Kezdőlap            Televíziók              Érdekességek               Kapcsolat           Linkek        Hirdetés      
 
 

Orion AT 511

A 12 csatornás televízió 18 elektroncsővel,  9 kristálydiódával, 1 szelén egyenirányítóval, és 43 cm átlójú 110 fokos képcsővel került megépítésre. A 110 fokos képcső megjelenése lehetővé tette a készülék dobozmélységének méret csökkentését, ami egyben súlycsökkenéssel is járt. A televíziót automatikus finomhangolással, képméret-stabilizáló automatával, sorszinkronozó-automatával, valamint kontraszt, és fényerő-automatával látták el. A készüléket felszerelték távszabályzó csatlakozóval is. A távszabályzó csatlakoztatásával a hangerőt, a fényerőt, és a kontrasztot lehetet szabályozni.

A Budapesti Ipari Vásáron 1959-ben mutatták be az Orion AT511-es televíziót, és a nagyobb képcsővel szerelt testvérét az AT611-es készüléket, ez utóbbi típus Budapest fantázia néven vonult be a köztudatba. Ez a két készülék volt az első Orion televízió, amelyben nyomtatott áramkőrt, és 110 fokos eltérítésű képcsövet alkalmaznak. Erről az eseményről az 1959-es Rádiótechnika júniusi kiadása számol be. Tudomásom szerint az Orion AT511-es TV sorozatgyártására nem került sor. Erről a készülékről a korabeli szakkönyvek többsége említést sem tesz, de a televízióról készült fotók terén is elég rossz a helyzet. A Villamossági és Műszaki Cikkek Áruismerete című könyvben, található egy kép a készülékről. Ez a kép érdekes módon nem teljesen azonos az itt szereplő AT511-es készülékkel. A legszembetűnőbb különbség, hogy a korabeli fotón lévő televízió rácsos előlapja más, és a 6 db tekerőgomb, valamint baloldali hangszórórács nem látható rajta. Nagy valószínűséggel ennek az lehet az oka, hogy az Orion gyár a még nem teljesen elkészült, és véglegesített tv-ről adott ki képet, és ez a fotó jelent meg a fentiekben említett könyvben. A jobboldali képeken szereplő Orion AT511-es televízió gyári sorozatszáma 1. A TV hátlapján német felirat van, ezért valószínűsíthető, hogy ezt a típust az Orion NDK exportra szánta. A hátlapon 022, az elektronikán 011 altípusszám található. A TV elektronikájának érdekessége, hogy a jobb oldali alsó, és felső áramkőri egység nem nyomtatott áramkőrrel került megépítésre (sorvégfok, eltérítő panel). Így viszont egy modernek számító televízió nem valószínű, hogy bemutatásra kerülhetett híradástechnikai kiállításokon, ezért elképzelhető, hogy a televíziónak volt egy véglegesített teljesen nyomtatott áramkőrrel készült elektronikája, vagy egy komplett változata. A televízió felső forrléces szerelésű áramköri panelje gyárilag tartalmaz két szabályzó potmétert is, amiket valaki utólag a hátlap kivágásával, és bakelit tekerőgombok felszerelésével tett elérhetővé a hátlapon kívüli használatra. A televízió egyes sorozatszáma, és a még nem véglegesített elektronika, ami egyaránt tartalmaz nyomtatott, és forrléces szerelésű áramköröket, arra utal, hogy ez volt a legelső, részben nyomtatott áramkőrrel előállított magyar televíziókészülék. Az Orion AT611-es készülékben is ez a függőleges szerelésű elektronika üzemel, melynek mérete, és panel elrendezése azonos az AT511-es televízióéval. Természetesen itt már a fentiekben említett két forrléces szerelésű panel is nyomtatott áramkörrel került megépítésre. További érdekességként, még megemlíteném, hogy a televízió képernyő keret, valamint a készülék oldalán lévő csatornaváltó gomb háza nem műanyagból, hanem prototípusra jellemzően egyedi módon fából készült.

A televízió formatervezője: Bozzay Dezső


A kép forrása: Villamossági és Műszaki Cikkek Áruismerete című könyv

Az Orion AT 511-es televízió sorozatgyártásra szerintem ezért nem kerülhetett sor:

A fentiekben már egyszer megjegyeztem, hogy a korabeli szakkönyvek többsége „99 %” erről a készülékről említést sem tesz. A televíziókkal kapcsolatosan elsősorban maga a gyártónak az 50. születésnapjára kiadott könyvét szeretném kiemelni, amely ebből a szempontból a leghitelesebb. A címe: Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat története 1913-1963. Ebben a könyvben többször megemlítik, hogy a gyár 1956-tól 7év alatt 14 TV-típust gyártott, ezt a 14 televíziót egy táblázatban is megtekinthetjük. Itt megtalálhatóak azok a típusok is, amelyek hazánkban egyáltalán nem kerültek forgalomba, csak külföldön. (Orion AT401A, AT401N, AT504) Ezek után már valótlan volna azt állítani, hogy azért nem szerepel a táblázatban az Orion AT511-es, mert kizárólag exportra gyártották. Szó esik a könyvben az Orion AT511-es nagyobb képcsővel szerelt változatáról az AT611-es televízióról is, úgy mint az első Orion televízió, amelyben nyomtatott áramkőrt, és 110 fokos eltérítésű képcsövet alkalmaznak. Az Orion AT511-es televízió is első ebben a tekintetben, hiszen az 1959-es Budapesti Ipari Vásáron együtt mutatták be az Orion AT611-essl, és ugyanúgy nyomtatott áramkőrrel és 110 fokos képcsővel került megépítésre. Így egyedül abban az esetben nem sorolhatjuk „az első” közé, ha az Orion AT511-es televízió tömeggyártására nem került sor. A fentieket figyelembe véve pont emiatt nem kerülhetett a könyv táblázatába ez a televízió. Még két típust is megemlítenék amik ugyancsak nem került bele ebbe a táblázatba, mivel sorozatgyártásukra szintén nem került sor, ez az Orion AT601, és az AT321 Csillag televízió. Az utóbbi készülékről találhatunk két képet a könyvben, nép televízió néven, valamint az 1960-as Rádiótechnika júniusi számában írnak róla. Az Orion AT601-ről pedig az 1958-as Rádiótechnika májusi számában olvashatunk.

Természetesen amennyiben előkerülne még egy Orion AT511-es tv, amelynek a sorozatszáma nem egy számjegyű, akkor a fenti teóriámat törlöm.

Az Orion AT 511-es televíziókészülék műszaki adatai:

Méret:
Súly:
Feszültség:
Teljesítményfelvétel:
Biztosítékok:
Csövek száma:
Sorfrekvencia:
Képváltó frekvencia:
Nagyfeszültség:
Antennabemenet:
Hangszórók:

Hangteljesítmény:
Kép KF:
Hang KF:

Képérzékenység:
Szinkronérzékenység:
Hangérzékenység:
Távszabályzó:
Képregiszter:
Hangregiszter:
Csatorna-váltó:
505 x 435 x 347 mm
                               
220 V AC, + 5% - 10%
kb. 180 W
2 db. 1250 mA-es, 1 db. 160 mA-es
18 + képcső (19 db)
15.625 Hz
50 Hz
13-15 kV
240 Ω szimmetrikus közel-távol bem.
1 db permanens dinamikus ovál,
2 db kondenzátor hangszóró
1,8 W
38 MHz (CCIR 38,9 MHz)
különbségi hanghordozó 6,5 MHz
(CCIR 5,5 MHz)
<  50 uV
<  50 uV
<  25 uV
fényerő, hangerő, kontraszt
képélesség
beszéd - zene
12 csatornás dobváltó

Elektroncsövek:
1 db. PCC88, 3 db. PCF82, 4 db. EF80, 1 db. PCL84,
2 db. ECH81,2 db. PCL82, 2 db. ECC82, 1 db. PL36,
1 db. PY88,1 db. DY86

Képcső: 43 cm, 110 fokos AW 43-88 /VALVO/

A képeken látható Orion AT511-es televízió adatai:
Gyártási év: 1959
Sorozatszáma: 1

Beszerzés év: 2015

 
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
       
  Érdekesség:
Az alábbi képen egy Orion AT611-es televízió prospektusa látható. A szórólapra valamilyen okból kifolyólag, talán hasonlóság miatti tévedésből nem az AT611-es készüléknek, hanem annak kisebbik képcsővel szerelt változatának, az AT511-esnek a fotóját nyomtatták. Az Orion AT511-es televízióról így sikerült találnom ezt az egy hiteles képet, ami megegyezik a gyűjteményemben lévő készülékkel.
   
 

   
 

Orion AT 611 Budapest                                 Orion AT 511

   
 

  Orion AT511, Orion AT 511, Orion AT611, Orion AT 611, Orion Budapest, Orion AT622, Orion AT 622,
               RÉGI TELEVÍZIÓK                                      http://regiteleviziok.atw.hu                                                                      Létrehozva: 2010.12.12.