„… közösségi ünnepünk a 13. Duna Ünnepe megemlékezéseit tartják mindazok, akik számára kedves az összetartozás, becsülik örökségünket, gondozzák hagyományainkat, szellemi és természeti kincseinket.”
Én úgy gondolom, hogy ez a gondolat nemcsak a mai napnak, hanem napjainknak is kulcs gondolata.
Én a szívemben három ország gyermeke vagyok. Hálát adok a jó Istenek, hogy itt születhettem Magyarországon, hogy itt nőhettem fel és itt alkothatok művészként, és ugyanakkor nagyon hálás vagyok, hogy marokkói gyökereim is vannak édesapám révén. A harmadik ország pedig Törökország ahová a mai napig szinte hazajárok és nagyon-nagyon kedves nekem. Ez a fajta sokszínűség nem zárja ki az egységet.
Én kicsi koromban nagyon kerestem a helyemet, hogy hova is tartozom, és ki is vagyok én valójában, és ahogy így telnek az évek, így az erősödik bennem, hogy én igazán magyar vagyok és igazán marokkói arab és igazán török.
Tehát feladatunknak én azt érzem, hogy találjuk meg a helyünket a hagyományainkban, éljük meg és ugyanúgy tiszteljük a másikét és csodáljuk annak szépségeit. Úgy érzem, hogy ez, ez nagyon fontos a mai világban és, hogy az emberiség így tud csak előbbre jutni.
Gazdagítják egymást a kultúrák és az emberek.