A tojás egy miniatűr kakast rejt, minden órában előbújik
Villámgyorsan és rekordáron, mintegy kilencmillió fontért (3,2 milliárd forint) kelt el egy eddig ismeretlen és ritkaságszámba menő Fabergé-tojás a Christie,s aukciós ház szerdai londoni árverésén. A Rothschild bankárdinasztia Fabergé-tojásáról van szó, amelynek létezésérőlegészen a közelmúltig csak a tulajdonosok tudtak. A húsvéti ékszertojás lett ezáltal a legdrágább orosz eredetű műtárgy (kivéve a festményeket), amelyet árverésen értékesítettek.
Karl Fabergé (1846-1920) szentpétervári aranyműves 1902-ben készítette a szóban forgó remekművet a bankárdinasztia számára. A tojás egy gyémántokkal kirakott miniatűr kakast rejt magában, amely az idő múlását jelezve minden órában szárnyait lengetve előbújik, fejével bólogat, csőrét énekre tátja.
E rózsaszínű zománccal és aranyozással ékesített tojáson kívül csak két másik olyan Fabergé-tojás létezéséről tudnak, amelybe a mester ingaórát és ilyen bonyolult mechanikai szerkezetet épített. A tojást annak idején a Rotschild-család bakui képviselője vette meg. Matthew Paton, a Christie,s szóvivője elmondta, hogy ritkasága, eredete és kidolgozása miatt hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a Rothschildok Fabergé-tojása iránt, nem csupán orosz, hanem amerikai és európai gyűjtők részéről is.
Karl Fabergé 1872-ben alapította ékszermanufaktúráját, dolgozott a svéd és a norvég királyi családnak is. 1885-ben lett III. Sándor orosz cár udvari ékszerésze.A szerdai árverésen csupán tíz percig tartott a licit a tojásért, amelynek győztese végül egy orosz vevő lett - közölte az aukciósház szóvivője.
|