Hogyan teheti az ember tartalmassá, gazdaggá az életét?

(Fogalmazás magyarórára 2010.03.09)

Ez egy nagyon-nagyon sokoldalú, összetett kérdés, amire talán már többen - nálam okosabbak - is próbáltak választ keresni. Az írásomban igyekszem minél szerteágazóbb, részletesebb képet adni, és minél több példát állítani az olvasó elé.

Kezdjük is az elején. Az emberi lény alapvető ösztönei arra törekednek, hogy az emberi test alapvető igényei kielégítve legyenek (táplálkozás, alvás, fajfenntartás, stb.) és a test kényelemben legyen (stressz- és fájdalommentesen). Ezen feltételek teljesülésekor az ember biológiailag jól érzi magát. Tartalmas lesz ettől az élete?

Az emberi lénynek azonban lelke is van. Azon felül, hogy az élettani szükségletei ki legyen elégítve, szüksége van lelki harmóniára is. Az embernek szüksége van békére, nyugalomra, biztonságérzetre, szerelemre, boldogságra, és még számtalan más dologra, ezek azonban már személyenként is roppant eltérőek. Ez már valamivel több, de mitől lesz az élet valóban gazdag?

Az ember már az ősidőktől fogva keresi az igazi gazdagságot, boldogságot, az élet célját, értelmét. A történelem minden idejében jelen voltak és jelen vannak eszmék, életérzések, irányzatok. Az ókóri civilizációkban - mint például az egyiptomi, a sumer - élő emberek életét is sok minden befolyásolta. Az ember hajlandó tenni azért, hogy ő jól érezze magát, és a civilizáció pont ezt jelenti, hogy az ember aláveti magát különböző szabályoknak azért, hogy ő biztonságban, jólétben lehessen. A vallás is rendkívül fontos szerepet játszott: Egyiptomban a fáraó személyét istenként tisztelték (természetesen már ott is akadtak, akik tudták, hogy ez nem igaz, és nem ettől lesz gazdag valakinek az élete) és ez hatalmas társadalmi egyenlőtlenségekhez vezetett. Voltak más népek, akik féltek az istenektől, és ez a félelem akár embertársaik feláldozására is vezethette őket (maják, inkák), voltak, akik a reményt és a biztonságot kapták hitüktől. Az ókori görögök is kitalálták a saját legendáikat, ám náluk az isteneik már jóval kevesebb szerepet kaptak.

Mégis, mitől lesz valakinek igazán boldog élete? Ha tovább vesszük a történelmet, láthatjuk, hogy az újító gondolatok mindig akkor születnek, amikor valaki jólétben van. Ha az embert még lekötik az alapvető szükségletei, sokkal nehezebb másra figyelni. Az élet igazi gazdagságát mindig azok kezdik el "ösztönösen" keresni, akiknek nem köti le szinte minden erejüket a fennmaradás. De persze ez sem teljesen igaz, hiszen voltak szegény, paraszti, sőt rabszolgasorból származó híres-neves emberek is.

Visszatérve, az ókori népek mind megtartották a saját ünnepségeiket, mulatságaikat. A görögök színházba jártak, sőt, ők már örömüket lelték az írott művek olvasásában is. A Római Birodalom idején a polgárok a testi élvezetek felé fordultak, vagy épp gladiátorjátékokat néztek, ebben keresték a boldogságot. A középkorban a keresztény lovag ideálja, a későbbiekben pedig mikor a felvilágosodás gondolatai, mikor különböző forradalmi eszmék, mikor nemzeti tudatok, mikor a szabadságvágy, mikor a szerelem égett az emberek lelkében. Petőfi is ez utóbbi kettőről írta a "Szabadság, szerelem" című versét.

Jól látható, hogy a fentebb felsorolt eszmék pozitív jellegűek, illetve alapvetően jó szándékkal indultak. Javítani szerettek volna (és javítottak is!) az emberek életén, mégpedig pontosan így: tartalmasabbá, gazdagabbá szerették volna azt tenni. Minden ilyen "nagy" ember hitt abban amit csinált, amit kitalált. A siker ugyan fontos a boldogsághoz, de egyáltalán nem elengedhetetlen része. Ehhez hozzátartozik az is, hogy mindenki mást és mást él meg sikerként, és hogy igazából nagyon sok mindent meg lehet élni sikerként, amiről nem is gondolnánk.

És itt térek át az ember negatív oldalára. A történelem során számtalanszor előbukkant az emberi kapzsiság, a gyűlölet, a harag, az önzés. Az ember sokszor hiszi úgy, hogy ettől lesz tartalmasabb az élete: ha minél többet gyűjt, minél többet foglalkozik magával, és csak magával. Ilyenkor azonban sokszor igaz, hogy minél gazdagabb valaki, annál szegényebb. Az, ha az ember saját igényeit hajszolja, egy soha véget nem érő folyamat, hiszen mindig lesznek újabb és újabb vágyai, amiket hajszol, és (másokon keresztül) talán elér...

De ugyanez igaz talán az élvezetek hajszolására is. Nincs közvetlen következménye, az ember teljesen belefeledkezik, nem is gondolja át, mi az, amit csinál, aminek éli az életét. És mint számtalan ember példáján láthattuk eddig is, nem ettől lesz az élet igazán szép és gazdag. Egy emberöltő, vagy akár már pár év alatt is meg lehet unni.

Ugyanez igaz lehet különböző eszmékre is. II. József (koronázatlan) magyar király is egész életét, uralkodását egy eszmének - konkrétan a felvilágosulásnak - szentelte, hihetetlen nagy munkát vitt véghez, és hitte, hogy mindezzel jót tesz. Mielőtt 1890-ben meghalt, halálos ágyán érvénytelenítette életében véghezvitt összes rendeletét (három kivételével). Hasonlót olvashatunk Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála című művében is: a bíró, miközben haldoklik, átértékeli egész életét, átgondolja, valóban értékes volt-e, amit csinált.

Sok eszme születik hirtelen fellángolásból. Ezek általában pár emberöltő alatt eltűnnek, akár végigvitték addig az elképzeléseiket, akár nem. Vannak hosszabb távú eszmék, ezek általában kevésbé romantikusak, kevésbé idealizáltak. Egy ember élete alatt rengeteg eszme híve lehet. És az ember általában ilyen is. Keresi a boldogságot, ha nem találta egy helyen, keresi másütt. De mindig vigyáznunk kell arra, mit hagyunk ott, mit vesztünk el, mielőtt valamit megteszünk.

A próbálkozás azonban nem feltétlenül rossz dolog. Fontos, hogy az ember minél többet megismerjen, hogy tudjon véleményt alkotni, hogy tapasztalatot szerezzen, és hogy tisztán láthassa, merre érdemes menni. "Ami nem öl meg, az erősít" - az ember sajnos jobban tanul a csalódásokból, a kudarcból, mint a győzelemből. Amit pedig nem élt át, nehéz megérteni, ezért is fontos, hogy mielőtt egyértelműen kizár valamit az életéből, meggyőződjön annak szükségtelenségéről. Nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy mindenről képet kapjunk, ugyanakkor sehol ne hagyjuk ott a becsületünket vagy épp a fogunkat.

Szerencsére jó néhány generáció élt már előttünk, és noha minden élet olyan egyedi, amilyennek csak a Jóisten teremthette, sok segítséget kaphatunk mások tapasztalataiból, életéből, eseteiből. Segíthet konkrét ismeretek megszerzése, segíthet egy regény elolvasása, egy vers megértése, segíthetnek tanáccsal a nálad bölcsebb emberek, és segíthetnek a téged szerető barátaid, rokonaid is. Ebben a felsorolásban az objektívtől haladtam a szubjektív felé: van, amit egyszerűen el lehet dönteni, például nem célszerű vulkán mellé menni sátorozni. A regények és versek többrétegűek: sokszor tanulságosak, de szinte minden esetben benne van az író személyes tapasztalata. És ettől válik értékesebbé, ettől, hogy már nem csupán tények közlése, hanem tapasztalat megosztása. A szeretteink személyes tanácsadása pedig kevés dologgal mérhető össze, hiszen benne van minden szeretetük, aggódásuk érettünk. És ez vehet rá igazán arra, hogy ne kövess el olyan dolgot, ami első látásra jónak tűnik.

Vannak évezredek óta jelen lévő, "magasztosabb" elvek is. Ilyen a barátság, a szerelem érzése, az erkölcsösség, a hit. És talán ezek azok, amivel minden ember találkozik életében. Vannak, akik egyiknek-másiknak, esetleg többnek is élnek, de én úgy gondolom, az élet attól lesz igazán gazdag és tartalmas, ha minél több minden jelen van benne. Hiszen Isten annyi mindent adott nekünk, igazán nem mondhatjuk, hogy korlátoz minket. Az a fontos, hogy a cél, vagy célok, amiket kiszemeltünk magunknak jók legyenek, ne ártsanak se magunknak, se másoknak.

Tegyük fel újra a kérdést. Mi teheti az életet gazdaggá? Én úgy vélem, hogy az egyetlen ilyen lény, személy vagy dolog Isten. Ő az, akitől minden jön, és aki nélküle él, mind hihetetlenül szegény. És ez nem azt jelenti, hogy az ember semmit sem tehet! Az ember dolga és kötelessége, hogy meglegyen benne az elhatározás, a hit, és ezekhez kap erőt és reménységet. Isten mindent megad, az életet, s az útmutatást hozzá. Az embernek szeretnie kell.

S ha sikerült a célt tisztáznunk, térjünk rá a színekre. Mitől lesz valóban színes az ember élete? Százezer dolgot kaptunk, amivel azzá lehet tenni. Nem csak egy eszme lehet az, ami egész életünkön keresztül kísér, de egy élmény, vonatkozzon az hetekre vagy hónapokra, vagy a legapróbb örömök pár pillanata. A mindennapok is ettől lesznek gazdagok, hogy lüktetnek, hogy szeretet van bennük. Gazdaggá tehet a napsütés, az hogy a nap reggel feljön, hogy melegít, hogy néha a szemünkbe süt ugyan, de amikor lemegy is olyan szép. A szép színes világ, ami körülvesz minket. Ha egy matekpéldában számunkra fontos dolgot veszünk észre. Amikor megdicsérnek. Az emberi test tökéletessége, az, ha elcsodálkozunk azon, hogy mennyi, de mennyi folyamat megy végbe a testünkben másodpercenként. Amikor bosszankodunk azon, hogy nem találunk valamit, hiszen ez azt jelenti, hogy nekünk van az a valamink. Amikor elolvasunk egy jó könyvet, amikor sírunk egy filmen vagy hallgatunk szép zenét. Színez a nevetés, legyen az egy jó vicc vagy egy bárgyú szóvicc, ötletes sorozat vagy kétórás angol humor, légy egymagadban vagy barátokkal. Ugyanennyire fontos a mosoly is, ami "egy görbe vonal, ami egyenesbe hozhat mindent". A mosolytól az is gazdagabb lesz, aki kapja, és az is aki adja. "A boldogság egy olyasvalami, ami megsokszorozódik, ha osztoznak rajta" - írja Paulo Coelho. Így van, ha tudunk örülni, és ha ezt másoknak is tovább tudjuk adni, attól gazdagabb lesz a világ.

Gazdagítanak az ajándékok is, csak észre kell venni őket. Ajándék minden perc, amit a szeretteinkkel tölthetünk. Ajándék, ha a nagy fáradságban egy kis nyugalmat találsz. Ajándéknak a köznyelvben mindazt szokás nevezni, amit az ember kap egy másik embertől. De az is ajándék, amit az ember Istentől kap. És ezeknek a száma annyi, mint égen a csillag (amik szintén ajándékok). A mindennapi élet alapvetően monoton, de ezt meg lehet élni boldogan és változatosan is. Csak rajtunk múlik, hogy hogyan fogjuk fel mindennapi teendőinket, feladatainkat: kötelességként, vagy kihívásként, sőt, lehetőségként. Lehetőségként, hogy adjunk a világnak. "Imádkozz és dolgozz" - mondta Kálvin. Mindenki azzal dicsérheti Istent, ha képességei szerint a legjobban elvégzi azt, ami a dolga.

És hogyan tehetem én gazdaggá a saját életemet? Csodálatos érzés kapni - de adni még inkább. Ha gazdagítjuk a másikat, azzal magunkat is gazdagítjuk. Tartalma nem csak annak lehet, aminek értelme van - vagy inkább így írom: amit megérthetünk. Tartalmassá tehetjük azzal is, ha sosem mulasztjuk el megtenni a jót, ami eszünkbe jutott. Sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

És most egy tollvonással kört írnék le, azaz visszatérnék írásom legelejére. Azt írtam, az ember akkor kezdhet el az élet dolgain gondolkodni, ha alapvető szükségletei ki vannak elégítve. De ez nem igaz. Az ember ennél sokkal összetettebb lény, és a legtöbb helyzetet tekintve nem szabad, hogy az ösztönök a lélek felé helyezkedjenek. A lélek és az értelem kell az úr maradjon az emberben, hiszen ez különbözteti meg az állattól. Az embernek meg kell maradnia önmagának, függetlenül a körülményektől.

"Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett" - olvashatjuk a Bibliában. Miután Jézus ezt a hihetetlen sok időt kibírta étel nélkül, alapvető igényeit félretéve, odament hozzá a Sátán, hogy megkísértse. De Jézus tudott uralkodni magán, egy percre sem vetkőzött ki önmagából, és ezáltal győzedelmeskedett. Az életünk színes, mert önmagában is színesnek lett teremtve. Nekünk csak élnünk kell megtanulnunk ezzel a kegyelemmel.