. – 
Lehajolt és megrázta Mary-em vállát. Griffin pedig Eamest ébresztette fel, de 
előbb megnézte a férfi arcán a sérüléseket. Csak a szája repedt fel csúnyán, 
komolyabb baja nem történt. Eames pislogott néhányat, megmozdult, aztán 
felkelt. Úgy támolygott oda Mary-emhez, mint egy százéves öregember. Leült 
a törpe mellé és halkan mondott valamit.
Most már a legtöbb Játékos felébredt és mocorgott. A semleges illat nem 
okozott másnaposságot... legalábbis nem valódi másnaposságot. Gina 
botorkált elő az erdőből és Griffin hegyezte a fülét, hogy hallja, mit beszél a 
lány Ches-terrel. Az Osztagparancsnok megsimogatta a lány vörös haját, mire 
az a férfihoz simult. – Jól vagy, Gina? – A lány csak bólintott.
– Nem emlékszem semmire. Elsétáltam, miután logikai játékokat kezdtél 
játszani S. J.-vei. – Érezte, hogy válasza nem elégíti ki a férfit. – Becsszó, 
Ches. Nem feküdtem le senkivel. Csak egyedül akartam maradni.
Chester mereven bólintott, és S. J.-t kezdte keltegetni.
Ollie, Gwen és Acacia bukkantak elő a fák közül. Mindhárman 
megviseltnek tűntek. Acacia odalépett Alexhez és azt suttogta: – Igazad volt. 
Megmérgeztek minket. A pizzába tettek valamit?
– Kétlem.
– Akkor a kenyérbe? – kérdezte a lány és az Elrabolt Hercegnőre pillantott. 
Azonban Janet arcán is rémült tekin-tet ült, mint aki azt kérdezi: Tényleg én 
voltam az, aki tegnap...?  Acacia vállat vont. – Most az egyszer nem bántam 
volna, ha a kamerák éjszaka is be vannak kapcsolva.
– Teljesen igazad van – felelte Alex. Akkor már korábban elkaptuk volna 
azt a kurafit, és nekem se kellett volna idejönnöm... Tényleg ezt akarta? Akkor 
Rice is életben lenne, gondolta, és megkerülte a kérdést.
Már a Braddon házaspár is mocorgott. Owen tágra nyitotta a szemét és 
visszabújt a hálózsákjába, mint csiga a házába. Valószínűleg onnét értesítette 
Margie-t, aki először saját magára, majd a többiekre nézett. A szemei forogtak 
– szinte saját magát parodizálta – és visszabújt a férje mellé. Gina megsajnálta 
őket, betakarta a házaspárt valakinek a hálózsákjával és a kezük ügyébe 
helyezte a ruháikat.
Chester Henderson felbődült. – Rendben van, ami sok az sok! Nem tudom, 
mi történt tegnap éjszaka, de azt hiszem, valaki közületek baromi jó fejnek 
hiszi magát. – Senki sem válaszolt. – Azonban a Játék még nem ért véget. 
Csavarjátok össze a hálózsákokat! A Játék húsz percen belül folytatódik. 
Tehát húsz percen belül indulás! – Körbetekintett. – Reggelivel vagy reggeli 
nélkül – tette hozzá, aztán meglátta Maibangot és Kibugonait a robot 
tálalóasztallal. Mindenki érezte, hogy Chester megkönnyebbül.

*

Felfelé tartottak a hegyekben, Chestert követték, aki a kristályba ágyazott 
kis pókot követte. Margie összevissza fecsegett, mintha nem tudná 
visszatartani a szavakat. – Ilyen még sohasem történt meg velem. Még akkor 
se, amikor fiatalabb voltam. Egyszerűen... megfeledkeztünk mindenről és 
mindenkiről. Először csak beszélgettünk... a régi szép időkről... a sítúrákról, a 
Játékokról, különféle történeteket meséltünk egymásnak... meglepő, hogy még 
mindig van meséinivalónk a másik számára, igaz kedvesem? – A férjére 
pillantott, aki bólintott. Owen Braddon bután mosolygott és kábultan meredt 
maga elé, de királyi tartással gyalogolt.
– És aztán levetkőztettük egymást, igazán kedves volt – mondta Margie 
sóvárogva. – Ügy éreztük, hogy senki sem figyel ránk...
– Én meg féltem. Soha nem volt még lámpalázam – mondta Gwen Ryder. – 
Hallottam, hogy Ollie a nevemet kiáltja, de legalább fél órán keresztül 
futottam. És akkor... – Abbahagyta.
– Igen. Nekem is szükségem lett egy kis bátorításra – mondta Ollie. – Mi 
válthatott ki ennyire különböző reakciókat belőlünk? Még sohasem hallottam 
ilyenről.
– Én sem – mondta Tony McWhirter. Ruhája cafatokban lógott rajta és tele 
volt sárfoltokkal. Fel volt kavarodva, de védekező magatartást vett fel. – Nem 
tudom, mi ijesztett meg ennyire. Addig futottam, amíg össze nem estem.
– Legközelebb az elmegyógyintézetben kötünk ki! – Aca-cia hirtelen 
feltámadt dühe elpárolgott. Rávigyorgott Alexre, és nem szólt egy szót sem.
A Játékosok összetorlódtak. A hátvéd tagjai ahhoz a facsoporthoz tartottak, 
ahonnét az Osztagparancsnok a sziklás emelkedőt nézte, amely egy barlang 
szájához vezetett. – Ott van – mondta. – Húzódjatok vissza, emberek! De 
halkan menjetek. Sötét Csillag, Fortunato, Zöldfülű, Margie, Owen...
A hat Játékos hason fekve figyelte a barlang száját. Ches-ter egyik szemét a 
kristályon tartotta. – A szörny nem mozdult az elmúlt percekben. Valószínűleg 
alszik. Meg kell kísérelnünk a behatolást a barlangba, anélkül hogy túl sokat 
kockáztatnánk.
– Gwen, látod azt a hasadékot a sziklák között jobbra a barlang szájától? És 
te Margie? Oké. Elég nagynak tűnik ahhoz, hogy mindketten beférjetek. A 
többiek bemennek, ellopnak mindent, ami mozdítható. Engem különösen az 
érdekel, amit a szörny a tűz visszaszívására használt. Ha megsebesültök vagy 
Mérnökre van szükségetek, akkor...
– Mindent értünk – mondta Sötét Csillag.
– Ne felejtsétek el, hogy Tolvajok vagytok. Ne vegyétek fel a harcot!
– Nem valószínű. Ha Bowan nem bírt vele...
Chestert bosszantotta a megjegyzés, de csak bólintott. – Margie, te és S. J. 
kivágtok egy bokrot, amely elég nagy ahhoz, hogy eltakarja a hasadékot. A 
Tolvajoknak pedig szükségük lesz fémedényekre, hogy elhozzák azt, amit 
ellopnak. Használjátok a csajkátokat. – Ránézett a kristályra, és azt mondta: – 
Még mindig nem mozdult. Oké, indulás!

*

Margie és Gwen elbújtak a hasadékban, és remélték, hogy a Haiavaha elég 
hülye, és nem veszi észre a bokrot, amelyik egyetlen éjszaka alatt nőtt ki. A 
barlang szájához sokkal közelebb lapult a három Tolvaj a sziklafalhoz 
simulva.
Alex mellett Tony beletörölte tenyerét szakadt nadrágjába és elvigyorodott. 
– Az idegeim.
A barlang sötéten tátongott. – Van valakinek valamilyen ötlete? – suttogta 
Alex.
Sötét Csillag várt a válasszal. A bejáratot tanulmányozta, majd 
megérintette a férfi vállát. – Én vagyok hármunk közül ' a rangidős. Először én 
megyek be. – Meg se várta a beleegyezésüket, rögtön átcsúszott a szikla 
túloldalára és máris bent volt a barlangban. Szinte egy örökkévalóságig tartott, 
amíg újra felbukkant és feléjük intett.
Griffin megindult. Szeme sarkából látta, hogy Tony követi. A barlang 
szájánál megállt egy pillanatra, hogy szeme hozzászokjon a sötétséghez. 
Lassan felismerte azt a hangot, amely a barlang mélyéből áradt feléjük mély 
és lassú lélegzetvétel hangját.
A barlang körvonalai kezdtek kibontakozni előtte. Gondosan körbenézett.
Úgy tűnt, hogy az egész barlangot kézzel vagy hatalmas mancsokkal vájták 
ki a sziklából és nem a természet hozta létre. Ahogy Sötét Csillag 
felvillantotta leárnyékolt zseblámpáját, Alex nagy kőtömböket látott, 
amelyeket mintha valami hatalmas erő szakított volna ki a falból, és rajtuk 
mély, széles karcolások látszódtak.
– Azt hiszem, valaki a sziklán élesíti a karmait. – Alex hallotta, ahogy 
suttogása halkan visszhangzik a falakon, és már bánta, hogy megszólalt. 
McWhirter hátulról beleütközött, és morogva kért elnézést.
Halvány fénysugarat látott, amely valószínűleg egy kiszögellés mögül 
áradt. Annyira halvány volt, hogy először Sötét Csillag zseblámpájának a 
visszatükröződésével tévesztette össze.
Azonban a lány már korábban kikapcsolta lámpáját, inkább a szemére és a 
többi érzékszervére hagyatkozott a sötétben. Alex úgy érezte, hogy könnyebb 
pár lépéssel a lány mögött haladni. A talaj egyenetlen volt, de legalább nem 
árulta el jövetelüket, és Griffin csak egyszer botlott meg egy kiálló kőben. 
Ahogy a kiszögelléshez közeledtek, cincogó hangot hallottak, és egy árnyék 
suhant el Alex füle mellett, amit két további követett. Denevérek.
A szuszogás most már tisztábban hallatszott. A fénysugár valóban a 
kiszögellés mögül áradt. Sötét Csillag kinyújtotta a kezét és megérintette 
mindkét férfit. – Oké, megérkeztünk. Nem követhetünk el semmilyen hibát. 
Emlékeztek, mit csinált ez a kurafi Bowannel. Úgy tűnik, hogy valóban alszik 
és nem csak színleli.
– Észrevehet minket? Azt mondták nekem, hogy a Tolvajok csaknem 
láthatatlanok. – McWhirter még mindig ideges volt.
– A csaknem nem elég. Maibang nem mondott semmit a lény hallásáról, 
tehát nem lehet olyan, mint a denevéreké, de azért legyünk óvatosak, jó?
Griffin követte a lányt a kiszögellésig, megpróbált halkan lépdelni és 
levegőt venni.
Hatalmas sziklaterembe léptek be. Az egyik fal kisebb-nagyobb 
sziklatömbökből állt, amelyek kitűnő rejtekhelyül szolgálhatnak, ha elérnek 
odáig.
A Haiavaha ott feküdt előttük. A tízméteres szörny összegömbölyödve 
aludt, mint egy vadmacska a fehér csontkupacból átló alom tetején. A lény egy 
hatvan centiméter mély és huszonöt méter átmérőjű kör alakú gödörben 
feküdt. Tűz égett a mélyedés feléjük eső oldalán; ez volt az a fényforrás, amit 
Alex már a bejáratnál észrevett.
Volt azonban még valami... Alex megdörzsölte a szemét. Közvetlenül a 
táncoló lángokkal szemben fekete árnyékok táncoltak. Akár egy másik tűz 
árnyképei is lehettek volna, de valójában ezek az árnyék tűznyelvek elszívták 
az igazi lángokat.
Alex közelebb csúszott, amíg be nem látott a gödörbe.
Fatuskók és faágak hevertek egy halomban és töltötték meg félig a 
mélyedést. Ahol a tűz belekapott a fába, ott vörösen izzó szenet hagyott maga 
után. A hamu félkör túloldalán... hát persze. A fekete tűz égett és ép 
fadarabokat hagyott maga után.
Tony felnevetett, aztán gyorsan abbahagyta. A Haiavaha felmorrant 
álmában, mire Sötét Csillag némán káromkodott. Megkerülték a mélyedést, és 
a fekete tűzhöz csúsztak. Alex Sötét Csillag füléhez hajolt és belesuttogta: – 
Mennyit akarsz elvinni?
A lány nem válaszolt. Levette a csajkája tetejét és selyem-| kendőjébe 
burkolva végighúzta a remegő hamu felett. Amikor megbizonyosodott, hogy 
nem esik semmi baja, akkor l belemerítette a hamuba, amely felett a fekete 
lángok táncol-l tak. Elkezdte megtölteni a csajkáját.
Alex csak hamut mert ki. Szükségünk lesz hamura, hogy a fekete tüzet 
táplálhassuk, gondolta, majd hozzátette: De ah-hoz már túl késő, hogy 
magamhoz térjek. Bobbick és Milli-cent bizonyára nagyon jól szórakoznak 
rajtam. Tony sietve szedte, lapátolta a fekete kincset, miközben kétségbeesett 
pillantásokat vetett hátrafelé. Először Griffin nem értette, mi a baja, aztán ő is 
meghallotta a tompa puffogást, amely a pattogatott kukorica készítésére 
emlékeztetett. Kint tűzharc folyt.
Sötét Csillag sürgetően bökte meg Alex vállát. A férfi a nő után csúszott és 
csak a sziklatömböknél mert feltekinteni. A Haiavaha megmozdult. Olyan 
hangos ordítás szakadt ki belőle, hogy a denevérek elmenekültek és a falakról 
lehul-lott a por.
McWhirter is otiaért hozzájuk. Akkor vette csak észre, hogy a kezét vörös 
ragyogás veszi körül. – Mi a fene ez?
– Megfagyott, te idióta – sziszegte Sötét Csillag. – Nesze. – Levette a férfi 
sálját és becsavarta Tony edényét. A fekete tűz pattogva égett és a fényből 
táplálkozott.
A Haiavaha felébredt és felállt. Disznóra emlékeztető szemeivel a 
behatolókat kereste a barlangban, mire Griffin megmarkolta a kését. A lény 
egyenesen rájuk nézett, amikor kiáltások és lövések zaja hatolt a barlangba. A 
szörny mo-rogva ment ki.
Tony nézte, ahogy elmegy. – A többieknek szükségük van a segítségünkre.
– Felejtsd el. Először fejezzük be a munkánkat. – Sötét Csillag 
megbizonyosodott róla, hogy a lény nem jön vissza, visszasietett és színültig 
töltötte csajkáját. Alex rövidesen követte, mivel ő is az edényhordó tetejét 
használta lapátként, nem kellett félnie a fekete tűztől. Ő ért elsőnek vissza a 
barlang bejáratához.
Ott várt rájuk Margie és Gwen. Szörnyű lárma hallatszott; a csatazajba a 
Haiavaha túlvilági üvöltése keveredett. Gwen már izgatott és türelmetlen volt. 
– Lecsapott az Ellenség. Puskájuk is van. Ti hogy vagytok? Megsérült valaki?
– Találtunk valamit, ami visszaszívja a tüzet, talán antitűznek lehetne 
nevezni. Tonynak lefagyott a keze, ahogy hozzáért.
Tony és Sötét Csillag is előbukkant. Gwen imádkozott, és addig kezelte 
Tony kezét, míg a vörös ragyogás el nem tűnt. – Másvalakinek nem esett 
baja?
– Közülünk senkinek.
Gwen bólintott és máris rohant lefelé. Papra már nem volt szükség a 
barlangnál, ezért a csatamező felé tartott. Sötét Csillag megérintette Alex 
karját. – Add ide az edényedet – mondta. – Csak hamut szedtél össze? Jó ötlet 
volt, te Zöldfülű. Fortunato, te add oda az edényedet Margie-nak. Szükségem 
van egy Mérnökre, hogy ki ne aludjon a tűz. Ti ketten menjetek harcolni. 
Később találkozunk, ha életben maradtok. Mondjuk... ott fent, ahol véget ér az 
erdő. Mit szóltok hozzá?
– Ésszerű javaslat – felelte Margie, és lassan elindult értékes rakományával 
felfelé Sötét Csillag nyomában.
Griffin és Tony a sziklák kanyarulatait követte, amíg a csatamező nem 
tárult a szemük elé.
Henderson csapatának a fele a forék kereszttüzébe került, de két Játékosnak 
– onnét fentről úgy tűnt, hogy Ollie-nak és Acaciának – sikerült kikerülniük a 
csapdából és közel-harcba keveredtek az ellenséggel, foré holttestek borították 
a tisztást és Alex először nem értette, ki ölte meg őket.
Aztán felbukkant a Haiavaha. Az egyik kezében egy sikoltozó foré lógott 
és a szája véres volt. Ahogy lövések érték a bundáját, vadul körbenézett és a 
hegyilakókra rontott. Azok szétszóródtak és eltűntek a fák között.
A két Tolvaj addig nem hagyta el rejtekhelyét, míg a jóllakott Haiavaha 
vissza nem mászott a barlangjába. Chester összehívta a Játékosokat.
– Te jó isten. Mi történt? – kérdezte Alex kifulladva.
– Ahogy elmentetek, ránk támadtak. Az ellenség két csoportja várt ránk, és 
Eamest egyből leszedték.
– Meghalt?
– Azt hiszem, nagyon súlyosan megsebesült. Gwen meg-próbál segíteni 
rajta. – Chester észrevette, hogy üres a ke-zük. – Találtatok valamit?
– Antitüzet. Teljesen igazad volt. Sötét Csillag és Margie fent vigyáznak rá 
és várnak minket. Odavezetlek.
– Remélem, hogy megérte az áldozatot. Meg kell, hogy érje. Elfogták 
Maibangot és Janetet. – Felemelte a mutatóuj-ját. – Legalább tudjuk, hová kell 
mennünk.
A távolban, tőlük talán öt kilométerre, egy vulkán látszott. Távolinak tűnt, 
de vízszintes csúcsa jól kivehető volt. – Senki sem vette észre addig, amíg a 
„Veszélyt Felfedő" varázsigémet el nem mondtam. Azonkívül nincs rajta a 
térképünkön. Tehát ott rejtőzködnek. Gwen!
A szőke lány felemelte a fejét. Eames mellett térdelt és remegő fehér fényt 
sugárzott az aurájából a sebesült férfira. Eames szerencsétlenül figyelte, ahogy 
a vörös folt, amely a lövedék ütötte sebet veszi körül, egyre jobban növekszik. 
A lány nem vette észre a sápadt, átlátszó alakot, aki türelmesen várakozott a 
háta mögött, és Eames arcvonásait viselte.
– Gyere, Gwen. Sajnálom, Eames.
Eames kijelentése meglepte mindannyiukat. – Ne is törődj vele. Egész jól 
szerepeltem. Elmondanád Lady Janetnek, hogy hősi halált haltam? És... lehet, 
hogy még találkozunk. – A tindalo elindult és Eames követte, de még egyszer 
meg-fordult, hogy megveregesse Mary-em vállát.


24. A csapda 


Margie és Sötét Csillag egy hatalmas tüzet tápláltak... és egy sebesültet 
kezeltek.
Maibang ahhoz képest egész vidámnak tűnt. A lábai kinyújtva feküdtek, 
letört faágakkal rakták őket sínbe. Min-den egyes mozdulatnál fájdalmasan 
rándult meg az arca. Eltörték a lábaimat és itthagytak – mondta. – Abban 
reménykedtek, hogy megpróbáltok magatokkal vinni, és így le foglak lassítani 
titeket.
Alex nem látott semmilyen külsérelmi nyomot Maibang lábán. Épp olyan, 
mint a kerozin, gondolta. Egyszerűen tényként fogadod el és úgy cselekszel. 
Azonban a kísérőnk tovább már nem kísér minket...
Chester is ugyanerre a következtetésre juthatott, Sajnálom Maibang, de 
nem veszíthetünk a tempónkból. Amennyire csak lehet, biztonságba 
helyezünk. Mi van Lady Janettel?
– Fel akarják áldozni a tojásnak.- Chester, tojhat egy repü-lőgép igazi 
tojást?
– Nem.
– Hát az ellenségeink szerint igen. A vulkánban akarják kikelteni. Ma 
éjszaka akarják bemutatni az emberáldozatot.
– Jó, akkor lesz ideje kiégni a tűznek – mondta Margie.
A lángok már most is kevésbé hevesen égtek és sárgásfe-hér széntömböket 
hagytak maguk mögött. Margie megmu-tattá Chesternek a fekete tűz 
tulajdonságát az egyik sziklán! Alex edénye ott állt a másik edény mellett. – 
Gondoltam, hogy sok adagra lesz szükség ebből az antitűzből. Biztos, hogy 
majd fel tudjuk használni valamire, igaz? Úgyhogy sok hamura van 
szükségünk.
– Mennyi ideig tart még, Margie?
– Szerintem még egy jó óráig. Aztán kigereblyézzük a szenet a hamu 
közül, összeszedjük a hamut, és már mehetünk is.
Chester elgondolkozva tekintett a már csak két és fél kilométerre álló 
vulkánra, a forék főhadiszállására. – És még azt se tudjuk, mire jó a fekete tűz. 
Na, rendben van. Pihenőt tartunk!
A Játékosok azonnal ledobálták a hátizsákjukat. Ezt igazán gyorsan 
megtanulta mindenki. És... a tűz, hangeffektusokkal egyetemben eltűnt.
Chester felkiáltott. – Istenek az égben! Csak pihenőt tartunk, de nem 
függesztjük fel a Játékot! Gyújtsd meg a tüzet, Lopez! – A tűz újból 
megjelent. – Rendben van. Zöldfülű... – Az Osztagparancsnok Alex mellé 
lépett és barátságosan a vállára tette a kezét, azonban mégis elég erősen ahhoz, 
hogy elhúzza a Játékosok köréből. Halkabban folytatta. – Tudsz valamit, igaz?
Alex gondolkozott egy darabig, majd bólintott.
– Ki vagy te tulajdonképpen, Griffin? Mi a fene történik a Játékomban?
– Bárcsak elmondhatnám neked. De azt hiszem, azt megígérhetem, hogy 
ma estére meg fogsz tudni mindent.
Henderson ellenségességgel és kíváncsisággal vegyes tekintettel méregette 
a Tolvajt. – Ha már nem mondhatod el, hogy ki vagy, azt elmondhatod, hogy 
mi történt tegnap éjszaka?
– Rendben van. Ennyivel igazán tartozom neked. Mindannyian egy 
kísérleti stádiumban lévő kábítószer hatása alá kerültünk, amit elloptak. 
Ártalmatlan, de mégis nagyon erős a hatása.
Chester megpróbált közömbös arcot vágni. – De miért? Ha ez Lopez ötlete 
volt... – A hangja elárulta, milyen sorsot szán a híres Játékmesternek. – Miért?
– Erre én se tudok egyértelmű választ adni. Lehetséges, hogy véletlenül 
történt. De az biztos, hogy nem Lopez volt, és senki nem akart kárt okozni a 
Játékodnak.
Az Osztagparancsnok vékony ujjait ökölbe szorította. – Azért én mégis 
szívesen megszorongatnám annak a roha-déknak a nyakát. az igazi lelkesedés 
és ezt Mary-em is érezte. – Kicsit fáradt vagyok. – A férfi tudta, hogy ez az 
igazság, mégis meglepő volt ezt éppen Mary-em szájából hallani.
– A fenébe, ha fáradt vagy, akkor ki fog rám vigyázni?
Mosolyogva nézett fel a férfira. – Rendben van, szépfiú. Összeszedem 
magam, de csak a te kedvedért.
A férfi megfogta a kezét és maga után húzta a bozótba, mielőtt a jó 
hangulat elszállt volna. Gina is velük volt, mégis Alex haladt az élen, mivel 
egy Tolvaj előbb észreveszi a veszélyt, mint egy Harcos vagy egy Varázsló.
Valami hozzáért Alex vállához, mire hátrakapta a fejét. Csak Gina 
varázsbotja volt az. – Kijelez a műszer – suttogta. A férfi bólintott, lelassított 
és tágra nyitotta a szemét és a fülét.
Észrevette az ellenséget. Nyolc fóré bújt el az út melletti bokor mögött. 
Ketten puskával, öten karddal és egyikük egy furcsa, régi búvárpalackra 
emlékeztető készülékkel Volt felszerelve.
– Azt hiszem, lángszóró van az egyikük hátán. Nagy a hatótávolsága és 
halálos fegyver. Nem jó. Azokkal a puskásokkal könnyebb elbánni. El tudsz 
küldeni Chesternek gondolatátvitellel egy üzenetet?
Gina megmerevedett. – Nagyon sok energiát fog felemészteni, de azért 
megpróbálom. Hallgassatok meg istenek az égben! Kössetek össze a 
parancsnokommal. Alázatos szolgátok könyörög hozzátok.
Mary Martha előhúzta a csatabárdját, lehajtotta a pengéjét és bekapcsolta a 
hologramvetítőt. Dióbarna arca ismét boldogan ragyogott. – Csak erre volt 
szükségem. – Griffin követte a példáját és előkészítette a fegyverét.
– Chester készen áll. – Gina lelkesen markolta a varázsbotját. – Azt üzeni, 
hogy mi támadjunk.
Mary-em lassan előrearaszolt, de Griffin megállította. – Nem tetszik nekem 
az a lángszórós fickó, kést akarok a torkába hajítani. Remélem, hogy a 
célbadobási képességem megfelelő. – Stabil pozíciót vett fel és hátralendítette 
a karját, ahogy Tonytól látta a romba dőlt missziós háznál. A karja 
előrecsapott, a kést a tenyerébe rejtette és nézte ahogy a hologramkés 
villámsebesen a lángszórós férfi felé tart, majd a férfi nyakába fúródik.
Mary-em üvöltve tört utat, miközben vadul forgatta a csatabárdját. Mielőtt 
a puskások megfordulhattak volna, a törpe nő már a nyakukon volt és minden 
erőfeszítés nélkül hasította szét az egyikük koponyáját. Vércseppek 
záporoztak a levegőben.
A csatazaj az ösvény túloldalán is felhangzott, és tűznyel-vek csaptak elő a 
távolból. Griffin kicsavarta első támadója kezéből a lándzsát és a foré harcos 
felbukott. Alex belevágta a hologramlándzsát a férfi nemesebb szerveibe. 
Gina figyelmeztető kiáltására lebukott, és valami elsüvített a feje felett. A 
Varázslónő meglendítette varázsbotját, mire két foré a fejéhez kapott és 
összeesett.
Egy előrehenger, és Alex kezében máris egy puska csillogott, ami 
korábban Mary-em első áldozatának tulajdonában volt. A Tolvaj elsütötte a 
fegyvert, de egy lándzsa megsebezte a vállát, mielőtt elintézte volna ellenfelét.
A támadás gyorsasága teljesen meglepte. Körbenézett és látta, hogy az 
összes foré holtan hever. Gina ellenőrizte a saját auráját, és az sápadt zöld 
fényt.mutatott. Aggódva csóválta meg a fejét. – Már nem maradt túl sok 
energiám. Óvatosnak kell lennünk.
Alex leguggolt az egyik halott mellé és újból meglepődött. A férfi bőrét a 
nap szinte feketére égette. Azonban keleti arcvonásokkal rendelkezett. – Az 
istenit! Hát ez meg micsoda?
– Nem szállták meg a japánok Új-Guineát a második világháború alatt?
– Nem tudom, Mary-em... azt hiszem, igazad van. Nézd meg a többi 
halottat.
– Nincs rá időnk. Segítenünk kell a többieknek. Vedd fel a lángszórót, 
Gary.
Alexnek tetszett az ötlet. Levette a halottról a készüléket, és becsúsztatta a 
karját a hevederek alá. Próbaképpen belőtt a fák közé. A fegyver kitűnően 
működött, csak egy kicsit oldalra húzott, az oldalán lógó fekete tűzzel teli 
edény felé. Az arca dühösen megrándult.
– Add inkább ide nekem az edényt. Úgy tűnik, hogy vonzza a tüzet – 
mondta Gina.
Alex átnyújtotta az edényt. – Rendben van, gyerünk!
A három Játékos előreindult az ösvényen. A forék meghátráltak. Holly 
Frost térdelve lőtt utánuk, miközben Chester fehér energiamezője 
védőpajzsként burkolta be.
Sötét Csillag vívott valakivel. Az utolsó elkeseredett foré harcos előzőleg 
megpróbálta elérni – Lady Janetet! – aki a sziklára mászott fel, hogy levesse 
magát a mélységbe.
S. J. felfigyelt az ádáz küzdelemre és elhajította az előzőleg gondosan 
összeállított antitűz bombáját, azaz a nagy falevélbe csomagolt hamut és 
fekete tüzet. A gránát a fore fején robbant szét. A félig néger, félig ázsiai 
arcvonású harcos undorodva néeztt S. J.-re, miközben kardja majdnem 
lefejezte Sötét Csillagot.
– Hát ez nem jött be – dünnyögte S. J., és a fore hátára ugrott. A 
bennszülött elvesztette az egyensúlyát, mire Sötét Csillag felnyársalta.
Lángnyelv csapott ki a bokrok közül és tartott a Játékosok felé. Úgy tűnt, 
hogy elégeti valamennyiüket, de S. J. elhajított egy újabb antitűz gránátot. A 
lángnyelv közvetlenül a fejük felett feketedett el és tűnt el. Griffin 
válaszlövést adott le, mire hátborzongató üvöltés hangzott fel, ahogy a lángoló 
fore harcos kirontott a bokrok közül. A bennszülött összeesett és fekete füst 
szállt fel a testéből. Henderson szinte eksztázisba jött. – Ez az! Erre jó a fekete 
tűz! Menekülnek a szemétládák, gyerünk, irtsuk ki őket! – A Játékosok 
egyetértésük jeléül felordítottak és a menekülő ellenség után vetették magukat.
Minden száz méter után a menekülő forék közül egy megállt, és feléjük lőtt 
vagy feléjük hajította a lándzsáját, de mindegyiküket könyörtelenül 
lemészárolták, így érték el a vulkán lábát; a forék balra fordultak, hogy az 
utolsó facsoportnál keressenek menedéket.
Gwen Ryder felkiáltott. – Zöldfülű! Megsebesültél! Állj meg, és hagyd, 
hogy meggyógyítsalak! – Elindult a férfi felé. – Befolyásolja a 
gyorsaságodat...
Egy hatalmas termetű fore bukkant elő a bozótból szinte a közvetlen 
közelükben. Hatalmas gépfegyvert tartott a kezében, amely ugyanakkora súlyt 
nyomhatott, mint a harcos. Nekitámasztotta a fegyvert a mögötte álló fának.
Alex felkiáltott. – Bukj le! – és elsütötte a lángszórót.
A gépfegyver felugatott, mintha ki akarna szabadulni a gazdája 
szorításából. Aztán a lángok beborították a bennszülöttet, és a fegyver leállt. 
Azonban Gwen szörnyülködve tekintett a mellkasán megjelenő hat vérfoltra.
Alex elkezdett káromkodni, amikor egy újabb puskagolyó süvített el a füle 
mellett és, a lángszóró tartálya megreccsent a hátán.
Kapkodva próbált kibújni a tartály szíjából. – Tony! – kiáltott a 
legközelebb álló Játákos felé. – Antitüzet! De gyorsan!
Úgy tűnt, hogy McWhirter nem hallotta meg a kiáltását, és tágra meredt 
szemmel nézte, ahogy a tartály lángra lobban, mielőtt Griffinnek sikerült 
volna eldobnia. – Antitüzet! A rohadt életbe! – kiáltott fel újból.
Hideg lángok vették körül a testét, és szinte megvakították a férfit. A 
lángszórót behajította a bokrok közé. Még mindig lángolt a ruhája. Ezek 
szerint benzin ömlött rá. A földre vetette magát és megpróbálta a porban 
gurulva eloltani a tüzet. Várta, hogy torkán a fémlemez áramütése a halálos 
sebet jelezze.
S. J. eldobta az utolsó gránátját és pontosan Griffin hátát találta el.
A levegő sziszegett, ahogy a tűz és a jég összecsapott, a tét Alex élete volt. 
Aztán á lángok eltűntek, és porfelhő vette körül.
Alex feltápászkodott. Meglátta Gwent, akit fekete fény ölelt körbe és 
mögötte sápadt tindalóját. A sötétebb Gwen levette a hátizsákját, és óvatosan 
a földre helyezte. Olivér, a Frank tátott szájjal, mozdulatlanul figyelte. A lány 
rákacsintott, a hátizsákra mutatott, mielőtt elindult volna a tin-dalója 
nyomában.
Olivér felnyögött. Arcát elfordította a többi Játékostól, és egy meleg 
sziklatömbnek támasztotta. Acacia odament hozzá, és vállára tette a kezét. 
Azonban Olivér lesöpörte a lány kezét, aki habozott egy ideig, majd otthagyta 
őt.
Alex látta, hogy Chester idegesen pillant rá. Lenézett, és látta, hogy vörös 
és fekete fénykarikák vibrálnak a kezén és a karján. Furcsán érezte magát; az 
ájulás környékezte. Tony kerülte a tekintetét.
– Meghaltam? Nem éreztem az áramütést...
Owen figyelmesen megvizsgálta. – Chester? Sok energiánkba fog kerülni, 
de azt hiszem, megmenthetjük.
Chester nézte, ahogy az utolsó fore is eltűnik a távolban. Tőlük jobbra 
kezdődött a vulkán meredek sziklafala. – A fenébe! – mondta az 
Osztagparancsnok. – Idáig két embert vesztettünk. Lehet, hogy hármat. És a 
Játék még csak négy órája tart. – Letörölte az izzadságot a homlokáról. – Ez 
már szinte gyilkosság. Rendben van, próbáld meg megmenteni a Zöldfülűt. 
Takarékoskodhatunk még máskor is az energiával. Ma azonban szükségem 
lesz minden egyes emberre.
Alex megnyugodott, ahogy Owen aranyló fénykörben fürösztötte őt. Olyan 
érzés volt, mintha egy nagy pohár whiskyt öntött volna le a torkán... mintha a 
mély sebek valójában begyógyulnának. Csodálatos dolog a képzelőerő. 
Amikor felállt, akkor érezte, hogy feltöltődött energiával.
– Sajnálom. Egyszerűen lebénultam – mondta Tony McWhirter.
– Ez még egyszer elő ne forduljon – válaszolta gyorsan Griffin. Ami történt 
az olyan dolog, hogy majd csak később fog visszatérni rá. Addig pedig jobb, 
ha nem számít Fortu-nato jóindulatára.
Chester és Ollie egymás mellett hajoltak le Gwen hátizsákjához. Hát 
persze; Gwen otthagyta a hamuval teli hátizsákját. Nyerjétek meg a Játékot. 
Alex nem hallotta a két férfi beszélgetését, de Ollie arcán olyan kegyetlen 
mosoly ült, amilyet még sohasem látott. Alex tudta, hogy nem is kell hallania 
a beszélgetést. Kétségtelen, hogy annak a vágyuknak adtak hangot, hogy 
Lopez golyóit berakják egy szép kosárba, amivel Alex is őszintén egyetértett.


25. A repülőgép tojása 


Chester Hendersont valószínűleg a düh hajtotta. Úgy ment felfelé a vulkán 
emelkedőjén, mintha vízszintes talajon haladna, miközben az általános Játékos 
paranoiához híven jobbra-balra tekintett, és várta a következő támadást. Lady 
Janet mögötte haladt. Az elrablása nem hagyott semmilyen látható nyomot a 
lányon, gondolta Griffin. Sikerült tartani a tempót, de kapkodva szedte a 
levegőt. A többi Játékos elszórtan követte őket, de még csak a vulkánkúp 
közepén tartottak.
– Egy perc pihenő – adta ki a parancsot Chester. Isten segítsen rajtunk, ha 
az ellenség akkor üt rajtunk, amikor ennyire szétszóródott a társaság.
Megálltak és leroskadtak a vulkáni salakra, körülbelül ötven méterre a 
vulkán szájától. A többiek lassan felzárkóztak. Chester megkérdezte a lányt: – 
Janet, mit mondtak pontosan a bennszülöttek? Veled beszéltek vagy 
Maibanggal?
Lady Janet megrázta a fejét. – Akkor már elhagytuk Maibangot. A 
bennszülöttek dicsekedtek és visszajött a bátorságuk. Az őseik tindalójának 
erejével hencegtek. Megesküdtek, hogy addig védelmezik a Szállítmányt, 
amíg az összes európai tolvaj meg nem hal, vagy pedig az összes fore el nem 
pusztul. Aztán... azzal büszkélkedtek, hogy mit fognak csinálni veletek. 
Például az egyikük felajánlotta nekem a Te... nemi szervedet, Chester – 
mondta nyilvánvaló undorral a lány. – Nekem hencegtek.
– Tehát harcolni akarnak.
– Legalábbis ezt mondták, és erre biztatták egymást.
– Akkor hová tűntek?
Lady Janet vállat vont.
Kitűnő színésznő lenne belőle, gondolta Alex. Sikeres lenne a színpadon is. 
Vajon mikor fogja abbahagyni a Játékot?
A Játékosok köréjük gyűltek. Acacia nekitámasztotta a hátát Alex térdének, 
de nem csukta be a szemét egy pillanatra se, hanem várta a következő 
támadást. Az ellenséget legutóbb a fák között a vulkán lábánál látták. Vajon 
hol voltak most?
Chester felállt. – Mindenki kipihente magát?
A vulkán szájához vezető utolsó ötven métert futva tették meg, miközben 
mindegyikük a saját csatakiáltását hallatta. A peremnél megálltak, lábaik 
megcsúsztak a laza talajban.
Gőzfelhők borították homályba a vulkán alját, de a kráter maga is olyan 
elhagyatott volt, mint az emelkedő. Egyetlen élőlényt sem láttak sehol. 
Chester kiadta a parancsot: – Ol-lie, Gina, ti itt maradtok Lady Janettel. A 
többiek velem jönnek.
A sziklarepedésekből gőzpamácsok bukkantak elő, ahogy Alex 
leereszkedett a kráterbe a többiekkel. A talaj elég laza volt ahhoz, hogy oka 
legyen óvatosan lépkedni, de nem lejtett annyira, mint ahogy tartott tőle. 
Sarkával mélyen a hamuba taposott és így nem vesztette el az egyensúlyát.
A kráter alján összegyűlt víz akkora volt, mint egy kis tó. A víz enyhén 
gőzölgött. Elkapta Chester pillantását. – Még mindig nem bukkan elő senki.
– Ez nekem se tetszik.
– Ide gyertek! – kiáltott fel Owen, és Alex látta, hogy az idős férfi valami 
sötét és tojásformájú tárgyhoz közeledik. Alex ismét fel- és körbenézett, aztán 
követte Braddont.
Ahogy felismerte a tárgyat, érezte, hogy megborzong. A legömbölyített 
csúcsú tárgy oldalán kiálló szárnyak szinte üvöltöttek, hogy bombával van 
dolguk. A többiek is megértették a néma fenyegetést, és lassan, óvatosan 
közelítettek. Végül bizonytalanul álltak félkör alakban a bomba körül.
A henger alakú test az évek során nagyon elrozsdásodott. Az előtte fekvő 
sziklatömb az oltár, az arra fektetett ejtőernyő a terítő szerepét töltötte be. Egy 
üvegben friss virág állt...
Még S. J. is zavarba jött. – Mi a fene ez, Chester? – Az
Osztagparancsnok közelebb lépett a bombához, és bár másfél méterre állt 
tőle, mégse merte megérinteni. – Ki tudjuk vinni a vulkánból? Ez a kis 
játékszer legalább két-háromszáz kilót nyom. Margie?
– Nem tudom, hogyan lehetne elmozdítani, Chester. Vízszintes talajon 
igen, de talán... – Szemei felcsillantak. – Várj csak egy percet. Egyáltalán 
hogyan hozták ide a bennszülöttek?
– Jó kérdés. Valószínűleg varázslat segítségével. – Chester lenyűgözve 
körözött egyre kisebb ívben a bomba körül. – Nem tudóm, hogy van-e 
elegendő energiánk?
Tony tartotta a távolságot a bombától. – Talán nem is kéne ezzel a 
szerkentyűvel próbálkozni. Talán Lopez csak a megfelelő pillanatra vár, hogy 
felrobbantson bennünket.
S. J. közelebb lépett és csukott szemmel érintette meg a sima felületet, 
mintha a belső működést akarná megérezni. – Chester... – dünnyögte. Aztán 
hangosabban megismételte. – Chester! Miért nem szedjük szét és visszük 
magunkkal csak a plutóniumot? Ugyanannyira értékes, mint az egész átkozott 
bomba. Ráadásul sokkal könnyebb.
– Az istenit, Waters! Meg akarsz mindannyiunkat sütni? Vagy te hoztál 
magaddal több tonnányi ólomlemezt?
– A fekete tűzre gondoltam.
Chester elgondolkozott. – Nem, a sugárzásnak semmi köze a tűzhöz.
– Pedig S. J. jól gondolkozik – értett egyet Tony. – Nem kell ellopnunk a 
bombát. Törjük össze, hogy az ellenség se tudja használni.
Chester megrázta a fejét. – Jó az érvelésed, de a lopás is a feladataink közé 
tartozik.
– De nézz csak rá! El se tudjuk mozdítani!.
– Varázslat – mondta az Osztagparancsnok. – Nem, magam se vagyok 
benne biztos, hogy tetszik-e ez az ötlet, de más – módszer nem jut az eszembe. 
Bevetjük az összes energiánkat, és mire végzünk, egy csepp se fog maradni.
Gina óvatosan körbejárta a bombát és felhúzta az orrát. – A forróság és a 
gőz, Chester. Ez a jószág elég labilis állapotban lehet.
– Lehet, hogy sugárzik is – mondta szinte szabadkozva
Acacia. Abban a pillanatban a Játékosok hátráltak néhány lépést.
– Akkor belevágunk. Szükségünk lesz egy folyamatos „Veszélyt Felfedő" 
varázsigére, amikor megpróbáljuk elmozdítani. Margie, te és S. J. találjatok ki 
valamilyen módszert arra, hogy hogyan vigyük le a lejtőn, ha már egyszer 
felvittük a kráter tetejére.
– A fenébe – átkozódott higgadtan Margie. – Beszakadt még egy körmöm. 
– Köteleket kötöttek a bombatestre, miután átvetették őket a kráter tetején levő 
kiszögelléseken.
– Ne hagyjuk, hogy az ujjunk a csomó alá kerüljön – nevetett Waters és 
szorosra húzta a kötelet. Egy kis szerencsével a lehetetlen feladatból csak 
kimerítő munka lesz.
Chester felküldte Acaciát, hogy felváltsa Ginát. A lány Chesterrel együtt 
meditációval készült fel a nehéz feladatra. Amikor felálltak, szemük 
üvegesnek, halálosan komolynak tűnt.
Tony mindenkit felidegesített, ahogy a kráter peremét figyelte. – Amilyen 
formában vagyunk, már fel lesz emelve a peremig, amikor az Ellenség ránk 
támad.
– Az őrök figyelmeztetni fognak – nyugtatgatta Ollie.
– Nem lehet elengedni a bombát, igaz? Tehát simán kinyírhatják a három 
őrt.
– Lopez nem könnyíti meg a dolgunkat – mondta még Ollie, majd 
megkérdezte: – Miért nem maradtál inkább otthon? – Tony nem válaszolt.
– Feszesek a kötelek? – kérdezte Chester, majd a választ meg sem várva a 
bomba mögé lépett. – Mindenki fogja meg a kötelet. Ahogy a „Veszélyt 
Felfedő" varázsige működni kezd, kezdjétek finoman, de egyenletesen hűzni a 
kötelet. Gina és én megteszünk minden tőlünk telhetőt. Gyorsan haladunk, 
emberek. Ha az istenek – lehalkította a hangját és szinte összezárt szájjal 
morogta – és Lopez – Gina oldalba bökte, mire fáradt arcát végre mosoly 
öntötte el – kegyesek hozzánk, akkor ma győzni fogunk.
Griffin közvetlenül Owen mögé állt. – A Tisztelendő Atya nem imádkozik 
értünk?
Owen próbaképpen megrángatta a kötelet. – Istenem, segíts elmozdítani ezt 
a kurafit. Ámen.
– Ennyi elég is lesz.
Gyenge zöld fény vette körül a bombát, és lassan tovább halványodott. 
Chester és Gina egyenes gerinccel álltak, arcuk verítékben fürdött – nem 
lehetett tudni, hogy a kimerültségtől vagy a hőségtől – és a smaragd fény 
közepén egy sötétebb zöld árnyalat jelent meg. Lüktetve csillogott a 
világosabb fénykör közepén, és amikor hozzáért a bombához, akkor a 
bombatest megremegett.
– Most! – S. J. nekivetette vállát a bombának, ahogy kiadta a parancsot. 
Alex elégedetten tett eleget az utasításnak, végre valódi feladatot hajt végre 
ebben a fantáziavilágban.
A szikla a bomba alatt pattogni kezdett, szilánkok hasadtak le és gurultak 
Chester és Gina felé. Henderson becsukott szemmel és széttárt karokkal 
mozdulatlanul állt. A zöld fény még sötétebb lett és még több szikladarab 
szakadt le. McWhirter vicsorogva erőlködött, hosszú, body-buildinges izmai 
úgy dagadtak ki, mint az anatómiai szemléltető ábrán található izomzat. A 
bomba megmozdult és felemelkedett néhány centimétert, mire a Játékosok 
óvatosan éljeneztek.
Owen lába megcsúszott és gyorsan kellett korrigálnia, hogy visszanyerje az 
egyensúlyát. Elfordította a fejét, Alex-re vigyorgott és felkiáltott: – Húzzátok! 
Húzzátok! – Jó hangulata ragályosnak bizonyult, és hirtelen az egész társaság 
együtt nevetett és izzadt a gőzfelhőben.
A sápadt zöld fény felvillant és vörös színűvé változott.
– Állj! – Chester hangja kétségbeesettnek tűnt. Az emberek kizökkentek az 
ütemből és a bomba csaknem visszacsúszott a hasadékba.
S. J. közelebb mászott a bombához és nyelt egy nagyot. – Ketyeg... – 
Amikor megfordult, a többiek látták, hogy a vér kifutott az arcából. A bombát 
körülvevő vörös aura lassan elfeketedett. A fiú feje körül is elsötétedett a 
levegő, ahogy a bombához hajolt. – Chester... azt hiszem, fel fog robbanni...
A fekete árnyék teljesen beborította a bombát.
Henderson hitetlenkedve dünnyögött. – Egy atombomba? Ezt nem teheti! 
Mi a fenét akar Lopez tőlem? Hiszen nem lehet... várjunk csak egy percet. – 
Alex szinte hallotta, ahogy beindulnak a fogaskerekek az agyában. – A fekete 
tűz. Mindenki ürítse ki az edényét erre a vacakra! Margie, van nálad hamu? 
Öntsd rá! Meg tudjuk akadályozni a gyújtótöltet felrobbanását. Kinél van még 
fekete tűz? Vagy hamu? Kinél van Gwenivere hátizsákja?
Sötét Csillagnál és Hollynál még maradt antitűz, megragadták a 
hátizsákukat, és az izgalomtól remegő kézzel keresték elő a tüzet tartalmazó 
edényüket. Ollie Gwen hátizsákjából öntötte ki a hamut az el rozsdásodott 
szerkezetre. A feke-teség kezdett átterjedni a hamun keresztül.
– S. J., Margie, öntsétek egy halomba, amíg... mi a fenét csinálsz?
Waters előhúzott egy feszítővasat a hátizsákjából és a bomba orrán lévő 
nyílást feszegette. – Nem önthetjük rá csak úgy, főnök. Olyan közel kell 
kerülnünk a gyutacshoz, amennyire csak lehetséges... – A fiú hangja remegett 
és csontos karja szinte görcsbe rándult, ahogy a panellel birkózott. A ketyegés 
megállt.
Griffin csak egy pillanatig habozott, aztán odaugrott segíteni. – Tűnj innét, 
Gary! – zihálta S. J. – Egyedül is boldogulok.
– Ne játszd a hőst, barátom – Griffin kirántotta a szerszámot S. J. kezéből, 
beékelte a szűk nyílásba és teljes súlyával nekitámaszkodott. A háttérben 
hallotta, hogy Chester visszavonulást rendelt el. A fedél kinyílt. Alex 
beleszimatolt a levegőbe. Furcsa...
– Köszönöm, és most tünés! –  sziszegte S. J. és visszavette a feszítővasat.
– Jókor mondod... – Griffin barátságosan hátba vágta a Mérnököt és rögtön 
futásnak eredt. A laza talaj azt az ijesztő benyomást keltette, hogy míg kettőt 
lép előre, addig egyet csúszik vissza, de Alex mégis futott. Nem értette, miért 
rohannak annyira. Kordit és forró fém szagát érezte. Tehát a gyutacs 
begyulladt; a bombát a felrobbanástól csak a fekete tűz tartja vissza. Hogyan 
futhatnának el egy atomrobbanás elől?
Még mielőtt elérte volna a kráter peremét, visszatekintett.
S. J. még mindig antitüzet és hamut szórt a nyílásba, és ellökte Margie-t. 
Az asszony mondott valamit a fiúnak, amit Chester nem hallott, mire a fiú 
búcsút intett. Margie botladozva futott felfelé az emelkedőn. Owen visszament 
és felsegítette a feleségét az utolsó néhány méteren. Mindketten kifulladva 
érkeztek meg.
Mindannyian kijutottak a vulkánból, kivéve Waterst. – Rohanj már, te kis 
idióta! – üvöltötte Henderson és Alex meglepődve tapasztalta, hogy az ő 
torkából is visszhangzik a kiáltás.
Tony McWhirter már lefelé tartott a lejtőn és Acaciát maga után húzta. 
Alex hallotta, ahogy visszakiált nekik: – Gyertek már! – A többiek 
megindultak és Alex sem habozott tovább.
Már félúton járt, amikor egy hang szólalt meg fentről. – Menj tovább! 
Menj tovább! – Hátranézett és S. J.-t látta a kráter peremén, amikor a 
repülőgép tojása hirtelen kikelt.
Alex elvesztette az egyensúlyát és felbukott. A sziklarepedés, amelyikre 
esett, gőzt spriccelt a levegőbe. Ráesett Holly Frostra, aki kétségbeesetten 
próbálta visszanyerni az egyensúlyát, míg a férfival együtt elkezdtek lefelé 
gurulni. A földből mindenhonnan gőzgejzírek törtek elő, és Alex inkább 
ösztönösen, mint tudatosan kerülte ki őket.
Mire leért a vulkán lábához, teljesen kimerült, lehúzta a bőrt a könyökéről, 
de életben maradt. Felállt, leporolta a ruháját, és köhögve számolta meg a 
Játékosokat. Csodával határos módon senkit sem ölelt körbe fekete aura.
Aztán eszébe jutott a kráter és a vulkán tetejére pillantott, szemei a fiatal 
Mérnököt keresték. Nehéz volt megbirkózni az érzelmeivel: reménykedéssel, 
félelemmel, dühvei.:, és még mivel? Ezek mind képtelen, de valós érzelmek 
voltak. A vulkán tetején csak fekete füstöt és guruló sziklákat látott. S. J. 
eltűnt.
Acacia mintha olvasott volna a gondolataiban. – S. J. tudta, hogy nem fog 
életben maradni, Gary.
Griffin képtelen volt megbirkózni az érzelmeivel. – Rendben van, akkor 
tudta. De azt nem tudta, hogy a semmién áldozza fel az életét.
– Mit értesz ezen?
– Igaza van, Acacia. – Henderson arcán is ugyanazok a vegyes érzelmek 
tükröződtek. – Ez nem atombomba volt. 1945-ben még nem tudtak ilyen kicsi 
atombombát létrehozni. Ha az lett volna, akkor most nem itt beszélgetnénk.
– Hát akkor mi volt...?
– Csapda, a fenébe is. Egy újabb csapda. – Nézte, ahogy a füst szállt a 
vulkán csúcsa felett. – Az a kis őrült kurafi. Baromi jó Osztagparancsnok lesz 
belőle... – mondta és megrázta magát.
A legtöbb Játékos már feltápászkodott és bizonytalanul gyülekezett Chester 
körül, mint csibék a fiastyúk körül. Némán, hitetlenkedve és zavarodottan.
Holly megdörzsölte felsértett térdét. – És most mi lesz, Ches? – Most az 
egyszer nem beszélt szemtelenül a parancsnokkal.
– Átrendezzük a sorainkat, és átgondoljuk a helyzetet. Szerintem jobb lesz, 
ha visszamegyünk Maibangért. – Megpróbált egy ki életet vinni a hangjába, 
de Griffin észrevette ahogy Chester a vulkán teteje felé pillant, és tudta, mire 
gondol az Osztagparancsnok: hárman meghaltak, és fiatal még az idő.

*

A bozót elfeketedett és a földön megperzselődött nyomokat találtak.
– Hol hagytuk Maibangot? – kérdezte Acacia, kérdésében szörnyű gyanú 
lappangott.
Alex csak találgatni tudott. – Bokrok vették körül és alacsony cserjék 
álltak, ahol...
A csapat éppen elindult volna felkutatni Maibangot, amikor Sötét Csillag 
feléjük intett. A lány. előtt fekete halomban hevert a szénné égett fa a fekete 
földön. A halom tetején hevert Maibang füstölgő csontváza.
Gina sírva ült le. Henderson a csizmája orrával rugdosta a hamut, mintha 
keresne valamit, valami apró jelét a győzelemnek ezen a kudarcokkal teli 
napon. Aztán ő is lerogyott a földre és némán bámulta a horizontot.
A Haiavaha. Megtalálta a kísérőjüket és befejezte azt, amit a forék 
elkezdtek.
Chester olyan halkan dünnyögött magában, hogy Griffin azt hitte, képzeli 
csak az egészet. A hűséges Gina odalépett a férfihoz, megmasszírozta a vállát, 
és próbálta megnyugtatni. Chester teste először megrándult, majd ellazította 
magát, hogy legalább a feszültség egy része kiszálljon fáradt testéből. A többi 
Játékos közömbösen várta, hogy vezetőjük megossza gondolatait velük.
Griffin izgett-mozgott, aztán leült Henderson mellé. – Figyelj csak – 
mondta. – Beszélnünk kell. Érdekes logikai rejtvénnyel találtuk szembe 
magunkat. Nem ismerem a válaszokat, de lenna néhány kérdésem.
Chester rá se nézett. – Oké. Mondjad!
Griffin összeszedte a gondolatait. Az ujjain számolta a. kérdéseket: – 
Először is. A kráterben a bomba nem atombomba volt. Hol van az a 
szuperfegyver, amiről a tengerészgyalogos szellemek beszéltek, amely segített 
volna megnyerni a második világháborút? Másodszor, miért nem őrizte az 
ellenség a tojást, ha az annyira értékes volt a számukra? Harmadszor, ha a 
szuperfegyvert elrejtették valahol, akkor miért nem találtunk meg egy üres 
foltot a térképen? A fenébe is, miért volt egyetlen üres folt a térképen, ha 
egyszer nincs semmi értékes a vulkán környékén? Miért halt meg Maibang 
így, hogy még esélyünk se volt a megmentésére? Úgy értem, ha ő fontos 
részét alkotja a Játéknak, akkor ez hogyan történhetett meg? – Rövid szünetet 
tartott. – Vagy van ennek az egésznek valami értelme?
– Kell, hogy értelme legyen, Tegner. – Henderson összezárta a lábait. – 
Lopez nem őrült. Nem csinálná ezt velem, ha nem lenne kiút ebből a 
helyzetből. A szabályok nem engedik meg.
Henderson csizmája orrával rajzolgatott a porban. – Lássuk csak, hátha 
találunk valami összefüggést ebben az összevisszaságban. Kezdjük 
Maibanggal. Lopez gyakorlatilag lemészárolta. Feltételezhetjük, hogy 
szándékosan tette. Már az elejétől fogva ez szerepelt a forgatókönyvben. Igaz?
– Miért?
– Mivel már rendelkezünk a szükséges információval. Már nincs 
szükségünk Maibangra.
– Rendelkezünk a szükséges információval? Dehogyis. Hiszen azt se 
tudjuk, mit keresünk.
– Azt nem, de figyelj csak ide: Maibang elvezetett a vulkánig. Semmi 
értékeset nem találtunk a vulkánnál, legalábbis, ami a számunkra értékes lett 
volna. Lady Janet szerint azonban értékes volt az ellenség számára. Hát akkor 
hol bujkált az ellenség? A számukra értékesebbet védték, az igazi 
Szállítmányt.
Henderson elmosolyodott. Grirfin érezte, hogy az ő gondolatai is 
meglódulnak, ahogy próbálta tartani a tempót. – Akkor azért vágtak át a 
vulkánnál, mert az igazi szállítmány közelében voltunk?
– Talán igen, talán nem. Igazad van, kellett volna lennie egy másik üres 
foltnak is. Együtt vizsgáltuk meg a térképet. Találtunk rajta még egy üres 
foltot?
– Szerintem nem.
– Akkor... hm... a másik üres folt egy nagy üres foltban van, azaz az 
óceánban.
– Az óceánban? A víz alatt?
– A víz alatt, a víz színén vagy a víz felett. Maibang elvezetett a 
tengerpartig. A vulkántól csak egy köpésnyi távolságra van az óceán. Össze 
kell, hogy álljon a kép, különben Lopez csak úgy szórakozásból járatott körbe 
minket Új-Guineán, és ezt én nem hiszem.
– Hát akkor – Griffin enyhén meglepve vakarta meg á fejét –, 
ulajdonképpen mit keresünk?
Chester hangosan felnevetett. – Itt dögöljek meg, ha tudom! Talán egy 
újfajta tengeralattjáró vagy egy kémrepülőgép... talán az, amivel a légifelvételt 
készítették. Bármi lehet, de engem nem érdekel. – Feltápászkodott és 
vigyorogva nyújtózkodott ki. – Nem érdekel, mivel tudom, hogy ott van. 
Érzem. Tegner, szerintem még ma megkapjuk a választ a kérdéseinkre.


26. A kacagó halottak 


Myers a Lopez házaspár válla felett próbálta megérteni a Játékot.
Mitsuko Lopez folyamatosan beszélt a mikrofonjába. Az egyik képernyő 
embereket mutatott, akik a part mentén sorakoztak fel: Nyolc férfi és nő, 
akiket a smink borzalmasan eltorzított, és akik a fülhallgatón keresztül 
hallgatták Mrs. Lopez instrukcióit.
Richárd Lopez bólintott, ritkán közbeszólt, miközben kezével és lábával a 
gombokat és pedálokat kezelte.
Válaszul hologramfigurák táncoltak a másik képernyőn, a dűnék és a fák 
között imbolyogtak; eltűntek, majd felbukkantak a parton, és ismét 
megindultak. Ezek a szellemek szörnyen néztek ki: félig szétmállott a testük a 
sírban töltött hosszú évek során. Néhányan folyamatosan vihogtak, és úgy 
rángatóztak, mint a marionettfigurák. Richárd összeszorította a száját; az ujjai 
táncoltak a billentyűzeten, mire az egyik zombie szétesett egy láthatatlan kard 
csapásai alatt. Richárd ismét bólintott.
– Az a nő, akinek csak egy keze és egy lába van – suttogta Ms. Metesky 
Myers fülébe. – Az Glória Washington, akinek a végtagjai akkor fagytak le, 
amikor az Antarktisz legnagyobb hegycsúcsa leomlott. Természetesen a 
műsor kedvéért levette a művégtagokat. Szívesen vállalta a szereplést, csak azt 
nem értem, honnan vette Chi-chi a bátorságot, hogy felkérje a szerepre.
– Úgy látom, Mr. Lopez, felkészült arra, hogy megöljön mindenkit –  
mondta Myers.
Lopez meghallotta a megjegyzést és rögtön reagált. – 
Hendersonnak nem lett volna szabad elpazarolnia az összes antitüzet.
– Miért vigyorog így néhány színész?
– Kuru. – Hirtelen Richárd ujjai ismét lecsaptak.
A „kuru" szó nem mondott semmit Myersnak. Megbökte Lopezt. – 
Természetesen igazolni tudja, hogy ilyen létezik...?
Richárd csak nevetett.
A hologramok és a hús-vér színészek együtt masíroztak, a színészek 
megpróbálták tartani a ritmust Lopez teremtményeivel. Richárd egy pillanatra 
hátrafordult. – Myers, hát persze, hogy igazolni tudom. Én elvégeztem a házi 
feladatomat. Még soha nem hallott a kururól? A kacagó betegségről?
– Nem.
– Akkor nézzen utána. Akkor lehet elkapni, ha romlott emberi agyvelőt 
eszik. Görcsös rángatózást, kimerültséget és nevetőrohamot okoz. A foréknál 
gyakori volt ez a betegség. Néhány zombink teljesen nyilvánvalóan ebben a 
betegségben halt meg.
Myers gyomra felkavarodott. – Ez igaz?
– Persze, hogy igaz. Legalábbis az volt. A forék ebben az évszázadban már 
nem esznek emberhúst... legalábbis legjobb tudomásunk szerint. A rezervátum 
turista látványosság. A teljes lakosság egyötöde, a nők fele azonban ebben a 
betegségben pusztult el. A harcosok kapták a misszionáriusok húsának legjobb 
falatait, míg az agyat és a belsőségeket az alacsonyabbrendűeknek... a nőknek, 
a gyerekeknek és az időseknek adták... – Richárd függőben hagyta a mondat 
végét. Egy harmadik képernyő Hendersont mutatta, aki kivezette csapatát a 
kiégett ligetből.
Owen Braddon hirtelen megfordult és visszaszaladt. Felkapta az 
elfeketedett koponyát és a többiek után sietett. A Lopez házaspár vigyorogva 
nézett egymásra és bólintott.
Myers szerette volna megkérdezni a nagy jókedv okát, de Richárd újból 
megszólalt. – El tudja képzelni, milyen sokáig ették volna egymást, ha egy 
ilyen betegség kitört volna? Azonban ez a veszély már nem áll fenn. 
Legalábbis szerintünk.
Griffin gyanakodva nézett minden egyes bokorra, minden egyes fára és 
várta a halált. Biztosan rossz érzés lesz. Már hallotta a hullámok morajlását. 
Közel vannak, veszélyesen közel...
– Nyugi – mondta Acacia és megzavarta a koncentrálásban. Reflexszerűen 
perdült meg és fogta puskáját Acaciára. Hülyén érezte magát. Aztán meglátta 
a lány arcán is a fáradtságot és tudta, hogy a lány a gondolataiban olvasott.
A Játékosok egyáltalán nem lépkedtek ruganyosán. Látta az 
eltökéltségüket, de hiányzott a magabiztosság.
– És most mi következik? Mivel fog lecsapni ránk?
– így biztosan kinyfratod magad – mondta józanul Acacia. – Nincs senki, 
aki lecsapna ránk. Ne gondolkozz annyit, hanem játsszál. – A lány ingerültnek 
tűnt. – Gary, te megőrjítesz engem. Az egyik feled beleveti magát a legvadabb 
küzdelembe, míg a másik feled óvatosan szemléli az eseményeket. Ha 
abbahagynád a töprengést, a súlyozást, a tervezgetést...
A férfinak sikerült felnevetnie. – Jópofa vagy. Ha találkozunk, akkor 
köszönés helyett inkább barkochbázni fogunk.
– Érzékeny vagy. Talán mindketten hamisan viselkedünk. – Valami 
megváltozott a hangjában, és felnézett a férfira. – Mi lenne, ha valódi lenne, 
Gary?
– Ha mi lenne valódi? Ez?
– A mi kettőnk kapcsolata. – Hirtelen közelebb került a férfihoz, bár nem 
lépett oldalra. Nem ért hozzá, még csak rá se nézett Alexre, mégis 
elektromossággal telt meg a levegő.
– Túlságosan mélyen vagyunk a kátyúban, úgyhogy térjünk erre vissza egy 
kicsit később. Akkor is beszélhetünk erről, ha véget ér a Játék.
A lány szemei túlságosan mesterkélten vizsgálták a bozótot és a férfi 
érezte, ahogy az elektromosság eltűnik. – Talán.
Valaki felkacagott előttük.
– Mi olyan vicces? – kérdezte Griffin. De Acacia megmerevedett. A 
kacagás ismét felhangzott... de nem az egyik Játékos kacagott. Nem tűnt elég 
közelinek a hang, mellesleg olyan furcsa volt. Erőltetett, szaggatott, mint 
amikor valakit készakarva csiklandoznak addig, amíg az idegek már nem 
tudják abbahagyni a kacagást. Alex karja egyből lúdbőrös lett, ahogy 
meghallotta a hangot, amely egyre erősebb lett.
Chester kiadta a parancsot. – Ollie! Te leszel a hátvéd. Aki nem Harcos, az 
jöjjön az oszlop közepére. Valami közeledik felénk, úgyhogy készüljetek fel.
Lassan haladtak előre.
Alex csoszogó lépteket hallott. Furcsán, egy ritmusban a nevetéssel 
hangzott fel. Egy fájdalmas csuklás, aztán a cso-szogás, majd az egész 
kezdődött elölről...
És felbukkant az első támadó. Százhetven centiméter magas lehetett és 
barna rongyok lógtak rajta. Felkacagott, szörnyű vigyorra húzódott fekete arca 
és megremegett az egész teste. Jobb kezében egy bozótvágó kést tartott.
Mary-em felmérte az erőviszonyokat. – ó az enyém. – Kitört az oszlopból 
és előreszegezett pengével támadott.
Griffin most már jobban látta a törpe nő ellenfelét. Éppen úgy, mint Alex 
korábbi áldozata, ez a bennszülött is fekete bőrű, de ferde szemű volt. Biztos, 
hogy a megszálló japán katonák lefeküdtek a forékkal, és frigyükből hibrid, 
harcias bennszülöttek lettek. Mintha Chesternek nem lenne elég baja.
Ahogy Mary-em megközelítette ellenfelét, a férfi megállt, mintha csak 
most venné őket észre. Lassan pislogott raga-csos szempilláival, és Alex látta, 
hogy milyen mocskos az egész teste. Piszokfoltok borították a kezét és az 
arcát. A föld benedvesedett, ahová lépett.
Hirtelen egy hasonlat ugrott be Alexnek:. ..mint aki a sírból mászott ki...
És ekkor megcsapta az orrát az a rettenetes bűz. Semleges' illat, volt Alex 
első, pánikszerű reakciója, aztán észbe kapott. Ez a bűz messze járt a 
semlegestől.
Évekkel ezelőtt Alex vásárolt egy régimódi légyfogót, amit vízben szoktak 
kirhosni. Aztán egy meleg júliusi hónapban elfelejtette egy egész hétig 
kitisztítani és több száz légy sült meg a napon. Amikor kiment az erkélyre, 
hogy kitisztítsa a légyfogót, akkor úgy érezte, mintha egy láthatatlan falnak 
ütközött volna és kiokádott mindent a gyomrából.
Ez az illat is hasonló volt. Mint amikor valami megrohadt. De nem hús. 
Valami, ami tisztátalanabb a húsnál. Valami, ami szörnyen romlott lehetett 
egész életében. Valami, ami kék színű kívül és puha, zöld belül.
Mary-em is elzöldült, de mivel egy ellenség állt előtte, tudta, mit kell 
tennie.
Az a valami támadásnak lendült. Mary-em kikerülte a botladozó támadást 
és csatabárdjával belehasított az ellenfele gyomrába. Az csak felnevetett és a 
törpe feje felé csapott a machetével.
Alex meglepetten szisszent fel, de Mary-em úgy bukott le a második 
támadás elől, mintha számított volna rá. Úgy rúgott rüszttel a bennszülött 
lábába, mint a focista. A férfi összeesett, de még esés közben is Mary-em felé 
vágott, aki blokkolt, egy piruettet írt le a levegőben, majd gyors 
csuklómozdulattal elvágta az ellenfele nyakát.
Alex mutatta, hogy minden oké, amit a kistermetű harcos bősz vigyorral 
nyugtázott.
A lény még mindig mozgott. Sebek tátongtak rajta, de vér nem folyt ki 
belőlük.
– Zombi – mondta Chester. – Az Ellenség bevet minden rendelkezésére 
álló erőt, hogy megállítson... – A távolba tekintett és összeszorította a száját. – 
A támadók második hulláma közeledik. Panthesilia, Zöldfülű, most rajtatok a 
sor.
Griffin maga is meglepődött a saját kérdésén. – Talán sót szórjunk rájuk?
– Micsoda? Nem, Zöldfülű, a zombik más valláshoz tartoznak. A vuduhoz. 
Csak harcolj velük, jó?
Most három halott rontott rájuk berozsdásodott ízületekkel és művigyorral 
az arcukon. Griffin émelygett a bűztől, felemelte a puskáját és meghúzta a 
ravaszt. Az egyik hulla arcán csattant a találat. Az egy lépést hátrált, majd 
kacagva tartott feléjük.
Ez a bűz...! Griffin újabb tárat lökött a puskába és addig tüzelt, amíg a 
halott össze nem esett. A bőr úgy mállott le az arcáról, mint a rothadt, nedves 
pergamen. Az egyik szemét Griffin kilőtte; nedves vörös üreg tátongott a 
helyén, míg szemhéjával szabálytalan időközökben pislogott tovább.
Acacia egy másodpercet vesztett azzal, hogy Griffin céllövő tudományának 
eredményét megszemlélte, aztán átkozódva rántotta elő a kardját. A második 
és a harmadik zombi felé tartott, az egyikük egy machetével, a másikuk egy 
M-1-és karabély bajonettjével a kezében. Felváltva támadtak a lányra, aki 
hátralépett, hogy teret nyerjen, aztán oldalról lecsapott az egyik támadó 
térdére. A bennszülött egy nagy huppanással a földre esett. A lány felé 
csattogott barna, mocskos fogaival, és hason csúszva közeledett.
A második óvatosan hátrált, majd elmosolyodott. A lány érezte, ahogy 
valami megmarkolja a bokáját, lecsapott a kardjával és koponyatetőn találta a 
földön fekvő zombit. Az felüvöltött, de nem engedte el a lányt. – Dögölj meg! 
Engedd el a... – Acaciának rugdalózva sikerült kikerülnie a második zombi 
késének a hatósugarából, majd levágta a zombi karját és a fejét. Még egy 
vágás, és a földön fekvő zombi is elcsendesedett.
Alex Acacia első áldozatai felett állt és a magasba tartotta a machetét. – A 
golyók nem ártanak ezeknek a lényeknek annyira, mint a pengék – mondta. 
Végignézett az úton.
Acacia elvette a másik zombi fegyverét. – Mégis hányszor kell 
megsebesíteni őket, hogy elpusztuljanak? – tette fel a kérdést.
Továbbmentek. Percekkel később a ritkuló fák mögül felbukkantak az 
embermagasságú homokdűnék. Végre vidáman kiáltottak fel. Alexnek 
hiányzott S. J. fáradhatatlan lelkesedése a Játékból; próbálta a Mérnök 
szerepét betölteni az éljenzésben. A feje fölött megpörgette a machetét, és 
megpróbált bőszen mosolyogni.
Mary-em figyelt fel elsőnek. – Vendégek érkeznek. – Megragadta a 
csatabárdját, és most már óvatosan lépett előre.
A dűnék közül négy, enyhén ismerős alak botladozott elő: három férfi és 
egy nő. Elálltak az erdőből kivezető ösvényt. A nőnél valamilyen lándzsa volt; 
a férfiak a szokásos machetét tartották a kezükben.
– Te jó ég! – mondta Mary-em. – Hiszen ez Eames!
Eames arcát a smink teljesen eltorzította. Ugyanolyan ritmusban 
csoszogott, mint a többiek, és nagy, véres seb tátongott a mellkasán. Alan 
Leigh közeledett a jobb oldalán, minden ruganyosság nélkül, arca meg se 
rezdült és a kést a magasba emelte.
Acacia Leigh felé lendült, de Henderson leállította. – 
Csak óvatosan. Amíg lehet, addig ketten támadjatok egyre. Semmi 
technikázás, csak nyírjátok ki őket. – Gyorsan csoportokra osztotta a 
többieket.
Acacia és Alex együtt vették fel a harcot Leighvel. A zombi varázsló 
feléjük vigyorgott, de machetéje egyáltalán nem volt barátságos. A penge 
megvillant a levegőben, Acacia blokkolta, míg Alex lecsapott a kinyújtott 
karra. A kar felett vörös fény jelent meg és Alan nyögve áttette a kést a másik 
kezébe. Alex újból felemelte a machetéjét, de Acacia felkiáltott: – Vigyázz! – 
A férfi megperdült, és épp időben bukott le a nyakára mért csapás elől.
Támadója a kuncogó bennszülött nő volt, akinek skalpja félig eltakarta az 
arcát. Másodszorra Alex torkát vette célba. Alex lebukott, és két kézzel 
próbálta megragadni támadója csuklóját. A fegyver kicsavarása, majd 
csípődobás... Egy másodperccel később eszébe jutott, hogy a fegyvertelen 
közelharc szabályellenes. Ekkor azonban már túl késő volt. A hologramkardot 
markoló kéz árnyékként csúszott ki a fogásból, lendületet vett és lecsapott az 
alsó bordáira. Vörös fény ragyogott fel a férfi oldalán.
Alex visszakezes szúrással támadott a machetéjével. Addig támadott, míg a 
nő össze nem esett, és meg nem merevedett. Alex kimerültén kapkodott 
levegő után, erősen izzadt. Vadul nézett körbe, és kereste az újabb 
ellenfeleket.
– Zöldfülű! – Sötét Csillag magas hangon kiáltott segítségért, mire a férfi 
odafordult. A lányt és Lady Janetet két csoszogó halott támadta meg. A két 
zombi testét sárfoltok borították, és az ázsiai arcvonású a rothadás 
előrehaladott állapotában volt. Janet felkapott egy botot és sikeresen tartotta 
vele sakkban ellenfelét. Sötét Csillag alkarja vörös fényben ragyogott. 
Kénytelen volt eldobni a fegyverét.
Griffin a lány felé lépett, de egyre több halott bukkant fel a bozótból – 
férfiak, nők és nagyobb gyerekek – hirtelen az összes Játékos élete veszélybe 
került. Látta, ahogy Sötét Csillag pengével a nyakában összeesik, mire Holy 
Frost gyorsan bosszút állt. Janet megszerezte a rothadó zombi fegyverét, és 
saját machetéjét fordította ellenfele ellen.
Chester a varázslat segítségével három szörnyet lemészárolt. Az aurája 
azonban egyre gyengült; inkább takarékoskodott az energiával, és egy 
machétével küzdött. Gina a varázsbotjával hadonászott. Nem használt 
semmilyen technikát, de a bot százhúsz centiméteres hossza kiegyen-lítette az 
esélyeket. A botladozó zombi bennszülött nők nen tudtak megbirkózni a 
hosszú bottal, nem tudtak áttörni vörös hajú lány védelmi vonalán és egymás 
után buktak fel, nevetésükbe fájdalmas sikolyok vegyültek.
Olivér testét több vörös folt borította, de egyik sem oko-zott súlyos 
sérülést. Az életpontokat nem érte támadás...! Harcias grimaszba szorította 
össze a száját, és hátát Margie-nak vetette, akinek nem fagyott le a mosoly az 
arcáról, ahogy kardjával blokkolt, és újra támadott. Végül már nem is 
próbálkozott uralkodni az arcvonásain, hanem démonként forgatta a kardját, 
miközben hosszú ősz haja félelmetesen lobogott a levegőben.
Úgy tűnt, hogy a harc soha nem ér véget. Alex már nem is látta az 
ellenséget. A zombik úgy támadtak, mint a tengeri hullámai; arcuk felbukkant 
Griffin előtt, majd elhalványo-dott. A kacagás alapzajába gyűlölködő 
ordítások keveredtek. A férfi karja felemelkedett, majd lecsapott, 
felemelkedett és lecsapott...
Legalább fél tucat helyen vörös fény borította a testet, és várta, hogy torkán 
az áramütés a halált jelezze. Amikor megrázza az áram, akkor végre 
lefeküdhet... de a megváltó áramütés nem következett be, nem is fog 
bekövetkezni, bár a halál bűze olyan erősen tömte el az orrlyukait, hogy azt 
hitte, megfullad. Az áram meg akkor sem rázta meg, amikor egy élőhalottra 
esett rá; rápillantott, és látta, hogy Alan Leigh az, aki szemtelenül vigyorog rá. 
Még akkor se, amikor Acacia éles szeme és hangja megmentette a hátulról 
támadó zombitól. A fáradtság kezdte kimeríteni a karjait. A halott nők 
kacagása kezdte megőrjíteni. Izzadságcseppek patakzottak a homlokán; 
elhomályosították a látását és csípték a szemét.
És Alex Griffin agyában felszabadult valami. Már nemi számított, hogy a 
pengék ártalmatlanul csapnak össze a szeme előtt, és a vörös karcolások 
festettek vagy kivetítettek, és nem igazi sebesülések. Nem számított, hogy a 
pengék összecsapódásának, a penge emberi húsba való csapódásának hangja a 
nyakában lógó láncból jött. Ezek közül már semmi sem számított. Az életéért 
harcolt egy idegen világban az elátkozottak hadserege ellen, akik a barátait 
sebesítették és ölték meg.
Gondosan kikerülte az árnyék pengéket, ördögi mosollyal az arcán ugrált 
és táncolt a pengék sűrűjében, miközben machetéje pusztította az ellenséget. 
Amikor egy vörös csík jelent meg a vállán, akkor fájdalmában felkiáltott; 
amikor egy heves döféstől az ellenfele a földre esett, akkor győzelemittasan 
kiáltott fel, és tovább forgatta a kardját.
Hirtelen a Játékosok magukra maradtak. Legalább húsz holttest hevert 
elszórtan a csatamezőn, a végtagok egymásba csavarodtak. Kibugonai – a kis 
bennszülött, akinek az anyját egy disznó harapta meg – szintén meghalt. Egy 
fának támaszkodva ült, kezét a gyomrára szorítva, és szemei az oldalából 
folyó vörös vérpatakra meredtek. Sötét Csillag arccal a porban hevert.
Margie Braddon letérdelt Owen holtteste mellé, megborzolta a haját, és a 
fülébe suttogott. Viharos arccal tekintett Chesterre. – És most mi lesz, 
Chester?
– Kilencen maradtunk, és nem maradt életben egyetlen Pap se. Ha 
megsebesülünk, akkor nincs, aki meggyógyítson.
– Tízen vagyunk – mondta machetéjét a magasba emelve Lady Janet. A 
kivetített penge véres volt.
– Kilencen – ismételte hűvösen Chester. – Nem bízhatunk meg benned. – 
Gyengéden megérintette Margie vállát. – Amit keresünk – bármi is legyen az 
– nem lehet már messze. – Alex látta az Osztagparancsnok szemén a 
fáradtságot és az aggodalmat, de a hangja ebből semmit se árult el. – 
Gyerünk!... Tovább kell mennünk.
Margie megcsókolta Owen nyakszirtjét. Az összes Játékos közül talán csak 
Alex vette észre, hogy Owen keze tapogatózva keresi meg felesége kezét és 
bátorítóan szorítja meg. Chester a hasára fordította az idős Papot, elvette a 
kitömött hátizsákot, és megnézte, hogy Kasan Maibang koponyája sértetlen-e. 
Néhány fog meglazult, és egy helyen lehámlott a fekete csontlemez.
Három sápadt tindalo bukkant elő a fák közül. A Játékosok nem várták be 
őket.
A kilenc Játékos és Lady Janet kiért az erdőből a dűnék közé. Hullámok 
morajlottak a távolban. A fegyvereket készenlétben tartva követték a kígyózó 
ösvényt. Hirtelen Mary-em ledobta a hátizsákját, lehuppant egy 
homokbuckára és azt lihegte: – Pihenő, Chester?
Henderson megrázta a fejét. – Elhasználtuk az összes lehetőséget.
A törpe nő felé nyújtotta a kezét, de az dühösen tolta el, és minden segítség 
nélkül tápászkodott fel. – Azért még nem vagyok olyan öreg.
Griffin megdörzsölte a szemét és azt mondta: – De én igen. – Úgy érezte, 
mintha már napok óta nem aludt volna. A múlt éjszakai alvással egyáltalán 
nem pihente ki magát. Talán a „semleges illat" megzavarja a szervezet 
pihenését vagy csak a játék az oka? Vagy Acacia? Látása elhomályosodott, és 
a hideg rázta. Le akart heverni a meleg homokra. Ahogy a többi Játékosra 
nézett, látta, hogy ezzel a szándékával nincs egyedül.
Azonban folytatták útjukat. A hullámok fehér tajtéka kibukkant a dűnék 
közül.
Alex látta, hogy Acacia legalább századszor próbál beszélgetésbe 
elegyedni Tonyval. McWhirter karikás szemeivel gyakran tekintett Griffin 
felé, aki gyilkos hangulatot érzett a levegőben. Végül Acacia feladta, és 
lehajtott fejjel visszabandukolt Alex mellé.
– Na, azt hiszem, most már feladom. – A lány szemei találkoztak a 
férfiéval, és az önsajnálat eltűnt Acacia arcáról. Megrángatta a férfi karját. – 
Gyere szépfiú. Menjünk a halál elébe.
– Menjünk.
Griffin menet közben figyelte a lányt, és látta, hogy percenként 
megdörzsöli a szemét. – Fáj a szemed?
– Igen. A fene vigye el. Nem tudom, mi baja lehet. Még két hétig nem kéne 
kicserélnem a kontaktlencséimet.
– Nem hiszem, hogy a kontaktlencsékkel lenne a baj. Figyelj... – Felértek a 
homokdűne tetejére, a homokszemek csúszkáltak a lábuk alatt és 
megnehezítették az előrehaladást. Ahogy felfelé tartottak, Griffin összeszedte 
a gondolatait, és a kékeszöld vízre szegezte a tekintetét. Amit megpillantott, 
attól elakadt a lélegzete.


27. A Cargo repülőgép 


Chester fel szaladt a dűne tetejére, megcsúszott az egyik lába, és a kezével 
megkapaszkodott. Felegyenesedett, leverte nadrágjáról a homokot és Alex 
legnagyobb megelégedésére az Osztagparancsnok éppen annyira meglepődött, 
mint ő. Bámulat, meglepetés, hitetlenkedés és elfojtott jókedv tükröződött az 
arcán. – Biztos csak viccel! Ilyen dolog nem is létezett!
Kevesebb, mint száz méterre a parttól egy hatalmas hid-roplán lebegett a 
víz felszínén. Akkora volt, mint az eddig megépített legnagyobb repülő 
járművek, mint a kormányozható léghajó vagy mint az űrsikló. Nyolc, furcsán 
vékony légcsavar látszott a hatalmas szárnyak alatt. A gép tetején egy apró 
szélvédő, a szárnyak felett két apró kémlelőnyílás és a törzs végén egy apró 
ajtó volt. Az ajtóból kötelek lógtak a vízbe.
Margie szétterpesztett lábakkal ült a földön és nem bírta abbahagyni a 
nevetést. – De volt. De volt – kuncogta.
Chester megfordult. – Margie?
– A Csinos Liba! – És újból elnevette magát.
Nagy repülőgép. Alex titokban a többi Játékost figyelte. McWhirter, Holly 
Frost és Gina Perkins a gépet bámulta. McWhirter és Gina töprengett, míg 
Holly Frost teli torokból nevetett. A többi Játékos várakozva tekintett Margie-
ra.
– Ó Istenem! Hadd vegyek előbb levegőt. Remélem, hogy Owen is látja. – 
Nyelt egy nagyot. – Nos, sok évvel ezelőtt egyszer láttam a gép eredetijét.
– Gyerünk már, Margie. – Chester teljesen nyugodtan dobta le magát a 
homokra. – Ez lesz az, amit kerestünk. Bármi is legyen ez. Szóval 
tulajdonképpen miről van szó?
– Ez a Csinos Liba. A mindenit. Hol is kezdjem? A második 
világháborúnál? Ez még a születésem előtt történt, de azért olvastam róla. Élt 
egyszer egy Howard Hughes nevű gyáros. Hallottatok már Howard 
Hughesról? – Néhányan bólintottak. – Howard Hughes tervezett egy csaknem 
teljesen fából épített repülőgépet, mivel a Szövetségesek nem rendelkeztek 
megfelelő mennyiségű fémmel. Abban az időben ez volt a legnagyobb 
repülőgép. Talán még mindig az. Hétszázötven katona befogadására építették.
– Szóval, tényleg ezzel a géppel akarták megnyerni a háborút?
– Igen. Túlságosan nagyratörő terv volt. A gép az 1947-es Long Beach-i 
felszállásig nem is repült. Akkor sem akartak repülni vele. Hughes csak ki 
akarta próbálni, hogy egyáltalán a hullámok tetején megy-e a gép, felszállás 
nélkül. Aztán bejelentette a Kongresszusnak, hogy nem lehet a gépet fent 
tartani.
Henderson bólintott. – A történelem menetébe azonban beleavatkoztak a 
Cargo kultusz varázslói.
– Gondolom. Jelenlegi szövetségeseink valószínűleg a levegőben térítették 
el. A varázslat segítségével Long Beachtől Új-Guineáig repítették. Azonban 
az ellenséges törzs megkaparintotta. És most itt van.
– Itt van. Azonban valószínűleg nem volt benne elég üzemanyag...
Margie vállat vont. – Varázslat.
– Aha. Hát akkor az. Nyilvánvaló, hogy el kell repülnünk vele valahová...
Gina szinte sikoltva vágott a szavába. – Chester! Ott a sziklák tetején!
A dűne tetejéről jól látták, hogy egy természetes sziklafal nyúlik a víz fölé 
a fák fölött és pereme mintegy tizenöt méterre lehet a kikötött repülőgéptől. 
Három alak gesztikulált a szikla tengerhez eső végében.
Még ebből a távolságból is felismerték őket. Azok a túl nagy fejek... Alex 
felismerte az ágakkal és sárral megfésült hajat. A mancsszerű kezeket, a 
sebhelyes, zsíros testet. Az anglikán missziónál látott pap három ikertestvére. 
A forék.
A hangjukat elnyomta a tenger üvöltése. Azonban Gina kapcsolt. – Az 
élőhalottakat hívják. – A lány megrázkódott.
Ekkor a szélben meghallották a papok imáját. Ginának igaza volt. – 
Felkészülni! – ordította az Osztagparancsnok, mire az életben maradt 
Játékosok machetéiket dühösen ló-bálva egyenetlen ékalakzatba rendeződtek.
– Nagyobb helyre lesz szükségünk! – kiáltotta Chester. – Hagyjunk helyet 
a mellettünk állónak! Gyerünk a sziklafalhoz!
Azonban a fore papok túl gyorsak voltak.
Az élőhalottak kettesévei-hármasával bukkantak elő a bozótból és 
görényszagot árasztottak. Alex egyik kezével befogta az orrát, míg a másikkal 
a fegyvert markolta. Olivér magasba tartott karddal állt a bal oldalán. Gina 
tőle jobbra állt és fénysugarak vették körbe a varázsbotját. Alex megérezte, 
hogy valaki mozog a háta mögött, és tudta, hogy Acacia védi majd a hátulról 
jövő támadásokkai szemben.
Ahhoz, hogy elérjék a hullámtörőt, a Játékosoknak át kell vágniuk magukat 
a zombikon.
– Előre – mondta higgadt, rekedt hangon Chester. – De lassan. Sötét bőrű 
új-guineai zombi érte el elsőnek az éket és esett össze elsőként Mary-em és 
Olivér csapása alatt. Három-négy métert haladhattak előre, mielőtt a 
következő három ellenfél felbukkant. Közülük két nő a szörnyű kacagást 
hallatta. A harmadik zombi Rudolf Dreager, a meggyilkolt Mérnök volt.
Griffinben ismét eltűnt a realitásérzék. Helyébe vörös köd ereszkedett, 
amely pusztításra buzdította. Lecsapott Drea-gerre. Rudy mereven, de ügyesen 
blokkolt. Alex erős csapással támadt újra, de Dreager ismét blokkolt. Azonban 
Alex csak beijesztett, és a halott Játékos felkiáltott, ahogy a penge a torkába 
szaladt. Griffin most már kíméletlen volt. Még kétszer sújtott Dreager fejére, 
amíg fekete fény nem jelezte, hogy lefejezte az ellenfelet.
A többi Játékos is hevesen küzdött és Alex a segítségükre akart sietni, de 
nem tette. Tudta, hogy csak akkor maradnak életben, ha ék alakban haladnak. 
Lassú tempóban, de már húsz méterre megközelítették a sziklafalat. Ha 
hátukat a falnak vethetik...
Egy machetepenge zúgott el Alex füle mellett, ahogy valaki elmulasztott 
blokkolni. Hátrafordult, és látta, hogy Tony McWhirter karja megsebesül, és 
válaszul az ellenfele térdére támad, mire a zombi összeesik.
– Mozgás! – Chester hangját alig lehetett hallani a nyögések és kacagások 
lármájában, mégis tettek néhány lépést előre, míg a támadás nem vált 
hevesebbé.
Alex a szeme sarkából látta, hogy Olivér tágra nyitott szemmel, lebénulva 
kapkod levegő után, és kardját előretartja... Alex abba az irányba nézett.
Nehézkes léptekkel haladva vérszomjas tekintetét – amely felemelt 
kardjánál is félelmetesebb volt – a zömök harcosra szegezve Gwen közeledett.
Olivér éppen csak blokkolta a lány támadását, mintha először tartana 
kardot a kezében. Gwen pengéje lazán kikerülte az erőtlen blokkot, és nedves, 
vörös csík jelent meg Olivér vállán.
Alex mögött Acacia, akinek éppen nem volt ellenfele, látta a zombi 
támadását. – Az isten szerelmére, Ollie... harcolj már!
Ollie kedvetlenül küzdött. Ismét a zombi-Gwen talált. A lány csapzott, 
zsíros haja az arcába lógott, ahogy le-föl emelte a karját, szemei élettelenül 
forogtak a szemüregben. Ollie blokkolt és kihagyta az ellentámadás 
lehetőségét. Annyira halkan, hogy Alex szinte nem is hallotta, hogy Gwen azt 
mondta: – Kérlek, Ollie, ölj meg!
És Norliss összeszorított foggal sújtott le menyasszonyára, kardját a lány 
mellkasába döfte. A zombi úgy esett össze, mint egy krumpliszsák. A Harcos 
arca elzöldült. Alex egy pillanatra megszorította a férfi vállát. 
Megkönnyebbült, amikor következő ellenfelét Ollie már Olivér, a Frankhoz 
méltó hevességgel fogadta.
A Játékosok ismét előbbre haladtak. Alex türelmetlen lett; az ékalakzat 
élére állt.
Mögötte Chester az utolsó villámával lesújtott egy zom-bira, aztán előkapta 
a machetéjét, ahogy az aurája kialudt. Átkozódva forgatta az ismeretlen 
fegyvert, és ügyetlenül támadott.
A legtöbb Játékos megsebesült; Alex már fél tucat sebből vérzett. Margie-
nak még nem esett semmi baja. Úgy forgatta a machetét ahogy a szúnyog a 
vért szívja. Az élőhalottak nem boldogultak a pontatlan, iskolázatlan, de 
őrűletes energiájú stílusával.
Alex elérte a falat. Hátát a sziklának vetette és felkiáltott: – Átrendeződni! 
– Chester kérdőn tekintett rá, majd beleegyezésejeléül bólintott.
A csoport felbomlott, vadul aprították a támadókat, és kétsoros vonalban 
felsorakoztak a szikla előtt. A zombik csak a homokdűnék felől támadtak, és 
így könnyebb volt védekezni.
Mégis folyamatosan támadtak, és Griffinnek már nem maradt ideje a 
nézelődésre. A mozdulatlan halottak halma növekedett a lába előtt, míg a még 
élő zombik nyüzsgése elhomályosította a látását. Egyre jobban izzadt, és ez 
még jobban megnehezítette a dolgát. Az élőhalottak bűze, félelmetes 
külalakjuk, kacagásuk kezdett az idegeire menni.
Látta, hogy Ginára két tetem támad. Az egyikük egy megcsonkított, 
félkarú, féllábú kacagó nő egy hosszú botra támaszkodott, amelyet a kar 
nélküli hónaljába szorított. Ép kezében egy repedezett M-1-és karabélyra 
erősített bajonet-tet forgatott. Gina, miközben egy alacsony rothadó hullával 
viaskodott, fedezetlenül hagyta magát. A zombi nő előretört; Gina machetéje 
kiütötte mankóját a hónalja alól.
Gina ledöbbent és sóbálvánnyá dermedt. Azt hitte, hogy a megcsonkított, 
félig szétrohadt hulla csak hologram. A zombi férfi kihasználta az alkalmat és 
elvágta a lány torkát.
– Gina! – kiáltotta Chester, és Alex látta, ahogy a lány a homokra esik, az 
aurája fekete, mint az éjszaka, és a két vi-gyorgó zombi tovább aprítja. Tony 
kétségbeesetten kapta fel a lány varázsbotját. Bár a szerszám kimerült, az 
éjszakai pihenő során majd'fel lehet tölteni.
A védekező Játékosok közelebb húzódtak egymáshoz, körbefogták Lady 
Janetet. Mind a nyolc életben maradt Játékoson cafatokban lógott a ruha, 
lihegtek a fáradtságtól, és gépiesen emelték fel a karjukat és csaptak le...
Egy ismerős arc bukkant elő a tömegből. Bár a bozontos fekete 
szemöldökét kifehérítették, és a kék szem élettelenül csillogott, mégis Bowan, 
a Fekete volt az, aki Chester felé tartott. A kezében tartott fegyver inkább a 
wakizashira, a japán rövid kardra emlékeztetett, mint egy egyszerű 
vágószerszámra. Hendersonra támadt. Alex figyelmeztetően kiáltott fel, de el 
volt foglalva a saját ellenfelével..
A zombi-Bowan hörögve támadt. Henderson kezében esetlenül állt a kés, 
inkább kitért Bowan elől, és a falnak lökte, hogy időt nyerjen.
Azonban Bowan vért akart látni. Nem hagyott szünetet Hendersonnak, nem 
hagyta, hogy összeszedje magát. Megperdült, és visszakézből lendítette 
kardját Chester lába felé. Az Osztagparancsnok káromkodott és mindenről 
megfeledkezve őrült csapásokkal bombázta Bowant.
A halott Varázsló meglepődött. Az aurája a válla, a combja és a gyomra 
felett vörös lett. Kénytelen-kelletlen összeesett, mire az Osztagparancsnok 
gyakorlatilag feldarabolta.
Griffin mellett Holly Frost felszisszent,- ahogy vörös csík jelent meg a bal 
karja felett. Griffin blokkolt a lány helyett, hogy annak legyen ideje 
összeszedni magát! – Az adósod vagyok – mondta Holly összeszorított 
fogakkal.
Alex megsebesült a vádliján, és Olivér a koponyáján. Az eleven holttestek 
egymás után merevedtek meg. Néhányan még támadtak, de a mozdulatlanság 
kezdett szétterjedni a sziklán, a tenger és a fore papok felé tartott.
Azok valószínűleg észrevették, hogy valami baj van. Magas, vijjogó 
hangot hallattak, mint a prédára leső sas. A Griffinnel harcoló zombi hátrált 
egy lépést és megfordult.
Alex döbbenten vette észre, hogy az összes élőhalott otthagyja az 
ostromlóit Játékosokat és félkör alakzatban a fák felé tartanak.
Acacia levegő után kapkodott. – És most mi lesz?
Griffin a csuklójára pillantott. Egy pillanatig a kézelőjébe épített óra 
teljesen furcsa, nem evilági, csodálatos, ismeretlen szerkezetnek tűnt. – Még 
hat percünk van. Nem követhetjük a... zombikat, de...
Olivér, a Frank megfordult, és elkezdett felfelé mászni a sziklákon. – 
Még... elkaphatjuk a papokat!
Alex úgy érezte, ha egyszer megáll, akkor nem fog újból elindulni. Felért a 
szikla tetejére, és látta, hogy a három pap eltűnik a másik oldalon.
Olivér végigmászott a sziklanyelven. Kardjával a tenger felé mutatott. 
Ahogy Alex melléért csak egyetlen szót tudott kinyögni. – Csónakok.
Zihálva nézték, ahogy a három régi, nem új-guineai csónak elindul. A 
hajófaron latin betűk Játszódtak. Minden csónakban egy fore pap állt és egy 
zombi evezett.
Chester és a többi Játékos is összeszedte ereje maradékát, és felértek a két 
férfihoz. Együtt nézték ahogy a három csónak kiköt a Csinos Liba ajtaja 
mellett. A ibrék felmásztak a kötéllétrán. Az élőhalott evezősök a csónakban 
maradtak.
És akkor a tenger és a hatalmas repülőgép elsötétedett, bár a tengerpartot 
még bevilágította az alkonyat. Amikor Alex az órájára pillantott, a műszer tíz 
órát mutatott.

*

Épp időben másztak le a sziklafalról, hogy lássák, ahogy Gina felkel és a 
tindalója után indul. Chester a lány után nézett. Amikor visszafordult, az arcán 
a legyőzöttség kifejezését nem lehetett nem észrevenni. – Idáig még tartja 
magát a szemét, de majd holnap meglátjuk...
Acacia mély levegőt vett, majd visszalökte kardját a hüvelybe. A hajában 
izzadtság keveredett homokkal, és úgy nézett ki, mint aki egész nap árkot 
ásott. – Figyelj, Chester, szerintem Lopez aggódik.
Először úgy tűnt, hogy Chester nem is hallotta a lányt, de aztán megfordult. 
– Miért aggódna?
– Mit fog az NJSz szólni ehhez a támadáshoz?
A férfi aggódó tekintettel dörzsölte meg borostáit. – Nem is tudom. Biztos, 
hogy kaptunk elég figyelmeztető jelet...
Acacia megriadt. – Chester! Mi bajod van? Hiszen te a mi oldalunkon 
állsz, vagy elfelejtetted?
Az Osztagparancsnok leült a homokba és a sötétbe bámult. – De nem sokat 
értetek velem, mi? – Fejét mélyen lehajtotta. Szörnyen fáradtnak tűnt. – Talán 
vissza kellett volna mennünk még több fekete tüzért. Végigteríthettük volna az 
erdő talaján. A rohadás tulajdonképpen lassú égés, és visszafordíthattuk volna 
a folyamatot. Akkor a zombikat a közelünkbe engedtük volna, aztán... a fekete 
tűz talán megállította volna őket...
A Játékosok zavartan vették körül a parancsnokukat.
Alex leült Chester mellé. – Legalább tudjuk, mit keresünk. Ott van előttünk 
az óceánban, Chester. Azt is tudjuk, hol találjuk a csónakokat!
Henderson bólintott. A könyökére támaszkodott, és úgy nézte a Csinos 
Libát elrejtő sötétséget. – Üssetek tábort! – mondta hirtelen. – Holnap újabb 
nap kezdődik. Amikor a papok előjönnek, akkor elkapjuk őket. Köszönöm, 
Zöldfülű. Istenem, de fáradt vagyok. De holnap...
Griffin ledobta a hátizsákját. Nem volt olyan hangulatban, hogy 
összeszedje darabokra töredezett gondolatait. Lenézett a testére és a sebeket 
kereste. A hologramsérülések vörös ragyogása eltűnt. A tömör zombi 
fegyverek által szerzett sebeket vörös festék ábrázolta. Visszazökkentek a 
valóságba.
Ollie leült mellé. Dünnyögött valamit, amit Alex nem egészen értett.
– Mit mondasz?
– Bárcsak vége lenne. – A Tolvajnak közel kellett a Harcos szájához 
hajolni. – Bárcsak vége lenne. – Ollie úgy nézett ki, mint egy öregember, az 
arca beesett, és egy magányos könnycsepp futott végig rajta.
Griffin nem tudott mit mondani, úgyhogy csak barátian megveregette a 
zömök Harcos vállát. Odébbvitte a hátizsákját és nekitámaszkodott egy 
sziklának. Ott kuporgott és a hullámokat nézte. Nyolc Játékos maradt életben. 
A Játéknak, valóban, hamarosan vége.


28. Tolvajok az éjszakában 


– Marty Bobbickot kérem.
– Igen uram.
Alex hátát egy homokdűnének vetette. A homok kezdett kihűlni és 
kellemesen hűtötte a bőrét. Még érezte a fáradtságot, de egyre távolibbnak 
tűnt. A gondolatok sebesen kergették egymást az agyában. A Játékosok a 
távolban ütöttek tábort. Alex hegyezte a fülét, de senki nem énekelt, senki 
nem nevetgélt ma éjszaka. Hallotta, hogy Margie és Chester beszéjget, de nem 
értette a szavakat.
– Éljen a Zöldfülű, az élőhalottak legyőzője!
– Haha. Beszélj, Marty vagy pedig takarodj a vonalból.
– Főnök, legalább félig komolyan beszélek. Soha nem hittem volna, hogy 
ezek a Játékok ilyen durvák lehetnek. Ha nem lennél csúcsformában, akkor 
már rég hordágyon vittünk volna ki. Hogyan bírja a tempót egy olyan kedves, 
idős asszony, mint Margie Braddon?
– Hamisítatlan élénkséggel. Mi többiek kidőlünk és meg-döglünk. Igazán 
aggódom Ollie miatt. Feltételezem, hogy Gwennek szükségd volt a pontokra, 
de akkor is miért a saját vőlegényével ölelte meg magát? A francba is, de 
legalább ismerjük a célpontot! Óriási nagy darab, Marty! Holnap...
– Miért, nem emberről van szó?
Emberről? Ó! Alex még ahhoz is fáradt volt, hogy dühös legyen saját 
magára. – Sajnálom. Elszaladtak a gondolataim. Egyébként egy férfiról van 
szó, Marty. Tudod, egész végig rossz nyomot követtem...
Halk csosszanó hangot hallott felülről. Néhány homokszem pergett le. 
Aztán elnémult minden.
Alex nyugodtan átfordult a hasán és felállt, miközben tovább beszélt. – Azt 
hittem, hogy egy gyakorlott Játékossal állunk szemben. Valakivel, akinek 
kisujjában van az egész Játék, megtalálja a megfelelő időt, hogy feltűnés 
nélkül leléphessen és elvégezhesse a dolgát a K+F-ben.
– Szerintem senki nem ismerheti ennyire a Játékot.
– Tökéletesen igazad van. Minél jobb Játékos vagy, annál többet tudsz a 
Játékokról, és annál inkább igyekszel, nehogy kinyírjanak. Nincs semmilyen 
kiskapu. Minden egyes új Játék teljesen más történetre épül. – Lehet, hogy 
csak képzelte azt a zajt. Egy enyhe szellő is lefújhatta a homokszemeket... de a 
kupola alatt hogy fújna a szél? Alex érezte, hogy füle szinte kitágul.
– Akkor ezek szerint egy kezdővel van dolgunk?
– Így van. És néhányszor elárulta magát. – Alex felnézett anélkül, hogy 
elfordította volna a fejét. A homokdűne tetején egy kidudorodást látott, ami 
lehet, hogy valakinek a feje. Jobb, hogyha nem kockáztat. Ha tévedett, akkor a 
gyilkos lehet, hogy éppen a dűnét kerüli meg.
Meg fogja hallani a csizma csosszanását a homokban. Vagy talán mégsem? 
Alex a hátizsákja mellett hagyta a machetéjét, és most már kezdte sajnálni. A 
Játék éppen szünetelt, és így a közelharcra vonatkozó szabályok sem voltak 
érvényben.
A Játékosok közül kellett volna telefonálnia. A titkolózás már értelmét 
vesztette. Most már nem tehet semmit. Rendben van, akkor kábítsuk el a 
fickót...
Marty hangja megszólalt: – Nos?
– Túlságosan fáradt volt a második napon. Ez a fickó kitűnő kondícióban 
van, és akkor egész nap lihegett. Túl sokáig volt fenn az előző éjszaka. A 
vulkánnál biztos volt benne, hogy a bomba csak figyelemelterelésre szolgál. 
Bizonyára látta a Libát. Túlságosan nagy az a gép, biztos sok pénzt vitt el 
Lopez költségvetéséből. Fontos része a Játéknak, és még el sem értünk a 
gépig. A kikötőben emberünket először nagyon érdekelték a gépek, aztán már 
rájuk se hederített.
Hol a fenében lehet? Nem engedheti meg, hogy Griffin kimondja a nevét.
– Griff, ki az? – Hol van?
– Griff! Jól vagy? Küldjék segítséget? Griff! Becsapta saját magát. Senki 
nem bujkált a dűnék között; egyedül volt. Őrület. – Fortunato az. Tony 
McWhirter.
– Oké. És most mi legyen? Befejezzük a Játékot? Azonban Alex hallotta, 
ahogy valaki felsóhajt.
– Rögtön visszaszólok Marty. – Becsukta a tárcáját és zsebre vágta. – 
Gyere le – mondta és stabil pozíciót vett fel. McWhirter lehet, hogy 
megtámadja és akár kard is lehet nála.
Tony felállt, és ahogy lesétált az emelkedőn, a homokszemek megindultak. 
Nem volt nála fegyver. Megállt néhány méterre Alextól és széttárta a karját. – 
Nem öltem meg senkit – mondta.
– Jogodban van hallgatni – mondta Griffin. – Amit mondasz...
– Tudom, én is láttam elég krimit a tévében. Griffin, én nem öltem meg 
senkit. Az őr ölt meg majdnem engem, de én nem bántottam őt. Megkötöztem, 
bekötöttem a száját és ott hagytam. Annyira izgett-mozgott, hogy még több. 
ragtapaszt akartam használni. Azonban tudtam, hogy nem fog elég gyorsan 
kiszabadulni ahhoz, hogy megállítson engem.
– Szépen kitervelted – mondta Griffin szándékosan semleges hangon. – 
Aztán mi történt? Meglátta az arcodat?
– Nem öltem meg!
– Mégis meghalt. Megfulladt. Nem fogtad be véletlenül az orrát?
Tony lerogyott a homokba és fejét a térde közé rejtette. Griffin szipogó 
hangot hallott, de azért óvatosan tartotta a távolságot.
– Hiszen lélegzett! Én... ö... elszorítottam a nyakát, amíg elvesztette az 
eszméletét, de lélegzett, amikor otthagytam!
– Hol van a semleges illat? – Tony reménykedve nézett rá, és elkezdett 
beszélni. – Egyezkedésről szó sem lehet – csattant fel Griffin. – Valószínűleg 
már meg is szabadultál tőle. Biztosan volt valaki, akinek át kellett adnod.
Tony hevesen rázta meg a fejét. – Nem adtam át. Griffin, ez az anyag maga 
a pokol. Amikor kipróbáltam rajtad, fogalmam se volt, hogy rám milyen 
hatással lesz. Egyszerűen majd megőrültem a félelemtől. Valószínűleg 
beleütköztem az Álompark összes fájába. Volt egy hely, ahol ott kellett volna 
hagynom, de nem jutottam el odáig. Megszabadultam tőle. Megijedtem a 
hatásától. Attól féltem, hogy átkutatsz.
– Hol van?
– Megmutatom. Meg tudunk egyezni?
– Semmit nem ígérek. Egyetlen kérdést kell feltenned magadnak; azt, hogy 
mennyire bízik meg benned az Álompark. Most azonnal el kell döntened.
– Akkor dögölj meg! Nem tudom, kinek kellett volna átadnom. Lehet, 
hogy az illető előtted fogja megtalálni.
– Ahogy akarod – Griffin élesebb színezetet adott a hangjának. – Azonban 
Tony, ha Rice mégis az eldugult orra miatt halt meg, az attól még gyilkosság. 
A kaliforniai törvények szerint ha valaki bűntett következtében veszti el életét, 
az gyilkosságnak számít. Állj fel!
Tony felállt. A kihívó magatartás eltűnt a fiúból. – És most mi lesz?
– Elmondjuk a többieknek, hogy kiszállunk a Játékból.
A sötétség nem rejtette el a Tony arcára kiülő rémületet. Griffin 
meglepődött. – ó, istenem. Ez meg fogja ölni Acaciát. Holnap öt percig se 
fogják bírni a harcot.
– Erre előbb kellett volna gondolnod – mondta Alex. Megérezte, hogy 
Tony izmai megfeszülnek. – Gyere, Tony, a játéknak vége.
Tony szinte hisztérikus hangon szólalt meg. – Elcsesztem mindent. 
Mindent. Kérlek, Griffin. Nem tudok a szemükbe nézni. Kérlek.
– Nekem se tetszik ez az egész. – A brutális hang éppúgy a saját, mint 
McWhirter érdekeit szolgálta. – Na gyere.
Miattad fogják kinyírni őket!
Hülyeség. Az, hogy kinyírják őket, nem jelenti azt, hogy tényleg meghalnak. 
Rice pedig tényleg halott.
– Griffin, kérlek! Játsszuk végig a Játékot! Csak ennyit adjál nekem. Csak 
néhány órát. Aztán elmondom, hol a szajré és feladom magam.
– Ne játszd a hülyét! – A fenébe, pedig esélyünk volt a győzelemre.
– Megmutatom, hová tettem a semleges illatot. Holnap.
– Ebbe nem egyezhetek bele. Na gyere!
Tony túl későn ugrott Griffinnek, aki félrehajolt és bokán rúgta a fiút. 
Ahogy Tony meggörnyedt a fájdalomtól, Alex belemarkolt a hajába és 
karkulcsba fogta a fiút.
Némán vezette vissza Tonyt a tábortűzhez, aki szintén hallgatott.

*

A tábortűz szinte teljesen leégett. Úgy tűnt, hogy senkinek nincs ereje a tűz 
táplálásához. Kibugonai és Kagoiano visszajöttek, hogy felszolgálják a 
vacsorát; az arcuk zombi-szerűen sápadt volt és a halálos sebek tisztán 
látszottak. Lady Janet összeszedte magát annyira, hogy tejet, gyümölcslét és 
sört adjon körbe, de az ő mosolya is felszínesnek tűnt a fáradtságtól.
A Játékosok addig figyelemre se méltatták, hogy Alex visszahozta Tonyt a 
táborba, amíg valaki észre nem vette, hogy McWhirternek hátra van csavarva 
a keze. Chester felpattant, látszott rajta, hogy sikerült összeszednie magát. 
Kétszer behajlította a lábát, hogy a vérkeringés visszatérjen ereibe aztán 
megszólalt. – Rendben van, Tegner. Mi a fene folyik itt?
Alex elengedte Tonyt, aki idegesen állt a kérdő tekintetek kereszttüzében. – 
Én mondjam el vagy te?
Tony megpróbált megszólalni, de nem jött ki hang a torkán. Griffin érezte, 
hogy kezdi sajnálni a fiút és gyorsan erőt vett magán. – Rendben van, akkor 
majd én beszélek.
Mindenki Alexre figyelt. Senki nem tűnt boldognak. – Három nappal 
ezelőtt McWhirter titokban elhagyta a tábort, és magánügyben eltávozott. A 
Kutatás és Fejlesztési épületben bukkant elő, ahonnét ellopott egy újonnan 
kifejlesztett... találmányt. – Ennél többet nem szükséges tudniuk a szerről.
Acacia levegő után kapkodott. – Istenem. Tehát ott jártál azon az éjszakán. 
– Zavartan lépett a fiúhoz. – Ó, Tony... nem csoda, hogy olyan furcsán 
viselkedtél. Bárcsak... miért Tony?
Tony szerencsétlenül a földre szegezte tekintetét.
– Ez még nem minden – mondta Alex. Acacia pillantását látva megbánta, 
hogy nem vitte ki Furtunatót először és hagyta későbbre a magyarázatot. Miért 
is kell beszámolnia mindenről? – Ahhoz, hogy bejusson az épületbe, Tonynak 
félre kellett állítani egy őrt. Eddig még nem tisztázott körülmények között az 
az őr, egy bizonyos Albert Rice ful-ladásos halált halt.
Acacia figyelmesen nézte őt. Aztán Tonyt. Végül határozottan azt mondta: 
– Nem.
– Nos, Tony? – kérdezte Alex.
McWhirter némán bólintott. Könnyek csorogtak le az arcán és csillantak 
meg a tábortűz fényében.
– Ki vagy te tulajdonképpen? – Acacia szinte sikftotta a kérdést. A többi 
Játékos sóbálvánnyá dermedt.
– Griffin. Alex Griffin. Az Álompark Biztonsági Szolgálatának a vezetője.
Chester úgy nézett ki, mint amikor megpillantotta a bidi-taurabo-haza-t. –  
Rendben van... Griffin. Most mi lesz? – Arra az emberre emlékeztette Griffint, 
aki a szövettani vizsgálat eredményét várja: egyszerre rettegve és bizakodva.
– Most... – Istenem. Mién kell így rám nézniük? Csak az átkozott munkámat 
végzem. Mary-em összegömbölyödve ült a földön, arcát a térdei közé temette. 
Nem akart a férfira nézni. Holly Frost arcán kihívó tekintet jelent meg, aztán 
tűnt el gyorsan. – Tudjátok, mit kell tennem. Mindegyikő-tök tudja.
Senki nem vitatkozott, bár ő szerette volna, hogy vitatkozzanak vele. 
Gyerünk már, ti elködösült agyú fantáziaőrültek. Kiabáljatok velem! Hívjatok 
annak, aminek csak akartok.
Acacia lassan visszasétált a helyére a tábortűz mellé. Megpróbált lenyelni 
egy pohár sört, de cigányútra ment az ital. Ollie ütögette a lány hátát, amíg 
köhögött. A lány elkezdett zokogni.
– Hát akkor ez a vég – mondta Chester, és nem hagyta, hogy az érzelmek 
elragadják. – Hatan maradtunk. Holnap végünk lesz. – Egy szót sem szólt 
Griffinhez, tekintete Tonyt kereste. Egy pillanatra valami sötét és gyilkos fény 
lobbant fel a szemében, aztán gyorsan el is tűnt.
Margie Braddon a kezeit dörzsölte, mintha valami borzasztó piszoktól 
akarna megszabadulni. – Nekem kellett a híreket továbbítani. Futárnak 
használtál engem és Owent, igaz?
– Csak szerencsés véletlen egybeesés, Margie. Látnom kellett, hogy ki 
hogyan reagál, mikor értesül az őr haláláról.
Reménység öntötte el McWhirter arcát. – Tehát nem voltál biztos benne, 
hogy tudom!
– Akkor is gyilkossággal állunk szemben. Ha valaki bűntett következtében 
veszti el az életét, az gyilkosságnak számít. Sajnálom.
– Igen. Én is.
– Szedd össze a cuccaidat.
Senki sem szólt egy szót sem, ahogy Tony a tábortűz mellett hagyott 
hátizsákjáért sétált. Hosszú, megkínzott sóhajjal emelte fel és leverte a 
homokot róla.
A pislákoló fényben nagyon öreg embernek tűnt, az árnyékok mély 
barázdákat szántottak az arcára. Mereven és lassan lépkedett vissza 
Griffinhez. A többiek felé fordult és azt suttogta: – Sajnálom. Istenem, annyira 
sajnálom. Cas... amikor az első éjszakán... – A lány megpróbált elfordulni, de 
nem volt rá képes. – Cas, amikor láttam, hogy milyen nehéz ez a Játék, akkor 
tudtam, hogy már az első éjszakán meg kell tennem, mielőtt kinyírnak és...
– Hagyd abba – suttogta a lány.
– Szeretlek, bébi. Csak ezt akartam hozzátenni.
Holly Frost törte meg az ezután bekövetkező csöndet, és ő kérdezte meg 
azt, ami ott lappangott az összes Játékosban. – Hé Griffin, miért nem tudsz 
még néhány órát várni? – Abszurd gondolat, de Alex egyből védekező tartást 
vett fel. – Ezt nem tehetem. Hiszen valaki meghalt.
– És mi fel tudjuk támasztani? – Margie megpróbálta lecsendesíteni, de 
Hollyt már nem lehetett leállítani. – Úgy értem, miért nem hagysz minket 
békén? Kétezer kilométert utaztam azért, hogy itt lehessek. És most azt 
mondod nekem, hogy nem számít, mi történik velem és a többiekkel, mivel te 
már megtaláltad az embered.
– Ez a munkám. – Griffin érezte, hogy elpirul a sötétben. Nem miattad 
fognak meghalni. Hiszen ez csak egy játék:
Csak egy játék. Az öröm és a megpróbáltatás csak játék. A szeretkezés, a 
sörivás, a dalok, a könnyek és a szörnyű kimerültség csak részei a játéknak. És 
ami holnap történik, amikor az élőhalottak, a forék, és Lopez tudja, hogy még 
micsoda fortyogva jönnek elő a tengerből, az erdőből és elsöpri az öt Játékost, 
az lesz a legnagyobb, legszínesebb fantázia.
Acacia megtörölte az orrát és azt mondta: – Rendben van, Alex vagy Gary 
vagy bármi is a neved. Mindketten tudjuk, hogy ami köztünk történt, az csak 
hazugság. – Nem hagyta, hogy a férfi beszéljen, és ez talán jó is volt. Ki tudja, 
hogy mit mondott volna el. – Rendben van. Fütyülsz arra, hogy mi lesz 
velünk. Ez nem is bánt engem annyira, kedves uram. De szeretném, ha 
kimondanád, hogy téged nem érdekel, mi lesz velünk. Hogy te nem úgy 
gondolkozol, mint mi, fantáziaőrültek. Láttalak téged, Gary... Alex, a fenébe 
is, láttam, milyen emberré változol a Játék során.
A férfi érezte, hogy remeg a hangja. – Mit láttál?
– Te nem tudsz kikapcsolódni, Alex. Messze jobb kondícióban vagy, mint 
mi. Akkor miért vagy kifáradva annyira, mint mi? Miért fáradtál ki jobban, 
mint Margie? – A férfi felé hajolt és, megrándult az arca, ahogy a tűz pattant 
egyet. – Elmondom, miért. Mert olyan baromian keményen dolgozol. Mert 
addig hajtod magad, amíg teljesen ki nem készülsz. És ha nem elég komoly a 
feladat, akkor te megnehezíted, hogy legyen mivel szenvedned. Mondd ki, 
Alex. A rohadt életbe, nézz a szemembe, és mondd ki, hogy 'nem akarsz még 
tizenkét órát a Játékban maradni és segíteni, hogy lekapjuk Lopezt a tíz 
körméről. Mondd ki, hogy nem érdekel, mi lesz velünk, te kemény fiú!
A férfi megvonta izmos vállát. – Rendben van.
– Rendben van. Ez meg mit jelentsen?
Alexnek úgy tűnt, hogy úgy magyarázkodik, mint egy kisfiú, aki maga sem 
érti, mit mond. – Persze hogy maradni akarok. De az egyáltalán nem számít, 
hogy én mit akarok...
A lány rábámult. – Istenem, Alex... és én még azt hittem, hogy én élek a 
fantázia világában. De miért...
Griffin hangja felcsattant. – Nem azért vagyok itt, hogy kérdésekre 
válaszoljak, Acacia. Nem azért vagyok itt, hogy „szórakozzak". Az Álompark 
érdekeit képviselem, és csak erről van szó.
A foglya lerakta a hátizsákját. Tony már nem könyörgött, csak várt.
Chester szólalt meg. – Griffin. Az Álompark érdeke, hogy Játékban 
maradj. – A tűz felé fordalt. Mély, nyugodt, kiszámított hangon beszélt.
– Ne próbálj engem beetetni... – Alex tudta, hogy túl gyorsan, túl 
automatikusan válaszolt, mivel félt attól, hogy lenne valamilyen kiskapu.
– Holnap – mondta Chester még mindig a tüzet bámulva – le fognak 
minket mészárolni. A Játék véget ér, és ez lesz a Játékok történelmében az 
egyik legnagyobb bukás. A legnagyobb, amiről hallottam.
– Sajnálom, hogy csorbát szenved a hírneved.
– Sajnálom, hogy az Álompark ráfizet – válaszolta kapásból Chester.
Alex fejében megszólalt a riasztó. Nem mondón valamit Harmónia... –  
Folytasd csak.
– Nem tudtad, hogy az Álompark a Játékról kiadott könyvek és videók 
eladásával nagy profitra tesz szert? És azzal is, hogy az egyszer már sikeresen 
lejátszott Játékokból fix programokat szervez. Hány ember fog jegyet váltani 
egy ilyen Játékra? A Cowles Művek nagy veszteséget fog elkönyvelni Griffin. 
– Visszafordult, és egyenesen Griffinre nézett. – Mindketten tudjuk, hogy 
nekem érdekem fűződik ahhoz, hogy a Játékban maradjatok. Oké. Csak annyit 
kérek tőled, hogy vegyél figyelembe mindent, amikor döntesz. Tudod, hogy 
mit jelent ez az egész neked,- és mit jelent a Parknak. És hogy mit jelent 
nekünk.
Griffin végigtekintett a Játékosok arcán. Fáradtságot, kíváncsiságot és 
várakozást látott a szemekben; mindenki azt várta, hogy kimondja az utolsó 
szót és azzal tönkretegyen mindent, vagy adjon egy esélyt a Játék 
megnyerésére. Csak tizenkét óra....
Istenem! Mit fog ehhez Harmónia szólni?
Kit érdekel? 0 kevert bele ebbe az egészbe! Mégis Harmónia azt mondta... 
–  Úgy tudom, hogy az Álompark másfél millió dollárt fektetett bele a Játékba.
– Szerintem többet. Kérdezd csak meg a főnököd. Kamat van a 
kölcsönökön, reklámszerződéseket kötöttek...
– Nem számít. Jöjjön ide mindenki. McWhirter, állj mellém! – Alex 
kinyitotta a tárcáját. – Kapcsolja Marty Bob-bickot!
Marty azonnal válaszolt. – Griff! Azt hittem, hogy már csak a 
végrendeletedet olvashatom!
– Marty, betörés és gyilkosság vádjával őrizetbe vettem Tony McWhirtert.
– Oké. Mondd meg, hol vagy, és a legközelebbi kijárathoz irányítalak.
– Ne olyan gyorsan, Marty. Inkább kapcsolj most azonnal Harmóniához.
A kapcsolás időt vett igénybe. A Játékosok Griffin körül ültek, és 
feszülten, de némán várakoztak. A szétroncsolt testű Kagoiano, akinek 
kilátszottak a csontjai, a harmadik napi sziklaomlásnak köszönhetően, egy 
vastag szendvicset hozott oda neki és mozdulatlanul várta, hogy Griffin 
elvegye. Griffin erőt vett fnagán és beleharapott, aztán rájött, hogy milyen 
éhes, és befalta az egészet.
Ollie azt mondta: – Hallottatok már a Speciális Fogyókúra programról? 
Ugyanazokat a Játékokat távolságban a felére csökkentik, magas 
proteintartalmú ételeket adnak, és igazi orvosok is vannak a csapatban. Öt nap 
alatt leadod magadról a felesleget. Észre se veszed, hogy éhes vagy, annyira 
lefoglal az életben maradás. Gwen is ilyen Játékkal kezdte. – Idegesen nézett 
Griffinre, akinek tele volt a szája. – Az igazi jó Játékokat hihetetlen helyeken 
is el lehet adni. Az Álompark sokat veszít...
Az adóvevő megszólalt. – Griffin?
– Harmónia? Figyelj, ha még félig alszol, akkor gyorsan ébredj fel. Nehéz 
döntés előtt állok, és átpasszolom neked a felelősséget.
– Nem aludtam. Mi a gond?
– Őrizetbe vettem Tony McWhirtert. Bevallotta, a... hm... annak a 
dolognak az ellopását, de tagadja a gyilkosságot.
– Kitűnő munka volt, Alex! Kihívjuk a sacramentói rendőrséget, és átadjuk 
az egész csomagot. Nálad van az ellopott anyag?
– Ezzel kapcsolatos a problémánk. McWhirter érdekes ajánlatot tett. Azt 
akarja, hogy mindketten itt maradjunk és befejezzük a Játékot. Csak tizenkét 
óráról van szó, és aztán McWhirter megmutatja, hová rejtette az... anyagot.
– Na igen. És mi történik akkor a Játékkal, ha most azonnal 
abbahagyjátok?
– A legnagyobb bukás lesz a Játékok történelmében.
– Ó!
Harmónia átgondolta a problémát, és Griffin érezte, hogy önkéntelenül is 
visszatartja a levegőt.
– Mi van akkor, ha ez a McWhirter elvágja a torkodat és elmenekül? 
Egyszer már gyilkolt. Ha megsebesít egy Játékost, akkor... pereskedés... hm.
– Megteszünk minden lehetséges óvintézkedést. McWhir-ternél csak 
hologrampengéjű machete lesz. Egész éjszaka őrködni fogunk. Megkérem 
Martyt, hogy zárja le az összes kijáratot...
– Az isten szerelmére, add át nekem! – suttogta indulatosan Tony.
Alex átnyújtotta az adóvevőt. Tony beleszólt. – Mr. Harmónia? Figyeljen, 
én nem akarok elmenekülni. Hová is mehetnék? És én nem...
– Egy pillanat, Mr. McWhirter. Tisztában van a jogaival?
– Jogom van ügyvédhez. Jogomban áll hallgatni. Ha mégis beszélek, akkor 
azt felhasználhatják...
– Ezt a beszélgetést is felvesszük.
– Nagyszerű.
– Önnél van az a dolog, ami az Álompark tulajdonát képezi?
– Nincs, de olyan helyre rejtettem, ahol senki sem találhatja meg. Holnap 
átadom Griffinnek. Figyeljen, Lopez kinyír mindenkit, ha most Griffinnel 
együtt kiszállok a Játékból. Ezt utólag nem lehet bevenni a Játék 
forgatókönyvébe. Az egész történet összeomlik.
– A többiek megbíznak Önben, hogy nem fog elmenekülni?
– Esküszöm...
– A többieket akarom hallani. És felveszek mindent.
Nyilvánvaló volt mindenki számára, amennyiben Tony menekülés közben 
megsebesít valakit, akkor Harmóniát nem terheli semmilyen felelősség. 
Egyenként esküdtek meg, hogy megbíznak Tony McWhirterben. Végül ismét 
Alex vette át a szót.
– Lezáratom az összes kijáratot – mondta. – Még egy szúnyog sem 
hagyhatja el mostantól kezdve a Játékterületet. Szerintem McWhirterben meg 
lehet bízni. Egy jó darabig nem fog több Játékban részt venni.
– Már hallom is az esküdtek döntését. Nos, elfogadom a feltételeket és sok 
szerencsét kívánok. Ja, láttam, amikor elloptad azt a... fekete tüzet.
Miért, volt, aki nem látta? gondolta Griffin és azt kérdezte: – Igen?
– Igazán szórakoztató volt.
Az adóvevő kattant egyet... és örömében mindenki kiabálni kezdett. – 
Csönd legyen! – kiáltotta Griffin. – A Biztonságiakat, de gyorsan! Marty? 
Figyelj! Figyeltesd a kupola összes kijáratát. Ha bárki megkísérli elhagyni a 
Játékterületet, akkor a Játékot automatikusan megszakítjátok. Ne hagyjatok ki 
egyetlen kijáratot sem, és még akkor se engedjetek ki senkit, ha egyenruhát 
visel.
– Főnök? Te sem jössz ki?
– Nem. Holnap egyig egyikünk sem, a pajzsunkkal vagy a pajzsunkon. – 
Griffin kikapcsolta az adóvevőt és körbenézett. – Őrültek vagytok – mondta. 
Mindannyian őrültek vagytok, és én sem vagyok különb nálatok. Valaki 
mindig őrködni fog McWhirter felett, aki összekötözött lábakkal fog aludni. 
Van valakinek valamilyen kifogása? – Egy pisszenés se hallatszott. – 
McWhirter?
A fiú megrendítően hálásnak tűnt. – A kezemet is kösd össze Griffin. Nem 
érdekel semmi. Köszönöm, hogy beleegyeztél. 
– Rendben van. – Griffin nekidűlt a homokdűnének. Nagyon fáradtnak... 
mégis pillekönnyűnek érezte magát. Végre megnyugodtak a gondolatai. – 
Henderson?
Az Osztagparancsnok még mindig nyugtalannak tűnt. – Mi az?
– Nyolcan maradtunk. Az élőhalottak hada ellen. Még csónakunk sincs. 
Hogyan fogjuk megnyerni ezt az átkozott Játékot?


29. A Játék vége 


Amikor beköszöntött az utolsó nap hajnala, már mind a kilencen ébren 
voltak.
A ruhájuk piszkos és rongyos volt. A Játékosok testét karcolások, zöld 
foltok borították, és az éjszakai pihenő ellenére bizonytalanul álltak a lábukon. 
Azonban mindannyian elszántan markolták a fegyverüket: kardot, machetét és 
Chester Henderson a varázsbotot.
Chester szemében tűz égett, és várta, hogy a Játékterület napjának 
felbukkanása jelezze az utolsó nap Játékának a kezdetét.
Alex nem sértődött meg, hogy Acacia Tonyhoz csapódott. A lány az egész 
éjszakát a megkötözött fiúval töltötte. Nem valaki mással, nem sírva, nem 
gyűlölködve és nem panaszkodva. Bár alig ért hozzá a fiúhoz, mégis kitartott 
mellette.
Holly Frost afrofrizurájába homok és izzadságcseppek vegyültek. A lány 
Alex mellett állt, keze nyugtalanul markolta a rövid japán kardot, a 
wakizashit. Semleges arckifejezéssel figyelte Panthesiliát és Fortunatót.
Tony a horizontot nézte. Szeme mindkét irányban végigpásztázta a 
tengerpartot. Egy darabig figyelemre se méltatta a mellette álló lányt, majd 
hirtelen felsóhajtott, és vadul magához ölelte.
Könnyű volt megérteni a fiú elszántságát. Szórakozd ki magad, Tony. Húsz 
évig nem lesz rá alkalmad.
Mary-em, Margie és Ollie egymás mellett álltak. Mar-gie-n látszott, hogy 
erőt merített az éjszaka folyamán, a vég nélküli stratégiai leckék alatt. 
Egymásra vigyorogtak Ma-ryemmel, és a tiszteletük jeléül megérintették a 
fegyverüket.
Ollie fáradtan emelte a magasba kardját, és sikerült elmosolyodnia.
A Játékosok körbevették a tábortüzet, és minden irányba figyeltek. A kör 
közepén állt Lady Janet, aki machetét tartott a kezében. Chester utasítása 
egyértemű volt: – Addig nem harcolsz, amíg nem kell. A te kiszabadításod is 
része a feladatunknak.
Ahogy katanával kezében az erdő felé tekintett, a Zöldfülű hangosan 
felnevetett. Marty, Millie, Harmónia, figyeltek? Remélem, élvezni fogjátok!
Felkelt a Játékterület napja; az igazit eltakarták. Chester kritikus szemmel 
nézte, ahogy a tegnapi sérülések felragyognak a Játékosok és a saját testén. Az 
új-guineai hangok betöltötték a levegőt: madárcsicsergés, a hullámok moraja 
és a fém reccsenő hangja...
A Csinos Liba farában kinyílt az ajtó. Egy hosszú fekete kar óvatosan, 
lassan tárta szélesre. A bozontos haj alatt sebhelyes arc tekintett rájuk, és a 
távolság elnyelte a férfi szavait. A bennszülött visszamászott, és egy másik 
alak jött elő merev léptekkel.
Egy élőhalott volt, akinek sötét, hamuszürke bőrén rongyokban lógott a 
ruha. Lemászott a csónakhoz és elhelyezkedett az evezőknél. A két fore pap is 
beszállt, eloldották a kötelet, majd leültek. A csónakot a sírból érkezett 
evezőse biztos csapásokkal irányította a part felé.
Chester felhorkant. – A rohadékok! Csak egy csónak!
Griffin érezte, hogy felkavarodik a gyomra az idegességtől. Úgy látta, hogy 
a fore egyenesen ránéz. Észrevette, ahogy kidagadnak az evezős hátizmai.
Három méterre a parttól az egyik pap felállt a csónakban és elkezdett 
hangosan imádkozni. Nem sokkal később a másik pap is rákezdte. Olyan 
hangokat csikartak ki magukból, hogy Griffin hátán felállt a szőr.
Nem maradt ideje a kántálásra figyelni. Az erdőből felhangzott a válasz, 
csoszogó, kacagó hangok formájában, és pillanatokon belül felbukkantak az 
élőhalottak.
Legalább harmincan közeledtek, és mindannyian fegyvert viseltek. Ismét a 
nők és a gyerekek néztek ki a legszörnyeb-ben. Szünet nélkül nevettek, testük 
görcsösen rángatózott, és a nevetés néha éhes morgásba csapott át. Bár a 
legtöbb nő félmeztelen volt, a hatás távol állt az erotikustól. Alex tudta, hogy 
egy jó darabig nem fog tudni úgy nőre nézni, hogy ne az új-guineai zombik 
jussanak az eszébe.
A nőkön és a gyerekeken kívül voltak nyomorék, torz testű, ősz hajú idős 
férfiak is, akik törékeny kezükben éles fegyvert tartottak. Azonban az első 
sorban a viszonylag épnek nevezhető harcosok álltak, akik egykor erőszakos 
halált haltak.
Többségük éppolyan sötét bőrű volt, mint a fore papok. Azonban két 
európai is állt közöttük. S. J. és Felicia Mad-dox azaz Sötét Csillag. S. J. 
ugyanúgy forgatta a szemét, mint a többi zombi. Vadul lóbálta a levegőben a 
machetét és a robbanás okozta sebhelyekkel torzított arcán széles vigyor ült. 
Griffin kénytelen volt visszavigyorogni a fiúra. S. J.-nek nem számított, hogy 
melyik oldalon áll.
A csónak kiért a partra. A fore papok kiszálltak anélkül, hogy az éneklést 
megszakították volna.
– Rendben van, emberek. – Chester hangosan, de nyugodtan beszélt. – 
Mindenki tegye a dolgát, és akkor sikerül áttörni. Mozgás!
A Játékosok ékalakban sorakoztak fel, mielőtt a zombik elérték volna őket. 
Mary-em haladt az ék csúcsán. Gyors tempóban meneteltek a sziklák felé.
A szörnyű hadseregtől tízlépésnyi távolságban megálltak és megfordultak. 
Chester felemelte Gina varázsbotját. Az ujjai a billentyűzeten száguldottak 
végig. Rubinvörös fény vette körbe a botot, és csapott le a zombik első sorára.
Felicia meggyulladt. A zombi szörnyű sikolyt hallatott, ami egy élő ember 
torkát széthasította volna. A lány teste füstölve esett össze. Két másik zombi is 
elégett, de a fénysugár veszített az erejéből.
A zombi S. J. az egyik élőhalott társa mögött rohamozott, így megmenekült 
az első villámtól. Másodperceken belül a többi élőhalott átgyalogolt a füstölgő 
tetemeken és rárontott a Játékosokra.
A halott Mérnök Margie-t szemelte ki magának. Az idős asszony az utolsó 
pillanatban tartotta vissza magát, nehogy kilépjen az alakzatból és felvegye a 
harcot. Fenyegetően morogva hárította az első támadást.
Griffin tartotta a távolságot Hollytól, és nekilendült. A támadások kicsit 
gyorsabban és kicsit ügyesebben követték egymást. Nem egész három perc 
alatt újabb két könnyű sérülést szedett össze. Összeszorította a fogát és átlós 
irányban széthasította az ellenfele fejét. Chester hangja túlszárnyalta a 
csatazajt. – Ne álljatok meg! – Mary-em éles hangon rikítozva harcolt az ék 
elején, míg a többi Játékos tovább aprította az élőhalottak seregét. Először 
lassan, majd egyre gyorsabban közeledtek a fore papok felé. A nyolc életben 
maradt Játékos egyre buzgóbban rohamozott, ahogy meglátták, hogy a papok 
meghátrálnak, és a csónakjuk felé indulnak. Mary-em csúnyán káromkodott, 
majd kilépett az alakzatból, és áttört a zombik vonalán.
Rövid lábai szinte alig látszottak, ahogy a homokban futott. Ráugrott a 
legközelebbi forera, és levágta a lábát. A bennszülött pap beesett a vízbe és 
elmerült. Vére vörösre festette a habokat.
A másik pap megállt, és tátott szájjal nézte, hogy mi történt a társával. 
Aztán befutott a hullámok közé, és elkezdte betolni a csónakot a tengerbe. Az 
élőhalott evezős, mivel nem kapott új parancsot, teljesen mozdulatlanul ült 
tovább.
Tony elhajította a machetéjét.
(Valahol a külső világban a számítógép választott a véletlen számok 
közül...)
A penge egyszer megpördült a levegőben, majd felhasította a fore vállát. A 
bennszülött felsikoltott, de egy kézzel húzta tovább a csónakot.
Ollie berontott a vízbe, Lady Janet követte. A fore puszta kézzel próbálta 
kivédeni Ollie kardcsapását, de sikertelenül. Amíg a többi Játékos 
visszatartotta a zombik rohamát, addig Janet visszahúzta a csónakot a partra.
Ollie segített a lánynak. Már majdnem kiértek a partra, amikor felbukkant 
S. J. és hátulról beleszúrt Olivérbe.
A férfi aurája rögtön vörös lett. Megfordult, mire a zombi S. J. újra 
lecsapott. Ollie maradék erejével hárított és szúrt, mire S. J. feje elfeketedett.
Chester először Lady Janetet, majd Margie-t segítette be a csónakba. Az 
evezős mégcsak nem is tiltakozott, amikor kilökték a csónakból. Tony 
bemászott, és maga után húzta Acaciát is, aztán Holly is beugrott a csónakba. 
Csak Griffin és Mary-em maradt a parton, de a csónak már megtelt. – Griffin! 
– kiáltotta Acacia, és az ölére mutatott. Alex a csónak felé intett Mary-emnek, 
aki dühösen sziszegett rá. – Tűnj innét! Neked életben kell maradnod. – 
Meglökte a férfit.
Alex megrántotta a nő övét. – Gyere, te idióta! Ugorj a vízbe, és 
kapaszkodj a csónakba!
Mary-em bólintott. Mindketten beugrottak a vízbe, és úszni kezdtek. Tony 
és Holly kezelte az evezőket. Csak annyi ideig vártak, amíg Griffin és Mary-
em belekapaszkodott a csónak hátsó peremébe.
A forék rettentes szolgái bemasíroztak a vízbe. A hullámok ellepték a 
szájukat, de nem álltak meg. A hullámok végül beborították a zombikat.
Margie nyugtalanul szorította kezét a mellkasához. Nézte, ahogy a zombik 
eltűnnek. – Csaknem sikerült utol...
Mary-em felsikoltott, majd elsüllyedt. A víz vadul fortyogni kezdett, majd 
elcsendesedett. Mary-em nem adta olcsón az életét, gondolták.
– Alex! Mássz be a csónakba! – Acacia nem habozott és hatalmas erővel 
rántotta be a férfit. Egy zöldesfekete kéz markolta meg Alex bokáját, aki 
felkiáltott. Tony lecsapott, mire a kéz vörösen ragyogott fel és eltűnt. Alex 
elterült a csónakban a többiek ölében.
Csillogó kezek markolták meg a csónak mindkét oldalát, és vigyorgó 
halottak arcai bukkantak elő, a szemük meg se rezdült, csak gonosz éhség 
tükröződött bennük.
Ahogy Tony és Holly eveztek, Griffin Acacia mellé mászott, és lecsapott a 
felbukkanó kezekre, fejekre. A csónak bizonytalanul billegett ahogy kinyújtott 
karjával egyensúlyozni próbált.
Megkönnyebbülten sóhajtottak fel, amikor elérték a Csinos Libái. Tony 
kikötötte a csónakot és felsegítette Hollyt. A lány kurtán biccentett, felmászott 
a kötélhágcsón, és eltűnj: a nyitott ajtóban.
Röviddel később elégedett kiáltás hallatszott. – Szállítmány!
Mögötte Tony kétségbeesetten ordított fel. – Vigyázz! – Megfordult, mire 
szembetalálta magát az előző napi harmadik pappal, aki halandzsázva egy 
kígyót hajított feléje.
A lány keze megvillant, ahogy rövid kardja S alakot leírva lecsapott, aztán 
lebukott a padlóra. A kígyó két darabban esett le. – Hallgassatok meg... – 
kezdte, de hirtelen elhallgatott, hogy odébb gurulhasson, mivel a pap egy 
másik kígyót dobott feléje. Holly lecsapta a hüllő fejét, ahogy az a padlóra 
esett.
Gurulás közben azonban a bokája a megcsonkított első kígyó fejének 
közelébe került, mire az belemart.
– Dögölj meg! –  Rátaposott a hüllőre, felállt és a pap felé tántorgott, aki 
vicsorgó szájjal gonoszán sziszegett. A lány aurája bokától felfelé elfeketedett. 
– Hallgassatok meg, istenek az égben – kiáltotta –, és adjatok tüzet!
A pap védekező mozdulatot tett. Holly ujjaiból lángok csaptak ki. A lány 
wakizashija előrelendült a lángok közül, és elvágta a fore torkát.
A bennszülött összeesett. Holly, most már teljes fekete aurában, 
méltóságteljesen rogyott rá.
Chester szállt fel utolsónak. Erősen becsapta az ajtót. – Rendben van, 
lássuk csak... – Megpillantotta a holttesteket és megrándult az arca. – Olivér, 
Mary-em és Holly... istenem, micsoda egy Játék! – aztán jobban körbenézett. 
– Hollynak igaza volt. Megérkeztünk.
A raktér magas falai szinte a semmibe vesztek. A belső tér tele volt 
Szállítmánnyal. Különféle méretű és alakú csomagok töltötték be a 
rakodóteret egészen a távoli mennyezetig..
– Margie, megfelelő a képesítésed ennek a repülőgépnek a vezetésére?
Margie elgondolkozva szorította össze a száját, de nem válaszolt 
egyértelműen. – Keressük meg a pilótafülkét.
A pilótafülkét a létra tetején találták meg. Ajtaja félig nyitva állt és Alex 
előreszegezett karddal lépett be.
A viszonylagos sötétségben nehéz volt lépkedni, de elölről fény szűrődött 
át a poros ablakokon. Bár mindent erősen megviselt állapotban leltek, mégis 
úgy tűnt, hogy semmi nem tört össze. Régimódi kijelzők és műszerek 
borították a műszerfalat.
Margie követte Alexet, rámutatott a pilóta és a másodpilóta ülésére. – Erre 
van szükségem – mondta, gyengéden félretolta a férfit, és megperdítette az 
ülést.
Ijedten ugrott hátra és belekapaszkodott Alexbe. A férfi előrántotta a 
kardját, majd lehiggadt.
Egy mállófélben levő csontváz ült a székben, csontjain ruhadarabok lógtak.
– A mindenit! – Margie közelebb araszolt, és cipője orrával megbökte. – 
Na, rendben van. Nem hiszem, hogy feltámadna, mivel megöltük a papokat. – 
Óvatosan megfordította a másik ülést, és felsóhajtott, ahogy meglátta a másik 
csontvázat. – Gary.".. Griffin kedvesem, segítenél kiszedni ezt az izét a 
pilótaülésből?
A férfi kigurította a csontvázat a fülkéből a raktérbe. Az elhullott 
csontokért még egyszer visszament.
– Hogy boldogulsz? – Chester hangja vidámnak és frissnek tűnt, mint a 
rózsabimbó. Bemászott a pilótafülkébe, és megállt Margie mögött. Az asszony 
ujjai végigszaladtak a műszereken, és bekapcsolt valamit. Az egyik kijelző 
felgyulladt.
– Azt hiszem, ez az üzemanyagszint-jelző. Üres a tankunk – mondta.
– Hát persze. A rohadt életbe! –  Chester nekidőlt a falnak, és kibámult a 
vízre. – Aha. Az üzemanyagraktár. – Megmarkolta Margie vállát. – 
Emlékszel? A dokk a kikötőben, a Főhadiszállás épülete mellett? Indítsd el a 
motorokat, hátha odáig el tudunk menni.
Margie keze megindult a műszerfalon. – Ilyen géppel még sohasem 
repültem – morogta, és megtekert valamit. Az egyik motor felköhögött és 
felpörgött. A gép balra kanyarodott.
Margie boldogan dünnyögött magában. Elindította a második, a harmadik, 
majd a negyedik motort. Most már mind a négy Játékos és Lady Janet a 
pilótafülkében zsúfolódott össze és csodálattal figyelték az idős asszony 
mozdulatait.
A repülőgép egy teljes kört írt le. Margie megmarkolta a botkormányt. A 
gép már nem kanyargóit. A Liba orra kiemelkedett a vízből, és egyre 
gyorsabban száguldott. Margie kelet felé indult, a part mentén.
– Az egyes, négyes, hatos és hetes motor üzemel, Admirális űr – jelentette 
Chesternek. – A többi szerintem be van dögölve, de azért ha kell, próbálkozók 
még...
– Egyelőre nem szükséges. Nem akarunk felszállni". Nincs elég 
üzemanyagunk.
– Griffin! – mondta Tony.
Griffin kérdőn tekintett a fiúra. Tony hosszúkás arca komolynak tűnt, mire-
bólintott. Alex ledobta a hátizsákját és követte Tonyt a rakodótérbe. 
McWhirter egyenesen egy „Egyesült Államok Hadseregének tulajdona" 
feliratú ládához lépett, és felnyitotta. Kihúzott néhány fadarabot, majd kiemelt 
a ládából egy kék bőrtasakot. Lesütött szemmel adta át Griffinnek.
Alex fellépte a tépőzárat, kivett négy fénymásolatot és egy kisebb 
csomagot. A csomagban egy híg, színtelen folyadékot tartalmazó üvegcsét 
talált. A folyadék fele hiányzott.
– A semleges illat? – Tony bólintott. – Oké, Tony. Mivel betartottad a 
szavad, meglátom, mit tehetek az érdekedben. Ami lehet, hogy nem lesz sok.
– Zöldfülű! Fortunától
Visszamásztak a létrán a pilótafülkébe, és látták, hogy időközben 
megérkeztek az Elveszett Szállítmányok Tengerére. Nagyon nehéz volt az 
óriási Csinos Libával manőverezni, de Margie lelkesen végezte nehéz 
feladatát, és csak egyszer ütköztek egy kisebb, félig elsüllyedt repülőgépnek. – 
A kurva életbe, kedvesem! – mondta Margie. – Chester, nem lassíthatok. Még 
mélyebbre süllyednénk a vízben. Nekiütközhetünk valaminek a víz alatt.
– Akkor ne lassíts.
Margie gondosan vizsgálgatta a kikötőt. – Mehetek még egy kicsit 
közelebb, de akkor is csónakot kell majd használni. Azt hiszem, hogy... – A 
szavak a torkán akadtak.
Az élőhalottak már várták őket. Legalább százan állhatták félkör alakban 
az üzemanyagraktár előtt. Néhányan a part felé tartottak, miközben mereven 
lóbálták a fegyverüket.
Chester csaknem rosszul lett. – Lemészárolnak bennünket, ahogy partra 
szállunk. Ha kifutnánk a Libával a szárazföldre... nem, nem lenne elég 
lendületünk, hogy áttörjünk rajtuk.
Az egyik motor felköhögött. Margie lekapcsolta a bal szárny alatti egyes 
motort. A Liba el akart kanyarodni, de pilótája nem hagyta. – Chester, 
kapcsoljam le a motorokat? Vagy fussak ki a partra?
– Kapcsold le!
Az asszony lekapcsolta a motorokat. A Liba. elcsendesedett. – Lehet, hogy 
nincs elég üzemanyagunk a motorok újbóli beindításához – mondta.
. Chester összeszorította a fogait. – Ennyire közel a célhoz! Csapdába 
kerültünk.
– Meg kell próbálnunk, Chester. Mi mást tehetnénk? – Acacia végignézett 
az élőhalottak seregén, és megborzongott.
– Mennyi az idő?
Alex az ingujjára pillantott. – Megállt.
– Tizenegy negyven – mondta Tony anélkül, hogy visszafordult volna az 
ablakból.
– Ajaj. A Játék egy órakor fejeződik be. Le kell gyűrnünk az élőhalottakat, 
kerozint kell szereznünk, be kell önteni a tankba... a fenébe, azt se tudom, hol 
van az üzemanyagtartály ezen a francos gépen. Be kell indítani a motorokat, 
és haza kell repülni. Nincs elég időnk. Nincs elég időnk még akkor se, ha 
megszabadulnánk a zombiktól.
– Sokba került a repülőgép tojása – mondta Acacia.
– Igen, de még akkor is... kell lennie valami kiútnak. Ismerem Lopezt.
– Hát én nem látok semmilyen kiutat. – A barna hajú lány dobbantóit egyet 
a lábával, és káromkodni kezdett. – Figyelj, ha már úgyis vesztésre állunk, 
akkor ne üljünk itt, mint a csapdába esett patkány. Szálljunk partra és rúgjuk 
seggbe őket!
Margie megrázta a fejét. – Chester, mégis van egy kiút.
– Mire gondolsz?
– A Csinos Liba sohasem lett volna képes a Long Beach és Új-Guinea 
közötti távolság átrepülésére. Túl nagy a távolság. Az üzemanyagtartályok 
még az út vége előtt kiürültek volna, még akkor is, ha színültig fel lettek volna 
töltve, ami nem valószínű. Ne felejtsd el, hogy csak próbaútról volt szó.
– Varázslat. – A fogaskerekek beindultak Chester fejében. – De nem 
ismerem a rituálét. Lady Janet felemelte a kezét. – De én igen.
– Micsoda?
A lány elmosolyodott, utat tőrt magának, és szinte a férfi mellkasához 
préselte magát. – Amikor azok a szörnyű emberek a fogságukban tartottak, 
akkor többször is láttam, hogyan hajtják végre a rituálét. A varázsigéket 
tökéletes angolsággal ejtették ki, úgyhogy megjegyeztem őket.
– Lady Janet, én nem bízok magában.
Margie megperdült a székével. – Chester, a lánynak igaza kell hogy legyen. 
Különben miért maradt volna ilyen sokáig életben a Játékban?
Chester elgondolkozott.
– Megindultak felénk – mondta Tony határozottan. Rettenetes kinézetű 
fore papok bukkantak elő az élőhalottak között, olajjal bekent testük csillogott 
a napfényben. A papok a csónakok vízre bocsátását irányították.
Griffin rá se hederített a csónakokra. Könnyen áttörhetnek rajtuk, ha úgy 
döntenek. – A kellékek – mondta. – A rituálé végrehajtásához kellenek 
kellékek is. Egy teljes cargo kultuszos műhely van a fémbarakkban. Igazán 
jók, hogy nem sikerült felgyújtani. – Kinézett az ablakon. – A zombik az 
üzemanyagot Őrzik és nem a barakkot. Azokon a hajókon simán 
keresztültörhetünk. A többi zombi... nos mire elérünk a Főhadiszállás 
épületéhez, addigra ők is megérkeznek, hacsak nem... hacsak nem megyünk ki 
a Libával a partra. Bár akkor lehet, hogy nem tudjuk lehozni. Mégis ez az 
egyetlen esélyünk.
– Nem.
– Meg kell...
– Nem. – Chester nem mosolygott valami kedvesen. – Kerestem az 
ellentmondást, de addig nem vettem észre, míg Lady Janet meg nem szólalt. 
Ez egy újabb csapda. Lady Janet, csak nem feledkeztél meg a szerzői jog 
megszegésének szabályáról?
– A teremburáját, azt hiszem igen – nevetett a lány, és Chester vele 
nevetett.
Alex akkorát csapott a homlokára, hogy az már fájt. – Várjatok csak egy 
kicsit! – Megrázta Chester vállát. – Nem az Ellenség lopta el a Libát. Ők csak 
a daribiktól lopták el. Tehát felhasználhatjuk a daribik varázsigéjét, ha...
– Igazad van. Hol van Maibang koponyája? – Chester kétségbeesetten 
nézett egyik arcról a másikra. Aztán Margie felemelte a kezét.
– Azt hiszem, Owen átadta nekem. – Kinyitotta a hátizsákját és gyorsan 
átkutatta. Kísérőjük koponyája szánalmas régészeti relikvia benyomását 
keltette, minden egyéniség kiveszett belőle, de Chester mégis úgy fogta meg, 
mintha értékes ékszer lenne.
– Asztal rituálé! Tony, Griffin, szerezzetek egy asztalt. A többiek pedig 
szedjék elő a maradék élelmiszeradagjukat. Csokoládét, sótablettát, mindent, 
amit csak felajánlhatunk az isteneknek.

*

A rakodótérben készítették elő a rituálét. Egy megvetemedett láda töltötte 
be az asztal, és az abban talált lepedő a terítő szerepét. Néhány darab szárított 
gyümölcs és egy magányos rágógumi feküdt a térítőn a fekete koponya 
mellett. Se virágok, se gyertyák... de Chester elégedettnek tűnt.
– A bilasim tewol –  morogta, aztán széttárta a karját. – Hallgass meg, 
Kasan Maibang! Hallgassatok meg istenek az égben! Elpusztítjuk értékes 
tartalékunk maradékát is, hogy beszélhessünk vele, aki a kísérőnk volt. 
Hallgass meg Jézus-Manup... – Az asztal felett a levegő vibrálni kezdett és 
Chester intett a kezével. – Tűz – parancsolta, mire aurája vörössé vált. 
Chestert azonban nem érdekelte. – Tűz! – kiáltotta, és az asztal meggyulladt.
A tűzhalált halt Kasan Maibang összeégett arca felbukkant. – Tudom, miért 
hívtál – suttogta a bennszülött –, de én nem segíthetek. Csak egy nálam 
nagyobb erejű férfiú menthet meg titeket.
– Kicsoda?
– Pigibidi/népünk leghatalmasabb varázslója.
– Hívd ide.
– Ezért manával kell fizetned. Mit tudsz még felajánlani?
Chester mindenre elszántnak tűnt. Beletúrt göndör hajába. Aztán hangosan 
felnevetett és kiöntötte a hátizsákja tartalmát. A kupac alján feküdt valami, 
ami fekete bőr pizsamára emlékeztetett – a fore kém elhullajtott bőre. Rátette 
a mágikus tűzre.
– Elfogadjuk az áldozatot... – mondta Kasan, és arca az öreg Pigibidi 
ráncos, beesett arcává változott.
– Pigibidi, hatalmas törzsfőnök – kezdte Chester. Idegesen nyalta meg az 
ajkát. – Reménytelen helyzetben vagyunk. El kell repülnünk ezzel a hatalmas 
repülőgéppel, de nincs üzemanyagunk.
Az öregember ajkai megmozdultak és szavai visszhang-zottak a 
rakodótérben. – Az a nő a fore varázsigét ajánlotta fel. Örülhettek, hogy nem 
fogadtátok el. Engedélyre van szükség, hogy ilyen varázslatot használhassunk, 
mert ha engedély nélkül ellopjuk a varázsigét a tulajdonosától, akkor szörnyű 
árat kell érte fizetni.
Chester Lady Janetre meredt, aki titokban kitűnően szórakozott. – 
Pigibidi... mit tegyünk?
– Elmondom a varázsigét, amire szükséged van. De ha néped újból hadat 
üzen nekünk, akkor nehogy felhasználjátok ellenünk.
– Nem. Esküszöm, hogy...
– Egy európai ígérete nem sokat ér. Ha van elég erőd ahhoz, hogy felemeld 
eme óriási gépezetet, akkor én fogom kimondani a varázsigét, hogy 
megtörhessük a forék hatalmát.
– Elég erőm? De Pigibidi, hiszen nincs elég erőnk. Segítened kell...
– Sajnálom. Akkor hiába hívtál.
Chester dühösen dobbantott és káromkodni kezdett. – Ez az átkozott 
Lopez! Egyszer még kitekerem a nyakát. Esküszöm, hogy egyszer még 
kinyírom... – Felmászott egy ládára és kinézett az apró kémlelőnyíláson. A 
fore csónakok elérték a Libát. Hamarosan mindennek vége.
A tűz tovább égett és Pigibidi áttetsző képmása a halottak érzelemmentes 
nyugalmával figyelte őket.
Alex a rakodótér falának dőlt és elgondolkozva ráncolta össze a 
szemöldökét. Pigibidi nem tűnt el. Valamit még fel lehet használni, de mit? 
Egy láda Coca-Colát? A fore pap holttestét? Vagy... – Chester!
– Mi van? –  vicsorogta az Osztagparancsnok. Az egész teste remegett.
– Nem azt mondta Margie, hogy Hughes maga vezette a gépet?
– De így van – mondta Margie. – A Long Beach-i felszállásnál ő vezette a 
gépet.
– Ha akkor lopták el a gépet, akkor... Tony felrohant a létrán a 
pilótafülkébe.
– ... akkor Hughes csontvázát találtuk meg – fejezte be Griffin.
– Istenem – Chester lehiggadt és szélesen elmosolyodott, ahogy megértette 
Alex szavait. – A cargo kultusz felhasználásával felvesszük a kapcsolatot a 
huszadik század egyik legnagyobb repülőgépgyártójának a tindalójával.
Acacia elővette azt a koponyát, amelyet előzőleg Alex félrelökött. – Ez lesz 
az?
Ez vajon Hughes vagy a pilóta koponyája-e? A koponya kajánul vigyorgott 
rájuk a biztos névtelenség" tudatában. Alex megszólalt. – Hughes milliomos 
volt. A ruhái jobb állapotban kell, hogy legyenek...
Tony a nagy igyekezetben csaknem leesett a létrán, ahogy a másik 
koponyával a kezében leszáguldott. – Mit számít, legfeljebb mindkét koponyát 
felhasználjuk! – Elvette a másik koponyát is Acaciától, és a két koponyát az 
asztal két egymással átellenes sarkába helyezte Pigibidi lebegő arca elé. A 
lángok fellpbbantak.
Egy fore zombi mászott fel a gépre és bámult rájuk az ablakon keresztül. 
Hamuszürke kezével rávágott a kémlelő-nyílásra.
Pigibidi átlátszó arca feléjük bólintott és megszólalt. – Isten-Dodo, Jezus-
Manup, hallgassatok meg...
A szavait elnyomta az óriási motorok dübörgése. Mind a nyolc propeller 
belehasított a levegőbe. Margie levegő után kapkodott és a pilótafülkébe 
futott, a többi Játékossal a nyomában. A Csinos Liba megrázkódott, majd 
előrelendült.
Margie belevetette magát az egyik pilótafülkébe. Az utolsó zombi 
kiáltozva feküdt a szélvédőn és a festett fába kapaszkodott.
A hidroplán felgyorsult, félrelökte az útjából a kisebb hajókat és 
repülőgépeket, és a nyílt víz felé tartott. Margie bőszen vigyorgott, ahogy a 
Liba a víz tetején száguldott és végül felemelkedett. A gép egyszer még 
visszazökkent, és ekkor a zombi nagy csobbanással belepottyant a vízbe.
Aztán a gép motorjai elérték a megfelelő fordulatszámot és a Liba hatalmas 
robaj kíséretében felszállt.
A tengerpart és a kikötő eltűnt alattuk. A dzsungel, a hegyek, a szörnyek és 
a forék dühösen integető harcosai gombostűfejnyire zsugorodtak. Ahogy a 
Csinos Liba elérte a felhőket, a Játékosok egymásra néztek, és egy percig 
néma csendben voltak. Aztán Alex ujjongani kezdett, Acacia átölelte a férfit, 
Tony átölelte Margie-t, és Chester megcsókolta Lady Janetet. A pilótafülkét 
nevetés és örömujjongás töltötte be.
A Játék véget ért.


Harmadik rész 


30. Az utolsó kérdőjel 


Hangos éljenzést lehetett hallani a pilótafülkéből, még mielőtt az álomparki 
személyzet kiengedte volna a Játékosokat a repülőgépből. Lady Janet lépett 
elsőnek a földre. A lábai még mindig remegtek. Megrázta a fejét és azt 
mondta: – A mindenit!
A hat Játékos követte. Holly Frost jött ki utolsónak. Mélyen meghajolt a 
szereplők és a kezelőszemélyzet előtt. Chester felemelte a kezét és azt 
kiáltotta: – Tapsoljuk meg a haldokló szerepében a legkitűnőbb teljesítményt 
nyújtó... Holly Frostot! – Elszórt éljenzés volt a válasz. – És a csapat életben 
maradt tagjait! – Most már mindenki lelkesen éljen-zett, még a 
kezelőszemélyzet is.
Griffin Tony mellett sétált. McWhirter őszinte mosolya lehervadt az 
arcáról, ahogy észrevette Bobbickot két biztonsági őr társaságában. A fiú 
megállt, mielőtt az őrök odaértek volna hozzá, és letette a hátizsákját. A 
homlokába lógó hajtincset megigazította, és kezet nyújtott Alexnek. – 
Köszönöm. Igazán rendes voltál. Ígérem, hogy semmi problémát nem fogok 
okozni.
Griffin elfogadta a kinyújtott kezet és meglepődött a fiú kemény 
kézszorításán. – Meglátjuk, hogyan boldogulunk, McWhirter.
– Rendben van főnök. Innét már átvesszük a foglyot.
– Hála istennek. – Alex kibújt a hátizsákjából és hagyta, hadd essen a, 
földre. – Marty, kísérd el a vizsgálatiba. Megérkeztek már a zsaruk?
– Naná. Sk mindent el kell intéznünk. – Marty főnökét egy személyzeti 
ajtóhoz vezette, míg a többi Játékos a főbejárat felé tartott. Előttük a két 
biztonsági őr kíséretében Tony ment.
Griffin nézte, ahogy a Játékosok elmennek. Többségük figyelte ahogy 
Tonyt elkísérik, de senki nem szólt egy szót sem, kivéve Chestert, aki elég 
fáradtnak tűnt. – Griffin, lejössz a búcsúpartira?
– Sajnálom, Chester. El leszek foglalva. – El akart indulni, de Henderson 
odaintett neki.
– Te is meg vagy híva. Igazán kiérdemelted. Akkor ma este a 
lakosztályomban a Sheraton szállóban.
Alex visszaintett és Marty felé fordult. – Segítened kell. Baromi fáradt 
vagyok. – Bobbick együttérzően bólintott.
Griffin még egyszer megpillantotta Acaciát. A lány megállt a kapunál, mint 
aki meg akar fordulni, és mondani akar valamit. De aztán fáradtan megvonta a 
vállát, és továbbment. Tony észrevette a lány habozását, és a mosoly teljesen 
lefagyott az arcáról.
Griffin nézte, ahogy a lány elmegy, és érezte, hogy gombóc van a torkában.
Átnyújtotta a hátizsákját Martynak, aki szó nélkül'átvette, és áttolta a 
rágógumit a szája egyik sarkából a másikba. – Gyere, Griff! Vár az autó.
Alex némán bólintott. A légpárnás autó textilborftású műanyag ülése 
teljesen idegennek tűnt számára, és erősen ráhuppant, mintha meg akarna 
bizonyosodni a valódiságáról. Hátradőlt, becsukta a szemét és a teste 
előrelendült, ahogy a kocsi elindult.

*

Fáradtak, piszkosak voltak, válluk meggörnyedt a hátizsák alatt. Úgy 
néztek ki, mint az élőhalottak, amikor bebotladoztak a gyorsbüfébe. Megálltak 
és homályos tekintettel körbenéztek. Minden asztal foglalt volt.
Az egyik asztalnál, ahol akár öt korsó is elfér, egy magas fekete nő intett 
feléjük vidáman. Valahogy ismerősnek tűnik, gondolta Gina. Elmosolyodott 
és az asztal felé indult, miközben maga után húzta Chestert a hátizsákjánál 
fogva. Tudta, hogy Gwen és Ollie követni fogják.
A falnak támasztották a hátizsákjukat. Ollie elment rendelni, amíg Chester 
üres székeket keresett.
– Jó Játékot – mondta az idegen. – Glória Washington vagyok.
Chester bemutatott mindenkit. Gina azon tűnődött, vajon hol láthatta a nőt. 
Aztán hirtelen beugrott, és Ginának leesett az álla, ahogy visszaemlékezett. _ 
A fekete nő észrevette. Megragadott egy üres széket a szomszédos asztalnál – 
merev, kicsit ügyetlen, de gyors mozdulattal – Gina mögé tolta. – Ülj le, 
kedvesem. Nem akartalak megijeszteni. Gondoltam, hogy fel fogsz ismerni.
Gina lehuppant a székre. – Legutóbbi találkozásunkkor hiányzott egy 
kezed és egy lábad. És a smink...
Chester hirtelen elmosolyodott. – Aha. Az élőhalott démon. Igazán 
hatékony trükk volt.
– Ugye?
– Hogyan...?
– Rosszkor látogattam el az Antarctica Ciudadra. Szerencsés voltam, hogy 
egyáltalán volt mit leamputálni rólam. Ezek a művégtagok... nos, tudom őket 
használni, de nehezen szoktam hozzájuk... mindenesetre amikor Mrs. Lopez 
felvetette az élőhalott szerepet, az orvosom kitűnő terápiának találta. Legalább 
segít hozzászokni a megváltozott helyzetemhez. – Egyre lassabban beszélt, 
mintha nehezen tudná kifejezni magát. – Hogy félkarú és féllábú vagyok. De 
mégis élő ember. Tudjátok, igaza volt.
Ollie egy tálcával kezében érkezett meg. A Játékosok lecsaptak a svájci 
különlegességekre, mielőtt elérte volna az asztalt. Gina érezte a forró és édes 
ízt a szájában; a fáradtságnál is erősebb éhséget. Most már minden igazi.
Azt mondta: – Akár tetszik, akár nem, pokoli hatással volt rám. Egyszerűen 
nem hittem el, hogy nem hologram vagy. Olyan volt, mintha a sírból keltél 
volna ki. – Felnevetett, de'hangjába még idegesség vegyült. – Örülök, hogy 
találkoztunk. – Korsóját nekikoccintotta Glória Washington korsójának. – 
Csirió!
– Célunk az ellenség megzavarása – felelte Glória.

*

Alex összegyűrt egy papírlapot és a falhoz vágta. A papír-galacsin az 
űjrafeldolgozóba esett. Szeretett volna inni még egy csésze kávét, de azzal 
biztosan kikészítené a gyomrát.
– Mi van még hátra? – Hangja teljesen idegennek tűnt, fáradt és vékony 
volt. Egy halom papírlap nézett vele farkasszemet, mire felnyögött.
– Istenem. – Bekapcsolta a számítógépét és csak a „Sürgős" jelzésű 
iratokat kérte be. Várakozásának megfelelően csak négy papírlap csúszott ki a 
nyomtatóból az íróasztalra.
Az egyik McWhirter kihallgatásának összefoglalóját tartalmazta. El fogják 
küldeni tájékoztatásul az összes osztályvezetőnek. Griffin olvasás közben 
bólogatott. Tony megtartotta az ígéretét. Nem sokat érnek annak a nőnek a 
leírásával, aki megbízta Tonyt; valószínűleg mind a nevét, mind a külsejét 
megváltoztatta.
Azonban ahhoz talán elegendő információ van a birtokukban, hogy az 
összekötőt elkapják. Túl nagy a tét ahhoz, hogy a megbízók ne küldjenek el 
valakit a rejtekhelyre.
Aláírta a papírt és félrerakta.
Két lap a Park elmúlt négynapi bevételéről szóló jelentést tartalmazta. 
Gyorsan átfutotta, és ezt a két lapot is félretette. Nem egyezett a véleménye a 
számítógéppel a sürgős ügyeket illetően.
Az utolsó lap Albert Rice személyes használati tárgyait sorolta fel. A 
mostaninál tisztább és frissebb fej szükséges ahhoz, hogy gondolkozni tudjon.
Rápillantott az órájára. Háromnegyed tizenegy, minden normális ember 
ilyenkor fekszik le. A fenébe – miért menjen vissza a lakótelepre? Miért nem 
alszik az irodában? Lekapcsolta a villanyt és addig ásított, míg meg nem 
fájdultak az állkapcsai. Minden izma fájt és pihenésért könyörgött, de egyetlen 
képet élesen és tisztán látott még becsukott szemmel is.
– Átkozott Acacia. Hagyjál békén. – A lány csinos arca, kérdő tekintetű 
barna szemei egész nap üldözték, ez volt a négy nap fantázia ellenállhatatlan 
erejű valósága.
Újból ránézett az órájára és azt dünnyögte: – Valószínűleg már mindenki 
ott van... – Aztán eszébe jutott a másnap kora reggeli megbeszélés a Játékról, 
és tudta, hogy megpróbálja becsapni magát.
Miért keres kifogásokat? El akart menni. Fáradtsága, idegessége és a 
rengeteg felgyülemlett munka ellenére el akart menni, hogy elbúcsúzhasson az 
őrültek felejthetetlen csapatától.
És talán egy bizonyos őrült nőszemélytől.
Letette a lábát a földre és habozás nélkül az ajtó felé indult.

*

Alex furcsa elégedettséget érzett a többi Játékos fáradtsága láttán. Chester 
lakosztálya elég nagynak bizonyult ahhoz, hogy befogadjon megfelelő 
mennyiségű pamlagot. A pam-lagokon homályos tekintetű, hervadt arcú 
sebesültek üldögéltek. A helyiség egy forgalmas kórház baleseti sebészetére 
emlékeztetett.
Csak az előző nap folyamán elpusztult Játékosok tűntek élénknek, de 
ahogy szaporodtak az üres söröskriglik, ők is elbizonytalanodtak. Alex érzett 
valami erős, édes illatot, ami nem éppen cigarettafüst volt. Összeszorította a 
száját, ahogy kötelességtudata birokra kelt a fáradtsággal. Végül a fáradtság 
győzött.
Acaciát a szoba túlsó sarkában pillantotta meg és lassan elindult feléje, 
miközben odafigyelt az egyes beszédfoszlányokra...
Félig-meddig ismerős, meglepően határozott hang ütötte meg a fülét. – 
Nem, nem, nem. A Haiavahát azért kevertem bele, mert szükséged volt az 
antitűzre az élőhalottak ellen. Rá se kellett volna hederítened, a repülőgép 
tojására. És miért nem mentél vissza az antitűzért?
Richárd Lopez beszélt, aki mellett ott ült a felesége és... Chester 
Henderson! A Játékmester ébernek és frissnek tűnt. Mitsuko Lopéz némán 
figyelte a férjét, szemei ide-oda ugráltak az egyik beszélgetőpartnerről a 
másikra, mintha teniszmeccset figyelne.
– ... ezt nem mondhatod komolyan. Nem te álltái azzal az átkozott 
szörnnyel szemben – mondta Chester minden bosszúság nélkül. Szórakozottan 
kihalászott egy marék sós mogyorót a tálból, beleöntötte a szájába és úgy 
beszélt tovább. – Mebbobalbal... megpróbáltál kinyírni minket, és ezt te is jól 
tudod.
Richárd magrázta a fejét. – Ne ess túlzásokba! Hol adhatok el egy olyan 
Játékot, amelyikben Chester Hender-son Osztagparancsnokot kinyírták?
– Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kinevesselek. Szóval te tulajdonképpen 
megkönnyítetted a dolgunkat?
– Ó... a fiatalkori bohóságom néha túlzásokra ragadtat. Mitsukónak 
állandóan emlékeztetni kell arra a pénzre, amit elvesztek, ha túl keményen 
játszok. Szörnyű nő a feleségem. Mindig csak az üzlet, és csak utána a 
szórakozás. – Gyorsan megcsókolta Mitsukót.
Chester meglátta Alexet és intett neki. – Hé, Griffin! Jó Játékot, haver! 
Nem is vagy olyan rossz Játékos.
Valaki megszólalt Alex háta mögött, mire hátraperdült. – Mi lesz 
McWhirterrel, Griffin? – Gina szólt hozzá, de hát ő meghalt...
– Kivették az ügyet a kezemből – válaszolta, és örült, hogy ez az igazság. 
Továbbment, mivel nem akart erről a témáról beszélni.
Mary-em, aki világoszöld pantallót és blúzt viselt, egyáltalán nem 
emlékeztetett vízihullára, de az ő látványa is meglepte Griffint. A törpe nő 
éppen elmerült az emlékei ecsetelésében Owennel, Margie-val és egy 
ismeretlen tolókocsiban élő fiúval, amikor észrevette Alexet. – Griffy! – 
rikoltotta. Ki tudja honnét szedte az energiát, de rögbijátékosként vetődött a 
férfira, akinek csak nehezen sikerült megőriznie az egyensúlyát.
– Már attól féltem, hogy nem jössz el.
Griffin hirtelen, valami erős érzelmi fellobbanás hatására vadul átölelte a 
tömzsi nőt. Mary-em hátrált egy lépést, öklét a csípőjére tette és végigmérte a 
férfit. – Lehet, hogy tévedek, de szerintem belőled kitűnő Játékos lesz.
Alex tiltakozóan emelte fel a karját. – Ó nem, köszönöm szépen, de többet 
ebből nem kérek.
Mary-em gúnyosan felhorkant. – Na persze. – Aztán ellágyult a mosolya. – 
Gyere, Griffy. Be szeretnélek mutatni valakinek.
Alex követte a nőt a Braddon házaspárhoz, akik üdvözlésképpen fáradtan 
biccentettek. – Hallottad már a békaember sztorit? – kérdezte Margie. A férfi 
azonban tagadóan rázta meg a fejét. – Gyerünk, mondd el neki is, Mary-em.
A törpe nő felnevetett. – Emlékszel, amikor elmerültem a vízben?
– Hogy emlékszem-e? Az istenfáját! Azt mondtad, hogy „blugy", 
alámerültél, aztán megfogta egy hideg kéz a bokámat és... várjál csak. Éreztem 
azt a kezet. Akkor... akkor egyszerűen elfogadtam valóságosnak, de... Lehet, 
hogy megbolondultam?
– Nem. Az az őrült Lopez beállított egy könnyűbúvárt a víz alá. A srác 
lehúzott és oxigént adott. Én azonban annyira röhögtem, hogy csaknem 
megfulladtam. – Együtt nevetett a többiekkel, majd odahúzta Alexet a 
tolókocsis fiúhoz.
Ahogy közelebbről megpillantotta a fiút Griffin módosította korábbi 
véleményét a fiú korát illetően. Inkább harmincévesnek tűnt, mint tizenhétnek. 
Ránctalan arca, vékony teste a távolból könnyen megtévesztette a szemlélőt.
– Griffy – mondta a nő olyan lágy és szeretetteljes hangon, hogy az arca 
szinte megszépült. – Griffy. Be szereíné-lek mutatni az öcsémnek, Patricknek. 
Patrick...? – Kedveskedő, mély hangon beszélt az öccséhez, mint egy 
kisgyerekhez. – Tudod ő egy nagyon fontos ember. Alex Griffinnek hívják, és 
ő az Álompark Biztonsági Szolgálatának a vezetője.
Patrick lassan reagált, fejével kis köröket írt le és megszólalt. – He-helló 
Misz-miszter Griffin. – Nehezen ejtette ki Alex nevének utolsó szótagját. 
Törékeny kezét odanyújtotta kézfogásra Alexnek. A férfit meghatotta az az 
erőfeszítés, amivel a fiú levegőbe emelte a kezét.
Alex a lehető legóvatosabban fogott vele kezet. – Örven-dek, Patrick.
– Ma-maga kétíves ember, Misz-miszter Griffin. Láttam, hogy két-kétszer 
meg... megmentette a nővérem életét. – Patrick szemei felragyogtak, ahogy 
felidézte a látványt.
Alex lehajolt a fiúhoz. – Hidd el nekem, hogy a nővéred megérdemelte.
– Patrick végignézte a Játékot – mondta Mary-em, aki láthatóan örült a 
bóknak. – Mindig végignézni a Játékot.
Griffin tippelt egyet. – Nem vett részt az öcséd egyetlen Játékban sem?
Mary-em bólintott, érezte, hogy Alex megértette a célzást. – Egészen a 
balesetéig. Most... – Kedvesen megérintette az öccse fejét, aki odadörgölőzött 
a nővéréhez, mint egy szeretetre éhes kiscica. – Most csak nézi, ahogy a 
nővérkéje játszik. A történet nagy részét megérti.
Alex az egyik testvérről a másikra nézett, a nyomorék férfiről /gyermekről 
a törpe nőre és gyanúja megerősödött. – Mióta veszel részt a Játékokban, 
Mary-em?
A nő bólintott. – Ismét beletrafáltál, Griffy. Igazi detektív

*

– Kösz a bókot. Örülök, hogy megismerhettelek, Mary-Martha. – 
Biccentett Patricknek, aki csodálattal bámult a nővérére. Griffin lágyan 
folytatta. – És téged is, Patrick.
Mary-em megragadta Griffin kezét, lerántotta a férfit magához és egy 
nedves csókot nyomott az arcára. – Még nem szabadultál meg tőlem. 
Hamarosan ismét együtt fogunk megbuggyanni.
– Talán igen. – Elindult Acacia felé, aki Gwen és Ollie társaságában ült. 
Hagyott maga mellett egy üres helyet a pamlagon, és Griffin szinte fizikailag 
érezte Tony távollétét. Mindhárman fáradtan mosolyogtak és halkan 
beszélgettek.
Gwen és Ollie most az egyszer nem ölelkeztek, bár nagyon közel ültek 
egymáshoz, és szerelmük szinte kitapintható volt.
Ahogy feléjük sétált a zene tompa morajlássá változott a fülében,
Közvetlenül Acacia mögött állt meg, és Ollie rávillantotta a tekintetét, 
ahogy Alex megérintette a lány vállát.
Acacia oda se nézett. – Hello, Alex. – A lány hangja hallatán a férfiból 
eltűnt minden fáradtság.
Leült a lány mellé, mivel végre megértette, hogy kinek van fenntartva a 
hely. Acacia lassan odafordult hozzá, lágy barna szemeivel végignézett a 
férfin és elmosolyodott.
– Tudod – mondta Alex őszintén –, már régóta szerettem volna, ha kiejted 
az igazi nevemet.
A lány válasza tartózkodással vegyes kedvesség volt. Csak a szeme alatti 
sötét karikák tanúskodtak a kialvatlanságáról. – Bárcsak előbb tudtam volna. – 
Elhajlgatott, és Griffin megértette a ki nem mondott kérdést.
Megrázta a fejét. – Nem tudok semmit, Cas. Ha ez Tony első 
bűncselekménye...
– Az.
– Ha továbbra is együttműködik velünk, ha indokolt kétség merül fel a 
rosszhiszeműségét, illetve az előre megfontoltságát illetően, akkor... – Érezte, 
ahogy a levegő sípolva szakad ki a tüdejéből és nagyon öregnek érezte magát. 
– Akkor talán tíz évet kap. Nem tudom.
A lány feldühödött. – És te nem tudsz segíteni?
– Acacia. – Az istenit. Hogyan mondja el neki? – Kedvelem Tonyt. Nincs 
vele semmi bajom. Azonban el akart lopni egy több millió dollár értékű 
felfedezést. A bűntett elkövetése során megtámadott és összevert egy 
biztonsági őrt, hogy másról már ne is beszéljünk. Ha a Park és a kaliforniai 
rendőrség be akarná egy sötét lyukba ejteni, aztán a lyukat lebetonozzák... mit 
tehetek én?
A lány szemei úgy tüzeltek, mint amikor a tűzre valaki olajat önt. Alex 
nem hagyta szóhoz jutni a lányt.
– Acacia, te csak évente egyszer vagy kétszer látogatsz el ide, nem ismered 
azokat az embereket, akik itt erejüket megfeszítve dolgoznak hogy a varázslat 
világát életre keltsék. Tökéletesen megértelek téged. Talán én is így tennék a 
Te helyedben. Azonban a mi számunkra...
– Ez így nem igazság, Alex! ő nem akart megölni senkit. Tony soha nem 
tenne ilyet. – A hangja elkeseredetté vált. – Azt hittem, hogy ismerem őt. A 
fenébe, ismerem őt. Biztos vagyok benne, hogy ellenőrizte az őrt, hogy kap-e 
levegőt, mielőtt otthagyta volna. Alex, ismerem Tonyt.
Mondd el a halottkémnek! Vagy pedig mondd el Rice-nak! – Alex alig 
bírta visszatartani az ingerültséget. Nem erről akart beszélni és nem ezt akarta 
mondani. Talán jobb lenne, ha elmenne...
Azonban Gwen megérintette Acacia vállát, mire a lány dühe lecsillapodott.
– Rendben van, végül is az ő hibája.
Alex ürességet érzett a levegőben, amit be akart tölteni. Szavakkal... az 
érintésével...
Azonban csak ott ült a lány mellett közel, de mégsem érintette meg. Ollie 
megfogta Gwen kezét. – Gyere, kedvesem – hívta a lányt. – Szerintem itt az 
idő, hogy elmenjünk megszámolni a bárányokat. Nekik még beszélniük kell. 
Acacia, holnap együtt reggelizünk?
– Rendben. Jó éjt, Gwen.
– Jó Játékot, Griffin. – Gwen búcsúzóul átölelte Acaciát. Acacia nézte 
ahogy a jegyespár elmegy. – Látnod kellett volna a találkozásukat közvetlenül 
a Játék után.
– Az övékét?
– Igen. Nagyon furcsa volt. Ollie először nem merte megérinteni Gwent. 
Aztán Gwen megragadta őt, és megcsókolta, mielőtt Ollie megmozdulhatott 
volna.
Mindketten nevettek, de mindketten tudták, hogy csak az elkerülhetetlent 
késleltetik. Amikor a nevetés elhalt és némán ültek tovább, Griffin óvatosan 
megfogta a lány kezét. A lány gyengén megszorította.
– Holnap elmész, Cas?
Acacia a másik kezével hátrasimította a haját. – Legalábbis ez áll a 
jegyemen.
– Hát akkor vége. Örülök, hogy megismerhettelek. Tényleg.
A lány összeszorította a száját és a szőnyegre meredt. – Bárcsak ugyanezt 
mondhatnám.
Alex érezte, hogy a lány keze hideg és visszahúzta, mielőtt a lány szabadult 
volna ki. – Ennyire rossz volt?
– Ne érts félre. Lenyűgöző férfi vagy, Griffin. És csuda szexis. De 
ugyanakkor egy kicsit rémisz'tő. Komolyan azért jöttél ide, hogy velem 
próbálkozzál, miután a fiúmat lecsu-katod tíz évre?
Hát erről van szó. A levegő megfagyott körülöttük. Mit mondjon? Nem jut 
eszébe semmi jó gondolat. Csak a semleges illat beszél belőled bébi, ne ámítsd 
magad...
– Engem is meghívtak – mondta és felállt.
– Griffin – szólt a férfi után, hihetetlenül könyörgő tekintettel. – Volt egy 
cinkosa is, igaz? Egy belső ember? Tegyük fel, hogy Tonyt csapdába csalták. 
Mi van akkor, ha szabadon eltávozhatnak, bármit is akartak megszerezni? 
Tegyük fel, hogy Tonyt baleknak használták fel, és amíg ti őt ítélitek el, addig 
az igazi bűnösök elmenekülnek.
Alex arckifejezése nem változott meg. – A fantáziálásnak vége, Acacia. 
Tony egy rossz játékban vett részt a lehető legrosszabb időben, és ezért meg 
fog fizetni. – A fenébe, miért kell neked mindig Mr. Griffint játszanod? Aztán 
felbukkantak azok a szavak, amik igazán számítottak. – Sajnálom, hogy így 
kellett találkoznunk – mondta.
A lány nem válaszolt, de a levegő már nem volt annyira jeges, és tudta, 
hogy Acacia hitt neki. És mivel elmondott mindent, amit csak elmondhatott, 
elment.

*

Griffin érezte, ahogy nyolcvanöt kilós teste ellazul a matracon. A 
hálószobában a hőmérséklet huszonegy fok volt és nem fárasztotta magát a 
betakarózással.
Becsukott szemmel figyelte, ahogy színes karikák táncolnak a szeme előtt, 
és szabályos időközökben váltakoznak.
Csak a nappaliban álló akvárium zúgását és a saját lélegzetvételét hallotta. 
Elzárva a külvilág zajától oda tudott figyelni a saját testére, érezte a 
karcolásokat, a sebhelyeket és az egyetlen érintetlen pontot, a gondolatait, 
amelyet hamarosan a munka fog lekötni.
Egyenlőre azonban még ellazíthatott és aludhatott.
De nem tudott aludni. Egyáltalán nem.
Elvégezte a munkáját. Már semmit sem tehet vagy akar tenni Acaciával 
kapcsolatban. Holnap átnyújtja a jelentését Harmóniának, tájékoztatják a 
fejleményekről, és aztán kiszáll az egész ügyből.
Pihenés. Napok óta nem gondolt semmi másra, aminek jobban örült volna. 
És most, amikor az álomkarikák táncolnak a szeme előtt és a kellemes levegő 
végigsimítja meztelen testét, akkor semmi nem tűnt távolabbinak.
Gyilkosság az Álomparkban. Istenem, micsoda rémálom. Lehet, hogy 
baleset volt Novotney jelentése ellenére is? Az orvosok sem mindentudóak... 
Lehet, hogy Tony egy minden hájjal megkent hazudós alak, annak ellenére, 
hogy Griffin meg volt győződve az ellenkezőjéről? A Zöldfülű sem 
mindentudó... Vagy csak átvágták a fiút?
Tegyük fel, csak tegyük fel, hogy Rice volt, aki lopott? Milyen gúnyos 
fintora lenne az a sorsnak. Rice megfelelő pozíciót töltött be ahhoz, hogy 
elkövesse a betörést. Tegyük fel, hogy Rice átadta a dokumentumokat és a 
semleges illatot Tonynak, engedte, hogy a fiú összekötözze... mindketten 
követték a parancsokat... Rice-ot úgy megkötözték, mint a húsvéti sonkát, 
hogy a harmadik tettestárs, akire egyikük se gyanakodott, nyugodtan 
befoghassa Rice orrát...
Griffin megrázta a fejét. Ilyet csak olyanról lehet feltételezni, akit nem 
szeret az ember. Bosszantotta, hogy sohasem viselkedett barátságosan a 
biztonsági őrrel. Azonban Rice sem adott módot arra, hogy Griffin 
barátságosan bánjon vele. Távolságtartó. Udvarias, de hűvös volt. Képes volt a 
teljes közömbösségre azzal az emberrel szemben, akinek a munkáját 
köszönhette.
Alex pisJogott a sötétben, ahogy a zavaró gondolatsort követte. Ha Rice 
volt az igazi tolvaj, akkor miért ölték meg? Ha pedig túl sokat tudott... de 
miért mondtak volna neki többet, mint Tonynak? Nem, ez nem stimmel.
Azért ölték meg, mert Rice a nem megfelelő időben a nem megfelelő 
helyen tartózkodott. Mit láthatott? Mit tud-hatott...?
Griffy, te igazi detektív vagy.
Griffin hallgatta a saját lélegzetét, a szfvdobogását, az erek lüktetését a 
fülében, és tudta, hogy fel kell hívnia Millicentet. Felült az ágyban és azt 
mondta: – Központ.
Egy halványlila színű fénykocka jelent meg a levegőben. – Igen, Mr. 
Griffin? – kérdezte egy hang.
Elfojtott egy ásítást, majd válaszolt: – Summerst, Milli-cent Summerst 
kérném. Sürgős a hívás.
Húsz másodperccel később Millicent duzzadt, álmosságtól összeragadt 
szemű arca jelent meg előtte. – Főnök? Mi történt?
Megvagy!, gondolta, de ez már nem is számított. – Szükségem van a 
segítségedre, kedvesem. Te kutattál...
Ahogy Alex beszélt, Millicent kezdett magához térni, a szemei kitisztultak, 
a szája megfeszült. Istenem, gondolta a férfi, lehet, hogy sohasem tudom meg 
a titkát.


31. Indulás 


Szerda reggel, tíz perccel múlt tíz óra. Skip O'Brien úgy nézett ki, mint az 
életben maradt Játékosok, amikor kibotorkáltak a Csinos Libából. Sikeres 
mosollyal az arcán, de fáradtan. Ránézett Griffinre és Harmóniára, és miután 
látta, hogy nem viszonozzák a mosolyt, ő is elkomorult. – Elkéstem?
Alex ébernek és frissnek érezte magát a tízórás alvás után. – Mi se olyan 
rég érkeztünk. Kérsz kávét Skip? Úgy nézel ki, mint akinek szüksége van egy 
csésze erős kávéra. – Már a kezében is tartotta a kannát.
– Nagyszerű. Feketén kérem. Hajnali kettőig nem feküdtem le. De megérte. 
– Skip rátette az aktatáskáját az íróasztalra, és elvette Griffintől a csészét. 
'Griffin először Harmónia, majd a saját csészéjét töltötte újra.
Harmónia kiitta az utolsó cseppig, majd elégedett arcot vágott. – 
Nagyszerű. Örülök, hogy végül is befejezzük ezt a szerencsétlen ügyet. Skip! 
A jelentésedet kérem.
Griffin nézte, ahogy Skip elővesz három lapot az aktatáskájából és átfutja 
őket. O'Brien megigazította a szemüvegét és elkezdte felolvasni a kiválasztott 
lapot.
– A kémcsőben a semleges illat több mint felét találtuk. Figyelembe véve a 
Játékosokon észlelt tüneteket, szerintem nyugodtan arra a következtetésre 
juthatunk, hogy visszaszereztük az egészet. A képlet is visszakerült hozzánk 
és a műszeres vizsgálatok alapján kijelenthetem, hogy nem másolták le. Bár 
nem készültek felvételek, Griffin jelentése alapján bátran állíthatom, hogy a 
szer sokkal hatásosabb, mint azt a legmerészebb álmainkban feltételeztük. – 
Halványan elmosolyodott. – Azt hiszem, nagy siker küszöbén állunk, uraim.
– Visszarakta a papírokat az ölébe.
Harmónia a jegyzetfüzetén dobolt. – Nagyszerű. Alex?
– Nálunk sajnos van még néhány homályos pont, Harmónia.
A kopasz férfi arca meg se rezzent. – Magyarázd el, kérlek.
– Nem vagyok benne biztos, hogy a teljes igazságot tudjuk. Van még 
néhány kérdés Rice halálával kapcsolatosan, amit meg kell válaszolnunk.
– Hát nem gyilkosság volt?
– A halottkém azt mondja, igen. McWhirter azt mondja, hogy Rice még élt, 
amikor otthagyta őt, és a hazugságvizsgáló szerint McWhirter nem hazudik. 
Azonban McWhirter nem orvos... Mellesleg hajnali öt órakor elkaptuk az 
egyik bűntársát, amikor az ki akarta csempészni a dokumentumokat és a 
semleges illatot. – Alex hirtelen elvigyorodott.
– Olyan vizes volt az ipse, mint az esőben a kóbor kutya és egyáltalán nem 
örült, amikor elkaptuk. McWhirternek a művízesés mögött kellett volna 
hagynia a zsákmányt. Tony mindent elárult nekünk. Azt még nem tudjuk, 
hogy ki szivárogtatta ki az információt Sacramentóban, de... meg fogjuk tudni. 
A kérdésem a következő: Rice Bűntárs volt? Közvetlenül a lopás napja előtt 
betörtek a lakására, azonkívül előre be nem jelentett pihenőt tartott a 
gyilkosság előtt...
– Mit értesz ezen? – Skip összehúzta a szemét:
– Nincs sok kapaszkodónk, de a tolvajok általában egymásnak esnek.
Harmónia halkabban dobolt. – Még mindig nem értem.
Griffin felsóhajtott. Na itt jön a java és nem lesz könnyű. De az is lehet, 
hogy téved, legalábbis reméli, hogy téved.
– Rice azt jelentette, hogy semmi nem tűnt el a lakásából. Szerintünk 
hazudott. Egy szobor eltűnt. A szoborról megr tudtuk, hogy üreges volt. A 
betörés után Rice-ot megölik, és a semleges illat eltűnik. Skip, pontosan mikor 
láttad utoljára a kémcsövet a szekrényben a bűncselekmény előtt?
– Értem... mire gondolsz. – Skip elgondolkozott. – Ellenőriznem kell.
– Rendben van. Most azonban gondold át Velem együtt. Tegyük fel, hogy 
a semleges illat már korábban eltűnt. Tegyük fel, hogy Rice lopta el, és az 
egész betörést csak a gyanú elterelése miatt terveitek ki.
– Akkor... – Harmónia összeráncolta a szemöldökét. – Gondolod, hogy a 
szoborba rejtette a kémcsövet és aztán valaki visszalopta? Hogy visszaadja 
nekünk? Ennek nincs sok értelme.
– Sok mindennek nincs értelme ebben az ügyben Harmónia. Talán Rice 
mohó lett, és nem akarta eladni a kábítószert a társainak. Talán McWhirter 
sokkal számítóbb ember, mint ahogy feltételeztük. Annyit tudok, hogy valami 
nem stimmel, és Bobbickkal újból átnézetem Rice lakását. Amire szükségünk 
van, azt talán ott megtaláljuk.
O'Brien pislogott egyet. – Nem kutatták már egyszer át Rice lakását?
– Igen, de nem elég gondosan. Csak lefényképezték.
– Hát valaki átkutatta.
– Igaz, de talán nem találta meg azt, amit keresett. Nagyon sok helyen el 
lehet rejteni valamit egy Cowles lakótelepi lakásban, amit egy idegen nem 
vesz rögtön észre.
– Akkora helyen, ahol elfér egy szobor?
– Nem, akkora hely nincs, de a szobor tartalmát el lehet rejteni. Te is 
tudod, hogy Rice szórakozásból szobrászko-dott is. Nem okozhatott neki 
nehézséget egy hamis téglát beilleszteni a kandallóba. Az egyik könyv 
hologramképe elrejthet egy rést a polcon... mit tudom én. – Alex ránézett a 
frissen vasalt inge ujjara. – Bobbick bizonyára már ott van. Ha tényleg van 
valami elrejtve abban a lakásban, akkor megtaláljuk.
Skip becsapta az aktatáska fedelét. – A mindenit. Ez igazán rossz hír 
Megyek és ellenőrzöm a szekrényt. Ha megbocsátotok, akkor...
Alex némán káromkodott.
Harmónia csettintett az ujjával. – Az ráér, Skip. Inkább mondd el a 
vegyület képletét. Mennyire ismered? Biztos vagy benne, hogy a megfelelő 
dokumentumok kerültek elő?
– Ne-nehéz ezt megmondani. Én khm... átszólhatok Sacramentóba, de ha 
ott szivárgott ki az információ, akkor az igazi képletet már leadhatták. Ha meg 
nem, akkor nyílt vonalon veszélyes lenne megbeszélni. – Tétován visszaült, 
aztán újból kitört belőle. – Figyeljetek csak. A laborban van néhány 
jegyzetem. Ha összehasonlítanám...?
Harmónia Griffinre pillantott, aztán vissza Skipre. Már akkor se tetszett 
neki ez az egész, amikor Griffin még csak hipotetikusan vetette fel ezt az 
ötletet. Most már egyenesen gyűlölte, és ez ki is ült az arcára. – Miért nem 
hívod fel a laborodat? Szólj az embereidnek. Az egyik kézbesítőnk átviszi, ha 
akarod.
– Én... mi khm... Idáig is elég baj történt. Túlságosan értékes ez a 
felfedezés.
– Te vagy túlságosan értékes a számunkra, Skip – mondta lágyan Griffin. 
Harmónia felé fordult. – Csak egyetlenegy ember dolgozik Sacramentóban, 
akinek a neve szerepel Rice noteszában. Egy bizonyos Prentice nevű hölgy, 
Sonja Pren-tice.
Harmónia mogorván bólintott.
A vér kifutott O'Brien arcából. A szemei Harmóniáról Griffinre villantak, 
majd vissza Harmóniára.. – Mi a fenéről beszélsz? – Alig tudott megszólalni, 
a levegő sípolt a szájában.
– Megtudtuk az igazságot, Skip. O'Brien csak hápogott. – Nem lehet...
– De igen – mondta Griffin. – Tudunk Sonjáról, tudunk rólad és Rice-ról.
– Istenem... – suttogta O'Brien. Aztán a szemei megvillantak" és 
összeszorította sápadt ajkait. – Addig nem húztok ki belőlem egy büdös szót 
sem, amíg nem beszélek az ügyvédemmel.
Harmónia szólalt meg, udvarias, precíz szavait szörnyű volt hallgatni. – 
Azt hiszem, nem érted meg a helyzetünket, O'Brien. Alex és én mindent 
megbeszéltünk már érkezésed előtt. Nem kerülhetsz bíróság elé. Sajnos.
Skip összehúzta a szemét. – Mit értesz ezen?
– Mit gondolsz, mi történne akkor, ha kitudódna, hogy a Cowles Művek 
vezető beosztású pszichiátere, az az ember, aki hat éve vezeti már a gyerekek 
viselkedését kutató részlegünket, hidegvérű gyilkos?
– Te tetted – mondta tompa hangon Griffin. – Te be tudtál nyúlni 
számítógéppel Ricé dossziéjába. Aztán később „felfedezted" az adatok 
meghamisítását, amikor Rice már meghalt. A gyilkosság éjszakáján benn 
voltál a laboratóriumodban. – Közelebb hajolt Skiphez, aki behunyta a szemét, 
és nehezen lélegzett. – Meg kell tudnunk az igazságot, Skip, a teljes igazságot. 
Vagy elmondod magadtól, vagy pedig kihívjuk a rendőrséget, és ők majd 
kiszedik belőled, aztán a sajtó megír mindent.
O'Brien ismét csak hápogni tudott, aztán szárazon felsóhajtott. – Az a lány, 
Prentice volt az oka mindennek. Istenem, olyan régen történt.
Remegő kézzel rágyújtott, és Griffin nézte, ahogy a füst beborítja Skipet, 
amíg Harmónia be nem kapcsolta a ventilátort. – Rice a tanítványom volt a 
Sulphur Egyetemen. Okos. Reményteljes tanítvány. Barátok lettünk. A 
feleségem olyan átkozottul könnyen beilleszkedett az egyetemi professzorok 
feleségének szerepébe. A fogadások, a vacsorák... Alberttel értelmesen 
lehetett beszélgetni és ő... figyelt rám. Felnézett rám.
Összevissza hadonászott a cigarettával, és a füst spirál alakban lebegett a 
levegőben. – Aztán kialakult köztünk... valami. Nem tartott sokáig, de igen 
mély volt. Talán több, mint egy egyszerű szerelem. Aztán, amikor 
megpróbáltam befejezni, akkor szinte megőrült. Teljesen bedilizett. 
Megesküdött, hogy bejelenti az egyetemen. Azt mondta, hogy egyszerűen 
félredobom őt, hogy egyáltalán nem törődök vele. Megpróbáltam 
bebizonyítani, hogy ez nem igaz.
Griffin várta, hogy folytassa, aztán finoman ösztökélni akarta, de Skip kis 
idő elteltével magától folytatta. – Sonja egy szemeszterrel Rice előtt kezdett 
bejárni az óráimra. Tudtam, hogy'magányos lány és gondoltam talán... talán 
van bennük elég közös tulajdonság ahhoz, hogy összehozzam kettőjüket.
– Sonja és közötted is volt „valami"? – kérdezte Alex veszélyesen halk 
hangon. O'Brien szerencsétlenül bólintott. A jó öreg Skip. Mindenét odaadja 
Amerika ifjúságának.
– Egy darabig nem volt semmi probléma. Talán azért, hogy bebizonyítsa 
nekem, hogy nem tettem tönkre érzelmileg, ahogy korábban állította, Rice 
elkezdett Sonjával járni. Ekkor történt, hogy a lány modellt állt neki. Néha... 
néha hármasban... szórakoztunk. – Becsukta a szemét, és nyelt egyet. – Az 
istenit – suttogta –, Alex, mint Kalifornia állam közbiztonsági alkalmazottja, 
te is tudod, hogy ebből semmit nem lehet bíróság előtt bebizonyítani.
– Tudom – felelte határozottan Alex. – Fejezd be. Mit kellett volna a 
szoborban találni?
– Albert... belekeveredett a kábítószerüzletbe. Ezért készítette az üreges 
szobrot. A laborban ingyen jutott alapanyaghoz és kokaint készített. Az egyik 
éjszaka túlságosan belőttük magunkat. Sonja pedig teljesen becsavarodott. 
Nem tudom, miért, de Albert újabb és újabb adagokat lőtt a lányba, és úgy 
tűnt, hogy élvezi, ahogy a lány szó szerint elvesztette az eszét.
– Ennél többet is elvesztett.
Skip bólintott. – Mind a hárman kipurcantunk, míg végül észrevettem, 
hogy Sonja nehezen kap levegőt. Teljesen lemerevedtem, és nagyon 
megijedtem. Megpróbáltam mesterséges légzést alkalmazni. Aztán egyszerűen 
nem vett többé levegőt. Nem hittem a szememnek. Nem mertem kihívni a 
mentőket. Istenem. Az állásom, a feleségem...
– És így a lány meghalt.
Skip nem tudott a szemükbe nézni. – Meghalt. Becsületszavamra kérlek, 
higgyetek nekem – tényleg ki akartam hívni a- rendőrséget. De Albert 
könyörgött, hogy ne tegyem. Azt mondta, hogy visszacsempészhetjük a 
holttestet a kollégiumi szobába anélkül, hogy észrevennének minket. Akkor 
még mindig dolgozott bennem a kábítószer. Nem tudtam, hogy mit csinálok.
Harmónia azonban könyörtelen volt. – Tehát hagytad magad lebeszélni.
– Igen. Albert visszament a lakására, hogy megszabaduljon a fecskendőktől 
és a kábítószertől. Aztán hajnali három órakor visszavittük Sonját a 
kollégiumba, bevittük a hálószobába és meztelenül lefektettük az ágyra. 
Emlékszem, hogy az újságok „öngyilkosságról" írtak... – A kezébe temette az 
arcát. – Attól kezdve nem találkoztam Riceszal. Két éve azonban felhívott a 
lakásomon az a rohadék! Azt mondta, tudja, hogy a Cowles Műveknél 
dolgozom és szüksége van egy állásra. Nem fenyegetett meg nyíltan, de mégis 
értettem a szavaiból. Még akkor meg kellett volna valahogy szabadulnom 
tőle... de szereztem neki állást.
– Aztán jöttek a különböző követelések, igaz? Jobb beosztás... A pszichikai 
dossziéjának a megváltoztatása... Egy egyszerű zsarolás, ami aztán egyre 
bonyolultabb lesz... – Griffin nem fejezte be a mondatot.
Azonban O'Brien megrázta a fejét. – Nem erről volt szó. Csak szívességet 
kért egy régi baráttól. Aztán leérte, hogy maradjak a barátja. Egyre 
követelőzőbben lépett fel, és én abba akartam hagyni. Végül elmondta, hogy 
még mindig megvannak a fecskendők, és több ujjlenyomat is van rajtuk. Az 
övé. Az enyém. És Sonjáé. Megfenyegetett, hogy ha nem engedelmeskedek 
neki, akkor mindent elmond a rendőrségnek. Azt mondta, hogy nekem több 
vesztenivalóm van, mint neki. Igaza volt.
Szóval betörtem a lakására és mindent feltúrtam, hogy megtaláljam a 
fecskendőket. Feltörtem a szobrot, de üres volt. A következő napon azt 
mondta, hogy huszonnégy órát ad arra, hogy meghamisítsam a dossziéját, 
különben felad a rendőrségen. Azon az éjszakán, amikor betörtek a K+F-be, 
elmentem, hogy találkozzak vele. El akartam neki mondani, hogy neki is 
éppen annyi vesztenivalója van, mint nekem, és hogy játsszunk nyílt 
kártyákkal.
Skip szinte megfeledkezett a szobában ülő másik két férfiról. A szemei 
békésnek, álmodozónak tűntek, mintha nem látna semmit Harmónia 
irodájából. – A pihenőhelyiségben találtam rá, úgy össze volt kötözve, mint a 
húsvéti sonka. Tudtam, hogy nem érdemes beszélni vele. Nem lett volna 
semmi értelme. Túl messzire ment el. Meg akartam tartani az állásomat, a 
szabadságomat... a házasságomat. Rice tönkretehetett volna. És ahogy ott ült a 
szája azzal a ragtapasszal bekötve és várta, hogy szabadon engedjem. 
Szipogott, nem kapott elég levegőt.
Skip hangjában a szörnyű kételkedés vegyült a félelemmel és szilaj erővel. 
– Szipogott. Mintha felhívná a figyelmemet az orrára. Alex, olyan érzés volt, 
mintha a karácsonyi ajándékot karácsony után kapnád meg. Amikor befogtam 
az orrát Rice teljesen megbolondult. Rá kellett térdelnem a mellkasára, hogy 
ne mozogjon annyira. Két percig tartott, míg jó fogást találtam rajta, és 
további háromig, míg abbahagyta a rángatózást...
A körmeit tanulmányozta, gondosan kiválasztotta az egyik ujját, majd 
elkezdte rágni. – Soha nem találtam meg a fecskendőket. Talán a te 
emberednek, annak a Bobbicknak nagyobb szerencséje lesz.
– Kétlem – válaszolta Alex. – Rice valószínűleg azonnal megszabadult tőle 
még azon az éjszakán.
Az irodában egy ideig néma csend uralkodott. A mennyezeti ventilátor 
lassan keverte a cigarettafüstöt. A három mozdulatlan, szótlan férfi várkozóan 
méregette egymást.
Harmónia szólalt meg elsőnek. – Nos, mit tegyek? Tudjuk, hogy te tetted, 
de valószínűleg nem tudjuk bebizonyítani. Még ha be is tudnánk, akkor sem 
engedhetjük meg magunknak, hogy bíróság elé kerülj.- Túl sok ártatlan ember 
látná kárát. A Cowles Műveknek se tenne jót. – Tovább dobolt az ujjaival az 
asztalon. – Griffin? Te oldottad meg az ügyet. Van valamilyen javaslatod?
– Igen. – Alex hűvös hangon beszélt és nem nézett Skipre. – Először is 
O'Br.ien azonnali hatállyal a felmentését kéri a Cowles Művektől. Másodszor, 
megfogadja, hogy soha többé nem foglalkozik gyerekekkel. Ha mégis 
megtenné... – Ránézett Skipre. Ahogy egykori barátja hátrahőkölt és 
összehúzta magát, Alex tudta, hogy O'Brien egy ismeretlen Griffint lát maga 
előtt. – Akkor elbeszélgetünk a munkaadójával, a feleségével. Megértetted? – 
Skip bólintott.
Griffin becsukta a szemét. – Aztán itt van Tony McWhirter is. Lehet, hogy 
tolvaj, de nem gyilkos és nem akarom, hogy gyilkosként kezeljék.
– Alex, nem mondhatjuk el az államügyésznek... – mondta Harmónia.
– Nem. Azt nem tehetjük. De felajánlhatjuk a saját ügyvédeinket. Én pedig 
tanúskodni fogok, hogy nem hiszek az előre megfontolt szándékkal elkövetett 
gyilkosság vádjában. Ez, a hazugságvizsgáló gép eredményeivel együtt, talán 
ellensúlyozhatja a halottkémjelentését.
– Rendben van...
– És még valami. Valószínűleg még így is hozzácsapnak néhány évet a 
büntetéshez... óvatlanságból elkövetett emberölés vádjával. Amikor Tonyt 
kiengedik a börtönből, én fel fogok ajánlani egy állást neki. Itt nálunk. Átjutott 
a biztonsági rendszerünkön, és ezért tudna segíteni nekem. Na, mit szólsz 
hozzá?
A rögbijátékos vállú férfi bólintott. – Ez fair ajánlatnak tűnik. – 
Visszafordult O'Brienhez, aki az aktatáskáját szorongatta és megpróbált 
eltűnni a fotel mélyében. – Rendben van, O'Brien – mondta Harmónia 
semleges, ijesztő hangon. – Le szeretném diktálni a felmentésedet és aztán 
kitakarítod az íróasztalodat. Délután két óráig hagyd el a Park területét és jövő 
hétig a Cowles lakótelepet.
Griffin felállt.
– Nem maradsz itt, Alex?
– Nem bírja a gyomrom.
Már elérte az ajtót, amikor meghallotta Skip nyüszítését. – De... mit 
fogok... Melissának... mondani?
És mielőtt visszafoghatta volna magát, a szavak kicsúsztak a száján. – 
Cselekedj ösztönösen, Skip. Hazudd le a csillagokat az égboltról.
Aztán az ajtó becsukódott mögötte.

*

Alex az Álompark tornyait és kupoláit nézegette az irodájából, amelyek 
váltakozva bukkantak fel a számítógép parancsainak engedelmeskedve.
Emberek sétáltak az utcákon. Nem látta az arcukat és nem hallotta a 
hangjukat, de tudta, hogy ezek az emberek boldogok. Léggömbök, vattacukor, 
feliratos póló és így tovább. A gyerekek, akik egy távoli dallam ritmusára 
ugrabugrálnak.
Napfény, színek kavalkádja, varázslat és zene. Azonban holnap vagy jövő 
héten ezek az emberek hazamennek a saját világukba, de magukkal visznek 
egy darabot az Alomból, hogy megkönnyítsék az életüket. És amikor az életük 
ismét sivárrá válik, akkor eszükbe jut a szabadság, az utazás... és az 
Álompark.
Nevetnie kellett saját magán. Hányszor vádolta meg a Játékosokat, hogy 
összemossák a valóságot a fantáziával? Az igazság azonban az, hogy a 
fantáziájuk Alex valósága és az ő valóságuk Alex fantáziája.
Tony halála napjáig nem fogja megtudni, hogy nem ölt meg senkit, és ezen 
Griffin nem változtathat.
Azért van ebben valami igazság is. Tony McWhirter veszélyeztette annak 
az embernek az életét, aki azon az éjszakán az útjába került. Ha felbukkant 
volna valaki a J. T. 18-ban, akkor mit csinált volna? El is törhette volna Rice 
légcsövét; Rice az eldugult orra miatt is meghalhatott volna; McWhirter is 
meghalhatott volna a közelharcban és akkor most Rice-nak lenne bűntudata. 
Ezzel szemben otthagyta Rice-ot, hogy akinek elszámolnivalója van az őrrel, 
az nyugodtan megtehesse.
Tonynak tisztában kellett lennie a tétekkel, amikor elhatározta, hogy 
betörést hajt végre az Álomparkban. A betörések során meg is halhat valaki.
De ha Tony McWhirterrel szemben igazságot is szolgáltatnak, akkor mi 
lesz Skip O'Briennal?
Alex ujjai végigfutottak a billentyűzeten és a képek gyorsan váltották 
egymást; az elhagyatott Játékterület, az Egyes Körzet utcái, a szállodai 
mozgójárdák...
Ez nem fair. Hogy Skip O'Brien szemérmetlen módon elmeneküljön.
Később még találkozunk, főnök...
Igen. Ha Griffin észrevette volna, hogy Rice el se búcsúzik O'Brientól, a 
volt tanárától, aki az állást szerezte neki az Álomparkban... ha észrevette 
volna, hogy Rice a köszönésével tulajdonképpen O'Briennak szólt oda 
gúnyosan...
Túl sokat követelt magától, és ez sem volt fair.
Egy hologram jelent meg az íróasztala felett és Millíe arca bukkant elő.
– Vendéged van, Griff. – Millie szokatlanul csendesnek, szemei aggódónak 
tűntek. A titkárnő és Bobbick kesztyűs kézzel bántak vele, mióta gyanakodni 
kezdett O'Brienre. A barátjára. A haverjára. A gyilkosra.
– Sürgős az ügy Millie? – A hangja sokkal ingerlékenyebb volt, mint ahogy 
bevallotta saját magának. Hagyjál békén. Hagyjad, hadd okozzak fájdalmat 
magamnak...
– Azt hiszem, Alex.
Felsóhajtott és odaszólt a hologramnak. – Küldd be!
Aztán amikor ott állt a lány az ajtóban, alakja beleveszett a sötét háttérbe, 
barna haja úgy ragyogott a feje körül, mint a dicsfény, akkor nem tudta 
eldönteni, hogy valóban akarja-e ezt a találkozót. Felkapcsolta az íróasztali 
lámpát.
– Hello, Alex.
– Hello, Cas. Mi járatban?
– Kell, hogy valamilyen okom legyen rá?
– Nem, de azért biztos van.
A lány mosolyogva bólintott. – El szeretném mondani neked, hogy ötven 
prémiumpontot szavaztunk meg neked, mint a Legjobb Kezdő Játékosnak.
A férfi hátradőlt a székben és összefűzte kezét a tarkója mögött. Acacia 
közelebb lépett hozzá. – Leülhetek?
– Hát persze. – A lány leült a székbe és beletörölte a kezét a nadrágjába.
– Gondoltam, hogy esetleg szeretnéd tudni a végeredményt. A férfi némán 
figyelte öt.
– A csapat összpontszáma kétezeregyszáz pont. Ebből én százhatvanat 
kaptam. – Kis szünetet tartott. – Te százhetvennégyet kaptál, beleszámítva a 
bónuszpontokat is. Gratulálok. Most már nem vagy kezdő.
Valahogy a mosolya élénkebb és melegebb lett, áthidalta a köztük lévő 
fizikai távolságot. – Köszönöm. Tényleg nagyon örülök. Ugyanis mostanában 
igazán kezdőnek érzem magam.
– Van még valami Alex. Szeretem Tonyt... Talán szerelmes is vagyok bele. 
Nem vagyok benne biztos. De felhasznált engem, hogy bekerüljön a Játékba...
– Dehogyis. Valószínűleg csak azután tettek neki ajánlatot, amikor a neve 
már a listán szerepelt. A megbízóknak egy kezdő Játékosra volt szükségük.
A lány összeráncolta a szemöldökét. – Ó! – Vállat vont, mire gömbölyű, 
bársonyos vállai megemelkedtek a blúz alatt. – Nem számít. Amit tett... ami 
történt, az nem akadályozhat meg abban, hogy elmondjam, nagyon kedvellek 
té...
– Most ne, Cas...
A lány rögtön megértette. – Nem, most nem. De nem most láttál utoljára, 
ígérem, hogy visszajövök. – Sötét szemei rávillantak a férfira. – Valószínűleg 
hamarabb, mint szeretnéd.
– Ezt kétlem – mondta Alex automatikusan, amin saját maga is 
meglepődött, de örült, hogy ki tudta mondani.
– A vonatom húsz percen belül indul – mondta a lány és felállt. A férfi is 
felállt és a szakadék ismét megnőtt közöttük. Alex kinyújtotta a kezét.
Acacia habozva nézte, majd megfogta a férfi kezét. Alex finoman magához 
húzta a lányt, érezte a parányi ellenállást, és megcsókolta. Könnyű, futó csók 
volt, de nem a befejezést, hanem a jövőt jelentette, aminek nagyon örült a 
férfi.
A lány megfordult, de az ajtónál még egyszer megállt. – Visszajövök, Alex 
– mondta.
A férfi törte a fejét, hogy mit is mondhatna még.
– Jó Játékot – mondta végül.
– Jó Játékot – ismételte meg a lány, és becsukta az ajtót maga mögött.
A férfi leült a székre és úgy vigyorgott, mint egy idióta. Aztán megnyomta 
a telefon gombját. – Millie?
A sötét bőrű dzsinn azonnal megjelent. – Igen, Griff?
– Az íróasztalom idegesítően üres. A fenébe is, nincs semmi munka a 
számomra?
– Dehogynem, főnök.
– Akkor küldd át. – Fejkörzést végzett, és hallgatta, ahogy a nyaka 
megroppan. Jó Játékot. Tényleg az volt.
– Már úton is van az anyag – jelentette Millicent. Alex íróasztali 
nyomtatója felzümmögött. – Ja és még valami.
– Mi az?
– Idáig még sosem találkoztam személyesen a Tisztátalanok Kiirtójával. 
Kaphatok egy autogramot tőled?
– Mi hősök nagyon elfoglalt emberek vagyunk – válaszolta a férfi 
gúnyosan. – De azért megpróbállak keddre beírni téged. – Nézte, ahogy a 
papírlapok egymás után csúsznak ki a printerből az íróasztalára. Amikor a 
papírköteg elérte a három centiméteres vastagságot, a nyomtató kikapcsolt.
Millie füttyentett egyet. – Jó sok meló halmozódott fel. Sok szerencsét. Bár 
én azért inkább a szörnyekkel való harcot választanám.
Nem ezt tennénk mindnyájan? –  tette fel a kérdést magában. Nem ezt 
tennénk mindnyájan.
Magához húzta a papírokat és nekiállt a munkának.


Utószó 


A szerzők nagyon jól szórakoztak az Álompark megírásához szükséges 
kutatómunka során. Reméljük, az Olvasó is egyetért velünk abban, hogy a 
melanéz mondavilág van olyan bizarr, bonyolult és fantáziadús, mint a világ 
többi részén élő legendák.
A különféle szörnyeket és a legtöbb varázslatot az Új-Guineával és a 
környező szigetekkel foglalkozó irodalmi művekből vettük át. Péter Lawrence 
„A cargo útja" című műve bővelkedett leginkább információban; Albert és 
Sylvia Frerich „Anutu legyőzi Új-Guineát", Benjámin T. Butcher „Barátaim, 
az új-guineai fejvadászok", Ian Hogban „A menstruáló férfiak szigete" 
(becsületszavunkra ez a könyv címe) című műveit is érdemes elolvasni.
A melanéz népek a cargo kultusszal próbálják megmagyarázni a saját 
életmódjuk és az „európaiak" technológiája közötti ellentmondást.
A melanéz megközelítés mindig is pragmatikus volt, és az is maradt. 
Átvették a keresztény Szentháromságot, beolvasztották a saját istenképükbe, 
és így olyan új isteneket hoztak létre, mint Isten-Manup, Jézus-Kilibob és 
Isten-Dodo. Abban bíztak, hogy a rituálék helyes kombinációja és az 
európaiak utánzása „megnyitja a cargo útját" és elhozza nekik a gazdagságot, 
amit az Isten egyenlően akar elosztani gyermekei között. Amikor a rot bilong 
kakohoz vezető egyik út nem volt sikeres – egyébként egyikük sem bizonyult 
sikeresnek – a melanéz emberek valami újjal próbálkoztak. Húsz évvel ezelőtt 
öt különféle cargo kultusz létezett, és ki tudja, hogy most hány létezik. Mivel a 
cargo kultusz célja az, hogy eltérítse az árukat, amelyeket most csak az 
„európaiak" kapnak meg, ezért eleve illegális és titkos társaság.
Az európai termékek imádata okozott már néhány bizarr helyzetet. Az 
egyik törzs tényleg megpróbált kikelteni „egy repülőgéptojást" a tűzben, 
amelynek eredményét jobb elképzelni, mint átélni. A cargo kultusz iránt 
közömbös európaiak nem egyszer kaptak olyan megbízásokat, melynek célja a 
posta eltérítése vagy repülőtér építése a dzsungel közepén volt.
Úgy tűnik, nincs rá semmilyen mód, hogy meggyőzzük a melanéz 
bennszülötteket a világképük helytelenségéről. Ha a varázsige nem működik, 
akkor belepiszkálnak a rituáléba; ez éppen olyan, mintha egy európai úgy 
akarna egy autót összeszerelni, hogy már látott több autót az utakon robogni. 
Itt van például Yali esete:
(Körülbelül) 1912-ben született és az 1940-es évek második felétől az 
1950-es évek közepéig volt a cargo kultusz vezetője. A második 
világháborúban jelentkezett a hadseregbe és Ausztráliában képezték ki. Több 
„európai" gyárat látogatott meg. Azt terjesztette magáról Új-Guineába való 
visszatérése után, hogy személyesen találkozott Istennel és látta őszentsége 
műhelyeit. Az intelligens, karizmatikus képességgel bíró háborús hős nagy 
hatalomra tett szert a „Főnök Fiúk" rendszerével, amelynek tagjai tucatnyi 
faluban irányították a politikai és vallási életet. A saját maga által gyártott 
legendában benne van a halála és a dzsungelben való újjászületése is.
A beszélgetőpartnertől függően Yalit vagy szentnek vagy történelmük 
leagyafúrtabb bűnözőjének nevezik. Peter Law-rence (A cargo útja című mű 
szerzője) szerint Yali a melanéz világkép áldozata, és Yali tényleg az Isten 
műhelyének látta a gyárakat, ahol bonyolult rítusok alapján összeállítják az 
árukat, majd Őszentsége személyesen osztja szét gyermekei között.
A cargo kultusz, avagy a termékek imádata csak egy részét képezi a 
melanéz mondavilágnak. A szeleket, a hullámokat és az esőt istenek, istennők, 
szellemek és túlvilági lények népes serege befolyásolhatja.
A forék valóban léteznek, ők az egyetlen ismert népcsoport, akik a Kuru, a 
kacagó betegség hordozói. Azt tartják róluk, hogy varázslók és szörnyen 
harcias kannibálok.
Óriáskígyók, hüllők, madarak és egyéb „természeti" lények szép számmal 
szerepelnek a mondavilágban, és alakjukat nem kellett megváltoztatni a 
könyvben.
A természetfeletti lényeket azonban át kellett egy kicsit alakítani.
A Nibek falusi szörny és a „nagy izé" néven is ismert. Az általános 
leírásban kfgyófejjel, hatalmas testtel és százlábúra emlékeztető végtagokkal 
szerepel. A szája termetéhez képest apró, és kitágul, „ahogy a óriáskígyó teste, 
amikor elnyeli a patkányt".
A szörnyű Bidi-taurabo-haza, avagy az „embert érő rontás" pontosan az, 
aminek a könyvben írtuk, azaz a félelmetes Görgő legenda trópusi adaptációja.
A Haiavaha félisten, aki a tüzet őrizte. A legendák szerint egy kutya 
ellopta tőle a tüzet,, és elhozta nekünk, embereknek. Ehhez még hozzátettük 
az „antitüzet" és a „Miért nem tudnak a kutyák beszélni?" anekdotát.
A zombik valamilyen formában minden kultúrában megtalálhatók, amely 
alól a melanéz kultúra sem kivétel.
A Csinos Liba természetesen valóságos repülőgép. A gép csak egyszer 
repült; Howard Hughesszal a fedélzetén szállt fel a kaliforniai Long Beachből. 
A fantasztikus méretű csapatszállító gépet szinte teljesen csak fából építették, 
és soha nem indult be a tömeggyártása.
Az Álomparki Játékok alapötletét több forrásból merítettük: például a 
számítógépes játékokból, a Börtönök és Sárkányok című társasjátékból, a 
Kreatív Anakronizmusok Társaságából, és a dél-kaliforniai olvasótábor 
kegyetlen fantáziájából.
Szívből köszönjük barátainknak a segítséget, akik szemükkel, fülükkel és 
véleményükkel hozzájárultak a könyv megírásához. A ti tudásotok és 
lelkesedésetek nélkül az Álompark megírása kevésbé lett volna olyan üdítő 
élmény, mint amilyen volt.

-o0o-