A németek és az osztrákok láthatóan nagyon beleszerettek az ókori római hajókba. Egymás után építik újra a régvolt hajók másolatait. Már csak egy értelmes felhasználási cél hiányzott. Most végre ez is megszületett.
Egy római hajó alkalmas felidézni a régi római világot. Ha időnként odébb hajózik, akkor több helyen is. Ha az egész Dunát végig hajózza, akkor az összes Dunamenti népet felkeresheti és kapcsolatot hozhat létre közöttük. Hiszen egyszer már volt ilyen: a rómaiak idején, amikor a Duna volt a limes, ami ugyan elválasztott a túlpartiaktól, de összekötött az innen lévőkkel. Ezt kellene felidézni újra.
A Duna Transznacionális Program keretében létrehozott Élő Dunai Limes projekt ennek a római kori határnak az útvonalán található közös emlékekre, tudományos és turisztikai lehetőségekre kívánja felhívni a figyelmet a kapcsolatok erősítésén keresztül. A projektben tíz Duna-parti ország 19 egyeteme, közintézménye és vállalata vett részt partnerként. Az Európai Unió jelentős mértékben, 3,2 millió euróval támogatta a megvalósítását.
Az ötlet és az akarat után tehát meglett a pénz is, már csak meg kellett valósítani.
A római limesen leginkább a birodalom határán álló védelmi objektumokat szokták érteni, példaként pedig a Hadrianus-falat szokás felhozni. Azonban a limes eredetileg mást jelentett, kezdetben nem védelmi vonalat, hanem a hadiutat és a hozzá tartozó katonai létesítményeket nevezték így. Elsődleges feladata pedig az volt, hogy a római katonákat eljuttassa az ellenséges területre.
Az I. századtól folyamatosan kiépülő limest a római korban sáncok, árkok, őrtornyok, erődök alkották. A provinciát utak, főleg hadiutak hálózták be, becsatornázva a Rómával összekötött, ugyanakkor az ellenséges területre átnyúló határvidékeket is. A kezdetben légiók, majd határőr alakulatok által védett limes mentén a mesterséges akadályokat (földhányásokat) természetesek (például folyók) is kiegészítették.
Ma a Limes Romanus öröksége összeköti a Római Birodalom védelmét szolgáló, a császárkorban létesített szárazföldi határvonal mellett élő népeket. Tehát ma az egykori Római Birodalom határvonalaként funkcionáló Dunára sem mint elválasztó, hanem mint összekötő útvonalra tekintünk.
A Duna menti népeknek nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül a folyam adottságainak jellegétől hasonló gondokkal kell szembenézniük, és ugyanígy egyazon lehetőségek kínálkoznak számukra. A "Határok nélküli utazás" célja, hogy bemutassa, visszatükrözze azt a 2000 évvel ezelőtti korszakot, amikor az egész Duna-vidék a Római Birodalom részét képezte. A Duna, mint a világ "legnemzetközibb" folyója 10 országon halad át, illetve érinti azokat, amelyek a következők: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Bulgária, Románia, Moldova és Ukrajna. Tekintettel az ismert történelmi korokra, kevés ilyen jelentőségű folyó van a világon, amely kulturális és történeti szempontból ennyire gazdag és jelentős múltra tekinthet vissza. Eme örökség visszaidézésére vállalkozott a jelenlegi hajós expedíció.
A Duna útvonala számos történelmi és földrajzi jelentőségű térséget, települést sorakoztat fel és az élővilág meghatározhatatlan sokféleségének természetes otthona. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig közel 3000 kilométer hosszúságban kanyargó nagyfolyó mindnyájunk közös kincse.
Minden Duna menti település életében nemcsak nagy kérdés, de lehetőség, erősség és kihívás is a Duna, mint településfejlesztési tényező. A Duna nemcsak a legfontosabb tájképi elem, ökológiai folyosó, de egyúttal a történelmi örökség lenyomata is. Nemcsak a magyar, de valamennyi Duna menti település ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül nap, mint nap. A Living Danube Limes nemzetközi projekt azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy hogyan lehet a római örökséget felhasználhatóvá tenni a kortárs településfejlesztésben, hogy lehet kihasználni a dunai limes összekapcsoló erejét.
Minden Ingolstadtban kezdődött. Mindössze néhány kilométerre Ingolstadt városközpontjától délre, a mai Manching területén található Oberstimm erőd a felsőgermán-raeti limes része volt, és a Claudian-Neron korszakban épült fa-föld építési módszerrel. Egykori őrségéről nem sokat tudni, kezdetben valószínűleg a Cohors III Thracum civium Romanorum equitata bis torquata állomásozott itt. Az erőd két fontos közlekedési útvonal kereszteződésében épült. Az egyik útvonal a Duna déli alsó teraszán haladt nyugatról keletre, a másik gázlóként szelte át a folyót északról délre. A képen az erőd modellje látható nyugatról, a hátsó porta decumanával az első időszak második építési szakaszában (Kelten Römer Múzeum Manching).
1986-ban az Oberstimm-erődtől 50 méterrel nyugatra látványos leletet találtak: két római járőrhajó viszonylag jól megőrzött roncsait. A lelet lelőhelye a Duna kis mellékfolyója, a mára áthelyezett Brautlach egykori partján található. A csónakok deszkája fenyőből, a gerinc és a keret tölgyből készült. A dendrológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a csónakok fáit i.sz. 100. év körül vágták ki. A Danuvina Alacristól eltérően ezek a csónakok tangolásos technikával készültek, ami a mediterrán csónaképítési hagyományokhoz sorolja őket. A roncsok 2005 óta a Manchingban, a Kelta-római Múzeumban vannak, és már többször is történelmi replikák mintájaként szolgáltak.
A hajó az úgynevezett gall-római építési hagyományhoz tartozó, a késő ókorban elterjedt járőrhajó típus. Ez egy teljes egészében tölgyfából készült lapos fenékű hajó, amelyet padlólemezekből, futtokokból, deszkákból és vasszögekből álló díszléc tart össze, faragott külső héjjal. Építése sablonok felhasználásával történt, úgynevezett francia technikával (első menetben csak minden második deszka került beépítésre), mivel a deszkaanyag még nedves volt. Az év végére 4000 vasszög beverésével rögzítették a külső héjat és ezzel elkészült a hajómásolat.
Az építési folyamattal kapcsolatos módszertani problémát az okozza, hogy nem egy összefüggő roncs szolgál mintaként, hanem a nagyjából egykorú, de különböző orral és tattal ellátott roncsrészek (mindegyik kb. 8 méteres), a mainzi V. és I. roncsok. A roncsokhoz köthető hajók hossza körülbelül 18 méter. A korábbi másolatok Bockius (2006) rekonstrukcióját vették alapul, de ezt most elvetették, mert a roncs az üledékekben töltött évszázadok alatt nagyon deformálódott. Most új alapokra helyezték a konstrukciót, ez új formát adott a hajónak, mások lettek a belső felszerelések, a kötélzet és a vitorla.
Ez a Régészeti Múzeum Xanten gyűjteményében található hajómodell is mintául szolgált a Danuvina Alacris megépítéséhez.
Ez is egy előzetes terv a Danuvina Alacris megépítéséhez, bár mintha nem egészen ilyenre sikerült volna...
A hajó építéséhez 18 tölgyfát kellett kivágni, közülük némelyek magassága a 20 métert is meghaladta. A tölgyet csak ősszel, vagy méginkább télen szabad kivágni, amikor a törzsek már jól kiszáradtak. Ez döntő jelentőségű a későbbi szárítás szempontjából. Ezen kívül a tatvázhoz szükség volt még körülbelül 60 darab krummholz (tölgy) darabra. Ezeket a 80 km-re lévő építési helyszínre, Altmühlsee-be kellett szállítani. Az evezőket Arbergben vágták és gyalulták. Közben a hajóépítők többször is tartottak megbeszéléseket, de a járvány miatt on-line.
A munkálatok a gerinc lefektetésével és rögzítésével kezdődtek. Ennek erős szimbolikus ereje is van, ezért az "igazi" rómaiak egy szerencsét hozó érmét is tettek a gerinc alá. Így akarták elérni, hogy a hajónak mindig legyen a gerince alatt legalább egy kézfejnyi víz. És mindezt maszkban kellett elvégezni!
Először az 1:10-es modell sablonjait nagyították fel az eredeti méretre, majd segítségükkel szalagfűrésszel méretre fűrészelték a tölgyfa tömböket. Ezeket a sablonokat a helyükre illesztették, de még a gerinchez is kellett kötni őket.
A gerincet lenolajjal kezelték, majd rögzítették hozzá a sablonokat, amiket egymással is összekapcsoltak. Ezután tömör fából levágták és hozzátoldották a gerinchez az elülső és a hátsó fart. A még januárban előfűrészelt és azóta jól kiszáradt tölgyfa deszkákat pontos méretre kifűrészelték, gyalulták, majd rögzítették.
A padlódeszkák egyúttal oldalmerevítők is, amelyek a csónakban keresztezik a gerincet. A kivágott padlódeszkákat még gyalulták és csiszolták. Ezután következtek a bordák, melyekből kétszer annyi kell, mint padlódeszkából. Az árboc tömör tölgyből készült.
A biztonság érdekében az átmérők és hosszúságok kissé eltérnek a történelmi modelltől, így elkerülhetők a balesetek, és a hajó a daruval történő felemelést és a szárazföldön történő szállítást is kibírja: ezt az eredeti római modellnek nem kellett elviselnie.
December elejére készült el az oldaldeszkázás. A deszkákat néha gőz alatt meg kellett hajlítani, különösen a szár felé, mivel itt erősebb hajlítás szükséges.
Az utolsó sablonokat kiütötték, a hiányzó szálakat és bordákat (a hajótestet megerősítő teherhordó elemek) behelyezték. Az utolsó deszkákat is hozzáadták a hajótesthez (a hajótest alja és oldalfalai közötti átmeneti területen). Utána az utolsó vasszögeket is beütötték, az átütött szeget a másik oldalon lerövidítették, meghajlították, majd visszaverték, miközben ellentartottak azon az oldalon, amelyiken a szöget eredetileg beverték.
A felszerelt hosszanti deszkák (3 a jobb és 3 a bal oldalon) a hajó hosszirányú merevítésére szolgálnak.
A fedélzet ezután a jobb és a bal oldal alsó gerendájára támaszkodik. A két felső deszka a fegyverfal közelében szélesebb és erősebb, mint a történelmi eredetiben. Ezt a kompromisszumot azért kellett megkötni, hogy a Danuvina Alacris túlélje a többszöri daruzást (a rómaiaknak erre nem volt szükségük).
Az emelés-süllyesztés módszerrel működő, bronzból készült Dramont szivattyút egy kereskedelmi hajó roncsában találták meg. A nagy hatékonyságú (16 liter/perc teljesítményű) szivattyút kivehető módon építették be.
Júniusban elkészültek a kormányok, a két pontos felfüggesztéssel együtt. Befejezték a festését is, ettől egyre elevenebbé vált, szemeket is kapott!
2022. június 26-án végre eljött az idő. A Danuvina Alacris elhagyhatta schlungenhofi hajóépítő csarnokot. Súlyos teherrel szállították a csarnokból a mindössze néhány méterre lévő Altmühlsee partjára, ahol már várta egy daru. A daru ezután egy speciális emelőgerenda segítségével felemelte és rátette a hajót az Altmühlsee-re.
A vízre bocsátás után következett az úgynevezett öntözés. Ennek során került először érintkezésbe a hajó fája a vízzel. Ez a vízzel való érintkezés a hajóépítési folyamat szerves része. A hajó eközben egy kicsit elsüllyedhet, mivel ekkor még nem vízzáró és megtelik vízzel. A fa megduzzad és kitágul, ettől lesz igazán vízzáró.
Mivel az öntözés után nagyon kevés víz jutott a hajóba, így még az első próbautat is meg lehetett tenni, amit nem is reméltek. Ráadásul kormányok nélkül, mert még nem voltak felszerelve! Ez a hajótípus azonban bebizonyította, hogy vészhelyzetben anélkül is működik. Ha egy tapasztalt kapitány tudja, hogyan kell ennek megfelelően utasítani az evezőseit, teljesen átvehetik a manőverezést.
A Danuvina Alacris esetében 20 evezőst feltételeztek. A szükséges evezők formája és állaga (lucfenyő) ismert, de a hossza nem, így kísérletek tárgya lett. Emiatt két különböző hosszúsággal készítették őket: 4,1 m és 4,7 m. Összesen 40 evezőt készítettek. A gyalulás nagyon kemény munka, mert ügyelni kell arra, hogy az evezők egységesek legyenek. Az is előfordulhat, hogy a szögletes fa gyalulása után csomók válnak láthatóvá, ahol az evező eltörhet.
A legénység számára antik minták alapján 20 pajzsot is készítettek. A pajzsok nem tömör fából készültek, hanem több réteg nyír- vagy nyárfából összeragasztott rétegelt lemezcsíkokból. Mintának a Kr.u. 3. századból származó ovális pajzsok szolgáltak, melyek 1,20 m magasak és 90 cm szélesek voltak. Középen a maximális görbületük 9 cm volt.
A tömör fából készült formára egy 3 mm vastag és 3 cm széles első nyárfaréteg került, amelyet a szélén kapcsokkal rögzítettek. Erre jött a következő nyárfaréteg 90 fokos szögben elforgatva gyorsan száradó túró és mészgitt keverékével ragasztva és kis szögekkel ideiglenesen rögzítve. Egy napos száradási idő után a körmök eltávolítása után ragasztható fel a következő réteg nyárfa csík.
Újabb nap várakozás után a több réteg nyárfacsíkból álló nyers pajzs kivehető a formából. Ezután kell egy sablon segítségével kivágni a fogantyú 12 cm átmérőjű helyét. Ennek a nyers pajzsnak mindkét oldalára egy sűrűszövésű (szövéssűrűség legalább 500 g/m2) vásznat ragasztottak a nyárfa csíkokhoz is használt antik ragasztókeverékkel. A pajzs szélére marhabőr került, a pajzs belső oldalára pedig a tömörfa fogantyút rögzítették rézszegekkel.
Ez után következik a pajzsok alapozása, a bronzból öntött pajzsfülek rögzítése, majd a pajzsok festése. Az előzetesen kiválasztott Viktória-motívum színeit kísérletileg határozták meg, kizárólag természetesen előforduló pigmentek felhasználásával. A Viktória-motívum nem szerepel ugyan az ilyen korú pajzsokon, de az i.sz. 260 körüli időszakban már előfordul.
Egy késő antik járőrhajó másolatát nem lehetett zárt ajtók mögött hitelesen elkészíteni, ezért inkább az átláthatóságra törekedtek. Ezért egy két oldalán üvegezett, elején és végén padig lengőajtókkal ellátott csarnokban láttak munkához.
Hagyományos famegmunkálási módszerekkel dolgoztak. Ez magába foglalta a fa kezelését, a fa szárítását, a munkasablonok készítését, a szerszámok kezelését és a karosszériaterveket. A képen látható kötéllel hajtott fúrógép a famegmunkálás ősi és nagyon hatékony módját képviseli.
A hajóépítésben részt vevő számos önkéntes nemcsak a hajógyártás, hanem a római ruházat, étkezés, stb. rejtelmeivel is megismerkedett. Megtanultak római szögeket és pajzsfejeket római kovácsolással kovácsolni, római lapos kenyeret sütni, hozzá római módra mézsört inni.
A résztvevők a kovácsműhelyben vasszögeket és pajzsközepeket kovácsoltak, a csónaképítő műhelyben pedig a különböző deszkázási technikákat (faragás és klinker) alkalmazták.
A "Danuvina Alacris" főbb paraméterei
Mainz területén feltárt leletek alapján hitelesen rekonstruált IV. századi, dunai lusoria-típusú, motor nélküli, evezőkkel hajtott hajó
Anyaga: tölgyfa
Mérete: 18 m hosszú, 2,8 m széles
Súlya: 6 tonna
Merülése: 70 cm
Legénysége: 24 fő
Nevének magyar jelentése: "életteli, örömteli, bátor, lelkes"
Használt magyar neve: "Élő Duna"
A projekt egyik fő eredménye az eredeti leletek alapján rekonstruált dunai őrhajó, mely a közös római örökség hordozója.
A Living Danube Limes legnagyobb eseményének kezdete egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Az alacsony vízállás az utolsó pillanatban megakadályozta az Ingolstadtban tervezett indulást, ezért a Danuvina Alacrist át kellett szállítani Kehlheimbe, ahonnan július 15-én végre elindulhatott hosszú útjára.
A hajó kezeléséhez önkénteseket toboroztak, akik 2 hetes turnusokban váltották egymást. Az evezőket a kapitány irányításával 24 fő húzta, mialatt a hosszú út során hárman folyamatosan autóval is kísérték a legénységet. A teljes dunai hajóúton váltásban 250-en vettek részt, akik 15 nemzetet képviseltek. A legnehezebb feladat a tapasztalt kormányosokra hárult, akik irányítani tudtak egy ilyen nagy és nehéz hajót. A hajón nincs motor, ugyanakkor a Duna sodrása nagyon erős, ami nagyon körültekintő navigálást igényel.
Elvárás volt, hogy a legénység lehetőleg korhű történelmi (vagy arra hajazó) ruházatot viseljen (saru és tunika) és kizárólag olyasmit használjon, ami már a rómaiak idejében is létezett. Az út során római receptek alapján készült ételeket fogyasztottak. A hajó útjához kerékpárral, kenuval vagy gyalogosan bárki csatlakozhatott egy tetszés szerint kiválasztott szakaszon.
A hajó legénysége általában törekedett a minél hitelesebb római kori öltözetre, de ez nem minden váltásnak sikerült. Néha olyan témákra hívták fel a nézők figyelmét, mint az UNESCO Világörökség.
Az ingolstadti (az alacsony vízállás miatt Kehlheimig teherautóval) rajt után a Danuvina Alacris körülbelül 28 km-t lefelé haladt Einingig, amit a rómaiak Abusinának neveztek. Ez egy kohorsz erőd volt, amit i.sz. 80 körültől az 5. századig használtak. Kezdetben ezt is föld-fa építési módszerrel építették az erődöt, csak a második ütemben használtak hozzá köveket. Maximális mérete 1,8 ha volt. Számos egységről tudunk, amelyek ott állomásoztak: Cohors IV Gallorum, Vexillatio of Cohors II Tungrorum milliaria equitata, Vexillatio of Cohors IV Tungrorum milliaria equitata és Cohors III Britannorum equitata.
A hajó csak néhány órát töltött a Melker Altarmnál kikötve, aztán tovább eveztek.
A Welserturm nyitott kapukkal várta a látogatókat, sőt még egy római kori városvezetésen is részt vehettek.
A Nibelungen emlékmű festői kulisszái előtt építettek fel egy újraépített római tábort, ahol a „Legio 13 Geminum“ Egyesület tagjai mutatták be szenvedéllyel elkészített antik fegyvereiket, szerszámaikat és egyéb eszközeiket.
Megálló római ünneppel, ingyenes belépéssel a Tullni Városi Múzeum Római múzeumába.
Römerturm, az egykori Comagena maradványa.
Zeiselmauer, az egykori Cannabiaca 2021 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
A mai mezőváros területe a római Carnuntum légiós táborához, illetve polgárvárosához tartozott. A Duna menti Carnuntum igen jelentős város volt, egy időre Pannonia Superior provincia székhelyéül is szolgált.
Pannóniában vagyunk. Egy nagyon szigorúan őrzött határ volt, a birodalom Achilles-ina. Minden tartományban egy légió állomásozott, itt négy, mert ha a germánok áttörtek, akkor egy hét alatt Rómában lehettek volna. Bécs és Pozsony között volt a dunai flotta központja, itt cirkáltak a hajók.
Az érdeklődők délután a dévényi várból nézhették, ahogyan a hajó megérkezett. Dévényből kajakosok kísérték a pozsonyi hajógyártól a károlyfalui Duna-ághoz, ahol éjszakára kikötött.
Az érdeklődők délelőtt megnézhették a gályát, ami délután Dunacsúnba, a Danubiana Művészeti Múzeumhoz indult, szintén kajakosok kíséretében, és éjszakára ott kötött ki.
Az Oroszvár területén lévő Antik Gerulata ókori római katonai táborhoz hajózott a legénység.
Komoly problémát okozott a motor nélküli evezősnek a bősi vízerőmű, amelyen elméletileg keresztül kellett volna hajózniuk. Ezért ideiglenesen kiemelték a kamrából és szállítóhajóra helyezték, amíg újra vízre nem tehették.
A Komárom és Izsa közti dunai partszakasz közelében található feltárt római kori erődítmény Kelemancia (Celemantia), más néven Leányvár közel kétezer évvel ezelőtt a Római Birodalom egyik végbástyája volt. Az Izsa mellett létesített tábor valószínűleg Marcus Aurelius idejében, 175 körül épült, a markomann törzsek elleni védekezés céljából és becslések szerint 500–700 katona élt ott. Az erődítményt a 4. századig többször átépítették, végül mégis a barbár törzsek előrenyomulásainak az áldozata lett.
A római kori Celemantia közelségében fekvő településen a régi időket visszaidéző újszerű rendezvény hatalmas sokadalmat hívott a Duna-partra, ami által valódi népünnepély keletkezett.
A Danuvina Alacris római gálya augusztus 9-én, nem sokkal fél öt előtt kötött ki Almásfüzitővel szemben, a Duna bal partján, Izsa község alatt, nem messze az egykori Celemantia, római katonai tábortól.
A parton tapsoló, ujjongó tömeg fogadta a fáradt vándorokat, akik az evezőket kiemelve, integetve léptek a mólóra.
Több száz érdeklődő vett részt a római kori evezős érkezésén az izsai Leányvár castellum dunai kikötőjénél. A Római Birodalom határát képező izsai Kelemantia (Leányvár) épp egy éve került fel sorozathelyszínként az UNESCO világörökségi listájára. Azóta ez volt az első ilyen nagyszabású esemény a világörökségi helyszínen.
A Tostabur és Legio Brigetio ókori harcművészeti és kézműves társulatok előadásain megelevenedett az ókori Róma. A harcászati bemutatók mellett antik táncokkal, gladiátorok küzdelmével, tűzijátékkal is várták az érdeklődőket.
A Tostabur Társaság (Régi Harcművészetek és Kézművesek Társasága) 1964-ben alakult, céljuk az volt, hogy a közönség számára vonzó módon mutassák be a rómaiak harcművészetét.
Legio Brigetio - 1993-ban alakult hagyományőrző egyesület Komáromban. Bemutatják a Legio I Aiutrix katonáit, mely több évszázadon át őrizte (90-es évek végétől a 440-es évekig) a római limes ezen szakaszát. Ehhez a védvonalhoz tartozott az izsai ellenerőd is.
A szórakoztató programokon keresztül élővé tudták tenni a látogatók számára a Római Birodalom életét. A projektnek köszönhetően újra ásatásokat végeznek a tábor területén, ami szintén nagy szó hosszú évtizedes kihagyás után. A tervek közé került egy látogatóközpont megépítése és a Leányvárhoz vezető út felújítása is.
A színpadot, röviddel az első katonai bemutatók után gyönyörű táncosnők hódították meg, akik misztikus ókori táncokkal igéztek meg sokakat. A klasszikus ünnepi alkalmak táncai mellett az ókori Róma templomi szertartások egyes elemeit is megtekinthették a jelenlévők.
Ki ne gondolt volna már arra, vajon milyen lenne az ókorban élni? Vagy milyen lenne csak egy rövid utazást tenni egy másik korba? Most minden látogató kipróbálhatta, hogy milyen lett volna a Római Birodalom polgárának lenni Pannonia Provinciában.
Az út nagy rejtélyeinek egyike. Állítólag soha nem derült ki, hogy Esztergomnál vajon miért zuhant ki a hajóból annak tapasztalt kapitánya?
A hajó lehorgonyzása felelősségteljes feladat.
A hajó legénységét az alpolgármester fogadta a kikötéskor. Másnap idegenvezető segítségével előadást tartottak a Postás strandon, ahol a legénység mesélt a Fekete-erdőtől induló kalandos útról, a hajóról és a programról.
A gálya nemzetközi csapatát ünnepélyesen fogadták, majd megvendégelték egy jókedvű, családias bográcsvacsorával (hogy ez római recept szerint készült-e, az kétséges), és élménybeszámolóikat is meghallgatták. A Danuvina Alacris hajósai, miután a Külker telephelyén megpihentek, másnap reggel felszedték a horgonyokat, és elindultak Százhalombatta felé.
A településre látogató érdeklődők a helyiekkel együtt korabeli kalandozásokat élhettek át a Duna mentén, testközelből találkozhattak a Danuvina Alacrisszal, valamint a Legio X. Gemina hagyományőrző csoport jóvoltából magukkal a rómaiakkal is. A jelenlévők mindemellett felfedezhették a Matrica nevű korabeli római katonai tábort, a gyerekek pedig történetalkotó foglalkozáson vehettek részt. A napot hagyományőrző piknik zárta.
Délután három és négy óra között ünnepélyesen fogadták a hajót és személyzetét. A város vezetői, az adonyiak, köztük a német nemzetiségiek és az evezősklub tagjai köszöntötték őket, majd ismerkedtek a hajóval és beszélgettek utasaival. Ezt követően a Bárka Vendégházban még külön fogadást adtak a részükre.
A Danuvina Alacris kikötött egy rövid időre, hogy a legénység ebédre megkóstolhasson egy jó halászlét (az énekes kedvükből ítélve, talán mást is).
Kulcs polgármestere és Dunaújváros alpolgármestere korhű öltözetben köszöntötte a vendégeket.
Dunaújváros jelentős római múltja miatt sem maradhatott ki a programból. Egykori római elődjének, Intercisának a katonai tábora a hozzá csatolt polgárvárossal fontos szerepet játszott a Római Birodalom Pannónia provinciája keleti határának/limesének a védelmében a barbár betörésekkel szemben. A Szalki-szigetnél kikötött őrhajót dunaújvárosi tartózkodása alatt séták keretében kereshették fel az érdeklődők.
Dunaföldváron még festmény is készült róla, amit ünnepélyesen avattak fel.
Ami még hiányzott: egy esős nap, de az érdeklődőket még ez sem tántorította el.
Na, ennél szebb látványt aztán igazán nem kívánhat egy evezős csapat sem.
Ezen szakasz résztvevői először Dunakömlődön a Lussonium római kori romkertet tekintették meg. Láthatták a legfrissebb régészeti feltárás helyszínét, felmentek a kilátóvá alakított kaputoronyba, és megismerkedtek a területen előkerült leletekkel is.
Ezután a Városi Múzeumban kaptak tárlatvezetést, majd a Paksi Atomerőmű Tájékoztatási és Látogató Központját is meglátogatták.
Itt is akadtak művészlelkű emberek, akik képen is megörökítették a hajót. Sőt, még a homokozó gyerekek fantáziáját is megmozgatta.
A római kori folyami őrhajó Bajára érkezett, dunai Hajómalom mellett a Sugovica Halászpartig, majd (két nap múlva) továbbindult, Halászparttól a Dunáig. Bajáról már új csapat evezett tovább.
Aljmaš (2022. szeptember 3-4.)
Vukovár (2022. szeptember 6-7.)
Ilok (2022. szeptember 8.)
A Danuvina Alacris hivatalos fogadására az iloki utasmólón került sor. A hajó legénysége meglátogatta Ilok Város Múzeumát és az Iloki pincéket, ahol megkóstolhatta a széles körben ismert iloki Traminacot.
A Danuvina Alacris szeptember 24-én behajózott a Ramska erődbe.
Látogatók ismerkednek a Danuvina Alacris őrhajóval.
Római légiósok a Ramska erődben.
Napnyugta a Ramska erődben.
Szeptember 29-én a hajó személyzete megtekintette a Djerdapai Régészeti Múzeum kiállításait, majd tovább hajóztak Brza Palanka felé.
Ezúttal is helyi hagyományőrzők fogadták a hajót.
A "Danuvina Alacris" szeptember 30-án elérte Bulgária partjait.
A „Danuvina Alacris” római hajó mása október 8-án érkezett Svišovba. A viseletek mintha már kissé eltérnének a rómaitól.
Vidin városa is egy római fesztivállal köszöntötte az evezősöket.
A román szakasz utolsó megállója Rasova volt, ahol római fesztivál köszöntötte a hajót.
A 2600 kilométeres evezőstúra zökkenőmentesen zajlott a végállomásig, a romániai Harsováig, amit október 18-án értek el. Az eredeti tervet, hogy egészen a Fekete-tengerig evezzenek, az ukrajnai háború miatt fel kellett adni a legénység és a hajó biztonságának tiszteletben tartása miatt.
Van egy olyan elképzelés is, hogy a hajót minden Dunamenti országnak kölcsönadnák egy-egy évre. Ha ez megvalósul, akkor még sokáig fogunk hallani róla.
Hasonló, csak kisebb folyami őrhajó (9,1 méter hosszú, 1,75 méter széles, másfél tonnás) épül a Gorsium Régészeti Parkban. A szintén a német mainzi leletek rekonstrukciója alapján készülő őrnaszád a Sárvíz egykori csatornáján hajózott, és vízi úton összekötötte Gorsiummal a Seuso-kinccsel is összefüggésbe hozott, a szabadbattyáni régészeti területen állt római villát/épületegyüttest, ahol a kikötő helyét tavaly nyáron geofizikai mérésekkel is behatárolták. Akinek nem sikerült találkoznia most a Danuvina Alacrissal, megnézheti majd a gorsiumi változatát, ha elkészül.
A történelmi hajóút nagy és szép vállalkozás volt. Szervezői szerint az volt a célja, hogy "bemutassa, visszatükrözze azt a 2000 évvel ezelőtti korszakot, amikor az egész Duna-vidék a Római Birodalom részét képezte. A hajó és a rajta megtett vízitúra a római kori emlékekre szeretné felhívni a figyelmet, ami által a mai kor dunai népeinek összehangolását, élővé tételét is elősegítheti." Ez is nagyon szép gondolat. Amikor még mindannyian egy birodalomban éltünk, ugye. Kár, hogy akkoriban még nem mindenki létezett közülünk (így nem is emlékezhetnek rá, hogy milyen is volt az). És ők vannak többen. Arról nem is beszélve, hogy mi, akik már akkor is léteztünk, akkor éppen a limes másik oldalán éltünk. Ráadásul éppen ellenünk hozták létre. De sikertelenül, mert idővel (Tárnokvölgy!) már mindkét oldalán mi éltünk. Aztán a Római Birodalom eltűnt, mi pedig még mindig itt vagyunk. Azért nagy kár, hogy a nagy történelmi emlékezések közepette az a hajó sehol sem találkozott egy rendes lovasíjász töménnyel. Csak a történelmi hitelesség kedvéért.
Nagyon szép dolog volt az a nagyon szép összeg is, amit a projekt mögé rendeltek. Egyúttal jó példa arra is, hogy ez mennyire el tudja homályosítani az éleslátást. Mert így most mindenki végig az xx km-es Duna mentén ugyanazokat az előírt gondolatokat emelte ki. Példának okáért senki sem emlékezett meg a limes túloldalán élőkről. Igaz nekik nem volt hajójuk, viszont bármikor át tudtak úsztatni a Dunán. Egy alkalommal aztán háromszor is megtették, majd a harmadik után a tárnokvölgyi csatában tönkreverték a híres rabszolgatartó birodalom hadseregét. Ezzel a limes mindkét oldalán felvirradt a szabad emberek szép új világa.
A kérdés most már csak az, hogy ki melyik örökséget vallja magáénak.
Két lehetőség van. Mindannyian legyünk egy birodalom tagjai, mert akkor testvérek lehetünk (lám, lám a hajó is kizárólag római emlékeknél állt meg és római hagyományőrzőkkel találkozott)? Vagy mindannyian őrizzük meg az identitásunkat és így hozzunk létre egy kulturálisan sokszínű kapcsolatrendszert (ez nem szerepelt az eredeti célkitűzések között, bár ahogy távolodtak a kiindulóponttól, mintha egyre inkább ebbe az irányba csúsztak volna: pl. a kezdeti, lelkesen rekonstruált római ételekről áttértek a magyar konyha csodáira)?
Jelen összeállítás készítője nem vett részt az úton, sőt, még csak a hajóval sem találkozott. Szerencsésebb lett volna, ha egy saját élményekkel rendelkező tényleges résztvevő osztja meg velünk a tapasztalatait, de úgy látszik, közülük senkit sem talált meg a feladat. Az összeállítás az interneten fellelhető anyagokból készült, rengeteg hibával. A forrásokban rendre keveredik a tervezett és a ténylegesen megvalósult, az események előzetes beharangozásaiból sokkal több készült, mint az események utáni beszámolókból. Néha azért akadt egy-egy lelkiismeretesebb újságíró, nekik sokat köszönhetünk. Megállapíthatatlan a képek idősorrendje. Képek még csak-csak készültek, de azt már rendre elfelejtették hozzáírni, hogy éppen mi történik, hol és mikor. A projekt megvalósítói is sok anyagot közzétettek, de iszonyatos bikkfa nyelven.
Mindent egybevetve, amíg jobb beszámoló nem készül, addig ezzel kell beérni. Reménykedjünk, mert a téma nagyszerűsége megérdemelné.
